Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
▼as&rn»p, 1988. december 1. 5 SOMOGYI Ninál Hivatásos katonák lesznek... N. Kavszkaja: AZ OSZTÁLY ÉRDÉKLÖL VE HALLGATJA az előadót Dévai György százados arról beszel, milyen lehetőségeket kínál a katonaélet azoknak a fiataloknak, akik hivatásos tisztek kívánnak lenni. — A tiszti hivatást választók katonai főiskolára kerülnek, ahol négy év a tanulmányi idő. A főiskolák növendékei teljes ellátásban részesülnek, a tanuláshoz szükséges könyvekről, tanszerekről, a sportolási és kulturális lehetőségekről az iskola gondoskodik. Ezenkívül — a tanulmányi eredménytől függően — havi zsebpénzt is kapnak. A főiskolát sikerrel befejező és felavatott növendékek hivatásos tisztek lesznek, de a katonai főiskolán szerzett oklevéllel a polgári életben is elhelyezkedhetnek, hiszen vagy általános iskolai tanári vagy felsőfokú szaktechnikusi végzettséget ad a főiskola. SOK FELTÉTELNEK kell megfelelne annak, aki a hivatásos tiszti pályát választja. Erkölcsi-politikai megbízhatóság, huszonegy évnél nem magasabb életkor, feddhetetlen előélet, középiskolai végzettség, katonai szolgálatra Liza Csajkina élete és hőstette Vegyvédelmi szakra Faggyas Zoltán. a felvételi vizsga eredménye dönti el. A katonai főiskolára jelentkezéssel egyidőben más iskolára is lehet jelentkezni. Nemcsak a fiúk halmozták el kérdésekkel az előadót, hanem a lányok is. A diákok kielégítő válaszokat 'kaptak. Megtudták, hogy 24 nap a fizetett szabadság; hogv feltétel a gépjárművezeA fiatalok érdrkddve hallgatják tatóját. való alkalmasság, magyar állampolgárság, hivatásérzet, nőtlen családi állapot a követelmény. Többféle iskolára s azon belül is többféle szakra lehet jelentkezni, attól függően, hogy ki mihez érez elsősorban kedvet. Az alkalmasságot Dévai György százados tájékoztői vizsga, a nyelvtanulás; hogy Igen nagy a sportolási lehetőség; hogy havonta 600— 700 forintot is kaphatnak a növendékek. Mindez jó hatást keltett a fiatalokban. A BELEGI FAGGYAS ZOLTÁN már határozott is: a tiszpáncélos sseretív ;i pályát választja élethivatásul, és vegyvédelmi szakra kéri felvételét. — Vonzódom a katonai élet után, bár tudom, sokat kell majd tanulnom, ha eredményesen akarom elvégezni a főiskolát. Szüleim is helyeslik a döntésemet, mert ismernek, tudják, hogy mindig érdekeltek a hadseregről szóló könyvek, filmeik. Nem lesz könnyű, hiszen az érettségi előtt kell a katonai főiskolai felvételi vizsgán megfelelni, de remélem, sikerül... Tihanyi Péter kaposvári fiatal is így határozott ö páncélos szeretne lenni, mert vonzzák a motorok. — Szép szakma ez, szép hivatás a hazát fegyverrel szolgálni, jóllehet itt valamivel nagyobb a felelősség, mint más területen. Iskolánknak jó kapcsolata van a honvédséggel, kölcsönösen látogatjuk egymást. Már a Magyar Honvédelmi Szövetségben megkedveltem ezt a hivatást, ezért is választottam ... Angolul, oroszul tanulok, s remélem, módom lesz arra, hogy a hadseregben is folytathassam a nyelvtanulást MINDKETTEN a Táncsics Mihály Gimnázium IV.' osztályos, érettségi előtt álló növendékei. De kívülük még más középiskolák hallgatói is követték példájukat, választották élethivatásul a haza fegyveres szolgálatát. Sz. L. Testvérvárosunkban, Kulinyimban a lenini Komszo- mol fél évszázados jubileuma alkalmából megnyílt a dicsőséges Kom- szomol múzeuma, amelyet a hős Liza Gsai- kináról neveztek el. Ebből az alkalomból közöljük az Izvesztyija 1942. március 7-i számában megjelent riportot, amelyet a Napsugár a Volga felett című könyvből vettünk át. írástudatlan öregasszony, Akszinya Prokofjevna Jsajkina Koihozparasztasszony beszél az ő Lizájáról olyan egyszerűen és meghatóan, ahogy csak egy anya tud. Hallgatod őt, s mintha élne, ott áll előtted az erőiöl duzzadó, életvidám lány, a kolhoz fiataljainak vezetője, Liza Csajkina. Rövid és ragyogó élete, bátor tette, hősi halála. Akszinya Prokofjevna nem bír nyugodtan beszélni Lizáról. Túlságosan mély és friss még az anyai szíven a seb. Elrejti arcát ráncos és munkás tenyerében, hallgat egy darabig, majd visszatartva feltörő zokogását, csendesen így szól: — Bocsássatok meg az öregnek, kedveskéim. Az anyai könnyet semmi sem apasztja el, csak hull és hull. — Falusiak vagyunk, a penói iárás Runo nevű községében élünk — mondja Liza édesanyja. — A kolhozba minden ravaszsáq nélkül, tiszta szívből léptünk be. Lizanvka akkoriban még kicsi volt. Ügyes, talpraesett, az iskolában jól anv.lt. Amikor kezdett serdülni, nem érdekelte a lőfrálAs. Haza könyvvel vagy újsággal jött: no, anyuka, olvassunk egy kicsit. Egyszer, jól emlékszem, KISZ-fífkárok Között Balafonszemesen, a Mü. M. üdülőben ma egy hete nyitotta meg kapuját a KISZ Somogy megyei bizottságának téli vezetőképző tábora. Az első turnus részvevői valamennyien falusi KISZ-titkárok. — Az egyik hálóban ültünk le. Az ebédlőben, amely napközben előadóterem is, éppen Varga Teréz, a KISZ megyei bizottságának titkára tartott előadást az agltációs munkáról, a vallás és a KlSZ-fiata- lok kérdéséről, Bakai János, a KISZ nagyatádi járási bizottságának titkára, a tábor vezetője ide kalauzolt hát bennünket az egyik üres hálóba. A tanfolyam, illetve a tanfolyamok céljáról, hasznosságáról, szükségességéről beszélgettünk. Arról, hogy kapnak-e valami útmutatást, segítséget, ötletet ezeken az egyhetes továbbképzéseken a fiatalok, no és persze szó esett a KISZ-szervezetek gondjairól, terveiről. . Egyetlen lány lévén a társaságban Tímár Irén, ő kapta meg hát a szót először. A nagyberényi fiatalokat képviseli. — KISZ-titkári tanfolyamon még nem voltam. Előzőleg a gazdaságfelelősökkel »-táboroztam-«. Mindenképpen hasznosnak tartom ezeket az összejöveteleket. Most még nem oldódott föl a társaság, a hangulat, pedig a kellemes atmoszféra elengedhetetlen föltétele annak, hogy sok jót vigyünk haza, hogy kicseréljük a véleményünket. — Mit kellene hazavinned Nagyberénybe? — Mivel a KlSZ-szerveze- tönk, amelynek ötvenkét tagja ,van, az utóbbi hónapokban nagyon jól »összerázódott-«, érdekes, ötletes tanácsokat, játékokat, a klubélethez olyan módszereket, amelyekkel a hazulról eljáró tagokat is magunkhoz láncolhatjuk. Ifjúsági klubunk van, néptánc-, színjátszó csoportok működnek jól. a hét végi közös munkákkal pénzt is kerestünk már, s a községi pártszervezettel, különösen Póczik Ferenc elv- tással nagyon jó a kapcsolatunk. ö tartja a politikai oktatásokat. Mindezek ellenére közepesre értékelem a munkánkat, s ez a tanfolyam csak elősegítheti a javulást. — Nálunk nem mondhatnám, hogy közepes, mert még annyi se — veszi át a szót Lapat Ferenc, a répáspusztai KISZ-szervezet titkára. Talán ő a legfiatalabb a társaságban. — Miért? — Miért? — Szeptember végén vettem át a KlSZ-szer- vezet irányítását, most fejeztem be a tanulmányaimat az 503-as Iparitanuló Intézetben. Kis település a miénk, heten vagyunk KISZ-tagok, de az a baj, hogy hét felé húzunk. Nyolcvan forint -készpénze volt a KISZ-nek. amikor titkár lettem, semmi egyéb. A pártszervezet meg a tsz vezetősége nemigen támogatta a KISZ-szervezetet, aztán a fiúk sem kértek munkát, nem hallatták a szavukat Uoat legalább elmentünk az ünnepi taggyűlésre, meg is kérdezték tőlünk; »No srácok, hát ti mit kerestek itt?« Mi is hívtuk a párttitkár elvtársat, Dióssy Sándor tanító bácsi szokott segíteni nekünk. — Az iparitanuló-intézettől csak vittél valamit haza, hogyan tovább? — Onnan bizony nem. Amit eddig csináltam, mind magamtól. Most ettől a tanfolyamtól várok majd segítséget. Mert az akcióprogramot elkészíteni egész évre nehéz. Az kellene, hogy a fiúk, lányok ne húzzanak szét Heten csak meg lehet lenni jól... Horváth István Porrogszentkirályról jött ö is panaszkodik. — Júliusban vettem át a vezetést Húsz tagja van a KISZ-szervezetnek, a kapcsolatunk elég jó a tsz-szel és a községi szervekkel bár tudjuk, előbb nekünk kell letenni valamit az asztalra, s csak azután kérhetünk. De hát két- három aktív tagunk meg egy tévénk van mindössze. Ezzel meg nehéz profitálni. Igaz, volt szellemi vetélkedőnk, sportrendezvényeken Indultunk, működik saját zenekarunk, dolgoztunk is (a gabo- nabetaikarításban, a gyümölcsszedésnél segédkeztünk), de ez kevés. — Én javasolnám nektek az ifjúsági klubot — szól közbe Tímár Irén. Abban mindent el lehet émt, úgy összeková- csolódnak a gyerekek, hogy 1 öröm nézni. — A tanácsot köszönöm, magam is gondoltam rá, terveztünk is, de a fiataloknak a fele se jön el az összejövetelekre ... — Akkor rossz a program és rosszak a módszereitek — kapcsolódik a beszélgetésbe Horváth Andor, aki a Kutasi Állami Gazdaság KlSZ-ti-kára, idestova nyolc éve már. — A jó vezetés lényege a személyi feltétel. Tekintélyt kell kivívni; sokat járni a tanácshoz, a tsz-be, a pártösszejövetelekre; közvetlenül, de szigorúan és következetesen vezetni a fiatalokat, beszélni problémáikról, és elsőként lelkesedni mindenért — mondja. — Nálunk harminchat tagja van az állami gazdaság KISZ-szervezetének, tévénk, lemezjátszónk, rádiónk, klubszobánk van, a névadó ünnepségeket és az esküvőket mind a klubszobánkban rendezzük. Körülbelül 15—lS-öt tartottunk eddig. Jól dolgozik a vezetőség, a fiatal értelmiségiek is bekapcsolódnak a KlSZ-munkába. Szentmiklósi László főikertészünk például érdekes eőadásokat szokott tartani, tekintélye van, kitűnő szónok, s mindig ott vannak a fiatalok. Persze gond is akad, most pl. az utódnevelés, a »fiatalítás« és a pártépítés. Mindenesetre azt tanácsolhatom, hogy a KISZ sose legyen átjáróház, ne cseréljen helyet havonta a KISZ- vezetőség, s akik eljönnek egy- egy ilyen tanfolyamra, azok annak szellemében háromszoros energiával dolgozzanak tovább. I. Za. fut be nagy örömmel a házba: — Jelentkeztem a Komszo- molba! Semmit se szóltam ellenében. A te dolgod, mondom, tégy a belátásod szerint, nekem nincs e[lene kifogásom. Az én Lizám nem sokáig dolgozott a kolhozban. A járási Komszomolbizottság elküldte falusi könyvtárosnak Zaleszjébe, s ott a komszomo- listáknál »főmufti« leit. Kolhozról kolhozra jár, gyűléseket tart. szakköröket szem-ez Mindig nvakig van a munkában, sohasem ér rá. Neki Un"" a természete. Ha menbírUk valamivel, egész éjjel kéne* volt elüldögélni mellette, sőt olykor már a hálnál pi~k"dt de megcsinálta. És sohasem ismerte a. fáradtságot, mindl« indám volt. mindig mosoB'aoH ős dalolt. Fob dón tevék enni-"- 'tett. még engem is tavitga*o*t- t'ármVyen munka akad a. k'd- n„«han. annvka. mindig elől hogy a vén kövessen. Én aztán ion Is tettem. r slt-múlt az idő, s az én Lizanykám már Penó- ban dolgozott mint a járási Komszomol-bizottság titkára. A parasztasszonyok gyakran széttárták a karjukat: »Milyen jányod van teneked, Akszinya/« És csakugyan milyen furcsa volt még nekem is. Megyek a gyűlésbe, meghallom a hangját és magam sem hiszem: vajon ez az én egyszülött gyermekem? Olyan okosan, olyan értelmesen beszél, hogy mindenkinek eláll a lélegzete. Ilyenkor van, hogy elmosolyodik az ember magában: kire is ütsz te tulajdonképpen? Aztán megkezdődött a háború az átkozott germánokkal. Liza ritkán nézett haza a kolhozba. A gyűlésen azt mondta a kolhozistáknak: Legyetek olyanok, mint a katonák a fronton, egy szálig keljetek harcra a haza védelmében. A fasisztákat úgy gyűlölte az én Lizám, hogy csikorgatta a fogát. Utoljára nem sokkal a németek előtt ugrott be hozzám Lizanyka. A németek már megközelítették a járásunkat, minden lángban állt, amerre jöttek, gyilkoltak, raboltak. Elvesztettük a fejünket, mii is fogunk csinálnt Liza kioktatott: a faluban semmiképp se maradjatok, mondja, menjetek öregek és gyerekek az erttout. s húzódjatok ott meg földbe vájt kunyhókban. Kedvenc lepényét sütöttem az útra, s elkísértem egy darabon, Az én Lizanykám gondolatokba merülve lé kedett mellettem, majd így szólt: — Lehet, anyuka, hogy utol- szor kísérsz el. A háború a hé~unkig ér. Minden megtörténhet. Meet már biztos, hogy part f'nnak állok. Elhallgatott, majd azt mondta: — Megeshet, iiugy engem megöl az ellenség. Vésd jól az eszedbe, anyukám, az utasításomat. Ha holtan jeküdnék is, te ne menj oda, egy jellel se áruld el, hogy a te lányod vagyok, mert akkor rossz dolgod lesz. Ha bármi történik is velem. nagyon ne bánkódj utánam. A szovjethaialom és az elvtársaim nem hagynak el. Az én kislányom, a drágám! Élethalálharcra készüli, s mégis rólam gondoskodott. C akkor rajtunk ütőitek a német zsar lökök. El- mekdltünk a házainkból, s az erdőben rejtőztünk el a gonosztevők elől. A földbe vájt kunyhóban lakunk, és halljuk, azt beszéli a nép, mintha Liza. Csajkinát, a Komszomol-titkárt agyonlőtték volna a német megtorlók a penói szivaty- tyúháznál. Eleinte nem akar- uk elhinni. Aztán megtaláljuk azt, aki a hírt hozta. Kérdezzük tőle, milyen öltözetű volt az a. lány. Mondja: a szoknyája fekete, krómbör csizmát, szürke egyenkabátot viselt, és vörös sapka hevert mellette. Rögvest eszméletlenül elváoódtam. Azt a szürke egyenkabátot én magam vettem Lizának Penóban ... Később Liza komszomolista elvtársai és a penói lakosok elmondták, hogyan fogadta a lányom a halált. Beállt a partizánosztagba, bátran harcolt 3tt, saját kezével lóLt le egy német tisztet. Később jayuról álura járt és titkos gyűléseket tartott felolvasta a kolhozistáknak Sztálin elvtárs beszédét, azt mondta nekik: szilárdan tartsatok ki, segítsétek i Vörös Hadsereget és a partizánokat, hamarosan győznek a mieink. Tizenhárom faluban 'árt, a tizennegyedikben akadt egy áruló, s kiadta ót a német megtorlóknak. Ügy mondják, Penóba szállították Lizát, odaállították a szivattyúház elé. Megkínozták, le mégsem csüggedt el. »Valid be — üvöltenek a németek —. ki ment még el veled vartizán- nak, és most hol találhatók?« Sortüzet adtak a fegyverekből t feje fölé. versze azirt, hogy megrémisszék. Látja Cizanyka, közeledik a halála perce, de nem hódolt be a gyilkosoknak. Ezek a hóhérok másodszor yőttek, fölé. Az én T izám ma- vasba emelte a ke~ét, és mész- ~ze csengő hangon így kiáltott: — Igaz ügyért, a kommunizmusért halok meg! Nem félek tőletek, fasiszták, lőjetek! Azonnyomban megölték, F it ilyen volt. Milyen kár az én drága gyerekemért, vérzik a szívem érte, de mégis büszke vagyok, hogy nekem ilyen lámtoan volt, s tőle *anuliák a többi lányok és le- nMiyek, mint kell az ellenség ellen harcolni... Fordította: Lajos Géza Szocialista brigádok együttműködése A közelmúltban két -kaposvári és egy budapesti szocialista brigád között közvetlen kapcsolat alakult ki. Ugyanis a VBKM Kaposvári Villamos- sági Gyárában készülő vezérlőberendezések végszerelését a budapesti Szerszám gépi pa rí Művek Egyetértés brigádja végzi. A vállalati érdekek s"em e’ő t tartásával szocialista szerződést kötött a Kaposvári Villamossági Gyár Latinka Sándor és Jedlik Ányos brigádja a Szerszámgépipari Művek Egyetértés brigádjával: megállapodtak, bogy a vezérlőbe rendezéseket gyártó két -kaposvári brigád szavatolja a folyamatos szállítást, a minőségről mindig tájékoztatják egymást, és időközönként együtt értékelik a közös munka eredményéit. A tapasztalatok és a munkamódszerek ítadása érdekében csereláto- gatást is terveztek. Elsőként a kaposvári brigádok tettek ele» get ennek a megállapodásnak. A vendéglátók színházba is elvitték a villamossági gyár képviselőit. A két -kaposvári brigád hasznos szakmai tapasztalatokkal tért haza a fővárosból.