Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-19 / 41. szám
®B8rd4, 1969. február 19. SOMOGYINfPlAF Fábián Béla, a hős partizán Hajrá, hajrá! hős Petőfi brigád. Hajrá, hajrá! Menj át a Nagy-Dunán! Mert támad már az »SS« — trata, trata Felkészült sok száz fegyveres. Az élem Kis Feri, a járást ismeri, A hídnál Fábián hős, bátor partizán. A Dráva Barcs alatt folyik * leggyorsabban. Huszonnégy évvel ezelőtt a jeges folyóban áldozta fel ifjú életét a tizertöí éves Fábián Béla. Partizántársa, Méhészné Iva- vanova Anna így emlékezett vissza a hős partizán tettére: — 1945. február 8-a után történt, hogy egy német gépesített hadosztály a híd felé tört Nem volt idő a tétlenkedésre. Meg kellett akadályozni azt. hogy a néímetek átkeljenek a Dráván. A brigádparancsnok látta, hogy csak a híd felrobbantása menthet meg ettől a veszedelemtől bennünket. A híd felrobbantása azonban kockázattal járt. A parancsnok önként jelentkezőket kért a robbantás végrehajtására. Eire az I. zászlóalj egész bomfoás osztaga jelentkezett Ennyi embert mégsem lehetett a halálba engedni, hiszen minden emberre nagy szükség volt. Sorshúzásra került a sor. Fábián Béla nevét húzták ki. Perceken múlott az akció sikere. Nagy volt az izgalom. A bombásotk fürgén segítették előkészíteni a robbanóanyagot. Vízhatlan zacskók(A Petőfi brigád indulójából. ba robbanóanyag került, ezt partizánnyelven partizánharisnyának neveztük. Ezek a csomagok elektromos kábellal voltak összekötve. Az elkészült csomagokat Fábián teste köré erősítették. Stáx János, a felderítő kapitány az elektromos készülék mellé hasalt a Dráva partján. Ez a vállalkozás több mint veszélyes volt tudta mindenki, Fábián Béla is. A fiatal harcos így búcsúzott társaitól: »Halál a fasisztákra, szabadságot a népnek-« Így szoktunk egyébként elköszönni egymástól, ha veszélyes feladat végrehajtására indultunk. Fábián Béla beleugrott a Dráva vizébe. Gyors ütemben a pontonhíd alá úszott, s eltűnt''alatta. Mindenki feszült figyelemmel figyelte az ifjú harcos útját. Kis idő múlva Stáx kapitány a partról az elektromos készülékkel robbantott A híd a levegőbe repült, sajnos, a hős Fábián Béla nem tért vissza. A híd fel- robbantásával megakadályoztuk a német .gépesített hadosztály átkelését. Halál a fasisztákra... Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg Jugoszláviában a Petőfi Sándor zászlóalj. Nyolcvanon indultak el magyarok Szlavóniából, akik a partizánsapkájukon nemzeti- színű kokárdát tűztek az ötágú csillag mellé. A partizánstratégia íratlan szabályai szerint folytan vándoroltak, s ha kellett, puszta kézzel rátámadtak a német fasisztákra. Hírük legendássá nőtt, létszámuk pedig egyre gyarapodott. Még Magyarországról is eljutott soraik közé tíz budapesti fiatal, igen veszélyes és kalandos úton. 1944-ben már kétszázhúsz magyar menetelt az ötágú csillagos páros-fehér - zöld zászló alatt, amelyen az állt: Petőfi Sándor zászlóalj. 1944 őszén Bácstopolyán ezerkétszáz fős új magyar zászlóaljat állított fel a jugoszláviai népi felszabadító hadsereg. A partizánok támogatták a 3. Ukrán Front dunai átkelését majd a szovjet csapatokkal együtt Sellyéig meneteltek: 1944. december 31-én a Sellye melletti Kiscsányban egyesültek a Petőfi neve alatt harcoló magyar partizánok. Az itt megalakult XV. Petőfi Sándor önálló magyar rohambri- gádnak a létszáma kétezerötszáz volt. Parancsnoka Kiss Ferenc lett, aki a szlavóniai magyar zászlóalj parancsnokaként harcolta végig Jugoszláviát, s jutott el Sellyéig. A spanyol polgárháborút is meg járt bátor parancsnok két és fél hónappal később a bolmá- nyi ütközetben esett el. Nagyon sokan csatlakoztak a rohambrigádhoz Magyarország felszabadított helységeiből: Szegedről, Harkányból, Siklósról, Drávapalkonyáról, Drávaszabolcsról, Beremend- ről, Pécsről mintegy százhú- szan álltak be partizánnak. A Magyar Kommunista Párt pécsi szervezete fegyvereket, kézigránátokat, katonai fölszerelést gyűjtött és osztott ki azoknak a KIMSZ-es fiataloknak akik fegyverrel akartak harcolni a fasiszták ejlen. A budapesti Stodulka László — aki később a magyar egység agi- táciös és propagandaosztályának lelt a vezetője —■ az első csoporttal a jeges Dráván kelt át, s Csadjavicánál csatlakozott a partizánokhoz. A második csoportot már Vaj szidna vitte. A legnagyobb létszámú a harmadik csoport volt. A negyven baranyai fiatallal egy hóviharos decemberi napon indult el Sellyére. Hogy kik jelentkeztek a Petőfi brigádba? Elsősorban bányászok és munkások. Fábián Béla az elsők között jelentkezett. tattá a pantanhidat, s ezzel meggátolta, hogy a németek átjussanak a Dráva túlsó partjára. A harcokban kifáradt partizán társai időt nyertek ezzel, az 1. bolgár hadsereg pedig elzárta az utat a folyó jobb partján. Most, a Tanácsköztársaság félszázados évfordulójára készülve különösképpen érdekes mi fűtötte és mi lelkesítette Fábián Bélát Édesapja bá nyász volt Amikor hazatért 1919-ben a hadifogságból, vö- röskatomaként harcolt az új rendért. Ezért élete végéig üldözte Horthy csendőrsége. Számtalanszor letartóztatták, megverték, megkínozták, mert részt vett a sztrájkokban és a bérmozgalmakban. Fábián Béla már csak hírből ismerte az édesapját, hiszen előbb meghalt, mint ő megszületett. Harcos múltja azonban őt egy életre megedzette. Szenvedélyesen gyűlölte a ki zsákmányotokat, a fasisztákat, édesapja gyilkosait Mánián nevelkedett édesanyja testvérénél. 1943-ban villanyszerelő-tanuló lett, családi körülményei miatt azonban félbe kellett szakítania a tanulást. Éltkor elment Komlóra csillésnek. Amikor meghallotta, hogy fiatalokat toboroznak partizánnak, azonnal jelentkezett. Dusán Csalics, aki részt vett a népfelszabadító háborúban, s évekig volt Jugoszlávia budapesti nagykövete, egyszer megkérdezte Fábián Béla édesanyjától, hogy miért indult harcba a fia. ö így válaszolt: — Nehéz volt az életünk. Az 1919-es forradalom leverése ófa állandóan üldöztek bennünket Békében szerettünk volna élni, ezt pedig csak a szabad Magyarországon érhettük eL Az ifjú partizán először Stodulka László futárja volt. Amikor az egyik harcostársát gálád módon meggyilkolták az usztasák, önként jelentkezett a különleges, úgynevezett bombas osztagba, amely a legnehezebb és legveszélyesebb feladatokat hajtotta végre: robbantott, géppuskafészkeket semmisített meg rajtaütésszerűen. Amikor Fábián Béla Barcs alatt a jeges Drávába ugrott a testére erősített robbanóanyaggal, biztosan parancsnoka szavai jártak az eszében: »Aki fél, még visszafordulhat.. Itt egész emberekre van szükség, akik tudják, máért harcolunk!« S Fábián Béla tudta. Vörös- katona édesapja volt a példaképe. Bővül a Nagyatádi Komfort Ktsz autójavító részlege A múlt évben helyezték üzembe a karosszériaüzemet. Havonta át- lag 5—« karambolos személygep kocsi lemezmunkáit, kárpitozását és fényezését tudjak elvégezni. A gépkocsikat ti ffalta tieolux festékkel szórják be. Ez színtartóbb és fényezés nélkül is tükör- fényes. A hagyományos nH.ro festéknél olcsóbb, mert csak a fel© mennyiség szükséges. A kocsik alvázait lobakonnal fúlják be, mely a korróziótól védi. Ponyó József és Horváth Tamás lakatosok újjá varázsolnak ecr karambolozott Trabantot. A hős Fábián Béláról Pécsen utcát, úttörőcsapatot neveztek el, Barcson pedig ifjúsági klub viseli a nevét, amely nemrégen elnyerte a kiváló ciimet. A barcsi fiatalok összegyűjtik a Petőfi brigáddal kapcsolatos emlékeket, minden cikket kivágnak, amely Fábián Béláról szól. Ez azonban kevés. A tizenöt éves hős emlékét sokkal több fiatalnak kellene ápolnia a megyében. Élete, hőstette megérdemelné ezt! Lajos Géza Rajcsínyl Kázmér újfajta festékkel fényezi a sárvédót Édesapja példáját követte A fényképről sugáros tekintetű, erős munkásgyerek néz rám. Fábián Béla. A nyurga fiú éppenhogy belelépett a tizenhatodik életévébe, amikor életét feláldozva felrobbanöregek és a népművelés» Most is a fülemben van egyik falusi művelődési otthon igazgatójának és a gazdag helyi tsz főkönyvelőjének*- párbeszéde: — Adhatnátok kétezer forintot meg két szekér fát az öregek szobájának fönntartásához — így az igazgató. — Jó ló kétszer húz — felelt, a főkönyvelő. — Nem elég, hogy adtunk a kultúrházra, most ezt az öregfoglalkoztatást is kitaláltátok a zsebünkre. Ma sem tudom, adott-e segítséget a tsz az öregek körében végzendő népművelő munkához vagy sem. A nézeték e rövid összecsapása azonban emlékezetes számomra. Egyszerre juttat eszembe valami jót és keserűt is. Jó, hogy mind több falusi népművelő ismeri föl, fontos teendők várnak rájuk a nyugdíjas korú öregek érdekében. De nem kevés az olyan ember sem a falusi irányító posztokon, aki úgy vélekedik: régen is megvoltak az öregek úgy, hogy pipázgattak, jó időben kiültek a ház elé — minek gondot és még inkább költséget csinálni abból, hogy az öregek eltöltsék valahogy az időt... múlik az magától is. Nos, az utóbbi dolognak van egy erkölcsi és van egy tulajdonjogi része is. Az erkölcsi: Ha mindenben természetesnek tartjuk, hogy túlléptünk a tegnapon (kármentős kocsma helyett étterem; krájzleráj helyett nagy választékú bolt; gé- meskút helyett hidroglóbus, apostolok lova helyett autóbusz stb.), miért éppen az öregekkel való bánásmód maradna a régi? A tulajdonjogi: A község művelődési eszközeinek, intézményeinek nemcsak néhány korosztályt kell szolgálniuk. A hetvenesztendős nyugalmazott tsz-kocsisnak legalább annyi — ha nem sokkal több— része van abban, hogy a faluban ma művelődési ház van, mint annak a tizennyolc éves legénynek, aki legszívesebben egyetlen táncteremnek látná az egész épületet Társadalmunk nem nagylelkűségéről tesz tanúságot, amikor idős honfitársaink művelődési igényeinek kielégítésére törekszik, hanem alkotmányában vállalt kötelezettségének tesz eleget. Több száz öregek klubja működik már falun. Ezek a klubok általában sikerrel segítik át tagjaikat életük egy kritikus szakaszán. Mert ki tagadhatná, a nyugdíjba lépés egy kicsit azzal is együtt jár, hogy a napi munkából kivált ember elveszti a világhoz fűződő kapcsolatainak egy részét. Van, aki fölöslegesnek érzi magát. Hirtelen megváltozik az életritmusa, többet foglalkoztatják a betegségek és így tovább. A nyugdíjaskorúak nagy része ilyenkor a szokásosnál több tapintatot, figyelmet, gondoskodást érdemel és igényel környezetétől. VISSZAÚT Füst, láng és sárfelhő borított el mindent. A megsemmisítő zárótűz egyetlen állandó dördülésbe olvadt össze, özönlő füst, cikázó tűz és végítélet! sivítás, búgás. robaj, pokoli kakofóniája zengett. ... Aztán a francia árkokból kétezer szurony nyomult fel egyszerre... Hajnalig tartott a támadás. Amikor feljött a nap, még füstölgőit a sík. de már csend volt. A francia csapatok egy része a menekülő kabilokat üldözte, a többieknek takaródét fújtak ki-ki a századát kereste és az egészségügyi osztagok vették át a csatateret. Hosszú sorban vitték a hordagyakat, hevenyészve bekötött sebesültekkel. Az őrnagy egy vörüskeresz- tes-osztaggal a 9-es közlegény földi maradványait kereste, ha ugyan fellelhető belőle még annyi, hogy ráismerjen. Egyszerre meglepetten felkiáltott. Szembe vele jött Bradley! Kissé bizonytalan léptekkel, sárral, porral belepve, foszlányokra szakadt ruhában, de a görög orr... a homlok ... a zöldes tekintet... Kétségtelen, hogy ő az! A 9-es! — Ember! Bradley megkísérelt egy »vigyázz«-állást — Alázatosan jelentem mon... Elvágódott. Az őrnagy letérdelt az orvos mellé. Csodálatos eset volt. A combját felhasította egy szilánk és egy golyó a kulcsont felett a vállába fúródott, azonfelül néhány horzsolás, de veszélyes sebe egy sincs a 9-esnek. Csak a kimerültség verte le a lábáról. ... Két hét múlva, mikor Marokkóban az egész helyőrség előtt Ribeaux tábornok a 9-es közlegény mellére tűzte a légió becsületrendjét, már a golyó helyé is begyógyult. Az őrnagy a tábornok mellett állt és Bradleyt figyelte. Közömbösen nézett, valahová a távoli égen vonuló felhők felé. Nem önti el arcát az öröm pirossága, egy vonása sem rezdül, mikor a vezénylő tiszt »Gardez vous«-t kiált, az arcvonal tiszteleg, felharsan a trombita és feje felett háromszor meglengetik a Becsület és Hűség« .trikolorját Semmi... Bizonyos, hogy ezt az embert nem érdekli a dicsőség. — Két hónapra ide, Marokkóba helyeztettelek át — mondta a legénynek, mikor jelentkezett nála az irodában. — Előterjesztettelek altiszti vizsgára is. — Köszönöm, mon com- mendant. — Van valami kívánságod? — Van, őrnagy úr. Szeretnék bevonulni a századomhoz. — Szóval nem kell a szabadság ... Vissza akarsz menni a frontra? — Oui, mon commendant. — Hm ... — néhány lépést tett az íróasztala előtt... — Hát most mégis itt maradsz. Parancs érted? — Igenis. — Azután meghalhatsz, ha úgy tetszik. — Felkattintotta tárcáját, — Gyújts rá. Bradley kivett egy cigarettát. — Nézd. — folytatta az őrnagy, — néha az, ember úgy érzi. hogy mindennel! vége és eldobja az életet magától. Pedig, ha ket-három hónapig várna, már nem is lenne olyan elviselhetetlen az élet. Ezért kényszerítlek akaratod ellenére garnizon-szolgálatra. Tehát két hónap múlva jelentkezel és ha még mindig a halait választod, nem gátollak többé semmiben. Megértettél? — Igenis. — Minden jót., Bradley Tamás. Rompez. Brandlev tehát Mnrok'-A'- j maradt. Az őrnagy pedig se- , hogyan sem bírt szabadulni , gondolatban ettől a hűvös, tekintetű értelmes embertől, aki konokan és megfontoltan a halált hívja. j Egy napon az őrnagy az( európai negyedben sétált és( csodálkozva látta, hogy a 9-es( közlegény egy finoman öltéi-, zött, úri külsejű, feltűnően szép lánnyal megy. , A lányon meglátszott, hogy( a jobb körökhöz tartozik., önkéntelenül követte őket... M'csoda furcsa tragédiát húr- ( ml magával itt Afrikában ■z á légionárius? ( (Folytatjuk) Ezért volt helyes és jó dolog, hogy a múlt év végén a Népművelési Intézet felnöttno- velési osztályának kezdeményezésére kétnapos értekezletre hívták össze a nyugdíjasklubok legtapasztaltabb vezetőit. E találkozó rendezője és több részvevő igen jól fogalmazta meg az ilyen klubok másodlagos hasznát is: »... Hatással lehetnek a jövő generációra, a fiatalok pályaválasztására, a családon belüli harmónia biztosítására is...« Természetesen, ha minden községben működne egy nyugdíjasok klubja, még pedig a legokosabb, leghasznosabb programmal — az sem oldhatna meg minden ilyesféle népművelési gondot. Tudok egy falusi könyvtárosról — magányos pedagógusnő, aki szemérmesen tiltakozott nevének közlése ellen —, ő hetenként kétszer egy-egy órát fölolvas tíz-tizenöt öregnek egyelőre a Toldiból. Szeretettel és türelemmel végzi ezt a munkát. — Én nem. de Arany János csak meghódítja valamelyiküket az olvasásnak. Tudok olyan termelőszövetkezetről. ahol évente többször rendeznek műsorral egybekötött »öregek napját«, s ilyenkor a vacsorát a tsz elnöke és a vezetőség tagjai személyesen szolgálják fel a nyugdíjasoknak. példázván ezzel, hogy aki vezet, az nálunk szolgál is. Az öregekkel való foglalkozás nem tehertétele a magyar művelődésügynek, hanem e fontos tevékenység természetes része! Ám, az. amit minderről pozitív értelemben elmondtam — csak első helyen lépésként fogható föl. Falva- inkban sok még a magányos öreg. Sok a »társadalmon kívüliség« lelkiállapotában szenvedő nyugdíjas. Sok az. akinek minden lelki és gazdagi oka megvan arra. hogv »elhanyagoltnak« érezze magái. Becsületünk és jövőnk rajta, hogy mindennap kevesebb legyen az ilyen gondokkal küszködő. megöregedett honfitársunk. S hogy ez így történ jék, az nőni kis mértéki’«" a falusi népművelőktől függ B. N. E.
