Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-24 / 46. szám

Vasárnap, 1968. február 25. 5 SOMOGYI NfiPLAV PÁNTLIKA A KANTARON P ívlek Ferenc elnök lóháton érkezett a közgyűlésre. Megszokta, hiszen négy év óta, mióta ezt a tisztet tölti be Somogy- acsán, mindig így közlekedik a távoli puszta meg a falu között. Akkor is, ha veri az eső, vagy ha a perzselő nyári nap alatt port ka­var a ló patája, és akkor is, ha az ügyes- bajos dolgokat meg kell beszélni a falu népével. Eleinte, mikor megválasztották, akadt egy­néhány falubeli, aki nem jó szemmel nézte, hogy egy jutompusztai lett az elnök. — Egy pusztai proli lett a vezetőnk — akadt ilyen hang. Valami furcsa gőg indít­hatta ezt, és talán még az is fölvetődött bennük: más elnök bezzeg hintával jár, de ennek? Jó ennek a ló is . .. Most négy év után, mint mindig, ismét ló­háton jött a zárszámadásra. Az élet, az em­berek azóta nagyot változtak. Ám még min­dig volt, aki azt mondta: — Na, visszafelé már nem lesz szüksége a lóra... Mert a négy év azt is jelenti, hogy lejárt a mandátum, újra kell választani a vezető­ket. Mikor a közgyűlés ehhez a pontjához érkezett, valaki azt javasolta a jelenlevő kétszázhúsz tag közül: ne csináljunk, embe­rek, titkos szavazást. Minek? Hiszen be­csüljük, tiszteljük a vezetőinket, megmond­hatjuk azt »közfelkiáltással« is, hogy újabb négy évre vállalják a tisztséget. A nagy többség helyeselt, de nem mindenki. Akadt, aki a módszer ellen — egyébként jogosan — kifogást emelt. Emiatt eztán végül is ér­vénytelen lett a szavazás. Újabb vezetőség­választó közgyűlést kellett összehívni. Erre még többen, kétszázötvenegyen jöttek el. S ahogy a szabály előírja, titkosan szavaztak. Az eredmény: egyetlenegy ellenszavazatot kapott a vezetőség. Csak egyet! Jóleső ér­zést, nagy meglepetést okozott ez. De még nagyobb volt a meglepetés, amikor a köz­gyűlés végén maguk a tagok vezették elő Pavlek Ferenc lovát. A ló, a hűséges mun­katárs nem értette, nem érthette, hogy mit jelent rajta, kantárján a sok színes pántli­ka, a dísz, amivel fölékesítették. De az el­nök és a körülálló tapsoló, ünneplő embe­rek jól tudták ... — Szükséged lesz erre továbbra is... Ezzel vezették az elnökhöz a feldíszített, s valamikor néhányak által egy kicsit lenézett lovat. Aprócska történet. Egy jellemző és talán egy kicsit megható mozzanat a mai faluról, a mai tisztújításról... r. r. CSÖNDES BESZÉLQETÉS P arasztok ülik körül a fehér asztalt. Szegről-végről mindannyian rokonai egymásnak. Valamennyiüket ismerem. Tu­dom, hogy van közöttük állatgondozó, takar- mányos, brigádvezető, gyalogmunkás. Zár- számadási vacsora meg más, mai falusi nép­ünnepély rántja így össze az embereket a fehér abrosszal leterített asztalhoz. Az ő asszonyaik hordják fel az ételt, italt. Mint otthon, a vasárnapi ebédnél. Nézem a brotvált arcokat, a fehér ingnya­kakat, és nini, nyakkendőt is látok. Van, aki megőszült, megkopaszodott, elhullajtotta a fogait, ráncos lett. Egyszerűen megöregedtek. Csörren a tányéron a villa, a kés. Beszél­getünk erről, arról. Nem tudom, miért, de várok, hogy valamelyikük majd előhozako­dik vele: hej, azok voltak ám a régi szép idők, amikor .. De nem beszelnek er'ól. A téma más. Mai. Annyira ez, hogy a rádió legfrisebb híreit kell ismerni a pontos eligazo­dáshoz. Vietnamról esik a legtöbb szó. És valahogyan így: — Barbárság, amit ott csinálnak. Hogy nem jön meg a józan eszük azoknak az amerikaiak­nak. Igen, ahogy elnézem őket, mindegyikük belekóstolt a második világháborúba. Tudják, mi az, rettegni a bomba becsapódásától, em­beri testrészek repülését látni a levegőben. Csöndes beszélgetés ez, hosszú szünetekkel. Ki tudja, ki mire gondol, ki milyen emlékekr idéz önmagában. Aztán egyik percről a má­sikra a szövetkeztre fordul a szó. — Hát úgy látszik, most rendbe jöttek a dolgok. — Persze, még nincs minden a helyén... — Kevés a fiatal, bennünk meg már egyre kevesebb az erő. — No, most majd inkább maradnak. Most már ez is nyugdíjas állás. — Az igaz. De más is kellene ám, hogy ma­radjanak. — Miért? Nekünk talán volt? Vasárnap ki­ültünk a padra, vagy összejöttünk egy kártya- partira, néhány üveg bor mellett. Volt, al délután kuglizni ment. És semmi se hiány­zott. — De ez már más. A televízióban is min­dig van valami érdekes. Meg az újságokban. Mondd, máshol milyenek a szövetkezetek? Erről aztán sokat beszélünk. Kíváncsiak. Dicsekszenek, hogy már mennyi gépük van, Meg új épületek a jószágnak. Egyikük a kül­földi útjáról mesél. Csöndes beszélgetés ez, idős emberek be­szélgetése a máról. Vajon ők is észrevették hogy mennyire megváltoztak? Hogy ennyire maiakká váltak? Biztosan. Erejük a gyors átállásban van Keresett cikkekkel jelentkezik a piacon a Háziipari Termelőszövetkezet A Kaposvári Háziipari Ter­melőszövetkezetnél pezsgő élet fogadott. A pezsgés annak köszönhető, hogy a piac igé­nyeinek megfelelően termel­nek. Olyan gyermekruházati cikkeket és kötöttárut hoznak forgalomba, amilyeneEet nem­igen gyártanak az országban. Van bőven rendelés, s mint­egy tízmillió forinttal nő a termelés az idén a múlt évi­hez viszonyítva. Erdei István elnök elmond ta, hogy két év óta készülőd­tek az ilyen fajta termelésre, várták, hogy az új gazdasági mechanizmus lehetőséget ad­jon az elképzelések gyakorlati megvalósítására. — Korábban — mondta, ha valamit megterveztünk, zsűri elé kellett vinni. Mire az vé­leményt mondott róla, már ki is ment a divatból. Most meg­állapítjuk, mire van szükség, aztán saját tervezőnk, Lucz Károlyné gyorsan megtervezi, s máris gyártjuk. Erőnk a gyors átállásban s az újra való törekvésben van. Ehhez hozzá lehet tenni: és a fáradhatatlan munlzában meg az utánjárásban. Hiszen a mintegy 250 bedolgozót fog­lalkoztató és csaknem húsz­millió forintos termelési értéket előállító termelőszövetkezetet mindössze tízen irányítják. Még az elnök is vállal piac­kutatást. Ö az ország egyik, Lucz Károlyné tervező pedig az ország másik részében mé­ri föl a kereskedelem igé­nyeit. Annyit sohasem utaz­tak még, mint az idén. De a szövetkezet fizikai dolgozói is megtesznek minden tőlük tel­hetőt, hogy előmozdítsák a gyors átállást. Megvan tehát a remény ar­ra, hogy igen szép nyereség­gel zárják az idei évet, s a következő esztendőben egyre növekvő hírnevük eredménye­ként még több megrendelést kapnak. Akkor már a jelen­leginél jóval korszerűbb kö­rülmények között fogadhatják az ügyfeleket. Sok huzavoná­val ugyan, de sikerült építési engedélyt kapniuk, s mintegy félmillió forintos költséggel a Május 1. utcában szinte a város egyik legkorszerűbb kisüzemét létrehozniuk. Előre­láthatólag április közepére el­készül a modern szabászat, a kötődé, s mintaterem. Szo­ciális helyiségek is lesznek az új létesítményben. Az élen a Május 1. brigád Űj vonásokkal értékelték a munkát a kefeüzemben bővült a verseny A Május 1. brigád három éve tartja az első helyet. A kaposvári Kefeanyag-ki- készítő Vállalatnál értékelték a múlt évi munkaversenyt. Megállapították, hogy a bri­gádok jelentősen előmozdítot­ták a feladatok végrehajtását. A szocialista brigád cím meg­tartásáért öt brigád szorgos­kodott. Közülük a Május 1. lett az első. A kollektíva Kiss Ilona vezetésével három éve tartja már az első helyet. A szocialista cím elnyeréséért küzdő közösségek közül az el­ső helyet a Béke és a Vas­brigád szerezte meg. A kiváló címért folyó versenyben a legjobb eredményt a raktár Munkácsy brigádja érte el. A jó munkájukért járó jutalmat — tiznötezer forintot — ápri­lis negyedikén osztják ki. A Kefeanyag-kikészítő dol­gozói az idén folytatják a versenyt. Űj brigádok is ala­kultak. A mostani, célkitűzé­sek egy része tavaly nem sze­repelt a vállalásokban. Akad köztük olyan is, amelyik mó­dosult némiképpen. Pl. tavaly a brigádok azt vállalták, hogy takarékoskodnak az anyag­gal. Ez így túl általános volt, s nem ösztönözte kellően a dolgozókat. Az idén a brigá­dok megszabták, hogy a nor­mán belül év végéig mennyi anyagot takarítanak meg. A OOOOOCXXX)OOOOOOC)OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOCOOOOOOOOOOCXXXXXXXXXXX)OOOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX>3r üzemnek ahhoz, hogy Jaz idei megnövekedett fel­RHOWARD 'cí/eff 47. — Takarodjon! — kiáltotta Finley. — Lázadókkal nem tárgyalunk, és valamennyi­en ... — Csendet kérek! — mondta erélyesen a kapi­tány. Nem érezte a közvet­len halálveszélyt, ás ez nagy­képűvé tette. — Miféle szerepük van az ügyben bi­zonyos szokota négereknek? — A szokoták útban van­nak Aut-Taurirt felé. Az er­dei törzs főnökével üzentek, hogy ha az erődöt elfoglaljuk, és így a francia katonaságtól nem kell félniük, akkor ők elvezetnek bennünket egy rejtett úton Angol Guineába. — Menjen iá — felelte Gardone Hildebrandtnak —, és várakozzék a folyosón! Hildebrandt tudta, nogy nyert. Katonásan megfordult és kiment. Kréta dugta be utána a fejét: — Tiszt úr... nem kell lelőni a közlegényt? — Hord el magad! Kréta vigyorgott, és eltűnt. Gardone fensőbbséggel mondta Finleynek: — Kérlek, szerintem dip­lomáciai érzék kell ehhez az ügyhöz. Itt nem hősködésre van szükség. A helyőrség és az út az első. így szól a pa­rancs. Mentenek hát ezek a zendülők, ahová akarnak. Az erőd pusztulásáért nem vál­lalom a felelősséget. Gardone felfújta magát, és gőgösen nézett helyettesére. — Csak nem akarod ki­nyitni a csapot, .kapitány úr? Vagy elárulni a kombináci- H7 — De igen! Ezek jó fiuk, csak elkeseredettek. Egy kis diplomácia, kérlek... Men­jenek el... és így legalább megmarad az erőd. Ha fel­robbantják a csövet, akkor végeznek a helyőrséggel is... Nem adhatjuk fel ezt a fon­tos hadászati, stratégiai pon­tot ... — Nem osztom a vélemé­nyedet, kapitány úr — felel­te táguló orrcimpákkal, dü­hösen Finley. — Ügy? Hát ez nem is fontos... Engem azért küld­tek ide, mert tudták, hogy kényes feladatról van szó . .. Hadnagy úr, parancsot adok ennek, hogy vezesse a táza- dók követét a csaphoz, és közölje vele a páncélszek­rény kombinációját. A tiszt habozás nélkül fe­lelt: — Megtagadom az enge­delmességet! — A kardját! Finley rövid, gyors mozdu­lattal lecsatolta a kardját és az íróasztalra tette. — A szobájába megy, és további parancsomig ott ma­rad. Én fogom megmondani a zár nyitját, és saját fele­lősségemre kinyitom a víz­csapot ... Közlegény! Minden szó hallatszott a vékony ajtón, úgyhogy Hil­debrandt örömmel ugrott a szobába, és Gardone vala­mit mondani akart, de — ijedten hátralépett. A szemben álló Hildeb­randt mellkasából hirtelen kibújt egy szurony ... A ka­tona tágra nyílt szemmel, látott szájjal meredt maga elé... aztán felbukott. Mö­götte, puskával a kezében Kréta állt, a fegyver szuro­nyáról csöpögött a vár. — Ivesn őrnagy vagyok — mondta csendesen, és egye­nesen Gardone szemébe né­zett. — Kapitány! Adja át a kardját Finleynek! Árulás­ért letartóztatom... Ezalatt a »-különítmény« szépen tovább tisztogatott, már Hilliers hadnagy vezeté­sével __ E zután az erődudvaron La- touret beosztotta a szolgála­tot, majd így oszlatta fel a sort: — Fiúk! Most mindenki megérdemel egy jó pohár bort Maga, Harrincourt, ve­lem jön kihallgatásra. — Mehetünk, öregem — felelte szokott pongyolaságá­val, és Latouret-nek megre­megett a bajsza, valami leopárdszerű morgást is hal­latott, de különben nem szólt semmit... A nap lebukott a sivatag felett, és Kobienszki, a cor­vée vezetője várta a jeladást: egy kigyúló fényszórót az erőd falán. De* a kis fehér vár némán meredt az alkanyuló sivatag­ban, mintha elhagyta volna minden élőlény. Valami balsejtelemféle szo­rongás nehezedett az embe­rekre. A rabok odagyűltek a műút kezdetére, készenlét­ben, hogy a fényszóró jel­adására egyesüljenek a cor­vée embereivel. Az állítóla­gos dr. Borden és a másik két idegen: Lorsakoff és Macquart vezették a rabo­kat. Kiosztottak néhány fegy­vert is, keveset, csak ameny- nyit az autón becsempész­hettek magukkal. Ott hevert mellettük két ládában az ekrazit. Hiénák röhögtek bántó hangon, és felragyogtak az első halovány csillagok a Szahara sárga dombjai felett. — Az ördög érti... — mormogta Kobienszki, a né­ma, ijesztően elhagyatottnak rémlő erőd felé nézve. — Valami baj lehet — mondta az egyik katona. — De mi? Hallgattak. — Kiderül rövidesen — szólt át a rabok felől Lor­sakoff —, ha a corvée-t le­váltják. Már elmúlt az őrségváltás ideje. És semmi. Sötét este hullott a Szaharára A ra­bok és a katonák csak szem­ben álló, ormótlan árnycso­mónak látták egymást. Végre nyílt az erőd kapu­ja. Jól látták a messzeség­ből is, a belső lámpák ki­szűrődő fényénél, hogy az erődből egy katona jön... Egyetlenegy! És a kapu nyomban be­csukódott mögötte. A hosszú úton, miközben a porhullá­mok el-elfedték, lassan, nyu­godtan közeledett az árny .. Már csak néhány lépés vá­lasztotta el a corvée-tól. Most végre felismerték. ' — Troppauer! — kiáltotU az egyik katona. Valóban a költő volt. Most már bizonyossá * vált, hogy valami történt. — Fiúk! — mondta, ami­kor az őrséghez ért. — Azért küldtek engem, mert én a rabokkal is jóba vagyok .. Baj van. A katonák többsé­ge az utolsó percben meg gondolta a dolgot. A főbű nősöket bezárták, a többi e’ határozta, hogy nem cs' nálja ezt a marhaságot, é megvédi az erődöt... Nagy csend támadt. A;, erőd falán kigyúlt a fény. De nem jeladásból. Nyolc— tiz reflektor pásztázta egy­mást, keresztezve a sivata­got... — Ostobaság! — kiáltotta! Lorsakoff. Nem fognak ránk! lőni ... — Azt üzenik a fiuk —< iadatokat — be kell indulnia az 3 áj műszálgyártó üzemnek — el Studja végezni, nagy szüksége Jván a dolgozók helytállására, sversenyére. A műszálüzemben, jegyezte meg Troppauer —.Öahol részben régi, részben új hogy aki fegyvertelenül jön,< azt bebocsátják. Különbeni lőnek. A vízcsapot lezárják! és nem nyitják ki, csak hai mindenki megadta magát.. Döbbent szünet követke­zett. Az erdő felől egy re­kedt hangú madár folyton! azt ismételgette: »Kirágá...! kirágá...« Szél rohant át a Szaharán, és zizegve röpüli a por... — Azt üzeni nektek az őr-i nagy, hogy a corvée térjeni vissza az erődbe, a rabok! foglalják el a munkahelyü-] két, és akkor nem vesz tu-i domást arról, amit tervezte-! tek... Csak a vezetőket! bünteti meg — és sóhajtva! tette hozzá. — Magát, Kobi-i enszki, valószínűleg felkö-j tik... De hát ilyen az élet:i egyszer lenn, egyszer fenn. (Folytatjuk) jtagokból alakultak brigádok, IPájer Jánosné többek között jezt mondta: — Én a Harcos brigád tag­ija voltam a régi üzemben. )Hatan átjöttünk a műszál- ) részlegbe. Három új taggal y gyarapodtunk. Szeretnénk itt íis nagyon jó eredményt elér­em. Különösen a hulladék ) csökkentésével és a minőség ! javításával igyekszünk válla­latunk nyereségét jelentőse« ! növelni. Se. Ti. j# ÉLELEM A TENGERBŐL Nemzetközi intézetet alapí- Jtottak anak a kérdésnek a megoldására, hogyan lehetne felhasználni a tengeri plank­tont az emberiség élelmezé- ísére. A tengerekben hatalmas »tömegben élő moszatok és jázalókoknak csupán 1 száza­léka is elegendő lenne az Já2siai éhínség problémájának »megoldására. Minden fehér, minden tiszta­ULJRA mosókrém a titka! : • |ÍÍS ' EGYESÜLT VEGYIMŰVEK* BUDAPEST (1379)

Next

/
Thumbnails
Contents