Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-22 / 69. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 Ára: 70 fillér Somogyi Néplap AZ M S Z M P MEGYE IBI Z Of t SÁGA É S Á M E G Y E I TANA C S L AP JA XXV. évfolyam, 69. szám 1968. március 22., péntek Fogadás a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségén Csütörtökön este Strahl Sándor ezredes, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének katonai attaséja fogadást adott a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 49. évfordulója alkalmából. A baráti légkörben eltelt fogadáson megjelent Mihail Ka.akov hadseregtábornok. a Varsói Szerződéshez tartozó országok egyesített fegyveres erői főparancsnokságának vezérkari főnöke és sokan masok. A fogadás keretében bemutatták A 39-es dandár című filmet, amelyet a meghívottak tetszéssel fogadtak. 110 KILOMÉTERES FRONT ALAKULT KI MTémvj Izraeli támadás Jordánia ellen Húsoséin király arab csúcsértekezletet javasolt As EAK a Biztonsági Tanács sürgős ősssehívását kérte Készültségbe helyezték Szíria fegyveres erőit Mint a hírügynökségek jelentik, az izraeli haderő csütörtökön hajnalban a Jordán folyón átkelve támadást intézett Jordánia ellen. Az izraeli csapatok magyar idő szerint 4.30 órakor keltek át a z Allenby- és a Damia-hí- don harckocsik és helikopterek támogatásával. Izraeli közlemény szerint a támadás célja a feltételezett jordániai »szabotázstámaszpontok« felszámolása. Tel Aviv-i jelentések csupán annyit árultak el, hogy a támadások egyik célpontja a Karame menekült tábor, amely öt kilométerre keletre fekszik a Jordán folyótól, illetve a jelenlegi tűz- szüneti vonaltól, továbbá más helységek. ^ A jordániai hadsereg szóvivője eddig két közleményt ismertetett az izraeli agresz- szióról. Az első közlemény szerint a jordániai haderő összecsapott a behatoló izraeli csapatokkal, és különböző helyeken megállította az agresz- szorokat. A második közlemény szerint, amelyet reggel hat órakor adtak ki, elkeseredett harcokra került sor, de a jordániai erők urai a helyzetnek. Az eddigi harcok során több izraeli harckocsit és hernyótalpas szállítókocsit semmisítettek meg, több helyen visszaszorították az izraeli csapatokat, amelyeket átcsoportosítanak a jordániai ellentámadások következtében. Az ellenség Karame környékére helikopterekkel szállított katonaságot, ezeket az egységeket azonban körülzárták és tüzérségi tűz alá fogták, súlyos veszteségeket okozva nekik. Mind Jordániában, mind Izraelben a hatóságok biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Tel Aviv- ban már az éjjel elsötétítést rendeltek el. A jelentések nem térnek ki arra, hogy az izraeli csapatok és az ellenük bevetett jordániai haderők száma mekkora. Tel Avivban hivatalosan közölték, hogy Dajan hadügyminiszter állapota csütörtök reggelre javult. Dajan szerdán baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A jelenlegi hadműveletekben Dajan azonban nem >ehet részt és tárcáját ideiglenesen Levi Eskol miniszterelnök tölti be. Legújabb jordániai jelentések szerint az eddigi harcok során 200 izraeli katonát öltek meg, illetve sebesítettek meg. ezenkívül lelőttek három izraeli repülőgépet és megsemmisítettek 25 harckocsit. Tel Avivban egy katonai szóvivő bejelentette, hogy az izraeli erők elfoglalták Karame helységet, amely izraeli állítás szerint az El Fatah arab ellenállási szervezet egyik központja. Az izraeli jelentés egyelőre nem tért ki a jordániai területen folyó harcok más pontjaira. Megemlíti azonban, hogy az izraeli csapatok további teret nyertek a Holt-tengertől délre elterülő körzetben. ahol repülőgépek támogatják a gyalogságot. Az izraeliek szerint a hadműveletek a tervnek megfelelően folynak. Ammani jelentések szerint a front hossza 110 kilométer — a Tiberias-tó fölötti Jor- dán-völgytől a Holt-tengerig. Karame körzetében elkeseredett közelharc alakult ki a jordániai védők és az izraeli támadó csapatok között. Izraeli jelentések szerint a harcok csupán egyes pontokon folynak a Jordán folyótól keletre, ahol jordári csapatok ellenállást fejtenek ki. Az izraeli katonai szóvivő kijelentette. hogy csapataik visszatérnek a tűzszüneti vonal mögé, miután »küldetésüket befejezték«, más szóval az általuk feltételezett Izrael-ellenes arab ellenállók támaszpontjait megsemmisítették. Husszein jordániai uralkodó az arab országok államfőihez eljuttatott táviratában kérte, hogy csúcsértekezleten vitassák meg a Jordániát ért izraeli támadás következtében kialakult közel-keleti helyzetet. Kairóban hivatalosan bejelentették, hogy az Egyesült Arab Köztársaság és több más arab állam a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte. Szíria készültségbe helyezte fegyveres erőit, és állandó kapcsolatot tart fenn Egyiptommal, Irakkal és Algériával egy esetleges egységes katonai akció céljából. Az angol külügyminisztérium ismertette Nagy-Britannia kormányának nyilatkozatát, amely felhívja az izraeli erőket, hogy azonnal vonuljanak vissza a tüzszü- neti vonal mögé. A külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az angol kormány tanulmányozza, milyen kezdeményezéseket tehetne az ellenségeskedések megszüntetése érdekében. Vinogradov, a Szovjetunió kairói nagykövete csütörtökön megtárgyalta a jordániai helyzetet az egyiptomi külügyminiszterrel. A szovjet nagykövet csütörtökön este Moszkvába utazott, hogy tájékoztassa a szovjet kormányt. Összeült a Biztonsági Tanács Csütörtökön, magyar idő szerint 18.28 órakor összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa a Jordánia ellen végrehajtott újabb izraeli agresszió nyomán kialakult helyzetet. Az ülésen Jordánia. Izrael, az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia képviselője jelentkezett szólásra. A Biztonsági Tanács sürgős összehívását elsőnek Jordánia, később Izrael is sürgette. Visszavonulnak az izraeliek A Reuter szerint Levi Eskol szerdán délután beszédet mondott a kneszetben, az izraeli parlamentben. Az- agressziót azzal próbálta indokolni, hogy a megszállt arab területeken, sóit Izraelben is arab ellenállók működjek és — szerinte — támaszpontjaik Jordániában vannak. Levi Eskol azt állította, hogy az izraeli csapatok a támadás legfőbb feladatát végrehajtották és még a csütörtöki nap folyamán visszavonulnak eredeti állásaikba. A veszteségekről szólva 11 halottat és 50 sebesültet ismert el. Közvetlenül Eskol beszéde után Tel Aviv-i katonai körökben bejelentették, hogy az izraeli csapatok megkezdték visszavonulásukat. Egy jordániai szóvivő közölte, hogy helyi idő szerint 19 órakor a harcok folytatódtak. Az ammani rádió az esti órákban sugározta a főparancsnokság 10-es számú közleményét Ez bejelenti: »Az ellenség tüzérségi fegyverekkel lövi és repülőgépekről bombázza a jordániai állásokat, hogy ily módon fedezze az izraeli erők visszayonulását a Jordán folyó irányába«, A jordániai erők A4 Sura térségében folytatják az ellenséges ellenállás felszámolására indított akciókat. (MTI) KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Maakáspárt Központi Bizottságának illéséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1968. március 21-én kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai és a Budapesti Pártbizottság titkárán Az ülés megnyitásakor az elnöklő Kádár János elvtárs ünnepélyesen megemlékezett a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójáról. A Központi Bizottság megtárgyalta: — a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozójáról szóló jelentést és más időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót; — a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének szófiai üléséről szóló jelentést; — a párt munkamódszereiről, a pártépités egyes kérdéseiről, a tagfelvétel és a tagkönyvcsere tapasztalaiéiról szóló jelentést. Ismét Willy Brandt a pártelnök Befejeződött a Német Szociáldemokrata Pórt kongresszusa A Német Szociáldemokrata Párt nürnbergi pértkangresz- szusa csütörtökön, a kongresz- szus utolsó napján megválasztotta az új vezetőséget. Elnökké ismét Willy Brandtot választották, akire a leadott 333 szavazatból 325 esett. Brand- tot a kongresszus hatalmas ünneplésben részesítette. A külügyminiszter helyzete még jobban megerősödött ezen a pártkongresszusom. Az eddigi egy helyettes elnök helyett ezután két helyettes elnököt választottak: Herbert Nehnerre, az eddigi lyettes elnökre 269 szava át esett, 57-en ellene szavazt k, egy küldött tartózkodott a szavazástól. A másak elnökhelyettes Helmut Schmidt, a parlamenti frakció elnöke lett: 261-en mellette foglaltak állást, ellene 64-en szavaztak, hárman pedig tartózkodtak a szavazástóL A delegátusok egyébként érvénytelenítették Harry Ris- tocknak és Erwin Becknek, a berlini szociáldemokata szervezet baloldali tagjainak kizárását. Ristockot és Becket a berlini tartományi pártszervezet elnöksége gyorsított eljárással kizárta a pártból, mert részt vettek a február 18-i nyugat-berlin i Amerika-eHe- nes vietnami tüntetésen. (MTI) Komócsin Zoltán elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára jelentést adott a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozójáról és más időszerű nemzetközi kérdésekről. A Központi Bizottság tudomásul vette pártunk küldöttségének jelentését, és jóváhagyta a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján végzett munkáját A Közp>onti Bizottság üdvözli és teljes mértékben helyesli a konzultatív találkozó állás- foglalását a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának összehívásáról és előkészítéséről. Egyetértését fejezi ki azzal, hogy — összehívják a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását, és hogy az 1968 novemberében vagy decemberében legyen Moszkvában; — a tanácskozás napirendjének »Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban, és a kommunista és munkáspártok, valamint az összes antiim- perialista erők akcióegysér ge« című téma megvitatását javasolják; — a moszkvai tanácskozásra az összes kommunista és munkáspártot meghívják; — valamennyi kommunista és munkáspárt számára biztosítják a részvétel lehetőségét a tanácskozást előkészítő bizottságban. A Központi Bizottság megállapítja, hogy a kommunista és munkáspártok konzultatív tanácskozása nagy jelentőségű, eredményes munkát végzett. A találkozón az egység megerősítésére irányuló őszinte törekvés eredményeként a napirenden szereplő legfontosabb kérdésekben közös állás- foglalás született. A találkozón részt vevő delegációk jelentősen hozzájárultak a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának előkészítéséhez. Ezzel a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítésül) holdon ötfajta magborsó vetését kezdték meg az Öreglaki Állami Gazdaság vityapusz- tai üzemegységében. Tizmázsás holdanként! átlagtermésre számítanak. Andravies 1-ajos traktoros és Bojtos István Uras 24 centimétere* sortávolságra veti a 31 holdas táblái. séért folytatott, sok irányú tevékenységnek új szakasza kezdődött. A Magyar Szocialista Munkáspárt mint eddig, ezután is következetesen harcol a kommunista és munkáspártok egységéért. Különösen fontos feladat ez a jelenlegi időszakban, amikor az évek óta megnyilvánuló szakadár tevékenység, valamint a nemzeti elkülönülésre irányuló más tendenciák ellenére a nemzetközi kommunista mozgalomban tovább növekszenek és erősödnek az egység megszilárdítására irányuló törekvések. A Központi Bizottság az egységért folytatott harc jelentős állomásának tekinti a nemzetközi tanácskozás összehívását, és a maga részéről mindent megtesz annak sikeres munkájáért. A Központi Bizottság üdvözli a konzultatív találkozó egységes állásfoglalását a kegyetlen ellenséggel szemben, hősiesen és sí kérésén harcoló vietnami nép igaz ügye mellett, s amelyet a találkozó részvevői a Vietnami Dolgozók Párt ja és a Dél-Vietnami Nemzeti Fefszabadítási Front Központi Bizottságának küldött üdvözletükben kifejeztek. A konzultatív tanácskozás, a testvérpártok nyilatkozataiban is kifejeződött eltökéltség újabb lehetőségeket teremtett a haladó erők tömörítéséhez az imp>erializmus elleni harcban, amely a népeik felszabadításáért, nemzeti függetlenségük biztosításáért, a világibéke megvédéséért folyik. A Központi Bizottság megelégedéssel vette tudomásul, hogy a konzultatív találkozó munkáját nyílt, elvtársi légkör jellemezte. A tanácskozáson demokratikus, alkotó véleménycsere folyt a proletár internacionalizmus szellemében, a pártok önállóságának és egyenjogúságának tiszteletben tartásával. A Központi Bizottság üdvözli, hogy a találkozó részvevői biztosították és megvédték minden pártnak azt az elidegeníthetetlen jogát, hogy saját véleményét szabadon kifejtse, és ugyanakkor visszautasították, hogy önálló állásfoglalása miatt testvérpártot, küldöttséget vagy bárkit is közösen, testületileg elmarasztaljanak. A Magyar Szocialista Maakáspárt továbbra is aktívan részt vesz a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának előkészítésében. mindent megtesz annak sikeréért, és a létrehozott előkészítő h’zottságban képviselteti magát. A Központi Bizottság megtisztelőnek tekinti a testvérpártoknak azt az egyhangú állásfoglalását, hogy az előkészítő Bizottság Budapesten működjön, és megbízza a Politikai Bizottságot, hogy teremtse meg az eíökészitő bizottság sikeres munkájának összes feltételeit. A Központi Bizottság biztosítja a testvérpártokat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt a közös ügy szolgálatában a reá háruló feladatok tőle telhető legjobb megoldására törekszik. A Magyar Szocialista Munkáspárt, híven a marxizmus— leninizmus eszméjéhez, az internacionalizmus elvéhez, a lövőben is síkraszáll a nemzetközi kommunista mozga* (Folytatás a 2. oldalon.)