Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-18 / 167. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér SomogyiHénian A Z MSZM.VMEGV El BIZOTTSÁGA t S A MEG YEITA N A CS LAPJA . XXV. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1968. JÜLIUS 18. TEGYÜNK TÖBBET SOMOGYÉBT! fTtZ^V } '^ÖfiyVV Új gyárat ayattak Marcaliban Működik az olajkályhagyártó üzem — A megye vezetői felismerték Somogy viszonylagos elmaradottságának összes káros következményeit; ebből a felismerésből alakították ki azt az újfajta erkölcsi-politikai igényt, amely a Tegyünk többet Somogyért jelmondatban fogalmazódott meg. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a jelszó és a vele összefüggésben kibontakozott mozgalom kiállja a társadalompolitika kritikáját, és megfelel a megye dolgozói jogos fényeinek, érdekeinek — hangsúlyozta ünnepi beszédében tegnap Illés Dezső, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának titkára, a marcali járás ország- gyűlési képviselője, amikor felavatta Marcaliban a Mechanikai Művek új gyáregységét, az olajkályhagyártó üzemet. Az ünnepi eseményen részt vett Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke is. Sátor János, a Mechanikai Művek igazgatója részletesen beszélt a marcali gyáregység ezután kifejtendő munkájának jelentőségéről. A Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat meg a Textilipari Vállalat telepéből fejlesztettek új üzemet. Igen vid idő, mindössze néhány nap alatt készültek fel új termékek, kondenzátorok, kályhák gyártására. Azért tették ezt, hogy a járási lyen meg a járásban munkát kereső embereket minél nagyobb számban itt foglalkoztathassák. A korszerű és tágas üzemcsarnokot, amely mintegy 1200 négyzetméteres, Inke Sándor, a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója ezúttal hónapokkal a kitűzött határidő előtt adta át rendeltetésének. A Mechanikai Művek Marcaliban számottevő fejlesztést hajt végre. Mint., már említettük, átvette a So- : mogy megyei Tanácsi Textilipari Vállalat meg a Finom-$' mechanikai Vállalat helyi telepét. A tavasszal vállalkozott Illés Dezső beszédét mondja. arra, hogy új gyáregységet hoz létre; a volt textilipari üzemben immár hetek óta kondenzátort készítenek, a Finom- mechanikai Vállalat telepén pedig az új üzemcsarnokban megindult az olajkályhák gyártása. A megye mintegy 8,5 millió, a Mechanikai Művek pedig kereken 25 millió forintos befektetéssel alapozta meg az indulást. így most 350 ember jutott munkához. Az új gyáregység termelési értékben évente mintegy 350 milliót produkál majd. Ez körülbelül húsz-huszonkétszerese a helyi telepek eddigi évi termelési értékének. Az induláskor a most avatott új telep csempé- zett olajkályhák gyártására rendezkedett be. Ez az új gyártmány egyelőre belföldön kerül forgalomba. A vállalat igazgatója azonban előrelátóan kérte az üzem munkásait: úgy dolgozzanak, hogy termékeik minősége megfeleljen ne csak a hazai, hanem a külföldi piac követelményeinek is. A Mechanikai Művek a marcali gyáregység munkásait úgy tekinti, mintha eddig is az anyavállalat alkalmazásában dolgoztak volna. Ennek az értékelésnek adott félreérthetetlenül hangot Koller Tamás, az üzem pártbizottságának titkára. Elismerést juttatott kifejezésre Agárdi Zoltánná, a szakszervezeti bizottság titkára is azzal, hogy a marcali gyáregység dolgozói közül harmincnak átadta a törzsgárdatagoknak járó bronz jelvényt A Mechanikai Művek párt-, gazdasági és szak- szervezeti vezetősége úgy értékelte, hogy az üzem létrehozásában végzett munkájáért külön elismerést érdemel Király Ferenc, a járási pártbizottság első titkára, dr. Ress Zoltán, a járási tanács vb-elnöke. Ezért a vállalat vezetősége nevében és megbízásából mindkettőjüknek átadták a kiválódolgozó-jelvényt.Ünneo volt tegnap Marcaliban. Ünnepi rangra emeltek egy dolgos hétköznapot; megkezdte termelését az olaj- kályhagyár, a Mechanikai Művek gyáregysége. Ez a nagy esemény a párt és a kormány vidéki ipartelepítési programja megvalósításának egyik gyakorlati bizonyítéka megyénkben. Elutazott Kaposvárról a permi művészeti csoport Ma reggel elutazott a permi Műszaki Szakképző Intézet művelődési házának együttese Kaposvárról. A fiatalokból álló öntevékeny művészeti csoport a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Házban adott színvonalas műsorával belopta magát a kaposvári fiatalok szívébe. Művészetszeretetükről tanúskodtak a líraian megkomponált balettszámok, valamint a kórus és a szólóénekesek előadása is. Az együttes valóban emlékezetes estét szerzett kaposvári nézőinek. A szovjet fiatalok tegnap elutazásuk előtt a Villamos Berendezés és Készülék Művek Kaposvári Villamossági Gyárába látogattak el. A vendégeket Jámbor Miklós főtechnológus, a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsának vezetője fogadta. Beszélt a gyár történetéről, a brigádmozgalomról, a KISZ-fiatalok munkaversenyéről. Ezután a gyár mérnökeinek és műszaki vezetőinek társaságában megtekintették a különböző üzemrészeket, ismerkedtek a munkafolyamatokkal és a gyárban dolgozó ifjúkommunistákkal. A szovjet művészeti csoport délután a somogysárdi méntelepet tekintette meg. Kétnapos somogyi vendég- szereplésük és tartózkodásuk után ma reggel balatoni körútra indultak. Megkezdődött a munka az új üzemcsarnokban. A varsói találkozó részvevőinek levele a Csehszlovák Kommanista Párt Központi Bizottságához Mint ismeretes, Varsóban július 14-én és 15-én szocialista országok pártós kormányvezetői találkoztak, s a találkozó részvevői levelet intéztek a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságához. A közös levél így hangzik: Kedves elvtársak! Bulgária, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak nevében fordulunk Önökhöz ezzel a levéllel, melyet a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló őszinte barátság, valamint közös ügyeinkről, a szocializmus pozícióinak megerősítéséről és a népek szocialista közösségének biztonságáról való gondoskodás vezérelt Mély nyugtalanságot kelt bennünk az események fejlődése az Önök országában. A reakció támadása, amely az imperializmus segítségével pártjuk és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság társadalmi rendszerének alapjai ellen irányul, mély meggyőződésünk szerint országukat azzal fenyegeti, hogy letéríti a szocializmus útjáról. Következésképpen veszélyezteti az egész szocialista rendszer érdekeit. Ezeket az aggályokat fejeztük ki a drezdai találkozón, többszöri kétoldalú találkozásainkon, valamint azokban a levelekben, amelyeket pártjaink az utóbbi időben a Csehszlovák Kommunista Párt KB elnökségéhez intéztek. A közelmúltban javasoltuk a Csehszlovák Kommunista Párt KB elnökségének: július 14-én tartsunk új, közös találkozót azzal a céllal, hogy kölcsönösen kicseréljük információnkat és véleményünket országaink helyzetéről, s ezen belül a csehszlovákiai események fejlődéséről. Sajnos, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége nem vett részt ezen a találkozón és nem élt a kialakult helyzet kollektív, elvtársi megvitatásának lehetőségével. Ezért tartottuk szükségesnek, hogy e levélben őszintén és nyíltan kifejtsük Önöknek közös véleményünket. Mi azt szeretnénk, ha önök jól értenének bennünket és helyesen értékelnék szándékainkat. Nem volt és nincs i)s szándékunkban beavatkozni olyan ügyekbe, amelyek kizárólag pártjuk és államuk belső ügyei, megsérteni a kommunista pártok és a szocialista országok közötti kapcsolatokban az önállóság és egyenlőség tiszteletben tartásának elvét. Nem úgy lépünk fel Önök előtt, mint a tegnap képvisePróbagyártás a somogyudyarhelyi betonüzemben A Somogy megyei Vegyesipari Vállalat hosszú ideig nehéz gondokkal küzdött. A korábbinál jobb vezetés és gazdálkodás következtében azonban kikerült a hullámvölgyből. Ahhoz, hogy helyzetét megszilárdítsa és a piacon versenyképes legyen szükség van újabb profilok kialakítására, elsősorban a készárugyártásban.. Ezért hozzáláttak egy korszerű betonáruüzem építéséhez Somogyudvarhelyen. Ez a tervek szerint 1970-ben éri el csúcsteljesítményét, s akkor mintegy 180 embernek ad munkát. Különösen kedvező az, hogy olyan helyen épül fel, ahol úgyszólván semmiféle ipari bázis nincs, s a járási szervek szerint még mintegy hatszáz embert tudnának az műszaki színvonalat igénylő áruk előállítására is. A környezet, valamint a hatalmas kavicsmennyiség tág lehetőséget nyújt mind az üzem, mind a választék bővítésére, a termelés növelésére. Mivel keresett cikkekről van szó, aránylag rövid időn belül várható a termelésnek a tervezettnél nagyobb mértékű emelkedése. Az üzem felépítésére a vegyesipari vállalat vállalkozott. E feladatot rövid idő alatt jól megoldották. Elkészítették a szép szociális és irodaépületet, a hatalmas vasvázas csarnokot és a gyártó teret. Még ebben az évben fölépítik a téli csarnokot, amely a nagy hidegben is lehetővé teszi a munkát. iparban elhelyezni. A vállalat vezetőinek elképzelése szerint eleinte egyszerűbb betonipari termékeket (kútgyűrűt, betoncsövet, kerítésoszlopot) gyártanak. Később pedig — ha az iparnak és a lakosságnak szüksége lesz rá — rátérnek a magasabb A próbagyártás a napokban megkezdődött a somogyudvar- helyi betonáru-üzemben. Még ebben az évben mintegy hárommillió forint értékű különféle betonelemet készít a csurgói járás új ipari létesítménye. (Szegedi) lői, akik a hibáknak és fogyatékosságoknak — beleértve a szocialista törvényesség megsértésének — kijavításában zavarnák önöket. Nem avatkozunk be a csehszlovák szocialista népgazdaság tervezési és irányítási módszereibe, az önök tevékenységébe, amely a gazdasági struktúra tökéletesítésére, a szocialista demokrácia fejlesztésére irányul. Üdvözölni fogjuk a csehek és szlovákok közötti viszony rendezését, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság keretein belüli testvéri együttműködés egészséges elvei alapján. Nem tudunk egyetérteni azonban azzal, hogy az ellenséges erők letérítsék országukat a szocializmus útjáról és Csehszlovákiát kitegyék a szocialista közösségből .való ki- szakítás veszélyének. Ez már nemcsak az Önök ügye. Ez valamennyi kommunista és munkáspárt és valamennyi olyan állam ügye, amelyeket szövetség, együttműködés és barátság fűz össze. Ez közös ügye országainknak, amelyek a Varsói Szerződésben egyesültek, hogy biztosítsák függetlenségüket, az európai békét és biztonságot, áttörhetet- len gátat emeljenek az imperialista agresszív és revansis- ta erők cselszövéseivel szemben. Országaink népei óriási áldozatok árén győzedelmeskedtek a hitleri fasizmus felett, s vívták ki a szabadságot és a függetlenséget, annak lehetőségét, hogy a haladás és a szocializmus útján járjanak. A szocialista világ határai Európa központjába, az Elbához és a sumavai hegyekhez helyeződtek át. S mi soha sem fogunk belenyugodni abba, hogy a szocializmus történelmi vívmányait, népeink függetlenségét és biztonságát veszély fenyegesse. Mi soha sem egyezünk bele, hogy az imperializmus békés vagy nem békés úton, belülről vagy kívülről rést üssön a szocialista rendszeren, s a maga javára változtassa meg az erőviszonyokat Európában. Szövetségünk ereje és szilárdsága valamennyi testvérország szocialista rendszerének belső erejétől és attól a marxista—leninista politikától függ, amelyet a népeink és államaink politikai és társadalmi életében vezető szerepet betöltő pártjaink követnek. A kommunista párt vezető szerepének aláásása a szocialista demokrácia és a szocialista rendszer felszámolásához vezet. Ezzel veszélybe kerülnek szövetségünk alapjai, veszély(Folytatás a 2. oldalon) íBahUom mellékletünk a fi— Z. oldalouj BALATONI CSÚCSFORGALOM