Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-04 / 2. szám

Vevő a kirakat előtt HAJLAMOSAK VAGYUNK RÄ, hogy a boltok árukínálata alapján ítéljük meg az új gaz­daságirányítási rendszert, a reformot. És bár a reform en­nél sokkal átfogóbban, így kö­vetkezményeiben is szélesebb körűen érinti az egész gazdál­kodást, helytelen volna ezért a »szűk, kirakati« szemléletért bárkit is elmarasztalni. A re­formnak ugyanis elsőrendű célja felfrissítem és gazdagí­tani a kirateatok tartalmát — és persze az üzletekét is — éppen mert nem holmi »kira­katpolitika-« szülötte, hanem a szocialista gazdaság összefüg­gő egészének megújítására törekvő politikáé. A kérdés, amelyet a vevő­közönség egy szuszra a kira­katoknak szegez, nyilván így hangzik: MIT? MENNYIÉRT? HOGYAN? A válasz pedig, bár lényegesen hosszadalma­sabb, végeredményben éppen ilyen egyértelmű. Lássuk csak! A legszigorúbb szem is fel­fedezheti a választék lényeges gazdagodását. Az új, ösztönző irányítási rendszer érdekévé teszi az iparnak is, a kereske­delemnek is a messzemenő alkalmazkodást a piaci kívá­nalmakhoz, és" ez az érdek- kapcsolat kezd érvényesülni. Egyébként nem csupán a ha­zai cikkek vonatkozásában, mert mind szélesebb körben találhatunk már importárukat, ez pedig a fejlett ipari orszá­gok áruválasztékának általá­nos jellemzője, a nemzetközi munkamegosztás velejárója és a versenynek is serkentője. A versenynek ugyanis, ha már szóba hoztuk, kereskedel­mi és ipari vonatkozásban egyaránt igen fontos szerepe van nem csupán a sokrétű, hanem a tartalmas, tehát a jó minőséget előnybe helyező választéknak a megteremtésé­ben. Hogy bizonyos cikkek hiányát egy ideig még nem si­került megszüntetni, az nem a reformnak, hanem a pilla­natnyi adottságainknak a kö­vetkezménye. Az alig egyéves, új irányítási rendszer ugyanis egyrészt nem változtathatta meg az ipar szerkezetét, amely — kevés kis- és középüzem­mel rendelkezvén — nem nyújt máról hónapra alkalmas gyártókapacitást mindenfajta szükséglet kielégítésére. Más esetekben bizonyos nagy be­ruházások horribilis költségei, vagy a szükségszerű import nagy devizaigénye hátráltatja ideig-óráig a kielégítő megol­dást. Nem véletlen, hogy a döntően hazai fedezetű élel­miszerpiacon — a mostoha időjárási viszonyok ellenére — az átlagosnál is élénkebb a javulás, a választék bővülése ami az Arakat illeti, maga a központi tervezés is némileg nagyobb átlagos emel­kedésre számított, nem is szólva a közönségről, amely­ben ennél is erősebb »félsziek« éltek az új árrendszer beveze­tésével kapcsolatban. A szabad árak bővülő köre természete­sen több meglepetést is tar­togatott, és ilyenekre a jövő­ben is számíthatunk. Tény, hogy a kezdetben csekélyebb mennyiségben rendelkezésre álló újdonságoknak, a -külön­legességeknek, bizonyos im­portcikkeknek jól megkérik az árát. A bőségesen rendel­kezésre álló cikkek viszont — Kp árak mozgását vizsgálva — fokozatosan hozzáférhetőbbé válnak, és egyre gyakoribbak, minthogy csak a vállalatoktól függnék a szűkebb vagy szé­lesebb körű árleszállítások, -kedvezmény«« kiárusítások, reklámárak as így tovább. De ami még ennél is fonto eabb, a növekvő árukínálat közepette, a közönség 'koránt­sem agresszív szereplője az ár­alakulásnak. Mind több és több áruval kapcsolatban jut ugyanis választási, illetőleg döntési lehetőséghez, és elha­tározása — melyiket vegye meg, vagy egyáltalán ve­gyen-e? — mint a piac ítélete, már ma is, holnap méginkább visszahat az árakra. A vásárlás körülményei is kedvezően változnak. A keres­kedelmi vállalatok most már ugyanpsaik maguk fejlesztenek, bővítenék, alakítgatnak, és látnivaló, hogy ugyancsak mozgékonyak. A tisztességes reklám, a hasznos felvilágosí­tás -is mind gyakoribb, széle­sednek a hitellehetőségek, a szerviz- és más szolgáltatások, a csereakciók. A SOK ŰJ REZDEMÉNYF­ZES közös jellegzetesssége . a vállalatok üzletszerzési igyej kezete, amely végül is a vevő javára szolgál. Mert ha nem, akkor a vállalat aligha szá­míthat sikerre a növekvő ver­senyben. Ez a verseny pedig mind érzékelhetőbbé válik, s 'központi alakja a vevő, A ve­vő, aki a kirakatot nézvén, mind szívesebben lép be az üzletbe. Rle tegyék tünkre az utat az építők! Az embert mindig ' az bosszantja leginkább, amikor olyan . személyek okoznak kárt, rongálnak meg valamit, akiknek valamilyen módon összefügg a foglalkozásukkal. Ha az utcaseprő szemetel, az építő rombol, s még sorolhat­nám, de fölösleges, hiszen ebben a rövid Írásban a leg­utóbbi példánál maradnék. Ugyanis a kaposvári Arany János utcában fölépült tavaly két panelház, majd később elkészült a két ház között a gépkocsi-parkolóhely és út. A taxi, a szemeteskocsi ide fordulhat be az Arany utca felől. Sajnos az Építőipari Vállalat gépkocsijai naponta rongálják és piszkítjáJc ezt a rendezett területet. A két ház között be­lül tevő kötőtelepről ezen keresztül hordják a betont az építkezésekre. A teherautók már tönkretették az út szegé­lyét, amelyet a saját vállalatuk munkásai építettek.- Amikor még enyhébb volt az idő, ráhordták a betonra a sarat, most pedig a havat hordják ide. Nagyon sok gyerek játszik itt a nap minden órájában, az ö testi épségüket is veszélyeztetik a sofőrök. Ezt az utat nem átjáró forgalomra tervezték és épí­tették, semmi keresnivalójuk nincs itt az építők tehergép­kocsijainak. A kötőtelepet az ABC-áruház mellett beveze­tő földúton ugyanígy megközelíthetik, járjanak tehát azon, s ne rongálják továbbá azt, amit a munkatársaik építettek. L. G. 120 somogyi műkedvelő Kapuváron j (Tudósítónktól.) Mint már hírül adtuk, a SZÖVCSZ és a Magyar Rádió népzenéd rádiós vetélkedőjén Somogy is a döntőbe jutott. Január 5-én a Magyar Rádió és Televízió is fölveszi a Győr sort, amelyen a somogyi együttesek Győr és Pest mie- megyei műkedvelő művészeti csoportokkal mérik össze tudá­sukat A vetélkedő somogyi sze­replőd — a fonyódi és a ladi kórus, a Siófoki Balaton Tánc­A HANG TENGERALATTI megyei Kapuváron azt a műt együttes, a buzsáki, a siófoki-------------------------------------------------karádd és mesztegnyöd népi együttes; a marcali népi zene­kar és a lakócsal délszláv ze­nekar; továbbá énekesek és hangszeres szólisták — ja­nuár 4-én utaznak el Kapu­várra. A nyilvános műsort január 5-én délután veszik fel. A rá­dió a kapuvári műsort január 7-én 17.20-tól 18.20-ig közve­títi. A televízió későbbi idő­pontban sugározza ezt a mű­sort A döntőbe jutott másik három alföldi megye nyilvá­nos felvétele Salgótarjániban lesz január 17-én. Ennek, meg­hallgatása után dönt a zsűri a három nagydíj odaítéléséről. A zsűri elnöke Adóm Jenő zeneszerző; tagjai között van dr. Vikár László karnagy, Rá­bai Miklós Kassuth-dijas ko­reográfus, Grabócz Miklós zeneszerző és Lengyel}i Mik lés, a Tv rovatvezetője. A híradástechnikai műholdak térhódítása ellenére sem szűnik meg a világrészeket összekötő tengeralatti kábelek jelentősége, sőt tökéletesítésükre egyre nagyobb gondot fordítanak., A több ezer kilométer hosszú kábelbe meghatározott távolságokban olyan erősítőket építenek be, amelyek a kábelen végighaladó jeleket újra és újra életre kel­tik. Az erősítőket úgy kell megtervezni, gyártani és beépíteni, hogy karbantartás nél­kül legalább 25—30 évig üzemképesek ma­radjanak a tenger fenekén, hiszen a kieme­lésük és megjavításuk rendkívül költséges lenne. Ezenkívül azt is figyelembe kell ven­ni, hogy meghibásodás esetén a kábelek használhatatlansága pótolhatatlan kimaradá­sokat okozna a hírközlésben. A képen látható, angol laboratóriumok­ban készülő erősítők minden kis alkatrészét arannyal vonják be, s a kábelba való beépí­tésük után a kiszorított levegő helyét ne­mesgázzal töltik ki, hogy a korróziót tökéle­tes biztonsággal távoltartsák. Miről ír a Természet Világa ? A folyóiratban épülő fővá­rosunk közeli építési tervei­ről ir dr. Reischl Antal. A hormonszabályozás titkaiba vezet be. dr. Czeizel Endrt cikke, amíg az élet keletkezé­sével kapcsolatos kísérletek legújabb eredményeiről dr. Gánti Tibor számol be. A Tudósklub vitájának témája: Ember és gép. (A beérkezett és meg nem válaszolt kérdé­sekre a Természet Világa ad választ). A tranzisztor húsz­éves »történetéről« ír Takács Sándor. További cikkek a folyóirat gazdag tartalmából: »Állatok hidegben, melegben-«; »Mi új­ság a Piszkéstetőn?« — nagy csillagászati megfigyelő állo­másunkon. »A fonokardjográ- fia«, »Arany, ezüst, platina«, »Az agrokémia magyar úttö­rője Pethe Ferenc«, »Üj város a Rába völgyében«, »Kis fizi­kusok, kis kibernetikusok«. Sok hír, könyvismertetés külföldi Eolyéiratszemie tesz' még érdekesebbé a Természet Világa legújabb «Bfcmát. # Üttörőparlament Marcaliban Dallal kezdődött és, fejező­dött be a marcali járás úttörő- parlameintje, amelyet Marcali­ban, a Fegyveres Erők Klub­jában rendeztek meg. Az úttö­rőcsapatokat képviselő pajtá­sokat Pelőcz Miklós járási út­törőtitkár tájékoztatta arról, mi a szerepe a gyermekönkor- mányzatmak az úttörőszerve- zetekben. Ezután a csapatok képviselői számoltak be a munkájukról, eredményeik­ről. A marcali, kéthelyi, táp- sonyi, nemesvidi, böhönyei, mesztegnyöd, vései, ni kiad, pusztako'vácsi és sávolyi úttö­rők elmondták, hogy az év má­sodik felében milyen munkát végeztek a Forradalom lángja mozgalom keretében. Irodalmi műsorral, dalokkal készültek a fegyveres erők napjára, az októberi forradalom ötven- egyedik évfordulójára, a Kom­munisták Magyarországi Párt­ja és a KIMSZ félsaázados év­fordulójára. A megemlékezése­ken veteránokkal találkoztak, s az ünnepélyéket kirándulá­sok, vetélkedők, sportverse­nyek tették még színesebbé és emlékezetesebbé. A legtöbb iskolában maguk a tanulók vigyáznak a rendre és a tisztaságra. A marcali is­kolában minden osztály verse­nyez, hogy megkapja a legren­desebb osztály címet és a ván­dorzászlót, s főképpen a leg­nagyobb jutalmat — az év vé­gi kirándulást Van olyan úttörőcsapat, amely a. falu történetét kutat­ja, föl jegyzi a veteránok har­cait. Máshol múzeumot pártol­nak a pajtások. A kicsiknek játék- , és mesedélutámokat rendeznek, ajándékokat ké­szítenek. A marcali járás úttörőpar­lamentje az eredmények számbavétele után meghatá­rozta az 1969, évi tennivalókat is­Aionjri Agnes Hluakásfiatalok szavalóversenyc Szavalóvérsenyen emlékez­tek meg munkásfiatalok a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulójáról. A versenyt a KISZ Somogy megyei bizott­sága, a KISZÖV és a HVDSZ megyei bizottsága által hir­dette meg. Harminc fiatal tolmácsolta a verseket, amelyek a mun­kásmozgalom nagy eseményei­ről, munkások, ifjúkoanmunis- ták életéről, bátor tetteiről szóltak és azok emlékét kel­teitek életre,, akik meghaltak a mozgalomért, az eszméért, a hazaért. A bíráló bizottság értékelé­se szerint a verseny győztese Mucsi Sándor, a Kaposvári Finommechanikai Vállala' dolgozója. A második helye­zett Gondolovics József ipari tanuló, a harmadik Rózsa Ag­nes, a Szövetkezetek Somogy megyei Értékesítő Központjá­nak dolgozója, a negyedik Varga Péter, a Kaposvári Építőipari Ktsz műszaki veze­tője. Az első helyezett kéthe­tes üdülési utalványt, a többi vásárlási utalványt kapott versenydíjként. Több az atomreaktor A" Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez tartozó 43 or­szágban jelenleg 455 atom­reaktor működik; közülük 361 tudományos-kutató közpon­tokban, 94 pedig- erőművek­ben. 1974-ben az atomerőmű­vek száma eléri a 242-t, össz­teljesítményük pedig 14 OOP megawattról 100 000 mega­wattra emelkedik. TA1UCA (om Dali és a nők Salvador Dali, az ismert szürrealista spanyol festő nem bírja elviselni, ha a nők nadrágot hordanak. Amikor a felesége hosszú estélyi nadrágot akart fel­venni, kategorikusan ki­jelentette: »Ha te nadrá­got veszel föl, én estélyi ruhában jelenek meg a vendéglátóinknál«. Barátnők — Tudod, hogy én már kétszer titkos menyasz- asszony voltam? — mond­ja Ella barátnőjének. — Az semmi, én már háromszor titokban nász­útan is voltam. Hogy jól érezzék magukat-=* Ma este jól fogjuk érezni magunkat,- drágám — mondja a fiatalember a kedvesnek, .amikor a szülői ház ajtajában üd­vözli öt. Három jegyem van a színházban. — De minek nekünk három? — jegyzi meg a leány. — Mi sem egyszerűbb — egy a mamádé, egy a papádé, egy pedig a bá­tyádé. Zongoraóra előtt Vili zongora órára in­dul. — Megmostad a kezed? — kérdezi a mamája. * — Igen, mama. — És az arcodat is? — Azt is. — És a füled mögött is megmostad? — Csak a jobb fülem mögött. — Hogyhogy? — Mert a tanár a jobb oldalamon ül. Lopási világcsúcsot állítottak fel a napok­ban ismeretlen San-Fran- táscó-i tolvajok. A város egy polgára csak fél órára hagyta el gépkocsiját az egyik forgalmas utcán, mégis, mire dolga végez­tével visszatért, mér csak a karosszériát találta ott Az alváznak, motornak és üléseknek hűlt helyük völt A tolvajok fényes nappal, rekordidő alatt széfszerelték a drága gép­kocsit Fésületlen gondolatok Ha mindig el akarod érni célod, tanulj meg visszafordulni is. Hasra esni valaki előtt — nem a szabadesés tör­vénye diktálja. A tisztesség halárát út­levél nélkül is át lehet lépni. Akkof mondj rosszat a távollevőkről, amikor je­len vannak. Nem is olyan könnyű megfogalmazni az olyan igazságot, amely másoknak ezerszer is az eszébe jut. Somogyi Néplap Az MSZMP 3oiuviíy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft Index: 25067. .Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető* Mautner József.

Next

/
Thumbnails
Contents