Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-07 / 82. szám

Vasárnap, 1968, április 7. 7 SOMOGYI NÉPLAP Szabó Pál: HÓFÚVÁS Á NYÁRBAN agyonverte a pénzéért Nyil­vánvalóan egy pásztor vagy környékbeli paraszt a másik ■pásztort, a másik parasztot. Így lett a domb daliban, emlé­kezetben Halál-domb. Kőműves koromban itt dol­goztunk egyszer Komiccsal, Dékánnyal, két jó barátommal egy nyáron. Makai Antal bá­tyám volt a gazda, intéző meg minden, hiszen a papok na­gyon megbíztok azon időben az ugrai magyarban. Szép, de­rült este, az új hold csorgóra áll az esthajnalon, szalonna­sütés, majd izzó zsarát, rá­gyújtás, és Antal bátyám fe­lesége egy csupor aludttejet ád, hogy együk meg. S Komics Jóska megfogja bétmarékfcal a csupor derekát, mintha csaik a gazdáné szép lányának a dere­ka volna, és táncol, hopszol a fazékkal a gyepen. De ez is már régmúlt Itt rfyan nagyon sok a múlt El­lenben ez az épület merőben új, a bevégzés előtt áll, és olyan jó innen széjjel nézni, a kis emelet ablakából! Az flj rendezésű gazdaság­ban hatvan kilométeres hosszú úthálózat készül a tavak kö­zött Persze, nem makadám, nem kövezett, erre nincsen is szükség. A szintnél jóval ma­gasabb az út, ha földút is, jól gondozva tökéletesen megteszi a szolgálatot Hiszen könnyebb és gyorsabb utazás esik moto­ros csónakkal, de inkább bár­kajárattal. Ez a Halál-dombi egység nemcsak halászati, gon­dozási, ivadékápolási üzem, ha­nem fontos és jól kiépített állo­mása, központja, őrhelye a ka­cs atenyésztésnek is. Ami súly­ban és jövedelemben ugyan­annyit jelent, mint maga a haltenyésztés. Tehát ez a 3363 holdas terület holdanként 16— 18 mázsa húst ad! S dolgozik vele 32 műszaki, 12 irodai, 8 kisegítő, 130 évi alkalmazott meg 111 hónapos, 6—7 hónap­ra szerződött időszaki munkás. Évi munkabér 5410000 forint Olyan a viszony az emberek között ebben a gazdaságban, mintha az egész egyetlen nagy család volna. Ha van is néha egy kis egymás közötti zökke­nő — mintha csak úgy, a csa­ládban történt volna. Nincsen kanál csörrenés nélkül. Fiatal, 19 éves halászlegény, most végzi a harmadik gimná­ziumot, és a havi fizetése 1450 forint Felnőtt, de még fiatal halász, brigádvezető, fizetése 1600 forint havonta. Idősebb, régebbi halász, aki mint nap­számos kezdte, de most üzem­egységvezető, fizetése 2300 fo­rint. Meg aztán persze a prémi­um, a tenyésztési évad végén. Az üzemi lakótelep teljesen modern; új lakások, kultúrház, fürdő, fürdőszobák, vízvezeték, villanyvilágítás, üzemi konyha. Ott, ahol a századforduló tá­ján még csak egy kondás ház volt és disznókutricák. Ott, ahol gyermekkoromban libát őriztünk a Kórózugnál — most: 17 lakásos lakótelep, klub, üzemi konyha és törpe vízmű ... S csak úgy »-mellékesen« 130000 kéve nádat és gyékényt vágnak le, az egyikből nád­palló lesz, exportra is kitűnő, a gyékényből meg a háziipari szövetkezetek készítenek érté­kes árukat. Azonkívül meg­kezdték a csipkebogyó ter­mesztését. Eddig 300000 tövet ültettek el, s minden tő egyre- másra két kilót terem éven­ként. A citromnál is dúsabb C-vitamin forrás. Maga a halgazdaság teljesen gépesítve, még a halászat is elektromos eljárással folyik. De ami nagyon érdekes, megnyugtató: minél moder­nebb, korszerűbb ez a gazdál­kodás, annál inkább szükség van az ember értelmére, szor­galmára, és két kezére. Itt állok most fenn, a Halál­domb új épületének emeletén, s a végtelenbe ívelő égtájak szinte benyúlnak ide, hozzám, az ablakon át. Csodálatos ég­tájak ezek, mintha ennek a pompás, szakaszokra osztott tengernek sehol, sehol nem lenne határa, partja s vége. A szigetekkel tartatott, tengernek tűnő vizekben millió és millió húron zenél a véghetetlen ég hulló, egyre hulló kékje. Odább betonládákon álló szi­get, rajta alakzatok, tetők, s körülötte, rajta fehér tollú ka­csák temérdeke. Mintha a for­ró nyárban hófúvás kavarog­na. Mindenfelé nádasok, gyé­kényesek. A madarak országa ez, annyi itten közel távol, s még távolabb a madár! Gólyák ezrei sütkéreznek, lábolnak csapatban a nádas melletti to­csogókban, aztán gémek, bak­csók kócsagok, libák, vadka­csák, mintha csak eljöttek vol­na ide, megszelídült rokonaik rengetegébe, látogatására. Bú­várok, szarkák, bibicek, sirá­lyok, vöcskök és a nádas ezer más lakója. Nádiverebek, ve­resbegy, és fent, a magasban pacsirták. A madarak országa ez. Meg a vizeké, meg a füzeké, hala­ké. És az embereké, akik ép­pen most is motorosbárkán jönnek erre. Igen, emberek okos országa ez, ahol igen nagy a haszon, és ésszel élik ezt a hasznot. Itt se bú, se kár. Az is jó, ha rekkenő a nyári forróság, de az is, ha záporoz­va szakad az eső. És az se rossz, ha télidőn csákányozni kell a jégen a lékeket. S télben, nyárban, bármikor, ha puska dörren, a madarak el se akarják hinni, hogy jó lesz vigyázni, hé! Persze, nem minden fajtának, csak annak, amelyiket ennyi vagy annyi ideig szabad prédára ítélt a kalendárium. A falukép teljes megváltoz­tatásával eleinte féltettem a gólyákat, hogy a kényelmes és biztonságos szabad kéményre épített fészek helyett ezután majd hová rakják fészküket? És íme, én ennyi gólyát egy csapatban soha nem láttam. Pedig nem elmenőre gyülekez­nek. Hol fészkeltek ezek? Hol költöttek? Ki tudja? Annyi biztos, hogy itt aztán van éle­lem a számukra. Békák, csibo- rok, milliói, ázalagok, mosza- tok. Miért hívják «st a meglehe­tősen magas, a síkságból kie­melkedő dom­bot Halál - dombnak? Va­laha, a század­forduló elóttj negyvenötig a káptalan birto­ka volt ez a hely, valami nyolcszáz vagy ezer holddal; úgy hívták* hogy Begécs. Itt veit a ta­nya, a gulyás lakása. Egy szaJorrtai nagy- vásáron eladott a gulyás pár darab marhát, utána hazajött a családjához, este lefeküdtek. Reggelre őt is, családját is TAVASZ AZ ÁLLATKERTIJEIN A fókának már melege van. A »hattyúk tava«. (MTI foto — Kovács Gyula felvétele) »Ég a nap melegtől, a kopár szik sarja« — kedves jó bá­tyánk, Arany János így írt valaha e tájról. De ki írja meg ezt, ami van? Hol a költő, aki ír, hol a szem, aki lát? S a szervező, aki országosan bevé­gezheti ezt a nagy munkát, ami itt kezdődött? És aminek az elvégzése, szinte a tenyerén kínálja önmagát? Meglesz, megvan nyilván, csak a kellő alkalomra vár. Részlet a szerző »Szülőföldem, Biharország« című most megjelent kötetéből, aYnelyet abból az alka­lomból közlünk, hogy Szabó Pál kétszeres Kossuth-díjas író, szá­mos regény (Lakodalom, keresz­telő, bölcső; Isten malmai; Ti­szán innen, Danán túl; Szerep* osztás) és film (Talpalatnyi föld,; Felszabadult föld) alkotója hetven­öt éves. mnmnmiimmmitmniniiinnmiinininniiiiitimiiinnminmniiiHniinniniiniiifiiimmitmiimnnmmiMimrniiiiiiiiiiiiiiiiiiniinifiiiiMiiinHitiimiiinittmniimiiiiitimi!. «iiiiiiiiiniiiiiiiiiiiHNiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiininiiimitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiM ■ m-mt tudják, én ceTtö­' Jyl völdés vagyok évtize- x dek óta a szórakozta­tó parkban. Szeretem hivatá­somat, bódémnál már sokféle ember forgott, s magam szinte csalhatatlanul meg tudom ál­lapitant miféle embert sodort hozzám a szórakoznivágyás. So­kan kételkednek abban, miként tudok valakinek a jellemére következtetni abból, ahogyan a vállához emeli a puskát. Pedig ez így van. Vidám és bölcs természetem sokszor segített ki a bajból. Céllövöldém felett néha felle­gek vonultak át, ahogy mon­dani szokás: megéltem én ne­héz korszakokat is. Már régen, esztendőkkel ezelőtt egy Tom- bácz nevű ember lett az igaz­gatónk. Sorra járta a mutat­ványos bódékat és bejelentet­te, hogy új korszak követke­zik. Először is meg kell sze­reznünk a szakmai »minimu­mot«. Nem tudtam pontosan, hogy ez mit jelent, látta, hogy értetlenül bámulok rá, amikor azt kérdezte: — Maga hogy céloz? — Sehogy — feleltem — hi­szen rövidlátó vagyok. Elképedt. — Hogyan tanítja akkor a dolgozókat a céllövésre? — kérdezte szigorú hangon. Mosolyogtam rajta, s amikor magyarázatot kért, a kővetke­zőket feleltem: — Ügy látszik nem tudja, hogy a céllövöldében még a hátulgombolós gyerekek is megsértődnek, ha tanítani kez­denénk. Inkább tízszer mellé­tének, sem hogy tanácsot kér­nének. Minden ember önérze­tessé válik, amikor puskát vesz a kezébe. Válaszom nem tetszett Tom- bácznak. — Ez közönséges csalás. Mi történik, ha történetesen egyik vendégünk kijelenti, hogy az ugráló tojást lehetetlen elta­lálni? Csak egy módon lehet tökéletes cáfolatot adni, ha maga odaáll a pulthoz és el­találja azt a tojást. Üjra mosolyogtam. — Az ,elvtárs, úgy tűnik, nem járt még céllövöldében, — Kinevezésem előtt való­ban nem kedveltem az ilyesmit — mondta hűvösen. — Kétféle balek van — foly­tattam. — Az egyik, ha nem, talál, észrevétlenül elsomfor- dál, a másik pedig, ha pénze van, egy rakás töltényt vesz, s addig-addig lövöldöz, míg vé­letlenül is szerencséje lesz a találattal. Mi, céllövöldések ezt a másik típust kedveljük. Az igazgató bólintott. — Persze, a polgári céllövöl­dések így gondolkodnak. — Mutatóujját mellemnek sze­gezte. — Nálam minden más­képpen lesz. Figyelmeztetem, ha nem tanul meg lőni, akkor leváltom tisztségéből. Ezzel sarkonfordult. gy hét múlva behíva­tott az irodába. — Az elszámolás nem egyezik. Maga igényelt kétezerötszáz ólomtöltetet és csak ezerhétszázhúsznak az órát fizette be. Hiánya kere­ken hétszáznyolcvan darab. — A szakmai minimumra fordítottam — szóltam könnye­dén. Mivel értetlenül bámult rám, hozzátettem: — Magam is célozni tanul­tam, kicsit nehezen megy a dolog. Ttákvörös lett, a szobában tartózkodó hajóhintái alig áll­ta meg, hogy el ne röhögje ma­gát. — Maga vaktában lövöldöz, amikor nálunk tervgazdaság van?! — szólt emelt hangon, s ujjai táncolni kezdtek az asztalon. — Különben is eny- nyi töltettel a Waterlooi csatát is megnyerhette volna: Álla­munk importálja a színes fé­met, ne lepődjön meg tehát, ha a töltetek árát levonom a fizetéséből. Nyugodt hangon feleltem: — Ez természetesen iguzsagtalan lenne. Tessék me. j oudolni, hogy a szakmai iu. . .gumók, költségeit globálisun u,z állam biztosítja. Logikus ellenérvem telibeta­lált. Elgondolkodott. — Azt hiszem van erre ne­künk is keretünk... Most az egyszer megúszta. Kifelé menet azonban meg­állított. — Fi&y » ztetem, hogy több töltetet ,i áldoz­hatok a maga kik _ . ,e e. Ké­rem tehát, hogy ez.n.ul lövés nélkül gyakorolja a célzást. Ezzel újamra bocsátott. Néhány nap múlva észre­vettem, hogy odajön a bódé mellé és hallgató.ix. Néhá- nyan lebzseltek a I.. vészpult előtt, egy orvostaniia.lga’ó cé­lozgatta a puku.morakétás holdvilágot, de a többi csak. nézegette, hogyan jár körbe a hét törpe, szájukban a cserép­pipával. Szokásom szerint elkezdtem mondókámat • — Tessék, tessék. Kitűnő el­ső osztályú légpuskák! Gye­rekjáték a téH iaf t Most mutassa meg lövJ. adományát! Nem lehat eltéveszteni! Ná­lunk minden lövés megy va­lahová. Tizenhat éven aluliak­nak is hatóságilag engedélyez­ve ... Elzengtem még néhány ilyen »bemondást«. Szótáram leg­mulatságosabb készletét szór­tam a nézők elé, s mindezt nagy lendülettel, hadd lássa az igazgató, hogy lelkesen dolgo­zom. Szófordulataimat, vaskos hasonlataimat a közönség ne­vetéssel jutalmazta. Tombácz azonban elöbújt a bódé mögül és magához intett. Homlokát ráncolta. — Nem értek egyet a módszerével. Maga az ifjúság alantas ösz­töneire apellál. Meghajoltam. — Ezenkívül a pénzére is. T ombácz szeme kidül­ledt a méregtől., vala­mit mondani akart, de ebben a pillanatban az or­vostanhallgató eltalálta a puk­kanórakétát, s nagy dörrenés hallatszott és füst lepte el a bódét. Tombácz megrántotta a karomat, úgyhogy mindketten elestünk. Amikor feltápász- kodtunk, folytattuk a beszél­getést: — Mit gondol, kapitalista céllövöldében dolgozik? Nincs szükségünk ilyen reklámra. Mentegetőztem: — Tesséki elhinni, teljesen mindegy, hogy én mit mondok. Ennek csak lélektani hatása van. Aki nevet a vicceimen, szórakozik rajtam, többnyire szégyellj, magát, hogy csak úgy tovább­menjen. Mindig akad egy-lzét balek... Félbeszakított: — Már a múltkor akartam szólni, hogy ne használja vendégeinkre ezt a sértő kifejezést. A mi in­tézményünk magasabb rendű szórakozást kíván nyújtani... Míg beszélt, a nézősereg el­oszlott, a pulton ott sorakoz­tak tétlenül a légpuskák. Tom­bácz bejött a bódé belsejébe, körülnézett, s elégedetlenül csóválta fejét. — Ezek az alakok elavul­tak. Csupa törpe, boszorkány és vadállat. Itt egyetlen olyan alak sincs, akire jelképesen rá­süthetjük a fegyvereinket. Csináltattunk egy Uncle Sam-ot, cilinderrel és kecske- szakállal. Ha valaki eltalálta, akkor a cilinder leesett a fe­jéről. A premierre eljött az igaz­gató is. Én pedig így beszéltem: — Keményen markoljuk meg a puskát! Bele az imperialista közepébe! Jöjjön, fiatalem­ber ... Nem tudom miért, de éppen úgy nevettek, mint máskor, amikor a vaskos tréfákat mon­dogattam. Csak Tombácz szemöldöke rángott egyre ingerültebben. — Mit csinál, maga ló?! — kiáltotta, amikor félrevont. — Maga nevetség tárgyává teszi a komoly dolgot. Ügy kiálto- zik, miniha vicceket mesélne. Védekeztem. — Valóban le­het a hangomban valami, ami önkéntelenül is nevetésre kész­teti hallgatóimat. Sokszor nem figyelnek arra. amit mon­dok, csak a s vada mat élvezik. Már többször észrevettem., hogy egy-egy közömbös szó éppoly hatást kelt, mint egy bemondás. Mit tegyek? — Hallgasson! — mondta vészjóslóan és eltávozott. A következő heten hallgat­tam. Közönségem, mely meg­szokta az ingyen produkciói, ném tudta mire vélni, hogy csak a hátamat támasztom a bódé falához, s ha olykor-oly­kor mégis valaki kézbe vette a puskát, szótlanul a kis fatul­kába tettem az ólomtölteteket. A bevételem alaposan le­csökkent. Természetesen Tobácz újra behívatott magához. — Mi az oka, hogy alig lőttek ott a ma­ga bódéjában? Vállat vontam. — Hja. rek­lám nélkül nem megy a dolog. Gyanakodva fürkészett: — Magatartása deficitet okoz vál­lalatunknak. — Mit csináljak? Ingerülten ripakodott rám: — Menjen a pokolba! Hónapokig köszönésemet sem fogadta, azután a mutat­ványosok gyűlésén, amikor a szellemvasutas megbírálta a szórakoztató park vezetésében mutatkozó súlyos hibák miatt, Tombácz felállt, merően a szemembe nézett és azt mond­ta: — Az volt a hibám, hogy nem bíztam eléggé a szakem­berekben. ti hogy amikor legköze­lebb bódém felé járt, kezébe adtam egy puskát. Morfondírozott, majd lassan a vállához emelte a könnyű légpuskát. A puskacső bizony­talan ingásából észrevettem, hogy baj van. — Tessék már elsütni! — biztattam. Gyámoltalanul leeresztette a fegyvert és így szólt: — Meghúzni tudom ezt s ratMszt, de hogyan célozzak!-.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents