Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
ífMOr.TI NÉPLAP Vasárnap, 1988, decenrt*«*r 8» 6 Az egész társadalom kötelessége gondoskodni a csökkent munkaképességűekről A dolgozók élet- és munkakörülményeinek állandó javítása szocialista társadalmunk alapvető követelménye. Ebből egyértelműen következik, hogy a munkában megrokkant és egészségügyi okokból a munkából tartósan vagy véglegesen kiválni kényszerült csökkentett munkaképességű dolgozókról társadalmunknak gondoskodnia kell Somogy megyében jelenleg több mint ötezer azoknak a munkaképes korú lakosoknak a száma, akiknek csökkent a munkavállalási képességük. Közülük állandó munkaviszonyban mindössze ezerhét- százan dolgoznak. A vállalatok és intézmények által elkészített munkahelyi jegyzékek sz. csaknem ezernyolcszáz olyan munkahely van a megyében, amely alkalmas a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására is. Ezeken a munkahelyeken azonban csak negyvenöt. százalékban alkalmaznak ilyen embereket. Ez az arány igen alacsony megyénkben és országosan is. Kormányunk 1967 első félében határozatot hozott a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezésére. A kormányhatározat megjelöli azokat a kereteket, módszereket és eszközöket, amelyek segítségével biztosítani . kell a rászorultak segélyezését, rehabilitációját, az egészségi állapotuknak megfelelő folyamatos foglalkoztatását. A csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról a 2044/1967-es kormányhatározat szerint elsősorban a vállalatoknak kell gondoskodniuk megfelelő munkahelyek kialakításával, átcsoportosítással, a tanácsoknak pedig szociális foglalkoztatók létesítésével. Vállalatainknál a kormány- határozat végrehajtása nem ínegfelelő. Sok helyen még az első lépéseket sem tették meg, a vállalati bizottságok többsége. nem foglalkozik kellő hatékonysággal feladatával. Vannak azonban kedvező tapasztalatok is. A Kaposvári Cukorgyárban és a Pamutfo- nó-ipari Vállalat Kaposvári gyárában folyamatosan végzik a rehabilitációs feladatokat, a munkahelyi átcsoportosításokat befejezték. A kormányhatározat végrehajtása tekintetében jelentős lépésnek számít a megyei és városi tanács összefogásával ez évben átadott százötven munkahelyes szociális foglalkoztató. A létszám betöltésének azonban korlátot állít, hogy a foglalkoztatót patronáló vállalatok az üzem részére nem adnak megfelelő mennyiségű és megfelelő ösz- szetételű rpegrendel ést. A szociális foglalkoztatóval kooperáló vállalatok elégedettek az üzem minőségi munkájával. Ezért indokolt, hogy azok a termelővállalatok, amelyek kapcsolatban állnak a foglalkoztatóval, bővítsék azoknak a termékeknek, alkatrészeknek a körét, amelyek megmunkálására a szociális foglalkoztatóban lehetőség van. Az átmenetileg létszámhiánnyal küzdő vállalataink is megbízható partner, találnának a foglalkoztatóban, ezzel munkaerő-gondjaikon is enyhíthetnének. Kormányunk a munkába egészségügyi okokból folyama tosan be nem vonható qsök kent munkaképességű do’'go zók segélye?'zére m r nk r> szére az idén egymillió forintot biztosított. A segélyezésre föl nem hasz nált összeg hasznosítása a a. illetékes főhatóságoknak javaslatot tettünk. Kértük, járuljanak hozzá ahhoz, hogy a megye részére kiutalt össz.g bői a már üzemelő, Kaposvár: Szociális Foglalkoztatót továbbfejleszthessük és Csurgón új foglalkoztatót hozhassunk létre. Tájékozódásunk szarin i néhány napon belül körülbelül egymillió forintot kap megyénk a fenti célokra. A kormány egyéb kiegészítő rendeletéiben elsősorban pénzügyi kedvezményekkel ösztönzi a vállalatokat a rehabilitáció hatékonyságának fokozására és a csökkent munkaképességűek munkájának ésszerű megszervezésére. Vállalataink ezekkel a lehetőségekkel sem élnek még megfelelően. A megyei tanács végrehajtó bizottsága szeptemberben megtárgyalta a kormányhatározat végrehajtásának helyzetét. A végrehajtó bizottság megállapította,. hogy e tekintetben még csak az első lépéseket tettük meg és a határozat nem megfelelő végrehajtásáért elsősorban a vállalatokat terheli a felelősség. A végrehajtó bizottság határozatban jelölte meg azokat a feladatokat amelyek teljesítése elősegíti a kormányhatározat végrehajtásának meggyorsítását. A vb-határozat alapján intézkedési terv készült, mely összefoglalóan tartalmazza a vállalatok, az egészségügyi szervek és a tanácsok feladatait. Az intézkedési tervben meghatározott feladatokat november hőnapban a vállalatokkal, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsával, a megyei tanács egészség- ügyi osztályával, valamint a járási tanácsokkal közösen négy tájértekezleten vitattuk meg A kormányhatározat és az annak alapján megjelent végrehajtási utasítások egyértelműen meghatározzák azokat a tennivalókat, amelyeket társadalmunknak a csökkent munkaképességűek helyzetének javítása érdekében meg kell tennie. A keretek, anyagi eszközök, gazdasági ösztönzők adottak, most már a végrehajtástól, a vállalatoktól és a tanácsi szervektől függ, hogy milyen mértékben felelnek meg a kormányhatározatban előírt feladatoknak, és közös összefogással hogyan segítik elő azt, hogy a csökkent munkaképességűek mind nagyobb számban megtalálják helyüket az életben. Balogh László, a megyei tanács munkaügyi osztályvezetője Karácsonyfavásár ! Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint december 10-től a Noszlopy Gáspár u. déli végén (a platánfák alatt) megkezdjük a karácsonyi fenyőfák árusítását. Kiváló minőségű, friss vágású árut naponta szállítunk. U006) 0 két méternél magasabb fákra előzetes megrendelést kérünk MÉH Túl a megyehatáron Több kolbász, mint nap A térképen csak egy macskaugrás. Kaposvár—Baja— Szeged—Orosháza—Hódmezővásárhely—Békéscsaba. Csekély háromszázhetven kilométer. Ha két feketekávé- szünetet tartunk útközben, akkor is ott vagyaink déltől estig — okoskodtunk, miközben a gépkocsi egymás után nyelte a somogyi, tolnai kilométereket. Bizony majd kilenc óra volt. amikor Békéscsaba határában megpillantottuk a hatalmas víztornyot. Innen még tizennyolc kilométer Gyula, a középkor legépebben megmaradt téglavárára épült település, a megye gyöngyszeme. Méltán büszkék városukra az itteniek, s ahogy Jámbor István, a városi pártbizottság első titkára és Bereczky Sándor, a városi tanács vb-titkára , elmondotta, ez az egészséges lokálpatriotizmus is segítette a várost, emelte idegenforgalmi nevezetességgé. A Fehér- és a Fekete-Körös ölelésében fekvő város, a vizes, lápos. mocsaras területen épült vár hazánk bástyája volt; Szigetvárral egy időben fiezdte ostromolni a török. A túlerővel szemben elbőr fotelok, inkább ülések, hiszen ügyes helyezkedéssel akár hárman is elférnek rajta. Kényelmetlen, de mos- A gyulai vártorony, ható. Ezekben a hónapokban ünnepli az államosítás huszadik évfordulóját az egykor Sté- berl András tulajdonát képező üzem. Csiky József igazgató áruminta-bemutatóval kedveskedett a vendégeknek, étvágygerjesztőként én is följegyzem, hogv mi mindent gyártanak itt: sonkaszalámit, disznósajtot, gyulai kolbászt, füstölt, főtt sertésnyelvet, krinolint, csemege debrecenit, bácskait, gépsonkát, olasz szalámit, hogy csak mutatóba soroljam a váTasztéklistát. Naponta 320—350 sertést és 25—30 marhát vágnak, negyven országba 200 vagon árut exportálnak. A gyárban ötszázan dolgoznak. A bemutató után az érzékszervi bírálatokra (magyarul kóstolóra) került sor, s érthetően a gyulai kolbásznak volt a legnagyobb sikere. Az üzemlátogatás olyan érzést váltott ki belőlünk, mintha Meseországban járnánk, ahol kolbászból van a kerítés. Az érlelőben alul, felül, oldalt, jobbra^ és balra síáradnak a kolbászpárok, s megállapításunk szerint az egyetlen hely ahol nem érvényes a közmondás; több nap mint kolbász. A városnéző körút alkalmával alaposan szemügyre vettük Gyulát. Végigsétáltunk a városban, megnéztük az állandó kiállítást, sőt — vállalkozó szel’emű emberek Lévén — még nyolcvanöt csigalépcsőt is megmásztunk, hogy a toronyból gyönyörködjünk a kilátásban. A várfürdő, benne a szépen gondozott arborétum, rengeteg medence, sok szobor nyáron lenyűgöző látványt nyújt Ifjúsági presszó. Hússzínű, lakkozott faburkolat, fekete műZongora—dob duó, kislány a zongoránál szürke-feketében. A másodosztályú szórakozóhely kétszintes, pár lépcső vezet fel a táncparkettra, ahol csak ritkán ölelkeznek össze a párok. A fiatalság itt is ugyanolyan, mint nálunk. Hosszú hajzatok, rövid szoknyáit, az asztalon szalmaszál és limonádé. Füst. Hirtelen óriási zúgással megindul az elszívó motorja, mozognak a lámpák, nagyobb a zaj, mint amikor a zenekar játszik. Éjfélig van nyitva, a forgalom változó, Az okos emberek nem járnak ide — mondja gúnyosan egy kislány. A város kétszázötven éves , jubileumát színesíti a III. Kulich Gyula fotókiállítás, amelyre ötszázhebven kép érkezett az ország különböző tájairól, köztük Somogyból is. A nyári kulturális programok közül a gyulai várjátékok és a Zenés költészet című sorozat, valamint a Székely Aladár fotókiállítás vonzották a legtöbb látogatót. A megye négy városából csak kettőt tudtunk megláto■ gatni, de Békéscsabát is csak 1 kutyafuttában. Orosháza és Szarvas maradt le a listáról. Az utóbbiban szívesen megnéztük volna az ország egyetlen gobelinkészítő háziipari szövetkezetét és a híres arborétumot. Jól éreztük magunkat Békés megyében, s ha dióhéjban is, de szívesen tájékoztatjuk a somogyi olvasókat az ott látottakról. Saly Géza A készülő Több mint két és fél ezer ipari szakmunkástanuló esett, s csak 1694-ben szabadult fel ismét. Nagy fejlődésnek indult, a vármegye kereskedelmi központjává vált, de amikor az 1800-as évek végén megkezdődött a vasútvonalak építése, a rakoncátlan . folyók, a vizes terület elijesztették az útmér- nököket, s a mostani megyeszékhely, Békéscsaba lett a vasúti gócpont. A több mint négyszázesztendős múltra visszatekintő várost a műemléki környezet, a kiváló gyógyhatású termálvíz hamarosan a, gyorsvonat) sebességű fejlődési útjára terelte, s ma már a nyári várjátékokkal, fürdőjével Európa-hírű nevezetesség. Történetéhez olyan nevek kapcsolódnak, mint Mátyás királyé és Corvin Jánosé, Szapolyai Jánosé, Jókai Móré és Laborfalvy Rózáé, Erkel Ferencé és a nemrégiben elhunyt Kohán György Kossuth-díjas festőművészé. De lépjünk ki az idő patinájával bevont történelmi emlékek közül, s nézzünk körül a mai Gyuláin. Ennek a látogatásnak fő attrakciója a Békés megyei Húsipari Vállalat üzeme. Békés fővárosában A valamikor mezőgazdasági város ipari centrummá alakult. Ebben az évben ünnepli fennállásának kétszázötven éves jubileumát, ötvenezer ember él itt, lélek- számiban csaknem megegyezik Kaposvárral. Leghíresebb üzeme a konzervgyár és a kötöttárugyár két leányvállalata. A Híradástechnikai Vállalat január elsejétől ötszáz főt foglalkoztató üzemet indít be. A megyéről úgy beszélnek, mint az ország éléskamrájáról: a bús 15—20, a búza 20 százalékát ez a megye szállítja, s emellett az egyik leghíresebb kukoricaterimesztő vidék is, a cukorrépa idei átlagtermese pedig 200 mázsa volt. A városban legalább annyi az építkezés, mint |taposvá- ron. Nemcsak gépkocsin, de gyalog i? sokat keringtünk Tizenegy szintes torony ház épül, s a kéttornyú templom tős^amazédságabaa mik magasodik az új szálloda és az ifjúsági ház épülete. A város és a megye kulturális életéről Szemenkár Mátyás, a Balassi Bálint Művelődési Ház igazgatóhelyettese adott tájékoztatót. — Az ország határain túl a legnagyobb hírnévre a kétévenként megrendezésre kerülő nemzetközi bábfesztivál tett szert. Az idén hét ország képviseltette magát (a kaposváriak első díjat hoztak haza), de úgy tervezzük, hogy szétválasztjuk a gyermek és a felnőtt bábjátékokat, az előbbit. mi, az utóbbit a pécsiek rendeznék meg. November huszonharmadikán mutatkozott be az ország második gyermekszínháza, a Mátyás király juhászai Vjtték színpadra. Egy-egy szezonban három .bemutatót terveznek húsz-húsz előadással, ezekből tizenhatot vidékén tartanár inaik Készül a Pályaválasztási Tanácsadó (Tudósítónktól.) Évek óta szívesen forgatják a szülők, a nevelők, az általános és középiskolások a Somogy megyéi Pályaválasztási Tanács kiadványát, a Pályaválasztási Tanácsadót. A népszerű kis füzet sokkal alaposabb tájékoztatást nyújt, mint az eddigi kiadványok. Bemutatja a szakmunkásképzés lehetőségeit, a szakmunkástanulókat megillető juttatásokat, a jelentkezés módjait és a megyében lévő szakmunkásképző intézeteket. Néhány jelentősebb ipari szakma ismertetése után közli az ipari szakmunkásképző intézetek felvételi terveit. Részletes ismertetőt kapnak a füzet olvasói arról, hogy a különböző üzemekbe hány ipari tanulót vesznek föl. Elektrolákatos pályát tanulhatnak a fiatalok majd a VBKM-nél. a Fi nőmmé,chani- kai Vállalatnál, a balatonbog- lári és kaposvári vas-műs?°ki ktez-bea. Az építőipari nallalatoknál több száz ipari tana- lót alkalmaznak — köztük kőműveseket, ács-állványozókat, különböző szerelőket, s tizenöt műanyagburkoló tanulót is. A Sióíoki Építőipari Ktsz csó- naképítőket, a Patyolat kelmefestőket és vegytisztitókat, a Barcsi Vegyesipari Ktsz tíz papucskészítö tanulót alkalmaz. A jövő évben 2528 ipari szakmunkástanulót — közöttük 262 általános lakatos tanulót — vesznek föl a megyeben. Huszonnégy bőrdíszművest is szerződtetnek jövőre — tudjuk meg a Pályaválasztási Tanácsadóból. Az öreglaki zöldségtermelő és zöldséghajtató szakmunkásképző iskolába 60, a csurgói szántóföldi növénytermesztő gépész szakmunkásképző iskolába pedig 70 új tanulót vesznek föl. A Pályaválasztási Tanácsadóból a középiskolásóM is tájékoztatást kaphatnak a főiskolai és egyetemi tovabbta- miiá&í tehetőségekről.