Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-30 / 203. szám
Péntek, 1968. augusztus 30. 3 SOMOGYI NÉPLAP Nyár végén — Vízváron előtt KEZDŐDIK MINDEN ELÖLRŐL... Maholnap indulnak a vetőgépek, hogy földbe tegyék a magot. Ha azt mondom, kenyér, mi jut az eszedbe? Az alig meleg sugarat hintő nap már rég lebukott a kéklő dombok mögött. Az alkony úgy lopakodott be a völgybe, mint valami tolvaj. Észrevétlenül este lett. Elült a faluban a hazaballagó tehéncsorda kavarta por. A világos ablakokból fénykévék hulltak a néptelen utcákra. Elnémultak a zajok, az esti élet apró neszein túl most tisztán úgy lehetett hallani, mintha egy óriási dongó zümmögne valahol távol. Az egyik házban talán éppen ebben a percben mondta egy parasztasszony: — Feküdj csak la, kisfiam, apád még szánt... Igen. Ott túl a falu végén, ahol tegnap még sárga csövű kukoricát törtek az asszonyok. Feszülten nézi a reflektorcsíkokkal világított táblát. Időnként cigarettára gyújt. Barázda barázdát követ, rög rögre hull. Az arcának csak a körvonalait láttam a sötétben. — Be kell ezt fejezni, mert holnap vetjük. Ilyenkor már nincs vesztegetni való idő, mert sohasem tudni, hogy holnap nem köszönt-e be az eső. S amíg a búza nincs a földben, nem pihenhetünk nyugodtan... — Otthon a család? — Ök is tudják, hogy ilyenkor mi van ... A cigaretta parazsánál láttam, hogy arca borostás, és szeme körül a fáradtság — mint az eke a földben — barázdákat húzott. ősi örökség, ha a gabona vetésére kerül sor, a paraszt- emberben fölébred valami megfoghatatlan nyugtalanság, s ez csak akkor oldódik fel, mikor az utolsó négyszögölön is betakarja a föld a magot. Kenyér — mi jut eszedbe róla? Tavasszal, mikor levonul a hó, a gabonatáblák harsogó zölddel hirdetik a tavaszt. S a tél folyamán oldódott feszültség lassan újra éledni kezd: vajon mi lesz belőle, mit hoz az aratás. És gépek, járják a zöldellő földeket, irtják a gyomot, hintik a tápanyagot. Nyúlik a gabona, aztán egy napon már kalászok bókolnak a nap felé. A magtárakat fehérre meszelik, serény, szorgos kezű asszonyok készítik a helyet az elcsépelt gabonának. A nappalok mind forróbbak lesznek és mind sárgább a határ. És egy napon a gépóriás, a kombájn megindul a földre. Odakanyarodik a tábla sarkához, a mindig olajos kezű kombájnos valamit igazít. — Olyan ez, mint mikor a versenyző rajtol. Még nem tudja pontosan, milyen eredményt ér el, csak seiti. Valami ilyesmit érez ilyenkor az ember ... Megindul a gép, mögötte kopárrá borotvált a tarló, rajta a termésétől megfosztott szalmakupacok. És hull, zizegve hull a mag ... A megtelt pótkocsik alatt billen a mérleg nyelve — és az emberek arról kezdenek beszélni: lesz szépen kenyerünk .. . Kenyér... A malmok hengerei zümmögve őrlik a gabonát. Hófehér liszttel telnek a zsákok. És éjjelente a nyitott ablakú pékségből áradó illat már az új lisztből sütött kenyér kellemes illata. A fehér abroszon hatalmas, barnára sült házikenyér. A falu ma békés, csendes, ünneplő. A kenyeret ünnepli. A kéz, amelyik akkor az éjszakában fogta a traktor kormányát, hogy másnap vetni lehessen, az előbb vágta meg a kenyeret, amAnek az útja ott, akkor kezdődött. Ha azt hallom, kenyér, sok minden eszembe jut. Az augusztusi szép ünnep, ami a kenyéren keresztül dicsérte az érte fáradozó kezeket. Aztán eszembe jut az is, hogy lassan ismét rövidülnek a napok. És nemsokára újra kezdődik minden elölről. Vörös Márta Szeszélyes az idei nyár. Az elején aszály sújtotta a mezőgazdaságot, most meg a megye egyes részein szinte naponta esik az eső. A köd az őszit idézi, s a munkák egyike- rnásika ugyancsak erre az évszakra emlékeztet. Itt a szüret, a dűlő menti fák levelei zöldről a rozsdabarnára váltanak át, s egyre több embert látni a földeken, akik a megtermett javakat takarítják be. Vízváron jártunk, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet határában, s ami mindjárt szembetűnt, ami a legmozgalmasabb képet mutatta, az a burgonyabetakarítás volt. (Alsó képünk.) Együtt végezték a három munkafolyamatot: a szedést, a válogatást és a prizma zást. A két kombájnnal több mint húszán, a három verbecsnél pedig összesen mintegy százan serénykedtek. Háromszáz holdon termelt burgonyát az idén a Vörös Csillag Tsz, valamennyit ve- tőgumónak, s elégedettek a gülbaba és a bintje hozamával. A kiválogatott, prizmá- zott gumókat hamarosan fémzárolja a felügyelőség. Vevő akad a burgonyára; egy alföldi termelőszövetkezet például tizenkét vagon fémzárolt vetőgumót rendelt a vízváriaktól. A méreten felüli termés visszamarad étkezési célra. Ebből is értékesítenek, s úgy számolnak, hogy étkezési és vetőburgonyáént a tervezett hárommilliónál félmillió forinttal többet kapnak. Idősek és fiatalok, sok-sok évi tapasztalattal bíró nénikék és friss szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező lányok egyaránt szorgalmas tagjai a szövetkezet kertészeti brigádjának. Az uborka és a paprika szedése az augusztus végi napok »slágere« a kertészet^ ben. Itt több mint húszán foglalatoskodnak. A nagyra nőtt, sárga húsú paprika szedés és válogatás után (felső képünk) a Nagyatádi Konzervgyárba meg a pécsi standokra, üzemekbe kerül. A tizenöt hold termésével elégedett a brigád és a gyárnak a szedésnél, a válogatásnál jelen levő képviselője egyaránt. 230 000 forint bevételt terveztek, s erre most már azt mondják, hogy a tervből biztosan valóság lesz. A kertészeti brigád »édes gyereke« immár az idén termőre fordult tíz hold szilvás. A termést a MÉK-nek szállítják. A fiatalok legalább olyan szívesen szedik ezekben a napokban ezt a mézédes gyümölcsöt, mint amilyen lelkiismeretesen végzik munkájukat a zöldségkertészetben. Az idén szednek először szilvát a gyümölcsösben, s mindjárt a kezdet biztató: itt is túlteljesítik tervüket, 30 000 forint helyett 40 000 forint bevételre számítanak. Rapszodikus időjárású az idei nyár, de úgy látszik, a vízváriakon nem fog ki. A bevételek alakulásából erre lehet következtetni. TIszfa ruhák... Néhány perccel ^ előtt érek a gyár alagsorába. Fejem fölött csőrendszer húzódik — ki tudja hány száz méter hosszan, mint valami álmennyezet. Tompa dübörgés hallatszik. Közvetlenül az alagsor fölött_elhelyezett fonógépek okozzák. A fal melletti padokon szorosan egymás mellett ülve — már munkaruhában — fonónök várnak a műszakkezdésre. ök váltják a délelőttösöket. Némelyik hideg ételt majszol. Élvezik az üldögélést. Tudják, kemény nyolc óra következik. Ki kell hát használni minden percet a pihenésre. Csak így lehet bírni a városban legjobban fizetett, de egyik legnehezebb női munkát. Tíz perc múlva a műszakból jövőkön meg is látszik a nyolc óra nyoma. Gyorsan ruhát cserélnek és sietnek az autóbuszokhoz. A strapának nincs vége. Van, ki órákat vonatozik, ki tanul, ki meg - nekilát a nagymosásnak ... Akinek mosógépe van. annak könnyebb; akinek centrifugája is, annak még inkább, aki pedig szárítóval is rendelkezik, az már igazán nagy gondot rázott le a Válláról. De hány családnál Van meg mindez együtt? Kevésnél. Erre gondolt a textilművek szakszervezeti bizottsága. amikor elhatározta, hogy a jóléti alapból olyan mosodát létesít, ahol minden szükséges kellék rendelkezésére áll. Ennek az alagsorban lévő mosodának az ajtaja előtt várom az érkezőket. Fiatal nő közeleg. Kezében tisztítószerek, ő az első, aki mosni akar. Perger Istvánná. — Lehet segíteni? — kérdem. — Lehet -r- mondja mosolyogva. — De nem sok tennivalója van. Férjem, aki az üzemben lakatos, már beáztatott. — Ügy látszik, a férfiak, kezdik belátni, hogy az asz- szonyoknak a pihenésre szánt idejük jóformán házi munkával telik el. Igyekeznek segíteni nekik — vetem közbe. — Igen — hangzik a válasz. — Ámbár csak titokban csinálja. Nem szereti, ha mások megtudják. Azt mondja, papucsnak tartják ... Az asszonyka már megindította a négy mosógép közül az egyiket. Harminc év köYllll érkezik. Kicsit u 1 * szégyenlőssé válik, amikor észrevesz. De azért elszánja magát a mosásra. Gyorsan kiszedi a szennyest az aktatáskából. Gyakorlott mozdulattal megindítja az egyik gépet, s már rakja is bele a ruhákat. Férfiholmik. Nála egy csomag átfutási ideje jóval rö- videbb, mint a fiatalasszonynál. Az első ruhák egykettőre belekerülnek a Patyolatnál használatos, a helyiség közepén felállított centrifugába. Egy gombnyomás, és a nagy gyorsasággal pergő fémdob felzúg. A víz ömlik belőle a kövezetre, s lecsurog az elvezető lyukon át. A szembelévő ajtóhoz siet, s bekukkant. Az a szárító. Nagy helyiség. A meleg levegőt külön berendezés szolgáltatja. A vasalószobával együtt három helyiséget bocsátott a dolgozók rendelkezésére az üzem. — Fizetnek valamit a mosásért? — kérdem. — Semmit — mondja a fér- . — Egyesek azt hangoztatták korábban, hogy legalább öt forintot kellene íminrianlBtől kérni De nem lett belőle semmi. — Tetemes összeget fizethet a gyár havanként kizárólag villanyszámlára, különösen télen, amikor egy nap állítólag tizenöten is igénybe veszik a mosodát — jegyzem meg. — Eh! — így a férfi. — Semmi az. Itt milliókat fizetnek villanyszámláért A mosodáé meg se kottyan közötte. A milliókhoz viszonyítva valóban csekély a mosoda villanyszámlája. Ám ha úgy nézzük, hogy havonta mennyivel lenne kevesebb a családi kasz- szában azoknál, akik itt mosnak, rögtön más értéke van a tisztálkodási költségnek. Tréfálkoznak. A férfi azt mondja az asszonynak, mindjárt utoléri. — Persze, hiszen magának jóval kevesebb holmija van — feleli amaz, s kezeiről visszadörzsöli a' hófehér habot a gépbe. Sok tiszta ruha jelzi már az eltelt időt. De az asszonyka egyáltalán nem látszik fáradtnak. Innen a mosókonyhából az eszpresszóba mehetne. Anyámra gondolok. Nem ilyen volt a mosótekinő mellett. Bizonyára az övé sem. A mosógépek egyenletesen zúgnak. Űj zajt csak a centrifuga erőteljes bugása hoz idődként a helyiségbe. Az alagsorban — ahol a kétezer fős gyár gépeinek dübörgése épp olyan, mint két óra előtt — mér egyetlen lelket se látok. Tart a délutáni műszak. Az első, akivel találkozom, egy asszony a földszinten, az üzemi könyvtár előtt. Körülnéz és bemegy. Vajon a mosókonyhának hányán köszönhetik, hogy ide is van idejük betérni? feegedi Nándor Évenként 7000 autóbusz A Minisztertanács ez év júniusi határozata központi programmá nyilvánította a közúti járműgyártás fejlesztését. E kiemelt fejlesztési program megvalósítása lehetővé teszi, hogy gépiparunk e fontos ága gyorsan felzárkózzék a műszaki, gazdasági haladás élvonalába, és hogy magas színvonalon elégíthessük ki a hazai közúti járműigényeket. összesen 8,9 milliárd forintot költünk a közúti járműgyártás fejlesztésére a harmadik ötéves tervben. Az ágazat termelése 1966-tól 1978-ig a tervek szerint megháromszorozódik. Ugyanezen idő alatt a szocialista országokba irányuló közúti járműkivitel 7,5-sze- resére, a nem szocialista piacokon pedig 6,5-szeresére növekszik. Vajon reálisaik-e, megalapo- zottak-e ezek a merész tervek? Az érdekelt termelő- és külkereskedelmi vállalatok, az illetékes kormányszervek különböző szintű tárgyalásokon, piackutató munkával számba vették az értékesítési lehetőségeket, elemezték a műszaki fejlesztés szóba jöhető irányait, a hazai gyártási adottságokat. A járműfejlesztési program szilárd alapjának a hazai szükségletek és a baráti országok — mindenekelőtt a Szovjetunió — hosszú távú igényeinek kielégítését tekintjük. A konkrét igényeket 1970 végéig ismerjük. A harmadik ötéves terv utolsó esztendejében, 1970-ben hazánkban összesen 7000 autóbusz készül, szemben az 1966. évi 2933 egységgel. (Az idén 4200 autóbuszt gyárt az Ikarusz.) A 7000 autóbuszból 1970-ben a Szovjetunió 4000, az NDK 1000 autóbuszt vásárol a tervek szerint Ezzel a termeléssel az Ikarusz Európa legnagyobb autóbuszgyártó cégévé válik. A sorozatnagyság a hazai és a baráti igények alapján a negyedik ötéves tervben tovább növekszik. Az autóbuszgyártás folyamatos, szalagszerű szerelő, festő technológiája minden szempontból korszerűnek mondható. Ma még sok azonban a kézi munka az autóbuszgyártó folyamatban, ezt a sorozat- nagyság növekedésével fokozatosan szükséges kiiktatni. A technológiai fegyelem is fejlesztésre, szilárdításra szorul. Az új autóbusz-típusok egyébként a konstrukciós megoldásokat (korszerű szervo-kor- mányt, légrugózást stb. építenek a járműbe), a külső formáiba belső kényelmet tekintve megfelelnek a mai magas követelményeknek. Nem véletlen, hogy a legigényesebb európai autóbuszgyártó svéd, nyugatnémet cégek is kooperációs tárgyalásokat kezdeményeztek az Ikarusszal. A közúti járműfejlesztési program legnagyobb beruházása: Diesel-motorgyár létesül Győrben. A nagy teljesítményű Diesel-motorok gyártási jogát és a korszerű termelő- berendezéseket nagy múltú nyugati gépkocsigyártó cégektől vásárolták. Az új győri Di asel-motorgyár átadására 1969 első félévében kerül sor, de már az idén 550 darab 200 lóerős, hathengeres Rába-MAN Diesel-motor készül, főként vásárolt, külföldi alkatrészekből. Jövőre 3000, 1970-ben 7000, a távlati tervek szerint pedig 12—15 ezer Diesel-motort gyártanak MAN-licenc alapján. A korszerű motorok főleg hazai gyártású tehergépkocsikba és autóbuszokba kerülnek. Ugyancsak a győri Magyar Vagon- és Gépgyár a hazai közúti járművek másik fődarabjának, a hátsó hidaknak is a szakosított gyártója, szállítója. Ezek a hátsó hidak egyébként nemcsak a hazai autóbuszokba, tehergépkocsikba kerülnek, hanem baráti országok is vásárolják nemzetközi kooperáció keretében. így például a nagy sorozatban gyártott, 10 tonnás hátsó hidak a hazai igényeken kívül szovjet és lengyel rendelésre is készülnek. Az idén 5000 darabot, jövőre 7500-at, 1970-ben pe3ig már 18 ezer hátsó hidat exportálunk a Szovjetunióba. Ugyanebből a 10 tonnás hátsó híd- ból Lengyelország 2500 darabot vásárol jövőre. A Szovjetunió viszont a nemzetközi szakosítás és kooperáció keretében mellsőtengelyt, szervo-kormány-szi- vattyút, lengéscsillapítót és egyéb más alkatrészt szállít a magyar autóbuszokhoz és • tehergépkocsikhoz. Jelenleg a nemzetközi kooperáció további bővítésének tervei és elképzelései formálódnak. A győri Magyar Vagon- és Gépgyár a Rába-MAN Diesel-motorokon, a hátsó hidakon kívül a közúti járművek egy újabb fődarabjának, a tehergépkocsi-fülkének a gyártását kívánja megszervezni nagy sorozatban, nyugati licenc alapján. Ezenkívül még 10—20 tonna hasz nos teherbírású, speciális t' hergépkocsik, camionok gyr tására is készülnek a g’ gyárban.
