Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-30 / 152. szám
Vasárnap, 1968. június 30. 10 SOMOGYI NÉPLAP Újpesti segítség Marcalinak Amióta Bene Feri, a marcaliak volt üdvöskéje az ■‘0'j pesti Dózsa játékosa, azóta nyaranként egyszer biztosan megjelenik Marcaliban az NB I-es csapat. Az idén is így volt. A héten Ü. Dózsa—Marcali VM mérkőzést hirdettek Marcaliban és környékén a falragaszok. Szerdán este, a mérkőzés időpontjában kihalt volt a kis járási székhely, mert a község apraja-nagyja mind ott volt a festői feicvésű sportpályán. A vasútállomás környéket ellepő személygépkocsik és motorkerékpárok sokasága azt jelezte, hogy megmozdult a környék is, mert hisz nincs a marcali járásnak olyan faluja, ahol a sportbarátok ne vallanák magukénak az egykori marcali középcsatárt, Benét. A mérkőzés valóban barátságos találkozó volt. Az eredmény ismeretes. Volt már arra példa, hogy tizenegy gólt rúgtak Benéék, s a marcali csatárok eggyel sem tudtak válaszolni. Az Idén annak örvendtek a labdarúgó-oarátok, hogy formás támadásokból' három gólt ért el a hazai csapat. Ahogyan Bene Jóska Szentmihályi hálójába vágta a labdát, azt Noskó meg a volt válogatott kapus együttesen is megcsodálták. A fedezet még próbált menteni, de már csak beljebb tudta segíteni a labdát. Egy szó mint száz, sikere volt az újpestiek idei bemutató mérkőzésének is. A szurkolók megtapsolták Szentmihályit, Solymosit, Káposztát, Dunai Il-t, no és elsősorban Bene Ferit. De jutott az elismerésből az időnként jól játszó hazaiaknak is. Ez azonban e mérkőzésnek csak az egyik része. A másik a jövő szempontjából talán még fontosabb. A mérkőzést követő baráti vacsora után, amikor a hazaiak elszámolásra invitálták a vendégeket, Farsang Endre, az "f. Dózsa labdarúgó-szakosztályának vezetője úgy mondta: »Nincs elszámolni valónk«. — No de a költségek, az utazás, ezt természetesen megfizetjük — így Kálmán Sándor, a marcali sportkör elnöke. — *smétlem, nincs a marcaliaktól követelni valónk. Legyen a bevétel a sportköré — hangzott a válasz. — Egyt-'oként is az a szívélyes fogadtatás meg a baráti vendéglátás, amelyet Marcaliban kaptunk, nekünk mindent megér. A fiúk pihennek, jólesik egy kis kikapcsolódás, közben egy kis foci is — mondta az újpesti szakosz- táyvezető. Így eseti, hogy mintegy tizenötezer forint váratlan bevételhez jutott a héten a Marcali Vörös Meteor labdarúgó-csapata az újpesti Dózsa jóvoltából. Az újpestiek nemes gesztusa, hogy a nekik járó költségekről is lemondtak a Marcali javára, hathatós segítség egy olyan kis sportkörnek, mint a Vörös Meteor. — Hány mérkőzésen lett volna ennyi bevételünk? — hajtogatták a marcaliak. A sportköri vezetők, akik annak örvendtek, hogy a kézilabdapálya építkezésének befejezéséhez jól jön ez a pénz. A Dózsa háza táján pedig bizonyára azt vallják: megérdemli a segítséget az az egyesület, amely olyan kitűnő labdarúgókat nevel, mint Bene Ferenc. Kovács Sándor A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük Legtöbb helyen már szünet van. Egyk-másik járásban azonban még tart a bajnokság. Fonyódi járás Az éllovas saját otthonában csak döntetlent ért el a Balatonszent- györgy ellen. A kilencedik forduló után igen tömör az él. Még az ötödik helyezett is lehet tavaszi első. Balatonkeresztúr—Szóllősgyörök 2:1, Látrány—Hács 2:2, Vityapusz- ta—Balatonszehtgyörgy 1:1, Pamuk —Somogyvár 1:2, Balatonberény— Somogytúr 6:4. 1. Vityapuszta 2. Somogyvár 3. B.-szentgyörgy 4. Szóllősgyörök 5. B.-keresztúr 9 7 1 1 30:10 15 9 7 1 1 24:9 15 9 6 1 2 24:8 13 9 6 1 2 27:10 13 9 6 1 2 35:16 13 Siófoki járás A hajrá bővelkedik meglepetésekben. A nemrég még sereghajtó Balatonföldvár nagy vereseget mért Balatonszabadira. Nagycse- pelyen is levegőben lógott a meglepetés. A 70. percben még a hazaiak vezettek 3:l-re. Balatonszárszó—Pusztaszemes 10:0, Bálványos—Kőröshegy 3:4, Nagy- csepely—Balatonújhely 3:4, Balatonföldvár—Balatonszabadi 6:2. A bajnokság forduló előtt: 1. Balatonújhely 2. Kőröshegy 3. Balatonszárszó 4. Kötcse 5. Balatonszabadi 6. Bálványos 7. Balatonföldvár 8. Pusztaszemes 9. Nagycsepely állása az utolsó 7 5 1 1 24:12 11 7 3 4 - 17:10 10 7 3 2 2 25:13 8 7 3 2 2 13:12 8 7 3 1 3 17 :13 7 7 3 1 3 12:13 7 7 3 - 4 19:33 6 7 2 - 5 10:18 4 7 1 1 5 9:22 3 Az ifjúsági csapatoknál Balatonszabadi együttese a listavezető 11 ponttal. Pusztaszemesnek 10, Kötésének 9 pontja van. Az olimpiai sportágakban mindenütt folyik a nagy készülődés Mexikóra. Az atléták, az öttusázók után az úszók is hallatnak magukról. Az utóbbi években a magyar úszók nemigen kényeztették el a sportág barátait Most azonban itt is feltörő ben vannak a fiatalok. Gyarmati Andrea, Túró- czy Judit esélyes arra, hogy ott legyen Mexikóban. Turóczy a hétközi válogató jellegű úszó versenyen átadta a múltnak a 100 méteres női gyorsúszás eddigi rekordját. Az új csúcs 1:00.4. A BVSC nemrégiben Kaposváron is járt fiatal úszónője erősen ostromolja a bűvös egy percet. A szakemberek véleménye szerült még ebben az évben tovább javíthatja a magyar csúcsot. Ö a nagy esélyes arra, hogy elsőként ússza a nők közül egy percen be* ’■fii a ino "i'lArf Közel az egy perchez TUROCZY JUDIT Készülődik az «ifinpiai labdaríigócNu ;>a & Válogatottak hat fővárosi és hat vidéki egyesületből Koncentrált felkészülés — Az augusztusi formák döntenek A magyar sportközvélemény oizakodva küldi a labdarúgóválogatottat az olimpiára. Futballistáink 1952-ben és 1964 ben arany-, 1960-ban pedig bronzéremmel tértek haza az olimpiai, küzdelmekről, mos. pedig aranyérmük megvédésére készülnek Mexikóban. Hosszas vita után az MLSZ úgy döntött a nagy kérdésben: nem szerepelteti az olimpiai csapatban azokat a játékosokat, akik játszottak a labdarúgó VB 16-os döntőjének mérkőzésein. Elsősorban azért határozott így, mert az olimpiát alkalmasnak tartja a feltörekvő fiatal játékosok tehetségének kibontakozására. Sós Károly szövetségi kapitány és Lakat Károly olimpiai edző hat fővárosi és hat vidéki egyesületből válogatta ki a játékosokat. Huszonegy fővárosi és kilenc vidéki játékos került az olimpiai keretbe. Ez az arány érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a bajnokság tavaszi idényében a vidéki klubok többsége nagyon egyenetlen teljesítményt nyújtott. A 16 NB i-brn szereplő egyesület közül csak a Pécs, a Du- aújváros, a Tatabánya és az Egyetértés nem ad a jelenlegiek szerint játékost az olimpiai keretbe. Különösen feltűnő a Tatabánya helyzete, amelyből egy esztendővel ezelőtt még Juhos, Laczkó, Szabó biztos kerettagnak számított. De aligha hitte volna egy éve valaki, hogy a diósgyőriek közül Tamás, Szurgent, Siko- ra, Gál »nem fér be« a fiatalok csapatába, vagy hogy a pécsi Kincses, a győri Stolz, Kiss é: a többi csapatból néhányan számításba se kerülnek. A játékosok névsorát átnézve az olimpiai csapat gerince kialakultnak látszik. A tavaszi formák alapján aligha kétséges, hogy a kapuban Faiér és Szarka jön elsősorban számításba. Á hátvédsor Keg- lovich, Páncsics, Szűcs és Novak lehet. A keretben a vidékiek közül még szereplő Fejes aligha tud helyet kiverekedni magának ebben a sorban. A középpályásak között — ma úgy tűnik — biztos helye van a vidékiek közül Szálainak és Bástinak, a két salgótarjáni játékosnak, de ha tartja formáját, akkor a sokoldalú és megbízható diósgyőri Szucsá- nyi is tagja maradhat az utazó keretnek. A csatársorban a mai szélsőínség lehetőséget ad az egyébként tehetséges szegedi Pusztainak, és amennyiben formáját tartja, akkor a belsők között biztos helye lesz a másik szegedinek, a gólerős és robbanékony Kozmának. A győri Varsányi szerepel még -.üdékről a csatárok között, az ő válogatása azonban csak előlegezett bizalomnak és biztatásnak tekinthető, hiszen a tavaszi idényben szinte egyáltalán nem játszott. A legjobb összeállítás kialakítása csak ezután következik. Az olimpiai keret tagjai július 5-ig kötelező pihenőt tartanak, akkor Tatán kezdődik a közös munka, majd egymást követik az edzőmérkőzések egyre erősebb ellenfelekkel. Egy NDK-beli csapat, a szomszédos országok valamelyikének B válogatottja, az olasz Fiorentina szerepel a • tervezett ellenfelek között. A felkészülés-sorozatot a' szeptember elején sorra kerülő osztrák—magyar mérkőzés zárja, melyen a magyar színeket az olimpiai csapat képviseli. A jelenlegi olimpiai keret nem végleges. Az augusztusi formák döntenek majd. Augusztus közepén kerül sor az első keretszűkítésre, s azután már csak esetleges személycserék következhetnek, ha a kerettagok közül valaki megsérül, vagy nem tudja megnyugtatóan ellátni a rábízott posztot A magyar csapat sorsolása első pillanatra kedvezőnek látszik, hiszen a C csoportban sem San Salvador, sem Marokkó, sem pedig Izrael nem okozhat különösebb problémát egy jól felkészült magyar együttesnek. A középdöntő azonban már annál nehezebbnek látszik. Az ellenfél előreláthatólag Csehszlovákia vagy Bulgária válogatottja lesz, és a küzdelem itt már kieséses. Tiszteletdíj az olimpiára utazó somogyi sportolónak Idős szakmunkás kopogtatott a minap az MTS Somogy megyei Tanácsának elnökénél. — Gazdag Géza vagyok, kaposvári nyugdíjas lakatos. Nem tudom, jó helyen járok-e? Az időm megengedi, hogy szakmám szebbik odalát is gyako- rolgassam. Az utóbbi hetek- ben-hónapókban ezt a műtárgyat készítettem — és előkerült a csomagból egy igazán remek mestermunka. Egy gémeskút, fémből kovácsolva. Szemet gyönyörködtető művészi munka. * — Azért jöttem, hogy átadjam önöknek ezt a szerény kis emléktárgyat. •'Jgy gondoltam, legyen azé, aki Somogy megyéből kiharcolja magának a jogot, hogy tagja legyen az olimpiai csapatnak — mondta az idős sportbarát. Azóta a megyei TS elnökének vitrinjét díszíti Gazdag Géza remekműve. A TS vezetője azonban bízik abban, hogy nem sokáig. Reméli, akad majd jogos tulajdonos. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Somogy megyei Húsipari Vállalat állandó munkára fölvesz gyakorlott géplakatost. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon. Kaposváron. (9370) Kazánlakatosokat jó kereseti lehetőséggel azonnal felveszünk. Jelentkezes: Kaposvár, Május 1. u. 30. sz. alatt a Somogy megyei Finommechanikai Vállalatnál. (9781) Az ÉLGÉP 6. sz. gyáregysége B.-pest, XIV. kér., Fogarasi út 2— 6. fölvesz vidéki változó munkahelyre kőműves, ács, vasbetonszerelő, hegesztő, lakatos, csőszerelő, festő szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben. Szállást biztosítunk. Kül- szolgálati költséget térítünk (19 Ft). _____________________________ A tabi fogyasztási szövetkezet a 16. sz. tengődi italboltjába italboltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés az ig. elnökénél. (7228) Az Óbudai Gépipari Ktsz 1. sz. telepe (Marcali) azonnal fölvesz több éves üzerrü ••■'*• üzemvezetőt, esztergályos, marós, festő és szerszámbeuino s a., kasokat. Jelentkezés: Széchenyi u. 11. (5861) Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó foglalkoztatásra keres a Lakasépu.0 Ktsz, Bp.. V., Aulich u. 8. Munkásszállást, üzemi étkezést, sza- oad szombatot, munkaruhát biztosítunk, hazautazási költséget térítünk. Kiemelt fizetés, társas házépítési pótlék. Szorgalmas, megbízható dolgozók jelentkezését várjuk. (689) A Tapsonyi Gépjavító Állomás villany- és aujógéphegesztőt fölvesz. Jelentkezés a gépjavító állomás igazgatójánál. Fizetés megegyezés szerint. (7249) Az Építőgép-javító és Gépgyártó Vállalat 7. sz., Gyárának barcsi telepe több éves gyakorlattal gépipari technikusokat vesz föl, technológus! és szerszámszerkesztő munkakörbe. Bérezés: vállalat bérszabálvzata szerint, megegyezés alapján. Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi osztályán, naponta 8—16 óráig. Lakást biztosí- ani nem tudunk. Vidékről bejáró dolgozók részére a 31/1967. KPM sz. utasítás alapján havijegyet biztosítunk. (7251) Gyakorlott vízvezeték-szerelőt alkalmaz állandó munkára a Kuta- sí Állami Gazdaság kuiasi központja. Jelentkezni lehet hétköznap de. 10 óráig Bogyó Mihály építésvezetőnél. Kutason. _____(7227) F érfi segédmunkásokat állandó munkára — jó kereseti lehetőséggel — mosógépkezeiónek — azonnal felveszünk. Kaposvári Patyolat Vállalat.___________________(7229) 1 6 évet betöltött leányokat szö- vőátképzősnek fölvesz a Jacquard Szövőgyár. A betanulás idején 7o0 Ft fizetést adunk. Albérleti szállást biztosítunk. Jelentkezés írásban a Jacquard Szövőgyár üzem- gazdasági osztályán. Budapest, XIII., Szekszárdi út 19—25. (700) A Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz lakatosokat, központifűtés-szerelőket, bádogosokat, villanyhegesztőket, kőműveseket, gépkezelőket, gázszerelőket valamint a fenti szakmákba betanított segédmunkásokat. Továbbá kubikosokat, építő- és szakipari segédmunkásokat, takarítókat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 30. (11466) Háziasszonyok, figyelem! Horgolni, kötni tudó bedolgozókat vesz föl a Budapest HORIZONT Szövetkezet. Jelentkezés a városi tanács munkaügyi csoportjánál. _________________________________(9394) Hegesztővizsgát tett lakatosokat, kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Szigetvári u. 59.______________________________(9886) A Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat fölvételre keres külszolgálati munkakörbe asztalosokat és lakatosokat. Jelentkezés: Kaposvár, Malom u. 10. Tmk-üzem Balatonszemesi telephellyel egy vizsgázott kazánfűtőt július 1-től állandó munkára alkalmazunk. Jelentkezés: Kaposvár, Füredi u. 1., íizemvezetési osztály.________ (9383) A Kaposvári Textilruházati Ktsz fehérnemüvarrásra varrónőket keres, konfekció-fehérnemű részlegéhez, valamint fél műszakos takarítónőt irodatakarításra. Jelentkezni lehet Április 4. u. 1. alatt. ___________________________(7261) Á llandó munkára szalmabálázáshoz és -szállításhoz Somogy .negye területére munkásokat felveszünk. Fizetés: teljesítmény szerint. Kiküldetési költségátalányt fizetünk. Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet felvásárlási főosztálya, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 5. Telefon: 13- 096.,_____________________________(72)4) A 13. sz. AKÖV azonnal fölvesz: gyakorlott gyors-gépírót titkárnői beosztásba, közgazdasági technikumi végzettségű dolgozókat, valamint bérgazdálkodási munkakörbe középfokú képzettségű és nagy gyakorlatú munkaerőt. Jelentkezés a vállalati Füredi úti központjában.__________________(9956) A szennai Üj Barázda Mg. Termelőszövetkezet motorfürészese- Vet kb. 300 VobiD’HoT Fa kitermelésére. Lakást biztosítunk, | fizetés megegyezés szerint. Jelentkezes a tsz emoKenei. (7265) Középiskolás vagy általános iskolát végzett tanulókat könnyű fizikai munkára, félnapos foglalkoztatással fölvesz a MÉH Vállalat. Iskolai engedély szükséges. Jelentkezés 8—10 óráig a MÉH Vállalat központjában: Kaposvár, Achim András u. 24. sz. (9964) A Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat fölvesz motorkerékpár-jogosítvánnyal rendelkező, taik munkában jártas villanyszerelőt. Jelentkezés a vállalat karbantartó üzemében. Kaposvár, Malom U. 10. (9367) Azonnal felveszünk érettségizett, gépírni tudó, gyakorlott adminisztrátort, valamint kőművest, villanyszerelőket és hegesztő-lakatosokat. AFOR karbantartó műhely, Kaposvár, Jutái út. Telefon: 12-506. ________________________________(7269) A kaposvári cukorgyár állandó . munkára rakodó és segédmunká- I sokat fölvesz. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (7280) A FONYÖDI KOSSUTH ERDŐBE! Á HEGYEN MEGNYÍLT Árnyas kerthelyiségéből a Balaton északi oldalának természeti szépségei eí álhatók. Házias ételek, hűtött üdítő és szesztartalmú italok. Szolid árak! Csoportos étkeztetést vállalunk! Nyitva mindennap 8—01 óráig, 19 órától tánczene. APRi ü ÍRD ETÉS EK ; ■ r- , r • : . GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, nagyapánk, Wagner György életének 82. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése július 1-én hétfőn, du. fél 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (9981) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk és nagyanyánk, özv. Tóth Míháiyné elhunyt. Temetése július 2-án (kedden) du. fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (9989) Éladó 5 tonnás spe- diterkocsi. Balatonmá- ria, Petőfi u. 44. _________ (5684) K utason, a Petőfi u. 75. számú családi ház kerttel, nagy gyümölcsössel, gazdálkodásra alkalmas, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: ugyanott., (2407) Kaposvár, Arany u. 61. sz. ház beköltözhetően fizetési könnyítéssel eladó. (966J2 Egyszoba-összkom- fortos házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Május 1. u. 38. Hegedűs. ____(9900) M iklósfán — Nagykanizsa mellett — kertes családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Ferecskó Kálmán, Miklósfa, Vörós- marty u. 1.______(5689) K eveset használt cserépkályhák, asztaltűzhelyek, komplett fürdőkályhák, kályhák, bontásból származó ajtók és ablakok eladok Ingatlankezelő Vállalat, Kaposvár. Ady Endre u. 18. (9709) Kaposváron, a Géza utca végén kis családi ház eladó, 113 négyszögöl területtel. Érdeklődni: Faludiék- nál, Kapós-hegy 9. (2414) A 13. SZ. AKÖV határidőre váltat tömegárugépi felrakással és bil- lentéssel történő lerakással. Vállal továbbá földbontást autóbag- gerrel is. 1000 tonnán felüli mennyiség esetén díjkedvezményt biztosítunk. ________13. sz. AKÖV E ladó kétszobás, konyhás családi ház, mellékhelyiségekkel, baromfiudvarral, szép kerttel. Vétel esetén beköltözhető. Kaposvár, Vöröshadsereg u. 33._______________(9968) S zalagfűrész (stabil vasvázas) eladó. Miskolci Tibor, Nagybajom , Fő u. 91. (9974) Kisborjas tehén — negatív — eladó. Kaposvár, Micsurin u. 47. ______________(2421) A lsóbélatelepen két- szoba-komfortos lakóház beköltözhetően 130 000 Ft-ért eladó. Zsiga István, Alsóbé- latelep, Turul u. 13. ___________ (9976) B alatonaligai, vízparti telek 440 n-öl. egészben vagy felerészben is eladó, esetleg lakásra vagy egyéb ingatlanra is cserélhető. Szilágyi. ■ Adánd. (41960) 700 n-öl házhely eladó Nagyatádon, a Rákóczi u. 92. alatt. Érdeklődni: Nagyatád, Szabó Dezső utca 7. (2426) I Budapesti főbérleti lakást cserélnék kaposvári kétszobásra. Érdeklődni: 18—20 óra között a 209-329 telefonon. (2429) !!9 Cukrász házaspár családi cukrászda vezetését vállalná. Balaton környéke előnyben. Ajánlatot »Cukrász 52133« jeligére a soproni hirdetőbe^ (52733) Elhelyezkednénk italboltvezetőnek (kétszemélyesbe) . Szak- képzettségem van. Cím: Molnár György- né, Budapest, II.; Mártírok u. 58., (5692) ismotor tulaj motor alkatrészek JBerva Pannii Dongó mélyen leszállított áron a MÉH Tanácsház utcai boltjában kapható! (7260) Társasház épül. A Május 1,. utca 86. sz. alatt épül a legmoder- nabb lársasház ez évi kezdéssel. Társjelentkezőket keresünk. Ér-» deklődni a helyszínen, Antaléknál. _____ (2406) Telektulajdonoshoz ikerviiiaepítésre betársulnék, lehetőleg Fonyódligeten. Pandur József, Pécs, Tétytye u. 3. ______(2411) B ejárónőt keresünk idős asszony mellé. Kaposvár, Petőfi u. 26. (WW)