Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
SOMOGYI lífiPI-Af 10 Vasárnap. 1968. december S. Nyílt levél a Magyar Ökölvívó Szövetséghez A KxulKÍlvok Kzeriní. Kz^lleiiiéhen Nem kétséges, igaz az a megállapítás, amelyet eub-en az é.bin különösen sokat hangoztatták a Magyar ökölvívó Szövetség háza táján, hogy az ökölvívás elsősorban egyéni sportág. Ha azonban visszapergetjük a eokszoiás haza történetét, akkot azt Iá hatjuk, hogy a ragyogó egyéni eredmények mellett a sportág sava-borsa mindenkor mégis a csapatbajnokság volt. Persze nem olyan, mint az idei. Az 1968. évi NB I-es Ökölvívó CSB paródiája volt a sportág történetének. A «-Gedó-ügy«, a hetenként megváltoztatott mérkőzés- eredmények aligha öregbi.ették a sportág, s mondjuk ki kereken, a MÖSZ jó hírnevét. Majdnem úgy ítélték oda a bajnoki pontokat, ahogy a szél fújt. Ennyit az NB I-ről. Az NB I B osztály visszásságairól Is nemegyszer írtunk már. Ebben a bajnoki osztályban szintén véget ért a küzdelem, de a csapat- bajnokság végeredménye még ma Bem látott naovilávo't. Itt a zalaegerszegi Katona József SE szereplése, illetve az a tény. hogy a Bportkö" az őszi fordulóban nem tudott bekapcsolódni a küzdelmekbe. kétségkívül bonyolítja a Helyzetet. Persze másként lehetne, ha « MÖSZ-nél kellő időben gondolkoznak és határoznak. Nem beszélve a »Tói, hogy olyan döntéseknek kellett volna szüVtnuik, hogy az egyik ne üsse a mási’cat. Amikor nyilvánvaló ’ett. hogy az 6-szi idéovben a Katona J. SE nem t.ud kötelek közé lépnv helyesen tette n MÖSZ, h'-'G'v mérlege t. Ez a szimpatikus vidéki sportkor saját hibáién kívül maradt távol a versenyektől. Feltét1 énül iválságos a-r a hatá”orat, h~gy a Katona J SE 1969-bpn »s ott lesz az NB t B osztálv mezőnyében. A szabályok ilyen esetre nem tartalmaznak Bzankoi^knt. de a batnoks*5*» a’an- rendp^'e kimondja, hoev ha egy sportkör az őszi fordulóban már nem kao-so’ód’k be p kü-”delm~k be. annak tavaszi eredményeit tö- rö’ni kell. F.rre egyébként thai az forduló szüretében megjQlont MÖSZ-h^tározat is azzal p megkötéssel. bo«y a'r idei ba4roks"g véeén NB T B-b*l p hatodik és a v.e*e»iv helyezett k» ki°sni. A7 ilvenPo-5+o módo^ítá-sa] ^e^sze V'tá’t'a lebet és kell is bálink A le ráiöt‘av borfv vala- rm sántít ezért jelent meg a Nénsnortban es*y úiabb hír (az érdekek spor+körök hivatalos érte- sítók nem koptak), hogy a bajnokságból csak a hetedik helyezett csanöt fog kiesni. Igen ám, de ki a he+edik? Ékben a pillanatban az ökölvívó NB I B »-hivatalos«« eredr,',én'rtábláz''- táo ott szerepelnek a Katona J. SE tavaszi eredményei is, holott ezeket már törölni kellett volna A Mö°z-np] azonban elban^ott olyan »-érv««, hogy szabad-e sújtani azokat, akik a szőri*óban gy^- ze’me*: szereztek. A tavaszi ered- ménvek megsemmisítése ugyanis ezeket a pontokat venné e§. Mit mutatnak az idei eredmények a közén- és kieső’niíVt gs patoknál? Azt, hogy ezek az eavütte^ek rendre m^nye té azokat a meccseket, amelyek a hazai szorítóban kerültek sorra V&?#í technilrust keres felvételre a Somogy megyei /Állami Építőipari Vállalat balaton- boglári munkahellyel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 5. szám alatt, a vállalat központjában. (71381) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat jó kereseti lehetőséggel tel vesz tetőfedő, szigetelő, bádogos, vasbeton- szerelő, hegesztő, műköves, asztalos, ácsv kőműves, vízvezetékszerelő szakmunkásokat, betanítóit munkásokat, valamint építőipari segédmunkásokat és könnyűgépkezelőket. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 52. sz. (71480) s elvesztették az idegenbelieket. A Katona J. SE ellen tavasszal Zalaegerszegen mérkőzött a Borsodi Bányász és a Kaposvári Dózsa. Ki is kapott mind a • kettő. E csapatok ellenlábasai viszont hazai mérkőzésen győztek. Ha érvényben maradnának ezek a győzelmek és vereségek, feltétlenül meghamisítanák a bajnokság képét. Ehhez nem fér kétség. De hát mit lehet tenni? A bajnoki kiírás értelmében van kieső. No meg az NB Il-es bajnokok jogot is szereztek arra, hogy ott legyenek az NB I B mezőnyében — mondják hivatalos helyen. Ezzel kapcsolatban azért történt már valami a MÖSZ-nél. Kilencre emelték föl az 1939. évi NB I B mezőnyének létszámát, bizonyára éppen a rendkívüli helyzetre való tékintettel. Aki ismeri a CSB rendszerét, az jól tutija, nogy a páratlan számú mezőny egy bajnokságban nem szerencsés, ^vztán, hogy úgy mondjuk, ebben az esetben a kilenc egyemő tízzel. Vagyis, na már a MÖ*Z nőve i az NB I B létszámát, akkor érdemes voma elgondolkozni azon, nem lehetne-e tízes az NB I B mezőnye. Vagyis az idén nem lenne kieső, s felkerülne a két NB Il-es bajnok. Igen ám, de mi lesz jövőre? — tehetik lel a kérdést annak, aki ilyen terv mellett ágál. Erre is megvan a felelet. 1969 végén a feltételezetten tízes létszámú NB I B-ből essen ki a 9—lő. helyezett. A bajnoki táblázat 7—8. helyén végző két csapat vívjon osztályozót az 1969. évi NB Il-es bajnokokkal, akiket ezzel nem, ér sérelem, hisz úgy juthatnak a bajnoki cím birtokába, hogy közben nem találkoztak az NB I B-ből kiesett csapatokkal. Nem a K. Dózsa mentése ügyében születtek e sorok. A kaposvári együttes a bajnoki kiírás, és a szabályok szellemében ötödik a bajnoki táblázaton! Ezt az igazát a jelenlegi hamis képet mutató bajnoki táblázattal szemben meg tudja védeni a kaposvári csapat. Azért lenne szükség a javasolt — vagy ha van jobb, akkor egy olyan — megoldásra, hogy a MÖSZ valamelyest helyrehozza azt a hibáját, amelyet halogató módszerével előidézett. A szabályok szerint, az igazság szellemében. Kovács Sándor DECEMBER 8 VASÁRNAP Mária A Nap kél 7.18, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 17.28, nyugszik 9.53 órakor. Milyen lesz az időjárás Várható időjárás ma estig: Borult, párás, hideg idő, s ór- ványosan előforduló hószáliin- gózássaí, ónos sziklással. Gyenge, időnként megélénkülő délnyugati, nyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 3—plusz 1 fok között lesz. 3 7 0 ÉVE, 1598. december 7-én született GIOVANNI LOUENZO BERNINI olasz szobrász, építész, festő. 1629-ben vette át a római Szent Péter templom építkezésénél! vezetését. Az ő elképzelése s-erin. készült belső már vány kiképzés;. Sok szobra, valamint új sírem- lék-tipust teremtett pápasíremlékei díszítik a templom belsejét. Az ő tervei szerint épült a Vatikán pompás királyi lépcsője, a Scala Regia. Sokkal járult h z á Róma új városképének kialakításához. Több nevezetes palotát, hires dísz- és szököku akat alkotott. szobrokkal díszítette az Angyaihidat, újjáalakította a la- teráni palotát. XIV. Lajos meghívására Párizsban terveket készített a Louvre újjáépítéséhez. Nagyszámú szobor, rengeteg obe- liszk, oltár tanúsítja termékeny teremtőkészségét, ö alkotta korának legszebb portrészobrait. M nden müvében a festői, szobrászati, dekorációs el~me!t monoi»’enlális együttes hatásának hang- súlyozására törekedett. Roipant gazdag tevékenysége jutla.ta diadalra a barokk művészet eszméit, stílusát és eszközeit. Miér! esett ki az NB l-ből a K. Leailet női röplaMacsapata Egy évvel ezelőtt merőben más volt a helyzet és a hangulat is a Kaposvári Lendület sportkörnél. Ez természetes is, hiszen a női röplabdacsapat az NB II egy^k oajneka lett, s felkerült az NB 1 osztályba. Egy tucat lelkes női sportoló, egy határtalan szorgalommal dolgozó szakosztály-, ehetősége és ICökényessy Péter edző jo munkája nyomán született meg ez a siker. Amikor ez év elején megkezdték a felkészülést az 1969. évi bajnoki küzdelmekre, akkor derült ki, hogy mekkora gond szakadt e kis egyesület nyakába. A bajnok- csapatból ugyanis olyan játékosok váltak ki, mint Komáromi, Fenyves, Bereczki meg Folcz, ak k mind kulcsembereknek számi ot- tak. Aztán, hogy Kaposváron azért még találkozhatunk a klubsovinizmussal, azt bizonyította a »BLzó- ügy«. A ruhagyáriak kitűnő játékosa nem állhatott az NB I-es csapat rendelkezésére, s ez nemcsak Biczón múlt. . . Magába maradt tehát a Lendület. S ezzel eleve megoldhatatlan feladat elé került a sportkör és a szakosztály. Ilyen előzmények után nem is marasztalható el a gárda azért, mert csak 14. lett az ;síB l osztásban. Amikor a kórházi csapatnál részletesen elemzik az idei bajnoki év történetét, felszínre kerülnek azok az események, amelyek sorsdöntőnek bizonyultak. A Szeged elleni mérkőzésekre gondolnak a kaposváriak, no meg a: ra, hogy a Dunaújvárosi Kohász csapatától kétszer kapott ki Kaposváron a Lendület, holott Dunaújvárosban rendre nyerni tudott. Mik tükröz a bajnoki év? Elsősorban azt. hogy ennél a kis egyesületnél nemigen vannak meg az NB I o-ztály feltételei. Itt Is jelentkezik a kaposvári sport nagy betegsége, a teremhiány. Aztán az is bebizonyosodott, hogy held, két edzéssel ebben az osztályban már nem lehet helytállni. A kórházi csapatnál viszont nem nyílt alkalom ennél több edzésre. Mindehhez hozzájárult nem egy Ízben a meg marad játékosok betegsége. Koncz ] például egy hónapig nem állhatott a csapat rendelkezésére. A fiatal, tehetséges Németi szintén egészségi okokból vált ki a csapatból. Van tehát magyarázat arra, hogy miért kell búcsúznia a magáisabb osztálytól a K. f/endületnek. Csak az akarás meg az a tény, hogy a kaposvári kórház vezetősége mesz- szemenő támogatást nyújtott a röplabdacsapatnak, nem elég. A sportkör elnöksége, valamint a röplabdaszakosztály aktivistái az idén sem dolgoztak rosszabbul, mint amikor tavaly bajnokságot nyert a csapat. Az az igazság, más a mérce az NB I-bem, mint az NB II-ben. Kökényessy Péter edző az idei bajnokságban a következő játékosokra támaszkodhatott: Koncz, Balogh, Petrus, Vermesné, Kovács, Kozmáné, Esküdt alkotta az induló csapatot, Krehán, Lovas, Sziiá-1 gyi ült a cserepadon. Kicsit szűk létszámú ez a keret, no meg van! egy olyan tényező, amelyről senki [ nem tehet. A K. Lendület női röp- ; labda-csapatának tagjai általában! alacsony termetűek. Akik figye- J lemmel kísérik a sportág NB I-e*s j bajnokságát láthatták, hogy az ei-! lenfelek játékosai bizony alap©- ] san »megnőttek««. A testmagasság« a mai játékstílus mellett cseppet! sem mellékes tényező. Mindezek ] eLlenére ez a játékosgárda kivétel j nélkül dicséretet érdemel. Nem ar-! ról van szó. hogy szégyent val- J lőtt az NB I-ben a K. Lendület. A < II. csoportban, ahol a mi csapa-! tunk szerepelt, nyolctagú volt a j mezőny. Ebből három kiesett. Ma- < ga ez a tény sokat mond, hist a második csoportbelieknek csaknem ; a felének kellett búcsúznia az élvonaltól. Mondhatnánk, csak a V. ! Turbó és a V. Izzó csapatát nem » fenyegette a kiesés. A K. Lendületnél most ismét tervek készülnek. Talán nem olyan S ban. Nagy kár lenne, azonban, ha kedvét vesztené a lelkes sportköri vezetőség és a csapat. Az sem szolgálná a Lendület, de a kaposvári röplabdasport ügyét sem, ha igaznak bizonyulnának a csapat »szétszedésével«« kapcsolatosan szállingózó hírek, amelyek — sajnos — nem minden alap nélküliek. Az 1968. évi NB I-es női röplabdabajnokság végereménye: n. csoport: 9. vasas Turbó 28 26 2 82:23 54 10. Vasas Izzó 28 25 3 78:30 53 11. Almásfüzitő 28 17 11 63:40 4* 12. Miskolc 28 14 14 58:50 /*2 13. Szeged 28 13 15 52:53 4 14. K. Lendület 28 8 20 30:68 ?6 15. Dunaújváros 28 8 20 35:67 36 16. VTSK 28 - 28 5:84 23 1846 807 forintot kan az ettalálatos szelvény tulajdonosa A Sportfogadási és Lottó Ieazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten egy darab ötta- lálatos szelvény érkezett; nyereménye 1 846 807 forint, négy találatot 35 fogadó ért el, nyereményük egyenként 52 766 forint. Három ’találata 3 280 fogadónak volt, nyereményük egyenként 563 forint. A kétta- 'álatos szelvények száma 105 937 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere- mérlvilleték levonása után értendők. — Varrógépet ajándékozott a nemesdédi termelő- szövetkezet a falubeli asz- szony oknak. A nőtanács szabó-varró szakkört alakított az idén.A MAGYAR SAJTÓ NAPJA A magyar sajtó napjára emlékezünk rejtvényünk függőleges 1., vízszintes 2., függőleges 11., 23. és vízszintes 67. számú soraiban. VÍZSZINTES: 12. Küzdelem. 14. Kutyák. IS. Vas megye délnyugati része. 1«. Vég nélküli női név. H. Útszakasz. 19 Női becenév. 29. Fegyelmet követelő — névelővel, a. Igen — németül. 24. Nem vagyok Idegen számára (tájszóval). M. Angol politikus. 27. Amatőr része. 2*. Hívogat. S0. Fehérnemű. M. Férfi becenév. 33. Folyik. 35. Hajó fele. 37. Ritka férfinév. 41. Heves megyei község. 42. Bolgár költő és lró. 45. Kettőzve Gauguin könyvének elme 4«. Mutató névmás (+T. 47. Zamat. 4*. Rldol betűi keverve, io. Pengető* hangszer. 51. Nem nálam. 53. BT. 54. EU A, 55. Bolgár kikötőváros. 56. E nap. 57. LM. 5«. Félsziget a Szovjetunióban 60. Csillag — németül. «3. Corneille tragédiája, névelővel. SS. Szibériai folyó. 56. Pusztáé FÜGGŐLEGES: 2. KaJaposlánv. 3. Férfinév (+•). 4. Az első űrhajós. 5. JL. 5. Spanyol város. 7. NA. 5. Fafajt*. 9. Bolygó. 10. Korszak. 13. Szivárvány. 16. Mozog Ikerszava. 17. Tűzzél dolgozik. 21. Cin. 25. Megvehető. 29 Elhunyt Kossuth-dlias színművészünk (•—’). 26. Felső-ausztriai kőzet. 34. Borsodi község. 36. Acélszürke színű keményfém. 38. Névtelen. 39. Vándorló. 40. To- j ásdad alakú (—'). 43. Edzőtábor. 14. Megy 49. Ez Jó bor. 52. Idegen férfinév. 55. Ritka családnév. 58. K. C. A. 59. verssorok összecsengése. 61. Kutyája. 62. Soha — németül. 63. Névelő. 64 Varróeszköz. Beküldendő a függőleges 1„ a vízszintes *., a függőleges 11: 21. és a vízszintes 67. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő 1963. december 13-án, pénteken délig. Kérjük olvasóinkat, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be, s Írják rá: »-Felnőtt keresztrejtvény«. Mült heti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Mert magamat kigúnyolom, ha kell. De hogy más mondja, azt nem tűröm el! Iampedusa A párduc című könyvét nyerték: Spuller Oyórgyné, Tóth József, Kaposvár: Börőcz Ottóné, Nemesdéd. Varga Ferenc, Kaposföred. A könyveket postán küldjük — Értékelik a KISZ akcióprogram végrehajtását. Hétfőn megkezdődik a kaposvári járás KlSZ-alap- saervezeteiben a tagkönyv- összeírás, ugyanekkor értékelik az 1968. évi akcióprogram végrehajtásának eredményeit is. — Szekszárdra utazott a Somogy Táncegyüttes. A folklórfesztiválra való meghívásnak tesznek eleget, szombaton a népviseleti bemutatón vettek részt, ma a táncverssnyen szerepelnek. — Jó fog — jó egészség. November 20-a és 30-a között rendezlek meg országszerte az iskolákban a fogászati napokat. Jó fog, jó egészség címmel pályázatod hirdettek erre az alkalomra az alsó és felső tagozatos tanulóknak. Megyénkben mintegy ötezer általános iskolai tanuló jelentkezett a pályázatra, a beérkezet munkákat január közepén értékelik majd. ; — OLIMPIAI ÉLMENY! BESZÁMOLÓ. Szerdán az | értelmiségi klubban, a Kilián György Ifjúsági Ház klubtermében dr. Török Ferenc olimpiai bajnok élménybeszámolót tart a mexikói olimpiáról. — Hasznos tanácsok háziasszonyoknak. Árubemutatóval egybekötött tanácsadást tartottak a Latinka Sándor Megyei Művelődési Házban működő háziasszonyok klujában. Félkész ételek. konzervek gyors elkészítését ismertették a klub tagjaival, és mosószereket ajánlottak a piperemosáshoz. — MEGJELENT A SZÍN HÁZ. Színművészeti folyó irat jelent meg a napokban Színház címmel, a havonti megjelenő folyóirat első szá ma már Kaposváron is kap ható. — Fiatal somogyi táncdal énekesek vetélkedője. Négi napja folyik a Kilián Gvörg; Ifjúsági Házban a fiate táncdalénekesek vetélkedő jének selejtezője. Harminc hat énekes, valamint kétze nekar jelentkezett meghall gatásra. Az első vetélkedő 14-én, szombaton rendezi! meg az Ifjúsági Ház nagy termében. — Kaposváron csomagol ajándék külföldre. Az elmúlt évek gyakorlatává szemben az Idén, ha külföld: rokon vagy hozzátartozó ajándékozni kíván a közelgő ünnepek alkalmából, s címzettnek a megyénkénl kijelölt élelmiszer vállalal útján lehet eljuttatni ai ajándékot. Somogybán a Csemege Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat 120-as boltja látja el ezt a feladatot. — Három teherautót sodort el utasaival együtt a megáradt Conapaya folyó. A szerencsétlenség La Paztól 550 kilométerrel délre történt. ötvem személy a vízbe MA Csiky Gergely Színház: 15 órakor: A FÁTYOL T1TKAL Bérletszünet. 19 órakor: A FÁTYOL TITKAI. Szigligeti bérlet. (CSÉB) MOZIK I Vörös Csillag: NE INGERELJETEK A MAMÁT. Színes, zenés olasz film. Előadások: 3, 5. 7 és 9 órakor. Matiné: . US ZARKIS ASSZONY. Szabad Ifjúság: AZ ELSŐ CSÓK. Csehszlovák film. Előadások: 4, 6 és 8 órakor. Latinka Művelődési Ház KOMPLEXUSOK. Magyarul beszélő olasz film vígjáték. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete: fél 4 és fél 6 órakor. Jegyelővétel vasárnap délután 14—18 óráig. TELEVÍZIÓ Budapest: 9.15: Felsőfokú ábrázoló geometria. II. rész. — 9.50: Orosz nyelv. (Közepisk. IH—IV. oszt.) — 10JL5: Hétmer földes kamera. — 10.30: A művészet világából. Faművesség. — 10.50: Támadás a király ellen. — 11.20: Rajz- és képzőművészeti műsor gyermekeknek. — 12.53: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. A könyvmoly a madarakat kiflivel eteti ... — 13.20: Gusztáv macskája. Magyar rajzfilm. (Ism.) — 13.25: MTK—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Hungária útról. — A szünetben: Reklámműsor. — Utána: Modern gimnasztika. Inlervíziós Kupa. — 17.00: Reklámműsor. — 17.05: Történelem rr mindenkinek. Urak bosszúja. (Dózsa György.) — 17.40: trók, könyvek, kritikusok . . . Fiatalokról fiataloknak. — 17.50: A hét slágere. Vasárnapi magazin. __ 19.05: Esti mese. — 19.20: Viharl ovag. 10. A sakkjátszma. — 1S.45: Sporthírek. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Nyílik a rózsa... Népdal- és nótaénekesek versenye. Döntő. — 2,1.40: Jennifer. Nyugatnémet film. — 22.40: Tv-híradó, 2 kiadás. — 23.00: Nyílik a rózsa ... A népdal- és nótaónekesek verseny« döntőjének eredményhirdetése. Zágráb: 9.30: Népdalok. — 10.00: (Földművelőknek. — 11.30: Húsz hí: es. — 12.00: Az Írástudatlanság felszámolása. — 15.30: Humoros adás. — 17.35: Karaván. — 17.55: Népdalok. — 30.35: Szórakoztató zenei adás. — 21.50: Sportszemle. Osztrák Tv: 16.30: Ifjúsági műsor. — 17.35: 50 év a kamera mögött. — 17.50: ifjúsági műsor. — 18.00: Az én könyvtáramból. — 18.25: Jó éjszakát. gyerekek! — 18.30: Vasárnap Európában: Edingburgh — 19.00: Tv-híradó és a hét kérdései. — : 9.307 Sporthírek. — 20.00: Tom lawyer és Huckleberry Finn ka- andjal. — 21.30: Advent St. Step- hanbsn. — 21.50: Tv-híradó. ÉS HOLNAP MOZIK Vörös Csillag: VIHAR A LOMBIKBAN: Csehszlovák film. Csak 16 éven felülieknek! Előadások: 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: AZ ELSŐ CSÓK Csehszlovák ilm. Előadások: 4, 6 és 8 órakor. TELEVÍZIÓ Zágráb: 17.05: Kis világ. — 17.30: A nagy kaland. — 18.20: Tudomány. — 20.30: A Szlovén Kommunisták Szövetségének kongresszusa. — 20.50: Tv-dráma. Osztrák Tv: 18.00: Francia nyelvlecke kezdőknek. — 13.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Rövid hírek. — 18.30: Osztrák képek. — 19.45: Tv- híradó. — 20.15: Esernyővel, kedvességgel és kobakkal . — 21.05: Postafiók 7000. — 21.15: Hétfői telesport.. — 22.15: Tv-híradó. — 22.25: Kirfejezetten önnek. — 22.55: Parlamenti tudósítás. — A KPM Autóközlekelés! Tanintézete személygépkocsi-vezetői tanfelyamot indít Kaposváron. Jelentkezés f. hó 23-ig Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Telefon: u-147. (71498) — Most érkezett! Műszál szövet — alkalmi áron — 150 Ft helyett 95 Ft-ért kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat méteráru szaküzleteiben. (783f) TV-JAVÍTÓ kiszálló műszerészt felvételre keresünk. GELKA Siófok. _______________(42248) E lveszett az Országos Talajjavító és Talajvédelmi V. Balaton boglár! Kirendeltsége 5. sz. munkahely I feliratú bélyegző A bélyegző használata érvénytelen. (7819)