Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-03 / 102. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, I96S. mijas í Nincs már jegy a magyar—szovjet EB-mérkőzcsre Megérkezett a szovjet válogatott — Ezer somogyi szurkoló lesz a lelátókon Erre is régen volt már példa. Kedden délelőtt Budapesten a Népköztársaság úti jegyirodában 11 óra tájt eladták az utolsó belépőjegyet a május 4-i Magyarország— Szovjetunió válogatott lao- darúgó-mérkőzésre. A stadionban tehát ismét telt ház lesz. A pénztárak a mérkőzés napján már ki sem nyitnak. A mérkőzést szervező bizottság a hatóságokkal karöltve most azon dolgozik, hogy biztosítsa a stadion környékén a zavartalan közlekedést. Különböző kordonokat állítanak fel már jóval a stadion előtt, s ezeken csak a jegytulajdonosok léphetnek át. A Népstadion gondnoksága is az előkészületek lázában ég. Rendbe tették a pálya talaját, így előreláthatóan kitűnő talajú gyepen játszhatja fontos mérkőzését a magyar és a szovjet válogatott. A szovjet csapat május 1-én a menetrendszerű moszkva— budapesti légijárat gépével megérkezett a magyar fővárosba. A Ferihegyi repülőtéren gyorsan terjedt el a hír, hogy a szovjet együttesből hiányzik az egyik kulcsember, a nagy munkabírású Szabó. A magyar származású kitűnő labdarúgó egyetemi vizsgái miatt nem állhat a szovjet válogatott rendelkezésére. A Centropréss Moszkvából küldött tudósítása részletesen elemzi a szombati találkozót. Elutazás előtt jártak az újságírók a szovjet csapat főhadiszállásán, amely Moszkvától harminc kilométerre, Mizsnyikiben volt. Itt a nagy nyilvánosság kizárásával készültek a szovjet fiúk. Jakusin, a szovjet válogatott neves edzője rövid interjút adott Kaposi Kiss Istvánnak. Kijelentette: »Ellenfelünk, a -magyar válogatóit nagyon erős csapat. Azt gondolom, hogy ez az együttes nem sokkal marad mögötte annak a neves tizenegynek, amely között Hidegkútit. Kocsist, Puskást, Bozsikot meg Grosicsot szokták sokan emlegetni. Az eredményt illetően lehetetlen jósolni — mondta Jakusin. A szovjet csapatról annyit tudtunk meg, hogy a tizen- nyolcas válogatott keret tagjai közül csupán nyolcán voltak tagjai a legutóbbi világbajnokságon részt vett szovjet válogatottnak. Hat labdarúgó a múlt évben került. a csapatba. A felállítást illetően szinte semmit nem lehetett kihámozni az edző szavaiból. Még arra sem adott választ, hogy főleg védekezni vagy támadni fog a szovjet csapat. Nagyon diplomatikus volt az ezzel kapcsolatos felelet. »Ha kell, minden játékosunk ott lesz a kapu előterében, de ha szükséges, a kapus kivételével mindenki tárna 'á ba lendül« — így a szovjet szakvezető. A szovjet sportújságírók már kevésbé titkolóztak. Szerintük a szovjet csapat valószínűleg támadni fog, annál inkább, mert véleményük szerint a világ egyik legjobbjának tartott csapat, a magyar válogatott ellen csak ilyen já.ékfelfogással lehet sikerre számítani. Még egy edzői nyilatkozat a szovjet csapatról. A Szovjetunió együttesének erőnléte kitűnő. Valamennyi játékosban ég a vágy, hogy a Népstadionban jó futballal válaszoljanak azokra a bírálatokra, amelyek az utóbbi időben a szovjet válogatottat érték. Jakusinnak e szavai még inkább megerősítik azt, hogy nagy mérkőzésre számíthatunk. A magyar csapat tervszerűen készül. E heti újabb előkészületi mérkőzésén 5:0-ra nyert az EVTK ellen. Albert most sem játszott végig. Sós Károly szövetségi kapitány szerint most már csak a ferencvárosi középcsatár játéka az egyetlen kérdőjel. A kapitány elmondta, hogy csak a teljesen egészséges Albert léphet pályára. Egy másik kérdésre már pontos feleletet adott a magyar szakvezető. Mathesz lesz az egyik középpályás. Ez annyit jelent, hogy Solymosi nem játszik. * Még sohasem volt annyi somogyi szurkoló válogatott mérkőzésen, mint a most szombati EB-taláíkozón lesz. Kereken ezer jegyet adtak el a somogyi labdarúgó-barátoknak. Kaposvárról szombat délelőtt küiö"- vonat indul a fővárosba nyolcszáznál több szurkolóval. Ez alkalommal az Állami Biztosító önsegélyező csoportjai kedveskedtek a futball kedvelőinek. Az üzemi, hivatali önsegélyező csoportok díjmentesen küldik el tagjaikat a nagy mérkőzésre. Albert nem játszik A magyar labdarúgó-válogatott az előzetes terveknek megfelelően a csütörtöki napot pihenéssel töltötte. A délelőtti órákban a begyekbe kirándullak a játékosok, kora délután Mészöly és Rákosi gőzfürdőben volt. Ugyancsak ebben az időben Albert dr. Botár Zoltánnal a TF Csörsz utcai pályáját kereste fel, ahol próbarúgásokat végzett. A Sportszállóba visz- szatérve Albert közölte Sós Károly szövetségi kapitánnyal, hogy még mindig érzi sérülését, nem vállalja a szovjet válogatott elleni játékot. Sós tudomásul vette a ferencvárosi játékos bejelentését és mint mondotta, az eddig elképzelt taktikán Albert kiválásával válto-Slat- ni kell. Sós egyébként csütörtökre már azt is eldöntötte, hogy a szóvje' együttesben történt változás miatt a magyar védelemben is más hadrendet alkalmaz. Előtérbe kerüli Solymosi játéka és Mészölynek a középpályán szereplése. Lényegében most már csak a csatársor összetétele kérdéses — mondotta Sós. Péntekig még gondolkozik, hogy Fazekas vagy Dunai II. játéka mellett döntsön. Barátságos labdarúgó-mérkőzések Kikapott a Ferencváros Siófokon Május 1-én mefyeszerte barátságos labdarúgó-mérkőzéseket játszottak a csapatok. A somogyi NB-s együttesek közül a legnagyobb sikert a Siófoki Bányász aratta. A siófokiak ?:0-ás győzelmének értékéből az sem von le semmit, hogy a Ferencváros csapatából Novák, Szűcs, Varga és Albert hiányzott. Az Összeáll! ás mutatja, hogy milyen játékosok pótolták a válogatottakat. Siófok - Ferencváros 2:0 (1:0) Siófok, 2000 néző. V.: Köö. Siófok: Iszak — Farkas, Fehér. Babán (Herényi) — Győrfl, Schdd! — Erdei, Csupor, Szép, Németh I. (Németh II.), Takács. Ferencváros: Géczi (Takács) — Havasi, Bálint, váncsics — Juhász, Horváth — Karába, Mezei, Branikovics, Fenyvesi dr., Katona. A kezdetben kényelmeskedő FeKőműves, lakatos, festő szakmunkásokat jó kereseti lehetőséggel alkalmazunk Építőipari Ktsz, Kapós- mérő. (7026) Röplabda Május 1. Kupa A K. Ruhagyár nyerte a serleget Ismét találkozott a két nagy vetélytárs. A Május 1. Röplabda Kupa döntőjén a cseri sporttelepen mintegy háromszáz szurkoló biztatta a csapatokat. Az NB Il-es Ruhagyár jó játékkal legyőzte NB I-es ellenfelét. Az ifjúságiak találkozóján viszont a Lendület nyert 2:0-ra. K. Ruhagyár—K. Lendület 3:1 (11, 11, —12, 7) Ruhagyár: Hajas, Biczó, Molnár, Unyatinszki, Ferenc, Mátrai. Lendület: Koncz, Vermesné, Kozmáné, Kovács, Balogh, Esküdt. Csere: Petrus, Krehán. A Ruhagyár kihasználta magassági fölényét, és jobb nyitásai révén lett győztes. Jók: Biczó, Mátrai, Unyatinszki, Ferenc, ill. Koncz, Vermesné, Kozmáné, Kovács. Tallózás a múltban Nyolcszor találkozott egymással a magyar és a szovjet labdarúgóválogatott. A nyolc találkozó mérlege magyar szempontból negatív. Egyszer sikerült ugyanis győznünk, három mérkőzés végződött döntetlenül, négyszer pedig kikapott a magyar csapat. 1951, MOSZKVA: 1:1. Szeptember 26-án volt a mérkőzés. Fédidőben a magyar válogatott l:0-ra vezetett. A csatársor a befejezésekkel adós maradt. 1955, BUDAPEST: 1:1 Szeptember 25-én volt a visszavágó. Ekkor már Sós Károly volt a magyar csapat edzője. A közvetlen védelem kitett magáért. A támadósor azonban nem boldogult a kemény szovjet védelemmel. 1956, MOSZKVA: 1:0 Szeptember 23-át mutatott a naptár. A fénykorát élő magyar labdarúgó-válogatott a szovjet fővárosban győzte le nagy ellenfelét. A vendéglátókat legföljebb az vigasztalta, hogy a befejezés előtt- Strelcov tíz méterről’a kapufát találta el. 1957, BUDAPEST: 1:2 Szeptember 22-én l:l-es félidő után Machos jó helyzetből mellé lőtt. A hajrában a szovjet csapat nyert. 1958, MOSZKVA: 1:3 Szeptember 28-án játszották e mérkőzést. Ez volt a szovjet csapat legkönnyebb győzelme. Félidőben már 3:0-ra vezetett a szovjet együttes. 1959, BUDAPEST: 0:1 Most is szeptemberben találkozott a magyar és a szovjet válogatott Budapesten. Nagy küzdelem után a jobb erőnlétű szovjet csapat nyert. 1963, MOSZKVA: 1:1. Ez is szeptemberben volt. A magyar csapat volt az esélyesebb. A végén örülnie kellett a döntetlennek. * 1966, SUNDERLAND: 1:2 Július 23-án világbajnoki mérkőzésen találkozott a két csapat, amelyen már 2:0-ra vezettek a szovjetek, az 57. percben Bene szépített. A 80. percben Rákosi lábában volt az egyenlítés lehetősége, de három méterről Jasint találta el. * * * Valójában most mégsem kilencedszer találkozik a két ország válogatottja. Volt ugyanis két másik mérkőzés, amikor Budapest, illetve Moszkva válogatottja néven szerepelt a két csapat. A mérlegen ez sem javít, mert az egyik mérkőzés 1:1 arányú döntetlen volt, a másikon 2:l-re a szovjet csapat nyert. M. B. rencváros ellen Takács révén vezetést szerzett a Siófok. Ezt követően már nagyon rákapcsolt a Fradi. A ferencvárosi csatárok kétszer a kapufát találták el. Viszont Szép egy ll-est hibázott. Takács újabb gólja állította be a végeredményt. Lakat Károly, a zöld-fehérek edzője a következőket mondta: — Kitűnő, csapatot ismertem meg a Siófoki Bányászban. Ha ez az együttes a bajnoki találkozókon a mostani játékának hetven százalékáa tudja nyújtani, akkor nem lesz baj Siófokon. C. TÁNCSICS—K. KINIZSI 1:1 (1:0) Nem egészen kétszáz néző volt kiváncsi az újabb hazai derbire. Inkább majális volt, mint futoad. Selenka vezető góljára Molnár válaszolt. NAGYKANIZSAI BÁNYÁSZ— MARCALI VM 4:3 (1:0) Mintegy 500 néző kísérte figyelemmel az NB n-es nagykanizsai és az NB IlI-as marcali csapat könnyed, változatos játékát. Á marcali együttes javuló formában játszott. BARCS—LABOD 3:2 (1:1) Barcson S00 néző előtt került sor a lábodiak vendégjátékára. Szünet után felülkerekedett a megyei csapat és megérdemelten győzött. G.: Göncz, Lang, Marton, ill. Hadi és Borzas. Utánpótlás válopatottunk súlyos veresége A 4:0 (2:0) arányú angol győzelemmel végződött Anglia— Magyarország utánpótlás válogatott mérkőzésen 17 935 fizető néző jelent meg. Az angolok végig jobban játszottak, és megérdemelték a győzelmet a féléink, bizonytalan magyar fiatalok ellen. Magyarország csapata: Lévai — Kelemen. Hunyadi, Salamon, Fejes — Dunai HL, Szálai, Vidáts — Kocsis. Mártha. Kozma összeállításban játszott Az angolok már a 12. percben megszerezték a vezetést Olivers révén (1:0). Nyolc perccel később a második ligás klubban játszó Marsh növelte az előnyt (2:0). A második félidőben is az angolok irányították a játékot. A liverpooli közönség kedvence. Royle a 67. percben talált a hálóba (3:0), majd a 83. percben állította be a 4:0-ás végeredményt. (MTI) A K. Építők veresége volt a tekeforduló meglepetése APRÓHIRDETÉSEK G Sf ASZ JELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Christ Istvánná hosszú szenvedés után 88 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én, szombaton fél 1 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (9041) III tJj beépített konyha- és egy használt kombinált t szekrény sürgősen eladó. Cím a kiadóban. _________(2103) K étszoba-összkom- fortos _ családi ház beköltözhetően eiadó. Mező u. 9. sz; Érdeklődni egész nap. (8816) Kaposvár, Hársfa u. 20. szám alatti egy- szoba-konyhás házrész sürgősen eladó. Érdeklő drd: csiak este 6-tól szombaton délután és vasárnap egész nap._______(8870) C saládi ház eladó beköltözhetően, beépíthető telekkel. Kaposvár, Dimitrov u. U6._______________(8868) K étszobás, konyhás, előszobás. kamrás ház, istálló gazdasági felszereléssel, 1050 n-öl föld, fele szőlő, fele szántó eladó. Buszmegálló 3 percre van. Juhász, Kaposvár, Cseri-hegy 11. (8850) Kaposváron, Vak Bottyán u. 37. sz. kétszoba-összkomfor- tos új ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. _______ (8834) V árdán eladó a 124. számú családi ház. kövesút fnellett, az állomás és az autóbusz megálló 2 percre. ________________(8880) F ürdő közelében 800 n-öl szántóföld eladó vagy feléből kiadó. Érdeklődni: Laki Gyula, Kaposvár, Zalka Máté u. 13. Ugyanott négy szol: a-összkom- fortos ház eladó. Két szoba elfoglalható. _______________(8888) P atalom, Kossuth Lajos u. 12. alatt családi ház, szőlővel, ugyanott 4—8 m rönk- fa eladfS. Érdeklődni: Kaposvár. Beloiannisz u. 5/a. (8962) Háromszobás, összkomfortos ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Kassa u. 6. ___________________(8878) K isebb csónak (igen jó állapotban) eladó. Balatonboglár, Jókai u. 35. sz._________(5520) H évízen 600 n-öles házhely eladó. Dr. Kis varga Lajos, Keszthely, Felszabadulás u. 34/b.________(103907) E ladó két szobából, konyhából, kamrából, fürdőszobából álló családi ház, mellék - épületekkel, 600 n-öl telekkel, azonnal beköltözhetően. Böhö- nye, Rákóczi u. 34. Érdeklődni Kovács fodrásznál. (5519) Balatonkilitin, Damjanich u. 15. sz. alatt, 2 szobás, konyhás há^ beköltözhetően, 400 n-öl telken eladó, esetleg kaposváriért vagy pestiért elcsérél- ném. Érdeklődni a helyszínen, csak vasárnap. Fiadó egy kétszobás faház. Érdeklődni: Kaposvárinál, Bala- onszabadi-fürdő. rádióállomás. (137586) A második sorozatot kezdték meg a Somogy megyei tekecsapatok. Az első forduló zárása alkalmával — úgy fest — elkiabáltuk a K. Építők elsőségét. Most a második sorozat első meccsén a K. Helyiipar legyőzte az eddigi listavezetőt. Az Építőket legföljebb az vigasztalhatja, hogy , az ellenfél fennállása óta a legjobb csapat- eredményét érte el. A másik két bajnokaspiráns: a Fáklya és a Spartacus fölényes biztonsággal nyert. A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz kőműves, belső villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, központifűtés-szerelő, vasbetonszerelő szakmunkásokat és betanított munkásokat, valamint építőipari segédmunkásokat. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt a munkaügyi osztályon. (8620) A nyolcadik forduló eredményei: K. Helyiipar—K. Építők 3:3 (2529:2452). K. Fáklya—K. Vasas 7:1 (2527:2375). K. Spartacus—K. Közút 6:2 (2524:2364). K. Vasutas—K. Lendület 5:3 (2408:2354). A forduló legjobbjai: Horváth (K. Énítők) 446. Kiss (K. Spartacus) 444, Somodi (K. Fáklya) 435, Spannenbe^gm* 'K. Helyiinam 435. Fazekas (K. t-^lyiipar) 431, Burcsa (K. Építők) 427. A forduló legíobbiainak összteljesítménye 2619 fa volt. Szennai egyszemélyes fodrászüzletbe fcrfi-női fodrászt azonnal felveszünk Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz, Május 1. u. 57. (7032) Negtlv hasas üsző eladó. Hetes, Petőfi u. 6. Csapó. (2067) Siófok központjában, Fő u. 87. sz. alatti, kertes ház, lakot- tan_ eladó. Harmath Gyula, Siófok, Fő u. 208. _____________(137588) E lköltözés miatt sürgősen eladók: konyhabútor, cseresznye- fa intarziás hálószoba- és különböző bútorok és más egyéb holmi. Siófok, Kossuth L. u. 69. Péter. _________________(137587) M inden keretméternek megfelelő mézpergető, 40x32-es mű- léprés és mézeskanál eladók. Viktor Erzsébet, Barcs, Kossuth u. 15. (5521) Balatonkiliti, Damjanich u. 15. sz. alatt 2 szobás, konyhás ház beköltözhetően, 400 n- öl telken eladó. Érdeklődni a helyszínen, csak vasárnap 2-ig. (137592) összkomfortos, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Szigetvár, Hársfa u. 21. ______________(170837) É letjáradékra házat vennék Kaposváron (lakás nem kell) megegyezéssel. Ajánlatokat 8955 számra a hirdetőbe.________(8950 3 05x56-os bükkpar- kett, 10 db 4 m-es száraz akácfa padló eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 39. ______(8826) M odem mézpergető újszerű állapotban eladó. Kaposvár, Zöldfa utca 12. (2074) Fonyód-Bélatelepen (Sirály felett), a Lenin utcában 250 n-öl megosztható telek eladó. Érdeklődni Garay kőművesmesternél, Balatonfenyves. (2082) Benzinmotor agre- gátorrá’l — áramfejlesztőnek — eladó. Szabó László, Kaposvár, Április 4. u. 17. (2075) Beköltözhető, különálló házrész (szoba, konyha, éléskamra, pince) Kaposvár, Bem u. 29/a. alatt, ugyanott gáztűzhely palackkal, konyhabútor eladó. (2Q81) Jó karban levő Bécsi Klinrek rövid zongora olcsón eladó. Kaposvár, Kertész u. 22. (5533) Negyedes új kerékpár eladó. Érdeklődni 17 óra után. Kaposvár, Szigetvári u. 136. Szabó. (8898) Erdősor utca folytatásában. Töröcskei pataknál 1100 n-öl rét eladó. Kaposvár. Kossuth Lajos u. 71. 11 ezret futott 850-es CR 33—69 Fiat 5-én a pécsi autóvásáron megvásárolható. ___________ (135336) F iat műszaki vizsgázott Zastava eladó. Somogyi Jenő, Mosdós, Rákóczi u. 82. (8852) 125 cm3 MZ levizsgáztatott állapotban eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 25., hátul az udvarban.________(5517) C iVI-es Renault Daup- kine uöu cem-es, 4 ajtós £ladó. Vas, Sármel- lek, iskola. (103905) Felújított 125-ös DKW motorkerékpár minden elfogadható árért eladó. Perák szabó, Kaposvár, Berzsenyi u. 3ÜQ._____________(2073) W artburg íooo-es CN rendszámú 34 ooo km* rel eladó. Cím: Siófok, Marx tér 2. sz. ________________(r!37591) S imson Schwalbe motokerékpár, majdnem új, eiadó. Kaposvár, Hunyadi János u. 36. (8957) Danuvia vizsgáztatva, blokkcsere miatt olcsón eladó. Érdeklődni szombat-vasárnap, Dénes Miklós, Ordacsehi. ________(7038) 4 08-as ikerlámpás Moszkvics eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Füredi u. 76. (2098) Kaposvári belvárosi kétszobás, összkomfortos lakásomat elcserélném siófokiért vagy pécsiért. Szigetiné, Kaposvár, Beloiannisz u. 35. (8884) ÁLLÁS Traktorvezető elhelyezkedne Kaposváron. Cím a kiadóban. _________________(5518) G umijavitó szakmába ipari tanulót fölveszek. Preit, Kaposvár, Ady Endre u. 12. (8967) Szobafestő-mázoló szakmában a működésem Toponáron megkezdtem. Telephely : Toponár, Dimitrov u. 14. Lakás: Kaposvár, Honvéd u. 26. m. Ip. I. em. 2. ajtó. Gelencsér. Ferenc szobafestő, mázoló. ______________(8875) V idékre négytagú család mellé házvezetőnőt alkalmazottként vagy családtagként felveszek. Zettl András Kimle I. Győr Sopron megye. ___________ (160149) A nyák napjára kedveskedjen, emlékezzen virággal, vágott és cserepes virágban, valamint modern szobazöldekben nagy választék. Faludiné virágkereskedő, Kaposvár, Iszák u. 29. T.: 11-783. (2101) HÁZASSÁG Gyermektelen 29 éves elvált asszony, akinek saját lakása van, házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő fizikai dolgozóval.. Leveleket »Orgonavirág-« jeligére a kiadóba kérek. _____________(20722 S aját házzal, állatállománnyal rendelkező nyugdíjas házasság céljából megismerkedne 55—30 év körüli nyugdíjas, házias asz- szonnyal. Leveleket 5522. számra a kiadóba kérek. (5522) Kérjük kedves vevőinket, hogy az 1968. évi mijégszerzndést a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregységével rövid időn bein! kössék meg (8969) A CUKORGYÁR állandó munkára felvess férfi segédmun k ás ok at és hegesztőt Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (7050) I