Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-27 / 200. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1968. augusztus IT Megk«zd#döft a demokraták elnikjelöld kongresszusa Négy versenytárs: Humprey, McCarthy, McGovern és Maddox Hétfőn este, magyar idő szerint keddre virradó éjszakr Chicagóban megkezdődik a amerikai Demokrata Párt ei- nökjelölő konvenciója. Több mint ötezer küldött és helyettes küldött jelenlétében Daniel K. Inouye, Hawai állam demokrata párti szenátora mondja el a megnyitó beszédet, miközben rendőrök és katonák tízezrei felügyelnek arra, hogy a pártkonvenció zavartalanul tevékenykedhessék. A megnyitó ülés küszöbén, vasárnap, külön légihíddal 7500 különleges kiképzett katonát szállítottak Chicagóba, a város 11 ezer főnyi rendőrségének és a már korábban kivezényelt 6000 főnyi nemzeti gárdista alakulatnak megerősítésére. A konvenció színhelyét, a chicagói amphiteatru- mot csaknem három méter magas szögesdrót kerítés vesd körül, a városközponttól odavezető több kilométeres út mentén — ez az út a négergettón keresztül vezet. Vasárnap a két fő versenytárs, Humphrey alelnök és McCarthy minnesotai szenátor megérkezett Chicagóba. Humphrey alelnök magabiztosan nyilatkozott esélyeiről, megbízottai pedig azt hangoztatják, hogy máris több mint iOO küldött szavazatával ren- telkezik. A megválasztáshoz i312 szavazat szükséges. Eddig négy jelölt van versenyben, Humphreyn és Mc- Carthyn kívül George McGovern dél-dakotai szenátor és Lester Maddox Georgia állam kormányzója, a két utóbbinak azonban szinte semmi esélye nincs. A konvenció küszöbén egyre erőteljesebben emlegetik, hogy Johnson elnök esetleg mégis újrajelölteti magát a texasi delegáció révén. Ezt a »-liberális« elemek esetleg úgy ellensúlyozzák, hogy jelölik Edward Kennedy szenátort Megkezdődtek Chicagóban a háborúellenes csoportok tüntetései. ' Chicago életét egyébként kettős közlekedési sztrájk bénítja meg, a taxisofőrökön kívül vasárnap hajnaltól az autóbuszvezetők is sztrájkolnak. Sztrájkolnak a telefontársaság alkalmazottai is. Hétfőn reggel a népes mi- chigani küldöttség vezetője, Philip Hart szenátor közölte, hogy a delegáció kész kiállni Edward Kennedy mellett. Szovjet tiltakozás az NSZK moszkvai nagyköveténél A Szovjetunió külügyminisztériuma, a szovjet kormány megbízásából szombaton tiltakozását jelentette be az NSZK moszkvai nagykövetségén azzal a tűrhetetlen légkörrel kapcsolatban, amellyel a szovjet követség munkatársait vették körül a német hatóságok szemmel látható egyetértésével. A nyilatkozat rámutat, hogy garázda huligánok napokig elzárták a bonni szovjet követség épületének bejáratait, s megakadályozták a követséget normális tevékenységének gyakorlásában. A hatóságok szemet hunytak a szovjet követség munkatársait ért provokációs cselekmények felett. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az NSZK kormánya téved, ha azt hiszi, hogy a szovjet emberek közömbösen szemlélik, vagy elfelejtik ezeket a provokációkat. A szovjet kormány az NSZK kormányától azonnali intézkedéseket követel, melyek garantálják a szovjet követség munkatársainak biztonságát és a tevékenysége folytatásához szükséges normális légkört. A nyilatkozat emellett a szovjet nagykövet és a követség más munkatársai ellen provokatív módon fellépő személyek felelősségre vonását is követeli. (MTI) Újabb francia H-bomba kísérlet? Az első francia hidrogénbomba szombat esti felrobbantását, amelyet De Gaulle tábornok »a francia tudomány, technika és ipar nagyszerű sikerének« minősítette, lapjelentések szerint egy hét múlva újabb hasonló robbantás követi. Francia hivatalos körökben elégedettek a H-bombakísér- lettel. AZ AUTÓKERESKEDELEM A MEZŐGAZDASÁG szolgálatában TERMELÖSZÖVETKEZE TEK, Állami gazdasagok! IDŐT ÉS PÉNZT TAKARÍTHATNAK MEG, HA MOST RENDELNEK SS MM 51/a típusú 2,5 tonnás nyitott tehergépkocsit Kedvezőtlen útviszonyoknál rendkívüli igénybevétel esetén is üzembiztos — kitűnő segítőtárs. Az őszi mezőgazdasági idény alatt 20 000 FT ÁRENGEDMÉNY AZONNAL SZÁLLÍTJUK. ELADÁSI ARA: 65 00« FT. AUTO- ÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI VÁLLALAT AUTÓKERESKEDELEM Budapest, Xin., Gogol u. 13. Telefon: 494-738. (5232) A váratlan manőver oka, hogy a befolyásos politikusok nem bíznak Humphrey esélyeiben Nixonnal szemben a novemberi elnökválasztáson. Továbbá befolyásolja a küldötteket az a lehetőség, hogy a konzervatív szárny kés: Johnson újrajelölésére is. Csehszlovákiai helyzetkép (Folytatás az 1. oldalról) amikor egy ismeretlen rend- .agy Csehszlovákiának , , . ... , számú autó elütött egy csel, barátja és ki az ellensé lállal megfenyegetett szemé lyeknek a névsora, akik a nép szabadságának megmentéséhez segítséget nyújtó szövetséges csapatokat támogatják. Borzenko utal rá, hogy az illegális ellenforradalmi rádióadók országszerte közvetítik az utasítást: »Egyetlen csepp vizet se adjatok a megszállóknak«. A cikkíró elmondja, jiogy számú autó elütött egy csel, kislányt, az ellenforradalmi jelszavakkal telefirkált ingekben díszelgő hosszú hajú huligánok részvétlenal bámulták a haldokló gyereket. A közelben levő szovjet harckocsik legénysége közül viszont öten nyomban felajánlották vérüket. Borzenko cikkében elmondja, hogy kd A szocialista országok hadseregeinek katonái járókelőkkel beszélgetnek Prága egyik ut- cáján. (Telefotó — MTI külföldi képszolgálat) Veszélyes játék Kiesinger a NATO aktivizálását sürgeti A bonni kormány immár nem is titkolja, hogy a csehszlovákiai helyzetet a NATO agresszív irányzatának megerősítésére kívánja kiaknázni. Kiesinger kancellár az egyik nyugatnémet rádiónak adott nyilatkozatában kormányának »békepolitikájáról« elmélkedett és kijelentette, hogy ennek »elengedhetetlen föltétele a NATO aktivizálása és megerősítése«. Kijelentette, hogy »békepolitikát« csak úgy lehet folytatni, ha az NSZK tagja »egy erős atlanti szövetségnek«. Javasolta, hogy a NATO »legfontosabb« tagjai tartsanak tanácskozást, esetleg csúcsértekezlet formájában. Kifejezte azt a reményét, hogy Franciaország a most kialakult helyzetben intenzívebb formában fog részt venni a NATO munkájában. Hogy milyen messzemenő reményeket fűz Kiesinger kancellár »a NATO aktivizálásához«, arra némi fényt vet az a kijelentése, hogy szerinte »a csehszlovákiai események új korszak kezdetét jelenítik«. Nem tartják meg a BT ülést Nem tartják meg a Biztonsági Tanács hétfőn, magyar idő szerint 15 órára kitűzött ülését — közölte az ENSZ- titkárság szóvivője a tanács tagjainak képviselőivel hozzátéve, hogy a tanács elnöke, aki utasította őt e bejelentés megtételére, folytatja a következő ülés időpontjának kitűzésével kapcsolatos tárgyalásait, mivel a BT nem vette le napirendjéről a »csehszlovákiai helyzet« kérdését. (MTI) Svoboda távirata Hájeknek Miint az ADN jelenti Moszkvából, az ott-tartózko- dó Svoboda csehszlovák köz- társasági elnök környezetében kijelentették: Svoboda elnök felszólította a New Yorkban tartózkodó Hájek külügyminisztert, hogy ne szólaljon fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Mint az elnök távirata rámutat, a csehszlovákiai fejlődést »a szocialista országok egymás között vitatják és oldják meg«. (MTI) Mit iósol a Gallup A republikánusok esélyesebbek? Röviddel a Demokrata Párt hétfő este kezdődő konvenciója előtt több amerikai közvéleménykutató intézet is vizsgálatot végzett a két párt és az egyes jelöltek esélyeinek fölmérésére. A közvéleménykutatás adata szerint az amerikai közvélemény Nixotnt alkalmasabbnak tartja Humphrey-nál a vietnami háború befejezésére. Három amerikai közül kettő tartja alkalmasabbnak a Köztársasági Párt elnökjelöltjét a demokrata pártinál a háború rendezésére. A megkérdezetteknek csupán 13 százaléka vélekedik úgy, hogy a párizsi megbeszélések eljuttathatnak a háború befejezéséhez. Minden eddiginél többen helytelenítették az amerikai csapatok Vietnamba küldését. A megkérdezettek 53 százaléka volt ezen a véleményen. A közvéleménykutatás adatai szerint a köztársaságiak javára 2:l-es arány alakult ki abban a kérdésben is, melyik párt alkalmasabb arra, hogy távol tartsa az Egyesült Államokat a harmadik világháborútól. Az egyes jelöltekkel kapcsolatban a következő jellemző adatokkal szolgált a Gallup Intézet: Nixon és Humphrey párharcából 54:27 arányban Nixon került ki győztesen. Nixon és McCarthy küzdelméből pedig 52:29 arányban úgyszintén a köztársasági jelölt. A Gallup Intézet adataiból világosan kitűnik McCarthy nagyobb népszerűsége. r a provokátorok immár napok óta megakadályozzák a Ruzinc-i repülőtér vízzel és árammal való ellátását és kikapcsolták a vízvezetékhálózatból azokat a körzeteket, ahol a testvéri csapatokat helyezték el. Vasárnap magát »Szabad Prága Hangja« névvel megjelölő rádióállomás olyan utasítást adott, hogy a házak falát, a járdákat és az úttesteket mázolják tele szovjetellenes jelszavakkal. — Nem tudom, hogy kik a szerzői annak az utcai gyaláz- kodásnak — Jelinek a Mlada Frorata szerkeszrtője, avagy az ellenforradalmi Kétezer szó című felhívás megfogalmazói, de e mocskolódások olyanok, mintha veszett kutya nyálával írták volna őket — jegyzi meg Borzenko. A továbbiakban elmondja, hogy a feketeszázas csehszlovák írók tűz alá vették a Prágában tartózkodó szovjet újságírókat, megszállóknak és gyilkosoknak nevezik őket, majd megállapítja: minden csehszlovák író és újságíró él és jó egészségnek örvend, közülük egyesek koktélt hörpöl- gefcnek az ellenforradalmi »231-es klub« kávézójában. Ezzel szemben a szovjet újságírók kicsiny csoportja máris elvesztette Kari Nyepomnjas- csijt és Alekszandr Zvorikint. Borzenko ezután visszaemlékezik azokra az áldozatokra, amelyeket a szovjet nép Csehszlovákiáért hozott a fasizmus ellen vívott közös harcban, s megállapítja: Mi tengernyi vért hullattunk Csehszlovákiáért, s most Csehszlovákia népét halállal fenyegetve akarják rávenni, hogy egy csepp vizet se adjon nekünk! — A revizionisták és az ellenforradalmárok azt suttogják, hogy a szovjet csapatok az ország és a főváros történelmi kincseinek elpusztítása végett jöttek Csehszlovákiába. A nép azonban tudja: azért jöttek, hogy megvédelmezzék mindazt, amit a nép géniusza és munkája alkotott... — Húsz évvel ezelőtt jelent meg »A szomjúság csillapítása« című regényem, amelyet cseh nyelvre is lefordítottak. Tudom, hogy a fizikai szomjúságon kívül létezik még a győzelem lelkesítő szomjúsága. Ezt a szomjat érzik ma mindazok a csehek és szlovákok, akiknek drágák Lenin eszméi, a szovjet néppel való barátság S diadalmaskodni fog azoknak az idős kommunistáknak az igaza és ^becsületessége, akik tudják, barátja és ki az ellensége, és akik három üveg vizet adtak katonáinknak — fejezi be cikkét Szergej Borzenko. Az NSZK vezeiő köreinek jelenlegi akciói leleplezik a szoí.ahsta országok határainál a NATO nyugatnémet »előőrsének« szánt gyújtogató szerepet — írja a Pravda hétfői számában Vitalij Menysikov. A cikkíró rámutat az NSZK katonai hatóságai »pontosan az előirányzott terv szerint« végre kívánják hajtani a Bundeswehr Fekete oroszlán fedőnévvel jeizett hadműveleteit, s emlékeztet rá, hogy a Bundeswehr által végrehajtandó nagyszabású hadgyako. latok provokatív jellegének leleplezése korábban arra Késztette a nyugatnémet uralkodó köröket, hogy a hadgyakorlatom ar. »elodázzák« és végrehajtásuk körzetét kissé nyugatra tolják el. Ám a hadművelet katonapolitikai elgondolásai ugyanazok maradtak. Az NSZK uralkodó körei a szocialista országok ellen irányuló nyugatnémet imperialista katonai demonstráció provokatív tendenciáját az utóbbi napokban még jobban hangsúlyozzák olyan intézkedésekkel, mint a bajor—csehszlovák határ mentán állomásozó nyugatnémet alegységek erejének növelése, mint a nyugatnémet kém- és felforgató ügynökség tevékenységének jelentős aktivizálása Csehszlovákiában. A nyugatnémet revansista és militarista erők említett és egyéb veszélyes akciói közvetlenül összefüggnek az imperialista reakció Csehszlovákiával kapcsolatos ellenforradalmi terveinek megsemmisítő vereségével — mutat rá a Pravda hírmaevarázóia. A Pravda hétfői száma egy teljes újságoldalon közli csehszlovák dolgozók leveleit. Mint rámutat, ezek a levelek abban a kritius időben íródtak, amikor az ellenforradalmi erők támadásba lendültek. A csehszlovák dolgozók levelei — ezek a megrendítő felhívások — a haladéktalan testvéri segítségnyújtásra szólítanak fel. A Pravda szerkesztősége megjegyzi, hogy a névaláírással érkezett leveleket név nélkül közli, mivel nem akarja kitenni a levelek íróit olyan üldöztetésnek, amilyent a prágai autógyár 99 munkásának kellett elszenvednie, amiért levélben fordultak az SZKP Központi Bizottságának lapjához. De eljön az idő — hangsúlyozza a Pravda —, amikor megnevezzük ezeknek a leveleknek az íróit, akik a szocialista Csehszlovákia igaz hazafiai és a szovjet nép barátai. Kassáról »régi kommunisták egy csoportja« arról ír, hogy egyetértenek azzal az értékeléssel, amelyet az SZKP és más kommunista pártok alakítottak ki a csehszlovákiai helyzetről. »Cselekedjetek gyorsan és segítsetek abban, hogy rendezhessük a helyzetet« — hangzik a levél. Úgynevezett demokraták — írják a régi kommunisták — illegálisan fegyvereket halmoznak fel. Hajtunk, régi kommunistákon fognak bosszút állni. Egy gyár dolgozói levelükben elmondják, hogy a gyárba nyugati kémügynökök érkeztek, akik arra kényszerítették a dolgozókat, hogy a »Kétezer szó«-hoz hasonló határozatokat írjanak alá. A munkások ezeket azért írták alá. mivel féltek, how rákerülnek a »konzervatívok« listájára. s hajszát indítanak ellenük. Egy bmói levél arról számol be. hogy egyes személyek 20—30 nevet is odahamisítottak »az egész nép nevében« fogalmazott kiáltványok alá. Mindegyik levélből kiesendő! a Szovjetunió iránti mélységes szeretet, bizaloi* és az elkeseredés azok ellet«, akik gvalázzáfc a szovjet népet. (MTI)