Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-14 / 190. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1968. augusztus 14. Humphrey nyilatkozata „új vonal“? Abernathy elhatárolta magát a republikánusoktól Humphrey amerikai alelnök, a demokrata párt legesélye­sebbnek minősített elnökje­löltje egy amerikai politikai szervezethez, a vietnami béke politikai rendezéséért küzdő országos bizottsághoz intézett levelében bizonyos fokig mó­dosította korábbi álláspontját a VDK bombázásával kapcso­latban. Humphrey az említett levélben kijelentette, hogy vé­leménye szerint Észak-Viet- nam amerikai bombázását be lehetne szüntetni abban az esetben, ha Hanoi erre a gesz­tusra »mérséklettel és ésszerű válasszal« reagálna. Az alel­nök hangoztatta, hogy azt a korábbi nyilatkozatát, amely­ben a bombázások beszünteté­sét a »kölcsönösség" feltételé­hez kötötte, »rosszul értelmez­ték és merevnek minősítették". A jelenlegi megfogalmazással ezen a félreértésen kíván vál­toztatni. Ralph Abernathy lelkész, aki az amerikai négerek pol­gárjogi mozgalma vezetőségé­ben a meggyilkolt Martin Luther King helyét vette át, az.AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a republikánus párt je­löltjei még mindig nem vesz­nek tudomást az ország elnyo- mottainak igényeiről, követe­léseiről és szükségleteiről. Ralph Abernathy lényegében Humphrey mellett foglalt ál­lást. Hozzátette azonban, hogy a jelenlegi alelnölcnek el kell határolnia magát a Johnson- kormányzat hivatalos politi­kájától, ha sikerrel akar in­dulni az elnökválasztáson. A hírügynökségek megjegyzik hogy Abernathy már a harma­dik felelős néger vezető, ak' elhatárolja magát a republi­kánusoktól. Az amerikai külügyminisz­térium nem volt hajlandó kommentálni Humphrey alel­nök nyilatkozatát a Párizsban folyó vietnami—amerikai elő­zetes tárgyalásokról. Washing­Szovjet-mali találkozó Kirill Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, Borisz Pono- marjov, a Központi Bizottság titkára és Andrej Gromiko külügyminiszter kedden a Kremlben baráti megbeszélést folytattak Ousmane Ba-val, a Mali Köztársaság külügymi­niszterével és Sekou Traore- val, a köztársaság hadseregé­nek vezérkari főnökével. A . megbeszélésen a két or­szág kapcsolatait értékelve a tárgyaló felek kifejezték kői csönös megelégedésüket. A nemzetközi kérdéseket érintve rámutattak: a haladó erők leg­főbb feladata, hogy követeljék a vietnami háború befejezését és az izraeli agresszió követ­kezményeinek felszámolását. A Mali Köztársaság Szov­jetunióban tartózkodó vezetői­nek tiszteletére a Legfelsőbb Tanács elnöksége kedden vil­lásreggelit adott, amelyen Ki­rill Mazurov és Ousmane Ba mondott pohárköszöntőt. (MTI) Mexikói tiltakozás A Mexikói Kommunista Párt éles hangú tiltakozó nyi­latkozatot adott ki a párt székháza. a pártlap szerkesz­tősége ellen intézett rendőri támadás és számos aktivistá­jának letartóztatása miatt Mexikóban — hangzik a nyi­latkozat — a reakció kétségte­lenül meg akarja téveszteni a közvéleményt azzal, hogy a kommunistákat vádolja az utóbbi napok heves utcai inci­denseiért. A valóságban azon­ban egyedül a rendőrség és a hadsereg egységei voltak ezek­nek az összecsapásoknak az előidézői. A nyilatkozat hang­súlyozza, hogy a párt sohasem javasolta anarchista eszközök igénybevételét. A párt megál­lapítja, hogy az eseményekben nagy szerepet játszottak a CIA szolgálatában álló provokáto­rok. így például hamis röpla­pokat osztogattak haladó ifjú­sági szervezetek aláírásával. (MTI) Lemondás — taktikából? A Bolíviából érkező hír- igynökségi jelentések szerint benyújtotta lemondását Alfre- io Óvandó Candia tábornok, i bolíviai fegyveres erők fő- oarancsnoka, akit az ország 3 öli ti kai élete egyik legbefo­lyásosabb személyiségének ártanak. Lemondásához csat- .akozott több magas rangú katonatiszt. Barrientos bolíviai elnök a hadsereg főparancsnoka le­mondását nem fogadta el, no­ha a többiek lemondását tu­domásul vette. Egyes megfi­gyelők rámutatnak, hogy Óvandó Candia tábornok ese­tében valószínűleg taktikai jellegű visszavonulásról van szó, a hadsereg főparancsno­kát politikai körökben esé­lyes jelöltnek tekintik az 1970-ben sorra kerülő elnök- választásokon. (MTI) Gépírónőket 18 éves korig keres fölvételre a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat napi 6 órás munkaidőre, havi 500 Ft fizetéssel. Csak helybeliek jelentkezhetnek: Kaposvár, 48-as ifjú­ság útja 5. szám alatt a munkaügyi osztályon. (10661) Mintaszerkesztésben is jártas kesztyűs szakmunkást felveszünk Szövetkezeti lakást azonnal biztosítunk. Rá­kospalotai Bőr-, és Műanyag-feldolgozó Vál­lalat 3. sz. telepe, Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 77. Telefon: 11-361. (7441) tonban azonban igen kiterjedt találgatások folynak arról, hogy a Johnson-kormányzat Humphrey pozíciója és a de­mokrata párt helyzetének megszilárdítása érdekében lát­ványos politikai kombinációba kezd Vietnammal kapcsolat­ban a párt jövő héten sorra kerülő eimökjelölő konvenció- a előtt. Várható ugyanis, hogy a chicagói konvencióin a hábo­rúellenes erők éles és összpon- ‘osított támadást intéznek a kormány politikája ellen, amely akadályozza a vietnami háború befejezését. Bár a hírek egy részét még oz ámen kai sajtó is szándékos oolitikai híresztelésnek minő­síti, több megfigyelő úgy véli, hogy Johnson az adott körül­mények között új utasításokat adott mind a katonai vezetés­nek. mind pedig a párizsi tár­gyaláson részt vevő amerikai küldöttségnek, és Humphrey nyilatkozata ennek az »új vo­nalnak" felel meg. (MTI) Baráti találkozó Varsóban A lengyel néphadserek meg­alakításának közelgő 25. év­fordulója alkalmából a Var­sói Szerződéshez tartozó álla­mok fegyveres erői ifjúsági szervezeteinek képviselői ba­ráti találkozót tartanak. Az ifjúsági vezetőket hét­főn Z. Szydlovjski dandártá­bornok üdvözölte, és hangsú­lyozta ,hogy a rendszeres ta­pasztalatcsere elősegíti a fegy­veres erők eszmei egységének megszilárdítását. A találkozó részvevői ko­szorút helyeztek el az Isme­retlen katona sírján, maid felkeresték a lengyel hadtör­téneti múzeumot. Az öt napig tartó találkozó során a rész­vevők megismerkednek a len­gyel néphadsereg ifjúsági szervezeteinek munkájával. (MTI) A szabadon engedett tanácsadó Rosesin felszólalása Genf ben A tizennyolc hatalmi lesze­relési bizottság keddi ülésén Roscsin, a Szovjetunió kép­viselője mondott beszédet. A vegyi és baktér ium.f egy verek kérdéséről szólva hangsúlyoz­ta, milyen nagy veszélyt je­lent az emberiségre e fegy­verek használata, s ennek csak az vethet gátat, ha biztosít­ják, hogy minden állam tel­jesítse a vegyi és baktérium- fegyverek használatának el­tiltásáról szóló 1925. évi genfi jegyzőkönyvet. Roscsin rámutatott arra. hogy az Egyesült Államok, Japán és néhány más állam még ma sem csatlakozott a genfi jegyzőkönyvhöz, sőt, az Egyesült Államok vietnami agresszív háborújában hasz­nál is vegyi fegyvereket. A szovjet küldött ellenezte az angol küldöttségnek azt a ja­vaslatát, hogy válasszák kü­lön a vegyi és a baktérium- fegyverek kérdését. Azt is el­lenezte, hogy gyakorlatilag megoldhatatlan feladatnak tüntessék fel a vegyi fegyve­rek eltiltását. Ez a beállítás gyakorlatilag a genfi jegyző­könyv veszedelmes revíziójá­ra vezetne — mondotta Hos- csin. Az ülésen India, Kanada és Mexikó képviselője is fel­szólalt. (MTI) Ferreira asszony szabad Salazar börtöneiben töltött kilenc évi rabság után szaba­don bocsátották Sofia Fer- reirát, a Portugál Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának tagját. Ferreira asz- szonyt először 1949-ben tar­tóztatták le és ítélték el há­rom és fél évi börtönre. Ki- szabadulása után folytatta kommunista tevékenységét és 1959-ben tartóztatták le is­mét. Ekkor nagy visszhangot kiváltott pere során kitiltot­ták a tárgyalóteremből bátor viselkedése miatt. Sofia Fer­reira kiszabadulása a portu­gál nép és a nemzetközi szo­lidaritás nagy győzelme. Ugyanakkor azonban az Hu- manité felhívja a figyelmet arra, hogy egy másik börtön­ben sínylődő portugál hazafi, Alfonso Gregorio egészségi állapotáról rossz hírek érkez­tek. Sürgősen követelni kell a portugál hatóságoktól, hogy Gregoriót olyan intézetbe szállítsák át, ahol megkaphat­ja a szükséges kezelést, és mi- előbb bocsássák szabadon. (MTI) i koreaiak haza akarnak térni A Japánban élő koreai ál­lampolgárok ligája kedden közzétett nyilatkozatában hangoztatja, hogy a Japánban élő ötvenezer koreai szeretne hazatérni a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságba. A múlt évben a japán kor­mány egyoldalúan hatálytala­nította a hazatelepítésről ko­rábban aláírt egyezményt, és az ország demokratikus köz­véleményének tiltakozása el­lenére a japán kormány mind­eddig nem járult hozzá a két ország Vöröskereszt szerveze­tei képviselőinek tárgyalásá­hoz. (MTI) Ulises Pereira Reverbel, az uruguayi elnök tanácsadója, akit a múlt héten elraboltak, majd hétfőn szabadon en­gedtek, a rendőrfőnök kíséretében távozik a montevideói rendőrségről. (Telefotó — AP—CP) Dél-Tirolban terroristákat fogtak el Az osztrák rendőrség ked­den őrizetbe vette Georg Klotz hírhedt dél-tiroli ter­rorista vezetőt és öt társát. A Elhalasztották a nigériai hiafrai tárgyalásokat Mára elhalasztották a nigé­riai—biafrai tárgyalásokat, amelyeknek kedden kellett volna folytatódniuk az etió- piai fővárosban. Az Afrikai Egység Szervezet képviselői nem indokolták meg a ha­lasztásról Kozott döntést, de a biafrai féltől szerzett érte­sülés szerint a volt keleti tartomány küldöttsége kérte, hogy Anthony Enahorónak, a nigériai küldöttség vezetőjé­nek visszatéréséig napolják el az üléseket. A nigériai tájékozta.tásügyi miniszter kedden délelőtt el­Nigéria és a szakadár Biaf- ra között Addisz Abebában meginduló béketárgyalások öt­negyed éves háború után ta­lán elérhető közelségbe hoz­zák Afrika legnépesebb álla­mában kirobbant háború be­fejezését. Mint ismeretes, a hatalmi egyensúly megváltoz­tatásáért, az ország struktúrá­jának átalakításáért vívott harcok során Nigéria súlyos válságba került, amikor Ojuk- wu alezredes a múlt év máju­sában az ország keleti részét Biafra néven függetlenné nyil­vánította. Az ellenségeskedé­sek megindulását az idézte elő. hogy a központi kormány röviddel Biafra elszakadása előtt bejelentette az ország 12 szövetségi államra történő felosztását. Az intézkedésnek az volt a célja, hogy a sok törzsből álló Nigéria közigaz­gatási határait az etnikai ha­tárokhoz idomítsák. A szakadár Biafra sohasem volt egységes törzsi állam. Népességét körülbelül 7 mil­lió ibo és 5 millió ibibo, efik, ekoi és ijaw törzsbeli kisebb­ség alkotta. Az elszakadás azzal fenyegetett, hogy sikere esetén a jorubák lakta nyu­gati tartomány szintén elsza­kad és kezdetét veszi Nigéria teljes széthullása. utazott Addisz Abebából arra hivatkozva, hogy Lagosban fontosabb feladatok várják. A szövetségi kormány küldött­ségének vezetését Férni Okun- nura, a szövetségi végrehajtó tanács legfiatalabb tagjára bízta. Mint az AP megállapítja, Anthony Enahoro távozásával tulajdonképpen válaszolt Ojukwu alezredesnek, a biaf­rai küldöttség vezetőjének rö­viddel a békéltető tárgyalások kezdete után történt elutazá­sára. (MTI) • Idén májusban a két fél küldöttei a Nemzetközösség titkárságának közvetítése út­ján Londonban előzetes ta­nácskozásra gyűltek össze, majd az ugandai Kampalában folytattak tárgyalásokat a tűz­szünetről. A biafraiak a szö­vetségi csapatok visszavoná­sát, a gazdasági blokád meg­szüntetését és azonnali tűz­szünetet követeltek. A szövet­ségi kormány a tűzszünetet az elszakadás feladásához kö­tötte. A béketárgyalásokon az ál­talános rendezés problémáit, az ellenségeskedés megszünte­tésének feltételeit és a Biaf- rában fenyegető éhínség le­küzdésére szükséges segély­szállítmányok eljuttatásának körülményeit kívánják meg­tárgyalni. Térképek: 1. Nigéria tartományi fel­osztása a központi kormány döntése előtt. 2. Nigéria felosztása 12 szövetségi államra. 3. Biafrai helyzet a béke­tárgyalások megindulásának időpontjában. 4. Nigéria jelentősebb tör­zseinek területi elhelyezke­dés«. vád szerint mindannyiuknak szerepe volt a vasárnapra virradó éjszaka a dél-tiroli Brixennél robbanóanyaggal el­követett merényletben, amely ezúttal csak anyagi kárt oko­zott. Az osztrák hatóságok mos­tani gyors akciója feltehe­tően összefügg a dél-tiroli kérdésben az utóbbi hónapok­ban Párizsban folytatott bi­zalmas osztrák—olasz tárgya­lásokkal. Az osztrák kormány különösen tervezett közös piaci társulása érdekében tö­rekszik arra, hogy mielőbb nyugvópontra jusson a Dél- Tirollal kapcsolatos osztrák— olasz viszály. Felrobbant egy tankhajó Ismeretlen tárgy hétfőn es­te a kaliforniai partok közelé­ben felgyújtotta a Pacific Seal tankhajót. A levegőből becsapódó test átfúrta a tank­hajó páncélzatát és robbanást, okozott. A magasba szökő lángok 24 kilométernyi távol­ságból is látszottak. Közben ismeretessé vált, hogy amerikai haditengeré­szeti egységek a kaliforniai partok mentén »levegő—leve­gő" rakétákkal végeztek kí­sérleteket. A tankhajó három matróza súlyos égési sebeket szenve­dett. A legénységet helikop­terek segítségével szállították el a lángoló hajóról. (MTI) Betiltották a Delo két számát A belgrádi ügyészség betil­totta a jugoszláv fővárosban megjelenő Delo című irodalmi folyóirat legutóbbi két számá­nak terjesztését, mert abban olyan írások jelentek meg, amelyek kiforgatták a fenn­álló társadalmi rend lénye­gét. Az ügyészség által kifo­gásolt cikkek a júniusi bel- Tádi diákmegmozdulásokkal, az egyetemek problémáival foglalkoznak. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents