Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-11 / 35. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Vasárnap, 1968. február ti. NÉHÁNY ADAT BELSOTERDÍSZITÉS a múzeumok történetéről Sok szó esik napjainkban a múzeumokról, kiállításokról, de nagy közönségünk alig vagy egyáltalán nem ismeri a múzeum és általában a múzeológia történetét Erről szólunk néhány szót az alábbiakban. A világon általánosan ismert múzeum szó görög eredetű: a mouseion szó múzsák ligetét jelenti. Egyiptomban, a Ptolemaiosok uralkodása (ie. 305—30) idején így hívták azokat a helyeket, ahol az akkor ismert világból összesereglett tudósokat a tudományt és művészetet pártoló uralkodók foglalkoztatták. Ezek a mouseionok tulajdonképpen tudományos intézetek voltak. Az itt folyó kutatások elsősorban az antik irodalomtörténet terén értek el jelentős eredményeket. Pl. kritikai szövegvizsgálatokkal is foglalkoztak — tekercselt papiruszokon régi írók, költők műveit is őrizték ezerszámra. A természettel foglalkozó tudósok viszont a királyi palotával szomszédos nagy parkban tevékenykedtek. A fentiek alapján találjuk meg az első nyomát a múzeumok tudományos kutatóintézet jellegének. (A múzeumi gyűjtés és gyűjtemény mai értelemben véve csak a reneszánsz idejéből ismeretes.) A műgyűjtést azonban már az ókorból is ismerjük. Mai értelemben vett múzeumról eddig még nincs adatunk, de nagy gyűjteményekről annál több. A babyloni ásatások idején olyan épület került a felszínre, amelynek egyik termében számos tárgyat leltek. Ezeknek kora jó néhány évszázaddal régibb, mint maga az épület Az ásatást vezető régészek megállapították, hogy ezek a tárgyak valamilyen vallási jellegük miatt kerültek arra a helyre. Pontos céljukat sajnos, eddig nem ismerjük. Az ókori Görögországban a templomokban, a templomok szent kerületében (ún. temenos) és templomi kincses házakban gyűjtötték össze az isteneknek felajánlott, sokszor nagy értékű műkincseket Ugyanitt őrizték a városállam értékes drágaságait is. Görög és római történetírók följegyzéseiből spk olyan adatot ismerünk, amelyek arról számolnak be, hogy az ilyen templomi gyűjtemény időről időre annyira felszaporodott, hogy szabályos selejtezéseket végeztek bennük. Az értéktelenebb anyagot elásták, vagy a templom szántkülönbségeit töltötték fel velük. Az athéni Akropolis Múzeumban számos ilyen, az ókorban »kiselejtezett« műkincset őriznek. Pausanias leírásából tudjuk, hogy az athéni fellegvárba (ún. Akropolis) vezető díszkapu mellett egy olyan helyiség A’olt, ahol értékes szobrokat, festményeket 'tároltak. Ennek a helyiségnek Pinakotheka (képkiállítás vagy képtár) volt a neve. A korinthusi öböl partján levő Sikyanban az ie. 370 körüli években festőiskola működött Aristeides és Eupompos vezetésével. A tanulmányi idő 12 év volt, a tandíj pedig egy ezüst talentum (Ebben az időben 1 ezüst talentum értéke 26,2—37,2 kg ezüst között mozgott.) A 12 éves tanulmányi időből 3 évet matematika, a továbbiakat rajz és festészet tanulásával töltötték a tanulók. A festőiskolának kis képtára is volt — mely egyben az első ismert tanító célzatú képkiállítása a világtörténelemnek. Az ókorból ismerünk magángyűjteményeket is, melyek messzeföldön híresek voltak. PL a pergamoni (ahol először használták az ún. pergamentet) uralkodók közül I. és II. Attalos és II. Eumenes gyűjteményeiben értékes eredeti tárgyak, valamint híres műtárgyakról készített pontos és művészi másolatok voltak. Vagy pl. az észak-afrikai Numidiában a Juba nevű fejedelem palotája összes termében és a hatalmas kertben sok híres szobor másolata állt. A római birodalomban is egészen korán kezdtek érdeklődni a görög kultúrkincsek iránt. Különösen azután, hogy Görögország római provincia lett. (ie. 145). A hirtelen meggazdagodás, a parvenűség és a sznobság melegágyai voltak a szertelen műtárgygyűjtésnek. Ebben különösen a helytartók jáes- kedtek. Ciceró például számos levelében kéri meg barátjait műtárgyak megvásárlására. Vagy Ciceró híres beszéde, amelyet Verres propraetor ellen mondott. Verres, Szicília helytartója, szinte teljesen kifosztotta működési területét: minden mozdítható műkincset elvitt onnan. Ami kevés pénzbe került, azt megvásárolta, ami ' drága volt, azt erőszakkal tulajdonította el. Szakértőkkel, becsüsökkel és felhajtókikai »dolgozott«. Suetonius azt írja le, hogy Augustus császár nagyon szerette az értékes ércedényeket, és ilyenekből mutatós és sokat érő magángyűjteménye is volt. Ugyancsak Augustusiéi írja, hogy ő volt az első, aki régen kipusztult állatok csontjait gyűjtötte. Vagy pl. Pollio Asinius híres és gazdag magánkönyvtárát megnyitotta az érdeklődő közönség előtt. — Természetesen legalább patríciusnak kellett lennie, aki oda bejuthatott Ez volt az első »nyilvános« könyvtár Rómában. Az első műtárgyleírás Philostratos rhetor- tól ered. Egy neapolisi (ma Nápolynak hívják) képgyűjtemény 64 képét úgy írta le, ahogyan a t látogató azt akkor láthatta A rabszolgatartó társadalom felbomlása utáni időből nincs műgyűjtési vonatkozású adatunk Csak a fejlett feudalizmus korában értesülünk újra gyűjteményekről, ezek azonban templomi (egyházi) ereklye- és kegyszerkincstárak, jóformán semmi közük az esztétikus műtárgygyűjtéshez. A reneszánsz során újra megindult az érdeklődés a régi korok emlékei iránt. Az első igen jelentős lépést Cola di Riensi tette meg a XIV. sz.-ban. ö megtiltotta Rómában az ókori emlékek elbontását és rongálását (A római birodalom bukásától egészen a XIV. sz.-ig a leggazdagabb építkezési anyag-lelőhelyek Rómában az ókorból megmaradt építészeti emlékek voltak.) A reneszánsz során a hatalomra került főurak és a polgárság az egyre jobban fellendülő kereskedelem révén is, elsősorban gazdagságuk fitogtatására, jelentős magán- gyűjtésbe kezdett Ezek a gyűjtemények (Forsetta, Dandoló, Medici stb. családok) lettek a különböző itáliai városi és köz- gyűjtemények alapjai, amelyek azonban csak a XVIII—XIX. sz.-tól váltak közkinccsé. (A XVIII. sz.-tól nemcsak Olaszországban, hanem általában Európa szerte egyre-másra alakultak és nyíltak meg a ma is ismert és oly sokak által látogatott múzeumok.) Nálunk, Magyarországon is a reneszánsz indította el a műgyűjtést. Hogy csak egyet említsünk: az iskolai tanulmányainkból is imert Mátyás király budavári, könyvből (kódex) természetrajzi ritkaságokból és ötvöskincsekből álló gyűjteményét. Hazánkban az első nyilvános múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum azonban csak az épület 1836- ban történ elkészültével nyílt meg. A múzeumot gr. Széchenyi Ferenc alapította. Dr. Draveczky Balázs ETONMlD (Folytatás a 7. oldalról.) ról sem, hogy az asszony főzőtudományát magasztalja. Sötétedett már, amikor hazafelé indult. Attól a naptól csaknem minden este ellátogatott a házhoz, segített valamiben. — Inkább pihenne — mondta az asszony. — Elege lehet egész nap! — Nem vagyok fáradt. Maga se fáradt, úgy látom! — Ha mozgok, jobban telik az idő. — Minek sietteti? — Hadd múljék! — Igaz, magán úgysem látszik meg! — De nagyon tudja! — Nagyapám kertjében mindig a legszebb virágok hajtottak a legtovább! — Ne mondjon nekem ilyeneket! — szólt rá szigorúan az asszony. PÉTER ELKOMORODOTT Azon az éjszakán ■ nem is tudott elaludni. Világosan látta már, csapdába került, csak az a baj, hogy a csapda nem akarja megfogni. Rohamosan közeledett a hét vége. — Holnapután már szombat — mondta az asszonynak. — Megjön az ura. — Nem biztos. Előfordul, hogy csak a másodikon jön. Olykor vasárnapra is vállal munkát. — Már megírta' volna. — Á nehéz az ö keze az íráshoz. Majd megüzeni. — Akkor én úgy sem jönnék ide — Ugyan miért ne? A szemébe nézhet! Vagy talán nem? — Az asszony úgy nézett rá, hogy nem bírta kiállnL — De. Hát igen — mondta zavartan. Szombat délután csak kerülgette a házat, nem mert bemenni. Az asszony meglátta, kiszólt — Nem jött meg Patti Péter bement körbejárt, mint a fáradt kutya, letelepedett a konyha ajtajába. — Most már szomorú lesz a vasárnapja — mondta. — Nem vagyok rívós baba! — vont vállat az asz- szony. Péter úgy nézett rá, hogy szinte megszólalt a tekintete. — Mit néz rajtam? — kérdezte egy kicsit mérgesen az asszony. — Mindent ami szépet látok. — Kutya a maga szeme, hogy jár utánam? — Az. Mégpedig hűséges! — Hát akkor gyorsan kergesse másfelé! — Nem megy — mondta Péter. — Akkor pedig pipogya a gazdája! — mondta szigorú hangon az asszony. Péter felkelt beljebb lépett egészen közel ment az ^tcTAnyh^l Simó József kerámlkus. műegyetemi tanár terve alapján készítették el a Kapos Bár díszes térelválasztó kerá ni rácsát. A terem hosszanti irányában, annak mintegy a felét elfoglaló hatalmas kerámiar 3 kétszáznegyven galambból áll. A világoskék, fehér és fekete színű, riímusos motívum k és szerkezetek kellemes hangulatot adnak a bárnak. A rács kivitelezői: Hona Gusztáv és Zs. Tóth Géza díszítőszobrászok. M-zahar°" Válóok: a technika Feleségemet egyáltalán nem érdekelték a technika vívmányai. Nem csodálkozott soha semmin. Elhatároztam hát, hogy meglepem valamivel, ami velem és a technikával, pontosabban: a hangrögzítéssel kapcsolatos. A dolog egyszerű volt. Annyiból állt csak, hogy — o legnagyobb titokban, mivél kellemes meglepetésnek szántam — hozzákapcsoltam magnónkat a telefonhoz. S vártam a pillanatot. Csörgött a telefon. Hagytam, hogy feleségem vegye föl a kagylót. Bekapcsoltam a magnetofont. Nejem eléggé szűkszavúan válaszolt az általam ismeretlen telefonálónak. —. Üdvözöllek ... Persze ... Dehogy ... Hát hogyne ... Igen-igen ... Én is ... Alig bírtam kivárni, hogy letegye a hallgatót, mert előre élveztem: hogyan csodálkozik majd és bizonyára nagyon elégedett lesz ezzel a technikai fogással. — No, kicsikém — mondtam neki —, most bűvészkedni fogok egy kicsit. Mind— Mit akar? — nézett rá megriadva az asszony. — Azt akarom, hogy a mai napon én legyek a hites urad! Hiszen legalább annyira kedvellek! — Nem szégyelli magát? — rivallt rá az asszony. — Kőműves az én uram, munkásember, mint maga! Minek néz engem? Angyal Péter dermedten hallgatott. Mintha magas töltésről a hideg vízbe lökték volna — Eltévedtem — mondta csöndesen. — Jó éjszakát! HAZAMENT A SZÁLT í CT? A ledobta magát az LAjKA ágyra Feküdt, nyitott szemmeL Látta az asszony tiszta tekintetét, s eszébe jutott a híd is, amely majd olyan erősen fogja össze a két partot, ahogy az élet a kőművest meg a feleségét Nagyot sóhajtott, s a fáradtságtól lassan lecsukódott a járt nevetünk egy jót. Kivel is beszéltél az előbb? — Hát a nővéremmel, Natasával — nézett rám csodálkozva. Visszaforgattam a szalagot, s lejátszottam a felvételt. S nicsak, Natasa különösen mély férfihangon szólalt meg. Így: — Másenykám! Csókollak, egyetlenem! — Üdvözöllek! — Ügy gondolom, otthon van az a buta férjed. Biztosan a magnójával bíbelődik, ugye? — Persze. — Így hát ma nem randizhatunk? Vagy igen? — Dehogy. — Remélem, te is vágyódsz a te kis mókuskád után? — Hát hogyne. — Most mit tegyürüí? Várjuk bizalommal a következő napot? — Igen-igen. — Na, befejezem, mert még gyanús lesz. Szia! Csókollak! — Én i* ... A tárgyaláson a magnót az asszonynak adtam. Emlékbe. Fordította: Saraié Rozália EGY IDŐSZERŰ KÖNYV MARGÓJÁRA A napokban hagyta el a nyomdát a Kossuth Könyvkiadónak egy szerény szürke kötésű kiadványa Pártmunkások kézikönyve címmel. Maga a cím igen találó és jól megválasztott, mert a könyv tartalmánál fogva valóban indokolja, hogy ez a szerény kis könyvecske a különböző szinteken és területeken dolgozó pártmunkások kézikönyvévé váljon. Hasznos ez a könyv minden pártmunkásnak. Csak az elismerés és dicséret hangján lehet szólni azokról, akik a könyvet írták és szerkesztették: munkájuk gondos, körültekintő, a gyakorlati pártmunka szinte minden részterületét felöleli. Meggyőződésem, hogy munkájukkal, tanácsaikkal jelentős gyakorlati segítséget nyújtanak párt- alapszervezeteinknek, de talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy a pártmunkásoknak általában. A könyv bevezetőjében maguk a . szerzők írják: »Könyvünk az alapszervezeti pártmunka gyakorlatát igyekszik megkönnyíteni azzal, hogy összefoglalja a pártmunka hasznos tapasztalatait, általános és bevált módszereit. Az elvi összefüggéseket csak olyan mértékben tárgyalja, amennyi feltétlenül szükséges a gyakorlati tennivalók megértéséhez, a helyes módszerek kialakításához.- Egyúttal azt is hangsúlyozzák a szerzők, hogy nem »receptgyűjteményként« bocsátják közre a könyvet, hanem a gyakorlati munkában szerzett legjobb és legcélravezetőbbnek vélt tapasztalatokat próbálták összegezni és közkézre j adni. : 7 t Szerény véleményem sze- ' rint ezt a célt teljesen sikerült elérnie a szerzői kollektívának. Az, amit a bevezetőben ígérnek, nem marad csak ígéret, mert a könyv foglalkozik a pártmunka szinte minden területével, s hasznos tapasztalattal és tanáccsal szolgál. Gyakorlatiassága és konkrétsága mellett erőssége a könyvnek, hogy tartalmában már figyelembe veszi azokat a változásokat és új követelményeket, amelyeket az új gazdasági mechanizmusra való áttérés állít pártszervezeteink elé. A könyvet tartalmilag hét fejezetre osztották. A hét fejezet együttesen kerek egészet ad, s felöleli mindazokat a munkaterületeket, gyakorlati feladatokat és tennivalókat, amelyekkel a pártmunkás találkozik a mindennapi életben. Foglalkozik a gazdasági munkával összefüggő pártmunkával, az agitációs és propagandamunkával, a kádermunkával, a tömegszervezetek irányításával, a párt belső életének különböző problémáival és feladataival és még sok mással. Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy egy nagyon időszerű és a gyakorlati pártmunkához nagyon hasznos segédkönyvet adott ki a Kossuth Könyvkiadó: a kiadvány nagy segítségére lehet, a gyakorlati pártmunkásoknak. Éppen ezért, minden pártmunkás figyelmébe ajánljuk ezt a könyvet. Tanulmányozzák a benne foglaltakat, s gondolkodjanak azon, hogy belőle mit hogyan valósíthatnak meg a maguk területén minél nagyobb eredménnyel. Dr N. L.