Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-01 / 230. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1968. október 1. NB III... NB III... Két győzelem, két vereség az I\B 111-ban 'Négy pontot sikerült ezúttal a mieinknek szerezniük az NB III két csoportjában. A legértékesebb győzelmet szombaton a Kaposvári Vasas aratta Pécsen a PEAC ellen, s ezzel igen fontos két pontot szerzett. A másik győzelmet a K. Dózsa érte el. A dózsások a bonyhádiak ellen nyertek magabiztos játék után 3:1 arányban. A lábodiak már szombaDélnyugati csoport ion lejátszották mérkőzésüket, ők is Pécsen szerepeltek, sajnos nagyarányú vereséggel tértek haza. Katasztrofális vereséggel végződött a marcaliak szombathelyi útja. Az SZSE 7:0-ra győzte le a marcali legénységet, amelynek ezen a mérkőzésen semmi sem sikerült. K. Dózsa— Bonyhád 3:1 (2:0) Kaposvár, 200 néző. V.: Schneider. Dózsa: Mészáros — Nagy I-, Csima, Sipos, Bali, Nagyréti, Nagy II., Vörös, Solymosi, Farkas, Fodor. Edző: Radnai István. Bonyhád: Mucska — Szabó, Péter, Wagner, Guzorán, Ambrus, Plesz, Fláding, Szász, Vajda (Füleki), Pataki. Jól kezdődött a méf-kőzés a Dózsa szempontjából, mert a 3. percben már a bonyhádiak hálójában táncolt a labda. Ekkor Vörös szerezte a Dózsa gólját, l:C. A 27. percben másodszor rezdült meg a bonyhádiak hálója. Báli elé került a labda, aki tizenhét méterről ritkán látott szép lövést küldött a bal alsó sarokba, 2:0. A befejezés előtt két perccel Soly- mosinak volt igen nagy helyzete, aki azonban két méterről sem talált a hálóba. Szünet után feljött a bony- hányi csapat, s az 55. percben szépített is. Szabó IS méteres szabadrúgását Mészáros csak kiütni tudta, s a befutó Pataki a kapus mellett a hálóba lőtt, Nyugati csoport 2:1. Ekkor sokáig változatos volt a játék, mindkét csapatnak akadt több jó helyzete. Gólt a hazaiak értek el a 70. percben, amikor Solymosi a jobb alsó sarokba fejelte a labdát, 3:1. Még egy említésre méltó esemény akadt a 89. percben, amikor Fláding bombaerejű szabadrúgását Mészáros látványosan védte. A Dózsa szempontjából nagy fontosságú mérkőzésen jó teljesítményt nyújtott a kaposvári csapat. Pontosabban adogattak, jobban védekeztek, mint a vendégek, s biztosan győztek ezen a mérkőzésen. A Dózsából Csima, Báli és Fodor, míg a bonyhádi csapatból Szabó, Ambrus és Fláding nyújtott jó teljesítményt. * * * További eredmények a Délnyugati csoportban: DVSE—Helyiipar 2:0. Baja— Szigetvár 7:0. Szekszárd—Sár- bogárd 1:0, PBTC—D. Spartacus 2:0, Mohács—Steinmetz 0:0. Szombathelyi SE —Marcali 7:0 (4:0) Szombathely, 200 néző. V.: Hódor. Szombathely: Pungor — Palotai, Marton, Rozmár, Kövér, Hegyi, Rozmárt, Fülöp, Kovács, Kántor, Döbrösi. Marcali: Bogdán — Dunkler, Hosszú, Rigó, Kosi, Pék, Virágh, Polgár, Szántó, Lázár, Horváth. A marcaliaknak volt az első ötpercben két helyzetük, ezt azonban nem használták ki. Nem így az SZSE, amely a 14. percben Kántor lövésével megszerezte a vezetést, 1:0. Utána 11-eshez jutott a szombathelyi csapat, s ezt Pungor értékesítette, 2:0. Ezután Lázárnak volt sokat ígérő helyzete, azonban' a marcali csatár nem talált a hálóba A 34. percben viszont már harmadszor zördült a marcaliak háló- • ja. ekkor Döbrösi volt az újabb gól szerzője, 3:0. öt perc múlva Fülöp szaporította a szombathelyi gólok számát, 4:0. Szünet után sem változott a játék képe. A vendég csapat a mezőnyben egyenrangú ellenfél volt. azonban a kapu előtt a csatárok tehetetlenek voltak. A szombathelyiek viszont az adódó gólhelyzetek nagy százalékát kihasználták. Az 55. percben Döbrösi, a 80. percben Rozmár, míg a 81. percben Kántor révén szereztek gólt. Szerencsétlen mérkőzést vívott az idegenben játszó marcali együttes. A mezőnyben nem volt nagy különbség a két csapat között, azonban a gólhelyzetek kihasználásában i szombathelyiek felé billent a mérleg nyelve. Míg a szombathelyieknek minden sikerült, a marcali csapatnak szinte semmi, így aztán nagyarányú vereséggel kellett elhagyniuk a pályát. A szombathelyiek közül Kántor, Döbrösi és Rozmár, míg a marcali csapatban Kosi, Pék és Lázár szerepelt átlagon felül. * * * További eredmények a Nyugati csoportban: Sárvár—Sz. Dózsa 2:0. Ta- oolca—Ajka 2:1, Sz. Vasas— Körmend 3:0, Keszthely— Bauxitbányász 1:3, Nagykanizsai Sáska—Nagykanizsai Dózsa 6:2, Kőszeg—Letenye 3:0. — A totó 13+1 találatos szelvénye: 2122xlllxxxx2 +2. 13 és 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 12 találatot 15 fogadó ért el, ezek szelvényenként! nyereménye 46 983 forint. A 11 ta- lálatosokra 1438 forintot, a 10 ta- lálatosokra 230 forintot fizetnek. Valamennyi nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után értendő. BAJNOKI TÁBLÁZATOK NB II Nyugati csoport 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Dcrog ZTE MÁV DAC Ércbányász Pápa Táncsics M. -Szászvár Siófok Sz. Cipő Veszprém N. Bányász PVSK K. Kinizsi Mosoni Vasas Z. Dózsa NVTE 22 13 5 22 12 7 22 L3 3 22 10 6 22 9 6 8 7 8 7 8 7 8 6 8 6 9 3 9 2 6 6 5 4 5 3 3 6 4 51:19 31 3 50:19 31 6 43:29 29 6 36:22 26 7 23:21 24 7 27:24 23 7 31:32 23 7 32:35 23 8 31:30 22 8 28:28 22 10 30:39 21 11 29:33 20 10 24:33 18 13 19:49 14 14 29:47 13 13 17:40 12 NB III Délnyugati csoport 1. Sz. Dózsa 2. PBTC 3. Baja x 4. DVSE 5. PEAC 6. Steinmetz 7. Bonyhád 8. Lábad 9. Pécsi Volán 10. Mohács x 11. K. Dózsa 12. K. Vasas 13. D. Spartacus 34. Sárbogárd 15. P. Helyiipar 16. Szigetvár 22 13 6 22 12 6 22 13 6 22 10 7 22 11 4 22 11 4 22 22 22 21 21 22 22 20 22 22 3 4 4 5 7 7 9 4 9 9 3 10 8 5 9 9 4 8 6 6 9 7 4 11 4 9 9 6 4,10 5 5 12 - 5 16 51:22 32 45:23 30 37:19 28 38:20 27 41:23 26 37:28 26 39:42 22 44:35 21 27:26 21 37:32 20 24:39 18 27:46 18 21:31 17 29:34 16 28:40 15 20:85 5 NB III Nyugati csoport 1. Sárvár 22 13 4 2. Nyírád 21 11 6 3. Kőszeg 22 12 3 4. Ajka 21 10 5 5. Tapolca 22 11 4 6. Nk. Sáska 21 12 1 7. Szomb. SE 21 8 7 8. Keszthely 21 8 6 9. Sz. Vasas 22 9 4 10. Körmend 22 7 6 11. Marcali 21 8 3 12. Letenye 22 6 6 13. Nk. Dózsa 22 6 5 14. Sz. Dózsa 20 4 7 15. Sz. Spartacus 21 4 4 16. Katona J. SE 15 2 4 Megyei L osztály 5 42:18 30 4 38:22 28 7 44:19 27 6 38:21 25 8 42:34 25 8 41:39 25 6 37:33 23 7 30:31 22 9 40:44 22 9 29:34 20 10 34:48 19 10 22:33 18 11 33:47 17 9 19:34 15 13 28:50 12 9 25:35 8 k = Két büntetőpont levonva. 1. Barcs 2. K. Vasutas 3. Csurgó 4. Nagyatád 5. Kapoly x 6. Tab 7. Marcali 8. Somogyi B. 9. Zamárdi 10. H.-sztgyörgy 11. Baiatonboglár 12. Lengyeltóti 13. Taszár 23 15 3 23 13 4 23 13 4 23 12 2 22 11 4 23 9 8 23 11 4 23 9 6 23 11 2 23 8 7 23 8 6 fi □port . I ;■ V*'.ASZTALITENISZ Kettős vereséget szenvedeti a K. Vasas férficsapata a fővárosban Előrelátható volt, hogy nem szerez pontot a Kaposvári Vasas MTE férfi és női asztalitenisz csapata a szombat—vasárnapi fordulóban. A férfiak a BVSC-vel szombaton játszottak, itt 18:7 arányú vereséget szenvedtek, vasárnap pedig a Ganz-MAVAG volt az ellenfél, ekkor 17:8-ra kapott ki a kapos”ári csapat. A nők a válogatottakkal teletűzdelt Budapesti Statisztikával játszottak, és megsemmisítő vereséget szenvedtek — 25:0-ra kaptak ki. Eredmények: BVSC—K. VASAS 18:7 Gy.: Bérezik (5). Kovács II. (5), Juhos (5), Pesti (3), ill. Nasy (2). Kiss (2), Ivusza, Balázs és Rák. GANZ—MAVAG—K. VASAS 17:8 A győzelmeket Holló (5), Jancsó (3), Pidü (3). Bíró (3), Bencze (3), 111. Balázs (3). Ivusza (2), Nagy (2) és Kiss szerezte. STATISZTIKA—K. VASAS 25:0 (női) A Statisztika csapatából öt-öt mérkőzést nyert Kisházi, Pap Angéla. Rózsásné. Zacher és Juhos. A K. Vasas csak négy játékossal állt ki a mérkőzésre. RÖPLABDA Kikapott a fővárosban a Lendület Vasas Turbó—Kaposvári Lendület 3:1 (-13, 12, 6, 6) Ezúttal a Marcibányi téren játszott a kórházi csapat, s a Vasas Turbó jóképességű csapata volt az ellenfél. A fölényeskedő Vasas Turbóval szemben jó mezőnyjátékkal az első szettet meg is nyerték a kaposvári lányok, míg a második szettben 12:12-re állt a mérkőzés. Elkkor három szerencsés labdával a Turbó nyerte a szettet. A harmadik és a negyedik szettben már jobb volt a fővárosi csapat, jobban ütöttek, pontosabban védekeztek, végül is biztos győzelmet arattak a Koncz, Petrus, Ver- mesné, Kovács, Esküdt, Balogh, csere: Krehán felállítású kaposvári csapat ellen. A mezőny legjobbja Koncz volt, rajta kívül Vermesné nyújtott jó teljesítményt A Lendület jelenleg a 14. helyen áll a női NB I. második csoportjában. A Kinizsi nyerte a helyi rangadót, pontot szerzett idegenben a Siófok Nagy érdeklődés előzte meg az NB 11 22. fordulóját. A Ny ugati csoportban ekkor került sor a két kaposvári csapat rangadójára. A csúszós, nehéz pályán sgrra kerülő mérkőzésre a hűvös idő ellenére is több mint kétezren voltak kíváncsiak. Akik kimentek, nem bánták meg, mert nagy küzdelmet láthattak a cukorgyári pál yán. A rangadót a rutinosabb Kinizsi lyerte. A siófokiak igen értékes ponttal tértéi haza Pécsről, ahol okos, jól szervezett jáékukk al sikerült az egyik pontot megszerezniük az otthonában nanyon veszélyes vasitas csapattól. A csoport rangadóján a Dorog 3:2-re nyert a 89. percben szerzett góljával a Gyö ri MÁV DAC ellen. Egy 11 -es döntött K. Kinizsi -K. Táncsics 1:0 (0:0) Kaposvár, 2500 néző. V.: Vadas J. Kinizsi: Kovács — Balogh, isali, ^saoa, begesdi, Horváth, cHöilösi, oghzan (Savanyú), Szúllősi I., Göncz, LaczKOVies. Edző: Szentan- nai Józset. Táncsics: Kelemen — Hahlesz, Kamarás, Letenyei, Ve- rovszki, Tátrai, Horváth (tjeres), Sebök, Selenka, Szabó, lvanics. -tűző: Váradi Lajos. Mély talajú, igen csúszós pályán kezdődött a két kaposvári csapat találkozója. Az első negyedóra ideges, csapkodó játékkal telt el. Az első helyzete a Táncsicsnak akadt, de Tálrai mellé lőtt. Az 5. percben Göncz fejelhetett volna gólt, de háromméteres fejese mellé csúszott. A 7. percben Laczko- vics az oldalhálót találta el. Mozgalmas volt a játék, mindkét csapat teljes erőbedobással küzdött a vezető gólért. A 12. percben már úgy látszott, hogy vezetéshez jut a Kinizsi, Kelemen rosszul vetődött egy labdára, az a kapu felé gurult, de Kahlesz a gólvonalról mentett. A 17. percben egy Tán- csics-akció után Horváth szánta el magát lövésre, Kovács azonban védte a nehéz labdát. A 24. percben Kovács a 16-oson kívül fejjel mentett, lvanics elől. Feltűnő volt, hogy a Táncsics-csatárokat milyen sokszor lesre állította a Kinizsi védelme. Harminc perc után kiegyenlítettebb lett a játék, támadott a Táncsics is, s Szabó nagy ’övését csak nehezen hárította Kovács. Később Selenka lőtt mellé. Utána két perc alatt három Kinizsi szöglet következett. A félidő befejezése előtt Szöllősi II. előtt szabad volt az út a kapu felé, de ő lövés helyett beadott, s a beadás Gönczöt lesen találta. Szünet után a Kinizsiben csere történt. Oglizán helyett Savanyó szerepeüt a csapatban. A Táncsics teremtette az első helyzetet, amelyet lvanics mellélövéssel xejezett be. A 48. percben Kovács ráve- tődéssel paentett lvanics elől, az ellenakciónál viszont Savanyó lőtt fölé. Az 57. percben esett a mérkőzés egyetlen gólja: Tátrai a 16-oson belül kézzel ért a labdához. Vadas azonnal a 11-es pontra mutatott, s a megítélt büntetőt Bali a jobbra vetődő Kelemen mellett a bal felső sarokba \ágta, 1:0. Két perc múlva Tátrai nagy lövését mentette szögletre a Kinizsi kapu- védője. A Táncsics erősített, s égjük lövés a másik után zúdult Kovács kapuiára. A 65. percben Kahlesz harmincöt méteres lövését Kovács csak kiütni tudta. Aztán lvanics tíz méterről nagy erővel rúgott a kapu iobb sarka felé, de Kovács ezt a lövést is ártalmatlanná tette. A 78. nercben Szabó II. lövését a gólvonalról fejelte ki Csaba. Aztán Letenyei. majd Szabó II. adott dolgot a k^nuvédőnek. Az utolsó akciót a Kinizsi vezette. Laczkovics helyezett labdáját azonban szépen hárította Kelemen. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzést hozott a két kaposvári csapat találkozója. A mindvégig sportszerű összecsapáson azonban a játék színvonalát csak közepesnek lehet értékelni. Az első negyedórában rendkívül ideges volt mindkét csapat, s emiatt igen sok volt a pontatlan továbbítás, a meggondolatlanul eladott labda. A kiesési zónában tanyázó cukorgyári csapat higgadt le előbb, s jó néhány veszélyes akcióval közelítette meg a 5 64:20 33 6 36:18 30 6 44:24 30 9 51 :31 26 7 50:37 26 6 47:36 26 8 43:42 26 8 37 :30 24 10 47:43 24 8 34:28 23 9 49:34 22 23 10 2 11 38:47 22 23 8 4 11 36:48 20 14. K. V. Lobogó 23 6 7 10 42:43 19 15. Ordacsehi 23 4 5 14 32:66 13 16. K. Építők x 22 1 - 21 7:106 2 x * A Kapoly—K. Építők 2:0-ás állásnál zivatar miatt félbeszakadt mérkőzés eredményét a táblázat elkészítésénél mm figyelembe. Táncsics kapuját. A játék el» szakaszában a Kinizsi nyújtót jobb teljesítményt, de mégis gól .léikül kellett fordulniuk, mert a Táncsics szívósan védekezett. Szünet után sem esett az iram, s a m.sodik negyvenöt perc elején ismét a Kinizsi volt a többet kezdeméiyező. Ekkor érte el gólját is a csapat — igaz csak 11-esböl. Ezután már kitámadott a jobb erőnlétű Táncsics, azonban a Kinizsi jól védekezett, s tegyük hozzá azt is, hogy ezen a mérkőzésen a szerencse sem hagyta el. A győzelemben nagy része van a Kinizsi veterán kapuvé- dőjénok, Kovácsnak is, aki a második félidőben nehéz labdák egész sorát hárította. A Kinizsiből Kovács, Balogh, Segesdi, a Táncsicsból Kelemen, Letenyei és Ve- rovszki nyújtott jó játékot. Siófok -Pécsi VSK 1:1 (0:0) Pécs, 500 néző. V.: Szlivik. Siófok: Iszak — Szilágyi (Szép), Fehér, Babán, Csupor, Schádl, Pusztai, Erdei, herényi, Győrfi, Takács. Edző: Papp Gyula. PVSK: Abnhám — Balogh, Szabó, Hámori Sás, Pecze (Hollóvári), Nagy, Garami, Balázs L., Vessző, Bándi. Edző: Horváth László. Meglepetésre a siófokias irányították a játékot az ekő tizenöt percben. Egyik siófoki támadás a másikat követte, azonban gólt nem tudtak elérni. Erdei a 12. percben már csak a kapussal állt szénben, azonban lövését a kapus hárította. Később változatos lett a játék, feljött a PVSK is, azonban a pécsi támadásokit jól szűrte meg a keményei, de sportszerűen játszó siófoci védelem. A félidő közepéin Takács nagy lövését alig tudta hárítani Ábrahám. A PVSK igen idegesen játszott, ?. jobb teljesítményt az első neiyven- öt. percben a iól adogat* sió- foki gárda nyújtotta. Szünet után sem váltoeott a iáték képe. Ekkor is a vendégeké volt az első negyedóra, akik a 18. percben a vezetést :s megszerezték. Takácsit a kaputól húsz méferra ellökték, z szabadrúgásnak ő Hito t n->- ki. oz éles lövésbe Balázs I. beletette a lábát, s a labda a *obbra mozduló Ábiahám mellett a bal sarokba vágódott. 1:0. A vezetés birtokában még nyűgödtabban játszottak a bányászok, egész a 30. peréig. Ekkor Szilágyi megsérült, s helyette Szép állt be. Amíg a sorokat rendezték, egyenlített a pécsi csapat. Vessző kiugrott a védők közül, és közelről a hálóba helyezte a labdát, 1:1. Ezután nagy erővel támadott a PVSK, sokszor túl keményen is játszott a vasutas csapat, azonban nagy helyzete mégis a hefejezés előtt két perccel a siófokiaknak akadt: Erdei a 16-osom belül már csak a kapussal állt szemben, 'de lövés helyett lágyan a kapus ölébe smelte a labdát. Igen értékes pontot szerzett i pécsi Vasutas-pályán a siófoki gárda, amely ezen a mérkőzésen nem állt be védekezni, hanem bátran kitámadott. Különösen a két félidő első negyedórájában nyújtott jó teljesítményt a bányász csapat, amely csak egy sérülés után adta ki tarsolyából az egyik vontot. A mérkőzés kévét illetően a döntetlen inkább a PVSK-ra nézve hízelgő. A siófokiak közül Győrfi. Csuvor és Schádl. min a PVSK-nál Balogh, Szabó és Balázs I. játszott átlagon felül. * * * További eredmények: Máza-Szászvár—Szombathely 0:0, ZTE—Nagykanizsai Bányász 6:0. Párta—Mos-ni Vasas 3:1, Dorog—MÁV DAC 3:2, Veszprém—j*. Ércbányász 1:0. NVTE—Z. Dózsa 1:0. MEGYEI BAJNOKSÁG Nehezen győztek az éllovasok Izgalmakban bővelkedő mérkőzéseket vívtak a csapatok a megyei bajnokság vasárnapi fordulójában. Az értékelést mindjárt a két szomszédvár, Barcs és Ho- mokszentgyörgy találkozójával kezdjük. Az éllovas barcsiaknak csak a 88. percben sikerült a győzelmet kiharcolniuk a lelkes ho- mokszentgyörgyi gárda ellen. A második helyen tanyázó K. Vasutas is csak minimális arányú győzelmet aratott a nagyatádiak ellen, s így az élen a helyzet változatlan maradt. Meglepetést szolgáltatott a K. V. Lobogó, mert a tabiak ellen otthonában csak az egyik pontot tudta megszerezni. Jó mérkőzést hozott a Balatonbog- lár—Marcali találkozó, míg a Zamárdi, a Kapoly és a Somogyi B. SE nagvaráuvú győzelmet aratott. A kiesési zónában a helyzet változatlan, egvelőre hat csapat küzd a kiesés ellen. K. V. LOBOGÓ—TAB 3:3 (2:1) Kaposvár, 100 néző. V.: Horváth Z. ✓ A hazai csapat a kétgólos vezetés birtokában könnyelműen vette a játékidő utolsó negyedóráját és ez megbosszúlta magát. A lelkes vendégek tíz emberrel is ki tudtak egyenlíteni. G.: Radax. Fin- da. Győrfi (11-esből). ill. Mázi (2) és Gruber. Jók: Radax. Finda, Simon, ill. Gruber, Szabó és Rácz. Götz János Hétfőn a Ferihegyi repülőtérről elindult Mexikóba a magyar olimpikonok második csoportja. Képünkön: Indulás tiétt az olimpikoatk. BARCS—HOMOK- SZENTGYÖRGY 1:0 (0:0) Homokszentgyörgy, 500 néző. V.: Végh. Igen ideges játékot hozott a találkozó, rengeteg volt a kihasználatlanul maradt gólhelyzet. A második félidőben jobban játszott az éllovas barcsi csapat, amely a 88. percben Teveli szabadrúgásával megszerezte a győzelmet. Jók: Kuczkó, Berda, Teveli. ill. Horváth, Batka, Mohácsi, Szubdics. Kővári József LAMARDI—KAPOSVÁRI ÉPÍTŐK 6:0 (2:0) Zamárdi, 200 néző. V.: Bálint. Jó iramú mérkőzésen az első félidőben a jól védekező Építők ellen csak nehezen szerzett vezetést a zamárdi csapat. A második félidőben már nagy fölényben játszottak a hazaiak, és ilyen arányban is megérdemelten győztek. G.: Püspöki (2), Zsigmond (2, egyet1 H-esböl), Papp n. és Kovács. Jók: Papp I., Kovács. Püspöki, ill. Balogh, Becker és Ketskés. Dr. Fazekas Mihály BALATONBOGLÄR—marcali 4:2 (1:1) Baiatonboglár, 250 néző. Vezette: Pesti. Nagy iramú mérkőzést vívott egymással a két jó formában levő együttes. A bogiáriak minden tekintetben jobbak voltak, s megérdemelt győzelmet arattak. G.: Csere (2), Katona. Kenéz, ill. Morvái és Pál. Jók: Kékesi, Piros, Kenéz, ill. Kövi, Gál, Morvái. Molnár József KAPOLY—ORDACSEHI 4:0 (2:0) Kapoly, 100 néző. V.: Ducsai. A magára talált kapolyi együttes jó teljesítményt nyújtva biztosan győzte le a szétesően játszó ordacsehi csapatot. G.: Dróth (2), Mester és Illyés. Jók: Piros. Dróth, Váncsa és Mester. Kocsis György CSURGÓ—TASZAR 1:0 (1:0) Csurgó, 250 néző. V.: Vajda. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Csurgó nagy fölényben játszott, tehetetlen csatársora azonban csak egyszer tudott betalálni a taszá- riak kapujába. A 85. percben Sóto- nyi szabadrúgása a gólvonal mö-t gé pattant, a partjelző gólt jelzett, a játékvezető azonban to- vábbot intett. G.: Sótonyi. Jók: Horváth I.. Kovács. Hottó, Szabó, ill. a vendégek védelme. Halmai Emi) KAPOSVÁRI VASUTAS— NAGYATÁDI KONZERV 1:0 (0:0) Kaposvár, 50 néző. V.: Tóth Gy. A vasutasok jó talaiú edzőpályájának felavatása kitűnően sikerült, mert sportszerű, szép mérkőzést vívott a két jó formában levő csapat. A vasutasok győzelme megérdemelt volt a jól játszó atá- diak ellen. G.: Tánczos. Jók:. Hajdú, Tánczos, Kelemen, Tallián, iLL Nezdei, Oláh, Deák. Végvári Dénes N. SOMOGYI B. SE— LENGYELTÓTI 4:1 (1:1) Nagyatád, 100 néző. V.: Bella. A vendégek szerezték meg a vezetést, amelyre a hazai csapat négy góllal válaszolt a példásan sportszerű mérkőzésen. G.: Kovács, Mészáros, Orbán, Déder, ill. Püspök. Jók: Rideg, Mészáros, Kovács, ill. Horváth és Püspök. Varga Tibor