Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-18 / 167. szám
XXV. évfolyam, 167. szám. Csütörtök, 1968. július 18. MA LATJUK A TV-BEN A játékokra készül Szeged A szegedi szabadtéri játékok megnyitására július 20-án kerül sor. A Dóm téren már javában folynak a nyitóelőadásként műsorra tűzött Bánk bán próbái. (MTI-íotó — Tóth Béla felvétele.) Miért lett drágái:!) a tej ? A tejnek szabott ára ven. Az Élelmjszer-kdskereskedel- ms Vállalat azonban ezzel mi lsem törődve, fölemelte a boltban fogyasztott tej árát. Az intézkedéssel a megyei tanács kereskedelmi osztálya sem ért egyet. A fogyasztók sem értik, miért tette ezt a vállalat. Vendéglátói pari tevékenység címén emelte föl a tejboltokban elfogyasztott tej árát a vállalat. Ha valaki fél litert vásárol, akkor 1,70 forintot fizet érte. Így tehát 3,40 forintba kerül egy liter tej. De ha három decit kér valaki, akkor egy forintot számolnak érte. Ebben az esetben három-harmincba kerül a tej literje. Ha két decit vásárol a vendég, akkor hetven fillért kémek érte. Ebben az esetben viszont 3,50 forintba kerül egy liter tej. Ki érti ezt? A vállalat arra hivatkozik, hogy a tejkimérés már vendéglátóipari tevékenység, s ezért joga ran felárat számolni. A boltoknak azonban csak árusításra van engedélye, s a megyei tanács kereskedelmi osztályának véleménye szerint a vendéglátóiparszerű reggeliztetésnek nincsenek meg a föltételei. Belső gondokat is okoz ez az intézkedés, hiszen a boltosok ugyanabból a kannából mérik ki három forintért azt a tejet, amit hazavisznek, s azt is, amelyet — drágábban _ a boltban fogyasztanak el. A Balatonon a Ralp Heid Cirkusz Ismét világjáró cirkusz érkezett megyénkbe. A világhírű zenebohóc, Ralp Heid cirkusza és varietéje minden nagyobb balatoni fürdőhelyen föllép. A svájci cirkusz először Siófokon verte föl az ezernyolcszáz személyes sátrát, s itt kezdte meg somogyi vendégszereplését. Innen Ba- latonlellére, Szárszóra, Földvárra, Szemesre, Boglárra utazik a. cirkusz. A varieté Fonyódon fejezi be a Balaton déli partjára tervezett föllépéseit. A vállalat egy Belkereskedelmi Minisztériumból érkezett levélre hivatkozik. A levél ügyintézője, Faragó Zsuzsa, a Belkereskedelmi Minisztérium közgazdasági főosztályának munkatársa viszont azt állítja, ők csak arról tájékoztatták az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatot, hogy vendéglátóipari tevékenység esetén lehet vendéglátói árat felszámolni. Az említett nyilatkozatból is kiderül, hogy a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat helytelenül értelmezi a minisztérium levelét, hiszen a fölemelt árért semmivel sem ad többet, mint korábban. S ahol sorban állnak az emberek — márpedig nemcsak Kaposváron van ez így, hanem a Balaton- parton is —, ott nehéz megmagyarázni, miért lett drágább a tej. Éppen ezért a vásárlók érdekében állítsák vissza a régi árakat. K. I. Tiltsák meg a strandokon a vízbe ugrálást és a labdajátékot! Pihenni, felüdülni mennek oda az emberek és nem bosszankodni. A nagyatádi és a kivadári strandokon mégis sok bosszúság éri őket. Sokan, főleg gyerekek zavartalanul ugrálhatnak a betonról a medencékbe, összefröcskölve másokat. A medencén kívül pedig a futballozok labdái zavarják a pihenni vágyó strandolókat. Az egyik vasárnap a kivadári strandon például egy 6—8 tagú »labdarúgócsapat« tartotta rettegésben az embereket. A meglehetősen kemény bőrlabda hol az egyik, hol a másik szunyókálóra, napozóra esett. Láttam, amilcor egy békésen falatozó család fűre kirakott élelmiszerének kellős közepébe pattant le a labda. Megértjük, méltányoljuk a fiatalos lendületet. Az effajta virtuskodást azonban nem lehet szó nélkül tűrni. A strand gazdája adjon utasítást a strandfelügyelőknek: Tiltsák meg a vízbe ugrálást, a labdarúgást és egyéb, a látogató közönség nagy részét zavaró játékokat! D. S. Jelenet Déry Tibornak A talpsimogatő című tv-játékából. Ma 21.25 órakor sugározza a televízió. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP nemzetközi úttörőialáikozó a Cső tanárkai Szovjet, csehszlovák, lengyel, német és magyar úttörők vesznek részt Balaton- szentgyörgyön, a Csillagvárban megrendezendő nemzetközi úttörőtalálkozón. Az ünnepélyes megnyitó szombaton délelőtt 10 órakor a fonyódi hajókikötőben lesz. Utána a késő esti órákig vízi vetélkedőn versenyeznek a gyerekek a legjobb helyezésekért. A kétnapos program vasárnap délelőtt 9 órakor a Csillagvárban folytatódik. Az ünnepélyes műsorban külföldi pajtások is föllépnek. A nemzetközi úttörőtalálkozó egész napos szellemi és sportvetélkedővel zárul. MAJAKOVSZKIJ-EMLÉIÍEST MARCALIBAN Hogyan figyeljünk oda Majakovszkijra, azt hiszem ez a legfontosabb kérdés ma, amikor a költő születésének het- venötödik évfordulóját ünnepeljük. Majakovszkijra emlékeznünk kell, s többet ennél: vitatkozni vele, mert Majakovszkij ma is éppoly elszánt vitatkozó, mint életében volt. Hétfőn este emlékestet rendeztek Marcaliban, a Fegyveres Erők Klubjában a költő tiszteletére. E. Fehér Pál irodalomtörténész vezette figyelmünket az ismert Majakovszkijról a kevésbé ismert költőre, emberre. Keres Emil Kossuth-díjas előadóművész pedig a rádióban is fölvett Majakovszkij-műsorát mutatta be. Üj versfordításokat, amelyekből ha nem is egy teljesen új Majakovszkij képe bontakozik ki, de mindenképpen igazibb, emberibb, mint az eddig ismert. E. Fehér Pál bevezetőjét és méltatását az emberibb költői portré megrajzolása vezette. Az előadó röviden szólott Majakovszkijról és a magyarok kapcsolatáról is. A költő első verse 1921-ben jelent meg magyar nyelven, az Induló, balra. Sokáig nem tudtunk aztán róla, a Horthy-korszak tökéletesen »leblokkolta«. 1945 után mintha egyszerre be lehetne pótolni mindent, vettük kezünkbe a költő hagyatékát. HÁTBORZONGATÓ Nagyon aktuális volt az az új program, amely azt tűzte ki feladatául, hogy fordítsuk újra Majakovszkijt' most már ügyelve poétikájára is. Az Európa Kiadónál hamarosan megjelenő új válogatás már ezeket a verseket mutatja be. E. Fehér Pál és Keres Emil a bevezető után — amelynek A vitatliozó Majakovszkij címet adták — az utazó költőt, majd a politikai versek íróját mutatták be. Keres Emil többre vállakozott, mint illusztrátor, nemcsak mert annyi verset hozott, hogy szinte egy önálló estre is tellett volna belőlük, hanem mert széles ecsetvonásokkal — nem elnagyolva — ő is megfestette a költő portréját. A korszerű Majakovszkijt. Keres Emil egyénisége is olyan, hogy szereti adni a költőt is, megteremti őt is magában, s különös azonosulással az előadóművésszel igazán hangzik minden hangja. H. B. Kitört az Etna Az Etna északkeleti kráterének keleti lejtőjén újabb repedés keletkezett és több kilométeres lávafolyam zúdul a Del Bove völgy felé. Ugyanebből a kráterből egy másik lávafolyam északkeleti irányban halad. A központi kráterből állandóan vastag füstoszlop emelkedik fel, és percenként húsz robbanás rázza meg a hegyet. Balatonszárszón, a 116-os őrház melletti vasűtátjárónál Márton Sándor figyelmetlenül vezette a diósjenői tsz mikrobusza!, és nekiment az arra száguldó személyvonatnak. Szerencsére csak könnyebb sérülés történt. A látvány mind enesetre riasztó, ha elképzeljük. vi » történhetett vein»... — KÖNYV EGYMILLIÓÉRT. Tiz százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le az idén a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat kaposvári boltja. Az első félévben több mint egymillió forint értékű könyvet adtak Magyarázkodás A szállodában a nászutasok a nyolcadik emeleten kaptak szobát. A liftet nem liftboy, hanem egy szőke szép leány kezelte. Kacsintott az ifjú férje, majd mosolyogva kérdezte: — Hogy van, drágám? A szobában az ifjú aszszony lecsapja a táskáját, és rátámad a férjére: — Ki volt ez a nö? Amaz dühösen legyint. — Hagyjuk ezt, jó! Elég bajom volt tegnap, míg megmagyaráztam neki: ki vagy te? Rendelőben öreg dáma állít be az orvosi rendelőbe, egy esi- nos kislánnyal. A doki bácsi azt mondja a leánynak: — Vetkőzzön le, kisasz- szony. Mire az idős hölgy: — De doktor úr, én vagyok a beteg. — Rendben van. Mutassa a nyelvét Szívbank Szívbankot alapítanak az VSA-ban. Oda csak a Casanovák fognak betörni. Aratnak A pekingi operaház tagjai falun vendégszerepeinek. Egyelőre siker helyett gabonát aratnak. Kissé Alvajárók, de azért teljesítik a normát. Vendéglőben A nyomozó megkérdezi a vendéglőben: — IJj pincérük van? — Igen, hogy jött rá? — Ismeretlen ujjlenyomatokat látok a tányéron. Fejlődik a technika A tranzisztor-technika legújabb sikolya: minirádió, parafa talapzaton, uszodai használatra. További sikereket: menjenek víz alá! öregek és fiatalok Egy fiatalember így panaszkodott egy ízben Winston Churchillnek: ->A szüleim olyan elmaradottak, a legkisebb megértéssel sem viseltetnek az ifjúság iránt!-« Churchill elnéző válasza így hangzott: »Fiatalember, legyen türelmes a szüleivel. Amikor én például 14 éves voltam, az apám olyan buta volt, hogy egyszerűen nem tudtam megértetni magam vele. De mire 21 éves lettem, meglepődtem, hogy az öreg hét év alatt menynyit fejlődött« ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WERTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat^ Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahívataloknáJ és postáskézbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándcrr utca 6. Nyomdáért felei: Mautner József.