Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-09 / 107. szám

WO Bf O ö TI NfiPLAP 2 Csütörtök, 1968. májas *. Négyszáz méterre a kormány palotától Partizánzászló leng Saigon Cholon-negyedében Hírügynökségi jelentések szerint szerda hajnalban a dél-vietnami hazafias erők egyik ezrede támadást inté­zett a főváros Cholon negyede ellen. A dél-vietnami kormánycsa­patok és a rendőri alakulatok a behatoló partizánokkal tűz­harcba bocsátkoztak, és Cho­lon térségében elkeseredett harcok dúlnak. Szerdán a sa'goni helyzet súlyosbodására való tekintet­ted a helyi közigazgatási központ épületén. A kormány csap átoknak aknavetők és helikopterek bevetésével sem sikerült eltávolítaniuk a zászlót, amely mindössze 400 méterre leng a dél-vietnami kormány­palotától. A partizánok egyébként a szerdai napon erőteljes táma­dást indítottak a főváros há­rom rendőrkapitánysága ellen. A támadás részleteiről nem érkeztek jelentések. A dél-vietnami főváros­ban szerdán megkezdte adását a dél-vietnami ha­zafiak rádióad i ja. Az egyik adás bejelentette, hogy a hazafias erők az elkö­vetkező napok során folytat­ják támadásaikat Saigon stra­tégiai pontjai ellen. Hájek elutazott Moszkvából Hazautazott Moszkvából Ji- ri Hájek csehszlovák külügy­miniszter, aki május 6-a óta Gromiko szovjet külügymi­niszter meghívásara baráti lá­togatáson tartózkodott a szov­jet fővárosban. Hájek, akit fo­gadott Koszigin miniszterelnök is, megbeszéléseket folytatott szovjet kollégájával. (MTI) A párizsi jlőzeíes tárgyalásokra kijelölt VDK-küldöttség első csoportja már a francia fő­városban tartózkodik. A képen: Ha Van Lau ezredes (középen), a vietnami néphadsereg összekötő bizottságának vezetője, a vietnami—amerikai tárgyalásokon részt vevő VDK­küldöttség szóvivője. a főváros nyolc kerülete közül négyben teljes 24 órás kijárási tilalmat ren­deltek eL A főváros valamennyi iskolá­ját további intézkedésig be­zárták. t Legújabb hírügynökségi je­lentések szerűit a dél-vietna­mi hazafias erők újabb táma­dást intézték a Tan Son Nhut légitámaszpont ellen. A tá­maszpont területén aknák és rakéták robbantak. Egy dél- vietnami katonai szóvivő azt állította, hogy a támadás »csekély anyagi károkat« oko­zott. A hajnali órákban rakéták robbantak a főváros belső üz­leti negyedében is. Szemtanúk szerint két épület teljesen romba dőlt. Saigon Cholon nevű lakóne­gyedében már második napja a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front zászlaja leng (Telefotő — MTI Külföldi Képszolgálat.) A VDK küldöttségének vezetője elindult Hanoiból Mint a VNA hírügynökség jelenti, kedden Hanoiból öt­tagú küldöttség indult Párizs­ba. A küldöttség vezetője Xuan Thuy tárca nélküli miniszter. A VNA szerint a párizsi elő­zetes megbeszéléseken tanács­adói minőségben négy további személyiség vesz részt. Ezek: Ha Van Lau, Nguyen Minh, Nguyen Thanh és Phan Hien. A küldöttséget Hanoi repü­lőterén Nguyen Duy Trinh, a VDK külügyminisztere és több más hivatalos személyiség bú­csúztatta. * * * Xuan Thuy, a párizsi meg­beszéléseken részt vevő VDK- küldöttség vezetője és kísérete szerda délután Moszkvába ér­kezett. A vnukovói repülőtéren fo­gadásukra megjelent Konsz- tantyin Katusén, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra és a diplomáciai testület több tagja. A VDK küldöttsége Hanoi­ból útban Moszkva felé Pe­ringben is leszállt. A repülő­téren Csen Ji miniszterelnök- helyettes és külügyminiszter fogadta. (MTI) KIS BÍREK Ä NAGYVILÁGBÓL ^2^ Leonyid Brezsoyev, Nyiko- aj Podgcmij és Alekszej Kö­nigin a felszabadulás 23. év­fordulója alkalmából távirat­ban fejezte ki szívélyes jókí­vánságait a csehszlovák veze­tőknek, Alefczander Dubcek- nak, Ludvik Svobodának és Oldrich Cemiknek. A fasiszta Németország fe­lett aratott győzelem és a né­met nép felszabadítása 23. év­fordulójának alkalmából Wal­ter Ulbricht, Willi Stoph, Jo­hannes Dieckmann és Erich Correns táviratban üdvözölte Leonyid-Brezsnyevet, Nyikolaj Podgornijt és Alekszej Kosz!- gint. Michael Stewart angol kül­ügyminiszter szerdán délután magához kérette a spanyol nagykövetet, és kormánya ne­vében erélyesein tiltakozott, amiért Spanyolország lezárta Gibraltár szárazföldi határát. VI. Pál pápa bejelentette, hogy részt vesz az augusztus­ban Bogotában tartandó nem­zetközi eucharisticus kong­resszuson. A 70 éves egyházfő beielentése meglepetést kel­tett. 1963-ban történt megvá­lasztása óta összesein hatszor járt külföldön. Jordánia kérésére a Bizton­sági Tanács kedden folytatta az izraeli annexiós politikai kérdésének megvitatását. A Biztonsági Tanács legközelebb csütörtökön, magyar idő sze­rint 21 órakor ül össze. Nyugati hírügynökségek biztos, noha nem hivatalos forrásokra hivatkozva gyors­hírben jelentik, hogy London­ban Nigéria és Biafra megbí­zottai megállapodtak a béke- tárgyalások színhelyében. A megállaoodás értelmében a ooleárháború befejezésére hi­vatott tárgyalások feltehetően a jövő héten kezdődnének meg Kampalában (Uganda). KAPOSVÁRRA KÉNYELMESEN UTAZHAT AUTÓBUSZON Május 26-tól naponta rendszeres járatokat indít a budapesti MAVAUT Érdeklődni lehet » helyi MÁVAUT-pályaudvarokon (4366) Az arab világ hírei ALGÍR Az algériai rendőrség ked­den este bejelentette, hogy le­tartóztatták a Bumedien el­nök ellen tervezett és meghiú­sított merénylet egyik értelmi szerzőjét bűntársaival együtt. A hivatalos forrásból közölt tájékoztatások . szerint Amar Mellahról, az algériai hadse­reg volt őrnagyáról van szó, aki Zbiri ezredes, volt vezér­kari főnö/k múlt év decemberi puccskísérlete óta szökésben volt. Amar Mellahnak, mint feltételezik, tevékeny része volt a Zbiri-féle katonai ál­lamcsíny megszervezésében. LONDON Husszein jordániai király kedden az angol televíziónak adott interjúban hangsúlyoz­ta, hogy Jordánia nem köt semmiféle kompromiszumot Izraellel. Arra a kérdésre, hogy el­kerülhetetlennek tartja-e az újabb konfliktust Izraellel, Husszein kijelentette: ha az izraeliek és mindazok, akik­nek érdekük fűződik hozzá, nem ragadják meg az alkal­mat a Jarring-mis6zió lehető­ségeinek felhasználására a béke megteremtése céljából, újból zűrzavar támad a Kö­zel-Keleten. KUWAIT Fejszál szaúd-aráhiai király egy kuwaiti lapnak adott nyi­latkozatában fejtegette indo­kait, amelyek miatt vonako­dik részt venni egy újabb arab csúcsértekezleten. Nem kívánatos — mondotta —, hogy az arab államfők csúcs­értekezletét megtartsak, »mi­előtt hivatalosan bejelentenék Jarring missziójának eredmé­nyeit, mert ezzel kényes hely­zetbe kerülnének mindazok az arab országok, amelyek a Biztonsági Tanács múlt év no­vemberi Határozatát nem fo­gadták el«. (MTI) Tunézia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával A tunéziai kormány kedden Burgiba elnökletével megtar­tott ülésén úgy döntött, hogy megszakítja a-diplomáciai kap­csolatokat Szíriával. A tuné­ziai külügyminisztérium köz­leményének állítása szerint '*<* szíriai diplomáciai képviselet tunéziai állampolgárokat a közrend elleni felforgató te« vékenységre ösztönző ff«. A szakítást; ezen túlmenően az­zal is indokolták, hogy »Atasz- szí szíriai elnök rendkívül éle­sen bírálta Burgiba tunéziai elnök személyét«. A szíriai diplomatákat fel­szólították, hogy a lehető leg­hamarabb hagyják el az orszá­got (MTI) ................ J1 ................— C sehszlovákia nemzeti Amikor huszonhárom év­vel ezelőtt — 1945. májút 9- én — a szovjet katonák fel­szabadították Prágát, amely­nek népe utolsó erejével har­colt a megszállók ellen, itt dördültek el a második vi­lágháború utolsó lövései. A prágai felkelés utolsó aktusa volt a cseh és szlovák nép nemzeti és állami önállósá­gáért folytatott harcának, amelyet a Németország, Olaszország, Anglia és Fran­ciaország által 1938-ban meg­kötött müncheni diktátum következtében veszített el. A csehek és szlovákok a köz­társaság területén működő illegális csoportokban, parti - zánalakulatokban, a szlovák nemzeti felkelésben, a szov­jet hadsereg oldalán harcoló csehszlovák hadtestben és más hadseregek kötelékében harcoltak a náci megszállás ellen. Már a felszabadító harc során, amelyben a kommu­nisták képezték a legaktí­vabb és vezető elemet, kiala­kultak azok az elvek, ame­lyek alapján a felszabadított állam felépült. Megalakultak a nemzeti bizottságok, mint a dolgozó nép teljhatalmú szervei, s az ország felszaba­dult részeiben átvették a ha­talmat. Csehszlovákiában nemzeti és demokratikus for­radalom ment végbe. Az ál­lam vezető ereje a kommu­nista párt lett, amely a hábo­rú pusztította gazdaság újjá­építésére irányuló pálinkájá­val kiérdemelte a széles tö­megek bizalmát. Az 1946. évi választásokon a választók 40 százaléka a kommunista pártra adta szavazatát. Az állam fejlődése azonban nem ment simán. Az 1948-as fordulat a népi demokratikus fejlődés irá­nyában azt jelentette, hogy Csehszlovákia népei élni tud­tak azzal a lehetőséggel, ame­lyet 1945. május 9-én a fel­szabadítás teremtett meg Visszatekintve a szocialista építés periódusára — amely nehéz volt és nem volt zök­kenőmentes — megállapít­hatjuk, hogy Csehszlovákia népei a szocihlizmusban meg­találták azt a társadalmi rendszert, amely visszavonha­tatlanul lerombolta az osz- t áh'társadalmak teremtette válaszfalakat az osztályok és népek között. Ez a társada­lom eredményesen munkál­kodott annak érdekében, hogy a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság valamennyi dolgozója egyenrangúvá vál­jék. Ünnepnapjukon a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság népe, mindent számba- vetve, büszkén tekinthet vissza eddig elért eredmé­nyeire. A korszerű ivar fej­lesztése.^ a nagyüzemi mező­gazdaság megteremtése ré­vén lehetővé vált a dolgozók szükségleteinek sokoldalú ki­elégítése, a kulturális igé­nyek betöltése, és az ország népe a szocialista kultúra új magaslatait hódíthatta meg A szocialista-Csehszlovákia külpolitikája méltán vívta ki a nemzetek tiszteletét és megbecsülését. E külpolitika az ország szocialista lényegé­ből fakad, alaptétele és leg­főbb követelménye a béke megóvása. Különös gondot fordít a történelmi tapaszta­latokból kiindulva arra, hogy a Varsói Szerződés szocialis­ta testvérországaival össze­fogva gátat vessen az újjá­éledő nyugatnémet milita- rizmus és neofasizmus revan- sista követeléseinek. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke üdvözlő távira­tot küldött Alexander Dub- ceknak, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottsága első titkárának, Ludvik Svobodának, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­únnepére csehszlovák-iában jelenleg olyan rendkívül aktív politi­kai folyamat tanúi lehetünk, amelyet Csehszlovákia Kom­munista Pártja indított el. Er­ről mondotta Oldrich Cernik elv-társ, a csehszlovák mi- niszte'i tanács elnöke a Ma­gyar Rádiónak és Televízió­nak adott nyilatkozatában: *»Teljes biztonsággal megál­lapítottuk, hogy a szocializ­mus további fejlesztése ha­zánkban csak jelentős válto­zások végrehajtásával való­sítható meg. Ezek elsősorban gazdasági változások: ide tar­tozik a gazdasági irányítás rendszerének megváltoztatá­sa ... Az egész újjászületési folyamat lényege, hogy sza­bad teret biztosítson nemze­teink, osztályaink, szociális rétegeink kezdeményezőkész­sége és elkötelezettsége szá­mára, minden egyes ember egyéniségének érvényesülé­sére«. Magától értetődik, hogy ha­zánkban is élénk érdeklődés­sel figyelik a csehszlovákiai változásokat. A magyar köz­vélemény úgy értékelte Csehszlovákia Kommunista Pártjának nagyszabású ak­cióprogramját, mint annak a szándéknak félreérthetetlen kinyilvánítását, hogy a szo­cialista tartalmú folyamatot továbbra is a kommunisták irányítják, akik készek ener­gikusan szembeszállni min­denfajta szocializmusellenes törekvéssel és szándékkal. Ebben a szellemben üdvö­zölte legutóbbi interjújában Fock Jenő elvtárs a csehszlo­vákiai változások várható po­zitív eredményeit, amelyek­hez a magyar kormány ne­vében is sok sikert kívánt Csehszlovákia dolgozó népé­nek, a pártnak és a kormány­nak. Meggyőződésünk, hogy ha­zánk és a Csehszlovák Szo- ciausta Köztársaság együtt- ntúködése az elkövetkező években tovább szilárdulhat. Csehszlovák testvérpártunk vezetői félreérthetetlenül hang súly oztáH, hogy az or­szág külpolitikájának funda­mentumai szilárdak és meg- ingathatatlanok. Ez lehetővé teszi, hogy még eredménye­sebben működjön együtt — karöltve a Varsói Szerződés és a KGST többi szocialista testvérországával — a nem­zetközi politika porondján. A gazdaságvezetés új mecha­nizmusa, amelynek kimun­kálása Csehszlovákiában és nálunk is gyors ütemben fo­lyik, lehetővé teszi, hogy gazdasági lehetőségeinket még jobban összehangoljuk, hogy együtt jelenjünk meg a nemzetközi piacokon. A leg­utóbbi 15 évben a két ország külkereskedelmi áruforgalma négyszeresére nőtt, és ha át­térünk a kooperáció és á sza­kosítás még korszerűbb mód - szerére, akkor az új lehető­ségeket is maradéktalanul kiaknázhatjuk. Testvéri együttműködé­sünk szilárdítását kívánják népeink és valamennyi szo­cializmust építő nép érdekei, ezt várják tőlünk a világ ha­ladó erői. Ennek a célnak je­gyében köszöntjük szeretettel és tisztelettel szomszédunkat, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot. V. P. ság elnökének és Oldrich Cemiknek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kor­mánya elnökének. Kállai Gyula, az ország- gyűlés elnöke és Péter János külügyminiszter ugyancsak táviratban üdvözölte a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság nemzetgyűlésének elnö­két, illetve kiilügvminiszte- rét. A tömegszervezetek ez al­kalomból szintén táviratban fejezték ki jókívánságaikat a csehszlovák társadalmi szer­vek vezetőinek.

Next

/
Thumbnails
Contents