Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-02 / 27. szám
Vasárnap, 1969. február 3. 5 SOMOGYI NÉPLAP UNOKÁK EMLÉKEZETÉBEN... Csak megismert hagyományokat ápolhatunk Lehet-e a megemlékezés, a hősök, mártírok emlékének megörökítése méltóbb annál, ha mindenütt — lehetőségekhez mérten hiteles pontossággal — megidézzük a 133 nap és a fehérterror helyi eseményeit. El kell mondanunk mindezt a mai fiataloknak. El kell mondanunk; ismerjék meg a házat, a helyet, ahol a gyűléseket tartották; ahol a direktórium működött. ahol tagjait megkinozták, legyilkolták. Ódon, szürke épületek és kapualjak; raktárhelyiségek, dűlőutak és erdőszegélyek szerte az országban így válnak egy csapásra jelentőségükben naggyá ezekben a napokban az utódok a hagyományápoló unokák emlékezetében. Hogyan őrzik, hogyan ápolják a Tanácsköztársaság emlékét? Ez a gondolat indított el a megye több pontjára, köztük a fonyódi járásba fe. A járás székhelyén az ősszel megalakított honismereti szakkör vezetőjét, Horváth László igazgatót kerestem meg. Tőle tudom, hogy gazdag munkatervükben fontos helyet kapott a tizenkilences emlékek felkutatása, rendszerezése. Mindenekelőtt a járási direktórium tagjainak névsorát szerezték meg. Jelenleg is folyik a kutatás. Munkástanácstagok, vöröskatonák, veteránok után. Kik élnek még? Fonyódon három közül kettőt sikerült szóra bírniuk. Emlékezésüket följegyezték. Ezekből három tanuló, Prin- cessz Rita, Mátyás László és Kajtár István szakköri dolgozatot készít. Igen fontosnak tartják ezenkívül az ötven év előtti fonyódi események rekonstruálását, amennyire a feltárt adatok megengedik. Erről a következőket mondta Horváth László igazgató: — Fonyód nem állt az események középpontjában. Fegyveres őrség volt itt is. De a járási székhely Lengyeltóti ... Ezért jelentősebb megmozdulások is ott meg a környéken voltak. A megyei pártarchívum segítségével bírósági adatokból sikerült megtudni, hogy a fehérterror időszakában Fonyód környékén hat embert akasztottak föl. Köztük volt egy Tótsze- gi-Freund Albert nevezetű pusztaszemesi földbirtokos is, aki nyilvánvalóan nem volt kommunista, s »-bűne« is csupán annyi, hogy bújtatott valakit Freundné Horthy kabinetirodájától menlevelet szerzett férjének. A fehértollas pribékek azonban ezt sem vették figyelembe. Szemtanúk állítása szerint az asszonyt is bántalmazták és az áldozatok között a s?eme láttára végezték ki férjét is ... Ebből később nagy botrány lett Tószegi esete ugyanis tudomására jutott az antant bécsi küldöttségének, amely ezt is fölterjesztette a magvarországi fehérterror bűntetteit vizsgáló nemzetközi bizottsághoz. Balatonbogláron A forradalom lángjai akció keretében már buzgón tevékenykedik az általános iskola honismereti szakköre. Vass Imre úttörő-csapatvezető: — A gyerekek — történelmi ismereteikre alapozva — Zakár Antal nevelő irányításával ünnepélyes szakköri ülésen idézik fel majd a Tanácsköztársaság helyi eseményeit. Ehhez — megfelelő tanári segítséggel — már korábban megkezdődtek az előkészületek. A nyolcadikos pajtások hét bogiári veteránt keresnek föl, magnóval. Eddig négy visszaemlékezést sikerült szalagra venni. Azonos kérdésekkel próbáljuk föl térképezni: hol és mi történt akkor Bogláron? Sikerült kapcsolatot teremtenünk a direktórium elnökével, Bálint Sándor veteránnal is, aki Budapesten él. Meghívtuk és a gyerekek izgatottan várják a találkozást, hogy az ő visz- szaemlékezését is magnószalagra rögzíthessék ... Tárgyi emlékünk sajnos kevés van. De a szöveges emlékek közül talán hallgassunk meg egyet. Bekapcsolja a magnetofont. Egy cérnavékony gyer- rekhangocska pergeti sorban a kérdéseket: »Hány évesnek tetszik lenni? ... Volt-e valamilyen tisztsége a néninek 1919-ben?... Mire tetszik emlékezni? ...« stb. S a válaszokból kibontakozik egy kép. Mire emlékszik a 70 éves Csordás Julianna balatonbog- lári lakos, aki 1919-ben takarítónő volt a direktórium épületében? •Pereg a magnó és Csordás Júlia Szamuely Tiborra emlékezik. Eszerint a Tanács- köztársaság népbiztosa a bukás előtti hetekben átutazóban ott szállt meg egy éjszaka a direktórium épületében. A direktórium a "sárga kastélyban« (a volt Boglárka cukrászda mögött) működött. Csak elbúcsúzáskor mondta meg. hogy kicsoda... A fehérek a főútvonal egyik házának pincéjében verték a direktórium összefogott tagjait. Jelenleg az önkiszolgáló bolt áll ennek az épületnek a helyén. És nagyon nehéz volt a bukást követő években munkához jutni annak, aki kapcsolatban állt a kommunistákkal 1919-ben . . . A szakkör vezetőit Bogláron is csak megfelelő forrás- kritikával és adatellenőrzések után fogadják el hitelesnek a visszaemlékezést. Lengyeltótiban, Miből szerkesszen műsort a pedagógus? Elevenbe vágó gondjainkról volt szó a Somogyi Néplap vasárnapi számában. A téma lényegét egy személyes — mondhatnánk: családi — tapasztalat alapján éppen csak érintette ugyan a cikkíró, kicsit kívülről szemlélve, de érezhetően törekedve a meg értésre, a különböző objektív és szubjektív okok figyelembevételére — de mindenképpen megnyilatkozásra ingerelve. Magyar szakos tanár vagyok, csaknem másfél évtizede tanítok a megye egyik legnagyobb általános iskolájában. Ez alatt az idő alatt számos szavalót készítettem föl szereplésre; több műsort szerkesztettem iskolai ünnepségekre és a szélesebb nyilvánosságnak szánva. Tapasztalatom te hát bőven akad, de ezzel a te vékenységgel kapcsolatos gondjaim — őszintén bevallom — nem csökkent a rutin növekedésével. Nem vagyok elégedett a munkámmal. És elsősorban azért nem, mert magam is érzem — talán még jobban mint a közönség, az ifjú és felnőtt hallgatók, nézők —. hogy műsoraimmal erőfeszítéseim ellenére sem tudom biztosítani a cikkben említett, és joggal megkövetelt magas szintű gondolati-esztétikai élményt. Legalábbis nem mindig és nem kellő hatékonysággal. Keresem az okokat próbálom munkámat önkritikusan szemlélni. Mire jutót tam? Sorstársaim, úgy hiszem, igazat adnak, ha azt mondom, a legnagyobb gondot változatlanul, sőt egyre nyomasztóbban a műsorok összeállítása jelenti. Az alkalomhoz és egyszersmind a gyermekek életkori saiátnsságaihoz egyaránt Illő versek — és bővítsük műfaiok körét —: prózai mű vek, jelenetei^ megválasztása A különböző közünnepeker előadható és rendelkezésre álló költemények, egyéb irodalmi '-’llegű alkotások ugvaT'v '"lnőtt°khez szól eak * '-teli- —.í Óc; Ztelm! 1 n+s’g^t föltétele zik, és ennek megfelelően érett tolmácsolást is igényelnek. Ha ilyen, a gyermekek ismereteit meghaladó vers, próza előadását úttörőkre bízzuk, minden jó szándékunk, erőfeszítésünk ellenére a legjobb esetben is üresen konganak a mégoly szépen is hangsúlyozott szavak; nem jutnak el sem az előadó, sem a hallgatók tudatáig. Éppen az átélés hiánya miatt. (Ha éppenséggel nem válik groteszkké vagy nevetségessé az előadás.) És mégis kénytelenek vagyunk ilyen versek között válogatni, mert egyszerűen nincs alkalmas, gyermekeknek írt irodalmi anyag, amely hihetően, őszintén csengene a 6—14 éves lányok, fiúk szájából. Kérem higgyék el: nincs. Nem írnak. Pedig falun szinte kizárólag az iskolára, az úttörőkre hárul a cözünnepi nyilvános műsoradás gondja, nem beszélve a raj- vagy csapatkeretben történt megemlékezésről. Nem található, vagy csak nagyon elvétve. Az óvodásoknak igen, a 6—14 éveseknek nem. Vagy csak valamilyen módon éppen hozzánk nem jut el? Az Űttörőszövetség próbálkozik ugyan műsorok összeállításával, de az erre vállalkozók is csak a meglévő, a felnőtteknek, de legalábbis az ifjúság magasabb korosztályainak való művek közt válogathatnak. Szíveskedjenek csak megnézni, mi található például az Ottörővezető 1968. 10. számában. a KMP megalakulásának 50. évfordulójára szerkesztett műsorban: Brecht, Majakovszkij, Győré Imre és mások magvas gondolatokat hordozó, de semmiképpen sem általános iskolásoknak való versei. 1967-ben, a forradalom 50. évfordulójára ugyancsak az Üt- törővezető közölt egy terjedelmes irodalmi összeállítást, hasonlóan magas szintű szemelvényekkel, és az előadhatóság határát meghaladva. Hiánycikk tehát az úttörőknek szóló műsorfüzet. Nem is ■''-széive a verseken túl az ál■íános iskolások által eljátszható ielenetekről. az annyira kedvelt gyermekjátékokról, amelyeket szívesen állítanának színpadra a pedagógusok, és örömmel játszanának el az alsósok meg a nagyobb társaik is. Élveznék a játékot a "komolykodás« helyett, az önkifejezés lehetőségét és még a felnőttek is szívesen hallgatnák a gyerekeknek írt szövegeket. , Érdemes volna tehát a műkedvelő mozgalom, a művészeti nevelés terjedelmes gondjai közt ezekre is fölfigyelni. Paál Lászlóné általános iskolai tanár, Marcali ahol 1919-ben összpontosultak az események, sajnos csak nagyon keveset tudhattam meg a jubileum előkészületeiről. Vajda Imre úttörőcsapatvezető elmondta, hogy a felső tagozatos gyerekeknek kiadták: próbálják felkutatni a 18 direktóriumi tag hollétét. Vagyis kérdezzék meg otthon. Eredmény, további terv vagy elgondolás? Még semmi. Majd talán ezután. Honismereti szakkör nincs a községben, jóllehet 23 pedagógus tanít a nagy létszámú körzeti iskolában. Egy történelem szakos tanár, Tóth Sándor krónikaíró szakkört vezet. Tőle sikerült annyit megtudnom, hogy a faluban egyetlen veterán él, idősb Tönki János. Vele már beszéltek, és van néhány egyéb adatuk is a lengyeltóti eseményekről. Sok az adatokban az ellentmondás, azért tisztázásukra összehívják majd a faluból azt a 10—15 személyt, aki hozzá tud szólni. A megyei pártarchívumban, a levéltárban viszont még nem jártak segítségért a korabeli események felkutatásához . . . Talán még most sern lenne késő. És bizonyára a községi tanács végrehajtó bizottsága és a helyi pártszervezet is megtalálná a módját annak, hogy valakit, aki jártas némaképp a forráskutató-mun- kában, elküldjön a megye- székhelyre. Annál is inkább, mivel csak a feltárt és megismert hagyományok élhetnek tovább az unokák emlékezeté- ben. Wal linger Endre PARKETTA BELFÖLDRE ötvenezer köbméter fát dolgoztak fel tavaly a Dél-ma gyarországi Fűrészek csurgói telepén Az export fűrészárut íz NSZK-ba és Franciaországba szállították, a lombos fűrész, rut pedig Ausztriába és Jugoszláviába. Ezenkívül parketfca- ceket, hordódonga és gvüm'il -sláda a tananyagot gyártottak. \ tavalyi nyolcvankétmilliós bevételüket az idén kilencven- tmillióra tervezik. Autódaruval rakják ki a rön' öket a vagonokból. Ez' meggyorsítja és megkönnyíti a rakodók munkáját. m ír : CtX ....i.i.i—‘"“till B elföldi piacra eddig nem termeltek parkettát, az idén kétszázezer négyzetméter gyártását tervezik. Páros körfűrésszel a ládák alapanyagának sablon fűrészelését végzik INTERJÚ XT árman beszélgetünk: * ' Madeleine Chapsal, az in.erjúkészítés egyik legnagyobb mestere, Jean-Paul Sartre úr, francia író, drámaíró, filozófus és én. Chapsal így kezdte: Az irodalomról szeretnék beszélgetni önnel, és Sartre így válaszolt: örülök, mert az irodalomról nem nagyon szoktak beszélni velem. Bezzeg a filozófiáról... Közel kettejük beszélgetésének színhelyéhez, a dohányzóasztalnál, szerényen hallgatózom, lapozok néha a csendet megzavarva, lapozok? Nem áltatom tovább a kedves olvasómat, Chapsal és Sartre beszélgetését betűkből falom. A Nagy írók műhelyébe kopogtatás nélkül jutottam be. csak bele kellett lapoznom egy könyvecskébe és hallom őket. Nyilatkoznak. Van, aki szívesen, megeredt nyelve folyamba sodorja szavait, van, aki — mint Ilja Ehrénburg — nem szívesen fogad újságírót — Én személy szerint menekülök előlük — mondja Pierre Dumayelnek. És végül: beszél Ehrenburg is, gondolkodik és elmondja véleményét ... Vasárnap, késő délután tértem haza, s most az ágyon heverészem, kifordult a kezemből már egy könyv, másikat nem veszek elő. Késő este van, s még nem is vacsoráztam, az ablak között hidegen áll egy doboz olajoshal. — ön se különbözhet azoktól az olajban tartósított »finom kis falatoktól«, ha így él, konzervdobozba zárva, egyedül, ott, ahol — asszociálhatna a kedves olvasó. A nap reggel kezdődik. És a késő délutánig benn voltam a vízben. Megnéztem a gyerekeknek szóló mesematinét, aztán tizenkettőkor elmentem a múzeumba megbeszélt találkozóra a barátaimhoz. — Gy. L.- hez és a kedves E. asszonyhoz —, és akkor még nem tudtam, hogy velük ebédelek. Meghívtak, fogyasszuk el közösen a csirkét, melyet — majd ha hazamegyünk — el kell készíteni, ha én is szeretem, tejfölös-paprikásau. E asszony most tanul főzni. Míg a szakácskönyv utasi fásai alapján készült az ebé a — valamennyiünk közös munkájaként, ki hagymát reszelt, ki vizet készített be, fűtött, E. asszonyé volt azért a fő tennivaló —, egy palack vörösbor mellett beszélgettünk a művészetekről, főképp sok szó esett a mexikóiakról, akiket mindhárman csodálunk, amiért szobraikat úgy olvashatták az emberek, mint mi a betűket. A zenéről és arról, hogy miért kilenc forint az alma ára, ha éppen kapható, s milyen az az áru is? Az emberről, aki több önmaga biológiai struktúrájánál, képes kifejezni önmagát verset ír, zenét, épít, sző, vasat formál, s az elkészült munkájában — művében ott van ö, megfoghatatlanul. Erre csakis ő képes. A tetemtő, -»"I bér. ,Lf <st itt ülök egyedül esfe, eszembe jut, nolnap - dolgozom. A munkanapok következnek. Nekem az, hogy elindulok önökhöz, és kérdezni fogok. Öntől példul azt, hogy a munkája után ráér-e, mondjuk, űvasni, öntől pedig azt, hogy miért panaszkodnak az emberek a hűvös termekre. Valakitől mástól: mi szeretne lenni? Talán többre tartom az önökkel való beszélgetést, mintha írókkal találkoznék, végül is elolvashatom az ő munkáikat, s benne kérdéseim egy részére választ » kaphatok... És őket — úgy gondolom — annyian és annyiszor kérdezik. Önöket megkérdezik? Ha igen, szívük szerint válaszolnak, azt (!), amit ffoodóinak? Bocsássanak meg, hogH kérdezem. De nekem nagyon fontos e$ mert önöket szeretném kiff•» ie-n' — írásaimban. Lf inap, hétfőn vaia- mennyien felvesszük a munkát — persze, ma, vasárnap is volt dolgunk —. s eli'nfbi.if't* ö-nöT-7-''letetni. llorányi Barna
