Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-21 / 68. szám
o v* VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér Somogyi Néplap ÁT MSZMP ME GYE I BIZ OTT SÁG A ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 68. szám * 1968. március 21., csütörtök — 1 1 {. [NTCTT J Ünnepi nagygyűlés Kaposváron a Tanácsköztársaság kikiáltásának 49. évfordulója alkalmából Kaposvár lakói — az idősek, akik még részesei voltak a vörös napoknak, s a fiatalok, akik a tiszteletadással akarnak részesei lenni a vörös napokra emlékező óráknak — gyűltek össze tegnap este az Ifjúsági Ház nagytermében ünnepelni. Két jelentős év eseményeit idézik fel. A Tanácsköztársaság örök fényű 133 napját és 1957 tavaszát, amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség kibontotta zászlaját Tóth Árpád Űj Isten című verse volt az est méltó nyitánya. Majd Rostás Károly, a Kaposvári Városi Tanács vb- elnöke köszöntötte Somogyi Józsefet, a Somogy megyei Párt-végrehajtó Bizottság tagját, a városi pártbizottság első titkárát, Varga Terézt, a Somogy megyei KlSZ-bizott- ság titkárát, Temesi Józsefnél a városi KISZ-bizottság titkárát, valamint az ünnepségen megjelent veteránokat, KISZ-es és úttörőfiatalokat, a vendégeket. Ezután a magyar történelem kiemelkedő napjainak jelentőségét méltatva megnyitotta az ünnepi nagygyűlést. Rostás Karoly megnyitó szavai után Stier Sándor, a Somogy megyei KISZ- bizottság első titkára mondott ünnepi beszédet. — Az utódok büszkeségével ünnepeljük 1919 tavaszát, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 49. évfordulóját. Ezen a tavaszon hullott le a magyar munkásosztály szellemű és fizikai erejét gúzsba kötő béklyó. A forradalom éveken át szunnyadó rügyei 1919 tavaszán bontották ki szirmaiRostás Károly megnyitja az ünnepséget repet játszott már a Tanács- köztársaság előtt és a Tanács- köztársaság napjaiban is. Március 10-én megalakult a háromtagú somogyi direktórium Latinka Sándor és elvtársai részvételével. Somogy megye lakossága történetében ez volt az első munkásfórum, amelyet a dolgozók szabadon választottak. Itt alakult meg az ország első termelőszövetkezete. kát bizonyítsa hovatartozását, s munkájával segítse a i'end teljes megszilárdítását. Ezen a tavaszon a nehéz órákra és az újjászületésre emlékezünk, csaknem fél évszázados, és több mint egy évtizedes mozgalmi múltat ünnepelve. Az ifjúság ma ismét megfogadja, hogy a dicső hősök útját járja tovább — fejezté be ünnepi beszédéit Stier Sándor. A nagy tapsot harsonák hangja szakította meg. Ünneplőbe öltözött úttörők vörös saekfüvel köszöntötték a megjelent veteránokat. Az Ifjúsági Házban a piros szekfűk, a megye több községében, Tabon, Barcson, Adandón, Nagyatádon, Mikén és Vesén a fellobbanó fáklyák jelképezték: ezeknek az évfordulóknak mindig hű tisztelői leszünk. Az Ifjúsági Házban a Kaposvári Fonómunkás Kisszín- pad, a Tóth Lajos Általános Iskola nagykórusa, valamint a Kaposvári Munkáskórus ünnepi műsorával zárult az est. Moszkvába látogat Jonas osztrák elnök A nagygyűlés részvevőinek egy csoportja. kát. A forradalom tüze soha nem látott erővel söpörte el a gyűlölt rendszert. Népünk évszázados történetében talán sohasem szenvedett olyan nyomorúságban, mint éppen a forradalom előtt. Háború, be- sorozások, 50 000 somogyi katona pusztulása, embermészár- lás mindenütt, a különböző nemzetiségek egymás ellen uszítása. De a világ munkáspártjainak legjobbjai hittek abban, hogy ezt az igazságtalan háborút egy új, emberségesebb társadalomért küzdő harc váltja fel. S felváltotta. Az agyoncsigázott, éhező. proletárokat reménnyel töltötte el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom híre. Tíz- és százezrek üdvözölték az új kor nyitányát, a proletárok rég megálmodott államát. Mi, somogyiak büszkék vagyunk arra, ' hogy megyénk kezdeményező történelmi szeFöldeket, gyárakat, üzemeket államosítottak. Sajnos, a nép öröme nem tartott sokáig. A Tanácsköztársaságot leverték a belső ellenforradalmi erők, szövetségben az imperialista államok csapataival. De valami elindult, ami az emberekben érlelődött tovább. • Valami, ami 1945 után a felszabadulás napjaiban hatványozottan segítette a szabad,, emberséges társadalom építését. A küzdelem nehéz óráiban a párt harcosai mellett mindig, ott voltak a haladó ifjúság képviselői is. Az ifjúsági szervezetek lendületes munkájukkal segítették a párt, a kormány tevékenységét. A Kommunista Ifjúsági Szövetség 11 évvel ezelőtt éppen márciusban bontott zászlót; az 1956-os ellenforradalom pián, hogy soraiba állítva a becsületes ifjaRendkívül szívélyes légkörben zajlottak le Koszigin miniszterelnök és Cromiko külügyminiszter tárgyalásai Waldheim osztrák külügyminiszterrel — jelenti a szerdai osztrák sajtó. A hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó osztrák kormányférfi és tárgyaló partnerei egyetértésben hangsúlyozták az osztrák semlegesség jelentőségét az európai egyhülés és együttműködés szempontjából. Waldheim kijelentette, hogy bár Ausztria az atom- sorompó-szerződés tervezetét nem tartja minden szempontból kielégítőnek, kész a szerződés aláírására. Megállapodás született arról, hogy a két ország műszaki-tudományos együttműködési szerződést köt. Az osztrák közös piaci társulás tervének kérdésében nem változott az ismeretesen negatív szovjet álláspont. Koszigin miniszterelnök kijelentése szerint Jonas osztrák köztársasági elnök májusi szovjetunióbeli látogatása fontos hozzájárulás lesz a két ország kölcsönös megértéséhez. A Francia KP küldöttségének vietnami beszámolója Kedden este a párizsi Mu- tualité-palotában nagygyűlésen számolt be a Francia KP küldöttsége a múlt héten véget ért vietnami látogatásáról. A Vietnamban járt küldöttség nevében Etienne Fajon, Jacques Duclos és Henry Martin szólalt fel. Fajon hangsúlyozta, az, ami a küldöttségre egyhetes látogatása alatt a legnagyobb benyomást tette, az nem az agresszorok bűntetteinek kegyetlensége volt, hanem az, hogy vállalkozásukat szembeszökően teljes kudarc érte. Fajon elmondotta, amikor közölték a vietnami vezetőkkel, hogy számos francia fiatal kész szükség esetén önkéntesként Vietnamba utazni, azt a választ kapták: jó dolog az, ha az amerikaiak tudják, hogy a vietnamiak nincsenek egyedül, és más országokban is toborozhatnak harcosokat, mégsem kérnek önkénteseket, mert az ország emberanyagforrásai mérhetetlenek. Jacques Duclos felszólalásában részletesen beszámolt az amerikai agresszoroknak a vietnami nép elleni bűncselekményeiről, a vietnami nép harcának támogatására szólította fel az FKP üzemi. városi szervezetei! Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Március 21-re összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését. ________________________ (MTI) A Minisztertanács ülésének napirendjén: 1 tsz-ek munkaversenyének célkitűzései és leitételei A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a kormány elnökének beszámolóját a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé március 6—7-én Szófiában megtartott üléséről. A Minisztertanács elfogadta az egészségügyi miniszternek a Magyar Népköztársaság kormánya és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya közötti egészségügyi együttműködési tárgyalásokról tett jelentését. A kormány meghallgatta az Országos Tervhivatal elnökének beszámolóját a népgazdaság múlt évi fejlődéséről. A jelentést tudomásul vette és felhívta az illetékes minisztériumok és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy annak tanulságait munkájukban hasznosítsák. Az Országos Anyag- és Ar- hivatal elnöke az év első két i hónapjában történt fogyasztói árváltozásokról számolt be. A Minisztertanács a jelentést elfogadta. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének előterjesztése alapjáig a Minisztertanács határozatot hozott a termelőszövetkezetek szocialista munkaversenyének célkitűzéseiről és feltételeiről, valamint az állami szervek ezzel összefüggő feladatairól. A kormq.ny tudomásul vette a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének jelentését a hatósági feladatok decentralizálásának eddigi eredményeiről és a hatósági munka felügyeleti rendjéről, majd határozatot fogadott el a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak egységes szak- igazgatási szervéről. A Minisztertanács a művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján döntött a Magyar Népköztársaság kiváló Művésze és érdemes művésze címek ez évi odaítéléséről. i (MTI) Obsitosokat búcsúztattak Kaposváron Fattogó indulókat játszott a karzaton a város nemrégen alakult új fúvószenekara, a városi tanács nagyterme előtti folyosón régi katonanótákat fújt szájharmonikáján egy kiszolgált katona. Tréfák csattantak, régi ismerősök, katonatársak találtak egymásra az — Hűek maradunk a néphadsereghez, a népköztársasághoz és a párthoz — fogadta meg százötven kaposvári obsitos nevében. Fehér biúzos gimnazista lányok, sötét. ruhába öltözött fiúk vonultak be a nagyterembe, A MunMindenki meghat ottan vette át az obsitlevelet. obsitosok tiszteletére rendezett bensőséges ünnepségen. Százötven kaposvári tartalékos állományú katonát töröltek a nyilvántartásból. A hangulatra jellemző, hogy az egyik ötvenéves férfi ibolyacsokrot tett a törlést végző százados elé. . Mérföldkőnek mondták többen is az obsitosság eljöttét, s azért csillogott könny a szemekben, csuklóit el az ünnepeltek hangja többször is. Akik megtöltötték a városi tanács nagytermét, mind 1917- ben születtek, s átélték a másodig világháborút, részesei voltak a felszabadulás utáni fejlődésnek, az építőmunkának. Erről beszélt Dévai György százados, a kaposvári járási kiegészítő főtisztje. — Akkor segíthetik elő hazánk védelmi, erejének növelését, ha munkahelyükön becsülettel ellátják feladatukat, dolgozó társaik körében tudatosítják a honvédelem fontosságát, s fiaikat és unokáikat hazaszeretetre nevelik. A kiszolgált katonák nevében Bonnyai István szakasz- vezető köszönte meg a kedves megemlékezést. kácsy Mihály Gimnázium énekkara műsorral kedveskedett az ünnepeiteknek. Ezután Rostás Károly, a városi tanács vb-elnöke üdvözölte a kiszolgált katonákat. — Kérem, hogy a továbbiakban is olyan szorgalommal, lelkesedéssel vegyék ki részüket a békés építőmunkából, mint eddig; álljanak készen hazánk vívmányainak megvédésére. Az eddiginél többet foglalkozzanak ifjaink- kal, akik szeretik, becsülik és tisztelik önöket. Segítsék elő hazafias nevelésüket. A kiszolgált katonák ezután megkapták az obsitlevelet. Egy részük munkásőrként továbbra is fegyverrel áll készen a haza védelmére. A többiek pedig ugyanúgy éreznek és gondolkodnak, mint Topolics József munkás. — Bármikor szükség lesz ránk, ezzel a kis könyvvel rögtön jelentkezünk, megvéd- jük hazánkat a külső és a belső ellenségtől. Az obsitosok búcsúztatója kedélyes és baráti beszélgetéssel fejeződött be. és holnap a kaposvári járás kiszolgált katonáit búcsúztatják.