Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-07 / 184. szám
Szerda, 1968. augusztus 1. 3 SOMOGYI NÉPLÁP Hosszabb a módján szólva, növek' * szik a népességben az öregkorúak aránya. Ez azt jelzi, hogy tovább élünk; szakszerűbben szólva: emelkedik az átlagos életkor. Ha a világhelyzetet rögzítő adatsorokra pillantunk, szembetűnő, hogy az úgynevezett «►fiatal*1 társadalmak közé a fejlődő országok sorolhatók. Az átlagos életkor ott még alacsony, következésképp: viszonylag kevés a népességben azoknak a száma, akik idős kort érnek meg, miközben a magas születési arányszámok folytán a lakosság korösszetétele fiatal. Érdekes mindez* kontinensenként áttekitenünk. A jó öreg Európa demográfiai értelemben is idős; miközben ugyanis a világ népességének — becsült adatok szerint — 8 százaléka 60 éves vagy ennél idősebb, földrészünkön ez az arány magasabb: 12 százalék. Az afrikai arány viszont ennek pontosan a fele, 6 százalék; Ázsiában 7, Dél-Amerikában pedig mindössze 5 százalék az időskorúak népességi aránya. Ezekből a hozzávetőleges körvonalakból is látható, hogy a társadalom öregedése olyan, történelmileg magasabb fejlődési fok kifejezője, amely sűrítve tükrözi az iparosodást, a városiasodást, és mindezekkel együtt: a javuló életkörülmények hatásait. Jóllehet, mindez érvényes a mi társadalmunk öregedésére, azért nálunk néhány sajátos tényező is színezi a képet. Az általános és sajátos körülmények bemutatása előtt célszerű áttekintenünk a tényeket. A 60 évesek és idősebbek aránya immár száz esztendeje törvényszerű egyenletességgel emelkedik. A kiegyezést közvetlenül követő 1869. évi népszámlálás életkori ösz- szegezésében még 5,1 százalékos ez az arány; évszázadunk hajnalán, 1900-ban- már 7,7 százalék, 1920-ban kilenc, 1949-ben 11,6 és a legutóbbi, 1960. évi népszámláláskor: 13,8 százalék. A folyamat azóta is tart, sőt, gyorsuló ütemű: 1966-ban a népesség 15,8 százaléka volt 60 éves, illetve idősebb. Századunk elején, az akkor élt emberek életkorának középátlagában számítva 27 éves volt az ország lakossága, a legutóbbi népszámláláskor, 1960-ban már éppenséggel kiöregedett az ifjúkorból: 33,6 éves lett A népesség átlag életkori adatait vizsgálva tehát a fejlődés évszázados törvénye rajzolódik elénk. Kérdés: formálták-e — és hogyan — ezt az egyenes irányú folyamatot az utóbbi húsz év társadalmi változásai? Talán legfontosabb jelzője ennek nem az öregek arányának, hanem abszolút számának gyors emelkedése. Magyarán az, hogy tovább élünk, mind többen léphetik át nálunk az öregkor statisztikai határvonalát, a 60. évet. S ott, e határon túl is, hosszabb életre számíthatnak a mai öregek, mint annak idején apáik. Szakértők kiszámították, hogy az 1930-as népszámlálást alapul véve, az idősek még várható összes életéve 8,7 millióról 15,3 millió évre nőtt. Természetes, hogy e látványos és örömteli többlet okait és továbbgyűrűző hatásait tekintve egyaránt, a társadalmi gondoskodással függ össze. Aligha kell bizonyítani, hogy az életkor hosszabbodása az egészségügyi gondoskodásnak, a teljes lakosságra kiterjedő társadalombiztosításnak, a korszerű gyógyszerellátás és tucatnyi egyéb ténynek köszönhető. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a még várható bruttó életkor millió esztendőikben kifejezett növekedése nem unalmas óráikat ezzel eltöltő statisztikusok játéka, hanem: a következő évek és évtizedek nyugdíj-, egészség- ügyi és sok egyéb többletköltségének jelzőszáma. Mielőtt azonban a jövő ezzel összefüggő sajátos gondjairól szólnánk, még egy közismert és hatásaiban roppant jelentőségű demográfiai motívumot kell bemutatnunk. Ismeretes. hogy az utóbbi másfél évtizedben nyomasztóan csökkent nálunk a születések száma (csak az utóbbi hónapokban észlelhető némi emelkedés, néhány új intézkedés — mindenekelőtt a gyermekgondozási segélyrendszer — hatására). Könnyű belátni, hogy a két, ellentétes előjelű irányzat — a csökkenő születésszám ás a növekvő átlagéletkor — a jövőben, amikor hatásai párhuzamosan érvényesülnek, sajátos és bonyolult társadalmi gondokat okozhat. Tömören összegezve: aránylag kevesebb dolgozónak több idős korút kell — társadalmi méretekben — eltartania. ézzük a számok tükréN' ben, mi várható a következő esztendőkben. A népgazdaság 1970-ig szóló munkaerőmérlege szerint a munkaképes koron felüli népesség aránya eléri a 21 százalékot, másszóval: minden ötödik lakos öregkorú lesz. Érdekesen jellemzi az arány- változást az is, hogy 1970 végéig, 1966-hoz képest, a teljes népesség 1 százalékkal, a munkaképes korúak száma 4 százalékkal, az idősek száma pedig 11 százalékkal emelkedik. Pillantsunk most még egy évtizeddel előbbre: 1980-ig az öregedés olyan mértékű lesz, hogy a munkaképes lakosságnak több öreget kell eltartania, mint gyereket. Az öregedés sok bonyolult feladat megoldását rója a társadalomra. Bár az utóbbi években is gyorsan nőtt a nyugdíjasok száma — 1960ban 63Í> ezren, 1966-ban pedig egymillió-egyszázezren kaptak valamilyen címen nyugdíjat —, ez a folyamat tovább tart. S ha külön-külön a nyugdíjasok 'nem élnek is olyan jól. mint szeretnénk, tény, hogy nyugdíjrendszerünk sok szempontból fejlettebb a nálunk jóval gazdagabb_ országokénál, és ez sem hagyható figyelmen kívül a jövő társadalmi terheinek tárgyilagos megítélésekor. (A nyugdijat fizető országok zömében magasabb a feltételként szabott korhatár, mint nálunk.) Az öregek számának várhatóan gyors emelkedése a nyug- díjterhek növekedésénél sokkal szövevényesebb feladatsort jelent. Bővítenünk kell a szociális otthonok ma még meglehetősen szűk befogadóképességét. Részben hozzákezd tünk már az öregek sajátos igényeit kielégítő lakóházak építéséhez; tavaly épült fel az ország első úgynevezett -öregek háza«, amelynek lakói megfelelő ellenszolgáltatásért — gyakorlatilag teljes ellátást kapnak, miközben saját otthonukban élnek. Nem árt megfontolni, hogy a kölcsönösen kockázatos eltartási szerződések és egyéb kényszermegoldások helyett nem célszerűbb-e az erre vállalkozó időseket — nagyobb lakásaikért cserébe — ilyen «►öregek házába« költöztetni? A teendők sokrétűségét jelzi például az is, hogy a szakértők idősek számára gyártandó konzervek előállításával foglalkoznak, igazodva az életkor kalóriakövetelmónyeihez. Messzire vezetne, ha a gazdasági, ipari feladatokon túl az öregedéssel kapcsolatos szociológiai, morális teendőkre is utalnánk. Arra például: milyen módon változik a falu új tulajdonviszonyai közepette az öregek családi helyzete, vagy milyen sajátos kulturális igényeket kell majd ezzel összefüggésben kielégíteni. Nyilvánvaló az is, hogy a hetvenes években — a produktív korú népesség csökkenésekor — célszerű lesz hatékonyabban ösztönözni a nyugdíjkoron túli munkavállalást. ndenesetre tény. hogy a mai felnőtt nemzedék hosszú, kiegyensúlyozott, alkotó öregségre készülhet fel. a fiatalabb korosztá- lyúaknak pedig — a technika és a tudomány közreműködésével — a mainál produktívabban, eredményesen kell dolgozni; az eltartottak növekvő száma is ezt követeli majd tőlük! T. A. FÉL ÉV MÚLTÁN KetSwezo SB 41 * * műn ka Éléiről M A nyugdíjas cigány Egyszerűen él. Kunyhóban lakik Ignácz György, mégis más, mint a többi: öt éve nyugdíjas. — Még 1936-ban kezdtem Alexanderpusztán, a gróf birtokán. A háború után pedig az elsők között kerültem a gazdasághoz. Munkahelyén szorgalmáról ismerték. Volt kocsis, ia- karmányos, az utolsó években pedig gyalogos munkásként dolgozott. — Amikor én voltam a ta- karmányos, nem panaszkodtak az etetők. Ha kellett még este tízkor is dolgoztam. Baracsi Pál párttitkár is dicséri a munkáját: — Régóta ismerem, s mindig kitűnt példás szorgalmával és becsületességével. Többször kapott jutalmat is. — Nem akart soha a faluba költözni? Sokáig fogalmazza « választ: — Nem volt rá lehetőségem. Egyedül dolgoztam a családból, mert a feleségem, szegény, mindig beteges. Eleiemre és ruhára kellett a pénz. Most már megfelel ez a kis kunyhó is nekem. Itt született, és itt élte le életének legnagyobb részét. Nem kívánkozik sehova. — A lányomhoz költöztem a tavasszal, de csak egy hónapig bírtam ott maradni. Alig vártam, hogy ismét láthassam ezt a vidéket. Nem tudok én már máshol élni. Csokonyavisontán csak úgy ismerik, hogy Gyuri bácsi. 'Az emberek tisztelettel beszélnek róla. Szeretik. — Három gyermeket nevelt föl, két lánya közül a nagyobbik az Alföldön él. Fia és kisebbik lánya pusztán lakik. Van kilenc unokája és három dédunokája. Róluk beszél legszívesebben. Még soha nem volt beteg. Orvost is csak messziről látott. — Időnként most is eljárok a gazdaságba, de leginkább teknót készítek. Csak az a baj, hogy nincs munka. Ha ráérek, meglátogatom a gyerekeimet, és nagy ritkán a kocsmába is benézek. A legutóbbi nyugdiját két nappal később hozta a postás. Nagyon el volt keseredve .... » K. V, .1. A tanácsi üzemek közül a Somogy megyei Ütépítő Vállalat vezette be először a negyvennégy órás munkahetet. Az esemény után fél évvel Kesztyűs József munkás, Vigmond Ferencné könyvelési csoportvezető és Szalóczi László mérnök mondta el véleményét a tapasztalatokról. Annak ellenére, hogy mindhárman más körülmények között dolgoznak, egyformán helyeselték a rövidített munkahét bevezetését. Mindegyiküknek nagyon jól jött a szabad szombat. Vigmond Ferencné elmondta, hogy azon a munkán, amelyet vasárnap szokott elvégezni, mcst már szombaton túl van. Pénteken délután fél négykor távozik az Ady Endre utcai irodából. Még aznap elkezdi a hét végi takarítást. Ezt szombaton befejezi, s bevásárlásra is jut ideje. Vasárnapja teljesen a pihenésé. Kesztyűs József brigádvezető, aki Kaposváron a textiles lakótelepen épített magának otthont, örömmel újságolta, hogy bőven jut ideje a ház körüli teendők elvégzésére. Sőt két ízben már a Balatonra is eljutott. Szerinte a szabad szombatnak a termelésre is kedvező hatása van; — Megfigyeltem, hogy régebben az embereim — nagyrészt vidékiek — vasárnap végezték el az otthoni mezőgazdasági munkát, hétfőn pedig fáradtan jöttek be. Most vasárnap nem dolgoznak, így aztán mindig frissen érkeznek hétfőn. Szalóczi László kaposvári építésvezető-helyettesnek kötetlenebb a munkaideje. Előfordul, hogy ledolgozza a 48 órát egy héten. (Vidékről rendszerint nem öt órakor, hanem később tér haza.) .4 szombatot azért teljesen a családjának szentelhéti. És ez j<á __ ________ N em elég csupán a kedvezményt nézni, érdemes megvizsgálni azt is, megvalósn- ja-e terveit a vállalat. Ez azért izgalmas kérdés, mert most kevesebb idő alatt kell a korábbinál többet produkálni. Erről is érdeklődtem. A kérdésre kedvező választ kaptam. A kezdeti zökkenők után sikerült munkát szerezni és folyamatosan, termelékenyen dolgozni. Ennek köszönhető, hogy a nyereség már az első félévben 3 870 000 forintra rúgott, s a dolgozók bére nem csökkent. Ki mit tett azért, hogy ez így legyen? Ketten — a munkás és a mérnök egymástól függetlenül és más időpontban — arról beszélt, hogy jól szervezett anyagszállítással sok fölösleges kiadástól mentették meg vállalatukat. Az építésvezető a követ akkor hozatta, amikor szükség volt rá A brigádvezetőnek az anyag lerakásában volt nagy szerepe: — Megjelöltük a lerakodási helyeket — mondta Kesztyűs József. — így az idegen gépkocsivezetők is oda eresztették le a szállítmányt, ahova kellett. Sikerült elkerülni a fölösleges anyagmozgatást. A munkás utalt a gépek jó kihasználására is: — Ügyeltünk arra, hogy tie legyenek úgynevezett üres órák. A rendelkezésünkre álló gépet folyamatosan dolgoztattuk. Előre jeleztük a központnak a munkafolyamat befejezésének várható időpontját, így aztán a gépet, mihelyt nem volt rá szükség, elvitték tőlünk máshova. Vigmond Ferencné a nyomtatványokkal, irodaszerekkel takarékoskodott, ezzel segített csökkenteni a kiadásokat. A régi nyomtatványokat eladta olyan más vállalatoknak, amelyek fel tudták használni. így legyen a jövőben is Az é^ből hátravan még jó néhány hónap. Nem vonhatunk le tehát messzemenő következtetéseket. Nem tették ezt a megkérdezettek sem. Azt azonban kijelentették, a jövőben is mindent elkö vetnek, hogy a 44 órás munkahetet a vállalatnál állandósítani lehessen. Szegedi Nándor VÉDEKEZÉS A KÁROK ELLEN vállalatok kétharmada kötött biztosítást Április 1-től az állami vállalatok elemi káraikat nem számolhatják el a költségvetés terhére. Az erről intézkedő kormányrendelet lehetővé teszi, hogy az állami vállalatok vagyonbiztosítási szerződéseket köthessenek az Állam’ Biztosítóval. Dr. Rábai Istvánt, az Állami Biztosító megyei igazgatóságának vezetőjét megkértük, mondja el, mi tette szükségessé ezt az intézkedést. — A vállalatok az elemi károkat korábban költségvetési forrásaikból fedezték. A vállalatok vb "”oni, pénzügyi önállósága azonban új helyzetet teremtett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetési térítésnek nincs közgazdasági indoka, hisz a vállalatoknak van lehetőségük és eszközük a vagyongyarapításra, így a rájuk bízott állami vagyon biztonMŰKÖDIK A MOZGÓLÉPCSŐ Már működik az épülő budapesti földalatti vasút — a Metro — Baross téri állomásán a mozgólépcső. IDolezsál felvétele) ságának kockázatát is vállalniuk kell. — Melyek ezek a biztosítási lehetőségek? — Az állami vállalatok jelenleg tűzbiztosítást köthetnek tűz-, villámcsapás és robbanáskárokra, továbbá betöréses lopás elleni meg autócasco- és gépjárműszavatossági biztosítást. A biztosítási módozatokat a vállalatok ált-1"•• i megfelelőnek, korszer. ___k t artják. A vagyonbiztosítási szerződések megkötése azonban időbe telik, mert a vállalatoknak meg kell ismerniük a biztosítás részletes föltételeit. — Milyen az érdeklődés a biztosítás iránt? — Eddig a megyében levő vállalatok mintegy kétharmada kötött biztosítást. Ezeknek is egy része csupán a gépjárművek szavatossági és casco- biztosítását kötötte meg, A minisztériumi vállalatok közül néhánynak a nagyvállalat köti meg a biztosítást. — Mivel magyarázható egyes vállalatok tartózkodása? — A rendelet megjelenése óta még csak rövid idő telt el, végleges következtetéseket tehát még nem lehet levonni. A vállalatok különféle érvekkel indokolják a biztosítás elől való kitérésüket. A nagyobb vállalatok némeMke úgy gondolja, az a tény, hogy a gyárak és a telepek más-más területen vannak, nem szükséges valamennyit külön-külön biztosítani. Nyilvánvaló azonban, hogy egy-egy gyár vagy telep önmagában is akkora értéket képvisel, hogy katasztrofális kár esetén a veszteséget a többi egység nem tudná '«kigazdálkodni«. Egyik-másik vállalatvezető nem érzékeli kellőképpen az elemi károk veszélyét. Ezek úgy gondolják, hogy majd az állam átsegíti őket a nehézségeken«. Egy-egy elemi kár azonban fölemésztheti a rendelkezésre álló pénzalapot, megrendítheti a vállalat hitelképességét, arról nem is szólva, hogy gazdálkodása veszteségessé válhat. Ez pedig már a dolgozók részesedését is veszélyezteti. Nem lenne teljes a kép, ha nem mondanánk el, hogy vannak olyan vállalatok is, amelyek a biztosítás további kiterjesztését igénylik — mondotta befejezésül Rábai István.
