Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-20 / 247. szám

VssSrasp, 1968, o&tdber 3ft,

7

soisesYí '<spta?

O LVA S Ő

R E K

DOBOS HAJNAL;

Értelmes fájdalommal

Értelmes fájdalommal

— mint a világrahozás kínja fájsz idebenn.

Görcsökbe rándul az agy,

kilökni kíván szüntelen

De nincs itt még az órai

Majd megszüllek egyszer, kiszakadsz belőlem

megcsomósodott bánatom.

Ügy karomban hordalak akkor,

fölédhajolva félem szívverésed testté-vált szerelem.

QYŐR! LÁSZLÓ:

Szobor a Köztársaság téren

Toccsan az evező, hajnal füröszti arcát a vízen, sirályszárnyú csend köröz a i a hegyek vállán messzeség pili

Két férfi lesi a mély vizek, titkát, a zöldes homályban surranó halat, az ezüst horog felhozza mindegyiknek amit kimért a futó pillanat.

Egy-egy szó úgy koppan a reggeli fényben, mint a tompa kő az ablaküvegen, beszédes hallgatás felesel rá vissza, opálgyöngy pereg a páraszőnyegen.

Cikkpn a kis hal a csobbanó csendben, megsápad a fényben gyűrűző remény, zizzen a reggel szitakötőszárnya, és a nád felől felszisszen a szél.

Láttam a sírt s a Köztársaság éjszakai holdudvarát: ,

a szobor bronzba fagyva állt.

Láttam a rücsköt, a földobált agyag bronzon átütő nyomát: az ősök ők, a sima unokák odatapadnak, formálva tovább.

Szuan Hoang:*

DONQ HÓI KIKÖTŐJE

A mellékutca hosszán koppan lépted, föléd hajol az árnyék pálmafája.

Szél legyezi a kikötőt, s az este

lehűl válladon, mint a csillagok.

Az utca két során romok, és derekad köre

mint gépfegyver-szalag, csend csavarodik.

Hisz őrzi derekad kezem, s vállad őrzi a kapualjak lágy leheletét, léptedet visszhang sokszorozta,

ablaksorok villantak szemeidbe,

Az utca két során romok, de lépteid zenede bekopog, mint a hüs remény, s a hű gépfegyverek.

■ rutai 4ffl-vtotas*m1 WMtS, -Partizánoka ^

ponti körzet« című veres köt* telt a Vietnami Demokratikus Ko2 társaságban adták ki.

A

nyámat nem láttam már napok óta. Egyik este ment eL Szatyorba rakosgatta holmiját. Fehér volt az area.- Reszketett a haragja, elfordította tőlem a fejét

— Meggyógyulok hamar — mondta.

— Nem akarom, hogy elmenj!

— Meglátogatsz, jó? — kérdezte — Jó.

Búsultam utána. Az udvar sarkában fakuló rongylabdámra rá se néztem. A Bodri kutya megnyalta a kezem, arcom, leheveredett elébem a földre, nem örültem. Játszani is hívtak, hiába.

A gangon ültem, a .kövön.

Néztem a Vadonék rogyadozó kerítését, amelyet any- nyiszor átugrottam. Lányok voltak a szomszédban,

Zsuzsó a nagyobbik. Mindig betegest játszottunk:, nekem a doktori rang jutott.

Akkor már nagyon hiányzott anyám. Ha eszembe jutott, sírtam. Aztán elbújtam a padlásfeljáróhoz a létra alá Kedvemre bőghettem.

Vasárnap este ment el, vonattal. Szombaton még jó volt.

— Elmegyünk a boltba — mondta.

Elmentünk. -Bocskorszíjat« kaptam. Kaskát cipelt anyám, sót, cukrot, petróleumot, kis pénzért. ✓

Egy saroknál megálltunk. Eszter néném kerepelt. Leültem az árokpartra. Befaltam a bocskorszíjat.

— Megnézzük a malacokat — szólt anyám.

A konyhában ebédhez terítettek. Krumplistésztát szedtek a tányérokba.

— Adjak? — kérdezte az asszony.

— Nem kell — mondtam.

— Szívesen adok. :

— Akkor se kell.

Eszter néném vitte a prímet. Sokallta a malacok árát.

Jó zsíros volt a krumplis- tészta. Mindig szerettem. Te- leszájjal ették a gyerekek. Falták. Néztem.

Elmúlt dél, mire hazaértünk.

_— Főzzél nekem krumplistésztát — mondtam anyámnak

Főzött. Mindent megcsinált Ő nekem. Nem ízlett.

— Nem is olyan, mint a K isseké.

— Te akartad.

— Ez nincs’ is olyan jó — dacoskodtam.

— Honnan tudod?

— Tudom.

— El se fogadtad.

— Akkor is jobb volt az. Sírtam. Anyám hiába vi-. gasztalt. Később megvert, őszintén sírtam.

— Úgyis meghalok — fenyegetőztem.

Szegény arayám visszament Kissékhez. Krumplis tésztát

kérni. Megették egy szemig Álmomban is fél-felsírtam.

Másnap beteg lett. Nagyanyám azt mondta nekem:

— A rosszaságod miatt. Azzal ölöd szegényt.

— Máskor jó leszek — Ismételgettem.

Este kórházba vitte a vonat

Lefekvéskor megkérdettem nagyanyámat:

— Igaz, hogy három kívánságom teljesülhet?

— Honnét veszed?

— A meséből. Ott hármat kívánhatnak.

— A mese más.

— Igaziból akarok.

— Talán, ha nagyon-nagyon akarod, sikerül.

Másnap feküdtem a padláson. Elgondoltam én az .első legfontosabb kívánságomat; gyógyuljon meg anyám, és jöjjön haza gyorsain. Este szóltam.

— Én már kitaláltam.

— Mit? — csodálkozott nagyanyám.

— A kívánságot Az első kívánságot.

— Igazán? Jól meggondoltad?

— Gyógyuljon meg anyám. Hirtelen szóhoz se jutott Talpig érő fehér hálóréklije volt, azzal babrált — Meggyógyul. A három kívánság neked is jár. Majd meglátod.

Leveleket küldtem a kórházba. Rajzoltam sokfélét, Hatalma« betűkkel tetóukáltam a füzetlapokat A rendes levélbe tettük, nagyanyám megcímezte.

Nem jött válasz.

— Azt akarom, hogy hazajöjjön — mondtam nagyanyámnak.

— Hazajön.

— Mikor?

— Ha meggyógyítják.

— Most jöjjön haza.

—• Nem engedik az orvosok.

Nagyon szeretett az anyám. Sohasem mondta, ritkán mutatta. A húst nem szerette, tányéromba rakta. Két nagykabátot nyűtt el összesen, nekem azon a nyáron zsinóros ruhát vettek meg egy kis pör- ge kalapot.

Haragudtam az orvosokra.

Délután Zsuzsó kiabált a kerítésnél.

— Gyere át, lehetsz megint orvos.

Göröngyöt vágtam hozzá. Elszaladt.

Este sült tésztát szedett ki nagyanyám a kemencéből. .Almáslepényt. Mérgesen néztem rá. Anyám kedvelte ezt a tésztát.

— Holnap meglátogatom —■ szólt.

— A kórházban?

— Ott.

— Elmegyek én is.

— Be se engednének.

—- Beengednek, tudom.

— Hosszú az út is.

— Nem fáradok el én.

— Sírsz, ha meglátod anyádat.

— Inkább nem sírok

Megágyazott. A dunna alá bújtam. Felszította a lámpát, kendőbe rakosgatta a sült tésztát. Aztán számolgatta . a pénzét, s belekötötte a zsebkendőbe.

— Elviszel? — kérdeztem.

— Kevés a pénzünk.

— Azt mondtad, teljesül a kívánságom..

Hallgatott Összekulcsolta kezét és leült a kemencepadkára.

Hajnalban indultunk Nagyanyáin, a batyu meg én. Hűvös volt Mire. az állomásra gyalogoltunk, melegünk lett

Először ültem vonaton. Szaladtak a fák, földek. Nem értek volna utol engem.

A kórháznál rövid várakozás után megindultak az emberek. Orvosságok szaga csapódott Fehérruhás asszony vezetett bennünket. Kinyitotta az ajtót. Fehér ágyak sorakoztak.

— Kisfiam — hallottam.

Nem láttam én már a köny- nyektől semmit Letérdeltem az ágy elé, zokogtam keservesen. Anyám meleg kezét éreztem a tarkómon.

— Ha sírsz, kivezetnek — mondta erőltetve nagyanyám.

— Már nem sírok.

Tenyeremmel gyorsan megtöröltem a szememet. Az ágynál maradtam.

— Mondanék valamit; gyere már haza.

— Nemsokára mehetek.

— Most gyere.

— Az orvosok nem engednek.

— Beszéljünk az orvosokkal — rángattam a nagyanyám kezét.

_ — Maradj csendben, mert ki visznek.

Több látogató érkezett. Kibontották a csomagokat, beszélgettek. Nagyanyám a fehér kis szekrénybe csúsztatta az almáslepényt. Elsorolta az otthoni bajokat. Hallgattuk anyámmal.

— Úgy ennék egy kis uborkát

Anyám imádta az uborkát. Ette szalonnával, ha volt, ette zsíros kenyérrel, még magában is, sóval, paprikával.

— Hozok én — mondtass.

— Te? — csodálkozott.

— Én hát!

Elmosolyodott Nagyanyám meghúzta a fülemet. így szólt:

— Elveszik a kapunál.

— Tőlem aligha.

Hangos volt a város. Villamosok csörögtek, autók trombitáltak. Kirakatok hivalkodtak. A sarki boltban vettük az uborkát Hármat mértek a zacskóba. Siettünk vissza. Közei a bejáróhoz megálltunk.

— Tegyük él — mondta nagyanyám.

Kettőt a fejemre a kalap

alá dugtam, egvet meg a zsebembe. Lassabban lépkedtünk. A 'kapus ránk szólt;

— Nehogy feivigyenek va- mit

— tfgyassí mncs minekünk arra pénzünk.

Szegény anyám megörült az uborkának. Párnája alá rejtette. Mosolygott

— Ettől meggyógyulok.

— Hányat alszunk addig?

— Hármat-négyet

— Hamarabb gyere.

— Talán, ha jó leszel.

— Jó leszek — mondtam.

Indulnunk kellett. A vonaton elaludtam,. Elfeküdtem a pádon, nagyanyám ölébe hajtottam a fejem. A kalapot álmomban is szorítottam.

A csillagokkal értünk haza. Apám még későbben.

— Jól van? — kérdezte.

— Javul — mondta nagyanyám.

— Hazaengedik — szóltam —. meggyógyul az uborkától.

Pár nap múlva megjött anyám. Szomorúan, fehéren. Magával hozta a kórház színét. Odahúzódtam az ágyához.

— Megetted?

Szemével intett. Fáradtnak láttam, messziről, nagyon messziről érkezőnek.

— Jó volt? — makacskod- tam.

Újra intett.

— Meggyógyított?

—. Az volt az orvosság —>

suttogta.

Dobos Hajnal:

OKTÓBER

Mielőtt köd száll a megőszült kövekre

— a nyár még vissza-visszatéved Ilyenkor halkan, tisztán felizzanak hullott-lomb-ruhájú eltűnt messzeségek.

Ázott fejű kék sövényvirágok letört derékkal az útra ráhajolnak

— nehéz a könny.

Eső lesz holnap.

Anyám kezébe gyűjteném ősz féltett kincsét,

dőlt napkévék csokrát. Arany menyasszony arany fátyla.

S míg zord esők fújnak ködöt a hervadásra

— öröknek hitt kötésüket keringve bontják fel a lombok. így születnek az évek.

Anyám a nyár.

Es az őszbe mindig visszatéved.

MÚZEUM ÉPÜL A HORTOBÁGYON

*,v - *

Neves művészek pusztai témával kapcsolatos alkotásait gyűjtő és

mot építenek a Hortobágyon. Képünkön: Befejezéshez közeledik a nádfedeles kudUr

íásö. estimák épülései

Sz. Lukács Imre:

UBORKA

•------TCTM-;------- .............................— .......!-------—--------1--------------—----------------------------