Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-12 / 265. szám

0OMOGTI NÉPLAP ■Bim Kedd, 1968. november VL Az Újpest és a Ferencváros versenyfutása a bajnoki címért Nehéz helyzetben a Szeged és a Videoton Az olimpiai játékok miatt még öt forduló hátra van a labdarúgó NB I-ben. Ezen az első igazi őszic. vasárnapon azonban az már el­dőlt, hogy 1968-ban a bajnoki círr. vagy az Üjpesti Dózsáé vagy a Ferencvárosé lesz. A 25. játékhc ten ugyanis Salgótarjánban vára- lanul vereséget szenvedett a Va­sas, (A tarjániak már 4:l-re ve­zettek!) az Üjpest viszont gólzá­poros győzelmet aratott. Biztosan nyert a Ferencváros is. Az előbbi a Diósgyőr csapatának rúgott 9 gólt, az utóbbi a Dunaújvárosi verte — könnyen. A bajnoki táb­lázat közepén egyre több csapa, tömörül. Most már a negyedik he­lyezett Bp. Honvédtói a 12. Sal­gótarjánig viszonylag nyugalmi állapot következett be. Még min­dig a veszélyes zónában van a Győr, (amely Soroksáron ha.gytD mind a két pontot.) a Diósgyőr továbbá a Tatabányán vereséget szenvedett Videoton és a Szom­bathelyen hat gólt kapott Sze ged. A forduló krónikájához tartozik még, hogy a Pécsi Dózsa békés döntetlent játszott: a Bp. Honvéd­del. Csepelen a hazai csapat alig ezer néző előtt verte az MTK-t. A nézők száma a héten alapo san megcsappant. A tét nélküli mérkőzéseken bizony eléggé üre­gek voltak a lelátók. A Népsta- iianban a Ferencváros—Dunaúj­város összecsapáson is aljr nyelc- ezer néző gyűlt össze. Ü. Dózsa—Diósgyőr 9:0 (4:0) Megyeri út, 20 000 néző. V: Bir- csák. G.: Be ne 4, Dunai H. 3, Fa­zekas, Göröcs. Ferencváros—Dunaújváros 3:0 (2:0) Népstadion, 8000 néző. V.: He­gyes. G.: Albert 2, Juhász. Salgótarján—Vasas 4:3 (2:1) Salgótarján, 5000 néző. V.: Ka posi. G.: Jeck 3, Ihász öngól, ill Farkas, Menczel, Mészöly. Csepel—MTK 2:1 (2:1) Csepel, 1000 néző. V.: Zsolt. G.: Kalmár 2, Kiss. Tatabánya—Videoton 3:0 (0:0) Tatabánya, 5000 néző. V.: Al- mússy. G.: Szabó 2, Csernai. Szombathely—Szeged fi:0 (2:0). Szombathely, 7000 néző. V.: Szil­vás!. G.: Iszak 2, Rátkai 2, Gyar­mati, Szabó S. Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd 0:0 Pécs, 5000 néző. V.: Somlai. Komló és Eger újra az NB l-ben Még két forduló hátra van a labdarúgó NB I B bajnokságban, az azonban már eldőlt, hogy me­lyik két csapat lép előbbre egy osztállyal. A tavaly kiesett Kom­lói Bányász és Egri Dózsa már kiharcolta a. feljutás jogát. A kecskemétiek, akik sokáig esé­lyesek voltak a fölkerülésre, újabb hazai vereségükkel reményüket vesztették. Még áll a harc a ki esés elkerüléséért. Valószínű azon­ban hogy a BVSC, a Nyíregyháza, ! BVSC 1:0. a Budafok, vagy esetleg az Ózd csapata búcsúzik az NB I B osz­tálytól. Eredmények: Bp. Spartacus—Komló 1:0, Egri Dózsa—GANZ MÁVAG 5:1, Orosz­lány—Ózd 2:2. Budafok—Várpalota 2:0, Szállítók—Nyíregyháza 4:2. Bp. Előre—Kecskemét 2:0, Pécsi Bányász—Győri Dózsa 1:0, Szol­nok—Miskolc 2:1, Nagybátony— A ZTE nyerte a rangadót Jól hajráznak a somogyi NB ll-es csapatok Három mérkőzés, három somogyi győzelem Ilyen még nem volt az idei NB II bajnok­ságban, ahol a somogyi csapatok — úgy fest —, a hajrára feljavultak. Vagy talán úgy van, ahogy már korábban mondtuk: tét nél­küli mérkőzéseket játszanak a mieink, nincs idegeskedés, s a csapatok képesek azt nyúj­tani, amit tud nak. A Siófok, s a K. Táncsics hazai pályán nyert, a Kinizsi Szombathelyen győzött. A forduló rangadója Zalaegerszegen volt, ahol a ZTE némi szerencsével ugyan, de le­győzte a Dorogi Bányászt, ezzel a dorogiak •kiestek a bajnoki címért folyó harcból. A ZTE jobb góla-ányával előzi meg a tábláza­ton a Győri MÁV DAC csapatát. ÖKÖLVÍVÓ NB I B Értékes győzelmet aratott a K. Dózsa Hajráznak az ökölvívó bajnok­ság csapatai. Az őszi kaposvári folytatás most vasárnap a K. Dó­zsa szempontjából volt döntő fon­tosságú. A kiesés elkerüléséért kétségbeesetten küzdő K. Dózsa K. Dózsa—P. Steimetz 13:9 vé>gül is nagyon értékes két pon­tot szerzett — megérdemelten, kaposvári csapat egységesebb volt, mint a kitűnő erőkből álló ellenfele. 500 néző. (elől a V.: Cseh, kaposvári Kaposvár, Majláth. Eredmények versenyzők): Papírsúly: Zsiga ellen a pécsiek nem állítottak versenyzőt. Mér­kőzés nélkül győz Zsiga. 2:0. Lég- súly: Marton az első menetben kiütötte Benkét, 4:0. Ilarmatsúly: .Szabó Béla pontozásos vereséget szenvedett a minden tekintetben jobb Zomitól. 4:2. Pehelysúly: Tóth Gy pontozással győzött Rá­kosi ellen. Nem volt vitás Tóth győzelme. 6:2. Könnyűsúly: Hor­váth ellen Sárdit a harmadik me­netben sorozatos szabálytlanság miatt leiéptették. Sárdi nagyon félt Horváth nagy egyeneseitől, ezért szabálytalankodott. 8:2. Kis- váltósúly: Ferenezi pontozásos vereséget szenvedett Harasztitól. A kaposvári versenyző rom érde­melt vereséget. 8:4. Váltósúly: Tóbi—Győri döntetlen. Tóbi végig jobb volit. Győzelmet érdemelt volna. 9:5. Nagyváltösúly: Nagy L. pontozásos vereséget szenve­dett Fodortól. A kaposvári ver­senyző meglepően jól tartotta ma­gát. Vereségében közrejátszott, hogy edzője miatt a harmadik menetben megintették. 9:7. Közép­súly: Papp J az első menet utáni szünetben feladta Józsi ellen. F.gy kemény összecsapás után Papp fölrepedt, szünetben az edző fel­adta a mérkőzést. 9:9. Féln-ehcz- súly: Koch ellen Pankász az első menetben feladta. Hamarosan kétszer rászámoltak a pécsi fiúra, s az edző jelezte, hogy feladja a meccset. 11:9. Tehézsúlv: Fehér döntő fölénnyel nyert Kollár ellen. Már a 10. másodpercben rászá­moltak a pécsi fiúra, ezt követő­en még kétszer, s a harmadik me­netben végülis a bíró kihirdette a döntő fölényt. 13:9. BAJNOKI TÁBLÁZATOK NB III... NB III... 1. Üj pesti. D. 25 16 7 2 84:22 39 2. Ferencváros 25 16 7 2 52:22 39 3. Vasas 25 16 4 5 57:32 36 4. Bp. Honvéd 25 10 10 5 39:26 30 5. Csepel 25 11 7 7 31:24 29 6. Tatabánya 25 7 10 8 27:28 24 7. Pécs 25 9 6 10 28:34 24 8. D.-új város 25 9 5 11 27:37 23 9. MTK 25 7 8 10 32:37 22 T0. Egyetértés » 6 10 9 30:36 22 11. Szombathely 25 7 7 11 31:40 21 12. Salgótarján 25 7 7 11 35:46 21 13. Győr 25 4 11 10 28:36 19 14. Diósgyőr 25 6 6 L3 30:51 18 15. Videoton 25 7 3 15 24:48 17 16. Szegeid 25 5 6 14 22:61 ie NB II Nyugati csoport 1. ZTE 2« 16 8 4 61:24 40 2. MÁV DAC 23 18 4 6 66:36 4íi 3. Dorog 28 16 5 7 69:25 37 4. P. Ércb. 28 15 6 7 48:28 36 5. Pápa 28 12 G 10 37:36 30 6. Siófok 28 U 8 9 41:46 30 7. Veszprém 28 10 9 9 39:33 29 8. PVSK 28 12 5 11 46:39 29 9. K. Táncsics 28 10 8 10 35:33 2C 10. M.-Szászvár 23 9 9 10 36:40 27 11. N. Bányász 28 12 3 13 39:49 27 12. K. Kinizsi aa 9 7 12 34:42 25 13. Sz. Cipő 28 8 7 13 37:43 23 14. Z. Dózsa 28 6 4 18 36:66 16 15. NVTE 28 4 8 16 22:52 16 16. Moson 23 5 5 18 23:68 15 NB Hl Délnyugati csoport 1. Szekszárd 28 18 7 3 66:28 43 2. PBTC 28 15 8 5 62:31 38 3. PEAC 28 14 6 8 52:30 34 4. D. VSE 28 12 8 3 46:29 32 5. P. Volán 28 13 6 9 39:27 32 6. Baja x 28 13 7 8 46:30 31 7. Sárdbogárd 28 11 6 11 50:43 28 8. Steinmetz 28 11 6 11 45:42 28 9. Bonyhád 28 10 8 10 44:48 28 10. Lábod 28 11 5 12 58:43 27 11. K. Vasas 28 10 6 12 44:59 26 12 D. Spart. 28 7 11 10 32:36 25 13. Mohács x 28 10 6 12 42:46 24 14. P. Helyiip. 28 7 7 14 35:46 21 15. K. Dózsa 28 6 8 14 27:62 20 36. Szigetvár 28­5 23 25:109 5 büntetőpont levonva. NB Hl Nyugati csoport 1. Bauxitb. 28 17 6 5 55:28 40 2. Kőszeg 28 16 4 8 58:25 36 3. Sárvár 28 16 4 8 53:25 36 4. Ajka 28 15 5 8 49:33 35 5. N. Sáska 28 15 3 10 52:47 33 6. Keszthely 28 12 7 9 36:37 31 7. SZSE 28 11 7 10 43:43 29 8. Sz. Vasas 28 12 5 11 47:50 29 9. Tapolca 28 13 3 12 48:51229 10. N. Dózsa 28 10 6 12 47:52 26 11. Marcali 28 11 4 13 42:64 26 12. Körmén d 27 8 9 10 35:40 25 13. Sz. Dózsa 28 8 9 11 30:41 25 14. Letenye 28 8 6 14 30:46 22 15. Sz. Spart. 28 4 6 18 38:69 16 16. Katona J SE 27 2 4 21 25:35 8 Megyei bajnokság 1. Csurgó 29 17 6 6 61:29 40 2. Barcs 29 17 5 7 74:31 39 3. Nagyatád 29 16 3 10 67:43 35 4. Somogyi. SE 29 13 8 8 47:36 34 5. Marcali • 29 14 6 9 54 :49 34 6 K. Vasutas 29 14 4 11 42:26 32 7. B.-boglár 29 13 6 10 65:43 32 8. Tab 29 10 11 8 56:47 31 9. Kapoly 29 12 6 lt 59:49 30 10. K. V. Lobogó 29 11 7 Í1 58:48 29 11. Homok­szentgyörgy 29 10 9 10 47:39 29 12. Lengyeltóti 29 13 3 13 47:58 29 13. Zamárdi 29 11 5 13 59:62 27 14. Taszár 29 9 5 15 43:50 23 15. Ordacsehi 29 S 2 18 39:82 16 16. K. Építők a» 2 — 22 12029 4.. Délnyugaton a Szekszárdi Dózsa már bajnok A 28. játékhét feleletet adott| ar­ra a kérdésre, hogy a Délnyugati NB Ill-ból melyik csapat lép az NB Il-esek sorába. Az őszi idény­ben kitűnően hajrázó szekszárdiak biztos győzelmet arattak. Ezzel két héttel a bajnokság befejezése előtt rhár bebiztosították elsősé­güket. Szigetvár mellett a K. Dó­zsa és a Pécsi Helyiipar a kieső­jelölt. Esetleg még a mohácsiakat érhetné kellemetlen meglepetés. Reális számítás szerint azonban már adva vannak a kiesők is. A fordulóban a somogyi rangadó döntetlenül végződött, a K. Dózsa. Pécsen a várakozásnak megfele­lően alul maradt a Volánnal szemben. K. Vasas—I ábod 3:3 (2:2) Kaposvár. 400 néző. V.: Folcz. Vasas: Szentesi — Csapó, Bagi, Itvás — Kovács, Barta, Bíró, Szentgróti, (Tóth), Matics, Fülöp, Székács. Edző: Tóth József. Lábod: Mohácsi (Márktis) — Né­meth, Fii is zár. Wirth. Fülön II. 'Nagy), Ilosfaí, Borzas, Csór, Lehár. Lttczek, Hadi. Edző: And­rás József. A 7. percben Bíró szerzett szép góllal vezetést a Vasasnak. 1:0. öt perc múlva azonban Lebár kiegyenlített. 1:1. A .20. perc újabb gólt hozott, most i Borzas emelt a kaposvári üres kapuba. 1:2. Nem sokkal a félidő befejezé­se előtt azonban Matics egyenlí­tett. 2:2. Szünet után inkább a Vasas látszott fölényben. A 25. percben azonban mégis a vendégek sze­reztek vezetést. Most Csór talált a hálóba. 3-? a Lábod javára. A 31. percben Bíró beállította a vég­eredményt. 3:3. Változatos, gólok­ban gazdag mérkőzést hozott a somogyi rangadó, az eredmény megfelel az erőviszonyoknak, s a látottaknak, jók: Kovács, Bíró, Szentgróti. Matics, 1H. FiJiszár, Csór, Hadi, Luczek. Pécsi Volán — K. Dózsa 3:0 (2:0) A kaposvári csapat lelkesen küzdött, de nem tudta megaka­dályozni a hazaiak minden te­kintetben megérdemelt győzel­mét. További eredmények a Délnyu­gati csoportban: PEAC—Szigetvár 4:2. Szekszárd—Pécsi Helyiipar 3:1. Dombóvári Spartacus—Sárbo- gárd 3:0, Baja—Dombóvári VSE 0:1, PBTC—Steinmetz 4:2, Mohács- Bonyhád 1:1. Nyugaton a Bauxitbányász ■ az első Az NB III Nyugati csoportban is eldőlt az elsőség kérdése. Pa­píron ugyan Kőszeg és Sárvár még beérhetné a nyirádiakat, en­nek azonban kevés a valószínű­sége. Előreláthatóan az újonc Bá­nyász csapat az idén ismét egy osztállyal előbbre lép. Nagyjából eldőlt a kiesés is ebben a csoportban. Ismeretes az MLSZ-nek ama rendelkezése, mely szerint a Nyugati, csoport­ból az idén csak két csapat esik ki, a sereghajtó Katona' SE nem. MEGYEI BAJNOKSÁG Balatonboglár—Zamárdi 5:1 (1:0). Balatonboglár, 200 néző. V.: Műdig. Az első félidőben egyen­rangú ellenfelék küzdöttek, szü­net után egy jól sikerült csere felhozta a hazai csapatot. G.: Cse­re. Pordán, Hűvösvölgyi, Fábián, Katona, ill. Püspöki. Jók: Kékesi, Piros, Vass, Nagy, ill. Püspöki. Siszler, Kertész, Huszár. Kollár József Csurgó—Somogyi B SE 3:0 (1:0). Csurgó. 200 néző. V.: Vajda. Az első félidőben egyenlő erők küz­döttek, szünet után nagyon fel­javult a csurgói csapat, a vendé­gek hetven percig mégis nyílttá tudták tenni a meccset. G.: Sza­bó I, Kovács, Bozsits. Jók: Szabó IT, Oglizán, Horváth I, Horváth II, ill. Gyergyák, Gelencsér. Halmai Emii Homokszentgyörgy—K. Építők 5:0 (3:0). Homokszentgyörgy. 200 néző. V.: Farkas. Már az első félidőben be­biztosította győzelmét a hazai csapat. Szünet, után eléggé ella­posodott a játék. G.: Horváth 3, Botka, Szubotics 11-esből. Jók: Horváth, Botka, Szubotics. Szab- lics H, ÍH. Balogh, Molnár. Kővári József K. Vasutas—Kapoly l :0 (0:0). Kaposvár, 50 néző. V.: Varga. Tét nélküli, sportszerű mérkőzé­sen nagy fölényben játszott a Vasút, végülis Zag gólja dön­tött. Jók: Tánczos. Fülöp. Küt- tel, ill. Váncsa, Dróth, Mester. végvárt K. V. Lobogó—Ordacsehi 4:0 (0:0). Kaposvár, 100 néző. V.: Tóth Gy. A vendégcsapat csak egy félidőn át bírta a hazaj. rohamokat, szü­net után összeroppant az ordacsehi védelem. G.: Radaksz ?. Finota 2. Jók: Máté, Horváth, Finota, ill. Kiss, Beke. Kaiser Béla Lengyeltóti—Tab 2:1 (2:1). Tab, 150 néző. V.: Tóth L. A mély talajú pályán nem alakulha­tott ki jó játék, a lelkesebb ven­dégek megérdemelten szerezték meg a győzelmet a könnyelműs- ködő hazaiakkal szemben. G.: Csordás, Sándor, ill. Mázi. Dietzel Ede Marcali—Barcs 3:2 (0:0). Marcali, 300 néző. v.: Bálint. Szünet után vált nagyon érdekes­sé. izgalmassá a mérkőzés. A ha­zaiak már 2:0-ra vezettek, a barcsi csapat egyenlített. Nem sokkal a befejezés előtt azonban a marca­liak kicsikarták a győzelmet is. amely a látottak alánján megér­demelt,. G.: Vilkmann, Turcsik, Morvái, ill. Kuczkó 2. .Jók: Mor- ”ai a mezőny leyiohbia. Turcsik, Kleib, ill. Kuczkó, Kranecz. Kisborsó Imre Nairvatád-Taszár 4:2 (1:0). Nagyatád. 200 néző. v.: Bako­nyi. Elég álmos első félidő után fokozatosan belelendültek a csa­patok. A hazai együttes mmdop részében jobb volt, az 55. perc­ben Szalaj (Taiszár) kiállítva. G.: Bazsó 2. Nézőéi 11-esből Deúk. ill Ki.srli, Lachó. Jók: Deák. Bi- csáki, ff!. •orvátb Mikién (Viszont, hogy 1969-ben e csoport­ban 17-es lesz majd a létszám.) A Szombathelyi Spartacus sorsa már megpecsételődött. A Letenye is búcsúzni fog az. NB ITI-tól. A forduló meglepetése volt a Marcali VM súlyos veresége. Az erősen tartalékos csapat hét góll kapott Sárváron. Sárvár— Marcali 7:0 (4:0) Sárvár, 300 néző. V.: Horváth J. Sárvár: Finta — Szőllősi, Vörös, KoVács, Hábeller, Markovics, Né­meth IT, Németh III, Hozmán, Né­meth IV, Németh I. Edző: Szíjár­tó Antal. Marcali: Bogdán — (Szántó I), Dunkler, Szántó IT, Ri­gó, Varga, Kósi, Polgár, Molnár T, Lázár, Molnár II, Horváth. Ed­ző: Bősz Ádám. A gólok sorrend­je: 10. perc: Németh I 1:0. 15. perc: Hozmán. 2:0. 18. perc: Ko­vács szabadrúgásból. 3:0. A 20 percben a játékvezető a feleselő Kosit kiállította, s ez meg is pe­csételte a marcali csapat sorsát. A 30. percben Németh IV. 50-ber. Németh II. az 59. percben Né­meth 1, maid a 85. percben Né­meth n lőtt gólt. így született meg a 7:0-ás végeredmény. Az erősen tartalékos marcali csapat már eleve esélytelenül lé­nett pálvára. Amikor Kósi kiállí­tása után csonka lett a csapat, már védekezni sem tudtak a mar­cali fiúk. Jók: Vörös, H»belle**. Németh n, Kozmán. a marcali csapatból senki nem játszott ki­emelkedően. További eredmények a Nvugati csoportban: Keszth Ív—Sz. Dózsa 0:0. Nagykanizsai Sásk*»— Alk» 5:2 T^nolcn—2:1. Sz. Vcsas— Bauxitbányász 0:2. S. Sn»nan"s- Nagykrnzcai Dózsa 0:4, Körmend- Letenye 3:0. Siófok—Z. Dózsa 3:1 (0:0) Siófok, 600 néző. V.: Bürgés. Siófok: Istvándi — Farkas, Szi­lagyi, Babán, Csupor, Schácll, Pusztai, Györfi, Erdei, Kerényi, Takács. Edző: Papn Gyula. Zala­egerszeg: Blaskovics — Takács, Fazekas, Braun, Fuchs, Vigh, (Podpácz) Minárcsik, Pávlicx, Farkas, Szakonyi, Dervalits. Ed­ző: Gáspár László. A tartalékos siófokiak lendültek előbb bele. A 15. percben Takács nagy lövését nehezen védte szögletre Blasko­vics, a beívelt labdát ismét Ta­kács küldte kapura, Blaskovics azonban újból a helyén volt. A 20. percben viszont a siófoki kapu forgott veszélyben. Istvándinak is kettőznie kellett, mire tisztázta a helyzetet. Siófoki támadásokkal ért véget az első félidő, amelyben Győr fi és Takács próbálkozott még a góllövéssel. Szünet után a 11. percben Erdei vezetett támadást, a beívelt lab­dát Pusztai befejelte. 1:0. Még magához /.sem lért a Z. Dózsa amikor ismét a hálóban táncolt a labda.. Megint Erdei ívelt középre s most Takács fejelt a kapubsi. 2:0. Négy perccel később Takács használta ki a zalaegerszegi véde­lem zavarát. Szép szó,!ó után a 16-osról hatalmas gólt lőtt. 3:0. Ezt követően a siófokiak enged­tek az iramból. Nem így a vendé­gek, akik nagy becsvággyal küz­döttek s közben egy-egy szabály­talanság is becsúszott. A 30. perc­ben Farkas és Pusztai akaszko- dott össze. Egy kis rugdosás kö­vetkezett, amelynek a játékvezető vetett véget, mindkét fiút kiállí­totta. Majd Schádlnak támadt né­zeteltérése edzőjével. A siófokiak szakvezetője leküldte a pályáról a játékost. A 37. percben ártatlan zalaegerszegi támadás végén Der­valits került jó helyzetbe, s emelt át a kimozduló Istvándi fölött, s lett 3:1. A siófokiak tíz emberrel is biz­tosan tartották előnyüket. Végig jó iramú, változatos mérkőzés volt. Szünet után volt egy olyan időszak, amikor a bányász nem­csak tetszetősen, hanem eredmé­nyesen is futballozott. Ez a tiz perc elég volt ahhoz, hogy a Sió­fok újabb szép győzelemmel vo­nuljon le a pályáról. Jók: Istvándi, Farkas, Csupor, Kerényi, ill. Fazekas a mezőny legjobbja, Pávlicz, Szakonyi, Der­valits. K. Táncs'cs—NVTE 4:1 (2:1) Kaposvár, 400 néző. V.: Molnár. Táncsics: Dohány — Káhlesz, Kamarás, Letenyei, Verovszki, Mészáros, Tátrai, Sebők, Selenka, Szabó, Kovács. Edző: Váradi La­jos. NVTE: Bubán — Fazekas, Szaba­di, Jakabfi, Németh I., Varga, Németh II, Kovács, Martonfalvi, Mazaga, Söjtör. Edző: Párkányi Tibor. , Mindjárt a kaposváriak vették át a játék irányítását, s az első húsz percben már a kanizsaiak térfelén folyt a játék. A síkos, vi­zes, csúszós talajon azonban nem tudtak kibontakozni a Táncsics támadások, a 20. percben viszont igen, Kovács ügyesen ugrott ki, a védők mellett, és szép gólt lőtt. 1:0. Válaszként Mazaga próbálko­zott meg kétszer is az egyenlí­téssel, sikertelenül. A másik ol­dalon Selenka fejese a kapufán csattant. Aztán két Szabó lövés következett, maid a 36. percben egy iiiabb kaposvári gól. melynek szerzője az előre húzódó közép­pályás Tátrai volt. 2:0. A ven­dégek n°m adták fel. Öt perccel a félidő befei^zé.se előtt Kovács n baloldalra kisodródva két vé­dőtől kísérve, betalált a hálóba. 2:1. Szünet után nem változott a já­ték képe, .továbbra is kaposvári csapat diktálta a tempót. A ven­dégek keményén, de sportsze­rűen védekeztek. A 12. percben távoli szabadrúgás nyomán a lab­da a nagykanizsai kapufáról pat­tant vissza, de nem szabadult fel a kanizsai kapu, mert Selenka ott termett, és a hálóba küldte a labdát. 3:1. Nem sokkal később Kovács már csak egyedül a ka­pussal állt szemben, de a ka­puba lőtt. A 28. percben született meg a végeredmény. Ismét Tátrai jött előre, és fejjel betalált a há­lóba. 4:1. A hátralevő időszakban a Táncsics növelhette volna gól­jainak számát, de a kaposváriak mintha megelégelték volna a gól­lövést. A 88. perc eseménye volt, hogy Németh II megsértette a játék­vezetőt. amiért a kanizsai játé­kost kiállította a bíró. A mérkőzésre rányomta bélye­gét, hogy sem a kaposvári, sem a nagykanizsai csapat helyzetén lényegesen nem változtat a talál­kozó eredménye. A Táncsics együttese ez alkalommal nemcsak tetszetősen játszott a mezőnyben, hanem a góllövéssel sem állt ha­dilábon. a szárnyakon vezetett támadások rendre veszélyesek voltak. Némi szerencsével nagyobb is lehetett volna a Táncsics győ­zelme. Jók: Letenyei. Tátrai, Se­lenka, ill. Németh I, Fazekas, Ko­vács. K. Kinizsi — Sz. Cipő 2:1 (2:1) Szombathely, dős. 190 néző. V.: F«r­Kinizsi: Kovács — Balogh, Báli, Németh, Csaba, Horváth, Sava­it,vó, Szőllősi I, Göncz, Téglás (Molnár), Laczkovics. Edző: Szentannai József. Szombathely: Szandi — Zsoldos, Gaál, Geics- nek. Virágh, Németh. S iMal Bányai, Kecskés (Magyar), Nagy, Iszak. Edző: Vei ekei Ferenc. A hazai csapatot meglepte, hogy a Kinizsi nem állt be vádekezni, hanem támadásba lendült. A 8. percben még a középpályások is előre törtek. Csaba vitte fel a labdát, tőle leadást vártak, ahe­lvett egyénileg kitört, s a kifutó kapus mellett biztosan lőtt a há­lóba. í :0. A vezető gól megzavar­ta a hazaiak sorait, szárnyakat adott a Kinizsinek. A 20. percben Göncz növelhette volna a Kinizsi gólok számát, fejese azonban mellé szállt. A 30. percben szü­TÁJÉKOZTATÓ a LEVÉLPOSTAI DÍJAKRÓL 1968. NOVEMBER 15-TÖL BELFÖLD helybe és vidékre azonos díjak Levél KÜLFÖLD SZAR. ’ t Méret: 114x162 mm VÁNY Súlyra való MÉRETŐ tekintet í,— | nélkül Egyéb | 1970. XII. 31-ig í,— 20g-ig j 1971. I. 1+61 2,­Levelezőlap —.60 Képes levelezőlap — .40 Nyomtatvány 50 g-ig —.60 Üdvözlőkártya Ha csak keltet és aláírást —,60 írtak rá Bulgária BEL­Jugoszlávia FÖLDI Lengyelország DÍJ Német DK Szovjetunió —.60 Vietnami DK Ajánlott 3,— Ex p re 88 4,— Levél 20 g-ig Levele­zőlap Csehszlovákia: mint belföld letett a második kaposvári gól. Mintegy húszméteres közvetett szabaurúgásnoz jutott a Kinizsi, Göncz oc»a csúsztatta a labdát Laczkovics elé, aki futtából óriá­si erővel lőtte a léc alá. 2:0. Még inkább belelendült a cukorgyár! csapat, a folytatás azonban el­maradt, sőt egy perccel a befeje­zés előtt, egy ártatlan hazai tá­madás végén Kecskés szépített, 2:1. A Kinizsi lest rekalmált, ered­ménytelenül. Szünet után, mint az várható volt, rögtön a hazaiak fergeteges rohamba kezdtek. Negyedórán ke­resztül állandóan a Kinizsi kapu előterében folyt a játék. A cukor- gyáriakat és Kovács kapust nem hagyta el a szerencse, a csapat kibírta a nagy nyomást. A 20. perc táján már a Kinizsi is tá- madgatott. Göncz egy esetben már csak a kapussal állt szemben, a tizennégy méteres lövést azonban Szandi hárítani tudta. Az utolsó tíz percben még egyszer belelen­dültek a hazaiak, a Kinizsi azon­ban szervezetten és jól védeke­zett, az eredmény nem változott. Erre a mérkőzésre is rányomta a bélyegét, hogy nem volt tét. Alig száz néző lézengett a pályán. Igaz, hogy a szomszédos sporttele­pen e meccsel egyidöben játszott az NB I-es Haladás a Szeged csa­patával, a kaposvári csapat tak­tikai harcban nyert. Idegenben is támadni mert, ez meglepte a szombathelyieket. A Kinizsi fél­órás jó jáféka elég volt a győze­lemhez. Jók: Kovács, Balogh, Ba­li, Szőllősi, Csaba, 111. Gaál, Né­meth M. * * * További eredmények az NB II Nyugati csoportjában: Győri MÁV DAC—Moson 3:0, PVSK—Pécsi (Ércbányász 2:0. Veszprém—Máza- Szászvár 2 1, Zalaegerszegi TE— Dorog 1:0, Nagykanizsai Bányász— Pápa 4:1. Levél 20 g-ig ___‘ Egyéb L evelezőlap j Külföld Képes levelezőlap, üdvözlőkártya Ha csak 5 üdvözlő szót írtak rá. 1,20 Ajánlott 4,— Express 6,— Tizenhat telitalálat a totón A heti totófordulóban a 11 darab 1-cs sok találatot eredményezett. 13 találatot 155-en értek el. 2785 fo­rintos nyereménnyel. Közülük 16 totózó 13+1 találatot ért el, és üssznyereményük: 12 778 forint. Az 1503 darab 12 találatért 191, a 16 168 darab 11 találatért 20 és a 39 340 darab 10 találatért 14 forint nyereményt fizetnek. A totó 13+1 találatos szelvényé! 11 1111/11 l( * i * i + i.

Next

/
Thumbnails
Contents