Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-03 / 102. szám
XXV. évfolyam, 102. szám. Péntek, 1P68. május 3Körzeti borverseny Kéthelyen Kéthely vidéke megyénk egyik bortermelő körzetének számít. E táj élvonalbeli termelői is élni akarnak azzal a hasznos szakmai tapasztalatszerző lehetőséggel, amelyet egy-egy versenyen való részvétel jelent. Ezt az igényt felismerve először 1964-ben a kéthelyi Aranykalász Tsz kezdeményezte a tájjellegű borok bemutatását. A folytatásra csak most került sor, de ezúttal elhatározták, hogy minden évben megrendezik a körzeti borversenyt. A bíráló bizottság elnökének tisztét Lakatos András, a Balatonboglári Állami Gazdaság főkertésze töltötte be. Tizenhat bormintát minősített május 1-én a zsűri. A kezdeményező kéthelyi Aranykalász Tsz, amely négy évvel ezelőtt beérte a harmadik helyezéssel, most zöldszilváni borával elnyerte az elsőséget. Ennek a mintának a bírálók a maximális 20 pontból 17,3 pontot adtak. Második lett Szita János tsz-tag, 15,8 pontos olaszrizlingje. A marcali Vörös Csillag Tsz muskotá- lyos rizlinggel a harmadik helyet szerezte meg (15,6 pont). Kéthelyi, marcali és balatonmáriai bor követi egymást a további sorrendben. Ez a hat minősített minta részt vehet majd a Balaton- bogláron rendezendő megyei borversenyen. Azt megelőzi még a siófoki járásbeli körzeti verseny, amelyen Kőröshegy és vidékének borait értékeli a bíráló bizottság. Uj lípusi magnetofon és rádiótelefon A Budapesti Rádiótechnikai Gyárban elkészült a legújabb típusú magnetofon, az M—11-es mintapéldánya. A készülék két magnetofon jó tulajdonságait egyesíti, vagyis: kazettáról az orsóra, illetve orsóról a kazettára is átmásolható a felvételA gyárban ugyancsak elkészült az FM—05—163 típusú hordozható URH rádió-telefon mintapéldánya is. A teljesen tranzisztorizált berendezés nagy sikerre tarthat számot. Megjelent A KRITIKA májusi száma A Kritika májusi számában lőtér István tanulmánya idézi — a századik évforduló alkal- nából — Gorkij művészetének óntos, időszerű tanulságait. Szakemberek és a szélesebb ol- /asoközönség körében egyaránt érdeklődésre tarthat számot Miklós Pál írása Az irodalmi nüalkotás kutatásáról. A szerkő a hagyományos módszerek nellett részletesen elemzi azo- !cat az eljárási lehetőségeket, amelyek a kutatás korszerűsítésének eszközeivé válhatnak, 5 egyben széles körű képet rajzol az egyes módozatok egymással való kapcsolatáról. Mai irodalmunk eleven, vitás kérdéseihez nyúl Fekete Sándor könnyed formájú polémikus cikke, a Folyosói szümpozion, többek között Gyurkó László drámájának, a Szerelmem, Elektrának sajátos problematikáját is érintve. A lap figyelme kiterjed szellemi életünket foglalkoztató egyéb, társadalmi kérdésekre is. Heller Ágnes az egyén és a közösség viszonyának kérdésköréről, Varga László pedig Sartre-nak Vietnammal kapcsolatos időszerű állásfoglalásáról tájékoztat. Nemeskürty István vitacikke, a »Horváth Markó dicsérete, avagy az illúziók nélküli hazafiságról« új szempontokkal egészíti ki ezt a- közvéleményünket aktívan foglalkoztató kérdést. A Kritikai rovatból kiemelkedik Csanádi Imre Alim.: lova köítészeiéről szóló icasa. FAGYKAR AZ AKÁCOSOKBAN Veszélyben a tervezett hatvannyolc vagon méz A megyei Szakbizottság vándoroltatási előrejelzése A téli és kora tavaszi időszakban 62 vagon méz megtermelésére írták alá a szerződéseket a somogyi méhész szakcsoportok tagjai. A méhcsaládok jól teleltek, a fejlődésük kielégítő, ezért újabb hat vagopra kértek szerződést az OMSZK-tól a fogyasztási szövetkezetek, s ezt a megye méhészei meg is kapták.. A tavaszi fagy azonban áthúzta a számításukat. A MÉSZÖV választmánya mellett működő méhész szakbizottság rendkívüli ülésén beszélte meg a tennivalókat. A szakbizottság tagjai alapos felderítést végeztek a megye területén. Megállapították, hogy a somogyi akácosokban a fagy 85 százalékos kárt okozott. A KadaPkúttól délre eső területeken egész az országhatárig — teljesen elfagyott az akác. A vizenyős területeken, völgyekben 50 méter magasságig 100 százalékos a fagykár. Somogy északi vidékén, So- mogybabod vonalától a Balaton felé a magasabban fekvő akácosok északi oldalain megmaradtak ez akácrügyek, itt nincs fagykár, de a déli oldal itt is elfagyott. Fgyáltalán nem szenvedett fagykárt Pusztaszemes, Kereki és Kőröshegy vidéke, itt az akácosok normális virágzására lehet számítani. A méhész szakbizottság négytagú csoportot küldött az Alföldre, ugyanis a Bajától északra fekvő Érsekcsanad környékén fekvő* több ezer holdas akácos nem szenvedett fagykárt, itt a virágzás május 10-től várható. Nemesnádudvar, Császártöttös és Jánoshalma térségében az akácosok 20—40 százaléka fagyott el. Itt a mézelés bizonytalan, mert a megfázott akácosak csak ritkán termelnek nektárt. A szakbizottság tagjai javasolják a somogyi méhészeknek, hogy Érsek- csanád környékére vándoroljanak. Jártak a somogyi méhészek a veszprémi, és a Vas megyei akácosokban is. Itt még nincs kialakult biztos kép. mert ezen a területen később virágzik az akác, mint Somogybán, és a vizsgálódás szerint a fagyos napokon még nem volt rügyfakadás, A szakbizottság — mihelyt bizonyosat tud ezekről a területekről is — értesíteni fogja a méhész szakcsoportokat A fontos most az, hogy a vándoroltatás minden lehetőségét kihasználják, mert csak akkor számíthatnak eredményre. D. Z. Fejleszti hálózatát a lengyeltóti fogyasztási szövetkezet A község peremén és a pusztán is nyitnak boltot (Tudósítónktól.) A lengyeltóti fogyasztási szövetkezet ebben az évben jelentős hálózatfejiesztési terveket valósít meg. A napokban fejezik be 210 000 forintos beruházással Somogyvá- ron a Gyógypedagógiai Iskola parkjában a könyvbarátház építését. Ebben az épületben egy könyvesbolt és presszó kap helyet. Nagy gondot okoz Somogy- vár kültelkének. Vári-hegy lakosságának az ellátása. Egy bérelt épületben — 20 négyzetméternyi területen — árusítanak élelmiszert és háztartási cikkeket. A szövetkezet házilagos brigádja itt egy új_, 86 négyzetméter alapterületű korszerű bolt építését kezdte meg. A több mint 200 000 forintba kerülő üzlet gazdagabb készletet tarthat, jobban elláthatja tehát a lakosságot. Előreláthatóan augusztus 20- ra készül el az új bolt. A Somogyvár és öreglak között levő Beslia-h egyen ugyancsak egyetlen bolthelyisége van a szövetkezetnek. Áz idetartozó Nagy-hegy és Vidámházpuszta 350 lakosa is itt vásárol. A szövetkezet a Vári-hegyi építkezés után ide irányítja építőbrigádját, mert még ebben az évben fölépítik itt is az új vegyesboltot. Átalakítják ezenkívül a lengyeltóti kisvendéglőt és cukrászdát is. Az Állami Biztosító és a termelőszövetkezeti jogtanácsosok közös ankétja Az Miami Biztosító Somogy megyei Igazgatósága a tanácsok és a termelőszövetkezetek jogtanácsosaival rendezett a napokban közös ankétot. A tanácskozáson részt vett dr. Bárd Károly, az Állami Biztosító főigazgatóságának jogügyi osztályvezetője és dr. Foglyos László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője is. ESŐ ELŐTT DRÁVASZENTESEN A *— A gabonák nagyon szépek. De most már rendeljen egy kis esőt, főnök, mert baj lesz!... Feigli József elnök a borongás égre tekint. — Intézkedtem, intézkedtem ... — széttárja a karját, mint aki tréfásan jelzi, most már a többi igazán nem tőle függ. Nem tőle, és nem a dráva- szentesi emberektől. Mert ami tőlük telt, azt megtelték. — Most már néhány nap óta gond munkát adni. De azért, hogy ne teljen tétlenségben ez az idő sem, megkapálják az asszonyok a tölgy- ftw «Beteket. A jegyzetfüzetben dátumok. Április 13-án befejeződött a napraforgó vetése, 19-én a burgonyaültetés és 25-re földbe kerü lt mind a közös, mi ad a háztáji kukorica magja. — Tegnap kimértük a ta- 1 karmányrépát, ma meg holnap a cukorrépa kerül sorra. Aztán ahogy kikerülnek a kinek-kinek személyes felelősséget is jelentő kis cövekek, kapát fognak az asszonyok, kezdődik a sarabolás, aztán az egyelés. Az az Idő, amikor már nem okoz fejtörést, ki hogyan szerezze meg a nyugdíjévéihez, a háztáji földhöz szükséges munkanapokat. — Nagyon jó volt, hogy az e«Mes talajmMnkéi az o*szei elvégeztük. Korábban láthattunk dologhoz, a talaj minősége is jobb. Márpedig nem kell hangsúlyozni, hogy milyen döntő ez, kivált ilyen száraz tavaszon ... Végeztek a vetőgépek, túlvannak az összes kora tavaszi növényvédelmi munkán. — Csak ez az idő, ez lenne egy kicsit más! Különösen az aprómagvak aggasztanak. Van húsz hold lucernatelepíiésünk, hetvenhárom hold bíbor-fe- lülvetés — de nem tud kikelni. Csak emitt-amott bújik ... Ami rajtuk múlott, a drá- vaszentesiek megtettek mindent. ... És a gomolygó felhők délutánra hoznak egy kis esőt. V. M. Dr. Rábai István, az Állami Biztosító megyei igazgatója köszöntötte a vendégeket. Elmondta, az ankétot azért hívták össze, hogy megismerjék a termelőszövetkezetek jogi képviselőit, másrészt pedig, hogy megvitassák az új termelőszövetkezeti vagyonbiztosításra vonatkozó jogi kérdéseket, s megbeszéljék a további együttműködés helyes módszereit. Ezután dr. Bárd Károly osztály- vezető tartott előadást a termelőszövetkezeti vagyonbiztosítás új összevont formájáról. — Nyolcéves előtapasztalat segített abban — mondta hogy a termelőszövet kezeti vagyonbiztosítás új formáját 1968-ban megfogalmazzák és alkalmazzák. Az összevont biztosítás sokkal előnyösebb a réginél. A biztosítás megkötéséről a szerződő felek szabadon Határozhatnak. Bár az országos statisztika szerint csak minden négyezredik káreset rendezése történik bírósági peres úton, a gyakorlat azt bizonyltja, hogy a szerződések megkötése vagy éppen a kár felbecsülése sohasem történhet jogász nélkül. A jogászóknak pedig állandóan szem előtt kell tartani a »kötveny-szabályzat-törvény« hármas egységét, mivel csakis- ez ad teljes eligazítást az új termelőszövetkezeti vagyonbiztosítás rendszerében. Az előadást követő vitában az eddig felmerült problémákat mondták el a termelőszövetkezetek jogtanácsosai. A titokzatos üldöző Allan Reed jelentette a detroiti rendőrségnek, hogy gyanús elemek állandóan követik autón, még altkor is, ha hivatalos útra vidékre megy. Hamarosan kiderült, hogy a titokzatos üldöző Reed felesége volt, aki válóokot keresett férje ellen, és ily módon remélt szerezni egyet. Célját részben elérte: férje beadta a válókeresetet. A legfurcsább törvény Kevesen tudják, hogy a legfurcsább törvény egy Borneo környéki szigeten volt életben évszázadokon át. A törvény értelmében azt, aki egy fuldokló nőt kiment a tengerből, halállal büntették. A szigetlakok persze nem haragudtak a nőkre, csak azért hozták a törvényt, mert büszkék voltak pompásan úszó asszonyaikra. Azt is hozzá kell tenni, hogy egyetlen asszony sem fulladt a tengerbe, s Szétrágott anyakönyvek Észak-Rhodesia egyik városkájában 40 házaspárt beidéztek, hogy házasságukat ismét beírják az anyakönyvbe. Az intézkedés magyarázata: a termeszek teljesen elpusztították a város anyakönyveit. Csupa leg... Giuseppe Frascati 72 éves olasz cipőkereskedő tömören a következőképpen foglalja össze tapasztalatait: A nők a lehető legcsodálatraméltóbb vevők. Valamennyien olyan cipőt szerelnének, amely kívül két számmal kisebb, mint belül. New York-i lapokban a következő hirdetés jelent meg: »Borbély kerestetik, aki a lehető legintelligensebb módon tud a nemzetközi helyzetről társalogiH.« A hirdetést az ENSZ székhelye közelében levő fodrászműhely tulajdonosa adta fel. New York város csatornáinak legfurcsább lényei: a krokodilusok. Honnan kerülnek ide? A gazdag amerikaiak néha kis krokodilusokat vásárolnak, aztán, ha megnőnek és veszélyesekké válnak, bedobják őket a városi csatornákba. Nemes verseny »Elsőrangú női frizurák egy dollárért-*! — olvashattuk New Jerseyben egy női fodrász kirakatában. Vele szemben a konkurrense erre ezt a táblát helyezte kirakatába: »Elrontott egydolláros frizurákat két dollárért ismét rerídbeho- zok!" Somogyi Néplap Az MSZMP Somosa megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: il-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: U-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem orzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25061. Készült a SomogyMiegyel Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca. 6. Nyomdáért felel-: Mautner József. /