Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-22 / 69. szám
Péntek, 1968. március 22, 3 SOMOGTI NÉPLAP A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 49. ÉVFORDULÓJÁRA EMLÉKEZTÜNK EXPORTÁLJA: A WISYE1 TSZ Koszorúzási ünnepségek Kaposváron és a megyében I Ünnepélyesen emlékeztek tegnap az 1919-es magyar Tanácsköztársaságra Kaposváron és az egész megyében. Városunkban Latinka Sándor szobránál dr. Szőke Pál, az SZMT vezető titkára és Müller László, a városi párt- végrehajtóbizottség tagja, a ruhagyár igazgatója helyezte el a hála koszorúját. A Kossuth téri emléktáblánál rendezett ünnepségen Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára méltatta az 1919-es hősöket. Ide a városi pártbizottság, a városi tanács és Kaposvár dolgozói vitték el koszorúikat. A városi KISZ-bi- zottság a Nádasdi erdőben tartott koszorúzási ünnepséget. A Latinka Sándornak ésharmegyei KISZ-bizottság tagja, a Kaposvári Városi Tanács elnökhelyettese ünnepi beszédében méltatta a három tavasz történelmi jelentőségét, majd a gimnázium irodalmi színpada adott műsort. Csütörtökön reggel a KlSZ-fiata- lok megkoszorúzták a fehérterror tabi mártírjainak emléktábláját, ahol Baksai Ferenc járási KISZ-titkár tartott emlékbeszédet. A Rudnay Gimnázium és a mezőgazda- sági gépszerelő szakközépiskola KISZ-szervezetének 120 tagja tegnap délelőtt mintegy Koszorúzás a kaposvári Latin ka-szobomál. I A MÉSZÖV igazgatósága szerdán Balatonboglá- ron arról tárgyalt, hogyan készül fel a nyári idegenforgalomra a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátó- ipar. A tanácskozásra négy szövetkezet — a balaton- máriai, a bogiári, a szárszói és a siófoki —, valamint a MÉK terjesztett be jelentést. SIÓFOKI TAPASZTALATOK eostársainak tiszteletére emelt obeliszknél Szabó András városi munkásőrparancsnok, a városi párt vb-tagja és Te- mesi József né, a városi KISZ- bizottság. titkára helyezte el a kegyelet koszorúit. Ünnepi nagygyűlést rendeztek a Vörös Somogy esemény- sorozatának jegyében a Táncsics Gimnázium KlSZ-alap- szervezetei, a Móricz Zsig- mond Mezőgazdasági Technikum tanulói és honvéd KISZ- fiatalok is. Ünnepségek a siófoki járásban A 49. évforduló méltó megünnepléseként a siófoki járás valamennyi községében színpompás ünnepségeket rendeztek. A siófoki iskolákban a forradalom költőinek műveiből és forradalmi dalokból állítottak össze műsorokat. Csütörtökön délután több száz siófoki jelenlétében koszorúz- ták meg a fehérterror siófoki áldozatainak emléktábláját és a siófoki mártírok emlékművét. Az ünnepség után a jelenlevők a szovjet emlékműhöz vonultak, ahol a szeretet virágainak elhelyezésével fejezték ki Siófok lakosainak háláját a felszabadítók iránt. Nagygyűlés és honvédeimi verseny Tabon A tabi járás összes KISZ- alapszervezetében ünnepi taggyűléseken emlékeztek meg a fiatalok a három tavaszról. A tabi ünnepségsorozat szerdán este mintegy ?50 KISZ-tag és úttörő fáklyás felvonulásával kezdődött. A felvonulás után a Zichy Mihály Művelődési Házban ünnepi nagygyűlést tartottak. A díszelnökségben helyet foglalt Gadanecz György, a járási pártbizottság •Iső titkára is. Tóth János, a ötórás összetett honvédelmi versenyen vett részt. Emlékűn népség és kiállítás Marcaliban Marcaliban a Hazafias Népfront járási és községi bizottsága szerdán este a művelődési házban tartotta meg a tanácsköztársasági emlékünnepséget, amelyen Varga István gimnáziumi igazgató mondott beszédet. Itt hozták nyilvánosságra a Hazafias Népfront, a KISZ és a nőtanács által a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére meghirdetett irodalmi, népművészeti és képzőművészeti pályázat eredményét, átadták az üzemek, vállalatok ajándékait is. Első dijat nyert Vass Jánosné és Császár Lajos (fafaragás), Csabafi Enikő (vers), Pintér Józsefné (hímzés), Eredics Gizella és Csordás Ilona (rajz). A beérkezett pályamunkákból kiállítás nyílt a művelődési házban. Az ünnepségsorozat tegnap délelőtt a mártírok szobrának és temetői síremlékének megkoszorúzásával folytatódott. Találkozó a veteránokkal Az JJSZMP városi bizottsága, a megyei és a városi KISZ-bizottság, valamint a városi tanács veterán—KISZ- találkozót rendezett a Kilián György Ifjúsági Házban. A meleg hangú ünnepségen adta át Temesi József né, a városi KISZ-bizottság titkára a KISZ központi bizottságának emléklapját tíz olyan városi fiatalnak, akik már több mint tíz éve tevékenykednek az ifjúsági mozgalomban. Braun Éváról elnevezett szocialista brigádjának vezetője most vette át a KISZ központi bizottságának emléklapját — A KISZ-tagok megbízását is hozom: szeretnének beszélgetni a nagy időket átélt elvtársakkal. Biztos vagyok benne, hogy bárkinek is szólok, eleget tesz a meghívásnak. Tegnap a kaposvári járási KISZ-bizottságon huszonöt olyan fiatalnak adták át a KISZ emléklapját, akik már tíz éve tevékenykednek az ifjúsági mozgalomban. Az emléklapok kiosztása után a meghívottak bensőséges hangulatú ünnepségen vettek részt. A Tanácsköztársaság élő tanúi és a fiatalok megyeszer- te együtt emlékeztek a 49 évvel ezelőtti történelmi eseményekre. Az ülésen nagymértékben alapoztak az igazgatósági tagok személyes tapasztalataira is. Az értekezlet előtt ugyanis az igazgatósági tagokból és a szövetkezetek vezetőiből alakult öt brigád helyszíni ellenőrzést tartott az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetekben. Kitűnt, hogy a szövetkezetek a felkészülésnél figyelembe vették a növekvő idegenforgalmat., s tudatában vannak an naiv, hogy a Bala- ton-parton a kül- és belföldieK ellátásában jelentős feladat hárul rájuk. Ezért az idén sok újat nyújtanak, s a meglevő egységeket is igyekeznek korszerűsíteni. A fentieket tapasztaltuk a siófoki szövetkezetnél, ahol a vizsgálatot tartó brigáddal végig jártunk több üzletet. Különösen megnyerte a brigád tetszését a cukrászüzem, amely több speciális készítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Így többek között hollandkockát meg tízféle gesztenyekészítményt szállít. A siófoki szövetkezet igyekszik biztosítani a folyamatos sörellátást. Megállapodtak a nagykereskedelemmel abban, hogy közvetlenül Budapestről kapják a szemes kávét. Egy másik egyezség alapján az Allatforgalmi Vállalattól élő sertést kapnak, hogy bővíthessék a választékot. A siófoki szövetkezet arra is törekedett, Hasonló igyekezet tapasztalható a szárszói szövetkezetnél is. Június 1-ig a balatonszeme- si Kistücsök Vendéglő alatt 60 —80 személyes pinceborozót létesítenek 100 000 forintos költséggel. Ez éj szalu, is nyitva lesz. A Mikromotelben pedig presszós vendéglőt nyitnak. Kőröshegyen a Muskátli Bisztrót bővítik és vendéglőrendszerben fogják üzemeltetni. Gondoltak arra, hogy a vendégek a nap minden szaluiban kapjanak ételt, italt. A Kistücsök udvarában elhelyezett söntés pl. 5.30-tól 10 óráig, a Kistücsök éjjel 2 óráig tart nyitva. Ez a szövetkezet főtt kukoricát is árusít majd. Tovább folytatják az áru házhoz szállítását. A balatonszemesi 10-es, a szárszói 4-es, a földvári 15- ös bolt szervezi meg elsősorban ezt a szolgáltatást. Érdemes megemlíteni, hogy a szövetkezetek a tavalyinai korábban meg akarják nyitni üzleteiket és az ősszel az utószezonban tovább szeretnék őket nyitva tartani. Igyekeznek kihasználni az új mechanizmus adta lehetőségeket Mivel felodották a területelhatárolási kötöttséget, versenyezhetnek másokkal. Az igazgatósági ülésen mindezek alapján a felszólalók megállapították, hogy a szövetkezetek jobban készülnek az idegenforgalomra, mint az előző évben. Nem azt jelenti ez azonban, hogy minden rendben van. Hiányos még pl. a szórakoztatás előkészítése, nem szerződtettek elég zenészt, énekest, noha a pihenő embe rek az étel és ital mellé szórakozást is igényelnek. A szövetkezeteknek érdekük, hogy minden eszközzel kihaszná’ják a lehetőségeket, növeljék a forgalmat. Úgy kell gazdálkodniuk, hogy minél nagyobb legyen a bevétel. Ne csak azt várják, hogy egységeiket fölkeresik az emberek, hanem a szövetkezetek dolgozói jussanak el az üdülőkhöz is. Fokozzák a mozgóárusítást, vigyenek a partra ételt-italt stb. Állítsák vissza a kereskedelem bontott üzlet. helyett ideiglenesen másikat nyisson meg. (Pl. vas—műszaki boltot hozott létre a főtérhez közei.) A szövetkezet, amely háromnégy év óta mindig első volt a felkészülésben, az idén is május 15-én be akarja fejezni a nyári idényre való előkészületet Biz nagyrészt annak köszönhető, hogy a gépeket és berendezéseket idejében a javítóműhelybe szállították. A bogiári szövetkezet a bor választékának bővítése céljából 50 hektoliter bor szállítására kötött szerződést a badacsonyi állami pincészettel. Két gépkocsit állítanak az üzletek cukrászati termékekkel való ellátásának szolgálatába. Bővül a hálózat a baja ton- máriai szövetkezetnél is. A keresztúri termelőszövetkezettel közösen zöldség-gyümölcs, pecsenyesütő elárusitóhelyeket létesítenek a máriafürdői strandon. Nagyobb figyelmet fordítanak a reklámra és a propagandára is, térképekkel tájékoztatják az érkezőket a szövetkezet üzlethálózatáról. Speciális ételeket készítenek, s itt is, mint más szövetkezetnél, megszervezik, a valutabeváltást. alapvető normáit, áruikkal hívják be a vevőt, bánjanak udvariasan a vendégekkel. Mindkét vonatkozásban van bőségesen tennivaló, szinte alig akad olyan hely, ahol jó halászle vet, speciális halé leieket készítenek — hangsúlyozták az ülésen. Az ülést összefoglalva Bogó László, a MÉSZÖV elnöke megerősítette a felszólalók által tett, a gazdaságosságra, a forgalom növelésére vonatkozó észrevételeket, javaslatokat. Elmondta, hogy a felkészülést azért tárgyalják meg a szokottnál másfél-két hónappal korábban, hogy a szövetkezetek a MÉSZÖV igazgatóságának útmutatása alapján meggyorsítsák- az előkészületeket. L esték Pál, a SZÖVOSZ vendéglátóipari főosztályának vezetője — aki tájékoztatta az ülés részvevőit a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátó- ipar helyzetéről, feladatairól — szintén kiemelte: a korai tanácskozás tanulságainak hasznosítására jut még idő, s így a déli Balaton-parton megteremthetik az idegenforgalom lebonyolításának az eddigieknél jobb személyi és tárgyi feltételeit. Szegedi Nándor Vállalatok, közületek! A Balaton boglár és Vidéke Fo- gvasztási és Értékesítő Szövetkezet bérbeadja 20 fő befogadására alkalmas, közvetlen vízparti épületeit üdültetés céljára Hideg-meleg vizes zuhanyozó, étkezési lehetőség a szövetkezet éttermében. Érdeklődni a szövetkezet ig elnökénél Balatonbogiár, Erzsébet u. 16. Tel.: 26. (8128) Raktári készletünkből Csepel 350—332 tgk. családba tartozó első és hátsó futóműveket, billenős gépkocsikhoz hidraulikateless kúpokat cserekőtelesettség nélkül eladásra felajánlunk Vállaljuk ugyanilyen típusú fődarabok teljes felújítását is, valamint tgk-i, mint szgk-k II. szemléjét és műszaki felülvizsgálatra való előkészítését. AFIT. XIV. Autójavító Vállalat üzemegysége, Kaposvár, Ady E. u. 26. Tel.: 13-56«. Nagy Ferenc. ______________________(8121) h ogy a beruházások miatt leBŐVÍTIK A VENDÉGLÁTÓ HÁLÓZATOT KORÁBBAN NYITNAK, KÉSŐBB ZÁRNAK A fehér asztalok mellett elvtársi, baráti beszélgetés kezdődött az .idős és az ifjúkommunisták között. Fülöp János nyugalmazott kollégiumigazgató annak idején harcolt a Tanácsköztársaságért. Az első adandó alkalommal belépett a Vörös Hadseregbe, majd Szekszárdra került karhatalmi .századparancsnoknak. A dicső napokra emlékezve a következőket mondotta: — Ezekben a napokban sokat gondolok a régi időkre, s nagyon jó érzés, hogy a fiatalokkal együtt ünnepelhetem a proletárdiktatúra győzelmét. Hantal Magdolna, a Kefe- anyag-kikészítő Vállalat Hordozható ruhaszárítókat készít famegmunkáló üzemében a visnyci Néphadsereg Tsz. Márciusban kezdték meg a gyártását, de a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat máris több százat rendelt belőlük. Ebben az évben faékeket, csapszegeket, szerszámnyeleket, falra szerelhető több ágas fogasokat és vállfákat készítettek. Fogasokból 2000 darabot Svédországba és az NSZK-ba szállítottak. VARJAK A VENDÉGEKET Mérlegen a Balaton-parti szövetkezetek felkészülése