Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-15 / 268. szám
BO MO G ¥I NÉPLAP 4 Péntek, 1968. november 15. A K. Vasas ferfíicsapata a kézilabda megyei bainok Nagy mérkőzés fesz Barcson FIFA játékvezető a Barcs Csurgó rangadón Nem akármilyen befejezést ígér a Somogy megyei labdarúgó-bajnokság. Az utolsó fordulóban műét vasárnap Barcson a bajnoki táblázat első helyezettje, a Csurgói Spartacus és az idáig vezető, de most a második helyre szorult. Barcsi SC csapata csap össze a bajnoki címért. Az őszi bajnoki Idényben volt olyan időszak, amikor a barcsi csapat már biztos győztesnek látszott. Három héttel ezelőtt három pont volt a barcsiak előnye a Csurgó előtt. Amíg a csurgóiak szorgalmasan gyűjtötték a bajnoki pontokat, addig a barcsi csapat ki-kisí ki ott. Két nem várt vereség, és oda lett az előny. Így ugrott az élre a Cs. Spartacus. A két csapat találkozójára nagy készülődés folyik Csurgón és Barcson egyaránt. Csurgón a bajnokság idején nemigen volt bajnoki láz. Most azonban, hogy elérhető közelségbe került az NB ül, egyszeriben sok szó esik a bajnokságról. Ügy mondják a csurgóiak, ha még egyszer sikerülne felkerülni az NB III-ba, nem esnének ki olyan könnyen, mint annak idején . . . Barcson nem titkolják azt, hogy a csapat a bajnokságra tör. Talán túlzottan is magabiztos volt a barcsi együttes, és erre fizetett rá. Az a vélemény, hogy még nincs későn. — Legyőzzük a csurgóiakat — hangoztatják a barcsiak. Kétségkívül a hazai pálya a barcsi csapat mellett szói. Az a körülmény, hogy a Csurgón már a döntetlen is elég, megnehezíti a hazaiak dolgát. Hogy nem akármilyen mérkőzés lesz, azt az is mutatja, hogy a ! arcsi t: lálko::ón En •berge»' játékvezető működ'k. a partjelzők Baranyából érkeznek. Bizonyos, ho-ev Barcson rekordközönség gyűlik össze, hisz a je- l€-k szerint Csurgóról is több százan kísérik el a csapatot Barcs- ra. A hazai szurkolók sem tétlenkednek . . . Elég sok zökkenő után jutott el a befejezéshez a megyei kézilabda-bajnokság. Az időjárás most már sürgette is a finálét. Az utolsó íoiduló mérk< ei bizony elég mostoha körüli- ek között kerültek sorra. Sz sere már csak egy elmaradt kőzés volt, a Balaton bogi ár—, gó találkozó. (27UJÖ-ra a bogi. :iak nyertek). Ezzel pont került ; : idei bajnokság végére. Talán a megyei fegyelmi bizottságba: sem ad több gondot majd az - ei bajnokság, melynek során ugyancsak akad dolga azoknak, ak'.k őrködnek a bajnokság tisztaság t fölött. Az I9í>8. évi férfi kézüabda csata, cm nők ismét a Kaposvári Vasas férfi csapata lett. A kaposváriak nagy harc után egész kis különbséggel tudták biztosítani elsőségüket a nagy vetély társ sal, a Nagyatádi Konzervvel szemben. E két csapat tudása messze kiemelkedett a többiek közül. Mutatja ezt a bajnoki táblázat is. rmelv azt tükrözi, hogy a második és harmadik helyen álló csapatok között 13 pont a különbség. \ középmezőny együttesei között nem volt lényeges erődiferenci.a. Az állva maradt csapatok közül a TCaposmérő és az Ctvöskónvi tudása nem ütötte meg a kívánt mértéket. A bajnoki táblázaton szerelő csapatok neve mellett sok a megkülönböztető jelzés. A 12 együttes közül öttől büntetőpontot kellett levonni. Kaposmérő és a N Somogyi 3 SE csapata a pályán kettővel több pontot szerzett, mint amennyit a táblázat mutat. Sajnos a csapatok sportszerűtlensége magával hozta a büntetőpont-levonásokat. A bajnokság végeredménye: 1. K. Vasas MTE 22 20T 1 1 362:191 41 2. Nagyatádi Konzeiv 22 19 1 2 473:243 39 3. Kaposvári Kinizsi 22 13 _ 9 241:229 26 4. Siófoki SZSE x 22 13 . 9 305:278 25 5. Balaton - boglár x 22 11 2 9 252 :3Ö0 23 6. Marcali 22 1111 220:153 22 7. Csurgói Mg Szakisk. 22 10 _ 12 187:357 20 8. Nagyatádi Som. SE xx 22 16 1 11 217:135 19 9. Taszár 22 9 1 12 200:347 19 10. Csurgói Spart, x 22 9 . 13 207:348 17 11. Kapós- mérő XX 22 2 . 26 85:243 2 12. ötvöskónyi t ö r ö Ive x = egv büntetőpont levonva, xx = két büntetőpont levonva. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Tmk-szerelők mellé, valamint belső szerelő-hegesztők mellé segédmunkásokat felveszünk. KOgAZ Kaposvári Kirendeltsége, Kaposvár, Latinka Sándor u. 1. (7761) A Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat felvesz építőiparban jártas teljesítményelszámolót, nagy gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint Érdeklődni: Kaposvár, Jókai Üget, a telephelyen. (71087) A szuloki Petőfi Mg. Tsz kézzel fejő tehenész családokat vesz Fel tagnak. Bérezés teljesítménybérben. Jelentkezés személyesen a tsz irodán. Lakást biztosítunk. (7728) MÁV Kaposvár Állomásfőnökség férfi dolgozókat vonatfékezői munkakörbe felvesz. Tovább tanulási lehetőséget biztosítunk jegyvizsgálói, vonatvezetői munkakörbe. Jelentkezés az állomás személyzeti csoportjánál. (7745) .SPORTLÖVÉSZET Nyolcvanéves az MTK Az MHSZ csapata nyerte a siófoki vándorserleget Az MHSZ siófoki járási vezetősége és a sportlövő szövetség együttesen rendezte meg Balaton- kilitiben a hagyományos November 7 lövészversenyét. Az idén különösen nagy volt a részvétel. Tizenöt csapa* állt rajthox. A lövészcsapatok versenyéből immár másodízben az MHSZ legénysége került ki győztesként. Második a Hévkapitányság. harmadik a Rendőrkapitányság együttese lett. Az egyéni verseny meglepetéssel végződött. A tavalyi győztes kénytelen volt beérni a harmadik hellyel. Egyéniben: 1. Szántó (MHSZ). 2. Varga (Rádióállomás), 3. Ma- ráczy (MHSZ). A győztes csapat vette birtokába ismét a vándorserleget. Az egyéni győztes és a helyezettek értékes tiszteletdíjat és oklevelet kaptak. TEKE Kiss L. s a két Ládonyi fiú indul a vidékbajnokságon A városi bajnoksággal kezdődött. E tornán annak idején Bur- csa József szerepelt a legjobban, aki 459 fát ütött. Kiss Lajos, a Spartacus versenyzője 456 iával lett a második, míg Ládonyi Attila 447 fát ütve harmadik lett. A városi bajnokság után a Somogy megyei Tekeszövetség két napon át rendelte meg megyei versenyét, amelyen a korábbi bajnokság első huszonnégy helyezettje indulhatott. A versenyen mindegyik részvevő háromszor száz vegyes gurítást teljesített. Érdekessége volt a tornának, hogy a bajnokság részvevőinek a Vasút-, a Spartacus- és az Építők- pályán egyaránt 300-100 dobást végeztek. A megyei bajnokságon óriási küzdelem folyt az első három helyért. Az 1—3 helyezettek szereztek ugyanis jogot, hogy ott legyenek november 16—17-én Pécsen a vidékbajnokság döntőjében. (A vidék első húsz legjobbja és tíz budapesti versenyző adja majd együttesen november 30-án az országos döntő mezőnyét.) A megyei döntőn végül is Kiss L. (K. Spartacus) és a két Ládonyi fiú szerepelt a legjobban, ök hárman képviselik a somogyi színeket Pécsen. A megyei egyéni bajnokság végeredménye : 1. Kiss L. (Spartacus) 1316 fa 2. Ládonyi Cs. (Volán) 1295 fa 3. Ládonyi A. (Volán) 1295 fa 4. Szakálv (Fáklya) 1209 fa 5. Lőczi (Spartacus) 1277 fa 6. Haász (Spartacus) 1274 fa 7. Kertész (Fáklya) 1273 fa 8. Györfi (Vasas) 1270 fa 9. Dr Németh (Volán) 1259 fa 10. Somod! (Fáklya) 1259 fa A VBKM Kaposvári Villamossági Gyára azonnali belépéssel fcsBwéfeire keres gépbeálEsttőBccatt Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Kaposvár, Mező Imre út. (71014) AZONNAL FELVESZÜNK! KÖZPONTI TELEPHELYÜNKRE: esztergályos, marós, lakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályosra körök üzembe helyezéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat. KÜLSZOLGÄLATOS MUNKAKÖRBE: műszerész- és technológiai szerelési munkahelyeinkre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny), csőszerelő, központifűtés-szerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad. A vidéki munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden szombat szabad Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Segédmunkások részére hegesztőiképzés. Jelentkezés a BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR munkaügyi osztályán: Budapest XVIII-, Gyomról út 79—83. (5270) November 16-án lesz nyolcvan esztendeje, hogy a szabadtéri sportok, elsősorban az atlétika néhány lelkes híve kivált a Nemzeti Torna Egylet tagjainak sorából és új sport- egyesületet alakított. Magyar Testgyakorlók Köre, ez voll az új egyesület neve, amelynek működéséhez a kortársak nem sok reményt fűzitek. A tagok között ott volt Szekré- nyessy Kálmán, a Balaton híres átuszója. Elnökké a fejét örökké fantasztikus sportterveken törő Vermes Lajost választatták. Az új sportegyesület azonban szerencsésen átvészelte a megalakulását követő nehéz esztendőket, fokozatosan egyre jobb eredményeket ért el elsősorban atlétikában, kerékpározásban és úszásban. Az egyesületnek egymás után alakultak meg a szakosztályai, s a századfordulóra már Budapest és az ország egyik legjelentősebb sport- szervezete lett. Fejlődésének egyik érdekessége, hogy labdarúgó szakosztályért — heves belső viták után — csak 1901- ben hozta létre. Az MTK akkori vezetői azonban mintha csak be akarták volna hozni lemaradásukat, hatalmas lendülettel vetették magukat futballcsapatuk fejlesztésébe. 1903-ban már az I. osztályban játszott együttesük, 1904-ben pedig megn3’-erte első bajnokságért, melyet aztán — egészen a mai napig — még tizennyolc követett. Az MTK neve összeforrt a magyar labdarúgáséval, évtizedeken keresztül az FTC-vel való rivalizálása egyik .serkentője volt e népszerű játék hazai fejlődésének. Voltak időszakok, nemegyszer évekig tartottak ezek. amikor az MTK labdarugó csapata Itthon a legjobbnak számított, és külföldön is gyarapította a magyar labdarúgás nemzetközi telúntélyét. A fasizmus előtérbe kerülésének idején az egyesületre és tagjaira nehéz napok vártak. Korlátozták működési lehetőségeit, majd fel is oszlatták. A felszabadulás után azonban az MTK újra ta'pra állt, s ma ismét az egyik legjelentősebb fővárosi sportegyesület. Ha küzdelmek árán is, de újra kialakította tőTöbb olvasónk fordult kéréssel hozzánk, adjunk feleletet, hogy a mexikói olimpián indulhattak-e azok a játékosok, akik korábban részvevői voltak a labdarúgó világbajnokságnak. A válasz: Tokióban még az volt az alapelv, 'hogy azok az amatőr labdarúgók, akik a labdarúgó VB-n professzionista játékosokkal szemben pályára léptek, nem indulhattak az amatőrök olimpiai tornáján. A mexikói olimpia előtt azonban ezt a határozamegbázisát és napjainikibain elsősorban a textilipari és a kereskedelmi-pénzügyi dolgozókra, illetve azok szakszervezeteire támaszkodik. Szakosztályai közül sok tartozik az élvonalba, de labdarugó csapata, amely az egyesületnek a múltban a legnagyobb sikereket hozta, hosszú esztendők hullámvölgye után csak most kezd újra felzárkózni az élvonalhoz. A nyolcvanadik évforduló alkalmával az egész magyar sporttársadalom szeretete és együttérzése veszi körül az egyik legpatinásabb magyar sportklubot. Általános a kívánság, hogy fejlődjék tovább nagy hagyományainak megfelelően ifjúságunk és a magyar sport javára. tot megváltoztatták. Elvileg akár a teljes londoni csapat Albert, Bene és társai is — ott lehettek volna a mexikói tizenegyben. Az MLSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság azonban nem élt ezzel a lehelőséggel. Olyan csapatot indítottunk Mexikóba, amelyre a jövő válogatottja épült. A mexikói aranyérem azt bizonyítja, hogy szakvezetőink nem alaptalanul bíztak az első sorban fiatalabb labdarúgókból álló csapatban. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz 16—40 éves korig nói átképzés tanulókat. Na- porkta háromszori étkezést és immkásszállást kedvezményesen biztosítunk. (7762) A böhönyei téglagyárunkba vezető gépészt azonnal felveszünk. Lakatos szakképzettség szükséges. Jelentkezés Kaposváron, a Téglaipari Vállalat gépészeti csoportjánál, Rákóczi tér 12. (7764) A Somogy megyei Ásvány és Szikvízipari Vállalat kaposvári telephelyére lóetetői munkakörbe férfi munkaerőt vesz föl. Jelentkezés: Kanizsai u. 40. sz. alatt, a telepvezetőnél. (71175) Lakatost. férfi segédmunkást és idénymunkára J női dolgozót azonnal felvesz a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyára. (71091) A. A. rdely labdarúgók szerepelhetlek az olimpián? • vV^ri; * ■ ,■ Vf s- ■■ ■■ ■■ i frAPRÓ ff ÍRD £ TE S EK 3 ADÁS —VÉTEL Marcali, Dózssa György u. 17. alatti ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni : az Illatszerbolt épületében., Annokék- náL____________(3177) Balatonlellén négyszobás ház két részre oszthatóan is 170 n-öl területen, mindenhez közel, eladó. Táskái János, BalatonleUe, Rákóczi u. 97. (3166) Megvé,telre keresek beköltözhető kétszo- ba-öisiszkomfortos házat OTP-kölcsönátvál- lalással. Ajánlatokat Kaposvár, Győr u. 9- szám alá kérek. (9624) I GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy Gajd! Imre 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 16-án, szombaton fél 12 órakor lesz a Keleti temető ravatalozó jábóL A gyászoló család. (71.256) AUTÓ- MOTOR BMW személygépkocsi eladó. Kismotort beszámítok. Megtekinthető vasárnap, Kaposvár, Liszt Ferenc U. 49. (3188) Keveset használt Panni segédmotor eladó. Cím a kiadóban. Parkettázást, parkettacsiszolást, -Javítást vállalok. Bodrogi parkettázó, Kaposvár, Tanácsház u. 12. Cserépkályhák átrakását fa-, szén-, koksz-, gáz- és gázolajtüzelésűre vállalom. Vörös József kólyhásmester, Kaposvár, Honvéd u. 13 Személyes megbeszélés 5—7-ig. (9628) Kombinált bútor eladó. Kaposvár, Honvéd u. 26. HI. lh. I. em. 2. ____________(£625) E ladó tizenkét darabból álló. világos fényezett keményfa háló ágybetétekkel. Kaposvár, Madár utca 3. Antal. (9626) Vennék jó karban levő, megkímélt Simson vagy Jáwa kismotorkerékpárt. Bemutatni, vasárnap, Kaposvár, Május 1. u. 24. Héj j ásóknál. (9627) Házhely eladó. Ka- i posvár, Arvaház u. 20. j Beköltözhetően eladó háromszoba-össz- komfortos kertes ház fizetési könnyítéssel, ugyanott telek mellék- épülettel. Siófok vagy Siófok környéki cseremegoldással is. Érdeklődni déűután 5-től, vasárnap egész nap. Kaposvár, Zrínyi u. 37. ______________(71139) K ertes családi ház két és fél szobával melléképülettel eladó. Érdeklődni: este óra után. Kaposvár. Madár u. 39. Tóth István.__________(71164) T ab belterületén, Ságvári Endre út 1. alatt azonnal beköltözhető háromszobás ház eladó. (Három konyha, két kamra, előszoba, mellékhelyiségek. pince. kút.) Bővebbet: Szili László, Balatonföldvár, Szentgyörgyi út 22. :sz-ek, figyelem! implett gumismü- ly eladó 696-tól —20-as futó mintá- l. Preit gumi javító posvár, Ady Endre G» U. Mk Kaposvár, Kecel- hegyen 1660 n-öl szántóföld n-ölenként 6,— Ft-ért eladó vagy felesbe lriadó. Érdeklődni: Kaposvár. Komáromi u. 17. Markovié». Tabon, a Röss csár- 1 cla (közkedvelt kirándulóhely) 13<X> n-öl telekkel, melléképülettel, két szobával, pincével, présházzal, felszereléssel együtt eladó. Bővebbet: Szili László, Balatonföldvár. Szentgyörgyi út 22. Tel.: 292.___(173077) B alatonkiliti (Siófokhoz tartozik) Zrínyi M. utcában 450 n-öl telek eladó. Érdeklődni Siófok, taxiállomás. Kleiber. Egyszoba-összkom- fortos fél házrész kis udvarral, mellékhelyiséggel azonnal beköltözhetően eladó. Kapos vár, Hársfa u. 4. Családi ház nagy kerttel szoba, konyha éléskamrával elfoglal- hatóan árveréssel eladó. Kaposvár, Béke u 26. Árverés: november 16-án 10 órakor, a Megyei Bíró- ségo-n, H. e. 10. ajtó. Autóakkumulátor 32 volt 45. Ao, Bolgár vadonatúj még száraz 500 Ft-ért eladó. Kaposvár. Beloiannisz u. 66. Virányi. Csak szombaton 9—12-ig. I HIRDETŐINK Hirdetéseiket leladMiák bizományosainknál KAPOSVÁR FONYÖD Dohánybolt, (Latinka-ház), ' Bata Lőrinc, i könyvesbolt; Május 1. utca 7. KADARKÚT B.-BOGLAR Füle Lajos, na háza ti bolt; Szabó József MARCALI ruházati bolt; Zavagyil Géza, BARCS j könyvesbolt; Otártics Ferencné, NAGYATÁD könyvesbolt; 1 Paczek Mihályne, j könyvesbolt; CSURGÓ TAB Peti Erzsébet, ! Kudari Károly, könyvesbolt; í bútoráruház.