Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-01 / 127. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 196*. Június X. \ A CSKP KB csütörtöki ülése A CSKP KB csütörtök délutáni ülésén a felszólalók egyetértésüket fejezték ki Alexander Dubcek javaslatával, hogy a CSKP XIV. rendkívüli kongresszusát szeptember 9-re hívják össze. A felszólalók többsége — hivatkozva az érdekeltek felelősségére — azt a véleményét is kifejezte, hogy még a jelenlegi ülésen mondjanak le kb- tagságukról azok, akik elvesztették a párttagok bizalmát. Több felszólaló hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni a demokrácia érvényesítésének biztosítékait, hogy a demokrácia fejlesztését a dolgozók létszükségletének tekintik. Többen kiemelték a jelenlegi politikai folyamat történelmi jelentőségét, és kijelentették, hogy támogatják a párt offenzív politikáját. Óta Sik miniszterelnök-helyettes elemezte bizonyos politikailag szélsőséges áramlatok jelentkezésének okait, amelyek veszélyeztetik a demokratikus folyamat nyugodt és eredményes előrehaladását. Az a véleménye, hogy a meg nem oldott belpolitikai problémák összefüggésben vannak az össztársadalmi politikai problémák növekedésével, valamint a baloldali szektás és a jobboldali anti- kommunista szélsőséges áramlatokkal. A délutáni ülés végén Jósef Smrkovsky elnök bejelentette, hogy már a kb ülésének megkezdése előtt lemondott tagságáról Rudolf Cvik (megj. — volt közép-szlovákiai kerületi titkár) és betegsége miatt Václáv Skoda (volt nemzet- gyűlési alelnök). A kb tagjai között írásban szétosztották az Oldrich Cernik vezette bizottság jelentését a Sejna-ügy kivizsgálásáról. Mint a kiadott közleményből kitűnik, a plénumhoz nagy számban érkeznek Csehszlovákia egész területéről határozatok és táviratok, melyekben a dolgozók ígéretet tesznek, hogy végrehajtják Alexander Dubcek beszédének a legközelebbi feladatokra vonatkozó 8 pontját. Teljes egyetértésüket fejezik ki, hogy Antonín Novotnyit megfosztották kb-tagságától és felfüggesztették a politikai perekben felelős párttagok tagságát. A táviratok és határozatok is követelik a bizalmukat vesztett kb-tagok lemondását. A csütörtöki ülés folyamán a párt és a kormány több vezetője küldöttségeket fogadott. A dolgozók küldöttei e beszélgetésekben is kifejezték, hogy támogtaják és segítik a haladó irányzatokat, a párt új politikáját és a Dubcek beszédében előterjesztett javaslatokat. A CSKP KB ülése pénteken reggel Oldrich Svestka elnökletével folytatta ülését. A harmadik ülésnap megkezdésekor még 40 kb-tag kért szót. (MTI) Egyetemi névváltoztatás az £^-£1 II Frankfurt: A diákparlament döntése alapján a Johann Wolfgang Goethe egyetem nevét május 28-án megváltoztatták, és az egyetem Marx Károly nevét vette föl. (Tele fotó — MTI Külföldi Képszolgálat.) Hírek Délkelet-Ázsiából A dél-vietnami főváros Phu Lám negyedében, amelynek egy részét a hazafias erők már több napja megszállva tartják, támadást intéztek a kormánycsapatok hat katonai teherautóból álló kocsioszlopa ellen. A hazafiak tüzérsége a Saigontól tíz kilométernyire délkeletre fekvő Nha Be faluban lőtte a Shell olajvállalat raktárait. Saigon északkeleti külvárosában pénteken reggel ismét fellángoltak a harcok. A hazafias erők lelőtték az amerikaiak egy helikopterét. A dél-vietnami szenátus hivatalos közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy nem küldött megfigyelőt az amerikai—észak-vietnami tanácskozásokra Párizsba. A közlemény hangsúlyozza, hogy a szenátus nem vállalja a felelősséget Tran Van Lám szenátor párizsi tevékenységéért. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának szóvivője csütörtökön nyilatkozatot adott ki azokkal az amerikai mesterkedésekkel kapcsolatban, hogy a párizsi tanácskozásokon a laoszi kérdést is bevonják a megvitatott problémák közé. A nyilatkozat hangsúlyozza, ezzel a próbálkozással az amerikaiak arra törekszenek, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét a jelenlegi párizsi tanácskozások céljáról. A VDK kormánya erélyesen tiltakozik amiatt, hogy az amerikai imperialisták agressziót követnek el Laosz ellen. A VNA egy csütörtöki jelentésében közli, hogy Lo Kuei-po, a Kínai Népköztársaság külügyminiszter-helyettese hétfőn magához kérette Donald Hop- sont, Anglia pekingi ügyvivőjét és átadta neki a kínai külügyminisztérium egy jegyzékét, amely erélyesen tiltakozik amiatt, hogy a brit kormány megengedte az Enterprise atommeghajtású amerikai repülőgép-anyahajó befutását Hongkong kikötőjébe. A brit kormány — hangsúlyozza a jegyzék — az amerikai imperialisták rendelkezésére bocsátotta Hongkongot, mint hadműveleti támaszpontot. Ez a magatartás súlyos és közvetlen veszélyt jelent Hongkong lakosságára, s egyben provokáció a Kínai Népköztársaság, Vietnam és egész Délkelet- Ázsia ellen — állapítja meg a kínai jegyzék. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat 40 tonnás Tráilerrel vállalja az ország területén nehézgépek és tárgyak fuvarozását A megrendelést Kaposvár, Berzsenyi út 41. szám (szállítási csoport). Telefon: 12-136. Ügyintéző: Horváth József címére szíveskedjenek leadni. (9467) VDK—USA Hí előzetes tárgyalások 6. ülése Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Törvényerejű rendeleteket hozott a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai főiskolája, továbbá Győrött közlekedési és távközlési műszaki főiskola létesítéséről. A politikai főiskolán az oktatás az 1968 69-es tanévben kezdődik. A közlekedési és távközlési műszaki főiskola felett a felügyeletet a művelődésügyi miniszter gyakorolja. A főiskola közlekedés-építési kara már az 1968 69. tanévben Budapesten, a Műszaki Egyetem közreműködésével megkezdi tevékenységét és mindaddig itt marad, amíg Győrbe való áttelepítésének tárgyi feltételei nem valósulnak meg. Az Elnöki Tanács Füspök- lak és Geresd községet — a községek lakosságának javaslata alapján — Geresdlak néven egyesítette. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A panamai országos választási bizottság csütörtökön dr. Arnulfo Arias Madrid ellenzéki jelöltet az ország nevében megválasztott elnökévé nyilvánította, miután a május 12-i választásokon 175 432 szavazatot kapott, ugyanakkor David Samudio kormánypárti jelöltre 133 887 és Antonio Gonzalez Revilla keresztény- demokrata jelöltre 11 371 szavazat esett. Samudio, a vereséget szenvedett kormánypárti jelölt csütörtökön azzal vádolta az országos választási bizottságot, hogy nem járt el törvényszerűen, a hét halottat és száznál több sebesültet követelő választási hadjáratba beavatkozó nemzeti gárdáról pedig kijelentette: »Újból bebizonyosodott, hogy a nemzeti gárda parancsnoka ülteti székükbe és távolítja el onnan az elnököket-«. Ezt annak ellenére kijelentette, hogy a nemzeti gárda általáA nigériai szövetségi kormány és a szövetségből Biafra néven kivált keleti tartomány képviselői között Uganda fővárosában, Kampalában folyó béketárgyalások pénteken megszakadtak. A nigériai küldöttség szóvivője kijelentette, a kampalai parlament épületében két órán keresztül próbálták rávenni a biafrai küldöttséget, hogy folytassa a tárgyalásokat, Sir Louis Mbanefo, a biafrai küldöttség vezetője azonban kijelentette: ■»Semmi szükség sincs arra, hogy továbbra itt maradjunk és időnket pocsékoljuk, távozunk«. A biafrai küldöttség ezután elhagyta a parlament épületét. A kampalai megbeszélések egy héttel ezelőtt kezdődtek. Kedden a nigériai küldöttség 12 pontból álló béketervezetet hozott nyilvánosságra, amely megállapítja: a béke megkötésének előfeltétele Biafra visz- szatérése a szövetségi államba. A nigériai polgárháború 11 hónappal ezelőtt tört ki, amikor a keleti tartomány elszakadt a lagosi központi korA Vietnami Demokratikus Köztársaság és az Egyesült Államok küldöttségei pénteken megtartották a párizsi előzetes tárgyalások 6. ülését. Az ülés három és fél óra hosszat tartott. Befejeztével Nguyen Thanh Le, a VDK küldöttségének szóvivője elmondotta a sajtó képviselőinek, hogy a megbeszélések a csökönyös amerikai álláspont miatt semmivel sem haladtak előbbre. Mint az AFP közli, a pén-. toki ülésen Avarell Harriman, az amerikai küldöttség vezetője beszélt elsőnek, majd Xuan Thuy válaszolt. Harriman előre elkészített nyilatkozatot olvasott fel, amelyben részletesen utalt Johnson elnök csütörtöki sajtóértekezletére, valamint az amerikai elnök Vietnammal kapcsolatban korábban elbán a kormánypárt mellett avatkozott be. Arias megválasztott elnök, aki október 1-én veszi át hivatalát, felszólította Panama lakosságát, támogassa törekvéseit »olyan új köztársaság létrehozására, amely mindenki számára meghozza a haladás, a jólét és a társadalmi igazságosság korszakát«. (MTI) A Kaliforniában tartózkodó Robert Kennedy táviratot intézett a harmadik vetélytárs- hoz, Humphrey alelnökhöz. Felszólította, hogy McCarthy szenátorral együtt vegyen részt egy nyilvános televíziós vitában. Táviratában megállapította, hogy számos kérdésben nem értenek egyet (vietnami háború, faji zavargások stb.), ezért hasznos lenne a mánytól, és egyoldalúan kikiáltotta Biafra függetlenségét. (MTI) Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője mindenekelőtt visszaút-sította és abszurdnak nevezte azt az amerikai követelést, hogy alkalmazzák a VDK elleni bombázások és más harci cselekmények megszüntetésénél a köH'önösség elvét. A vietnami küldöttség vezetője ezután elutasította azt az amerikai indítványt, hogy tűzzék az előzetes megbeszélések napirendjére a demili- tarizált övezet kérdését. Xuan Thuy utalt arra, hogy az 1954. évi genfi egyezmények elismerték a független, szuverén. egységes és területileg sérthetetlen Vietnamot. Az Egyesült Államok azért akarja napirendre tűzni a demili- tarizált övezet problémáját, mert a 17. szélességi fokot, a jelenlegi demarkációs vonalat területi és politikai határként akarja állandósítani, állandósítva ezáltal Vietnam kettéosztottságát. A VDK küldöttségének vezetője végül ismét hangsúlyozta: »Követeljük, hogy az Egyesült Államok haladéktalanul és feltétel nélkül szüntesse be a bombázásokat és egyéb harci cselekményeket a VDK egész területén, lehetővé téve ezáltal, hogy a megbeszélések más, mindkét felet érdeklő kérdésekre kiterjedhessenek«. A következő ülés szerdán, magyar idő szerint 10 óra 30 perckor kezdődik. (MTI) nyilvánosság előtt szembeállítani a nézeteket. Humphrey alelnök egyik kortesvezére válaszul közölte, hogy az alelnök »egyéb lekötöttségei« folytán nem vehet részt a tv-vltában, másrészt részvétele azért sem lenne indokolt, mert az előválasztásokon hivatalosan nem lépett fel. Kennedy és McCarthy ma kerül szembe egymással a televízió képernyőjén. Kentucky államban, Louis- ville-ben csütörtökön este ismét összetűzések voltak. Kisebb néger csoportok csaptak össze a rendőrökkel. Az esti órákban a hatóságok több mint húsz személyt letartóztattak. (MTI) ENGEDMÉNYES VÍSÁR június 3—15-ig üveg-, porcelán és műanyag cikkekből 30 százalékos engedménnyel a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi és fonyódi szaküzleteiben. porcelán vizeskorsó 30,60 Ft helyett 21,42 Ft porcelán bögre 8.30 Ft helyett 5,81 Ft porcelán tányér (mély és lapos) 14,10 Ft helyett 9,87 Ft Vásároljon olcsó kerámia- és porcelán díszműárut, műanyag és üvegárut. (7140) hangzott kijelentéseire. Az ellenzéki jelöltet választották Panama új elnökévé Megszakadtak a kampalai béketárgyalások Humphrey nem vitázik A Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal önálló utazási irodái KAPOSVÁRON, SIÖFOKON, és NAGYATÁDON készséggel állnak továbbra is a t. utazóközönség rendelkezésére. Bel- és külföldi vasúti jegyek forgalmazása, bel- és külföldi társasutazások, valutavétel, sportbuszok, különvonatok, fizetővendég- és üdülőszolgálat, rendezvények szervezése. HAJÓ-, JACHT-, VITORLÁS, MOTORCSÓNAK-KIRÁNDULÁSOKAT SZERVEZ VÍZISÍ, TURISTAHÁZAK, MOTEL, KEMPING- ÉS BUNGAL0WSZÁLLÁS0KAT KÖZVETÍT. Időszakos kirendeltségek Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonlellén, Balatoni öldváron. Siófokon. a Hungária Szállóban, Széplaki elsőn és Igáiban. Keresse föl a SOMOGY MEGYEI jg IDEGENFORGALMI HIVATAL UTAZÁSI IRODAIT: Kaposvár, Május L n. 7. T.: 12-497, 14-640; Siófok, Szabadság tér 6. T.: 132, Nagyatád, Széchenyi tér 23. T.: 83. g <