Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1968. május 19, Újabb megyei döntők az nttörőolimpián Ismét előtérbe heriilt a bajnokság Lábodi MEDOSZ-PEAC 3:1 (2:1) A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük jesen megnyugtató — valószínűleg a liia-íeher csapat nyer. Vidéki rangadó lesz Dunaújvá­rosban, ahol a Kohász a Salgótar­jáni Bányásszal méri össze erejét. A hazaiak győzelme a valószínűbb. Ugyancsak két vidéki csapat ta­lálkozik Diósgyőrben, a magára talált Tatabánya újabb pontrablás­ra készül, ez azonban most alig­ha fog sikerülni. A székesfehér­váriak. akik korábban a táblázat közepén foglaltak helyet, most pe­dig eléggé lecsúsztak, a Csepel csapatát várják. Papíron a Csepel esélyesebb, de a hazai pályán rendszerint jól szerepel a Videoton csapata. indította Hadit, ő lefutotta a vé­dőket, és a tehetetlen kapus mel­lett beállította a végeredményt, 3:1. A nagy lelkesedéssel küzdő és jól játszó babod végig irányított, az egyetemisták csapata nem tu­dott kibontakozni. A játék és a aelyzetek alapján teljesen megér­demelt a MEDOSZ győzelme. Az egész lábodi csapat nagyszerű tel­jesítményt nyújtott, de Filiszár, Xlosfal és Luczek külön is dicsé­retet érdemel. A pécsiek közül Várbíró és Légrádi játszott átla­gon felül. NB I-ES EREDMÉNYEK Vasas—Pécs 4:# (3«). Szombathely—Egyetértés t :1 (1 S» Korábban már beszámoltunk arról, hogy a különböző sport­ágiakban eljutott a megyei dön­tőig az úttörők megyei olim­piája Somogybán. Legutóbb a kosárlabdázók és a kispályás labdarúgók fejezték be sikerrel a küzdelmeket. A KOSÁRLABDA megyei döntője tulajdonkép­pen kaposvári döntő volt. Ért­hető okokból ez a sportág a falvakban kevésbé közismert és népszerű. Így a kaposvári iskolák csapatai jutottak el a legjobbak közé. A döntőben négy fiú- és négy leánycsapat indult Külön ki kell emelni a Berzsenyi iskola együttesét, amely mind játéktudásban, mind ponterősségben kiemel­kedett a mezőnyből. Kellemes meglepetéssel szolgált a Gár­donyi G. iskola csapata, ame­lyik egy kis méretű tomahe- lyiségben készült fel a megyei döntőre. A csapat második helyezése igen értékes. A megyei döntő végeredmé­nye: Fiúk 1. Berzsenyi D. Ált Isk. 2. Gárdonyi G. Ált. Isk. 3. Bartók B. Ált. Isk. 4. II. Rákóczi F. Ált. Isk. Leányok 1. Bartók B. Ált Isk. 2. Gárdonyi G. Ált. Isk. 3. II. Rákóczi Ált Isk. 4. Berzsenyi Ált. Isk. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A labdarúgásnak ez a vál­tozata egyre népszerűbb a fia­talok körében is. Százhuszon- négy csapat indult el ezen a nagyszabású viadalon, s a cso­portok legjobbjai vívták két korcsoportban a döntőket, amelynek színhelye a kapos­vári Dózsa-pálya volt. A Ber­zsenyi fölényes biztonsággal nyerte a tornát A döntő végeredménye: I. korcsoport: , 1. Kaposvár (Berzsenyi). 2. Barcs. I 3. Csurgó. '4. Tab. A Nemzeti Bajnokság és a terü­leti CSB versenyei mellett elkezd­ték a megye atlétikai csapatai is. Az első fordulóban néhány jó eredmény született bizonyítva, hogy atlétáink nem töltötték tétle­nül a téli szünetet. Kiemelkedik a női 400-as és magasugró. valamint a férfi távolugró eredmény. Egyébként az atlétikai CSB-n a férfiaknál az első fordulóban négy csapat rajtolt. Csokonyavlsontái-ól csak egy versenyző érkezett, Barcs és Csurgó nem Indított esapatot. Még szomorúbb képet mutat a női mezőny, ahol mindössze Siófok és a K. Dózsa csapata vesz részt a megyei bajnokságban. Az első forduló eredményei: 10« m: 1. Tóth (Siófok) 12.1. 2. Junászka (Siófok) 12.2, 3. Major (K. Dózsa) 12.3. 400 m: 1. Holjevicz (K. Dózsa) 55.9. 2. Varga (K. Dózsa) 56.7, 3. Somogyi (Siófok) 57.2. 1500 m: 1. Halász (K. Dózsa) 4:12.6, 2. Csutorás (K. Dózsa) 4:33.6, 3. Pajor (Siófok) 4:41.6. 110 m gát: 1. Holjevicz (K. Dó­zsa) 18.4, 2. Gondolovits (Gazdász) 19.7. 4x100 m: 1. K. Dózsa 48.1. 2. Sió­fok 48.3, 3. Gazdász SK 50.5. Távol: 1. Junászka (Siófok) 600 cm, 2. Kovács (Nagyatád) 598 cm, 3. Tóth (Siófok) 585 cm. Súly: 1. Faludi (K. Dózsa) 11,05, 2. Beleznai (Nagyatád) 10,54, 3. Lőczi (K. Dózsa) 10,12. 5. Balatanfenyves. II. korcsoport: 1. Csurgó. 2. Kaposvár (Tóth Lajos Ált Isk). 3. Tab. 4. Balatonboglár. 5. Hetes. A megyei úttörőolimpia az atlétikai és az úszóversenyek­kel zárul majd. Gerely: i. Katona (Siófok) 39,92, 2. Balassa (Siófok) 34,92, 3. Lőczi (K. Dózsa) 32,22. Nők 10o m: l. Borka (K. Dózsa) 13.4, 2. Pallér (Siófok) 13.7, 3. Szepesi (K. Dózsa) 14.1. 400 m: 1. Hecz (K. Dózsa) 64.2, 2. Bánhegyi (Siófok) 64.4, 3. Bán­kút! (Siófok) 68.8. 4x100 m: 1. K. Dózsa 54.5, 2. Sió­fok 55.5. Magasugrás: l. Pallér (Siófok) 145, 2. Porosa (K. Dózsa) 143, 3. Schlemmer (Siófok) 140. RÖPLABDA Valamennyi NB-s csapatunk ide­genben küzd ebben a fordulóban a bajnoki pontokért. Az NB I-es K. Lendület tegnap délután Buda­pesten a Turbó csapatával játszott. A mérkőzésről lapzártáig nem kap­tunk tudósítást. Ma Keszthelyen lép pályára a K. Dózsa legénysé­ge. A kaposváriak, úgy látszik, kiheverték a győri vereséget. Keszthelyen győzelmi eséllyel lép pályára a lila-fehér csapat. Mo­sonmagyaróvárra látogat a másik kaposvári női együttes, a Ruha­gyár. A papírforma az eddig ered­ményesebben szerepelt Kaposvár győzelmét sejteti. Ha nem követ­kezik be valami váratlan törés a Ruhagyárnál, akkor meg is nyeri a mosonmagyaróvári meccset. Bajnoki táblázatok MEGYEI IL OSZTÁLY Északi csoport 1. Karád 10 7 2 1 29:9 16 2. Siófok 10 7 - 3 30:10 14 3. Balatonlelie 10 6-2 2 23:15 14 4. Fonyód 9 5 2 2 29:12 12 5. Buzsák 10 3 4 3 18:15 lü 6. Balatonszemes 10 3 4 3 14:13 1( 7. Táska 10 2 5 3 23:18 3 8. Somogyszentpál 9 3 2 4 18:20 8 9. Balatonkiliti 10 3 2 5 10:18 8 10. Nagyberény 10 3 2 5 11:21 8 31. Balatonfenyves 10 3 1 6 20:31 7 12. Öreglak 10 1 - 9 4:47 2 Középcsoport 1. Kadarkút 10 6 4 ­23:6 16 2. Somogyjád 10 6 2 2 34 :18 14 3. Kutas 10 4 5 1 20:11 13 4. Tapsony 10 4 4 2 32 :24 12 5. Szeaitboiázs 10 5 2 3 21:19 12 6. Marcali 10 4 3 3 33:21 11 7. Toponár 10 5 1 4 16:11 11 8. Gölle 10 4 1 5 24:24 9 9. Nagyberki 10 2 4 4 8:18 8 10. Törökkoppány 10 2 1 7 20:38 5 11. Böhönye 10 2 1 7 13:29 5 12. Somogyszob 10 1 2 7 10:35 4 Déli csoport 1. Görgeteg 10 5 5 ­14:5 15 2. Somogytarnóca 10 7 - 3 18:10 14 3. Babócsa 10 6 2 2 25:16 14 4. Iharosberény 10 5 3 2 16:12 13 5. S.-udvarhely 10 5 2 3 14:13 12 6. Cs.-visonia 10 4 3 3 13:9 11 7. Felsöbogát 10 4 1 5 23:16 9 8. Gyékényes 10 4 1 5 29:29 9 9. Lábod 10 3 2 5 32:32 8 10. Berzence 10 2 2 6 16:27 6 IL Potony 10 2 1 7 13:27 5 12. Vésa 10 2 - 8 14:31 4 MEGYEI IFIBAJNOKSÁG 1. K. Kinizsi 11 11 - ­73:8 22 2. Barcs 11 9 - 2 40:14 18 3. Balatonboglár 11 8 - 3 37:14 16 4. Csurgó 11 7 1 3 30:13 15 5. K. Vasas 10 6 1 3 59:11 13 6. K. Dózsa 11 5 2 4 24 :13 12 7. Siófok 11 6 - 5 31:21 12 8. K. Vasutas 11 5 1 5 13:25 11 10. Lengyeltóti 11 4 2 5 17:14 10 11. Nagyatád 11 4 2 5 17:14 10 12. K. Építők 11 4 - 7 10:49 8 13. H.-szentgyörgy 11 3 - 8 8:38 6 14. Zamárdi 10 3 - 7 6:49 6 15. K. V. Lobogó 11 1 - 10 8:48 2 16. Ordacsehi 11 - 2 9 9:59 2 Olimpiai selejtező CSEHSZLOVÁKIA— SZOVJETUNIÓ 3:0 (2:0) Szombat délután Osztravában 30 000 néző előtt került sor a Cseh­szlovákia—Szovjetunió olimpiai se­lejtező labdarúgó-mérkőzés visz- sz,avágójára. (Az első mérkőzésen a szovjet csapat nyert 3:2-re.) A vendéglátó csehszlovák együttes végig kezében tartva az irányítást 3:o (2:0) arányú győzelmet ara­tott. A két mérkőzés eredménye alap­ján Csehszlovákia 5:3-as gólarány- nyal bekerült az olimpiai 16-os döntőbe. Ez annál nagyobb meg­lepetés, mert Csehszlovákia együt­tesében csak néhányan szerepel­tek a nagy válogatottból, míg a szovjet csapat az EB négyes dön­tőiében szereplő gárdából áltl. (MTI) Tegnap két mérkőzést játszottak a csapatok. A Szombathely Sorok­sáron, a Pécsi Dózsa a Fáy utcá­ban szerepelt. Ma Kispesten foly­tatódik a sorozat, a Bp. Honvéd az MTK csapatát fogadja. A Hon­véd együttese bizonnyal tovább gyarapítja majd pontjainak szá­mát. Szegeden a Ferencváros csa­patát látják vendégül ,a Tisza-par- tiak. Nem lesz könnyű dolga a Fradinak. A szegediek kitűnő vé­delme könnyen kicsikarhat egy döntetlent. Győrben az ETO az Újpesti Dózsával játszik. Koráb­ban a Győr már nemegyszer pon­tot rabolt az újpestiektől, most — bár az :_T. Dózsa formája sem tel­Pécs, 200 néző. V.: Gabi. Lábod: Márkus — Németh, Fili- szár, Ilosfai — Luczek, Nagy — Borzas, Csór, Lebár (Takács), Ha­di, Fülöp I. Edző: András József. PEAC: Bánk — Bárdosi (Dudók), Várbíró, Harasztia — Lombosi, Ri­deg — Kovács, Kalász, Bar tál, Légrádi, Remkó. Edző: Kertész Ti­bor. 24. perc: Luczek—Fülöp összjá- ték után a beadott labdát Lebár a védők gyűrűjében állva vágta a hálóba, 1:0. 33. perc: 18 méterre a lábodi kaputól a pécsiek közvetett sza­badrúgáshoz jutottak, ebből Bar- tal egyenlített, 1:1. 34. perc: Ilosfai labdájával Hadi futott el a bal oldalon, beadását ismét Lebár értékesítette, 2:1. 52. perc: Takács kitűnő labdával Kaposvári járás Nagybajom—Juta 5:1, Büssü— Igái 3:0, Bárdudvarnok—Csorna 1 :0, Somogysárd—Somogyszil 6:2, Felsomoesolád—Osztopán 4:2, Szentgáloskér—Kaposmérő 0:0. 1. Szentgáloskér 10 7 2 1 21:10 16 2. Felsőmocsolád 10 7 1 2 24 :16 15 Fonyód! járás Szöllősgyörök—Balatonberény 4:1, Somogy vár—Hács 4:1, Bala- tonszentgyörgy—Látrány 5:2, So- mogyvámos—Balatonk eresztúr 2:2, Vityapuszta—Somogytúr 6:1. 1. B.-szentgyÖrgy 6 5 - 1 17:4 10 2. Szöllősgyörök 6 5 - 1 20:5 10 3. Vityapuszta 6 5 - 1 25:7 10 Marcali járás Somogysámson—Kéthely 4:0, Horvátkút—Mesztegnyő 2:2, Boron- ka—Bize 3:2, Somogyzsitfa—Nikla 11:0. 1. Somogyzsitfa 6 5 1 - 23:4 11 2. Mesztegnyő 6 4 2 - 26:6 10 Siófoki járás Balatoni öldvár—KÖtcse 6:4, Ba­la ton új hely—Pusztaszeme« 2:1, Kő­röshegy— Balatonszabadi l :1, Bál­ványos—Balatonszárszó 3:3. 1. Balatonújhely 4 3 1 - 15:4 7 2. Bálványos 4 3 1 - 14:6 7 Csurgói járás Iharos—Inke 10:2, Szenta—So­mogybükkösd 2:0, Pogányszentpé- ter—Gyékényes 5:2. 1. Porrog— Porrogszentkirály 4 4 - - 18:2 8 2. Pogányszentpéter 4 3 - 1 16:8 6 Barcsi járás Drávatamásd—Szentborbás 1:1, Bolhó—Lad 9:2, Kálmáncsa—Lakó- csa 4:1, Darány—Kastélyosdombó 1:2, Vízvár—Szülök 1:0. 1. Heresznye 9 8 1 - 31:9 17 2. Vízvár 9 6 - 3 27:16 12 Néhány jó eredmény a megyei atlétikai CSB nyitányán msk APRÓHIRDETÉSEK \m ... GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tu­datom, hogy forrón szeretett fér­jem, édesapánk, Szántó Ferenc hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése hétfőn délután fél 4 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolják: bánatos özvegye, test­vérei, gyermekei és unokái. (9548) adás-véül Olajtüzelésű fürdő­kályha teljes felszere­léssel eladó. Csönge Béla, Kaposvár, Szán­tó Imre köz 3., fsz. _________________ (2274) H ároméves, hathó­napos vemnes tehén és héthónapos üsző betegség miatt áron alul eladó. Nagyba­jom. Fő u. 3. (2286) Vörösréz fürdőkály­ha eladó. Ara 1500 Ft. Kaposvár, Május 1. u. 40., Somody. (p291) Házhelyek eladók a Balatontól 800 méter­re. Érdeklődni: Bala­tonboglár, Árpád u. 25., Csurrai Mihály. _______________(5629) F onyódon partmenti 70 m2 alapterületű nyaraló 200 n-öles tel­ken eladó. Cím a ki­adóban.__________(2287) B alatonberényben, Béke u. 28. számú, víz melletti összkomfor­tos, háromszobás csa­ládi ház gyümölcsös telekkel eladó.__(5630) : Eladó jobbkéz-meg- hajtású, kiskerekű, alig használt rokkant- kocsi. László Ferenc, Barcs. Bajcsy-Zsi- linszky ji. 163._(5631) Kijáró negatív tehén második borjúval (16 literes) eladó. Kapos­vár, Kecel-hegy 78. ____________(2292) E ladó Siófokon két­szobás kertes ház. Eővebbet Kisfaludy u. 5. sz. alatt. (44014) 2x3 méteres kétré­szes vaskapu, 4 db 1,5x2 méter sodrony- betét és drótfonat el­adó. Megtekinthető vasárnaponként, Szép­iák alsón (Zamárdi). Szegfű ti. 8/B. Pin- Jfe. (7075) A Toponár, Vörös­hadsereg u. 194. sz. ház beköltözhetően eladó._____________(93820 Marcaliban a gom­bai templomnál Hu­nyadi u. 16. sz. alatt 3-00 n-öl telken új fél ház eladó. Nagy konyha, parkettás szoba, elő­szoba, kamra, ólak. Por- és zajmentes környezet. Azonnal elfoglalható.______(5610) V ilágos hálószoba (hét db-ból álló) el­adó. Kaposvár, Jókai U. 8. (9454) Eladó Révfülöpön a strand és a vasútál­lomás közelében 406 n-öl bekerített terület a rajta levő 12 sze­mély elhelyezésére alkalmas, folyóvízzel ellátott vállalati üdü­lővel. Birtokba ve­hető : folyó év szep­tember 1-en. Érdek­lődni lehet: Vegy­szer igazgatási osztá­lyán, Budapest, XV., Mogyoród útja 42. _______________ (5639) B alatonfenyvesen, partközeiben, ikerte­lek egyenként is el­adó. Cím: Dr. Smidt Lajos, Szombathely, Szabó Miklós u. 28. (165249) 246x56x138-as mére­tű. négyajtós, fénye­zett faliszekrény el­adó. Kaposvár, Árva­ház U. 17. (3616) Négyszobás, ker+es családi ház, mellék- helyiségekkel a Don- nerban OTP-kölc^ön- nel azonnali beköltöz- hetőségsel eladó. Ér­deklődni: tel.: 12-929. Simson Svalbe 50 cm3-es motorkerékpár 2700 km-rel sürgősen eladó. Nagyatád, Mun­kás Út 24. (5814) 500-as BMW motor- kerékpár oldalkocsi­val eladó. Fodor, Tab, Petőfi út 51. (7121) Jáwa 175 ccm-es motorkerékpár — bi­zományin keresztül OTP-re is — eladó. Kaposvár, Marx Ká­roly köz 4._______(2276) Sürgősen eladnám CP-s rendszámú Zas- tawa karambolos sze­mélygépkocsimat. 11 000 km-t futott. Érdedklődni kapolyi termelőszövetkezetnél. _______(7136) S koda Kolónia gép­kocsit vennék. Aján­latokat ármegjelölés­sel a marcali köny­vesboltba kérek. (5619) Eladó Moszkvics gépkocsi. Érdeklődni lehet mindennap 6— 14-ig 11-500/166 mel­lék. 0486) Maii Elcserélném kapos­vári belvárosi három­szobás, központi fű- téses társasházrésze- met siófoki hason­lóért vagy családi házért. Ajánlatokat 9536 számra a hirde­tőbe. _____________(9536) T ávfűtéses kétszo­bás, összkomfortos la­kásomat budapestire elcserélném. Füzesy Zoltán, Kaposvár, Honvéd U. 26. (9463) Hegesztő, vizsgázott, víz-, gázszerelő', jogo­sítvánnyal munkahe­lyet változtatna tsz- be, vagy kisebb üzem­be. Lakás szükséges. »Lakatosmunkához is értele-« jeligére Pécs, Sallai u. hirdetőbe. (1536) Vörös építőkövet lá­bazatnak és falazás­hoz, kiváló minőség­ben, vagonba rakva, rövid határidőre kor­látlanul szállítunk. Árajánlatot magén- építtetőknek is kül­dünk. Uj Élet Tsz Lo­vas, Veszprém me- gye. *U6) Két üres szoba csak egy család részére ki­adó. Kelemen József, Kaposvár, Virág u. 96. (9525) Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, közületek! Zsák, ponyvajavitást és impregnálást záros határidőn belül vállalunk Pécs — Vasas IL Jószerencsét Búzakalász Tsz. Tel.: Pécs, Vasas 42. ______________(1548) vAluiuuk bérmunkában gumi — és puhább műanyag hasítását, továbbá vá­szonbetétes gumi­anyagból talpbélés, sa­rok és karkasz soron kívüli szállítását nagy- mányoki telepünkről. Bonyhádi Ruházati hisz Társasházi épül gáz­fűtéses lakásokkal ez évi kezdéssel Kapos­vár, Berzsenyi u. 10- 12. sz. alatt. A III. és IV. emeleten kétszo­bás lakrészek előnyös áron leköthetők a So­mogy megyei Beru­házási Vállalatnál: Kaposvár, Beloian­nisz u. 20. sz. alatt. ___________________(9472) M odern szobazöl­dek, menyasszonyi és koszorúslány-cstokrok, temetésre koszorúk nagyon szép kivitel­ben Faludiné virág­kereskedéséből : Ka­posvár. Iszák u. 29. Telefon: 11-783. (9527) HALGAZDASÁG (Nagyatád, KIszely L. u. 28/a.) elad 100 q 500-as cement (tavaszi ieszállítású) állami gazdaságnak vagy tsz-nek„ 80 Ft/q áron. 50 éves özvegy tsz- tag két fiúgyermek­kel (10 és 16 éves) hozzáililö, szorgalmas nőt keres házasság céljából. Leveleket »Sürgős 2296« jeligére a kiadóba. (2296) A Nagyatádi Konzervgyár megvételre keres i db 100—150 kg-os kézi vagy villanymotor meghajtású bitummkeverő gépet Az ajánlatokat kérjük a konzervgyár beruházási osztályára küldeni. (5626) Értesítjük kedves meg­rendelőinket, hogy a dombóvári volt ktsz mérlegjavító részlege, a Hunyadi térről Dom­bó Pál u. 25. alá, Pusz­tai mérlegkészítő te­lephelyére költözött. A görcsönyi Uj Március Tsz dombóvári kiren­deltségeként minden­féle mérleg javítását szerelését és hitelesíté­sét vállalja. Tel.: 14-80. (2266) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Gépírói és adminisztrátori mun­kakörbe munkavállalót felve­szünk. Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat vegyi fiókja, Kaposvár, Ady Endre u. 7. (7123) Villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felvesz az Áramszolgáltató Vállalat Igazga­tósága: Kaposvár, Latinka Sán­dor u. 5/b. (9448) A Kaposvári Bútoripari Vállalat felvesz fűtő, vízvezeték-szerelő szakmunkást, segédmunkást és fiatalkorú dolgozókat (segédmun­kás munkakörbe). (9499) A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Szentendrei Gyára (Szentend­re, Dózsa György üt 34.) azonnal fölvesz női dolgozókat mozaiklap- gyártó munkakörbe. Munkásszál­lást és üzemi étkezést biztosí­tunk. Felvétel személyes jelent­kezés esetén. (134649) Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó fog­lalkoztatásra keres a Lakásépítő Ktsz., Budapest, V., Aulich u. 8. Munkásszállást, üzemi étkezést, szabad szombatot, hazautazási költségtérítést, munkaruhát biz­tosítunk. Kiemelt fizetés — kü- lönéiési pótlék. Szorgalmas, meg­bízható dolgozók jelentkezését várjuk! (5130) Férfi segédmunkásokat fölve­szünk, betanítunk. Magas fizetést és munkásszállást biztosítunk budakalászi és pomázi gyáregy­ségünkben. Felvételre lehet je- lentkezni személyesen, vagy írás­ban a Gyapjúmosó és Szövőgyár­ban, Budapest, XIII., Kárpát u. 9—11., Budakalász, Ságvári u. 27. és Pomáz HÉV állomásnál a munkaerőgazdálkodásnál. (5181) Az Ingatlankezelő Vállalat 8 órai munkára takarítókat vesz föl. Jelentkezés: Kaposvár, Ady Endre u. 18. sz* alatt, a házkeze- lőségen. (5504) Magasnyomású kazánfűtői vagy kazánkezelöi vizsgát tett dolgo­zókat azonnal alkalmaz a Beton- és Vasbetonipari Művek Szent­endrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) Felvétel szemé­lyes jelentkezés esetén. Munkás- szállót és üzemi étkezést bizto­sítunk. (134650) A Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Gépgyár Kaposvári Gyára fölvesz szórópisztollyal dolgozni tudó szakmunkásokat, általános lakatosokat és géplakatosokat, női és férfi segédmunkásokat. Bére­zés megegyezés szerint. Jelentke­zés a gyár munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre u. 22. sz. (7127) Felveszünk konfekcióüzemünkbe irányító munkakörbe szakképzett, gyakorlott ruhaipari technikust, Jelentkezés a vállalat főmérnöké­nél. Nőtlen részére munkásszállás biztosítva. Bérezés megállapodás szerint. Komlói Helyiipari Válla­lat, Komló, Kossuth L. u. 21. Tel.: 29-92. (7128) A Dunántúli Vízügyi Építő­ipari Vállalat (Jókai liget) azon­nal felvesz nagy gyakorlatú és hegesztővizsgával rendelkező sze­relő lakatost. Órabér: 9—11 Ft-ig, megegyezés szerint. (9506) Ipari számvitelben jártas sze­mélyt keres statisztikus! munka­körbe kaposvári állami hivatal. Fizetés gyakorlattól és iskolai végzettségtől függően 1600—2300 Ft között. Jelentkezés önéletrajz be­küldésével 13917. számon a kanos- vári hirdető címén. (9529) Felvételre keresünk mezőgazda- sági gépek javításában jártas sze­relőket. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet személye­sen vagy írásban a termelőszövet­kezet elnökénél. Zöldmező Mg. Tsz., Nagybajom (volt gépállo­más). (7131) Szakácsot, szakácsnőt, strand­gondozót, segédmunkást kere­sünk a nyári idényre. Lakást biztosítunk. 2. sz. Szakmunkás- tanuló Üdülő, Balatonlelie, Szt. István u. 54. (9494) 16 évet betöltött lányokat, szö­vő átképzésnek felvesz a Jacqard Szövőgyár. A betanítás idején 750 Ft fizetést adunk. Albérleti szállást biztosítunk. Jelentkezés írásban a Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Buda­pest, XIII., Szekszárdi út 19—25. (5577) Gépírni tudó irodai adminiszt­rátort, kerti munkást és takarító­kat felvesz 3 hónapos idénymun­kára a Mecseki Szénbányák üdü­lője, Alsóbélatelep. Jelentkezés a gondnoknál. (5624) Gyakorlott, érettségizett raktá­rost azonnal felveszünk. KALÁSZ vizsgával rendelkezők előnyben. Mosdósi Tbc Gyógyintézet, Mos­dós. (7137) Építésztechnikust azonnal fel­veszünk. OTP Somogy megyéi Igazgatósága, Kaposvár, Dózsa György út í. (7142) Azonnal felveszünk asztalos, bognár, kádár, faesztergályos szakmunkásokat. Útiköltséget té­rítünk. Jelentkezés: Böhönye, Fő u. 45. Vegyesipari Ktsz Böhönye. (7139) Nyugdíjas bognárt alkalmazna félheti munkaidővel a törőcskei Ady Endre Mezőgazdasági Tsz. (9533) A KPM Autóközlekedési Tanin­tézete nem hivatásos személygép­kocsi vezetői, valamint hivatá­sos személy- és tehergépkocsi ve­zetői tanfolyamokat indít Kanos­váron. Jelenetkezés június 10-ig. Kaposvár, Berzsenyi u. 2. T»i : 11-147. (9503) A Somogy megyei Útépítő Vál­lalat felvesz építőipari dolgozókat nehéz- és könnyűgép-kezelői vizs­gával és több éves gyakorlattal. Bérezés megegyezés szerint, kü­lönélést, idénypótlékot fizetünk. Munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezés a gépgazdálkodási osz­tályon: Kaposvár, Gilice u. 4. (9515) Az Urkuti Mangánércbánya 18— 45 éves férfi munkaerőt fölvesz föld alatti csillés munkakörbe. Kereseti lehetőség szállitócsíllé- seknek 1600—2100 Ft-ig, csapat­csilléseknek 2200—2700 Ft-ig. Mun­kásszállást havi 137 Ft-ért, napi háromszori üzemi étkezést 9,20 Ft-ért, továbbá családfenntartók­nak 65 q ingyenes illetménysze­net biztosítunk. Évente egy öl­töny munkaruhát és egy pár gu­micsizmát adunk térítésmentesen. 1968. július 1-től heti 44 órás munkahéttel, illetve minden má­sodik héten szabad szombattal dolgozunk. Jelentkezni lehet hét­főtől péntekig 6—14.30-ig, szom­baton 6—11 óráig az Urkuti Man­gánércbánya munkaügyi csoport­énál. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. (71181 A Zala megyei Állami Építőipari Vállalatnál hegesztő, betonacél­hegesztő, vasbetonszerelő, víz-gáz- központifűtés-szerelő, ács, gép­kezelő, asztalos, segédmunkás felvétel van. Több éves, nagy be­ruházási programok valósulnak meg, a vállalat nagymértékben fejlődik. »A« kategóriába va­gyunk sorolva, így munkabérbe» és szociális ellátásban mindazt biztosítani tudjuk, amit az ország legnagyobb építőipari vállalatai. Segédmunkásokat kívánságuk szerinti szakmákra átképzttnk. Az otthonuktól távol dolgozó zalai munkásokat hazavárjuk, részük­re a megyén belül kínálunk biz­tos és állandó munkalehetőséget* ió keresetet. A jelentkezéseket Zalaegerszegre, Kassuth u. 11. alá, í a munkaerő-gazdálkodásra -kér- I jük. (7125)

Next

/
Thumbnails
Contents