Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-01 / 230. szám

mÁG PROLETÁRJA!* EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGYEI tANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 230. szám 1968. október kedd I? ints»’?.; Koszorúzás! finn a Szabadság; parkban Vasárnap reggel, á fegyveres erők napján a város és a me­gye pVt- és állami szerved, fegyveres testületéi rótták le kegyeletüket a hősi halált halt szovjet katonák emlékműve előtt. Bogy a Imre honvéd ezredes fogadta a diszszázad parancs­nokának jelentését, majd a Rákóczi induló elhangzása után dr. Sólyom Gábor ezre­des, a megyei párt-vb tagja, a Somogy megyei Rendőr-főka­pitányság vezetője mondott ünnepi beszédet. Többek kö­zött ezeket mondotta: — Százhúsz évvel ezelőtt a magyar hadsereg fényes győ­zelmet aratott Sukoró—Pá- kozdnál Jellasich horváth bán csapatai felett, s ezt a napot, szeptember huszonkilencedi­kót tette Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa a fegyveres testületek ünnepévé. Ebben a csatában használták először a honvéd elnevezést, amelyet ma is büszkén viselnek katonáink. A mai napon köszöntjök a fegyveres testületek valameny- nyi tagját, katonákat, határ­őröket, rendőröket, munkás­őröket, akik azon fáradoznak, hogy tovább erősítsék fegyve­res erőink és népünk egysé­gét. A beszéd elhangzása után Somogyi József, a városi párt- bizottság első titkára, a me­gyei párt-vb tagja és dr. Só­lyom Gábor ezredes helyezte el a hála koszorúját. Tiszte­legtek az emlékmű előtt a honvédség, a munkásőrség és a rendőrség képviselői, a me­gyed KISZ-bizottság, a tanács és a Hazafias Népfront veze­tői. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért véget Újabb pártküldöttségek érkeztek A Kommunista és Munkás­pártok Nemzetközi Tanácsko­zását Előkészítő Bizottság ülé­sére Budapestre érkezett az Ausztráliai Kommunista Párt, Ausztria Kommunista Pártja, a nyugait-berlind Német Szo­cialista Egységpárt, San Mari­no Kommunista Pártja, a Spa­nyol Kommunista Párt, az Al­gériai Szocialista Élcsapat Pártja, a Brazil Kommunista Párt, a Dél-afrikai Kommu­nista Párt, a Felszabadulás és a Szocializmus Pártja (Marok­kó), a Haiti Népi Egység Párt­ja, a Reuntoni Kommunista Párt és a Tunéziád Kommu­nista Párt küldöttsége. (MTI) J. A, Furceva Budapesten J. A. Furceva, a Szovjet­unió művelődésügyi miniszte­re Ilku Pál művelődésügyi miniszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Buda­pestre érkezett. A Ferihegyi repülőtéren fogadására meg­jelent Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának pót­tagja, művelődésügyi minisz­ter, Molnár János művelődés­ügyi miniszterhelyettes, Erdé­lyi Károly, külügyminiszter­helyettes; Rosta Endre, a Kul­turális Kapcsolatok Intézeté­nek ügyvezető elnöke. Ott volt F. J. Tyitov, a Szovjteunió budapesti nagykövete. Mipyi a KeiNiHÉia és Munkáspárti izi Tanácskozását A Kommunista és Munkáspártok Nemzetközi Tanács­kozását Előkészítő Bizottság 196S. szeptember 30-án Bu­dapesten megkezdte munkáját. Az Előkészítő Bizottság ülésén részt vevő pártok kép­viselői tudomásul vették a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának jelentését a nemzetközi tanácsko­zás előkészítésének eddigi munkálatairól, majd megkezdték a napirenden szereplő kérdések tárgyalását, (MTI) Elutazott a magyar küldöttség az ENSZ ülésszakára Péter János külügyminiá&ter vezetésével hétfőn reggel el­utazott New Yorkba az ÉNSZ- közgyűlés 23. ülésszakára a magyar küldöttség. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Púja Frigyes, a külügy­miniszter első helyettese, Szi­R Munkáspárt kongresszusa elvetette a kormány ár- és bérpolitikáját flatter Lipmannt A Demokrata Pártnak pihenésre van szüksége Az amerikai választási kam­pány vasárnapi szenzációja; Walter Lippmann, az ameri­kai újságírás nagy öregje, az Egyesült Államok liberális kö­reinek talán legbefolyásosabb szóvivője állást foglalt Richard Nixon, a Köztársasági Párt je­löltje mellett. Á Newsweek hasábjaink kéthetenként meg­megjelenő cikkében a 79 éves újságíró kifejtette: »Számomra jobb, ha nem is okvetlenül a legszebb vonalnak tűnik, hogy a szavazók távolítsák el a hatalomból azt a pártot, amely oly sokba került az országnak« — vagyis űzzék el a demokra­tákat. Lippmann kifejtette, hogy véleménye szerint valóban egy »új Nixon« kéri most a válasz­tók szavazatait, egy »érettebb« ember. Ugyanakkor a tekintélyes kommentátor hangoztatja, hogy a Demokrata Pártnak pi­henésre és erőgyűjtésre van szüksége a hatalom túl hosz- 5zű gyakorlása után. Másrészt Lippmann úgy véli, hogy az Egyesült Államokra minden­képpen keményebb korszak vár. A Gallup közvélemény-kuta­tási intézet vasárnap este köz­zétett jelentése szerint, amely a szeptember 22-i helyzetet tükrözi, Nixon nem csupán az élen halad, mivel továbbra is a szavazók 43 százaléka fog­lal állást mellette, hanem még növeli is előnyét Humphrey-val szemben, aki a korábbi közvélemény­kutatáson elért 31 százalékkal szemben már csak 28 százalé­kot tudott felmutatni. Ugyan­akkor tovább javította helyze­tét a harmadik párti fajgyűlölő George Wallace, aki a szep­tember 7-i felméréshez képest 3 százalékot nyert, 18 százalék­ról 21-re tört elő. A választási kampányban vasárnap újabb beszédek hang­zottak el. Nixon a közel-keleti helyzetről beszélt. Hangoztat­ta, hogy az Egyesült Államok­nak és a Szovjetuniónak »na­gyon hamar« megbeszélést kell folytatniuk a Közel-Keletről, mivel, mint mondotta, »ellen­kező esetben egy olyan össze­csapás felé haladunk, amely nukleáris háborúvá fejlődhet a Közel-Keleten«. Hétfőn Blackpoolban meg­nyílt a brit Munkáspárt 67. évi kongresszusa. A jelenlegi lég­körben négyévi munkáspárti uralom után és mindössze két és fél évvel az új országos vá­lasztás végső határideje előtt a pártvezetőség kétségbeesett kísérleteket tesz a kiábrándult munkáspárti tömegek vissza- hódítására. Ezt tükrözi a »Ha­ladás és változás« című kiált­vány is, amelyet Georges Bróván volt külügyminiszter, a párt álvezére fog a kong­resszus elé terjeszteni. A hónapokkal ezelőtt beha­rangozott -kiáltvány eredetileg »kíméletlenül őszinte önkriti­kának« készült, végleges for­májában azonban a mentege­tőzés és a dicsekvés furcsa ke­verékének sikerült, A hétfői megnyitó ülésen Jennie Lee asszony, a párt el­nöke megnyitó beszédében hangot adott az általános fá­sultságnak és kijelentette, hogy »a teremben csaknem ugyanannyi a hitetlen Tamás, mint ^mennyi a küldöttek száma«: az emberek kételked­nek a munkáspárti kormány hozzáértésében. Lee asszony végül heves támadást intézett a konzervatív pánt ellen, amely a munkáspárti kormány nehéz munkája után »vissza akar ül­ni a hatalomba, hogy eldorbé- zolja munkánk eredményeit«. Az elnöki megnyitóit várat­lan »ünneprontás« zavarta meg: az ország minden részé­ből érkezett bányászok több tucatnyi küldötte a rendező­ket félretolva benyomult az ülésterembe és zajosan tüntet­ve követelte, hogy szüntessék be a tárnák bezárását. A tüntetőket rövid tusa után eltávolították a teremből. A bányászszakszervezet hivatalos küldöttsége teljesen egyetér­tett a munkanélküli bányászok »direktakeiőjával«. Ezután a kongresszus rátért a közlekedési dolgozók szak- szervezete javaslatának meg- «süKtására, amely követelte, hogy szüntessék meg a kor­mány bekorlátozó törvé­nyeit. Számos küldött követelte, hogy a munkáspárti kormány hagyjon fel a tőkések érdekeit védelmező bérbefagyasztó po­litikával. Hétfőn cjkHutám a brit Mun­káspárt blackpooli kongresz- szuisa hosszas vita és tömbsza­vazás után 5 098 000 szavazat­tal 1 124 000 ellenében, tehát csaknem négymilliós szava­zattöbbséggel elfogadta a köz­lekedési dolgozók; a kazánko­vácsok és több más szakszer­vezet együttes javaslatát, amely felhívja a kormányt, hogy hatálytalanítsa a bérbe­fagyasztó törvényeket, vagyis elvetette a rjiunkáspánti kor­mány egész munkásellenes ér­és bérpolitikáját. Néhány hét­tel ezelőtt hasonló impozáns többséggel szavazott a kor­mány ellen a szakszervezetek 100. kongresszusa is. A szava­zás eredménye — bár a kor­mányt semmire sem kötelezi — súlyos erkölcsi csapás a Wilson-kabtoet tekintélyére. (MTI) Izrael új „béketerve“ Az arab országok már korábban elutasították Abba Ebam izraeli külügy­miniszter vasárnap Lom,dánból New Yorkba érkezett, hogy részt vegyen az EtNSZ-közgyű- lés ülésszakán. A nyugati hír- ügynökségek értesülései sze­rint Abba Eban új »béketor- vet« kíván majd kifejteni az ENSZ-közgyűlésen, amelynek lényege azonban továbbra is az, hogy Izrael a tavaly elfoglalt területek egy részét be akarja kebelezni —1 s így előreláthatólag to­vábbra is az arab országok el­utasításába fog ütközni. A terv kiszivárgott részletei szerint az izraeli erőket visz- szavonnák a Sínai-félszigetről, amelyet fegyvermentes övezet­té alakítanának, valamint az elfoglalt jordándai területek nagy részéről, azonban Izrael továbbra is megtartja a Ga­zai-övezetet, az elfoglalt Szí­riái magaslatokat a határ mentén, ezenkívül a megszállt jordándai területek egy részén közös, arab—izraeli közigaz­gatás alatt álló »ütköző öve­zetet« hoznának létre, amely Jeruzsálemtől délre Betlehe­men és Hebrpnon, északra pe­dig Ramallah városán át hú­zódna. Jordánia a terv sze­rint megkapná Jeruzsálem óvárosában az arab szent he­lyeket és biztosítanák számá­ra ezek megközelítését, továb­bá szabad áthaladást nyerne a Gazai-övezetben, amely azon­ban továbbra is izraeli ellen­őrzés alatt maradna. A terv lényeges előírása, hogy Izrael közvetlenül akar tárgyalni az arab országokkal, s az elfoglalt területek nagy részének átadása fejében kö­veteli magának a Szuezd-csa- torna használatának jogát és Izrael teljes elismerését Ezek mind olyan követelések, ame­lyeket korábban az arab or­szágok elutasítottak. A tervvel egy időben An> manból olyan jelentések ér­keztek, hogy az izraeli hatóságok a megszállt területeken fo­kozzák elnyomó intézke­déseiket lágyi Béla és dr. Házi Vencel külügyminiszter-helyettesek és a Külügyminisztérium több ve­zető munkatársa. Péter János elutazása előtti nyilatkozatában elmondta: — Azzal a gondolattal uta­zom a közgyűlésre, hogy a földkerekség nagyon összezsu­gorodott Budapestről ugyanis 9 óra 10 perckor indulunk, s New Yorkba érkezünk helyi idő szerint délután fél 4 körül, magyar idő szerint este 10 óra­kor. Ez mutatja, hogy meny­nyire összezsugorodott a világ. Viszont ennek nagy politikai jelentősége is van, mert bármi történik a világ bármely sar­kán, az, ha jelentős esemény, tulajdonképpen kihat az egész nemzetközi helyzetre, a világ minden más tájára. Nem lehet azt mondani, hogy nagyon egy­szerű nemzetközi viszonyok között indulok erre a közgyű­lésre, és azt sem, hogy nagyon egyszerű nemzetközi viszonyok között kezdődött el az Egye­sült Nemzetek Szervezetének mostani közgyűlése. De jól megalapozott reményem, hogy sokkal jobb hírekkel jövök vissza az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűléséről, mint amilyen hírekkel erre a közgyűlésre indulok. Az a fel­adata ennek a közgyűlésnek, hogy javítsa a nemzetközi vi­szonyokat. (MTI) az arab lakosság aak letörésére. eÜenilíasá­Kiesinger „nem volt elég kemény" Diehl bonni kormányszóvi­vő hétfőn egy tudósító kérdé­sére elismerte, hogy Be Gaulle a szombati francia—nyugat­német tárgyaláson ismét elő­hozta az Odera—Neisse határ kérdését A megbeszélések be­fejezése után adott tájékozta­tójában a szóvivő erről nem emlékezett meg. Minthogy azonban később a francia kor­mány szóvivője elmondotta: De Gaulle figyelmeztette Kiesinger kancellárt, hogy ad­dig nem jut előbbre keleti po­litikájával, amíg a többi kö­zött meg nem oldja az Odera- Neisse határ kérdését. Diehl is kijelentette, hogy »erről sző volt a megbeszéléseken«. Kiesingert egyébként több politikai csoport képviselője támadja, amiért »nem volt elég kemény« az elnökkel szemben. Bíráló megjegyzések hallatszottak a kancellárral szemben mind SPD, wand CDU politikumok részórőL

Next

/
Thumbnails
Contents