Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-16 / 113. szám

•OMOGTINÉPLAP 2 Csütörtök, 1968. május ML Autonómiát kapott a Strasbourgs egyetem Á francia diákok egy része a vizsgák eltörlését követel Partizánok villámtámadása A sorbonne-i bölcsészhall­gatók egész éjszaka üléseztek, majd szerdán hajnalban ha­tározatot szavaztak meg. A több mint ötezer diáik úgy döntött, hogy bojkottálja az Idei év végi vizsgákat hacsak a bel­ügyminiszter és a párizsi rendőrfőnök nem mond le. A diákok azt is követelik, hogy adjanak nekik egy órát a te­levízióban véleményük kifej­tésére. A nanterre-i jogi kar hall­gatói közleményben jelentet­ték be, hogy május 16-án dél­után háromkor tömeggyűlést tartanak, és várhatóan ők is a vizsgák bojkottálása mellett foglalnak majd állást. Az UNEF diákszervezet ve­zetősége bejelentette a most esedékes vizsgák bojkottját. A vizsgákra mindaddig nem kerülhet sor — közöltek —, ameddig az amnesztiát a nem­zetgyűlés meg nem szavazza, de azután sem lehet őket mai formájukban megtartani. A (Folytatás az 1. oldalról) Magyar részről részt vett a tárgyaláson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Fock Jennő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Péter János külügyminiszter. Erdélyi Ká­roly külügyminiszter-helyettes, Lázár György, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Némety Béla, hazánk varsói nagykövete. Lengyel részről a tárgyalá­son részt vett Wladyslaw Go­mul ka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, Józef Cy- ranklewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a minisz­tertanács elnöke, Boleslaw Jaszczuk, a Lengyel Egyesült Munkáspárt PB póttagja, a központi bizottság titkára, Jó­zef Winiewicz, a külügyminisz­térium megbízott vezetője. Ka- zimierz Olszewski, a külföldi gazdasági együttműködési bi­zottság első elnökhelyettese és Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság magyarorszá­gi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete. Részt vettek a tárgyalásor a két küldöttség szakértői is. Szerdán délután a Magva Szocialista Munkáspárt Köz- nonti Bizottságának székház­ban folytatódtak a magyar os a lengyel párt- és kormánykül­döttség tárgyalásai. * diákok egy része a vizsgák teljes eltörlését követeli. A Nobel-díjas Kastler profesz- szor, aki a diákok oldalán részt vett a tüntetésekben, felhívást adott ki, amelyben rámutat: a vizsgák eltörlésének a követelése teljesen irreá­lis. Ha elfogadnák, ennek maguk a diákok lennének az áldoza­tai. Ez nem modern egyete­met jelentene, hanem a feu- dál-kapitalista egyetemhez j való visszatérést, és csak a i gazdag családok gyermeke'- nek kedvezne. A strasbourgi egyetem diák­jai teljes autonómiát követel­nek. Peyrefitte oktatásügyi miniszter a strasbourgi egye­tem diákja'hoz intézett üzene­tében közölte, kísérletképpen ennek az egyetemnek engedé­lyezi a kért autonómiát. Az egyetemi tanács a diákok be­vonásával most dolgozza ki ennek az autonómiának a részleteit. (MTI) kölcsönös segítségnyújtási szerződésének ünnepélyes alá­írásáról. A dél-vietnami szabadság- harcosak — a saigoni ameri­kai parancsnokság szerdai közlése szerint — keddre vir­radó éj .'el viUámtámadást in­téztek a kambodzsai batáriól mintegy 30 kilométernyi tá­volságban fekvő Nui Ba Den (atonal tábora c'len. Azt megszállták és részben lerom­bolták, súlyos veszteségeket okozva a táborban elhelyezett dél-vietnami katonák és ame­rikai kiképzőtisztek soraiban. Megfigyelők véleménye sze­rint a Dél-Vietnam nyugati síksága fölött emelkedő több oi, a Dél-jemeni Népi Köz­társaság elnöke az adeni rá­dióban beje! -.tette, hogy hét­főn lázadás robbant ki az ország több tartományában. Nyugati hírügynök .égi jelen­tések alapján az elnöki beje­lentésről újabb r őszietek vál­tak ismeretessé. Eszerint az elnök csapatok küldését je­lentette be az ország négy tartományába, amelyekben ''szélsőséges elemek« hatására lázadás tört ki, és a zendü- lőkhöz több törzs csatlako­zott. El-Saabi szerint a lá­zadás közvetlen oka az volt. hogy a hatalmon levő Nem­zeti Felszabadítási Front (NLF) több szélsőséges tagja mint 800 mé.er magas hegy­fokon elhelyezett táborban képezték ki az ameri ka' kü­lönleges fegyveres erők a khmer, illetve dél-vietnami egységeket a kanb'dzsai ha­tár mentén végreh .i tandó ka­tonai műveletekre. A hegyfa­lum állítólag egy rádióállomás is van, amely khmer nyelvű adásokat sugároz Kambodzsa felé. Az AP jelentésében rá­mutat, hogy az amerikai kü­lönleges katonai erők a laoszi határ közelében fekvő Kbarn Dúc tábort az amerikaiak egy nappal hamarabb volta’- kénytelenek kiOrf'eni. az Adentől mintegy 6ö kilo­méterre északkeletre fekvő Gaar városában törvénytelen letartóztatásokat hajtott vég­re. Á lázadó NLF-tagok azt állították, hogy ők képviselik a szervezet márciusban meg­választott parancsnoksága többségének az, akaratát. Rádiófelhívásában a dél­jemeni elnök közölte, hogy a zendülés nyomán kitört véres harcokban többen életüket vesztették. EC-Saabi felszó­lította a lázadókat, adják meg magukat a színhelyre küldött kormányhű csapatoknak. Az elnök közölte még, hogy a zendülés vezetőit hadbíróság elé fogják állítani. (MTI) Kennedy és Nixon győzött a nebraskai előválasztásokon Megkezdődtek a tárgyalások Lázadás Dél-Jemen ben Kalifai Mohammad El-Saa­Robert Kennedy szenátor a választók között a május 14-i előválasztás ntán. (Rádiótelefo tó — MTI Külföldi Képszolgálat.) A televízió — kiadott mű­sorától eltérően — csütörtö­kön 18 órától helyszíni köz­vetítésben számol be a Ma­gyar Néoköztársaság és a Lengyel Néoköztársaság új barátsági, együttműködési és A Nebraska államban ked­den megtartott előválasztások a várakozásnak megfelelően a demokrata pártban Robert Kennedy szenátor, a köztársa­sági pártban pedig Nixon voit alelnök győzelmét hozták. A demokrata szavazók 53 százaléka foglalt állást Kenne­dy jelödtsége mellett, 31 szá­zalék McCarthyt támogatta, míg a johnsoni politika to­vábbvivő j£, Humphrey alelnök mindössze 9 százalékhoz ju­tott Figyelembe véve azt a körül­ményt, hogy hivatalosan John­son elnök neve nem is szere­pelt még a választói listán, 7000 olyan szavazó volt (6 százalék), aki megajándékozta az elnököt bizalmával. A köztársasági pártban Ni­xon 70 százalékos győzelmet aratott. Reagan kaliforniai kormányzó 22 százalékát kap­ta pártja szavazatainak, Roc­kefeller csupán 5 százalékot kapott Pierre Salinger, Robert Ken­nedy sajtótitkára (aki valaha a meggyilkolt John Kennedy elnök sajtószóvivője volt) le­nyűgözőnek nevezte a szená­tor győzelmét, de megállapí­totta, hogy McCarthy kemény ellenfélnek tekinthető. Robert Kennedy kedden este a televízióban megismételte a választási harc legelején tett ajánlatát: felszólította McCart­hy szenátort, hogy fogjanak össze, tömöritsék erőiket. Új­ságírók kérdésére válaszolva McCarthy óvatosan kitért Kennedy ajánlata elől. közölte ugyanis, hogy nem tudja pon­tosan, milyenek Kennedy el­képzelései. Robert Kennedy kijelentet­te, az amerikai nép változást igényel az ország vezetésében az eddig lezajlott pótválasztá­sok tanúsága szerint. Azt mondotta, hogy Humphrey al­elnök a jelenlegi kormány po­litikáját kívánja folytatni, s így nem teljesíti a választók óhaját MAGAS TELJESÍTŐKÉPESSÉG, MAXIMÁLIS BIZTONSÁG, EGYSZERŰ KEZELÉS jellemzi az ADR 6,3 IIP. AUTÓDARUT Néhány műszaki adata: teherbírás: ........................... 6300 kg e melőmagasság:.........................6,5+1,2 m emelősebesség:........................10 m/min. önsúly:............................... . 13 300 kig m otor............................................4 hengeres S ACHSENRING DIESEL 90 LE meghajtás:..................................Diesel-elektromos ÁRAMOT AD LE MAS GÉPEK SZAMARA! MEGHAJTÁSI LEHETŐSÉG IDEGEN ÁRAMFORRÁSBÓL' TARTOZÉKKÉSZULÉKEIVEL (TORONYDARU, GEMHOSSZABBlTÓ, MARKOLÓ) JÓFORMÁN VALAMENNYI IPARÁGBAN GADASÁGOSAN FELHASZNÁLHATÓ. Felvilágosítás: Mentesd József Telefon: 294-288. \nté- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat Űjautó-kereskcdelem Budapest, XIII., Gogol u. 13. Mérlegképes könyvel« tanfolyamét véglett munkaerőt belső ellenőri munkakörbe keres a Kaposvári Buhagyár. Jelentkezés a személyzeti osztá­Párizsi postánkból Tn n rí Cfi k o Xfts a Reménység Házában Mire ez a levél Kaposvár­ra érkezik, Párizsban az Avenue Kisbérén levő nem­zetközi tanácskozások köz­pontjában, vagy ahogy az új­ságírók egymás között mond­ják, a Reménység Házában már megkezdődött a vietna­mi—amerikai előzetes tárgya­lások sorozata. E nagy eseményt Párizs nagy gonddal és figyelem ml készítette elő, s a megnyitás napjára, május 10-re még az i Eiffel-torony is fénypompába öltözött, ami egyébként csak ünnepnapokon szokása, és akkor, ha külföldi ál'amfö tartózkodik hivatalos vendég­ként a francia fővárosban. A tárgyalások megkezdését így mindenki ízlése szerint akár ünnepnapnak, akár magas rangú vendégek látogatásá­nak is értékelheti. őszintén szólva a francia kormány számára mindkettő­nél fontosabb, lényegesen többet jelent, hiszen a tár­gyalások párizsi kezdete fel­ér egy nagy politikai győze­lemmel. Amerikai részről el­fogadni Párizst, mint a tár­gyalások színhelyét, ez egy­ben — bár hallgatólagosan — elismerése annak, hogy Franciaország, személyesen De Gaulle elnök helyes poli­tikát folytatott, mikor az ag- resszor Egyesült Államokat figyelmeztette, hogy a viet­nami problémát katonai esz­közökkel nem, csakis politikai úton, tárgyalásokkal lehet rendezni. De a tárgyalások ténye egyben annak a beis­merése is, hogy az Egyesült Államok a vietnami nép hő­si ellenállása miatt katonai­lag, a világ népeinek szoli­daritása miatt pedig politikai­lag kudarcot vallott. E két tényező az — nem számítva a gyötrő és szégyen­letes faji gyűlölködést, a gaz­dasági, pénzügyi és választá­si problémákat —, amely az Egyesült Államok kormányát a tárgyalóasztalhoz kénysze- ritette. A jelenlegi tárgyalások cél­ja megegyezni a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen folytatott amerikai bombázások és más háborús cselekedetek feltétel nélküli abbahagyásáról. Ha ebben a két küldöttség megegyezve, mint azt Xuan Thuy. a VDK delegációjának vezetője hang­súlyozta, a jelenlegi, előzetes­nek nevezett tárgyalások után itt Párizsban, ugyan­ezekkel az összetételű dele­gációkkal elkezdhetnék a többi alapvető probléma ren­dezésére vonatkozó megbeszé­léseket. Egy ilyen távlat alapján a Vietnam szabadságának, füg­getlenségének. békéjének helyreállításáért és biztosítá­sáért folyó tárgyalásokat új­ságíró körökben három sza­kaszra osztják: 1. A jelenlegi tanácskozások, amelyek a bombázások és a VDK ellen irányuló más amerikai hábo­V _____________ t űs cselekedetek feltétel nél­küli beszüntetésére irányul­nak. Ezek a tárgyalások ki­zárólag a VDK és az Egye­sült Államok képviselői kö­zött folynak. 2. Az első sza­kaszban történő megegyezés után következne mindenféle háborús cselekedet felszámo­lása Dél-Vietnamban. A tár­gyalásoknak ebben a szaka­szában már részt vennének a dél-vietnami szabadsághar­cosok és a saigoni ormány képviselői is. 3. Az utolsó szakaszban Dél-Vietnam jö­vőjéről, a függetlenség, a szabadság garanciájáról tár­gyalnának,, vagyis arról, mi­lyen feltételekkel biztosítsák, hogy a vietnami nép maga alakíthassa sorsát minden külső beavatkozás nélkül. Erről a kérdésről folyó vitá­ban a második szakasz tár­gyaló felein kívül részt ven­nének a nagyhatalmak, eset­leg az érdekelt szomszédos országok képviselői, vagyis kialakulhatna egy 1954-es genfi értekezlethez hasonló tanácskozás. Ettől azonban még nagyon- nagyon messze vagyunk, hi­szen az Egyesült Államok vi- lágcsendőri szerepének meg­tartásáért sok minden olyas­mire képes, ami a most meg­kezdődött tárgyalásokat gyak­ran fogja fékezni, hátráltat­ni, esetleg veszélyeztetni is. A tárgyalások tehát nehezek, és általános vélemény szerint igen hosszúak lesznek Párizs­ban, a Reménység Házában. Guy Lóridon T elektulajdonosok! Közületek! Magánosok! Nem gond a víkendházépités. M^^n igényt kielégítő víkendház 31 400 forintért kapható, OTP-hitellevélre is Tervbemutató, részletes tanácsadás — szállítás, elhelye zés — megrendelés a Siófoki Fogyasztási é« Értékesíti; Szövetkezetnél, Siófok, Kálmán I. sétány 4 (708L

Next

/
Thumbnails
Contents