Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-21 / 43. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1969. február 2L Bonyodalmak az ökölvívó CSB kőről A K. Dózsa lemondta a Bp. Előre elleni idénynyitó mérkőzését Nem új keletű a vita az ökölvívó-csapatbajnokság kö­rül. A vélemények megoszla­nak. Sokait szerint a CSB a sportág kiemelkedő esemé­nye. Az ökölvívó-szövetség ve­zetői azonban Budapesten másként látják. Valahogy úgy fest a helyzet, hogy azt a sok­sok hibát, amelyet a szövetség hosszú évek folyamán elköve­tett, a CSB nyaltába kívánja varmi. Ezért vetődhetett fel a probléma: szükség van-e egy­általán az ökölvivó-csapathaj- nokságra? A kérdésnek nagy hordere- jét tükrözi többek között az is, hogy laptársunk, a Népsport tegnap egy oldal terjedelem­ben foglalkozott az ökölvívó- csapatbajnokság jövőjével. Az Indító ok: a MÖSZ úgy írta ki az 1969. évi csapatbajnokságot, hogy nem szabta meg a CSB jövőjét. Majd csak menet köz­ben döntenek a feljutásról, a kiesésről, avagy talán az egész csapatbajnoki rendszer sorsá­ról is. Igaz, ez sem új a MÖSZ életében. Több ízben megírtuk már, hogy például tavaly az ökölvívó NB I B osztályú küz­delmek befejezése után vál­toztatta meg a bajnokság so­rán kiadott rendeletejtet a MÖSZ. Nem valami megnyugtató körülmények között rajtol te­hát szombaton és vasárnap az ökölvívó-csapatbajnokság 1969 évi mezőnye. Mindenesetre Kaposváron — amely várost pedig oly sokszor — és nem is alaptalanul — a magyar ököl­vívósport egyik bázisának te­kintették — nem lesz zökke­nőmén les a rajt. De másutt is adódnak problémák. Mutatja ezt, hogy a nagy múltú MTK a bajnokság megkezdése előtt bejelentette: együttese nem vesz részt a csapatbajnoki küzdelmekben. Aztán a Vasas Dinamó közölte a MÖSZ-szel, hogy nem indítja csapatát az NB I B-ben. Ezzel az eredeti­leg kilenc csapatra tervezett NB I B-s mezőny hét csapatra szűkült. Ez késztette a Kapos­vári Dózsa vezetőit, hogy is­mét az ökölvívó-szövetség elé terjesszék a csapatot ért sérel­met és kérjék, hogy a megüre­sedett helyek egyikére sorol­ják be a K. Dózsát az NB I B mezőnyébe. Az együttes ugyanis igen vitatható körül­mények között esett ki ebből az osztályból. Ügy látszott, hogy talán meghallgatásra is talál a ké­relem. Ekkor azonban telefon­értesítés jött Kincses Ferenc­iül, a MÖSZ főtitkárától Bu­dapestről, mely szerint »-Más csapatok is a kaposváriaké­hoz hasonló igénnyel álltak elő, így az elnökség bizonnyal Ipari tanulókat felveszünk bádogos, ács és kőműves szakmákba FELTÉTELEK: általános iskolai végzett­ség, a 14. életév (az ács szakmában a 15. életév) betöltése. A jelentkezés­hez szükséges iratok: is­kolai jelentkezési lap, születési anyakönyvi ki­vonat Munkaruhát és szerszá­mot adunk, díjtalan szál­lásról és teljes ellátásról gondoskodunk. A tanulmányi eredmény­től függően ösztöndíjat fizetünk JELENTKEZES: a PROSPERITÁS KTSZ munkaügyi osztályán Bp. IX., Viola u. 45. nem tudja a K. Dózsa kérését teljesíteni.« A Dózsa vezetői és a Somogy megyei ökölvívó Szövetség el­nöksége nem értettek egyet ezzel a válasszal. Ezért utazót* hét közben egy sportküldött­ség Kaposvárról Budapestre a MÖSZ-höz, ahol az eredeti ér­tesítés szerint az elnökség kedd estére kitűzte a »-kapos­vári ügy« tárgyalását. A kaposvári szakvezetők azonban meglepetéssel vették tudomásul, hogy félrevezették őket. Budapesten semmiféle elnökségi ülés nem volt, de mint kiderült, az elnökség tagjait különböző okok folytán nem is lehetett összehívni. A főtitkár sem tartózkodott a fővárosban, s ismét csak tele­fonon volt elérhető. Ekkor új­ból közölte: »Az elnökség nem változtatja meg az eredeti el­képzelést, az NB I B mezőnye csonka marad.« Hiába utazott tehát Buda­pestre a megyei ökölvívó-szö­vetség és a K. Dózsa küldött­sége, nem akadt szerv, ame­lyik meghallgassa. Ezután Ka­posváron az illetékeseik ta­nácskozásra gyűltek össze. Itt otyan határozat született, hogy a K. Dózsa igaza védelmében még egyszer forduljon az ille­tékesekhez (szerintünk nem­csak a MÖSZ-höz, hanem a legfőbb sporthatöság elnöké­hez is). Tárja fel az igazságot, s kérje a méltánytalanság or­voslását A K. Dózsa elnöksé­ge úgy döntött, hogy a csapat lemondja a Budapesti Előre elleni idénynyitó NB Il-es mérkőzését. Azt az álláspon­tot azonban, hogy ha nem osztanák be a csapatot az NB I B-be, ne vegyen részt az NB II küzdelmeiben sem — a sportköri elnökség elvetette. Bizonyára azért, mert Ka­posváron még ma is szívügy­nek tekintik a magyar ökölví­vást ... Kovács Sándor Levél Kutasról Címzett: a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség Ki gondolta volna, hogy egy baj­noki sorsolás közzététele után olyan felzúdulás következik, mint most a kutasiak esetében. A kis sportkör és a megyei labdarúgó­bajnokság II. osztályának több csapata nevében fogott tollat K. J. kutasi olvasónk. A nekünk címzett levél valójá­ban a Somogy megyei Labdarúgó Szpvetség elnökségének szól. Ezért ezúton továbbítjuk. »örömmel töltött el bennünket a tudat, hogy a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség az alacso­nyabb osztályú bajnokságoknál elsődleges szempontnak tartja a területi fekvést, vagyis, hogy a csapatoknak minél kisebb távol­ságra kelljen utazniuk. Éppen ezért érthetetlen a számunkra, hogy a SLASZ a Déli csoportba sorolta a Taszári Szőnyi SE együttesét, a mi csapatunkat, Kutast viszont a Középcsoportba. Tessék a térkép­re nézni, Gyékényes, Porrog, Iha­rosberény, Vése, Felsőbogát, Ba- bócsa, Görgeteg, Berzejice Taszár- hoz vagy Kutashoz esik-e köze­lebb? Mi Kutason anélkül, hogy meg akarnánk vádolni a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség veze­tőit, úgy látjuk, hogy a taszáriak- nak a Déli csoportba történő beso­rolása csupán azért történt, hogy ez az együttes esetleg a látszólag könnyebbnek ígérkező csoportból könnyebben visszakerülhessen a megyei I-be. Ez a csoport besorolás igazságtalan és sérti a kis vidéki sportegyesüle­tek vezetőinek önzetlen fáradozását. Valahogy olyképp fest, mintha a Somogy megyei Labdarúgó Szö­vetség szíve a nagy csapatok felé húzna. Szeretnénk tudni, mi ebben az ügyben az igazság?« Minthogy a kérdésre feleletet adni mi nem vagyunk illetékesek, azt a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnökségétől várjuk. A VILÁG SPORTJA BÉCS Április 24—25-én az UEFA az osztrák fővárosban készíti el a legközelebbi Europa-bajnokság sorsolását. A napirenden szerepel többek között Alfred Freynek, az Osztrák Labdarúgó Szövetség kép­viselőjének egy olyan irányú elő­terjesztése, hogy a jövőben az EB- ken ne legyen sorsolás, döntetle­neknél ll-egyesekkel határozzák meg a továbbjutást. MOSZKVA Az 1969. évi szovjet labdarúgó­bajnokságot két 10-es csoportban bonyolítják le. Az első 7—7 helyen végző együttesek tovább játszanak majd az 1—14. helyért, míg az utolsó 2—3 együttes 4 fordulóban mérkőzik meg az I. osztály továb­bi két helyéért. 1970-ben 17 csapat képezi majd az I. osztályt, a fenti szisztéma alapján kerül ki a 16 csapat, míg a 17. együttes a máso­dik ligából feljutó lesz. Az új baj­noki rendszerrel az eddigi 88 já­téknap 32-re szűkül, a fennmara­dó időt használhatják fel az együt­tesek külföldi túrákra, ami azáltal is lehetségessé válik, hogy a válo­gatott szakvezetői nem vonják ki hosszabb időkre a jelölteket klub­jukból. A Kutasi Állami Gazdaság kedvezményes áron eladja új vagy alig használt: Automata burgonyaültetőit Kétsoros burgonyaszedőit Burgonya félkombájnját Burgonya szárvahúzóit 4 SaBP—62, 3 tip. E 649 tip. E 660 tip. Z KS tip. A gépek megtekinthetők a gazdaság központjában, Kutason. (1992) Asztalos szakmunkásokat öt év fölötti gyakorlattal, helyszíni szerelési munkákra, biztosított bérezési rendszerrel felveszünk Jelentkezni lehet: Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakipari építésvezetősége, Kaposvár, Szántó Imre u. 11. (1892) SAKK Elkezdődött a megyei bajnokság A minap adtunk hírt a Somogy megyei Sakkszövetség életében történt változásról. Most kaptuk az értesítést, hogy a szövetség ti­zenhárom versenyző részvételével elindította az 1969. évi megyei egyéni bajnokság küzdelemsoroza­tát.. A fonyódi járás 3, a marcali járás 2, a barcsi járás és a K. Spartacus 1—1, a Kaposvári Vasas 6 versenyzőt nevezett a tornára. Hiányzik a mezőnyből a kaposvá­ri, a siófoki, a csurgói és a nagy­atádi járás bajnoka. Nem neve­zett a Kaposvári Ruhagyár és a K. Vasutas sportkör sem. A harmadik forduló után dr. Máthé és Horváth Miklós áll pont­veszteség nélkül az élen. Miovecz a Kaposvári járás bajnoka Több hónapon át tartó küzde­lemsorozat végére tett pontot a Kaposvári Járási Sakkszövetség, amely tizenkét versenyző részvé­telével rendezte meg járási baj­nokságát. A bajnoki címet Mio­vecz János (Hencse) szerezte meg 10 ponttal. Torma János (Kaposfő) 8,5 ponttal a második, Ligeti Béla (Kadarkút) 8 ponttal a harmadik; 4. Zoliéi István (Nagybajom) 6 pont, 5. dr. Jóba László (Kadar­kút) ugyancsak 6 pont. Dr. Franki és Dr. Sipos örökös I. osztályú versenyző Az Országos Sakkszövetség ed­digi eredményes sakkmunkássá­guk alapján örökös I. osztályú versenyzői címet adományozott dr. Franki József és dr. Sipos Fe­renc kaposvári sakkversenyzőnek. „Kivédik-e“ Börzseiék a japán asztaliteniszezőket? Ügy véljük, a vita eldőlt. Az asz- taliteniszezöknél a jövő játékstí­lusa nem a pötyögetés, a védeke­zés, hanem a támadó játék. Hogy ez így van-e szerte a világon, azt nem tudjuk határozottan. A közel­jövőben egy nagyon érdekes kí­sérlet történik. Most járt le az áprilisban Mün­chenben sorra kerülő asztalitenisz világbajnokság nevezési határide­je. A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség elküldte a nevezéseket, s ez a nevezési lista egy rendkívüli érdekességgel szolgál. A magyar és a nyugatnémet asztalitenisz szövetség érdekes kísérletet tesz, amikor a férfi párosban a magyar Börzsei az NSZK-beli Schöller- rel együtt indul majd. A kísérlet célja világos: Börzsei a védekező játékstílus nagymestere, s éppen a minap adta ennek tanúbizonysá­gát, amikor sikeresen »kivédte« a Szovjetunió legjobbjait. Talán még Börzseinél is jobb védekező az NSZK-beli Schöller. A szakembe­rek nem titkolják, hogy a Schöl­ler—Börzsei párost a támadó japá­nok ellen állították össze. Minden­esetre Börzseiéknek most alkal­muk lesz bizonyítani. Magyarország színeit a világbaj­nokságon a következő versenyzők képviselik: Férfi egyes; Börzsei, Beleznai, Jónyer, KÍampár, Tímár. Női egyes: Kisházi, Jurikné, Ma­gos, Juhos. Férfi páros: Beleznai, Jónyer. Tímár, KÍampár (és a Börzsei, Schöller páros). Női páros: Kisházi, Jurikné, Ma­gos, Juhos. Vegyes páros: Börzsei, Jurikné, Jónyer, Kisházi, KÍampár, Juhos, Tímár, Magos. Olcsóbb lett a „Körös“ tengeridaráló csak 85 forint a „Sirály“ tengerimorzsoló csak 90 forint Wiif-NAL Budapest, VIII., Üllői út 32. Magánfogyasztóinknak: 3. sz. boltunkban, Budapest, VIII., Mária u. 32. (5317) APRÓM R DE TE SÍK GYÁSZJELENTÉS Megrendültén tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, Sitkéri Tibor folyó hó I6-án elhunyt. Te­metése febr. 21-én 14 órakor lesz a Keleti temetőben. Emlékét meg­őrizzük. Az intézet saját halottjá­nak tekinti. Fajtakísérleti Intézet. (2009) ADÍS — TÉTEL Balatoufold váron, Báthori utcában télen is lakható villa 200 n-öl telken sürgősen eladó. Érdeklődni özv. Ru- zsics Lászlónénál, An­dOCS. ______________(3512) J ó karban lévő DU­NA oldalkocsit vennék. Ltebhardt József, Hen­cse. (1916) Kétszobás, összkom­fortos családi ház 1697 négyszögöl telekkel el­adó.' Kaposfő, Kossuth Lajos utca 96 b. (1918) Kétszobás, összkom fortos ház, OTP köl- csönátvállal ássál el­adó. Kaposvár, Dankó Pista út 7. (1888) Alig használt, fehér, zománcozott, jobbos asztaltüzhely eladó. Kaposvár, Gyár u. 36. (1909) Eladó 600-as magán járó sza-agfú. ész mo­tor hibával, tricikli, bu­kósisak nélküli kis Simson és különböző stabil motorok, vala­mint kétszobás, két- konyhás ház gazdasági épületekkel, 500 n-öl területtel, szerelőmű­hellyel vagy kaposvá­riért elcserélhető meg­egyezéssel, Gölle, Kos­suth Lajos u. 50. (1929) Eladó egyszobás, összkomfortos házrész. Kaposvár, Sallai utca 3. Érdeklődni 4 óra után. ______________(1936) T oponáron eladó 600 n-öl szőlő. Érdeklődni : Kaposvár, Dobó István utca 35. (1942) Eladó jó állapotban lévő konyhabútor. Ka­posvár, Beloiannisz u. 63. Schneider. (1941) Eladó »Szoboszló« íróasztal 800 Ft-ért. Kaposvár. Honvéd u 28., m. Ui. ív. em. l. 17 órától._________(1949) M odern, kis méretű konyhabútor eladó. Kaposvár, Brassó u. 24._________________(1948) B alatonfeny vestül Balatonboglárig 125 n-öl körüli telket üre­sen vagy kisebb vil­lával, csendes, jó He­lyen vennék. Kováts Lajosné, Pécs, Jókai 34- I- 5. (15707) Kaposmérő, Kossuth Lajos utca 52. számú ház eladó. (1953) Siófokon, Sió u. 62. sz. alatti háromszobás, összkomfortos családi ház melléképülettel, garázzsal, beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni a helyszínen. Levélre nem válaszolok. __________________(42331) S zoba-konyhás ház­rész megegyezéssel el­adó. Megtekinthető: Kaposvár, Cseri út 43. Délután 3-tól. (1905) Csurgó, Szabadság tér 5. £Zám alatti ház eladó. Érdeklődni ugyanott. (9893) Hét anyakecske sür­gősen eladó. Lad, Kos­suth L. U. 7. (8097) 160—170 kg körüli fiatal hízó eladó. Tu- sics József, Zselickis- falud 120._________(3332) C saládi ház beköltöz­hetően eladó. Kapós- újlak, Hunyadi u. 7. ____________ (19(57) 200 kg-os hízott ser­tés eladó. Juta, Rá­kóczi u. 68. Koller. ______ (3535) K aposváron, Géza u. végén házhely eladó. Cím a kiadóban. (3334) Olcsón eladó jó ál­lapotban lévő 10 db-os hálószobabútor. Érdek­lődni: Balatonszéplak- felső, November 7. út 22. Tóthnénál. (42334) Belvárosi kétszobás, összkomfortos lakás beköltözhetően eladó. Cím a kiadóban. _______ _________(3541) E ladó 2 db 150 kg körüli hízott sertés. Mosdós, Rákóczi u. 37. Pintér.____________(3542) S iófokon, Klapka György u. 24. szám alatt fél ház két szo­bával azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni ugyanott. _______ (42333) F rancia kombinált bútor eladó. Siófok, Kossuth u. 25. sz. __________________(42325) E ladó nem régen épült, jó karban lévő, 7 helyiségből álló ház gazdasági épületekkel, nagy kerttel, gyümöl­csössel, szőlővel. Mé­hészkedésre alkalmas. Buszmegálló 7 perc. Beköltözhető. Né­methék. Visnye. Ká- polnás-hegy. ______(1973) K is családi ház el­adó: Kaposvár, Kárpát utca 8. Érdeklődni du. 4 óra után. Ugyanott tűzifa is eladó. (1971) AUTÓ —MOTOR Pannónia motorke­rékpár újszerű álla­potban áron alul el­adó. Üj Élet Tsz, Se- gesd. (8102) CR rendszámú új Wartburg de Luxe, vagy közeli kiutalás °ladó. Marcali, tele­fon 53. (9002) Kaposváron három­szobás téglaépületet adok lebontásra Ka­posvár belterületén kétszobás főbérleti la­kásért. Ajánlatokat 1968 számra a hirdető­be. (1968) Elcserélném egy szó-. bás, összkmofortos házrészemet kétszobás vagy másfél szobás, étkezőfülkés szövetke­zeti lakásért megegye­zéssel. Ajánlatokat 1972 számra a hirdető­be. (1972) Vegyészmérnök 13 éves gyakorlattal elhe­lyezkedne. Ajánlatokat > Tavasz« jeligére, 1910 számra a hirdetőbe kérek._____________(1910) Kádársegédet, ve­gyes állandó munkára# darabbérre is fölve­szek. Alkalmazás ese­tén útiköltséget térí­tek. Kovács Géza ká­dármester, Balatonfü- red, Somogyi u. 4. __________________(3411) G yakorlattal rendel­kező gépkocsivezető sürgősen elhelyezked­ne személy-tehergép­kocsira. Személykocsi előnyben. Lehetőleg helyben. Ajánlatokat 1923 számra a hirdető- be kér.___________(1928) K ereskedősegéd egy­személyes vegyesbolt vezetését vállalná. Ajánlatokat 1945 szám- ra a hirdetőbe. (1945) Takarítónőt keresek heti 1—2 napra, jó fi­zetéssel. Címeket 1952 számra a hirdetőbe ké­rek^______ (1952) N agy gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezető sürgősen állást keres. Ajánlatokat »Megbízható« jeligére, 1962 számra a hirdető­be. (1962) Autókarosszéria­javítás: Kaposvár, Kertalja u. 2/a, Tamá- sovics karosszériás. (1914) Albérleti szoba ki­adó kefegyárhoz közel. Érdeklődni du. 5 után. Király János, Kapos­vár, Róma-hegy 22. (1940) Házvezetőnőt kere­sek két gyermek mel­lé, egész napra. Érdek­lődni 18 órától: Ka­posvár, Szalma István köz 1. Kerekes. (1951) Oroszból, németből, humán tantárgyakból középiskolások korre­petálását vállalja értel­miségi fiatalember. Érdeklődni a kiadó­ban. (3321) Külön bejáratú al­bérleti bútorozott szo­ba gyermektelen há­zaspárnak március 1-vel kiadó. Balogh Sándor, Kaposvár, Brassó u. 12. (3520) HAZASSftG Jól szituált fiatalem­ber idő hiányában megismerkedne házas­ság céljábo lb—20 éves kori? kimondrttan csi­nos lánnyal. Csak fényképes , levelekre válaszolok. Leveleket »Jön a tavasz« jeligé­re, 1939 számi 3 a hir­detőbe kér. (1939) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Budapesti Lakásépítő Vállalat (Bp., X., Pongrác út 21.) fölvesz: VIII. általános iskolát végzett fiú­kat — kollégiumi elhelyezéssel — kőműves, ács-állványozó, épület­üvegező, épületburkoló, fapadlózó- múanyagburkoló és lágyfedő-szige- telő szakmákra. Teljes ellátást, ösztöndíjat munkaruhát biztosí­tunk. Jelentkezéseket a fenti cím­re kérjük megküldeni. (8095) Kőműveseket, kubikosokat, se­gédmunkásokat 15 éves kortól is, valamint komplett brigádokat is keresünk állandó budapesti mun­kára, kiemelt teljesítménybérben. Szállást étkezést, utazási jegyet, szabad szombatot biztosítunk. Je­lentkezés: Április 4. Magasépítő és Szerelőipari Ktsz, Budapest, Vili. Auróra u. 23., munkaügy. (5310) .A Böhönyei Állami Gazdaság al­kalmaz egy belső agronómust, il­letve üzemgazdászt és egy tehe­nész brigádvezetőt. Feltételek: bel­ső agranómusnál egyetemi vagy főiskolai végzettség, a brigádveze­tőnél technikusi végzettség. Jelent­kezés levélben a gazdaság sze­mélyzeti előadójánál. (1927) ívhegesztőket fölvesz az Építő Gépgyártó Vállalat 7. számú gyár barcsi telepe. Jelentkezés: Barcs, Gépgyár. (15611) A Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat fölvesz: lakatos, hegesztő, esztergályos szakmunkásokat és a fenti szakmákba betanított mun­kásokat. Bérezés: plafonrendszer nélküli teljesítménybér. Jelentke­zés Jutái út 7. alatt, a munkaügyi csoportnál. (8100) Erősáramú villamos mérésekben jártas, több éves gyakorlattal ren­delkező (minimum 5—6 év) elek­trotechnikust keresünk fölvételre, mérőtechnikusi beosztásba. Fize­tés megegyezés szerint. Jelentke­zés a VBKM Kaposvári Villamos- sági Gyár, Mező Imre út, személy­zeti osztályán. (1946) Irányító szerv költségvetési intézmények ellenőrzésében jártas, hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkező férfi dolgozót keres revizori munkakörbe Ajánlatokat 1758 számra a hirdetőbe. i

Next

/
Thumbnails
Contents