Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-23 / 94. szám
Kedd, 1988. április 23. 3 SOMOGYI NÉPI Af KITÜNTETETT VÁLLALAT MINDENKI ÖSSZEFOGOTT A főmérnök elfoglalt es szerény ember. Ülök a szobájában, és a forgalmat figyelem. Egyszerre telefonon is meg személyesen is tárgyai. Nagyon összejött minden erre a délelőttre. Amikor végre kettesben maradunk, ezt kéri: — Ha leihet, ne írja le a nevemet. — Miért? — Mert azok az eredmények, J amelyek a vállalatnál születtek, nem az igazgató meg a főmérnök eredményei, hanem a közös munka gyümölcse. A számok ezek: a vállalat teljes termelési értéke 1960- hoz viszonyítva húszszorosára emelkedett, s a múlt évben elérte a 287 148 000 forintot. Ez alatt az idő alatt a sajttermelés ötszörösére, az export- termelés pedig hétszeresére nőtt Együtt olvassuk az értesítést, hogy a Kaposvári Tejipari Vállalat elnyerte a Minisztertanács és SZOT vörös vándorzászlaját, és megkapta a Szocialista munka vállalata címet. A jól végzett munka öröme most mindenkié a vállalatnál. — Nem egy év eredményei ezek — mondja Erdész István főmérnök. — Két évvel ezelőtt jutott el odáig a vállalat hogy célként merje kitűzni ennek a címnek az elérését Hogy most a tejipari vállalatok közül elsőként kaptuk meg, ez azt is jelenti, hogy megtartottuk, amit elhatároztunk. Egy évvel ezelőtt, amikor először jött szóba a dolog, sok kétkedő volt Magam is közéjük tartoztam, mert tudtam, hogy feszített tempót követel mindenkitől. Igazi munkásszív kellett ehhez. A Balatontól a Dráváig mindenki ezért dolgozott. Az ünnepet a hétköznapok érlelték meg. Vass Gyula, a szakszervezeti bizottság elnöke csendes szavú ember, amikor az eredményeket említem neki, így felel: — Mindent az embereknek köszönhetünk. A vállalat nagy célkitűzését az üzemekben, a brigádok váltották valóra. A termelőmunkában részt vevők nyolcvan százaléka szocialista brigádokban dolgozik. A brigádoknak kellett eredményt elérni, hogy a vállalat munkája is eredményes legyen. A közelmúltból csupán néhány példát említenek: a jubileumi munkavenseny keretében a kaposváriak kezdeményezték, hogy november 7-re teljesítsék az éves tervet Sikerült Amikor a múlt évi mező- gazdasági kiállításra indultak, akt mondták, csak úgy érdemes elmenni, ha eredményeket is hoz a bemutató. Mind a három termékük aranyérmes lett. Az igények növekedése tette szükségessé, hogy tejfeldolgozóból valóiban ipari üzemet teremtsenek, s a piacon a bő árukínálattal — csak a múlt évben tizennégyféle termékkel — jelentkeztek. A termékek nagy része sikert aratott Ezt a hatalmas energiát nagyon nehéz »kiolvasni-« a zsúfolt, sok tekintetben korszerűtlen üzemből. A gépek nem tudnak megtenni mindent. Az emberek annál inkább. A főmérnök gondolkodva fogalmaz: — Be tudnám bizonyítani, hogy ebben az üzemben nem lehet egy év alatt tizennégy új terméket előállítani, mert a feltételek ezt nem teszik lehetővé. De mi megtettük. Sokan azt tartják, hogy csalt nagy tételekben érdemes termelni. Én erre azt mondom, hogy az élelmiszeriparban a viszonylag ki« tételek is jelentős hasznot hoznak. Tudja, hogyan kezdtünk el mi sajtot érlelni Marcaliban. — Nem tudom. — Négy hónap alatt csaknem egymillió forintos költséggel fölépítettünk egy teljesen automatizált érlelőt Ha ezt tervezőkkel, kivitelezőkkel csináltatjuk, talán még most se működne. Azt mondtuk, kell, és megcsináltuk. Nem számolta senki, hogy hányszor hangzott el a múlt évben az üzemekben, egy- egy hiba kapcsán: »Ha így folytatjuk, nem lesz szocialista vállalat.« És ezeket a figyelmeztetéseket minden ember komolyan vette. — Érdekünk volt — veti közbe a szakszervezeti bizottság elnöke. — Ez igaz — teszi hozzá a főmérnök. — A jó munka a pénztárcán is meglátszott. Nem kevés embert tudok mutatni magának, aki a múlt évben a fizetésének negyven százalékát prémiumban vitte haza. Akik kapták, megdolgoztak érte. És ezért a mostani eredményért is. Az ötszáz munkás nyolcvan százaléka tagja a törzsgárdának. Kcrcza Imre Nlcgipeli iwpl&iqbm. A felnőtté válás korában EGY TERMELŐSZÖVETKEZETI KÖZGYŰLÉS ÜRÜGYÉN Évek múlva, ha erre vezet az útjuk, és ezek az ég er csemeték fává serdülnek, bizonyára így beszélnek majd: — Hej, ez a Kisbabái legelő, de megdolgoztatott bennünket! Emlékszel? Es eszükbe jut majd ez a mostani nap. Amilcor szinte csatasorba állva, félig szemben a reggeli sziporkázó nappal belevágták a kapájukat a legelő borzas, kuszáit gyepszőnyegébe. Az összefonódott milliónyi gyölcér tiltakozott, hogy megbolygassák a rendet, hogy sávos kapanyomokat hagyva helyet készítsenek a növekedni, élni kívánó éger- csemetéknek. Fehér, fekete és színes kendős asszonyok. De rég volt, amilcor utoljára fogták a kapanyelet, és így egymás mellett dolgozva elbeszélgettek munka közben mindenről. — Ha hiszi, ha nem, már vártuk, hogy kimozdulhassunk ... — Ez a munka aztán jő kis előgyakorlat a nagy kapálásokhoz. — Jó bizony! A csuda vigye, nem könnyű boldogulni ezzel a legelővel. — Aztán tudod, az öregasszony sehogysem akarta megérteni... — a szomszédjához fordul az egyik asz- szony, és folytatja a beszélgetést, ahol abbahagyta. Közben jár a kezük. Egy-egy nagyobb gyökércsomónál vagy vizesebb részen egészen bele kell dőlni a kapába. —, Pali bácsi! — kiált az egyik. — Jöjjön csak erre’ Mennyi is volt, amit már átraktunk a Felsőmezőn? Csiszár Pál, a felsőmocso- ládi szövetkezet erdöfeleiőse gondolkodás nélkül mondja a számot: másfél hektár. — Most, hogy a tsz-hez került ez a feladat, azt csináljuk — teszi hozzá magyarázatként —, hogy ezeket a vizesebb réteket, legelőket égerrel ültetjük be. A felső- mezői részre meg akácost raktunk. A földben van már tizenötezer csemete. — De lesz még, igaz? Lenn a keskeny réten is — szól oda az egyik. — Az még három és fél hektár. — Jól jön ez nekünk — egyengeti a derekát az asz- szony — most ugye még nincs más munka. Ez meg keresethez juttat bennünket — Csak győzzék elvégezni, addig, mire a mezőre kell f menni. Még hátravan kél * fenyves is, amit meg kell 1 a- pálni — Meglesz az is ... Negyvenhárom kapa vágja a bozontos gyepet, negyven- három ember hajladozik a lapályos, néhol bukkanós legelőn. Félig oldalról süt rájuk a reggeli sziporkázó nay. lassan lemelegszik róluk a kiskabát is. — Lesz a szövetkezetünknek fája. — Csak ennek a tűsénél én már nem melegszem — szól oda egy idősebb asszony. — Dehogynem! — mondják a többiek. — Ilyen szép reggel nem szabad borús dolgokra gondolni! Szabályos sorokat vágnak, a kuszáit gyepszőnyeg tiltakozik. — Megdolgoztat bennünket ez a kisbabái legelő ... (Vörös) M egyénk termelőszövetkezeteinek többsége az idén lépett a közös gazdálkodás tizedik esztendejébe, ennek az évnek a zárszámadásával jubilál. Aki közeli szemlélője volt ennek az útnak, láthatta, miként hozta első gyümölcseit a mozgalom, de tanúja lehetett buktatóknak, a vártnál gyengébb eredményeknek is. Tavaly és az idén új törvényerejű rendeletek léptek életbe azzal a céllal, hogy hosszú távra meghatározzák a termelőszövetkezetek fejlődési irányát. Űj lehetőségek nyíltak a gazdálkodásban, a termelési célok megválasztásában, és új törvény született a szövetkezeti demokrácia hathatósabb érvényesítésére, a jogok és kötelezettségek megtartására, illetve megtartatá- sára. Szövetkezeti vezetőkkel beszélgetve el-elhangzik az a megállapítás, hogy főként a tél vége és a kora tavasz bővelkedett olyan eseményekben, amelyek jelzik: a közös gazdaságok a felnőtté válás korát élik. Mi utal érre? A megjelent új termelőszövetkezeti és földjogi törvény mellett például a partneri kapcsolatok normalizálása, és ami nagyon fontos: az új alapszabályok kidolgozása, törvé- nyesítése. N emrég Marcaliban, a járási pártbizottságon hallottam, hogy Bö- hönyén, a Szabadság Termelőszövetkezet tagsága csaknem egész napos közgyűlésen tanácskozott. Az egyik napirendi pont az új alapszabály volt. Szabó István, a pártbizottság munkatársa tájékoztatott először erről, aztán Szabó Kálmán tsz-elnökkel beszélgettünk a közgyűlésről — és a változásróL ami ugyancsak a felnőtté válásra utal. A böhönyei példa érdekes dolgokat bizonyít. Hallgassuk csak meg a szövetkezet elnökét: »Az emberek komolyan veszik a közgyűlést, s ma már ők. maguk utasítják rendre a keveset dolgozó, de annál többet reklamáló tagtársukat. Az egyéni sérelmek helyett a közösség érdekében emelnek szót, amikor a talajmunka vagy a vetés minőségét kifogásolják ...« Az új alapszabály megszületett, s hogy tudatában voltaic az okmány fontosságának, azt a gondos előkészítés tanúsítja. Tulajdonképpen már hónapokkal a végleges rögzítés előtt összeállították a főbb pontokat, hat brigádgyűlésen beszélgettek az idei tervekről, az új tsz-törvényről, a földtörvényről meg az alapszabályról. Ezeken az összejöveteleken a múlt év vtgén alakult normarendező és tervező bizottság tagjai ismertették az elképzeléseiket. Fogatosok, gépkezelők, növénytermesztők, állatgondozók, kertészek képviselői vettek részt a bizottság munkájában, s lelkiismeretességüket bizonyítja, hogy a közgyűlésre már nem sok rendezetlen probléma maradt. Űj vezetőségi tagokat is választott a tagság. Az elnök szerint: »A választás olyan emberekre esett, akik erre a feladatra a legalkalmasabbak. A tagságot már nem lehet megtévesztem, a végzett munka a mérce meg a rátermettség, s mondhatom, magas követelményeket szabott a tagság.« A szövetkezet kommunistái még a brigádértekezletek előtt megvitatták, pontról pontra az új alapszabályt. Es javaslattal álltak elő. Javasolták például, hogy a különböző bizottságokba több nőt vonjanak be, mert erre a közösben vállalt feladatok sikeres teljesítése alapján rászolgáltak. Valahogy sokkal több emberben ébredt föl ezúttal a közös gazdaság szere- tete, megbecsülése, mint a korábbi években. Fontosnak érezték az új munkanormák kidolgozását, a munkavállalást, s az eddigi egy szocialista brigád mellett most egyszerre három kollektíva határozta el, úgy dolgozik, hogy elnyerje ezt a címet. A különböző ágazatokban új prémiumfeltételeket szabtak, egyenlő szintre hozták az alkalmazottak és a tagok havi előlegének mértékét. O lyan dolgok ezek,amelyek magukban hordozzák a változás könnyen felismerhető jeleit. Hogy ennyi időnek, immár csaknem egy évtizednek kellett eltelnie, amíg ez a megállapítás lépten-nyomon hallhatóvá vált a termelőszövetkezetekben? Ez a fejlődés rendjéhez, az erősödés folyamatához tartóé természetes út. Közös gazdaságaink eljutottak idáig, jövőjüket erre az egy évtizedes tapasztalatra, a közben létrehozott alapokra építve igazgatják — és ebben, a könnyebb eligazodásban segítenek az új törvények, ennek keretét határozza meg hosszú távra a termelőszövetkezetek új alapszabálya. Hemesz Ferenc Két emelettel följebb Négyszintes lakóházakat is épít a mérői ktsz Megyénk építőipari szövetkezetei közül a múlt évi munka értékelése után ismét a kaposimérői ktsz került az első helyre. Megelőzték a siófoki és a nagyatádi lctsz-t is. Az első helyezésért járó ván- dorzószló most kerül első ízben két egymást követő évben ugyanahhoz a kisipari szövetkezethez. Tavalyi 14 ét fél milliós tervüket 18 millió forintra teljesítették a mérőiéit. Az idén fejlesztik a szakipari részlegeket, korszerűsítik a műhelyeket, az építőmunkákat lehetőségeiknek megfelelően tovább gépesítik. Ennek alapján huszonnégymillió forint értékű munkát terveznek az idei évre. A lakatos- és a központifűtés- szerelő részlegeket azért fejlesztik, hogy a vállalt átadási határidőket megtarthassák. Határkőhöz érkezett az idea az építőipari ktsz: eddig csupa egyemeletes és földszintes lakóházat építettek. A már készülő háromszintes KISZ- társasház és az Engels utcai négyszintes társasház építésével megtörik a jég. A ktsz ezeken a »magas« épületeken is bizonyítani szei’etné, hogy megfelel az építtetők bizalmának. A két társasházat jövőre adják át. Ezenkívül a* idén is sok családi ház építését vállaltaik. Kapacitásuk ötvenöt százalékát lakásépítéssel kötötték le. és jelentős értékű munkát végeznek a termelőszövetkezeteknek is. A kaposmérői tsz-nek például 108 férőhelyes istállót építenek. A múlt hét óta főznek a ktsz új üzemi konyhájában, és most már a nagyobb építkezésekhez ebédet is szállítanak. ESTÉK A KOLLÉGIUMBAN (1.) Az emeletes épület csapóajtaja 180 fiatalt enged ki reggelente az iskolába, a munkába és fogad be minden este pihenni. Egy járókelőnek nem több ez a ház annál, mint amit a tábla jelez: A Rippl-Rónai József 503. Ipari Szakmunkás- képző Intézet kollégiuma. De ha néhány estét eltöltött valaki a fiúk között, emlékezetében mindig egy nagy közösség pezsgő, de gondokkal teli élete elevenedik meg. AZ ISMERKEDÉS Azt mondják a fiúk, ritkán jön ide a meghívott vendégeken kívül látogató, érdeklődő, esetleg barát. Ahhoz, hogy ne csak halljam, hanem lássam is, hogyan élnek, gondolkodnak a szobák lakói, nekem is többször el kellett jönni közéjük. Nehezen oldódik meg a nyelvük. — Mert kevesen beszélgetnek velük — mondja Vermes Vilmos, a kollégium vezetője. — Tudja, tisztáztunk mér sok téves felfogást, de az ipari tanuló szó csak nem változott az emberek tudatában. Talán a legkevesebbet, érdemben a legkevesebbet velünk foglalkoznak. Hát így indultunk el a csapóajtótól fölfelé a lépcsőkön a szobákhoz. Már az első pdilamatban örömmel töltött el az otthon. A fűtött folyosókon tréningruhában, papucsban jöttek-mentek a fiúk. A trikókból kidomborodó vállak fürdés utáni szappanillatot árasztottak. Rendet és fegyelmet éreztem a falak között. A klubhelyiségben a legfrissebb beatszá- nokat játszotta a lemezjátszó. Néhányan rexeztek, újságot olvastak. Valaki pedig megjegyezte szerényen: könyveket bent szoktunk olvasni a szobákban, — Mi hiányozhat még, fiúk? — kérdeztem, amint leültünk beszélgetni. Mindnyájan lehajtották a fejüket Csend. Nagy sokára indult meg az első szó. — Az otthon, a barátok. Társaságot szeretnénk és megbecsülést a városban. — Nincs? — Nincs. Itt a kollégiumban jó, Vermes igazgató úrék mindent megadnak, de ez nagyon kevés. Faluról jöttünk. S a tizennégy évig megszokott barátokat nehéz pótolni. Üj környezet, szigor. Mi annyira akarunk, de úgy érezzük, nem fogad be bennünket a város... — Mit gondoltok miért? — Tudjuk, hogy néhány éve még csak az elégséges, bukdácsoló tanulók jöttek ipari iskolába. De azok között is sokan megemberelték itt magukat. Ma már egészen más a helyzet Jövünk közepessel is, négyessel is, mert biztosabbnak látjuk itt a jövőnket. Vannak igényeink és önmagunkkal szemben követelményeink. Vili bácsiék észre is veszik. Dicsérnek vagy elmarasztalnak. De hol marad más? — £s tanuióta nsaitok az iskolában®. — A városi diák az városi, a kollégista meg kollégista. Na, persze van azok között is nagyon jó barát, talán a szüleik vélekednek másként... — Ti milyen megoldást tudnátok javasolni? — Megoldást? A lányok sem hajlandók közénk jönni. Ha végre meggyőzzük őket a híresztelések ellenkezőjéről, akkor a tanárok nem engedik el őket Nem tudnánk a kezünkön megszámolni, hányszor ment küldöttség a gimnáziumokba, a Kállai Kollégiumba, a szakközépiskolába, hogy klubestet szerein érát rendezni, tisztelettel meghívjuk a lányokat. »Nem érnek rá, tanulni kell« — ez volt a válasz. Volt amikor megígérték, és csak este jöttünk rá, hogy itt bizony nincs egv lány se. Felkullogtunk és lefeküdtünk. Ismét csend. Majd folytatják. — Fiatalok vagyunk... A mozik előtt lógó, szemtelenkedő alakok viszont nem mi vagyunk. Köztünk is van egy-két csibész, de hol nincs? Száznyolcvan embert ezért nem lehet büntetni. Kimenőnk egy héten csak egyszer van, és mi a tanulás mellett dolgozunk is. A szemtelenkedéshez pedig idő kell. Igaz, volt egy nagyon jó esténk. Az egészségügyi szakiskolás lények: egyszer eljöttek. Azt hisszük, jól érezték itt magukat. Egyszer eljöttek... Mi marad más, mint kívánkozni haza a családhoz, az ismerősökhöz. Órákig formálódtak a hangok szavakká. Őszintén, lelkesedéssel vagy el kese» redetten beszéltek. Volt miről. (Folytatjuk) Bán Zsuzsa
