Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-31 / 256. szám

/ az MSZMP M Etí TII. B I,-ZOTT.SAS»; É S A M EG'fl I;T«N Á'CS IÄPJÄ XXV. évfolyam, 256. szám, Csütörtök, 1968. október 31. MEG HÁROM NAP Lassan gégéhez közeledik a közvélemény-kutató akció, jól­lehet naponta még ezrével ér­keznek vissza szerkesztősé­günkbe a kérdőívek. Egy ré­szüket mór gépek «összesítik Budapesten, nagy apparátus foglalkozik itthon és a fővá­rosban is az akció, a javasla­tok értékelésével. Ezúttal azoknak a figyelmét szeret­nénk felhívni, akik még töp­rengtek, gondolkodtak eddig, s összegezték véleményüket. Őket kérjük, _hogy figyeljenek jól a határidőre. Szombatig, november másodikéig kell be­érkezniük azoknak a kérdő­íveknek, amelyeknek szelvé­nyeivel olvasóink megidézik Fortuna istenasszonyát. Javas­lataikat természetesen akkor is igyekszünk figyelembeven­ni. ha később adják postára, a kérdőívet. Így azonban kizár­ják önmagukat a jutalomsor­solásból. Pedig hallatlanul nagy ér­deklődés nyilvánul meg me­wíísmimi T gyeszerte a hétfő esti műsor és jutalomsorsolás iránt. Szin­te reggeltől estig cseng a tele­fon szerkesztőségünk .központ­jában, s arról érdeklődnek ol­vasóink, hogyan Vehetnének részt személyésen sis a fél nyolckor kezdődő "programon. Nos, hát el kell mondanunk, hogy a Latinka Művelődési Ház színháztermébe mindösz- sze ötszázan férünk be, s ha családonként hárman veszik kézbe naponta a Somogyi Nép­lapot, akkor csaknem száz­negyvenezer olvasónk van: Ígérjük, a távolmaradókat és kintrekedőket is értesítjük majd az eseményről. De azok, akik részt szeretnének venni a jutalomsorsolásban — kor­látozott számban — a Latin­ka Művelődési Ház pénztárá­ban kérhetnek jegyet, min­den nap délután 4-töl 6-ig. A belépés díjtalan, a jegyért azonban — a hely biztosítása céljából — személyesen kell jelentkezni a pénztárnál. S mivel a termet bővíteni nem tudjuk, ezért nagyon kérjük olvasóinkat: csak azok igé­nyeljenek belépőjegyet, akik el is tudnak jönni a rendez­vényre, akikkel személyésen találkozhatunk a Somogyi Néplap közvélemény-kutatá­sának jutalomsorsolásán, ahol a Csiiky Gergely Színház mű- , vészei biztosítják a derűt, fa­kasztó, tartalmas, színvonalas műsort. Ne felejtsék that el olvasóink: a kérdőív bekül­dési határideje november 2, szombat.. A műsort hétfőn, no­vember 4-én este fél nyolckor rendezzük meg a Latinka Mű­velődési Ház színháztermében. Az irodalmi szabadegyetem harmadik évnyitója Levéltárunk kincsei Napról napra fölfedezés — Levél Zrínyi Miklóstól A múzeumi hónap utolsó előadását hétfőn este dr. Ka­nyar József, a Levéltár igaz­gatója tartotta meg A somo-‘ gyi levéltár kincsei címmel. Néhány értékes és érdekes adatot följegyeztünk előadása alapján. Az első okmány 1061-ből való, ez a zselíc- szentjakabi apátság alapító le­vele. 1847-ben Xantusz Ignác vállalkozott a levéltár rende­zésére, akkor olyan négyszáz­ezerre becsülte a raktárban található iratok számát. Az­óta több milliárdra tehető az anyag, s ez azt jelenti, hogy mintegy öt és fél ezer méter hosszan be lehetne fedni egy útvonalat levéltárunk kincsei­vel. A féltve őrzött emlékek kö­zött találhatók: a kuruckori megyei zászló, számos közép­kori oklevél, boszorkányper- iratok, a költö Zrínyi Miklós néhány levele, az 1848—-49-es szabadságharc idejéből való■ jelentés, a magyar munkás- mozgalom előtörténetét idéző okmányok. Száz esztendeje alakult meg megyénkben az első népműve­lési egylet, Csokonyán és Csurgón. A kutatók szép do­kumentumokat találhatnak megyénk népművelésének múltjáról: megtalálható a Jó­kai zalai látogatásáról szóló levél; ötven évvel ezelőtt ala­kult meg a Nemzeti Tanács, egy távirat is őrzi az ősziró­zsás forradalom emlékét. A Tanácsköztársaság idejéből is értékes kulturális és gazdasá­gi dokumentumok találhatók levéltárunkban. Az említett évfordulókhoz még egy: ötvenéves a szabad- egyetem gondolata. Az öt és fél kilométeres út végén a felszabadulás utáni időszak iratai vannak, 1950-ig, a ta­nácsok megalakulásáig. **■Kötelességünk megismerni szűkebb hazánk történelmét is, s levonni a megfelelő kö­vetkeztetéseket*• — ez 1 volt dr. Kanyar József zárógondolata, amellyel felhívta, a széksorok­ban helyet foglalók figyelmét a hazaszeretetre való nevelés egyik nagyon fontos feltételé­re, a levéltári kutatásra.. H. B. Tizenöt napos készlet üzemanyagból Nagy kapacitású tartályt épít az ÁFOR Kaposváron Harmadik alkalommal in­dult meg a Latinka Sándor Szabadegyetem irodalmi elő­adássorozata. Címe: A XX. század világirodalma, A ko­rábbi években a világirodalom ókort, középkori, illetve az el­múlt években a felvilágosodás és a XIX. század korszakai­val és irányzataival ismerked-- tek a hallgatók. Erre épül a század elején bontakozó új irodalmi világkép áttekintése és a jelen, napjaink világiro­dalma. összesein hét előadás­ban. Röviden ez a szabad­egyetem irodalmi tagozatának idei témája, a Palmiro Tog­liatti Megyei Könyvtár sza­badegyetemi programja. Ma­ga a gondoláit, a szabadegye­tem ismeretosztó küldetése azonban, amelynek itt, So­mogybán és szerte az ország­ban már kialakult hagyomá­nyai, helyi gyakorlata és mód­szerei vannak, most külön is érdemel egy főhajtásnyi tisz­teletet. Megnyitójában dr. Kanyar József levéltár-igazgató utalt rá, hogy a magyarországi sza­badegyetemek gondolata most lesz 50 éves. Somogyhoz és a megye nagy szülöttéhez, Vi­kar Bélához fűződik ez a gon­dolat. A neves tudós .1919 ta­vaszán egy felállítandó mun- kásegyetem, népegyetem ter­vezetével kereste meg a so­mogyi direktórium elnökét, Latínka Sándort. A nagysze­rű elgondolás terv maradt. Megvalósítását a Tanácsköz­társaság bukása nem tette le­hetővé. Ez a feladat az utódok öröksége lett, akik a kezde­ményezés nagyszerűségéhez méltóan bántak vele. Erre bi­zonyság a Latinka Sándor Sza­badegyetem irodalmi tagozata is, ''amely immár harmadik éve mintegy kétszáz hallgatót vonz előadásaira. Harmadik éve, hogy a 180—200 hallgató állandó törzslátogatója ennek az előadássorozatnak. A megvalósult gondolat, a népművelés szabadegyetemi formájának sokféle haszna közül most csak egyet említe­nék. Az idei első előadás, dr. Koczkás Sándor irodalomtör­ténész, egyetemi tanár előadá­sa (Avantgárd törekvések a XX. század irodalmában) szá­zadunk főbb stílusirányzatait, az irodalmi »■izmusok-“ korsza­kának legjellemzőbb vonásait villantotta fel. Miért lényeges ez? Az olvasók jelentős része nem rendszerezi különöskép­pen olvasmányait. Jobbára ér­deklődési körében gyűjti könyvélményeit, halmozza fel ismeretanyagát. Így aztán egy- egy stíluskorszakon bedül nem mindig a legjellemzőbb, a leg­fontosabb írók műveit ismeri meg. Ezt elkerülni segít, egy- egy irodalmi korszak lényeges vonásaira és szerzőire irányít-1 ja figyelmünket az irodalmi szabadegyetem előadássoroza­ta — azon túl, hogy összefog­laló igénnyel áttekinti a so­ron levő korszakot Ahogyan ezt Koczkás Sándor előadásá­ban is tapiasztelhattuk. Az irodalmi szemelvénye­ket és a szemléltetésképpen elhangzó Apollinaire- és Jó­zsef Attila-verseket Margittal Ági színművésznő 'mutatta be. W. E. A megyeszékhelyen nemcsak a benzinkutak korszerűtlensé­ge okozott sok gondot, bosszú­ságot a fogyasztóknak, s gyak­ran az AFOR-nak, hanem az is, hogy kicsi volt a készlet üzemanyagból. A mintegy 300 köbméter üzemanyag (ennyit tudnak tárolni) gyorsan elfo­gyott, s ha késett a tüzelő­anyagot szállító vagon, bi­zony akkor mar nem volt mégfelelő az ellátás. ■ Ezt az áldatlan állapotot akarják megszüntetni a Füre­di úti beruházással. Mintegy hétmillió forintos költséggel egy nagy tartályt és karban­tartó részleget, valamint szo­ciális helyiségeket épít itt az ÁFOR. A tároló 2800 köbméter tü­zelőanyag befogadáséra lesz alkalmas. . Ez azt jelenti, hogy három helyett tizenöt-—tizen­hat napra elegendő terméket tárolhatnak. Ez nemcsak az autósoknak, hanem a tüzelő­anyagot felhasználó lakosság­nak és ipart vállalatoknak is kedvező lesz. A létesítmény a jövő év májusában készül el. TÍZEZER MUNKARUHA Tízezer munkaruhát készít a Villamos Berendezés és Készülék Műveknek a csurgói Napsugár Vegyesipari Kis ipari Termelőszövetkezet. A sorozatgyártást divatbemutató előzi meg. Itt dön­tik el majd az ipar képviselői, hogy milyen munkaruhát s mennyit kérnek. Gondosan ügyelnek arra, hogy a ru­hák tetszetősek, változatosak legyenek. Azt szeretnék, ha üzemrészenként más-más és nagyon praktikus lenne a munkások öltözete. Elismeréssel szólhatunk a VBKM és a Kaposvári Vil­lamossági Gyár vezetőinek törekvéséről, igényességéről, a munkásokról való. gondoskodásáról. Am nemcsak ez ér­demel említést, hanem az is, hogy egy megyei vállalat és szövetkezet között alakult ki jó üzleti kapcsolat. Ugyanis az első lépéseket a Napsugár és a Kaposvári Villamossági Gyár vezetői tették meg egymás felé az említett ügyben. Aztán bővült az együttműködés: azaz a Villamosberende­zés és Készülék Művek megrendelője lett a csurgói szö­vetkezetnek. Sokszor hallottam a korábbi években, hogy jó voltul, ha a megye vállalatai és szövetkezetei kereskedelmi és kooperációs kapcsolatokat létesítenének. Érthető volt ez a kívánság, hisz az ilyen megyén belüli együttdolgozásnak, számtalan előnye van; az esetleges vitás kérdések gyors tisztázásának lehetőségétől a szállítási költségek, csökken­téséig. Hogy mégsem bontakozott ki ez a belső együttmű­ködés, az tán azzal magyarázható, hogy korábban a válla­latok nem voltak úgy rászorulva a piacra, mint most, az élénkülő versenyben. De nem is az okok kutatása a lénye­ges ezúttal. A fő az, hogy ha egy kicsit késön is, de kezd kibontakozni c, megyén belüli üzleti kapcsolat. Sz. N. Két ú) rádiófelvétel — Nagylemez is lesz CHORS INTERJÚ ZORÁNNAL A Metró- együttes ön­álló beatkon- certjének egyik szüne­tében a zene­kar népszerű vezetőjével, Sztevanovity Zoránnal be­szélgettem. — A Fehér sziklákat éne­kelted az imént, érről jut eszembe, bizonyára is­mered a tánc- dal fesztivál paródiáit, mit szólsz hozzá­juk? Termé­szetesen, mi­vel te is érint­■ vagy, « ad net>é- ? — Hofl Gé­za nagyon jól csinálja. Ez az ő parodists a nem bői »él meg-“. A pontjában állni rossz... — Soha nem találkoztunk eddig azzal a megoldással, amit most mutattál be, mag­nó-zenekarral énekeltél a színpadon, amikor módod­ban állt volna az »élő zene«- kíséret is. — Nagyzenekarra írott szá­mot másképp nem tudok »élőben« előadni ilyen alkal­makként. Egyébként ezt a megoldást külföldön már régóta csinálják, 6 be is vált. Van mód arra is többek kö­zött, hogy az élő zenekar is műfaja. A parodisták- humor cél- — nem játszik, s a magnóról csak az a hangszer szól, amelyik nincs jelen a színpadon. — Nem hallotta minden beatzene-rajongó a műsoro­tokat, soroljuk tehát föl ne­kik is az új számaitokat. — A pénz, Őrizem az ál­modat s a már rádióban föl­vett két számunk: Dohány- füstös terem, Pár csepp méz. Komjátitól ezeket már bárki kérheti is. — Milyen új hir van még a tarsolyotokban? — A nagylemezre készü­lünk. — Mif hallhatunk róla? — Többnyire majd az új számokat s a régiek közül néhány népszerűt. Eddig a Ha veled vagyok én és a Mr. Smithre esett a válasz­tásunk. Sokan álltak sorba a zene­kar öltözője előtt, hogy auto- grammot kérjenek kedven­ceiktől. Lapunk pótolni igyekszik a maga módján sokak kívánságát. (Horányi) c& dk A 9 I Kúra Kurt Albrechsten dán kereskedő 16 napot töltött egy elhagyatott szigeten, hogy leszokjon a dohány­zásról. Hazatérve kijelen­tette az újságíróknak, még nem tudja, vajon a radi­kális kúra eredményes lesz-e* mert a szigeten egyáltalán nem uoíf do­hány és így nem volt' kité­ve semmiféle kísértésnek. Albrechsten nem akar­ta elárulni a sziget nevét, mert valószínűnek tartja, hogy még egy kúrára lesz szüksége, s ezt az időt sze­retné nyugodtan eltölteni. Zenei inkvizíció Az »avantgardista« zene New York-i fesztiváljának ren­dezői a maximális kasszasiker reményében ravasz tríikkhöz folyamodtak. Minden olyan néző, aki lefizetett jegyéért öt dollárt, fokozatosan vissza­nyerheti az összeget: minden olyan 15 percért, amelyet a hangversenyteremben eltöltött, 5 centet fizetnek neki, sőt kü- löndíjat is' kap »a koncert« végén. Meg kell jegyeznünk, hogy igen kevés embernek volt elég er ös idegzete ahhoz, hogy elnyerje a koncert vé­gére ígért »honoráriumot«, így például egy Erik Sáli nevű francia szerző »Hullámzás« cí­mű müvében egy és ugyanazon zene téma 840-szer ismétlő­dött. A »mű« lejátszása 14 óráig tartott. Ezt a zenei ink­vizíciót még a potyapénz leg­nagyobb hívei sem bírták ki. Szegény zsűri Innsbruck páros idei szépségkirálynő-választá­sán két ádáz vetélytárs- nö vetkőzni kezdett a zsű­ri előtt, hogy ekképpen győzze meg bájairól. A kö­zönség tombolt lelkesedé­sében, a zsűri azonban mindkettőjüket leléptette. Ha a nő százöt éves Maria Cilivera Sao Con- colo-i asszony féltékeny-, ségböl annyira összeverte vetélytársnőjét, Maria Rod­riguez de Cooinceicáót, hogy az. tartós kórházi ápolásra szorult. Nem volt más választá­som — jelentette ki ké­sőbb emelt főifel a bírósá­gon. El akarta csábítani a férjemet. Maria Oliveira hatvan­éves. Maria Rodriguez pe­dig százöt. Per Vic Millar kanadai fény­képész beperelt egy gyógy­szergyárat, mert nincs megelégedve fogamzásgát­ló piluláinak hatékonysá­gával. Nem csoda: felesége né­gyes ikreket szült. Milyen a mű? Egy fiatal drámaíró fel­olvasta Voltaire-nek szín­művét, és megkérte, mond­jon róla véleményt. Nézze fiatalember — szó­lalt meg Voltaire hosszú szünet után — , ilyen dol­gokat majd csak akkor ír­hat, ha öreg és híres em­ber lesz. Addig sokkal jobb műveket kell alkotnia. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefoni 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: ll-5tfi. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem Örsünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknel. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6; Felelős vezető^ Mautner József.

Next

/
Thumbnails
Contents