Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-21 / 43. szám

Csütörtök, 1968. február 22. 3 SOMOGYI NÉPLAP Egy felszólalást megtapsoltak Mikor a szabási zárszámadó közgyűlés a felszólalásokhoz ért, néhány percnyi csönd lett. Szabó István fogatos ott ült a széksorban, gondolatban ta­lán mérlegre tette még egy­szer: mondja, ne mondja? Az­tán, hogy megeredt a beszéd fonala, fölemelte a kezét, szót kért. — A vezetőség beszámolóját alaposnak, rész]elesnek, jónak tartom, s jómagam elfoga­dom. És most szeretnék kö­szönetét mondani a tagság­nak, mindannyiuknak azért a szorgalmas munkáért, amit a múlt évben végeztek, és kü­lön köszönetét mondok az el­nökünknek, a főagronómu- sunknak, akik — tudhatja, láthatta mindenki — nem­csak nappal, hanem sokszor éjjel is dolgoztak azért, hogy ilyen szép eredménnyel zár­hattuk a tavalyi évet. Még egyszer köszönöm a sok fára­dozást Ezeket a szavakat a köz­gyűlésen nagy taps követte... Egész nap köd volt, sőt dél körül esett is. Mikorra haza­ért az erdőről, kabátja kissé átázott, az arcát pirosra csíp­te a hideg, nyirkos levegő. — Nem is tudom, miért maradtál kinn annyi ideig ilyen időben — mondta neki az anyja. — Messze van az a rész. Nem futhat az ember min­denért haza, meg szeretném, ha mielőbb lefogyna. Az asztalom újság, hamutar­tó. Az előszobában virágok. — Jó ideje csak ezt csinál­juk. Fát vágunk. Már a zár­számadás előtt megkezdtük. — Milyen volt a közgyűlés? — Szépen lezajlott. Bizony mostanában nemigen volt ilyen közgyűlés nálunk. Talán tizenkét évvel ezelőtt, amikor összeálltunk. De hát akkor csak huszonkét család volt. Cigarettára gyújt. Az anyja a tűzre dob egy darab fát, aztán a tűzhelynek támasz­kodik. — Ha jó a gazdálkodás, más a közgyűlés is. — Mennyi volt a keresete? — 426 munkaegységem volt. Ügy ezerkilencszáz forint kö­rül van a havi átlagom. Meg vagyok elégedve. De így van ezzel más is. — Miért szólalt fel a köz­gyűlésen? — Hát — egy pillanatra el­gondolkodik — kikívánkozotí belőlem. (A szabási szövetkezetben 1965-ben 12 300 forint volt az egy dolgozóra jutó jöve­delem.. A múlt évre 16 902 forintot terveztek. A zár- számadási beszámolóban pe­dig az áll, hogy 19 619 forin­tot keresett átlagosan a kö­zösség egy dolgozó tagja.) Köszönet a tagságnak és a vezetőknek ... Nem egy közgyűlésen vol­tam mostanában, és nem egy helyen a hasonló erőfeszíté­sek hasonló dicséretes javu­lást hoztak. Szó is esett sok okos, hasznos dologról, de va­lahogy úgy hiányzott ez a pár szavas megemlékezés. Azok szájából, akik a széksorokban ültek. Egy-egy felszólalásta az ember készülni szokott. Ha másképpen nem, hát legalább úgy, hogy jó előre elhatároz­za: ezt meg fogom mondani. Szabó István nem tudja pon­tosan, mikor született meg benne a gondolat. Talán ak­kor, amikor a nyár végi haj- rás időszakban megnyújtva a műszakot éjszaka is találko­zott kinn a munkahelyen a vezetőkkel, vagy talán később, mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a sok fáradozás milyen gyümölcsöt érlelt, vagy éppen FI OYELEM! üj cm és cégtáblákat, ÜZLETI BELSŐ FELIRATOKAT KÉSZÍTÜNK MINDEN MERETBEN ÉS KIVITELBEN DEKORATÍV, SZÍNEKBEN. Megrendelést felveszünk: Ka­posvár és Vidéke Alt. Ért. és Fogy. Szövetkezet ipari osztá­lyán, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. Tel.: 11-132. (188039) ott a közgyűlésen, a beszá­molót hallgatva? Nem 'ehet ezt pontosan megmondani. Utolsó szavait elnyelte a taps. A taps, amely nem az ő személyének szólt, hanem an­nak, amit mondott, illetve azoknak, akikről szólott. — Jól beszéltél, Pista. — Igazad van. (A területi szövetség ta­pasztalatcserét szervezett Szabásra. Azt kutatták, vizs- gálgatták, hogy milyen mód­szerrel, milyen adottságok­kal és gazdasági feltételek­kel érhet el ekkora fejlő­dést rövid idő alatt egy mérleghiányosan gazdálko­dó szövetkezet...) — Az ember látja, tudja, hogy itt ki hogyan dolgozik. A fáradozást másképpen ho­gyan lehetne viszonozni, mint így?! Édesanyja rábólint — Megillették ezt — Korban is meg egyéb­ként is közel állok a vezetők­höz. Nemigen volt nekem ösz­szekoccanásom velük. Ha ta­lálkozunk, beszélgetünk. Az­tán jólesik, ha megkérdik: — Te, ezt meg akarjuk csinál­ni, mi a véleményed, jó lesz? ... — Valahogy úgy van — né­hány pillanatig gondolkodva keresi a szavakat — úgy ér­zem, becsülnek engem. Én is becsülöm őket. — Miért? — Elsősorban talán azért, mert nagyon pártolják a kö­zösséget Nem részrehajlók, mindenkivel egyformán be­szélnek, mindenkit egyformán kezelnek. És amdrck van, ami a mienk, azt nagyon megbe­csülik, nagyon vigyáznak rá. A jegyzőkönyvben mindösz- sze néhány sor Szabó István felszólalása- A betűtengerben elenyészően kevés néhány mondat De ha nem lenne ott — talán hiányozna... Vörös Márta KÜLÖNÖS „SZÓRAKOZÁS“ Ha a Mars-lakó Kaposvárra tévedne, ugyancsak elcsodál­kozna, laa észrevenné, hogy itt vannak oiyaQ élőlények, akik a rombolásban, pusztításban lelik kedvüket. Külsőleg ugyan nem ütnek el azoktól az emberek­től, akiknek az építés, a kör­nyezet csinosítása szerez örö­met. Talán még a kérdést is föltenné: emberek ezek a tö- rő-zúzó elemek? Joggal vetőd­ne föl benne ilyesmi. Hiszen válóban embertelenség, amit manapság egyre gyakrabban tapasztalhatunk. Láttuuk szó­rakozóhelyen ollóval kivágott drága függönyt, hallottuk a Corsó Cukrászda vezetőjének keserű kifakadását, amikor a mosdóban eléje tárult a leté­pett fogas, beszéltünk nemrég a textilművekben egy olyan fiatalemberrel, aki arról pa­naszkodott, hogy az üzemmel szemközti telepen — nem tud­ni, kik — megcsonkítják ait, amit a szorgalmas lakók tár­sadalmi munkával létrehoztak. S most újabb jelzést kaptunk. Ugyanitt ismeretlen tettesek le­szaggatták a házakban a vil­lanycsengőket. Vajon mi követ­kezik ezután? Nem kellene megvárni az újabb akciót. Jó lenne »kiemel­ni a forgalomból-« azokat, akik a rombolást és pusztítást vá­lasztották szórakozásul. A bün­tetés és a nevelés Itatására bízva írjuk le: reméljük, akik önmaguktó! nem jöttek rá, hogy az, amit csinálnak, ellen­kezik a józan ésszel, a társa­dalom törekvéseivel, magukba szállnak, s nem csúfolják meg a nevet: ember . •. fsz. n.) Eredményes tápszeres kísérlet a malacnevelésben Megyénk néhány termelő­szövetkezetében tavaly kísér­letképpen tejpótló tápszerrel nevelték a malacokat. A kí­sérlet tapasztalatait azóta ösz- szegezték, s erről tájékozta­tott bennünket Partos Nán­dor, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya szakfelügyeleti cso­portjának munkatársa. A Filaxia által gyártott ma­gyar tej pótló malactápszert BalatonkUitiben, Nagyberény- ben, Gollén, Vésén, Kéthe- lyen és Hetesen használták, összesen mintegy 200 koca szaporulatát nevelték vele. A módszert az Állattenyésztési Felügyelőség javaslatára és rendszeres szaktanácsadása mellett vezették be* a terme­lőszövetkezetek, miután meg­teremtették az ehhez szüksé­ges technikai föltételeket. Az év végi értékelés szép ered­ményeket mutat. Nagybe- rényben például a korábbi malacnevelésd eljárással egy kiló malac önköltsége — az épületamartizációt nem szá­molva — 24 forint volt; most a tápszeres nevelés révén már az első malacozásból szár­mazó állatok 16 forintnál ke­vesebb költséggel értek el egy kiló súlygyarapodást. Az ösz- szes megtakarítás Nagybe- rényben 65 000 forint körül van. A Pilaxia gyártmányával párhuzamosan egy másik, im­portból származó tejpótló táp­szerrel is folyt kísérlet a me­gyében. A Somogy megyei Al- latforgalmi Vállalat felügye­lete alatt nevelték így a ma­lacokat — mintegy 240 koca szaporulatát — Nagybajom­ban, Balatonszabadiban, To- ponáron, Segesden, Kapolyon, Göllében, Igáiban és Hetesen. Ehhez a munkához a szak­mai felvilágosítást is a válla­lat adta. S mint az előbbi, ez a kísérletsorozat is jó ered­ményeket hozott. A felügyelőség tervei sze­rint a megyében az idén még további mintegy húsz közös gazdaság alkalmazza a hazai gyártmányú tejpótló tápszert A felügyelőség külön tanács­adót bíz meg, aki ezekben a közös gazdaságokban szakmai felvilágosítással segíti a ma­lacnevelést MINDIG JOBBAT Hogyan növelik a nyereséget a Finommechanika lakatosai? A termelés lelke a jó szerszám Huszonhatan dolgoznak Bara­nyai Béla vezetésével a So­mogy megyei Finommechani­kai Vállalat lakatosrészlegé­ben. Itt a munka nagyon változatos; a lakatosok sokat hozhatnak a konyhára, de sokat el is vihetnek onnan. Tóth István főkönyvelő bízik benne, hogy a részleg nö­veli a nyereséget. A szakemberek úgy szokták mondani, hogy a szer­számozás a termelés lelke. Ha a szerszám nem jó, akkor halomra gyártják a selejtet A szerszámkészítés menete nagyjából a következő: a technológusok megállapítják, milyen szerszámok szükségesek egy-egy művelet elvégzé­séhez, majd elkészítik a műszaki rajzot Ennek alapján csinálják meg a kivitelezők a szerszámokat, sablonokat, amelyeknek segítségével a sorozatgyártást elvégzik a munkások. Gyakran a szerkesztők elképzelése és a gyakorlat kö­zött kisebb-nagyobb eltérés van. Emiatt lesz rossz a szerszám. A Finommechanikánál nem. Itt a lakatósok szoros kapcsolatot alakítottak ki a technológusokkal, és elmondják nekik a véleményűiket. Sőt ennél egy-két lé­péssel tovább is mentek. Tudták, hogy olyan szerszámo­kat is lehet készíteni, amelyek több művelet elvégzésére alkalmasak. Minél több ilyen szerszámot gyártanak, an­nál termelékenyebb a munka Mu attak a műhelyben egy darabolót. Korábban csali elvágták vele a kívánt méretre a lemezt. Amikor egy bizonyos mennyiség ösz- szegyűlt a feldarabolt anyagból, föltettek egy másik szer­számot, és elvégezték vele a következő műveletet. Most egy szerszámmal végzik mindezt Jó a vállalatnak, ha kevesebb szerszámot kell készíteni, hiszen egy szerszám­ra 200—300 munkaórát fordítanak. Elmondták, hogy nem­rég az egyik termelési folyamat elvégzéséhez nyolc szer­számot terveztek. Mielőtt azonban a kivitelezésre sor ke­rült volna, összedugták a fejüket a munkások, műsza­kiak, s kiokoskodták, hogy öt is elég. A megtakarítás igen számottevő. Érdemes szólni arról a demok­ratikus szellemről, amely lehető­vé tette, hogy a szerszámkészí- tésnek az előbb említett, a nye­reséget jelentősen növelő módja kialakulhasson. Korra, beosztásra való tekintet nélkül mindenki hasznosíthatja ötletét, ha az valóban a közösség javát szolgálja Hallot­tam, hogy nagy mennyiségű acéldrótot kellett leszabni. A hagyományos, korszerűtlen eljárás veszélyeztette a jó tel- jesitményt Az egyik ipari tanuló ötlete nyomán nagyon gyorsan s kis költséggel el tudták végezni e fontos mun­kát. Mivel tág teret engednek a véleményeknek, javasla­toknál!, szinte egész ötletgárda alakult már ki. A fiatal Kovács István, aztán Kádár Miklós, Hirth József, Hacsek József és Koczka Péter különösen nevezetes ötletgazdag­ságáról. De nemcsak a demokratizmus, hanem az önképzés is a fő célt, a jobb szerszámozást, A korszerű termelést szol­gálja. Az iskolát végzetteknek több a jó javaslatuk, s ők jobban megfelelnek majd a jelenlegi gyártmányváltozás­sal járó nagyobb minőségi követelményeknek. A Zala­egerszegnek gyártott kályhákat ezután Marcaliban fogják készíteni, a részleg a budapesti Mekalor-gyámak dol­gozik. t ^ |Az új gyártmány új fel­Uj és új modszéreket ! adatok elé állítja a rész­keresnek I leg dolgozóit Mihelyt ke­!__________________________________I zükben lesz a terv, rög­tön kielemzik, hogy milyen szerszámokat kell készíte­niük, hogy, termelékenyebb legyen a munkájuk. Biztosak a dolgukban. A nagyobb feladatot átcsoportosítással ke­vesebb munkával akarják elvégezni. — Ha a jelenlegi módszert alkalmazzák, minden bi­zonnyal tovább nő a nyereség — mondtam a munkások­kal való beszélgetés közben. Erre Nagy János megje­gyezte: Addig alkalmazzuk a régi módszert, míg jobbat nem találunk. Ennek a szemléletnek köszönhetik, hogy idáig elju­tottak. Szegedi Nándor Demokratikus szellemben * mentőöv a falon a ha- jót jelképezi. Alatta ül a parancsnok, és koc­cintásra nyújtja poharát. — Nem akarom elhinni, hogy engem búcsúztatnak. Most olyan fiatalnak érzem magam. Igaz, a jókedv engem sohasem hagyott el. Sűrű füst üli meg a termet. Olyan ez, mint őszi estéken a kékesszürke pára a Balaton felett. Itt a vízparton, a ven­déglővé átalakított ebédlőben nem nehéz idézni a régi törté­neteket. Mandolin meg har­monika szól. A matrózok éne­kelnek. Édes-bús dallamok töltik be a termet. A fiatalok maguk költötte énekkel bú­csúztatják a nyugdíjba indu­lókat. — Hej, kis Balaton, de sok­szor megringattál bennünket — mondja inkább csak úgy magának Papp Gyula, a Kelén kapitánya. — Egyszer tíz má­zsa kukoricát meg száz utast vittem. A vihar olyan vízfüg­gönyt csinált, hogy csak a ba­dacsonyi hegytetőt láttam. A menőtcsónak leszakadt. Az utasokat leküldtem a hajó­ba, mi pedig szembeszálltunk a viharral, és tartottuk ma­gunkat. Amikor elült a vihar, mi akkor futottunk kikötőbe. Fordítok a szón. Az életben mindig van kikötő? — erre ké­rek választ tőle. Sokáig hall­gat. Most nem mosolyog a szeme sem. — Én megjártam a frontot. Ott is azt mondtqk rám, hogy vicces gyerek vagyok, de én Ukrajnában csak egyre tud­tam gondolni: haza kell jön­ni, mert kikötő nekem csak itt, a Balaton-parton van. Itt le­'lúájtőifL ejnbeß elb útsúzőtt hetett akármilyen nagy vihar, én sohasem féltem. Számoljuk az éveket. A ka­tonaidőt nem számítva har­minchetet töltött el a Balato­non. Egy fél emberöltő. Za­varba jövök, hiszen én a szak­máját se igen ismerem. Mit kérdezhetek hát tőle? Az ösz- szetartozás érzéséről pedig nem ö beszél nekem, hanem az ünnepség. A Kelén parancs­nokán kívül itt ül az asztalnál a Beloiannisz gépésze, Mend- rek József, meg Varga János is, a Helka kapitánya. Együtt búcsúznak, s a kollégák most együtt éneklik azt a dalt, ame­lyet az öreg hajósok tanítot­tak még. Az öregeknek ének­lik, amikor abba marad a ze­ne, fiatal matróz áll az asztal elé. Poharat hoz meg egy üveg bort. És ezt mondja: — És most koccintani aka­rok magukkal, és szeretném megköszönni azt, hogy megta­nították velem: a. legszebb do­log a munka. Józsi bácsi, ha úgy érzi, hogy nem tesz jót a gyomrának, ne igya meg, de kérem, koccintson velem. Hallgatom a jókívánságokat. Amikor újra nótába kezdenek az emberek, az öreg gépész ne­kem mesél: — Csak ez a munkahelyem volt. Negyven éve, nagyon fia­talon kezdtem itt. S ha nem volna ez a hajósbetegség — a gyomrára mutat —, még nem mennék el. Most elmegyek, de nem tudom, hogyan leszek meg enélkül a víz nélkül. Higgye el, sokat szidtam a negyven év alatt, de ha most arra gondo­lok, hogy nélkülem fut ki a Beloiannisz, egy kicsit elszo­rul a szívem. Egy hajón a gép olyan, mint a szív. És én na­gyon megszoktam érmék a szívnek minden dübörgését. Az én szívem csak kétszer fájt. A háború után, amikor meg­láttam, hogy a viz alatt van­nak a hajók, meg most A Szigliget kiemelésénél ott vol­tam. — Feltúri a kabát ujját és egy hosszú forradást mu­tat: — Ezt akkor kaptam, ami­kor a viz alatt a tartályt sze­reltük le róla. Amit akkor éreztem, azt már nem tudom elbeszélni. — Aít volt a legszebb élmé­nye? — Amikor a háború után is­mét kifutott az első hajónk. Azt éreztem akkor, hogy újra kezdünk élni. Az ünnep volt nekünk. Aztán jöttek a hét­köznapok. Nehogy azt higgye, hogy a negyven év alatt nem volt rossz. Akadt belőle bőven. — Például? Hosszan hallgat, aztán visz- szakérdex: — Rossz, kérem szépen? Hát nem tudnék mást monda­ni. A rossz előbb kimegy az ember fejéből, mint a szép. A szép meg akkor jön, amikor az ember igazán megszereti a szakmáját. En negyven évvel ezelőtt idejöttem, s most in­nen búcsúztatnak. Ezalatt a negyven év alatt egyszer sem adtak fegyelmit. Most azt mondják, hogy pihenjek jól. — En is ezt kívánom — mondtam. A nyugodt és derűs nyugdíjas évekre koccintot­tunk. Aztán megkérdeztem: a hajósok mindig ilyen vidám emberek? Varga János, a Hel­ka búcsúzó kapitánya válaszol: — Azokat nemigen lehet látni szomorkodni. Ilyenkor isznak is. Amikor üzemben vannak, akkor úgysem lehet. Az utasok előtt a hajós csak korrekt, jó kedélyű és • udva­rias ember lehet. A hajón sok ember táncol, de a hajós ezt csak a hajósbálon engedheti meg magának. — Maga hányon vett részt? — A negyvenegy év alatt volt jó néhány. , . — Hosszú idő ez. — Hosszú, de én azt kívá­nom minden kollégámnak, hogy ilyen erőben, egészség­ben érje meg. Az asztalon apró kormány- kerék meg egy alumíniumból öntött vitorlás. Ez volt az ajándék a nyugdíjba vonulók­nak. — Akik ezt hozták, mind a matrózaim voltak. Nem egy közülük most ugyanolyan rangban van, mint én. A mun­kájukat becsülték meg ezzel. Hogy melyik volt közülük a legkedvesebb tanítványom? Mindegyik. És mindig az, amelyikkel éppen foglalkoz­tam. A tanítványok után a negy­venegy esztendőről fűzzük a szót. A beszélgetésnek egy öreg nyugdíjas vet véget. Ezt mondja: — A nyugdíjban az első fél­év a nehéz. Amikor én elmen­tem, úgy éreztem, hogy az egyik felemet szakították le. Ez volt az, amivel hozzánőt­tem a hajókhoz. Kcrcza Imre TársasiiáZ' építkezésre felveszünk kőműveseket, kőműve­sek mellé segédmunká­sokat és kubikosokat. Társasházi pótlékot, jó kereseti lehetőséget, vi­dékieknek szállást biz­tosítunk. Jelentkezés: Általános Építő és Ja­vító Ktsz Bp. VI. Zichi O J. u. 24-26. munkaügy, g

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents