Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-01 / 257. szám
SOMOGT1 NÉPLAP 4 Péntek, 1968. november V Befejeződött a kaposvári labdarúgó-bajnokság Bajnok a Gazdász SK csapata Az utóbbi években szinte ref- rénszerűen kellett ismételnünk azt, hogy a Kaposvári Városi Labdarúgó Szövetség és az MTS Kaposvár Városi Szövetsége hiába tett erőfeszítéseket, hogy feltámassza a városi labdarúgó-bajnokságot. A kezdeményezés rendre sikertelen maradt. 19613-ban újabb kísérletek történtek. A szakszövetség és a városi sportszövetség vezetői együttesen toborozták a csapatokat. Amikor napvilágot látott a versenykiírás, úgy tűnt, hogy tíz csapat vág majd neki a bajnokságnak. Tíz együttes nevezett. Igaz, hogy közülük három még a bajnokság megkezdése előtt úgy döntött, hogy mégsem indul. Heten azonban állva maradtak, és végig' is küzdötték az idei bajnokságot. Nem volt könnyű dolguk a rendezőknek és a csapatoknak. Amikor életre kelt a kaposvári bajnokság kiderült, hogy kevés a pálya. A játékvezetőküldés sem volt egyszerű dolog. A pályahiányon úgy segítettek a szakvezetők, hogy a városi bajnokság mérkőzéseit nem szombaton és vasárnap, hanem hétközben játszották. Ez a tény bizonyos mértékig enyhítette a játékvezetőhiányt is. Az őszi idény még több gondot okozott a rendezőknek és a csapatoknak. Most már korán sötétedik, a mécseseket viszont rendszerint csak a munkaidő lejárta után lehetett elkezdeni. Ezért is kellett siettetni a bajnokság befejezését. Végül ifi pont került e küzdelemsorozat vegére. Üj csapatokkal találkoztunk a kaposvári bajnokságban. A városi bajnok, a Gazdász SK nemrégiben alakult együttes. Ez a fiatal egyesület főként az őszi fordulóban jeleskedett. Ebben az időszakban veretlen maradt a csapat. A Gazdász SK szerzett jogot, hogy 1969- ben a megyei II. osztályban szerepeljen. Sokáig úgy volt, hogy a Húskombinát együttese lephet Lakatost, férfi segédmunkást és idénymunkára női dolgozót azonnal felvesz a Baromfiipart Országos Vállalat Kaposvári Gyára. (11005) A GANZ MAVAG alkalmaz: esztergályos, marós, köszörűs, gyalus, vésös, túrós, lakatos, csőszerelő, kovács, öntő. hegesztő, asztalos, ács, mintakészitö szak- és betanított munkásokat. Vállalatunknál csökkentett munkaidő és minden második héten szabad szombat van. Szállást és vasú ti jegyet adunk. Jelentkezés levélben vagy személyesen vállalatunk munk^erő- gazdálkodísán. Budapest VIII., Vajda Péter u 10.) (5158) majd előbbre, az élelmezésiek csapata viszont éppen az őszi idényben torpant meg. Üj együttes a Megyei Tanács, a Ruhagyár és az újból feltámasztott Volán Sc. A Kinizsi IH. és a K. Táncsics III. nem zavarta a városi bajnokság rendjét. A városi sportszövetségnél és a labdarúgó szakszövetségnél most értékelik az idei bajnokság eseményeit, gyűjtik a tapasztalatokat. Mint Ligeti Gábor, az MTS városi tanácsának elnöke mondta, soksok hasznos tapasztalattal szolgált az idei bajnoki év, melyet a jövő bajnokságban szeretnének hasznosítani. A sportszövetség városi elnöke abban bízik, hogy az idei bajnokság jó kezdet volt, s még jobb folytatás követi azt. Az 1968. évi Kaposvár városi bajnokság végeredménye: 1. Gazdász SK 2. Húskombinát 3. Kinizsi m. 4. Megyei Tanács 5. Volán SC 6. Táncsics ül. 7. Ruhagyár 12 9 12 7 3 12 6 3 12 6 2 12 7 - 12-3 3 43.24 18 2 31:22 17 3 34:17 15 4 24:26 14 5 27:30 14 9 29:41 3 12 1 1 10 12:40 3 Öwtwte>k volt igaza, edző sporttárs! Az idei ősz egyik vasárnapján Buzsákon jártam, s mint a labdarúgás barátja (szabadnapos játékvezető), megtekintettem a helyi labdarúgó-csapat mérkőzését. Amolyan »igazi falusi-x futballmeccset láttam, amelyen időnként a játék heve magasra csapott. Különösen a mérkőzés befejező szakaszában. Ekkor egy olyan esemény következett, amely arra késztetett, hogy papírra vessem a látottakat. A labda az oldalvonalon kívülre került. A vendég csapat egyik játékosa Hosszú Lászlótól, a buzsákiak egyik legjobb labdarúgójától kérte a labdát, mert a buzsáki fiú birtokolta azt. Meglehetősen furcsa módon válaszolt a kérésre Hosszú sporttárs. A labdát idegesen hozzávágta a vendég csapat egyik labdarúgójához. A játékvezető nem látta az esetet, a, partjelző azonban igen. A oartvonal közvetlen közelében tartózkodó edző is. A partbíró élt a jogával, fidyelmeztette az idegeskedő labdarúgót. Az edző pedig leparancsolta a pályáról a felhevült játékost. Azt mondaná az ember, hogy ezzel az ügy le is zárult. Inén ám, de' a mérkőzést követően a nézőtéren megoszlottak a vélemények. Voltak szurkolók, akik a »sértett« játékost vették védelmükbe, az edzőt szidalmazták, s a játékost azzal biztatták, hogy ne játsszon többet, amíg Vincze Lajos lesz íz edző. Azóta már aludtak a történtekre nem egyet, nem kettőt Buzsákon. Remélhetően a felhevült játékos és az idegeskedő szurkolók egyaránt belátták, hogy Vincze Lajos edzőnek volt igaza. Annál inkább, mert az edző eme lépése megakadályozta. hogy elfajuljon a mérkőzés. Vincze edző helyesen tette, amikor élt a jogával. Igaza volt, amikor ingerült játékosát az öltözőbe küldte. Cselekedetéért dicséret illeti, nem bírálat. Ignáczy Iván labdarúgó játékvezető 11 Dinamo Kijev a bá nok Már eldőlt a szovjet bajnoki cím sorsa, harmadik esztendeje a Dinamo Kijev a győztes. A kijeviek 36 mérkőzésből 55 pontot szereztek és a hátralévő találkozóktól függetlenül már biztosították az első helyet / írsosiidülő lakrész V« i -zen "< -sen < 1970-r«. j; k‘ •t v.íicto) előj egyezhf dl Munka-< Pécs ' Kossuth u i2. Telefon- 23-1? Ogylr. • jA/GÍ \ngval Ferenc Mtes ■itu'n !c Ka posváron \nd AntfO rOZEP-telep .ezetö. Május 1 u. 84. Tetefon 11 óráig 12-528. 17 j>ra után 13-300. (53823) A Húsipari Vállalat 8—10 munkaerőt keres érettségizett fiatal férfi őt keres felelős beosztásba Fizetés megegyezés szerint. Kaposvári lakosok előnyben. Jelentkezés a Somogy megyei Húsipari Vállalat személyzeti vezetőjénél. Kaposvár, Vöröshadsereg u. 67. alatt. (71032) Vizsgázott kazánfűtőt és kazánfűtő-segítőket keres felvételre a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezés a vállalat központjában. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 5. (70891) Diimpervezetőket tehergépjármű- vezetői ogositvánnyal. nehézgépkezelőket (skréper. dóser, kotró} nehézgépkezelői jogosítvánnyal, nehézgépszerelőket változó munkahelyre felvesz FÖLDMUNKÁT GÉPESÍTŐ VÁLLALAT F őépí tésvezetősége (77g5) u Székesfehérvár, Seregélyesi u. 83. A közöny vagy a sportszereiét kerekedik felül Szőkedencsen? A vasárnap délelőtti kép megszokott Szőkedencsen. Népes a művelődési ház udvarán levő tekepálya. A teke kedvenc sportág a legkisebb falvakban is, ahogyan azonban a szőkedencsiek játsszák, az nem sport. A földön fényes pénzérmék. Az egyik »játékos« egy ötforintost dob le. Ezzel növekszik a tét: »Két dobás a bal dámára« ... A játékban tizennégy éves fiatalok és természetesen idősebbek is részt vesznek. Megszámlálom őket, tizenöten vannak. Majd ugyanennyi félig kiivott sörösüveg sorakozik ott, ahol sportköri közgyűlést hirdettek. • A közgyűlés azonban elmaradt. Nem lehetett a sportélet problémáiról tanácskozni Szőkedencsen, mert Németh István vb-elnök kivételével még a vezetők sem jöttek el. Az ér- dekilődök is inkább beálltak tekézni. A kudarcba fulladt sportkört közgyűlésről beszélgettem a jelenlevőkkel. Szelhoffer Gyula nyilatkozata igen elgondolkoztató: »Mit tehet az ember a mi falunkban vasárnaponként? Ha jó idő van, kuglizik. ha rossz, beül az italboltba . . . Talán ezért is vagyunk sokan, akik a falutól távol dolgozunk. Egyelőre megszokásból vasárnaponként még Hazajárunk.« Lőrincz József vette át a szót: »Nincs, aki törődjön velünk, fiatalokkal. A vezetők csak azt hajtogatják, a lehetőség adva van, élni kell vele. Ez minden. Jómagam és még vagyunk néhányan, más községMagyar idő szerint csütörtökön hajnalban kerül majd sor Rio de Janeiróban a nagy érdeklődéssel várt Brazília—Világválogatott nemzetközi labdarúgó-merkőzésre. A találkozónak öt magyar szereplője lesz: Albert, Farkas, Novák és Szűcs játszik. Zsolt István pedig az egyik partjelző tisztét tölti be. A magyar csoport vasárnap délelőtt gépkocsin indul el Budapestről Bécsbe. Az osztrák fővárosból az esti órákban repülnek át Zürichbe, az európaiak »találkahelyére«. Itt veszi át a játékosokat D. Cramer, a világválogatott edzője. Zürichből vasárnap 22 óra után indul a tengeren túlra a repülőgép, s a csapat hétfőn 9.25 órakor érkezik meg Rddo de Jatt eir óba. Albert ék november 7-én indulnak vissza Brazíliából, s vagy pénteken este. vagy szombaton reggel érkeznek vissza Budapestre. A négy magyar játékos érthető izgalommal várja a riói mérkőzést. Véleményük: ALBERT FLÓRIAN: — Óriási megtisztelt elég ez a világválogatottság nemcsak négyünknek. hanem az egész magyar labdarúgásnak. Szeretnék jói játszani. Nagy érdeklődéssel várom a brazilok játékát, biztos, Az idei bajnokság rendkívül nagy feladatot ró a közép- és kis csapatokra az asztalitenisz NB í osztályban. Ismeretes, hogy 1969- től új rend alapján bonyolítják le a legjobbak küzdelmeit az asztaliteniszezőknél. Szűkül a keret. Kisebb létszámú lesz az NB I osztály. Ez azt jelenti, hogy az idén megnövekedett a kieső csapatok száma. Korábban már hírül adtuk, hogy a K. Vasas női asztaliteniszezői jövőre is részvevői lesznek az NB I csatáinak. »Félidőben« beszámoltunk arról is, hogy a K. Vasas férfi gárdája csak huszáros hajrával vághatá ki magát nehéz helyzetéből. Ismeretesek azok az erőfeszítések. melyeket a somogyi asztalitenisz szakvezetői tettek annak érdekében, hogy a K. Vasas férfi és női gárdája egyaránt ott legyen iövőre is az NB I-ben. Ügy létbe járuink sportolni, mert itt nincs lehetőség. A labdarúgó- pálya e pillanatban libalegelő... « Hasonló véleményen van Lukács Ferenc is. Bíró Gyula ipari tanuló pedig azért panaszkodik, mert már több ízben megtiltották, hogy felállítsák a pingpongasztalt. A kau- csuk labda ugyanis »zavarja« a klubhelyiségben kártyázókat. A fiatal sportbarátot Takács Ferenc veszi védelmébe, aki maga ugyan az ulti nagy barátja, de azért szeretne olykor kultúrműsort látni a művelődési házban. Mint mondta, a "ocimeccsre is kimenne — ha lenne. Nagyon elgondolkoztató az, amit ezen a vasárnapon Szőkedencsen láttam. A közöny lett úrrá a sport tábor ban. De azért éppen az elmondottak is bizonyítják, még pislákol a sport szeretete. Talán a községi tanács vb-elnöke nem marad egyedül, amikor lelket próbál lehelni a szunnyadó sportéletbe. Oda állnak mellé a sport igaz barátai, segít a KISZ, s ez esetben nem csupán libalegelő lesz a szőkeden- csi pálya. A tekézók pedig majd nem pénzért vívnak csatákat. Mi a járási sporfiszövétségnél azon fáradozunk, hogy a sportszeretet kerekedjék felül, a közöny pedig egyszer s mindenkorra eltűnjön Szőkeden- csan. Kisgyura Károly, az MTS Marcali Járási Tanácsának elnöke. hogy új csapatukban megismerhetünk néhány olyan uj csillagot, akiket már a méxikpi világbajnokságra szánnak. FARKAS JANOS: — Sérülésem már teljesen rendbe jött, jó formában vagyok. Szép mérkőzést várok. Itt valószínűleg nem lesz szoros emberfogás és keménykedés, hanem labdarúgó-parádé. NOVAK DEZSŐ: — Még most is olyan hihetetlennek tűnik az egész . . . Amikor az olimpián vezetőink közölték velem. hogy Cramer edző engem is meghívott a világválogatottba, azt hittem tréfálnak. A válogatottságot tekintve elég sok csalódás ért az évek folyamán, ez a mostani beválogatás sok mindenért kárpótol. Ha sor kerül a játékomra, nagyon fogok igyekezni. SZŰCS LAJOS: — Az olimpiai aranyérem átvétele után egy héttel már a világ- válogatott fellépésére készülhetek. Szinte hihetetlen. Cramer edző Mexikóban nagyon elégedett volt a játékommal, remélem hasonló értelemben nyilatkozik majd a riói játék után ifi. szik, az erőfeszítések nem voltak hiábavalók. Igaz, hogy a neheze még hátravan. A jövő szempontjából azonban nagyon fontos mérkőzésen minimális különbséggel ugyan, de győzni tudott a Kaposvári Vasas férfi csapata. Balázsék nem Kaposváron, hanem Pécsen győzték le az Ércbányászt. Ez a két pont még nem jelenti ugyan a megmenekülést, de megcsillantotta a reményt. November—december hónapban a sors szeszélye folytán éppen a kiesés által veszélyeztetett csapatokkal is találkozik a Vasas. A BGSC, a Szeged, a Dunaújváros elleni döntő fontosságú találkozókon Balázsék még kiharcolhatják a bennmaradást vagy a jogot, hogy osztályozó mérkőzést játsszék a csapat, amelyiken nem lenne esélytelen a kaposvári gárda. Sakkolimpia Luganóban a függőjátszmákkal és a 6. fordulóval folyatták a sakkolimpia küzdelmeit. A magyar—csehszlovák mérkőzésen a magyarok a két függőjátszma közül egyet megnyertek, s így szépítettek az eredményen. A románok elleni találkozó döntetlenre áll, egy játszma nem fejeződött be. Jelenleg változatlanul a Szovjetunió vezet, a magyar sakkcsapat a 8. helyet foglalja el. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Építőiparban fzerzett gyakorlattal rendelkező szállításvezetőt, valamint gyors-gépírni tudó általános adminisztrátort felveszünk. Jelentkezéseket »önálló« jeligére 70975 számra a Magyar Hirdetőhöz kérjük. (70975) A Közúti Építő Vállalat felvételre keres lakatosokat. Jelentkezni lehet a vállalat Császárréti telepén a gépészeti vezetőnél. (71012) Az ÉPFU kaposvári kirendeltsége gépkocsirakodókat vesz fői. Fizetés teljesítménybérben. Szállást biztosítunk. Jelentkezés az ÉPFU kirendeltségén. Kaposvár, Vásártér u. 10. Az 5. sz. ÉPFU kőröshegyi kirendeltsége téglaösszerakó- kat vesz föl. Kereseti lehetőség műszakonként 110—130 Ft. Szállást és utazási hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés helye: Balaton- földvár, Kőröshegyi Téglagyár, 5. sz. ÉPFU-kirendeltség. (70541) A Somogj' megyei Húsipari Vállalat felvételre keres 1 fűtésszerelő, 2 villailyszerelő szakmunkást és 1 elektrotechnikust. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (71035) I. osztályú, fcétayaras pontyivadék tmÉteipszlésre eladó Ára 40—70 dkg-ig 18 í t. Igazság Termelőszövetkezet, Kaposszerdahely. (7718) Közöljük, hogy vasesztergályos munkákat rövid határidőn belül vállalunk Kaposvári Vegyesipari Ktsz vasipart részleje. Kaposvár, Achim A. utca 2—6. Tel.: 13-790. (7710) Cégtábla, címtábla és modern lémgraiÉk készítései rövid határidővel vállalja az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ipari osztálya, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. Tel.: 11-312. __________(7720'» A Kaposvári Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet eladásra * kínál / db Utos vontatót — generálozott — és / db román típusú pótkocsit Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. Tel.: 11-312. (7719) Négy magyar labdarúgó a világválogatottban Megcsillant a remény a K. Vasas férfi asztaliteniszezői előtt A cukorgyár .. Ügyviteli i különleges gépjárművezetői jogosítvánnyal és munkakörbe nehézgépkezelői vizsgával rendelkező dolgozókat dolgozókat felvesz az azonnal felvess Üveg- és Porcelán Nagykereskedelmi V., Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Kaposvár, Ady Endre u. (7701) 7. sz., az udvarban. (71055)