Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-14 / 190. szám

•OMOGTI NÉPLAP 4 Szerda, 1968. augusztus Ml Atlétikai megyei Béke Kupa Női csapatunk gyengén, a tartalékos térti gárda jól szerepelt Vasárnap bonyolították le az újrendszerű atlétikai me­gyei Béke Kupa versenyek el­ső fordulóját. A Somogy me­gyei női válogatott Szombat­helyen, a férfi csapat Pécsen állt rajthoz. Nem a legjobb előjelek mellett vágott neki e küzdelemnek a somogyi at­létagárda. A női csapat is tar­talékos volt, a férfiak mező­nyéből pedig hiányzott a biz­tos pontot jelentő Pamuki. (Aki Jerevánban a válogatot­takkal edz magaslaton.) Hecz Gábor sérülten versenyzett. Női együttesünk erejéből nem is futotta bravúrra. A csapat pontversenyben Somogy az első fordulóban az ötödik he­lyen végzett. Balszerencse folytán nem sikerült megsze­rezni a negyedik helyet, ame­lyet a fél ponttal többet gyűj­tő Komárom megye vett bir­tokába. A hazai pálya előnyé­vel pályára lépő vasiak le­győzték az esélyesebbnek tar­tott Baranyát. A férfiak mezőnyében Pé­csen álltak rajthoz a somogyi atléták. Itt is a hazai csapat szerezte meg az elsőséget. So­mogy együttese a pontver­senyben a harmadik helyen végzett. A férfiaknál elsősor­ban Ács Lajos jeleskedett. A Dózsa hosszútávfutója kettő­zésre vállalkozott. Az első versenynapon megnyerte a tízezret, aztán az ötezer mé­teren is rajthoz állt és máso­dik lett. A Bulgáriából éppen hogy csak hazaérkezett Ko­vács Géza «kirándult« a há­romezer méteres akadályra. Pécsen a megyék közti pontver­seny az alábbiak szerint alakult: A somogyi versenyzők eredmé­nyei: 100 m: 6. Együd 11.8 mp. 200 m: 4. Együd 23.3 mp. 400 m: 4. Erdős 51.4 mp. 800 m: 2. Farkas T. 2:0u.9 p. 1500 m: 5. Vermes 4:13.2 p. 5000 m: 2. Acs 15:52.2 p. 10 000 m: 1. Acs 31:45.6 p. 3000 m akadály: 3. Kovács G. 9:38 p. 4x100 váltó: 4. Somogy 45.4 mp. 110 m gát: 3. Lip- pai 16.2 mp. Magasugrás: 7. Ma­gyar 170 cm. Távolugrás: 7. Hecz Acs Lajos (K. Dózsa) az egyet­len somogyi győzelmet aratta az atlétikai megvei Béke Kupa első fordulójában. 594 cm. Rúdugrás: 3. Zrínyi 320 cm. Súlylökés: 4. Németh 12 m. Kalapács: 5. Horváth 33.10 m. Hár­masugrás: 4. Hecz 13,16 m. Disz­kosz: 2. Földi 43,16 m. Gerely: 2. Farkas J. 53,83. Nők Szombathelyen a megyék közti pontverseny végső eredménye: 1. Vas 67 pont 2. Baranya 59 pont 3. Győr-Sopron 52 pont 4. Komárom 45 pont 5. Somogy 44,3 pont 6. Zala 38,5 pont 7. Veszprém 26 pont A somogyi versenyzők ered­Férfiak 1. Baranya 194 pont 2. Vas 82 pont 3. Somogy 74 pont 4. Zala 63 pont 5. Komárom 61 pont 6. Veszprém 59 pont 7. Győr-Sopron 58 pont ményei: 100. m: 6. Czifra Margit 13.2 mp. 200 m: 6. Bojtor Vera 29.2 mp. 400 m: 3. Czifra Margit 61.2 mp. 800 m: 2. Gál Judit 2:24.9 p. 1500 m: 4. Bánhegyi Erzsébet 5:32 p. 4x100 m váltó: 5—6. Somogy 53.6 mp. 80 m gát: 3. Takács Agnes 12.6 mp. Távolugrás: 3. Mészáros Judit 480 cm. Magasugrás: 4. Peresa Magda 145 cm. SúlylSkés: 6. Dr. Szigeti Lászlóné 946 cm. Diszkosz: 6. Ha­lászi Zsuzsa 23.61 m. Gerely: 3. Takács Agnes 39,60 m. Két országos bajnokságot nyertek a somogyi modellezők Mind gyakrabban hallatnak ma­gukról mostanában a somogyi mo­dellezők. Legutóbb a fővárosban az autómodellezők, a köri-épülők és a szabadon repülők országos bajnokságát rendezte meg az MHSZ országos központja. Ezzel egy időben Aballgetcn a rádióirá­nyítású hajómodellek országos bajnokságát bonyolították le. A két bajnokságon való indulás magas feltételekhez volt kötve. (Első osztályú szint vagy megye­bajnoki cím.) Ennek ellenére So­mogy mindenhova teljes létszámú csapatot tudott nevezni. A ver­senyzők összefogásának eredmé­nye volt ez, hisz a sportminősíté­sek megszerzéséhez vagy megerő­sítéséhez nagyon komoly munká­ra volt és van szükség. A ver­senyzőknek sok-sok munkaórát kell a klubok építő, szerkesztő asztalainál tölteni, ehhez jön a rengeteg edzés, amelyen az utol­só csiszolásokat kell és lehet elvé­gezni. Az autómodellezők 500 méteres versenypályán küz­döttek a legnagyobb sebességért. Bogdán Endre, a Latinka Művelő­dési Ház modellezője a 10 köbcen­timéteres kategóriában eddigi leg­nagyobb sebességgel hódította el Budapesttől az országos bajnoki címet, amely első ízben vándorolt vidékre. Két lóerős motorral föl­szerelt saját építésű autómodellje 210 km/ó sebességet ért el. Egedi László az 5 köbcentiméteres kate­góriában 174 km/ó sebességű gé­pével a negyedik lett. Vörös Zol­tán a 2,5 köbcentiméteres géposz­tályban 5. helyezett lett. Gépének teljesítménye 153 km/ó. A körrepülő modellek országos bajnokságán a Tóth—Münnich tú­rapáros az 5., a Pákolicz—Varsá­nyi kettősünk (mindketten az MHSZ központi modellező műhe­lyének versenyzői) a 7. helyen végzett. A sebességi modellek ka­tegóriájában Egedi István 222 km/ó teljesítménnyel az 5. lett. A szabadon repülő modellezők közül legjobban a csurgói MHSZ versenyzői szerepeltek. Váradl a 4.. Tóth a 8. helyen végzett. Vára- di István modellje összesen 987 másodpercet repült. ,, A rádióval irányított Hollandiában lép pályára az olimpiai labdarúgó csapatunk Tegnap kora reggel útra kelt a magyar olimpiai lab­darúgó válogatott. A Feri­hegyi repülőtérről egyenesen Hollandiába repültek a fiúk, akik ma este Geelen városká­ban lépnek pályára a helyi csapat ellen. Az olimpiai csa­patot Hegyi Gvula, az MLSZ elnöke vezette, Soós Károly szövetségi kapitány és Lakat Károly dr. edző kíséretében. Az alábbi tizenöt játékos uta­zott Hollandiába: Fatér, Szarka, Keglovich. Páncsis, Novák, Menczel. Szűcs, Noskó, Básti, Szalai, Kocsis, Varga, Dunai II., Na~- L. és Fazekas. A mérkőzéssel kapcsolatban Lakat Károly dr. a követke­zőket mondotta: — Az olimpia előtt két nem­zetközi mérkőzést játszunk. Az egyik a szerda esti, aztán már csak a Felső-Ausztria el­leni találkozó következik, amelynek a színhelye Veszp­rém lesz. Ezt a két nemzet­közi mérkőzést nagyjelentő­ségűnek tartom. Szeretném, ha a hollandiai találkozó elő­mozdítaná a csapatalakítás munkáját. Sajnos, hogy a szá­mításba vett Kozma ismét sé­rült, így rá most nem számít­hatok. Rohamosan közeledik az olimpia ideje, rövidesen el kell majd döntenünk, hogy a 25-ös keretből ki fér bele ab­ba a tizenkilencesbe, amely Mexikóba tart. Nagy szükség van arra, hogy a csapat össze­szokjon, erre ez a külföldi előkészületi mérkőzés is na­gyon hasznos lehet. Olimpiai csapatunk ma es­te pályára lép, de csütörtökön délelőtt már visszatér Buda­pestre. Válogatottunk a jövő héten, augusztus 22-én a Kecskeméti Dózsa ellen ját­szik majd Kecskeméten, • > „r ' * . ■ ** APRÓHIRDETÉSEK ADÁS —VÉTÉV Fiatal házaspár élet­járadékra házat ven­ne. Cukorgyár kör­nyéke előnyben. Aján­latokat 10372 számra a hirdetőbe. (10572) Családi ház beköl­tözhetően, fizetési könnyítéssel beépít­hető telekkel eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 116. (10575) Kaposvár, Béke utca 28 szám alatti ház nagy kerttel, beköl­tözhetően eladó. __________________(10579) Ü j, zománcozott fürdőkád eladó. Ka­posvár, Damjanich u. 19. (Udvarban.) _________________(10583) Á gyak, asztal, gyer­mekágy. Singer var­rógép. 35 literes bo­roshordó eladó. Ka­posvár, Puskin u. 19. (10588) Toponár, SágvárI Endre u. 12. sz. ház, két szoba, konyha, melléképülettel eladó. Érdeklődni lehet bár­mikor. (10589) Eladó Balatonszár­szón közművesített iker nyaraló fele. Ára 86 ezer forint. Érdek­lődni: Tajnafői Sán­dor, Kaposvár, Be­loiannisz u. 62. sz. _________________(10598) Kéthengeres, léghű­téses Csonka-motor eladó. Szentes József, Somogyjád. (10601) Vennék Kaposváron beköltözhető családi házat 70 ezer forint készpénzzel + havi részletre. Ajánlatokat 10643 számra a hirde- tóbe kérek. (10643) Legszebb vöröskő! Ciklop 120 Ft, falazó 90 Ft tonnánként, sze­gély 25 Ft folyóméte­renként. Vagonba rakva azonnal szállí­tunk. Magyar Tenger Tsz, Balatonszepezd. Egyszobás, összkom­fortos házrész eladó. Kaposvár, Katona Jó­zsef u. 29. Érdeklődni Ugyanott. (2650) Gázrezsót vennék. Krischbacher György szabó, Kaposvár, Szé- chenyi tér 6. (10646) Gázbojler, új (föld­gázra), 10 liter/perc teljesítményű, eladó. Fonyód, Garam u. 5. ____________(2661) G arázs lebontással eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Petőfi u. 58/a, n. em, 2. (2663) Ráksi, Rákóczi utca 17. alatti ház azonnal beköltözhetően, 800 n- öl telken eladó. Ér­deklődni: Ráksi, Sza- badság U. 22. (2667) Kaposvár, Som-hegy 7. szám alatt eladó kétszobás, beköltöz­hető lakóház mellék- épületekkel. Érdek­lődni lehet a helyszí­nen. (10649) Kaposvár, Kecel­hegy 34. sz. alatt tacs­kó kutvák eladók. Mindennap megnéz­hetők^____________(10653) Á llomás és part kö­zelében villa telek el­adó. Alsóbéla telep. Akácos u. 20. (50547) Nyárfa deszka 1—2 collos méretben — lécnek is használható — TÜZÉP-árom (10 m3) eladó. Zamárdi, Szé­chenyi u. 34. Szent­kúti. (2654) A HÍRADÁSTECHNIKAI VÁLLALAT négyhónapos budapesti betanítással női dolgozókat felvesz Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Dimitrov utca 127. (7435) Állami vállalatoknak és szövetkezeteknek megvételre felajánlunk 1 db zöldborséfejtő gépet (villanymotor meghajtású) és 1 db 15000 kg méréshatárú hídmérleget Felvilágosítás telefonon: Nagyatád 11. Megtekinthető szombat kivételével, reggel 8 órától 16 Óráig. (5832) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága felesé­gem, Szolnoki Józsefné temetésén részt vettek, nagy bánatunkban, fájdalmunkban osztoztak. A gyá­szoló család. (10651) Balatonlellén (a köz­pontban), József Atti­la u. 3. alatti ház 230 n- öl t elk en ela dó. Vállalatnak igen al­kalmas. Érdeklődni: Horváth GyuLáné, Sza­badság u. 6. _____(3833) H asáb tűzifa eladó. Érdeklődni a szárító­üzem portáján, Ka­posvár, Kanizsai u. 86. (5834) Jó állapotban levő modern, mély gyer­mekkocsi eladó. Ka­posvár, Tavasz u. 25. ___________________(3836) B eköltözhetően el­adó szobás, konyhás ház melléképületek­kel, 300 n-öl telekkel, gyümölcsfákkal, 400 n-öl szántóval 65 000 Ft-ért. (Vasútállomás 15, autóbuszmegálló 3 perc.) Tab, Dózsa Gy. u. 12. _____________(5837) K b. 4—5000 kis mé­retű, jó állapotban le­vő tetőcserép eladó. Balogh József, Lad. Zrínyi u. 24. (5838) Tsz-ek, ám ami gazda­ságok és közületek ré­szére rövid határidő­vel az alábbi típusú búvárszivattyúk nagyjavítását és teljes felújítását vállaljuk: H02/V. OA 17 H02/VH. OA 30 H02/X OA 30 Nagyatádon, Zrínyi utca végén új, kétszo­bás ház 200 n-öl te­lekkel eladó. Érdek­lődni ugyanott. (7456) AUTÓ —MOTOR Skoda Octavia sze­mélygépkocsi eladó. Kaposvár, Cseri u. 25/b. _____________(10645) J ó karban levő Da- nuvia motor tartalék alkatrésszel eladó. Ér­deklődni : mindennap 8—16 óráig. Kaposvár, Tanácsház u. 10., ud­varban . (10647) Elcserélném kapos­vári északnyugati vá­rosrészben lévő IKV, másfél szobás, össz­komfortos, gázos la­kásomat marcali két­szobás, összkomfor­tosért. Ajánlatokat 10599 számra a hirde­tőbe. (10599) Egyszobás, konyhás, spájzos, kertes házré­szemet elcserélném hasonlóval bárhol, ér­téktöbblet-megtérítés­sel. Kaposvár, Gilice u. 1/a, Tangl. (2666) Elcserélném szobá­ból, konyhából, elő­szobából, kamrából ál­ló főbérleti lakáso­mat sürgősen vidéki­vel is. Tóth Péterné, Marcali, Táncsics u. 98 (5835) ÁLLÁS Szíjgyártó elhelyez­kedne gazdaságba vagy tsz-be. Lakás szükséges. Ajánlato­kat 10571 számra a hirdetőbe. U0571) Hivatásos gyakorlott gépkocsivezető teher-, személyautó. motor- kerékpár jogositvány- nyal sürgősen elhe­lyezkedne. Ajánlato­kat »Sürgős 5828« je­ligére a kiadóba. Négy diák vagy ipari tanuló részt re búorozott szoba ki­adó. Kaposvár, Rózsa U^_7.______________(2657) Egy nő részére kü­lön bejáratú bútoro­zott szoba kiadó. Ka­posvár, Rózsa u. 7. Rákgyűjtésre orszá­gos területi engedély- lyel rendelkezem. Társat keresek, aki kisebb folyóban vagy patakban nagyobb mennyiségű rákot tud. Szedést, eladást vál­lalom. Csizmadia Ká­roly, Pécs, Orsolya u. 20. _________________(2664) T olósúlyos piaci mérleg, J. rendű, 6 éves garanciával, mind a réz, mind a nikkelezett 10 és 20 kg-os darabonként 50 forinttal olcsóbban. Hitelesítve, rozsda- mentes nagy tányérral és díjmentes csoma­golással. K ramm er Ferenc, Baja, Be/.e- rcdi u. 3. Telefon 499. Asztalosipari tanulót fölvesz kisiparos. Ka­posvár, Május 1. utca 2L________________(10676) A ranyeres betegek fájdalmai hétszeri há­zilagos ülő fürdővel megszűnnek. Kérjen válaszborítékban tá­jékoztatót Tihanyi Lajostól, Iharosbe- rény.______________(5830) B útorozott szoba két komoly, rendes leány részére kiadó szep­tember l-re. Cím a kiadóban- (2653) Gólzáporos Kinizsi győzelem a megyei ifi rangadón A megyei I. osztályú labdarúgó bajnoksággal párhuzamosan meg­kezdődött a küzdelem a megyei ifi-bajnokságban is. Az őszi idény mindjárt rangadóval kezdődött. A tavaszi első és második helyezett csapott össze Kaposváron. A K. Kinizsi a Barcsi SC fiataljait fo­gadta. Nos, a rangadó nem várt nagyarányú Kinizsi-győzelemmel végződött. Tizennégy gólt rúgtak a cukorgyári csatárok, miközben egyet sem kapott a csapat. A töb­bi találkozón már Jóval szorosabb eredmények születtek. Egy nagy meglepetés adódott. Homokszent- györgyön vereséget szenvedett a Siófoki Bányász! Eredmények: K. Kinizsi—Barcs 14:0, K. Dózsa —Lengyeltóti 3:1, Tab—Ordacsehi 3:2, Hornokszentgyörgy—Siófok 1:0, K. V. Lobogo—Zamárdi 3:0, K. Va­sas—K. Vasutas 3:2, Balatonboglár —Csurgó 0:0. A megyei ifi-bajnokság állása hajómodellek az első őszi forduló után: 1. K. Kinizsi 16 16­­111:11 32 Abaligeten a jól ismert tavon 2. B.-boglár 16 11 1 4 45:22 23 igyekeztek nagy sebességgel a há­3. K. Vasas 16 11 1 4 74:20 23 romszögletű pályán a célszalag fe­4. Barcs 16 11­5 47:35 22 lé. Parrag Lajos bajnokunk végig 5. Tab 16 9 2 5 26:29 20 szoros, izgalmas küzdelemben sze­6. Csurgó 16 8 3 5 43:28 19 rezte meg ismét az országos baj­7. K. Dózsa 16 8 2 6 37:20 18 noki címet. Az 500 W-os kategó­8. Siófok 16 8 1 7 41:27 17 riában Sánta Mihály (Babócsa), a 9. N. Konzerv 15 7 2 6 35:24 16 navigációs kategóriában pedig Tö­10. K. Vasutas 16 6 2 8 32:22 14 rök Béla (Kaposvár) egyaránt ne­11. H.-sztgyörgy 16 6­10 15:47 12 gyedik lett. A robbanómotoros ka­12. Lengyeltóti 16 4 2 10 19:44 10 tegóriában Németh Lajos nagyhírű 13. K. Építők 15 5­10 14:80 10 ellenfelek előtt, nem kis meglepe­14. K. V. Lobogó 16 4 1 11 18:53 9 tésre a 3. helyen végzett, míg 15. Zamárdi 16 3­13 7:83 6 Münnich Gyula 6. lett. 16. Ordacsehi 16 3 13 15:76 3 Ma Kaposváron a K. Kinizsivel játszik a Pécsi Dózsa Korábban már hírül adtuk, hogy az NB II bajnoki rajtra készülődő Kaposvári Kinizsi labdarúgó csapata szerdán tartja a főpróbát. A cukorgyá­riak ma fogadják a Pécsi Dó­zsa NB I-es labdarúgó csapa­tát a Kinizsi sporttelepén. Nem egyszer járt már a P. Dózsa hétközi edzőmérkőzé­sen Kaposváron. A mostani­nak különös érdekességet ad, hogy az NB I eddigi őszi for­dulóiban a Pécsi Dózsa szere­pelt a legjobbak között a leg­eredményesebben. Csak az őszi meccseket tekintve a P. Dózsa százszázalékos, s a gól­aránya 5:0. Most a pécsi, csa­pat legjobb összeáll ítáisában jön Kaposvárra. A K. Kinizsi őszi induló csa­patával veszi föl a küzdelmet a P. Dózsa ellen. Szentannai József edző a következő ti­zennégy játékost rendelte ki a mai mérkőzésre: Korsós, De­zső (kapusok), Balogh, Báli, Horváth, Németh (hátvédek), Szöllösi, Csaba, Téglás (fede­zetek), Márton, Göncz, Ogli- zán, Molnár, Laczkovics (csa­tárok). A mérkőzés 17 órakor kez­dődik a cukorgyári pályán. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az ÉPFU kaposvári kirendeltsé­ge rakodómunkásokat vesz föl ka­posvári és siófoki munkahelyre, bérezés teljesítmény szerint. Kő­röshegyi munkahelyre téglaössze- rakókat keresünk, teljesítménybé­rezéssel, 1000 db-ként 19,69 Ft-ért. Szállást biztosítunk. Jelentkezés az ÉPFU kirendeltségnél, Kaposvár, Vásártér u. 10. (10427) Barcsi Építőipari Ktsz szakkép­zettséggel rendelkező egyént föl­vesz utókalkulátori munkakörbe. Jelentkezés személyesen. Fizetés megegyezés szerint. (7453) Kőműves szakmunkásokat és se­gédmunkásokat fölvesz a Somogy megyei Építőipari Vállalat. Átlag- Keresetek: kőműves 1800 Ft-tól 3000 Ft-ig, segédmunkás 1450 Ft-tól 2100 Ft-lg. Vidékieknek különélési pótlékot fizetünk. Üzemi konyha van, vidékieknek munkásszállót térítés ellenében biztosítunk. In­dokolt esetben, megfelelő létszám esetén — a kaposvári építkezések­ről 60 km távolságon belül a dol­gozókat naponta gépkocsival ha­zaszállítjuk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5., főépítésvezetőség, Siófok, Fő u. 200., építésvezetőség, Nagj'atád, Acs u. 1—3. (10426) A Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Gépgyár Kaposvári Gyára felvesz általános lakatosokat, gép- 'akatosokat, hegesztőket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyár üzemígazgatási osztályán, Kaposvár, Mező Imre u. 22. sz. A Pamutfonó-ipari Vállalat Új­pesti Cémagyárának Nagyatádi Telepe felvesz fiatal gépésztech­nikust. Jelentkezés: Nagyatád, Gvár utca 21., személyzeti osz­tály. (5816) A nagyatádi Komfort Ktsz autó­szervize gépkocoifényezőt azonna­li belépéssel felvesz. Jelentkezni a szervizirodán. (5813) Szakképzett élelmiszerbolti el­adót keres a kaposvári szövetke­zet. Jelentkezés: Kaposvár, Budai Nagy Antal utca 9., kereskedelmi osztályon. (7548) 13. sz. AKÖV közgazdasági technikumi végzettséggel rendel­kező fiatalokat adminisztratív munkára és segédmunkásokat szervizmunkára azonnali belépés­sel fölvesz. (1Ó602) Közgazdasági technikumot vég­zett munkaerőt keres állami vál­lalat. Ajánlatokat 10596. számra a hirdetőbe. (10596) Végzős Mü. M.-tanulók, figyelem! Azonnal alkalmazunk változó munkahelyeinkre (Dunaújváros, Százhalombatta, Budapest) olyan kőműves, ács, víz-fűtés-cső-gázszerelő, vasszerkezeti lakatos, hegesztő, épületasztalos és betonozó-kubikos ifjú szakmunkásokat akik most szerezték meg szakmunkás bizonyítványukat. Munkahelyeinken szállást, napi háromszori étkezést biztosítunk. T el jesítménybérezés! Jelentkezés levélben: Dunaújváros, Kenyérgyár utca 1. sz. alatt. (7438) 26. sz. Építőipari Vállalat.

Next

/
Thumbnails
Contents