Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-29 / 151. szám

Szombat, 1968. június 29. 3 SOMOGYI NÉPLAP A megyei NEB vizsgálata A dolgozó Szakképzetségüknek megfelelő munkakörben Furcsa továbbképzés a kórházban Nem tapasztaltak igazságtalanságot a bérezésnél Orsózórészleg Böhönyén és Marcaliban A közelmúltban a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság több járási bizottsá­gának bevonásával megvizs­gálta a dolgozó nők helyzetét. A vizsgálattal a NEB-nek az volt a célja, hogy megállapít­sa: a vállalatoknál, intézmé­nyeknél milyenek a nők fog­lalkoztatási és szociális kö­rülményei; van-e lehetőség szakmai képzésükre, megtart­ják-e a nők védelmében ho­zott rendelkezéseket. A népi ellenőrök sok időt fordítottak annak megismerésére is, hogy az anyák milyen segítséget kapnak munkahelyüktől. Ankét a dolgozó nőkkel A NEB ülésén örömmel hallgattuk, hogy a különféle társadalmi szervezetek nagy lendülettel és lelkiismeretes­séggel kapcsolódtak bele a dolgozó nők helyzetének vizs­gálatába — kivette részét a munkából a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront városi bizottsága, a megyei nőtanács, a megyei Vöröskereszt, továbbá a vá­rosi KISZ-bizottság is. A vizsgálat a Baromfiipari Országos Vállalat kaposvári gyáregységére, a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyá­rára, a megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalatra, a Kaposvári Villamossági Gyár­ra, a megyeszékhely egész­ségügyi dolgozóira, valamint a fonyódi, siófoki és a tabi járás pedagógusnőire terjedt ki. 1968. január elsején a me­gyében a kereső nők száma a mezőgazdaságban dolgozókat kivéve 28 300 volt, a vizsgált munkahelyek a megye női dolgozóinak 18 és fél százalé­kát foglalkoztatják. A népi ellenőrök egyönte­tűen hasznosnak találták, hogy a vizsgálat előtt ankéto­kon találkozhattak az illető munkahely női dolgozóival, így lehetőségük nyílt a véle­mények közvetlen megisme­résére, ezeken a fórumokon igen gyakran kerültek szóba munkahelyen kívüli problé­mák is. Az első megállapítások kö­zé tartozott, hogy a nőket ál­talában szakképzettségüknek megfelelő munkakörben fog­lalkoztatják, s állandó szak­mai és politikai továbbképzé­sen vehetnek részt. A vizsgált vállalatok segí­tik a tanulásban a nőket, vi­szont az asszonyok nem hasz­nálják ki kellőképpen a to­vábbtanulási lehetőségeket, idejüket elveszi a család, A megyei kórháznál azonban nem ezért iratkoznak be vo­nakodva az iskolába a sebé­szeti, baleseti és szülészeti osztály altatónővérei. Nekik ugyanis teljesen a saját költségükön kell megoldaniuk a továbbképzésüket. Miért vándorolnak? A gyermekes anyák csök­kentett munkaidőben való foglalkoztatását egyelőre nem tudják biztosítani — a villa­mossági gyárban a rendszer­telen anyagellátás miatt, a oaromfifeldolgozónál a mező- gazdasági üzemek rendszerte­len szállítása miatt, a textil­művekben pedig a létszám- hiány miatt. Talán ez az egyik oka annak a nagyméretű fluktuációnak, amely a múlt évben volt a vizsgált üze­meknél. A népi ellenőrök megálla­pították, hogy a férfiak és a nők bére jelentősen különbö­zik egymástól. Ez azonban a végzett munka függvénye, e téren említésre méltó igaz­ságtalanságot nem tapasztal­tak. A vállalatoknál a nők lét­számuknak megfelelő arány­ban vesznek részt a szocialis­ta munkaversenyben. Ez az arány munkájuk elismerésé­ben is megnyilvánul: 1967- ben 580 női dolgozó kapott jutalmat. A dolgozó nők egészség- ügyi ellátottsága általában jó. Mindenütt üzemorvos kíséri figyelemmel egészségi állapo­tukat, rendszeresen tartanak nekik tanácsadásokat, felvilá­gosító előadásokat az egész­ségügyi problémákról. Kielé­gítően gondoskodnak a bal­eseti veszélyek, fertőzéses be­tegségek megelőzéséről is. A terhes nőket megfelelő mun­kakörbe helyezik, az indokolt könnyítéseket mindenütt al­kalmazzák. A kereskedelmi hálózatban azonban nincs rendszeres egészségügyi felvi­lágosító munka, ez mindösz- sze az időszakos egészségügyi vizsgálatokra korlátozódik. A szülő nők fele kért gyermekgondozási segélyt Az ellenőrzött területen a szülő nőknek mintegy a fele vette igénybe a gyermekgon­dozási segélyt. Ezekkel az anyákkal a munkahely tartja a kapcsolatot. Nem így van ez a pedagógusokkal és az egészségügyi dolgozókkal. Az ő munkahelyük többségében még levéllel sem keresi föl? őket. ? A vállalatok a csökkent? munkaképességűek érdeké- ? ben több intézkedést is tét-? tek. Mindenütt tevékenyked- ? nek a rehabilitációs bizottsá-? gok, ezek kísérik figyelem-^ mel, hogy megfelelően gon- doskodnak-e a csökkent mun- kaképességűekről. A Népi Ellenőrzési Bizott­ság előterjesztését követő vi­tán szóba került, hogy hasz­nos lenne a nagyobb üzemek közelében . élelmiszer- és zöldségüzletet felállítani, így a munka után a háziasszo­nyoktól kevesebb időt venne el a bevásárlás. Az Élelmiszer-kiskereske- * delmi Vállalat képviselője er- J re art válaszolta, hogy az új | boltok létesítésének előkószü- * létéit már megkezdték, töb-‘ bek között hamarosan boltot' nyitnak a villamossági gyár- ; nál is. A Pamutfonó-ipari Válla­lat Kaposvári Gyárának fő­mérnöke ismertette a bizott­sággal, hogy rövid időn belül a gyár szeretne orsózórészle­get kitelepíteni Böhönyére és Lengyeltótiba, így lehetővé tennék a környék szabad női munkaerejének foglalkozta­tását. Hasznos javaslatok A NEB több intézkedést ja­vasolt a dolgozó nők érdeké­ben. Többek között javasolta a FÜSZÉRT-nek, hogy az ömlesztett árut kisebb ada gokban csomagolja, hogy ne essen az eladók nehezére, ezek emelgetése. A NEB szüksé­gesnek tartja, hogy a barom­fifeldolgozónál a nagy sz^ny- nyeződés miatt hetenként cseréljék a dolgozók mun­kaköpenyét, a vagonberaká­sokat pedig ezután csak fér­fiak végezzék. A KISZÖV fi­gyelmét felhívták, hogy nyújt­son az eddiginél nagyobb se­gítséget a járások szolgáltató hálózatának bővítéséhez, a Patyolat pedig indítson gép­kocsikat a községekbe, hogy ne kelljen beszállítani a vá­rosba a tisztításra váró hol­mit. Mind a Népi Ellenőrzési Bi­zottság, mind a társadalmi szervek ígéretet tettek, hogy ezután is figyelemmel kísérik a dolgozó nők helyzetét, s lehetőségeikhez képest segítik megoldani problémáikat. P. D. Ezer ealmnatalsáin a Szovjetuniói! Húszmillió rubel értékű mezőgazdasági gépet kapunk A szovjet ipar, amely mesz- szemenően kielégíti a magyar mezőgazdaság igényeit, az idén az AGROTÖSZT-ön ke­resztül húszmillió rubel fe­letti értékben szállít mező- gazdasági gépeket, berende­zéseket és fölszereléseket ha­zánkba. Ezekben a napokban kezdi meg a munkát a földe­ken a legújabban vásárolt ezer gabonakombájn. A szál­lítmány egy részét eredeti­leg csak a harmadik negyed­év végére igazolta vissza a szovjet traktor-export válla­lat, de az AGROTRÖSZT ké­résére még az aratás kezde­téig valamennyit leszállítot­ták. Naponta ezer köbméter vizet fogyaszt Nagyatád Római kori sírok A pécsi székesegyház közelében a Mecsekvidéki Pincegazdaság te­rületén ásatások során eddig mar nyolc római kori sír került elő, köztük egy páratlan pannóniai le­letnek számító »korsós« gyermek­sír. Az egyfülű, mázas kerámia korsót szájával kifelé építették a sírba úgy, hogy a sírnál időnként megjelenő hozzátartozók — az ősi kultikus hitnek hódolva — a kor­só nyílásán át »útravalót«, ételt- ibalt juttathattak a halottnak. Levél és telefon A hiteles statisztikai fölmérések szerint na­gyobb munkára kénysze- rítettük tavaly a postát, mint az azt megelőző esz­tendőben. Mi, magyar állampolgá­rok az 1966. évi 53,2 he­lyett tavaly fejenként át­lagosan 55,6 «-közönséges levél, postai küldeményt« adtunk fel. Az ajánlott küldemények száma ugyan­így számítva 4,1-ről 4,4- re, a táviratoké 0,9-ről 1- re nőtt, csak a csomag- forgalom maradt válto­zatlan. A fejenkénti évi átlag most is 1,3 csomag volt, akárcsak egy évvel korábban. A távíró és távbeszélő vonalak hossza nem egé­szen 52 500 kilométerről csaknem 53 850 kilométer­re nőtt. Természetesen még most sem annyi, amennyinek lennie kelle­ne. A távbeszélő «főállo­mások« száma körülbe­lül 319 000-ről csaknem 377 000-re, a mellékállo­másoké pedig megközelí­tőleg 240 000-ről több mint 254 000-re növekedett. Te­lefonbeszélgetéseink szá­ma az 1966. évi 570 mil­lióval szemben tavaly már csaknem 600 millió volt. Pláder György gépész a szűrőtartályok légtelenítését végzi. (Tudósítónktól.) Nagyatádon a Zrínyi utca végén egy modern épület neonbetűi adják hírül az ar­ra járóknak, hogy itt a vízmű központja. A törpe vízmű szí­ve ez az épület, amely 1966- ban készült el, és azóta is fo­lyamatosan szolgáltatja a vi­zet a község lakosságának. A gépteremben Pláder György gépész ügyel valamennyi szi­vattyú és műszer pontos mű­ködésére. — Ezek állandóan ellen­őrizni kell, hallgatom a szi­vattyúk bugását, s azonnal észreveszam, ha valamelyik nem szív rendesen. A két bő­vizű kútból a szivattyúk szű­rőkön át nyomják a vizet két, egyenként ötven köbméteres tárolóba, onnan pedig a víz­toronyba. Eddig még nem volt fennakadás Nagyatád vízszolgáltatásában, pedig me­legebb napokon a normális­nál jóval több víz fogy. Az igény átlagosan napi 900-1000 köbméter, de a kánikulában napi 1200 köbméter is kifolyt már a csapokon. A Somogy megyei Víz- éc Csatornaművek nagyatádi te­lepének dolgozói éberen ügyel­nek arra, hogy ezután se le­gyen vízhiány a községben. Jubileumi légiposta-bélyeg ötven évvel ezelőtt indult meg Budapest—Becs között a rendszeres légiposta járat. A jubileum alkalmából a ma­gyar posta a forgalomban lé­vő légiposta bélyegsorozat ki­egészítéseként július 4-én 2,60 forintos légiposta bélyeget bo­csát forgalomba. AZ ELET SZIMBÓLUMA A VBKM 11. SZ. VILLAMOSSÁGI GYÁRA férfi és női munkaerőt azonnal fölvesz betanított munkára. Három műszak esetén a kereseti lehetőség 1500—1700 Ft. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre út. (7176) A Balatonszárszó és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet megnyitotta javítórészlegét. Vállaljuk: Ä rádió, televízió, “iff háztartási kisgépek javítását ... ___ -A HÁZHOZ MEGYÜNK! A GÉPEK SZÁLLÍTÁSÁT VÁLLALJUK! Telefon: Balatonszárszó 154, 112 és 118 számokon. (7257) L átom az ablakból, ahogy dobál­ják a kétkilós vekniket a te­herautóra. Ponyva takarja a kocsit, de én a ponyva alá látok in­nen: látom a sok száz kenyérből álló rakományt, s azt is, ha valaki sáros bakanccsal a kenyerek közt tapos. Szóvá is tették valamelyik lapban: ömlesztve szállítják a teherkocsikon a kenyeret; dobálják, túrják, lapátolják. Indokolatlanul tették szóvá, hiszen ez mind száraz kenyér: visszaküldték az üzletek. Két-három-négy napig szá­radt a polcokon, vevő nélkül maradt, és valószínűleg most már takarmány­ként hasznosítják. Nincs tehát semmi­vel nagyobb rangja, mint a korpának, a marharépának, a konyhai hulladék­koknak. Mindezt értem, sőt meg is értem; magát a látványt mégsem tudom meg­szokni. Az én fogalmi világomban ez a szó: kenyér — kifejezhetetlenül többet jelent, mint az ugyanilyen nevű tápanyag, melyet az élelmiszervegyé­szek kalóriaértéke, szénhidráttartalma, élvezhetösége szerint osztályoznak. Olyan környezetben nőttem föl, ahol a búza termésének ez volt a neve: élet. »Vágják az életet«, »hordják az életet« — magát a szót: élet, többször hallot­tam aratás táján így, mint eredeti je­lentésében. Emlékszem, huszonkilenc őszén — egy nagyon keserves gazdasá­gi év után, amikor a határunkban min­den kifagyott — nyolc-tíz búzakalászt hozott haza a nagyapám, valahol az ut­cán szedte föl. »Egy kalász egy falat« — mondta. Régen volt. Rég elkerültem a falusi környezetből. És nem először veszem észre, hogy átlapozom az első oldalra nyomuló mezőgazdasági híreket — természete­sen eszünk valamit jövőre is. Péter- Pál, kötelező vezércikkek, arat a kom­bájn, cseng a kasza, lesz-e alkatrész? — igen, ezek mind fontos dolgok, de végtére is: vannak, akik csinálják. Va­lamikor engem is megpróbáltak ezek a hetek, meg az elődeimet is. Minden szamba vehető ősömnek ezen tájt kö­vetkezett az esztendő legfontosabb, pró­batevő hónapja. S itt olyasvalamit érzek, amit Illyés Gyula érezhetett, amikor letekintett a hajó szellős fedélzetéről a gépház pok­lában dolgozó fűtőkre. Valamiféle lel- kiismeret-furdalást. «A lét alakítja a tudatot« — száraz és makacs igazság. Észre sem vesszük, és mai létünk már­is átalakította tegnapi tudatunkat: épp ellenkező reményekkel vizsgáljuk az eget, mint apáink és valamennyi ősünk; szidjuk a hétvégi kirándulást elmosó esőt, hetek múlhatnak, nem hiányzik nekünk a felhő a tavaszi­nyári kéktiszta égről. Vagy ahhoz, hogy hiányozzék, olyan nagy aszály kell, mint az idei. A z aratásról már olvasmányaim jutnak eszembe először: igen, némely szakíró szerint a kézi aratás a legnehezebb fizikai munka, napi öt-hatezer kalóriát fogyaszt; sem fehérje, sem szénhidrát nem pótolhat ennyit, csak az aránytalanul zsirbö étrend: zsír, zsír, zsír a kánikulai for­róságban is. Ügy kell hozzákeresnem az olvasottakhoz a földetrengető emlék­képeket: szememben mesebeli hőssé nőtt Sándor bácsiról, az első kaszásról, akinek vízhatlanná zsírosodon inge de­rekában félliternyi verejték gyűlt ösz- sze, s ütemesen lötyögött minden ka­szasuhintásra. S az utolsó kaszás, ugyanebből a bandából. Csontjára száradt, középko­rú ember volt; ebédszünetben, mig a többiek főzték az öhömöt, lapos tarisz­nyájával félrehúzódott. Vízbe áztatta a kővészáradt kenyeret, vereshagymát rágcsált hozzá, hetekig. Persze másképpen esik az aratás a kombájn nyergében, tudom én. Vala­mennyire még a mai kaszásoknak is másképpen esik; hihetetlenül messze kerültünk országos átlagban a vízbe áztatott kenyértől és vereshagymatól — még az átlagot rontó nehéz esetekben is eljutottunk legalább a kenyérszalon­náig. És ma már a kenyér sem olyan egyetlen szimbóluma az életnek, mint annak idején, amikor minden morzsá­ját meg kellett becsülni. Mi hetenként sütöttünk kenyeret, csütörtökön. A hét nagyobbik felében tehát szárazabb kenyeret ettünk annál, amit ma kiselejtez és a disznóhizlaldá­nak szállít a kereskedelem. Eredeti fo­galmaim szerint a kenyér legalább két napja kisült, már kissé megszikkadt ennivalót jelentett, minthogy a frissen sütöttnek lágy kenyér volt a közhasz­nálatú neve. Rendben van: ma lágy kenyeret eszik az ország (ha nem is olyan jó ízűt oly­kor, amilyet szeretne és amilyen lehet­ne). Hellyel-közzel már a reggeli sü­tést sem viszik szívesen a délutáni vá­sárlók. A — viszonylagos — bőség ko­sarából ki-ki a frissebb kenyeret vá­lasztja, s az elkerülhetetlen maradék majd ömlesztett rakomány lesz vala­melyik hizlaldába induló teherautókon. Nem nézek ki az ablakon, ha rakod­nak, noha jól tudom: ez is rendben van. e vajon a gyerekeink ismerik-e azt a furcsa szorongást, amely minket elfog, ha szemetes küb­liben félbe vágott kenyeret látunk? Beléjük neveltük mi ezt az érzést, me­lyet belénk nevelt egy egész életre a szülői ház? Ismerik egyáltalán a po­csékolás, az emberi verejtékkel ötvö­zött érték elherdálásának főbenjáró vétkét, ezt az évszázadok során ösztön­né vált bűntudatot? Vagy a szocializ­musban ezt már végleg nélkülözhet­jük? — Na igen, a kenyér ezekben a kérdésekben ugyanaz a szimbólum, ami volt: az összetartozók életének, közös sorsának nagy szimbóluma. Ami azok szemében volt, akik még ma is, ha le­ejtenek egy darabot, óvatosan és bo- csánatkérően lefújják róla a port. Fekete Gyula D

Next

/
Thumbnails
Contents