Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
SZÍNVONALAS VOLT A Ki mit tud? megyei döntője <V éget ért a vetélkedősorozat. A megyei döntő zsúfolt nézőtér előtt és — közmegelégedésre — a magasabb színvonalra törekvés jegyében zajlott le szombaton Kaposváron, a Latinka Művelődési Házban. Együttesek, csoportok százai, műkedvelők ezrei álltak pódiumra az elmúlt két hónapban.. Őket illesse az első elismerés Mindazokat, akiknek bármilyen részük volt a körzeti és járási bemutatók műsorában. A megyei döntő gazdag színvonala, választéka csakis a műkedvelő mozgalom lendülete nyomán sűrűsödhetett a várakozást meghaladó végeredménnyé. A bemutatókat versenyszerüség jellemezte. Küzdelem volt ez, nemes vetélkedés, amelyben csak a legjobbak juthattak tovább. Ennek az eldöntésére — most először — egységes szakmai zsűri volt hivatott. Ez a silier másik összetevője. Értékelésében, döntéseiben — nagyon helyesen — mindenkitől minőségei, színvonalat követelt, de elismerte azoknak a munkásságát is, akik nem juthattak tovább. Emiatt jó néhányon megorroltak a járási bemutatókon. Pedig a fejlődéshez épp ennek az ellenkezője szükséges. Ez hiányzik, »e részben árva •még Somogy...« Sokkal célravezetőbb volna a szakmai bírálatokat megszívlelni, és szigorúbb önkritikával, elmélyült belső nevelő munkával több és jobb eredményre készülni a. jövőben. Ez a műkedvelő művészet járható útja; ezt igazolják várhatóan az idei Ki mit tud? tv-adásai is. A megyei döntő műsorával — leszámítva a hangosító hibáit és néhány gyengébb számot — nívójával csakúgy, mint eredményeivel, elégedettek lehetünk. A műsort a legjobbak- ból válogatták. Tizenöt kollektív és húsz egyéni produkciót láttunk. Közülük a továbbjutottakon kívül is számos figyelemre méltó, kimunkált, pódiumra érett előadás tanúi lehettünk az öt kategóriában. A Munkácsy Gimnázium kamarakó- rusa (M. Pap Éva vezényelt) öt száma közül Bartók Cipósütése volt a legérettebb. Muzikális, szép teljesítményük együtthangzásban, színekben halványabb volt a korábbiaknál. A Táncsics Gimnázium tercettje s nemkevósbé kama- rakórusuk is magasan kiemelkedett. Korrekt előadással, a számok mélyen átérzett tolmácsolásával tökéletes zenei élményt nyújtottak. (A kórust Zákányt Zsolt vezényelte). Itt említenénk a nagyatádi gimnázium kamarakórusát is. Szép hangszínű, kulturált együttes. Kár, hogy előadásuk kifejezőerőben gyönge, tem- pótlan, nem elég muzikális. A vezénylés nélküli produkció náluk indokolatlan; ezzel tolmácsolói megérdemelten jutottak tovább. Csakúgy, mint a Fonómunkás Kis&zín- pad irodalmi színpadi VIT- összeállítása. Jól szerkesztett, kitűnő ritmusú, arányos .és intuitiv produkció, kimunkált hangulati-zenei elemekkel. Saját szerzésű politikai sanzonjuk önmagában is feltűr nőén szép. y j Két beategyüttest, Aene. [ egy kamaraötöst és két hangszerszólót halottunk. Kiemelkedő értékű zenei teljesítményt azonban egyedül Kenesei Éva (Munkácsy Gimnázium) zongoraszólója adott. Ragyogó technikával, meglepő stílusérzékkei tolmácsolta Soszta kovács Három fantasztikus táncát. Ének. Tji ,1 I Ebben a kategóriá- -CjgyeD.I kan — helyesen és tárgyilagos döntéssel — nem jutott tovább senki. A paródiaszámok egyike sem volt paródia. Valamennyi ismert parodisták vagy paródiaszá- mok jó vagy rossz utánzása volt. A döntő műsorát Vértes Elemérné és Arató Árpád konferálta. Vörös Zsuzsa József Attila Eszmélet című versét mondta el. A Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Televízió, a KISZ központi bizottsága és a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya képviselőiből álló zsűri Németh János elnökletével a Munkáesy-ka- marakórust, a Táncsics-tér - cettet, és kamarakórust; Horváth Zsuzsát; Mucsi Sándort, A siófoki Balaton Táncegyüttes a Szatmári táncokkal szerepe». ráérnének még. A szólisták közül Horváth Zsuzsa tánc- dalénekest említhetjük, elsősorban a Gershwin-dal élvezetes, szép tolmácsolásáért. Az Őszwiczien, a Lennék kisgyermek és az költemények nrr: ~ r a siófoki Bala- [NéptáncJ ton együttes Szatmári táncai és a Somogy táncegyüttes Buzsáki fantáziája líraiságban és temperamentumban egyaránt az est egy-egy fénypontja volt. Mellettük említésre érdemes a csurgói táncegyüttes Sarkantyús csárdása út Vida Etelka és Vörös Zsuzsa versmondókat, a Fonómunkás Kisszínpadot; Kenesei Évát, a Modest tánczenekart, valamint a siófoki Balaton és a kaposvári Somogy táncegyüttest hívta meg előzetes válogató meghallgatásra a Magyar Televízióhoz. WaUinger Endre Vers, próza, irodalmi színpad. Eszméiéi című Gyorslista a lottó jmaiomsorsolásáró! A sorsoláson a 12, heti lottószelvények vettek részt 056 148 fényképezőgép, 065 085 bútor, 065 726 utalv., 068 115 ruházati cikk, 068 159 motorkerékpár, 080 233 tv, 087 850 utalv., 095 572 utalvány, 985 226 motorkerékpár, 995 948 lei mit választ. 1 003 492 utalv., 1 009 709 magnó, 1 015 075 tv, 1 028 677 zenegépek, 1 038 472 lakberendezési utalvány, 1 039 640 éléskamra utalvány. 2 218 152 lak-tex., 2 229 771 ki mit vád., 2 232 890 ruházati cikk, 2 423 481 Utalv., 2 434 159 zenegép, 2 439 518 fényképézőg., 2 440 629 magnó. 4 227 551 ruházati cikk, 4 409 536 báv. Utalv., 4 422 232 tv, 4 425 812 utalvány, 4 431 974 utalvány. 5 032 238 éléskamra utalv., 5 056 522 méteráru, 5 059 003 ruházati cikk, 5 077 889 ki mit váL, 5 090 018 házt. g., 5 Ili 162 tv, 5 115 674 utalvány, 5 126 672 utalv., 5 126 976 mosógép, 5 132,418 méteráru, 5 134 105 pianínó, 5 135 865 mosógép, 5 138 170 utalv.. 5 147 691 fényképezőgép, 5 147 697 éléskamra utalv., 5 152 072 éléskamra utalv., 5 153 213 bútor, 5 158 616 filnigép., 5 159 848 utalv., 5 165 047 utalv., 5 187 440 tv, 5 188 008 zenegépek, 5 199 899 lak-tex.. 5 212 205 OPOTBRT utalv.. 5 232 870 tv, 5 237 870 tv, 5 237 027 méteráru, 5 237 841 tv, 5 239 744 báv. utalv., 5 254 064 zenegépek, 5 265 603 tv, 5 281 710 utalv., 5 282 4.0 iiimgép, 5 295 037 hűtőgép, 5 297 031 utalvány, 5 303 112 utalv., 5 304 569 utalvány, 5 321 607 bútor, 5 322 698 mosógép, 5 327 (SÍ8 tv, 5 339 905 éléskamra ut., 5 339 992 rádió, 5 359 496 utalvány, 5 361 624 utalv., 5 391 144 bútor, 5 408 009 lak-tex., 5 414 504 OFOTERT utalv., 5 427 911 fényképezőgép, 5 432 630 báv. utalv., 5 451 667 utalv., 5 472 020 fllmgép, 5 480 808 ki mit VáL, 5 485 474 ruházati cikk, 5 495 935 házt. g., 5 496 937 házt. g., 5 502 033 ruházati cikk, 5 503 822 éléskamra utalv., 5 509 096 OFOTERT utalvány, 5 517 879 ki mit váL, 5 518 400 méteráru, 5 520 815 házt. g., 5 525 503 pianínó. 7 724 204 utalv., 7 725 891 külföldi utazás, 7 727 517 éléskamra utalv., 7 732 441 magnó. 7 734 879 hűtőgép. A nyertes szelvényeket 1968. április 20-ig kell eljuttatni a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Nádor u. 15.). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) Irányelvek a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolására Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a kormány múlt évi határozatának megfelelően kidolgozta a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának irányelveit. Ezek szerint a tanácsoknak sürgősségi sorrendet kell meghatározniuk a felszámolandó telepek lebontására, s a lakók elhelyezését szolgáló kedvezményes lakásépítési akció lebonyolítására. A rendelkezésre álló erőforrásoknak több mint a felét elsősorban a városok, illetve a városiasodó és üdülő jellegű községiek belterületét, az elsőrendű főútvonalak és vasúti fővonalak környékét, és az idegenforgalmi jelentőségű külterületeket elcsúfító " telepek sürgős megszüntetésére kell fordítani. (MTI) Tártalmasabb szórakozást ígér A NYÁRI BALATONI MŰSOR A napokban elkészült, rövidesen nyomtatásban is megjelenik az 1968. évi nyári balatoni műsor. A somogyi parton változatlanul megtartják könnyed, szórakoztató jellegüket a rendezvények. A pécsi, a győri és a kaposvári színház az ope- rettkedvelőkről gondoskodik a nagyobb üdülőhelyeken, a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő, a Lili bárónő és a Gyertyafénykeringő előadásával. Nem is ritkán: június—júliusban 14 alkalommal. A legifjabb korosztálynak_ az Állami Bábszínház kedveskedik mesej átékai v-al. (Jancsi és Juliska, Rosszcsont Peti.) A legnagyobb tömegeket bizonyára ismét az Országos Rendezői roda új balatoni körműsorai vonzzák majd a szabadtéri színpadok elé. Három »»hullámban": júniusban Halló, itt Balaton! címmel, július—augusztusban az Illés-zenekar önálló hangversenyeivel és — ahogy neve is jelzi — Sláger- hullám címmel, énekesek, parodisták, valamint a Sirius- és az Ómega-zenekar közreműködésével. Ezúttal is hét alkalommal találkozhatunk a Dél-Balaton-part nagyobb üdülőhelyein az OKISZ-Iabor színvonalas divatbemutó műsoraival. Egy új színfolt a szórakoztató programban: július közepétől augusztus 1-ig a déli parton üti fel 1800 személyes sátrát a nyugatnémet Ralph Heid cirkusz-varieté társulata. Augusztusban a hagyományos siófoki Kálmán Imre- emlékhangverseny mellé egy újabb is csatlakozik: a fonyódi új 600 személyes szabadtéri színpadon Huszka Jenő emlékére tartanak műveiből operetthangversenyt. Ezenkívül a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar operettestjei (Siófokon, Fonyódon és Földváron) képviselik még a szórakoztató műfaj »hagyományos-« elemeit. A program nagyobbik hányadét tehát könnyed hangvételű színes nyári műsorösszeállí tások adják. Hasonló törekvéssel — a kellemes szórakoztatás igényével — azonban szerepel az idei programban a musical és néhány érdekes és várhatóan igen tartalmas vidám, zenés irodalmi pódiumműsor is. Az Országos Filharmónia két ilyen összeállítással jelentkezik. Az előszezonban (Földvár, Szárszó, Boglár, Szemes és Zamárdi színpadain) Abody Béla keretjátékával és főszereplésével hangzik el Psota Irén és Pécsi Sándor sanzon- és irodalmi paródiaestje. Szeptember második felében a fiataloknak szól a Filharmónia zenés irodalmi műsora Antal Imre zongora- művész, Farkas Gabi, Koncz Zsuzsa, Agárdi Gábor és Agárdi Ilona közreműködésével. Szerb Antal Ex! című vígjátékénak zenés változatát a Veszprémi Petőfi Színház viszi színpadra júniusban Fonyódon, Siófokon és Lellén. Az Egyetemi Színpad idei körműsorát Rejtő Jenő-paródiákból állította össze. Július második felében hét alkalommal szerepelnek a déli parton. A komoly zenei műfajt hat Musioa Hungarica-hangver- seny képviseli a kőröshegyi műemléktemplomban. Háromhárom alkalommal a Budapesti Madrigálkórus, illetve a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának föllépésével. A szólókat Agay Karola, László Margit, Csajbók Terézia, Réti József és Bartha Alfonz, az Operaház tagjai éneklik; gitáron Szendrei-Karper László működik közre, az orgonista ezúttal is Kovács Endre lesz. A folklórt, a néptáncot az Állami Budapest Táncegyüttes Magyar kaleidoszkóp műsora (hét alkalommal) és a hagyományos földvári nemzetközi folklórfesztivál képviseli júliusban. Augusztus 4-én Kapoli-emléklciállítás lesz Lellén, előtte, este pedig a MESZÖV-népi együttesek hagyományos találkozója zajlik. A program egy másik új színfoltját is ide sorolhatjuk: Augusztus 1-én látványos falunap és szüreti mulatság kíséretében rendezik meg az első Endrédi csipkevásárt. A balatonszentgyörgyi Csillagvárnál a 11. Nemzetközi úttörőtalálkozón (augusztus 20—21.) kb. 1000 csehszlovák, szovjet, lengyel, jugoszláv, német és magyar úttörő vesz részt a kétnapos színes programban. Az 1968. évi balatoni idénynyltót háromnapos rendezvény- nyál — bállal, műsorokkal és sportbemutatókkal — május 25—23 között tartják meg, w ... A A skót az skót Egy sértődött skót levelet írt az egyik lap szerkesztőségének: — Ha tovább közlik a skót vicceket, többet 'nem kérem kölcsön a lapjukat. Hova tette? Éva keservesen bömböl. — Mi van? — kérdi az édesanyja? — Egyest kaptam, mert nem tudtam hol van Kuba. — Ej, te kelekótya, hát hova tetted? Hagyja abba 10:0-ás vereséggel végződött az osztálybajnokság. A meccs után Zoli — — a csapatkapitány — így szólt a rossz napot kifogó kapushoz: Azt tanácsolom, Zolikám két hónapig pihenj, aztán végleg hagyd abba a védést. Korán kezdi Apa: MS baj, kisfiam? Miért vagy ennyire levert? Ferkó: Mert borzasztóan megszidott a feleséged. Bíológiaórán Tanár: Mikor tanácsos leszedni az almát? Béla: Mikor a csősz alszik. Nyelvtan Tanár: Ebben a mondatban mi a helyhatározó? »-A pásztor a réten ballag a nyájjal?" Tanuló: A pásztor? Tanár: Miért? Tanuló: Mert ő határozza meg, hegy hol ballagjon a nyáj. Absztrakt dolog — Tudod, mi az absztrakt dolog? — Amit nem lehet megfogni. — Például? — A tüzes vas. Őrsgyűlésen őrsvezető: »-Most pedig előveszek egy békát": Ezalatt a zsebéből elővett egy szendvicset. Zavartan nézte, majd így szólt: — Ez furcsa. Határozottan emlékszem, hogy megettem a tízóraimat. Büntetés — Azért büntetlek meg, fiam, mert szeretlek. — Óh, tanár úr, kérem, én nem érdemiek meg ennyi szereteted. Szerelem — Mit tudsz a szerelemről? — Semmit. Még nem csaltam meg a férjemet. Saimggi Mßi&p Az MSZMP Somosa megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon. 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldőit kéziratot nem orzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítöknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25067 Készült a S'tmcg.v megyei NyomSu- ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.