Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-01 / 26. szám
nek legtöbbször az a vége, hogy a szülő a bírósághoz fordul, hogy tegye ki lakásából a fiatalokat. Általános tapasztalat, hogy a gyerek nem a szülei, hanem a házastársa igaza mellé áll. $hogy nem é zony éehhez I lenek XXV. évfo-.vam, 26. szám. Csütörtök, 1968. február 1. Több gyermek születik EXTRA EXPORTCIKKEINK Közismert, hogy a magyar gyógyszer a világ minden tájára eljut. Hajóink, szerszámgépeink, műszeripari termékeink ugyancsak keresettek. Tavasszal naponta szállítják a MALÉV repülőgépei a primőröket Prágába, Berlinbe, Londonba, a skandináv országok fővárosaiba s a magyar almával, vöröshagymával, konzervvel, csabai kolbásszal, téliszalámival megrakott vagonok egész évben rendszeresen indulnak rendeltetési helyükre. Ezek az ismert magyar exportáruk; adjunk most egy kis ízelítőt — az MTI fotóriportereinek összeállítása alapján — a kevésbé ismertekből is. (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága idei első ülésén az anya-, és gyermek- védelem helyzetével foglalkozott. A jelentést dr. Takács Imre járási főorvos terjesztette elő. A szülések száma, különösen a gyermekgondozási segély bevezetése óta nőtt a tabi járásban Míg 1966-ban • [ 320, tavaly már 365 gyei• mek született. 281 gyermeket < a tabi szülőotthonban segí- T tettek világra. A terhesség• megszakítások száma százzal f csökkent. Hosszú idő óta a f tavalyi év volt az első, amikor a szülések száma meg haladta az elhalálozásokét Örvendetesen csökkent a cse csemőhalandóság. Az ülésen a járási végr' hajtó bizottság elismerésé fejezte ki eredményes munkájáért dr. Gál János szülész főorvosnak és dr. Kántor Géza gyermekszakorvosnak. A vb-ülésen több sürgős, megoldásra váró feladatról és gondról is szó esett. Elhangzott például, hogy a járás tizenegy védőnői körzetében négyben nincs védőnő. De évek óta megoldatlan a mintegy 1600 tabi tanuló iskolaorvosi ellátása is. Százezer forint selyemgubóért Országosan második a magyaratádi úttörőcsapat (Tudósítónktól.) Megyénk általános iskolái ) régóta foglalkoznak selyem* [ gubó-termeléssel. Az úttörő- Jl csapatok a múlt évben százezer forintot kaptak ezért a fontos ipari nyersanyagért. I A szokáshoz híven tavaly *]> is versengtek egymással az 4 iskolák. A vetélkedés szép * 'somogyi sikert hozott: or- *' szagosán második helyezést * ért el a magyaratádi általá- \ nos iskola úttörőcsapata, és J a 209 kiló selyemgubóért J csaknem nyolcezer forintot f kapott. Társasjátékkal jutal- \ mázták a mesztegnyői, az Több tucatnyi országba jut el a pettyes magyar futball- J öreglaki, a somogyszili, a labda. . szőllősgyöröki, a mernyeí, a balatonszabadi, a háromfai és a rinyakovácsi iskolák úttörőit. Az idén új verseny kezdődik. A fogyasztási szövetkezetek már kötik az értékesítési szerződéseket. Mivel fölemelték az átvételi árakat, az első osztályé gubóért 55, a másodosztályúéit 45 forintot fizetnek. A szokásos országos díjakon kívül jutalmat kapnak azok az úttörőcsapatok is, amelyek legalább 60 kiló gubót átadnak. Egyéni jutalomban azok a diákok részesülnek majd, akik legalább 30 kiló gubót adnak át a szövetkezetnek. PEREK. \ LAKÁSÉRT Sok kisállat kerül külföldre kitömött állapotban. Sokfele keresettek könny übóvár-f elszereléseink. Népfrontvezetőség-választó gyűlés a Cserben (Tudósítónktól.) Hétfőn este több száz választó gyűlt össze a Gárdonyi Géza iskolában a Hazafias Népfront cseri körzetének vezetőség- és küldöttválasztó értekezletére. Jordanics József, a cseri körzet népfronttttkára számolt be arról a munkáról, melyet a körzet vezetősége ezért a városrészért tett. örömmel állapította meg, hogy áll már az orvosi rendelő, melynek fölépítését évekkel ezelőtt a Népfront kezdeményezte, beszélt az ütés járdaépitkezésekiöl is. Végül a tennivalókról szólt. A beszámoló után felszólalt Szerecz László országgyűlési képviselő; tájékoztatást adott a parlament legutóbbi ülésszakának munkájáról, a somogyi képviselőcsoport terveiről, megyénk képviselőinek az országgyűlésben végzett tevékenységéről. Ezután újjáválasztották az 58 tagú cseri körzeti népfrontbizottságot, Az elnök Borsföldi Ferenc, az elnök- helyettes Burcsa Gyula, a titkár pedig Jordanics József lett A családnak öröm. ha biztos j fedelet tudhat a feje fölött, >ha életkörülményei kielégítőek. , Gyakran előfordul azonban, I hogy az örömből bosszúság és ) kellemetlenség lesz, s a napok I pereskedéssel telnek. Ékről, s i különösen a szabad rendelke- I zésű Lakásokkal kapcsolatos I perekről beszélgettünk a Ka- I posvári Járásbíróság tanácsve- I zető bírójával, dr. Ihászy La- I jóssal. Két típuseeet — Először az ún. rokoni kapcsolatokon alapuló lakás- használatról. Mi a típuseset, amivel úgyszólván naponta találkozik a bíróság? — Gyakori, hogy a szülő a gyerek fölnevelése után is magánál tartja gyermekét, aki aztán odaházasodik. Kezdetben a fiatalok és a szülők jó viszonyban varrnak, később azonban minden semmiségen fennakadnak, bosszantják'egymást Enau. rsze, hozzá kell tennem, néha nagyon is szükséges, ogy a szülők mást vegyenek lakásukba, mert a fiatalok támogatják őket, így szükségük van eltartóira. Bi- elkeserítő, ha a szülők a megoldáshoz kényte- folyamodni. A másik, igen gyakori eset, hogy a tulajdonos mindent elkövet, hogy a bérlőt kitegye a lakásból. — A felek minden alkalmat megragadnak, hogy kellemetlenséget okozzanak egymásnak, mondvacsinált apróságok miatt is a bírósághoz fordulnak. Egy kevés kölcsönös megértéssel megelőzhetnék a veszekedéseket, de egyikük sem' enged. Hogy egy példát említsek: a tulajdonos és a bérlő közösen használja a lakás egykét helyiségét, a konyhát, a fürdőszobát stb. Ahelyett, hogy a használat időpontjában egymással megállapodnának, hozzánk fordulnak segítségért. Az is megesik, hogy a tulajdonos fizet a bérlőnek, hogy az kimenjen a lakásból. Ez az Ö6sz*g néha olyan magas, hogy azzal már szövetkezeti lakásépítésbe is bele lehetne vágni. — A bonyodalmak akikor kezdődnek, amikor a bérlő tudja, hogy ki fog menni a lakásból. Ilyenkor, hogy anyagiakhoz jusson, albérlőnek adja át a lakást, aki fizet ezért. Elrre a közelmúltban konkrét eset volt: a bérlő átadta a lakást az albérlőnek tizenkétezer forintért. A tulajdonos ebbe nem nyugodott bele, hanem bírósághoz fordult. A bíróság neki adott igazat, az albérlőt kilakoltatta, s a bérlőtől a kifizetett tizenkétezer forintot visszavette. Mivel az albérlő is törvénytelen úton akart lakashoz jutni, az összegnek csak a felét kapta vissza, a másik fele az államé lett Lesz-e módosítás? Sokan lakottan vásárolnak házat, annak ellenére, hogy tudják, egyelőre nem költözhetnek be. Igaz, így a lakáshoz aránylag olcsón jutnak, de használni nem tudják. — Legutoljára 1956-ban hoztak lakásrendeletet. Van-e kilátás arra, hogy módosítsanak rajta? — Elrre pontos választ nem tudók adni, azt viszont elmondhatom, hogy a lakásrendelet módosításának gondolata komolyan foglalkoztatja a jogszabályalkotókat. P. D. TÖMEGSPORT Lakbér és lakbér Sokszor föl teszik a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy két azonos értékű lakásnak más és más a bére. — A kiutalás alapján megállapított kötött bér lényesen kevesebb, mint a szabad bér. Kaposváron 5—'600 forintot kérnek általában egy egyszo- ba-osszkomfortos lakásért. «- Föl kell lendíteni a tömegsportot — mondta tömören Csiga igazgató, és szemrehányó pillantást vetett Cinegére. A. sportfelelös elővette a bukszáját es kinyitotta. Üres volt. — Jól van, nem kell mindjárt vitatkozni — legyintett az igazgató. — Az annyi mint... -r- számolt — tízezer ... vagy hatezer .,. azazhogy hajlandó lennék négyezer forintot rászánni ,.. — Bízzon bennem, igazgató kartárs. Négyezerből fényesen megvendégeljük azokat, akik teljesítményükkel f öllen - diük üzemünk sportéletét. Máris intézkedem, lesz itt tömegsport, de mekkora! Másnap öles plakát hirdette a porta melletti falon a nagyszabású vetélkedők sorozatát. Pingpong, röplabda, sakk, természetjáró». Cinege a jéghoki• val is kacérkodott egy ideig, de végül inkább a műkorcsolya mellett döntött. A jelentkezési íveket két napig körözték, az üzemi étlap mellé csatolva, harmadik nap megkezdődlek a versenyek. Némi nehézség adódott, de szívósan leküzdötték. A röplabdára jelentkező négy dolgozót például két csapatra osztották s beállítottak hozzájuk egy labda- szedő gyereket. Pingpongra ketten vállalkoztak: aránylag hamar megismerkedtek az asztallal cs a hálóval, csak az ütőt fogták következetesen a lapátnál. A legnagyobb sikert a szimultán sakk aratta. A könyvelés üdvöskéje, Icuka mérte össze képességeit Kylcsos bácsival, a portai dolgozóval. Tiz táblán játszottak, váf> látták az asztalok között. Szép volt a mérközé ssorozat s ha leuka a lépéseket is ismerte volna, semmi sem menti meg az üzemi sakk-kirtUynő elmétől. A bankett fényesen sikerült. Mintegy négyszázan tolongtak a kultúrteremben, az asztalok körül, elfogyott kilencszáz szendvics, két hordó sör, megszámlálhatatlan üveg bor és három asztalterítő. A négyezer forintot 12 7 forint 70 fillérrel túllépte Cinege, ezért dorgálást kapott az igazgatótól. — Hja — védekezett a sportfelelös. — Ilyen méretű tömegsportra nem számíthattam. Kérem sürgősen megemelni a keretet, mert a focibajnokságot ennyi pénzzel el sem kezdhetjük. Ott kalóriát is kell adni a dolgozóknak.„ V- M. TAKKA Tisztességes „tolvaj“ Rio de Janeiro egyik ismert ékszerésze nemrég egy kis csomagot kapott, amelyben nem kis meglepetésére két jegygyűrűt talált; éppen azokat, amelyeket néhány hónappal ezelőtt loptak el tőle. A meglepő küldeményhez egy kis cédulát iis mellékeltek, amelyen ez állt: »Sajnos időközben házassági terveim vízbe estek, így tehát nincs többé szükségem a jegygyűrűire«. A mohóság büntetése A Londoni állatkertben január elseje óta nem szabad kekszet adni az elefántoknak, s a majmok sem kaphatnak mogyorót a látogatóktól. Az igazgatóság szigorúan megtiltotta az állatok etetését. Néhány héttel ezelőtt ugyanis az árokba zuhant és elpusztult Dixe, a népszerű elefánt, mert túlságosan mohón nyúlt az édességek után. Csupán az elefántok 14 kabátot, 12 retikült, W fényképezőgépet, 8 kesztyűt, sőt 6 vasúti retúrjegyet ragadtak eL Előítélet — Az ünnepi asztalnál tizenharmadiknak ültéL Nem érezted magad szokatlanul? — Nem, kettő helyett is ettem. Bosszú — Ha találkozom azzal a gazemberrel, kiverem a fogait! Nem. Egyet azért mégis meghagyok. — Miért? — Hogy tudja, mi az a fogfájás. Logika A kezdő járművezetőnek autóútja során mit kell vinnie mindenekelőtt magával? — Üti gyógyszertárat. Szemorvosnál — Az ön szeme elég gyenge. Már a közelében levő tárgyakat sem különbözteti meg. Mi a foglalkozása? — Csillagász vagyok, doktor úr... Szerelmesek — Mit tegyek, Mancika, hogy az enyém légy? — Mindenekelőtt zárd be az ajtót. Választott A feleség kérdezi a férjétől: — Az ágyad mellett borral telt hordót találtam. Mit jelent ez, József? — Saját magad mondtad, Mancika, hogy válasszak: vagy az alkohol, vagy pedig te. Hát én már választottam ... Somogyi Néplap A z MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WtBTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2, Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem orzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. index: 25067 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka Sándor utca 6. Nyomdáért felel: Mautner Józsei