Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-03 / 206. szám

S'OMOGYl NÉPLAP 2 Kedd, 1968. szeptember 3. Tunézia küldöttsége kivonult az Arab Liga üléséről Vasárnap Kairóban megkez­dődött az Arab Liga tanácsá­nak 50. ülésszaka. A megnyitó beszédet Abdel Khalek Hasz- szun, az Arab Liga főtitkára tartotta. Kairói jelentés sze­rint Tajeb Szahbani, Tunézia líbiai nagykövete és a tunéziai küldöttség hétfőn délelőtt ki­vonult az Arab Liga tanácsá­nak üléséről. Az ügy előzmé­nye az volt, hogy Szahbani a tanács vasárnap esti ülésén he­ves támadást intézett az EAK és Szíria ellen, úgyhogy felszó­lalása a jelenlevők nagy felzú-. dulását váltotta ki. A tunéziai küldött az értekezlet elnöké­nek figyelmeztetése ellenére is folytatta támadásait, mire a tanácskozást felfüggesztették. Szahbanit, aki bejelentette, hogy a küldöttséggel együtt hétfőn délután elutazik az egyiptomi fővárosból, megkér­dezték, vajon a tanácskozásról való kivonulása Tunézia kilé­pését jelenti-e az Aráb Ligá­ból. Válaszában hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben kor­mánya dönt, de ő a maga ré­széről nem látja értelmét a részvételnek olyan üléseken, »ahol a jelenlevők nem beszél­hetnek szabadon«. (MTI) Csehszlovákiai helyzetkép /# Ne veszítsék el a józan eszüket" A Rabotnicseszko Delo és a Pogled cikke Hétfőn délután Prágában augusztus 21-e óta első ízben jelent meg sajtótermék törvé­nyes keretek között: a prá­gaiak délutáni lapja, a Vecemi Praha. A lap első oldalán »A következő napok fő feladata a párt és a nép egysége« vastag betűs cím alatt számol be a kb üléséről. A hétvége a fővárosban tel­jes nyugalomban telt el. Va­sárnap a felhívásoktól, plaká­toktól megtisztított Prágában nagy tömeg hömpölygött az utcákon, a kellemes időben sé­tálgatva, kirakatokat nézeget­ve. Kisebb csoportosulás csak néhány helyen támadt, ahol egy-egv alkalmi felhívás mégis »megjelent«. Ezek nagy része a régi fogalmazásban, szovjet­ellenes hangnemben íródott. Kisebb számban, de voltak olyan röplapok is, amelyek nyugalomra, józanságra, a szo­cialista országokkal való szo­rosabb együttműködésre hív­tak fel. Az utca képe hétfőn azt tük­rözte, hogy a kb állásfoglalását vegyes érzelmekkel ugyan, de mégis — mint az általános konszolidáció felé tett lépést — bizonyos megnyugvással fo­gadták. Prága egyébként érdeklődés­sel várja a Rudé Právo kedd reggeli számát, amely ismét a régi nagy formátumban jele­nik meg. A francia hidrogénfelhő A vasárnapi Rabotnicseszko Delo és a hétfőn megjelent Pogled »Ne veszítsék el a jó­zan eszüket« címmel cikket közöl, amelyben megállapítja, hogy a jugoszláv sajtó, sem­mibe véve az elhangzott fi­gyelmeztetést, folytatja a legélesebb kampányt Bulgária ellen. Eddig e téren a szkop­jei sajtó vitte a vezérszóla­mot, most azonban már a belgrádi sajtó is bekapcsoló­dott a hadjáratba, és augusz­tus 28-án a Borba kommen­tárban támadta Bulgária párt- és állami vezetését és személy szerint Todor Zsivko- vot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a miniszterta­nács elnökét. A méltatlan tá­madások oka: Bulgáriának a csehszlovák helyzettel kapcso­latos álláspontja. A Rabotnicseszko Delo rá­mutat, hogy Bulgáriának a csehszlovákiai eseményekkel összefüggő álíáspontját nem Wvánio részletezni, mivel az benn foglaltatik a különböző pártdokumentumokban és a testvérpártok közös határoza­taiban, viszont példátlannak tartja azt az el járást, hogy tá­madásokat intéznek egy szu­verén ország első számú kép­viselője ellen. »Felvetődik a ~ké-d?Í3, hogy a jugoszláv kor­mány valóban normális kap­csolatokat kíván-e fenntarta­ni Bulgáriával« — kérdezi, a bolgár lap, majd rámutat: »Nevetséges és szánalmas Belgrádnak az az igénye, hogy 6 bírálja el a Bolgár. Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága első titkárának és a bolgár kormány vezetőjének tevékenységét« — állapítja meg a Rabotnicseszko Delo, majd a továbbiakban rámutat, hogy miás államok vezetőinek sértegetését és rágalmazását nem tartják a sajtószabadság megnyilvánulásának A bolgár sajtó véleményt szerint Jugoszláviában egye­sek elhatározták, hogy meg­róni iák a két ország kapcso­latait. Ezek az emberek azon­ban nem fejezik ki a jugosz­láv nép véleményét — hang­súlyozzák a lapok. (MTI) Húszezer halálos áldozata Tan az iráni földrengésnek Példátlan méretű katasztrófát okozoít Ke let-Iránban szombaton és vasárnap a pusztító iöldren^es. A halálos áldozatok száma megha­ladja a húszezret. Az 1962-es évi kazvini földrengés (Észak-Irán) 12 ezer halói :s áldozatot követolt. A legsúlyosabb csapás Kakhak városát érte, ahol eddig háromezer holttestet találtak a romok a'att. Kétezer négyzetkilométeres kör­zetben egyetlen település sem ma­radt épen. Az áldozatok számát növelte az is, hogy az iráni falvakban, sőt vá­rosokban is az egyik legelterjed­tebb építési eszköz a sár és az agyag. A s~:mltms tákolmányok a földlökések hatására kártyavár­ként omlottak össze, maguk alá eiretve Jnk-V^t. Egyes helysé­gekben lehetetlen megállapítani, hogv hol ?• ut’ék. Né­hány perc leforgása alatt o^ész vá­rosok váltak hatalmas romhalmaz­zá. Kakhak sárosában a hatóságok már lemondtak arról, hogy min­den holti.es«et a felszínre hozza­nak. A halálos áldozatok egy ré­szé így ideiglenesen továbbra is az egyetlen hatalmas temetővé lett város romjai alatt marad. A hatóságok legnagyobb gondja •elenleg a sebesültek elszállítása. 1 feladatot megnehezíti a gyér közlekedési úthálózat és az a kt>- iT.mfny, hogy az utak nagy ré­" a *«idcsu"- VTilások következté­ben járhat lanná vált. Iran szinte egész helikopterállo- tnrtn? át mozgósították, hogy vér­plazmával és gyógyszerekkel lát­hassák el a sebesülteket. Teherán *s Mechcd városa között teherszál­lító repülőgépek közlekednek, hogy élelmiszert, ruházati cikke­ket és sátrakat vigyenek a ka- asztrófa sújtotta lakosságnak. (MTI) Faji zavargások A Csendes-óceán térségében Francia-Polinéziában augusz­tus végén végrehajtották az első francia nagy erejű hid- rcgénbomba-kísérletet. A bombát 1800 lábnyi magasságban lebegő léggömbön robbantották fel (fent). A robbanás után keletkezett gomba alakú felhő (lent). Vasárnap az Egyesült Álla­mok több pontján ismét faji zavargások voltak. Kentucky államban egy kis falucskában négerek tűztek össze egy szél­sőjobboldali fehér szervezet tagjaival. Berea községben gyűlést tartott az »államok jo­gaiért küzdő nemzeti párt« el­nevezésű szélsőjobboldali cso­port. A gyűlést néger tünte­tők zavarták meg. Lövöldözés támadt, egy néger és egy fehér meg­halt, egy pedig megsebesült. A ha­tóságok hét négert és hat fe­liért letartóztattak. New Yorkban, Harlem né­ger negyedben rendőrök és négerek vívtak tűzpárbajt, egy rendőr és két néger meghalt. Middletownban a rendőrök feloszlattak egy néger tünte­tést és két személyt letartóz­tattak. Newportban hatalmas tö­meg tüntetett amiatt, mert egy rendőr le akart tartóztat­ni egy néger nőt. A tüntetésnek összetűzés lett a vége, amelyben egy rendőrt és egy négert lelőttek. Az incidens után négy órán át tartó za­vargások törtek ki, néger tün­tetők ablakokat zúztak be. (MTI) Kakhak helység romjai között. Hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány Az amerikai elnökválasztási hadjárat az egyes pártok jelö­lő kongresszusainak befejezté­vel . igen lagymatagon folyta­tódik. Humphrey alelnök, a de­mokrata párt elnökjelöltje va­sárnap nyilatkozatot tett köz­zé, amelyben Nixcmt a vietna­mi álláspontjuk egyeztetésére szólította jel. E nyilatkozat lé­Knansisfa gyűlés Nyugat-Rerlinben Nyugat-Németország és Nyu- gat-Berlin revansista szerveze­tei vasárnap újabb provoká­ciós gyűléssel emlékeztek meg a második világháború kirob­bantásának évfordulójáról. A »németek napja« néven meg­tartott revanstalálkozóra az újfasiszta NDP tagjai »Német­országot a Memeltől a Raj­náig«, »Az NDP megmenti Németországot« feliratú táb­lákkal vonultak fel. A nyugat-berlini hatóságok segítsége és felügyelete mel­lett lefolyt tömeggyfllésen Von Hassel nyugatnémet mi­niszter és Schütz nyugat-berli­A TIT Somogy megyei NYELVISKOLÁJA nyelvtanfolyamokat indít * orosz—nemet, angol—francia, szlovák, szerb-horvát, lengyel, eszperantó, olasz nyelvekből alap-, közép- és felsőfokon. Beiratkozás: 1968. szeptem­ber 1—14-ig, délután 4—6-ig a TIT Somogy megyei tit­kárságán. (Kaposvár. Dózsa György u. 18., telefon 12-501.) (10916) A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára FÖLVESZ 16—40 éves korig női átképzős tanulókat Naponta Háromszori étke­zést térítés ellenében biz­tosítunk Szállást leányott­honunkban vagy megbíz­ható helyen albérletet tu­dunk biztosítani. <7p09) Felhívás! Felhívjuk a Lehel hűtőszekrény-tulajdonosok figyelmét, hogy hűtőszekrényeik garanciális és azután történő javításánál vállalatunk ren­delkezésükre áll. Várjuk szíves megrendelésüket. SOMOGY MEGYEI FINOMMECHANIKAI ÉS GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT. (10772) 9 GBNZ-MBVBG ALKALMAZ: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, öntö, kovács, galvanizáló [vegyész- technikus) szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat A vidéki szakembereik részére díjmentes szállást biztosí­tunk. SZABAD SZOMBAT VAN! Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munka­erőgazdálkodásán, Budapest, VIII., Vajda Péter u. 10. (3456) ni főpolgármester mondott be­szédet. Mindketten sikraszáll- tak az európai határok meg­változtatásáért, és elvetették a két német állam közötti vi­szony rendezésének gondola­tát. (MTI) Aba elesett? Lagosból származó nem hi­vatalos értesülések szerint a nigériai szövetségi csapatok vasárnap este behatoltak a még biafrai kézen lévő terüle­tek egyik legnagyobb városá­ba, Abába. A biafrai hadi je­lentések nem tesznek említést a város elestéről, de elismerik, hogy súlyos harcok dúlnak Aba, továbbá Afikho, Awgu és Omok városok térségében. A Biafra különválását elis­merő négy afrikai állam egyi­kének, Elefántcsontpartnak a külügyminisztere néhány nap­ra Párizsba érkezett, hogy a francia vezetőkkel tárgyaljon, mielőtt részt venne az Afrikai Egységszervezet miniszteri ta­nácsának algíri ülésszakán. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az afrikai ^vezetőknek kell megoldaniuk a nigériai problémát, mégpedig oly mó­don, hogy sürgős tűzszünet) felhívást intéznek a harcoló felekhez (MTI) FELHÍVJUK az érdekeltek figyelmét, hogy a Balaton partján szeptember 13-ig folyamato­san vegyszeres szúnyogir­tás folyik. (44047) nyege — amelynek támogatá­sát várja Nixontól —, hogy mindkét párt egyetért a pári­zsi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség törekvé­seivel; és a VDK-nak tisztá­ban kell lennie azzal, hogy az elnökválasztási hadjárat ked­véért az Egyesült Államok nem lesz hajlandó engedmé­nyeket tenni. »Az amerikaiak eltökéltsége nem lankad sem a csatamezőn, sem a tárgyaló- asztalnál<i — hangzik a nyilat­kozat.' Edmund S. Muskie demok­rata párti alelnökjelólt a chi­cagói tüntetésekkel foglalko­zott, és egyértelműen védel­mébe vette a városi hatóságok brutális eljárását. A tünteté­sek idején több száz személyt tartóztattak le és a rendőrök több tucatnyi embert semmisí­tettek meg. A Time című folyóirat állí­tása szerint McCarthy szená­tor hajlandó lett volna félre­állni és támogatását adni Ed­ward Kennedy szenátornak, ha sikerült volna a fiatal Ken­nedy indulását biztosítani. Izraeli panasz a BT előtt Az izraeli kormány hétfőn a világszervezetnél akkreditált megbízottja útján »izraeli fegyveres erők ellen szándéko­san végrehajtott katonai tá­madás« ürügyén panaszt emelt a Biztonsági Tanácsban az Egyesült Arab Köztársaság el­len. A panaszra okot szolgáltató eset izraeli változat szerint úgy történt, hogy egy szakasz egyiptomi katona a múlt hét­főn átkelt a Szuezi-csatornán, s lesből megtámadott két kato­nai gépjárművet. Két izraeli katona elesett, egy katonát foglyul ejtettek. Az izraeli lépés megütkö­zést keltett az egyiptomi fővá­rosban. A kormány hivatalos szóvivője nyilatkozatában kü­lönösnek mondotta, hogy ép- Den az az Izrael fordul a vi­lágszervezethez, amelv eddig semmibe vette a Közel-Kelet­re vonatkozó összes eddigi ENSZ-határozatokat. (MTI) Nyilatkozott a vietnami há­borúról a »harmadik párt« el- nökjelöltje, a szélsőséges George Wallece. Nyilatkozata tele van a legellentmondáso­sabb elemekkel. A volt alaba- mai kormányzó egyrészt azt állította, ha elnök lenne, ak­kor igyekezne tárgyalások út­ján befejezni a vietnami hábo­rút. A tárgyalások kudarca és a vezérkari főnökök katonai győzelmet kizáró véleménye esetén pedig kész lenne kivon­ni az amerikai csapatokat Vietnamból. Másrészt viszont erre a fel­tételesen békés álláspontjára nyomban rácáfolt azzal, hogy tudomása szerint a vezérkari főnökök sohasem jelentették ki a katonai győzelem lehetet­lenségét. Hozzáfűzte azt is, hogy azok az amerikaiak, akik a vietnami partizánok győzel­mét kívánják, »árulást« követ­nek el és ezért börtönben a helyük. (AP, UPI) Azonnal felveszünk beremendi munkáinkra kubikosokat és kubikos brigádokat, betonozókat, ítépítőket, csatornaépítő­iét, betanított munkáso­dat, férfi segédmunká­sokat. Bérezés teljesít­ménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék, azon­kívül napi háromszori étkezés és szállás bizto­sítva. Szabad szombat, lelentkezés Pécs, hőerő­mű melletti 1. sz. barak- ban. 26. sz. Építőipari Vállalat 63. sz. építésvezetőség PÉCS (7474)

Next

/
Thumbnails
Contents