Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

Szerdán, a Lengyel Egyesült Munkáspárt V. kongresszusá­nak harmadik napján folyta­tódott a vita a párt központi bizottságának és központi el­lenőrző bizottságának jelenté­se fölött. Több testvérpárt küldöttségének vezetője is kö­szöntötte a lengyel kommu­nisták tanácskozását. Tegnap mondta el üdvözlő beszédét Biszku Béla, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a KB titkára is. Bevezetőben a magyar— lengyel barátság jelentőségét méltatta, útjaink, országaink együttműködéséről szólt, majd történelmi tanulságként meg­állapította: A Magyar Szocialista Mun­káspárt arra az általánosan elismert igazságra építette po­litikáját, hogy egy marxista— leninista párt sem a jobbol­dali, sem a »■baloldali« oppor­tunizmussal nem alkudhat meg. Két fronton vívtuk har­cunkat: leszámoltunk mind a revizionista árulással, mind pedig azokkal a »-baloldali« szektariánus hibákkal, melyek döntő szerepet játszottak az 1956 előtti torzulásokban. Megszivleil-ük azt a lenini ta­nítást, hogy a jobb és »balol­dali« elhajlások végső soron kölcsönhatásban vannak, erő- sitiik, újratermelik egymást. Ezért mindkettő ellen harcol­nunk kell. E harcban erősö­dött a párt egysége, kapcsola­ta a néptömegekkel, elért eredményeink e politika gyü­mölcseként születhettek meg. Amikor pártunk megalaku­lásának közelgő 50. évfordu­lójára készülünk, s áttekint­jük e fél évszázad tanulságait, a legfontosabbnak tartjuk kö­zülük, hogy a nép valódi ér­dekeit csakis a munkásosztály és élcsapatának vezetésével, internacionalista alapon érvé­nyesíthetők. A proletár nem­zetköziség szellemében nevel­jük pártunk tagságát, népün­ket, s mindennél nagyobb je­lentőséget tulajdonítunk a szo­cialista közösség egységének és összeforrottságának. Ugyanilyen feladatunknak tartjuk a nemzetközi kommu­nista mozgalom egységének erősítését. Jelentőseknek te­kintjük a kommunista és munkáspártok nemzetközi ta­nácskozását előkészítő eddigi lépéseket, s pártunk ezután is mindent megtesz, hogy a szé­les nemzetközi találkozó is mihamarabb létrejöjjön. Tisztelt kongresszus! A szocialista közösség életé­ben komoly megpróbáltatást jelentett, hogy az idén Cseh­szlovákiában bekövetkezett fejlemények, az ellenforradal­mi erők támadásai veszélybe sodorták egy szocialista nép szocialista vívmányait, fenye­gették az egész szocialista kö­zösséget. Kezdettől fogva azt kíván­tuk csehszlovák elvtársaink­nak, hogy sikeresen küzdjék le azokat a hibákat és torzu­lásokat, melyek a korábbi korszakban hátráltatták a szo­cialista építés teljesebb ki­bontakozását, és ezáltal véd­jék meg és fejlesszék tovább a szocializmus alapvető vív­mányait, s ne adjanak lehető­séget az osztályellenségnek, az imperialistáknak arra, hogy j kérdésessé tegyék az ország­ban a szocializmus további sorsát. Ez a tiszta szándék ve­zette a Magyar Népköztársa­ságot éppen úgy, mint a töb­bi szövetséges szocialista or­szágot abban is, hogy amikor elkerülhetetlenné vált, csapa­taik felhasználásával is segít­séget nyújtsanak a szocializ­mus csehszlovákiai erőinek. Ez a közös fellépésünk egy­ben internacionalista összefo­gásiünk próbaköve is volt. Ügy ítéljük meg, hogy párt­jaink, országaink kiállták ezt a próbát. A szocialista közösség or­szágait összekötő internacio­nalizmusnak korunkban mind nagyobb a nemzetközi szere­pe — mondotta, majd ezzel összefüggésben rámutatott: — Internacionalista összefo­gásunk érvényesül az európai kontinens békéjének biztosítá­sában- is. Önökkel együtt ál­lást foglalunk a nyugatnémet revansista, újfasiszta erőkkel, az új háborúval fenyegető bonni politikával szemben. Együtt vagyunk lengyel test­véreinkkel, akik a második vi­lágháború alatt oiy mérhetet­lenül sokat szenvedtek és ál­doztak a fasizmus elleni harc­ban. Mi is azt valljuk, hogy az európai biztonság feltétele a fennálló határok elismerte­tése valamennyi állammal. Legfőbb ideje, hogy a nyugat­német imperialisták lemond­janak az egyedüli képviselet elvéről, elismerjék a valósá­got. a Német Demokratikus Köztársaság létezését. Elvtársak! Biztosíthatjuk önöket és az egész lengyel népet: a Magyar Szocialista Munkáspárt a jö­vőben is mindent megtesz, hogy erősödjék pártjaink, or­szágaink, az egész szocialista közösség testvéri kapcsolata. További eredményes munkát kívánunk kongresszusuknak, a Lengyel Egyesült Munkás­pártnak, a szocializmust épí­tő, a békét védelmező lengyel népnek. Éljen a Lengyel Egyesült Munkáspárt! Éljen népeink, pártjaink, kormányaink internacionalis­ta testvérisége! Éljen a szocializmus és a béke! Az ENSZ tagállamainak New Yorkban hivatalos ENSZ dokumentumként át­adták az NDK kormányának nyilatkozatát, melyben üdvöz­li, hogy az Egyesült Nemze­tek Szervezete közgyűlésének 23. ülésszaka ismételten meg­vitatja a gyarmati sorban le­vő országok és népek függet­lenségének biztosításáról szó­ló ENSZ-deklarációt Az NKD kormánya kifejezi reményét, hogy az ENSZ-köz- gyűlés megfelelő intézkedé­sekkel megakadályozza a gyarmatosító és fajüldöző im­perialista hatalmak tevékeny­ségének folytatódását. Vietnami jelentés Több repülőgépet megrongált a hazafias erők tüzérsége A dél-vietnami szabadság- harcosok a legutóbbi huszon­négy óra alatt hat fontos ka­tonai célpont ellen intéztek tá­madásokat egyrészt a közpon­ti fennsíkon, továbbá a fegy­vermentes övezettől délre és Saigon környékén. Szerdára virradó éjjel rakétáik az amerikai Camp Holloway tá­maszpontjának körzetében csapódtak be Pleiku közelé­ben. Ezzel egy időben többta­Bemutatkoztak az NDK legújabb mezőgazdasági gépei Tegnap a Kaposvári Állami Gazdaságban több mint száz érdeklődő előtt új mezőgazda­sági gépeket mutatott be mun­ka közben az NDK Mezőgép­ipari Egyesülés magyarországi vezérképviselete és a Somogy megyei AGROKER Vállalat. A megyei szakembereken, ter­melőszövetkezeti és állami gazdasági vezetőkön kívül az ország különböző részéből ér­keztek érdeklődők a német mezőgazdasági gépbemutatóra. A vendégeket Urai Ferenc. a Somogy megyei AGROKER Vállalat igazgatója köszöntöt­te, majd megnézték a hazánk­ban nagyrészt először bemuta­tott erő- és munkagépeket. Az NDK mezőgazdasági gép­gyártásából adott Ízelítő tet­szést aratott mindjárt az első munkagépnél, a nálunk is használatos traktorra kapcsolt többvasú ekénél. Egyetlen eketípus négyféle változatát mutatták be munka közben. A B—200-as eke »képességei« a mi viszonyaink között is szembetűnőek, ugyanis igen nagy teljesítményre képes ez a munkagép a magyar gyárt­mányú Dutra traktorra kap­csolva, Kilencven lóerős trak­tort igényéi ahhoz, hogy 150— 198 centiméter széles sávban, 3—9 ekefejjel 20—30 centimé­ter mélységben szántson. Me­gyénk mezőgazdaságában ugyancsak hasznát vehetik az újdonságnak számító mütrá- gyaszóró teherautónak. Órán­kénti teljesítménye 4—13 hek­tár, s átalakítás után a teher­gépkocsi egyéb célra is hasz­nálható. Ismert problémát se­gít megoldani a olykor összecsomósodik, kiszó­rása csak előzetes szétzúzás után lehetséges. Ezt a mun­kát végzi el ez a »malom« úgy, hogy óránként 3—50 ton­na műtrágyát zúz össze. A gépsor teljességének bizonyí­tására az őrlő gép és a mű­trágyaszóró közé rakodószer­kezetet illesztettek, amely az emberi munkát a minimálisra csökkenti. Külön érdekessége volt a bemutatónak az NDK gyárt­mányú új, átalakítható gabo­nakombájn. Ebből a gépből egyelőre mindössze hat dol­gozott az idén hazánkban, kí­sérletként, de a gyártó ország­ban is csak tavaly adták át a mezőgazdaságnak. Figyelemre méltó előnye, hogy a már em­lített műtrágyaszórót és ezt a kombáint azonos motor halt­ja, tehát ez könnyíti a javí­tást, az alkatrészellátást. A kombájnnal elcsépelt gabona tisztasága meghaladja a 98 százalékot, a szemveszteség pedig 0,5 százalék alatt ma­rad. A kalászosokon túl a he­refélék, a hüvelyesek és a kukorica betakarítására is al­kalmas. A bemutató tapasztalatait a részvevők a Latinka Sándor Művelődési Ház színházter­mében értékelték, s itt adott tájékoztatót az NDK mezőgaz­dasági gépgyártásáról az NDK Mezőgépipari Egyesülés ma­gyarországi vezérképviseleté­nek vezetője, Jürgen Kästner és helyettese, Jozef Fratrits, valamint Lutz F'ingräf, a Lip­csei Mezőgépgyár kereskedel­mi igazgatója. H F. lálat érte az amerikaiak egy lőszerraktárát Pleikutól 6 ki­lométernyire. A hazafias erők tüzérségének rakétái meg­semmisítettek, illetve megron­gáltak. több repülőgépet az amerikai támaszponthoz tar­tozó repülőtéren. Az amerikaiak B—52-es óriásbomibázái szerda éjjel négy bevetésben több mint öt­száz torma bombát zúdítottak le Saigon környékén és a kambodzsai határ közelében a szabadságharcosok feltétele­zett állásaira. Vádemelés a Nixon elleni merénylet-tervezet ügyében Egy brooklynl nagyesfeiidt- s2ék vádat emelt Ahmed Na­mer és két fia, Husszein, va­lamint Abdo ellen, akik me­rényletet készítettek elő az új elnök, Nixon ellen. A vád: összeesküvés, felbujtás és en­gedély nélküli fegyverbirtok­lás Ha az esküdtszék bűnös­nek találja őket a vádpontok­ban úgy 24 évi szabadságvesz­tés vár rájuk. Az amerikai szövetségi ha­tóságok vizsgálatot indítottak annak felderítésére is, vajon nem áll-e a Nixon ellen ter­vezett merénylet valamikép­pen kapcsolatban Robert Ken­nedy szenátor meggyilkolásá­val. íözmegelégedésre dolgozik a félig függesztett eke és a taiajpornanyiio. A kukorica betakarítására is alkalmas az új NDK gabonakombájn. VILÁG PROLETÁR IÁI. EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér 1 Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA XXV. évfolyam, 267. szám M EGY El TANA C S LAPJA 1968. november 14., csütörtök Mindennél fontosabb feladatunk a szocialista közösség egységének és összeforrottságának erősítése Biszku Béla felszólalása a LEMP kongresszusán Kedden Prágában ülést tar­tott a CSKP KB Elnöksége. A központi bizottság csütörtökön összeülő tanácskozásával kap­csolatban javaslatokat tár­gyaltak meg. A kb-ülésen a beszámolót Alexandr Dubcek tartja a párt jelenlegi fő fel­adatairól. Az elnökség elítélte a Prá­gában és más városokban a közelmúltban rendezett is- mert akciókat és azok kezde- ényezőit. Ezek szervezői a fiatalok politikai tapasztala- ágát, szovjetiellenes rend­zavarásokra használták fel. Az elnökség megállapítja, hogy az államhatalom szer­vei a nyugalom és rend hely­reállítása érdekében teljesí­tették kötelességüket. A CSKP KB Elnökségének ülése A kb elnöksége felhívja az állampolgárokat, főleg a fia­talokat, diákokat és ipari ta­nulókat, hogy a jövőben tar­tózkodjanak a hasonló meg­nyilvánulásoktól, amelyek sértik a törvényeket és ame­lyek a szélsőséges elemek, va­lamint az ország nyugodt szo­cialista fejlődése ellenségeik­nek malmára hatják a vizet. A kb novemberi ülése — hangsúlyozza a párt elnöksége — meghatározza a CSKP to­vábbi tendőit. Az elnökség vé­gül úgy döntött, hogy a CSKP delegációt küld Budapestre a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását elő­készítő bizottság november 18-án kezdődő ülésére. NDK kormánynyilatkozat az ENSZ-ben

Next

/
Thumbnails
Contents