Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-20 / 42. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1968. február CL Főpróbát tartottak a K. Dózsa ökölvívói Most szombaton már a baj­noki pontokért fognak küzde­ni a Kaposvári Dózsa ökölví­vói. A kaposvári legénység Pécsié, az újonc NB I B-s csa­pathoz, a Steinmetz SE-hez utazik. A telet nem töltötték tétle­nül az ökölvívó-szakosztály vezetői. Mint Bárány György szakosztályvezető mondotta, néhány poszton igyekeztek megerősíteni a csapatot, hogy az idén ne legyen kiesési gondja a Dózsának. — Sajnos az erősítési tervek esak részben váltak valóra, pedig többek között úgy volt, hogy Szabó Ferenc (Vasas Di- nomó) is a K. Dózsa verseny­zője lesz, aztán az igazolásból nem lett semmi. Azért néhány versenyzővel csak bőíoült a Dózsa állománya. A fiatal Sza­bó Béla már sikeresen be is mutatkozott. Leigazoltuk, azaz visszaigazoltuk a csapathoz Bedőt és Jávort. Rájuk az egyéni versenyeken nem, de a CSB során feltétlenül számí­tunk — mondotta Bárány György. A Dózsánál az utolsó szabad vasárnapot erőfelmérésre hasz­nálták föl a szakvezetők. A kaposváriak hét versenyzővel Budapestre utaztak, ahol a Já- tékesamokban részt vettek a MÖSZ háromnapos minősítő versenyén. Ezen egyik-másik Dózsa-bokszoló kielégítően is szerepelt. A főpróba legjob­ban Zsigának sikerült. A Dó­zsa légsúlyú versenyzője ma­ga mögé utasította a mezőnyt. Szabó Béla a pehelysúlyban a harmadik helyen végzett. Ugyancsak harmadik helyezett Jugoszláv csapatot fogad vasárnap a K. Kinizsi lett Papp János, aki ez alka­lommal a nagyváltósúlyban lépett kötelek közé. A felnőt­tek között szerepelt a fiatal Kiss L. is, aki szintén harma­dik helyet szerzett. Egyébként a harmadik helyezettek soro­zata ezzel még nem is ért vé­get. Harmadik lett a félne­hézsúlyban Koch és a nehéz­súlyban Bárány is. A nagyszabású viadal pont­versenyét a Vasas nyerte. A K. Dózsa sorozatos helyezései azt mutatják, hogy a kaposvári lila-fehérek felkészültek a csa­patbajnoki rajtra. Az ökölví­vás somogyi barátai minden­esetre kíváncsian várják a pé­csi nyitányt, s ha ez sikert hozna, akkor bizonyára telt ház eiőtt kerülne sor az idei CSB első hazai mérkőzésére. Itt az MNK következő párosítása A táska iák jutottak tovább Hírül adtuk, hogy a múlt vasár­nap megkezdődtek a labdarúgó ASZTALITENISZ Kisebb meglepetések a megyei ifi- és serdülőbajnokságon Kaposváron rendezte meg a So­mogy megyei Asztalitenisz Szak- szövetség Somogy megye' 1968. évi egyéni és páros ifjúsági és serdüld asztalitenisz- bajnokságát. Valamennyi számban népes me­zőny gyűlt össze. Több volt az in­duló, mint bármikor a múltban. Ez a sportág jövője szempontjából csöppet sem közömbös. Az is po­zitív jelenség, hogy szép és szín­vonalas versenyeknek lehettünk szemtanúi. A fiú ifjúsági egyéni döntő különösen magas szinten mozgott. Háttá hatalmas küzde­lemben győzte le Pétert. Általában a papírforma érvé­nyesült. Néhány váratlan ered­mény azért adódott a fiatalok se­regszemléjén. Ifjúságiak Fiú egyéni (46 induló): 1. Háttá (K. Vasas), 2. Péter (K. Vasas), 3. Fetzer (Zselickislak) és Szujó (K. Vasas). Leány egyéni: 1. Ruttkovszky Sva (K. Vasas), 2. Soltész Katalin (Hámán Kató Alt. Isk.), 3. Szerecz Ági (K. Va­sas) és Horváth Ildikó (K. Vasas). Fiú páros (32 pár): 1. Háttá. Szujó (K. Vasas). í. Péter, Kurucz (K. Vasas), 3. Ku- rucz II., Vermes (K. Vasas) és Harmath, Berkes (Balatonboglár). Leány páros (22 pár): Leány egyéni (32 induló): 1. Soltész Katalin (Hámán Kató). 2. Ruttkovszky Éva (K. Vasas), 3. Baturin Zsuzsa (Hámán Kató) éss Zákonyi Mária (Hámán Kató). Jó mérkőzések a röplabda KRK-ban A női csapatoké volt a szó. A vasárnapi forduló hat találkozója általában jó mérkőzést hozott a röplabda Kovács Rezső Kupában. No és egy meglepetést. A Büssüi Tsz SK csapata pontot rabolt a Tanítóképzőtől. A többi találkozón általában a papírforma érvénye­sült. Eredmények: K. Lendület—K. V. Lobogó 2:0 (64:14). Tanítóképző—Tabi Gimnázium ’ :i (31:27). K. Ruhagyár—Büssüi Tsz SK 2:0 (48:23). K. Ruhagyár—Tabi Gimnázium 2:0 (35:14). K. Ruhagyár Ifi—K. Lendület ifi 1 :l (29:23). Tanítóképző—Büssüi Tsz SK 1:1 (44:28). Buzsáki István MNK selejtezői Somogybán. A So­mogy megyei Labdarúgó Szövet­ség február 25-re újabb fordulót tűzött ki. Ennek keretében tizen­hat csapat találkozik, s közülük nyolc marad állva. Egyre jobb csapatok nevével találkozunk az MNK selejtezőkben. Most már be­kapcsolódnak az NB III-as csapa­tok is. A február 18-i forduló tudósítá­sai között azt írtuk, hogy a So- mogyszentpál—Táska mérkőzésen — amely döntetlenül végződött — a táskái csapat esett ki. Ez az információnk téves volt. Jelenleg Táska is és Somogy szén tpál is a megyei II. osztályban szereplő csapat. A vendégek jogán a tás- kaiak maradtak továbbra is állva, Somogyszentpál viszont kiesett. Február 25-én az alábbi mérkő­zésekre kerül sor: Balatonlelle— Ordacsehi, Kapoly—Kaposvári Dó­zsa, Kuias—Nagyatádi Konzerv, Felsőbogát—Lábod, Táska—Marca­li VM, Toponár—Kaposvári Vasas, Homokszentgyörgy—Barcs, Taszár —Nagyatádi Somogyi B. SE. Az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók. CSELGÁNCS Három kaposvári versenyző jutott tovább A jövő vasárnap sor kerül az idei első nemzetközi labdarúgó­mérkőzésre Somogybán. A K. ki­nizsi ke/di a sort. A cukorgyári együttes Koprivnica csapatával rendez oda-visszavágó alapon ha­tármenti találkozót. Most vasár­nap a koprivnicai együttes láto­gat el Kaposvárra, aztán március 3-án a Kinizsi utazik a jugoszláv partnerhoz. 1. Horváth, Szerecz (K. Vasas), 2. Soltész, Baturin (Hámán Kató), 3. Ruttkovszky, Zákonyi (K, Va­sas, Hámán K.) és Strémi, Freika (Hámán Kató). Serdülők Fiú egyéni (48 induló): 1. Kurucz n. (K. Vasas), 2. Ver­mes (K. Vasas). 3. Szabó (Tab) £s Berkes (Balatonboglár). Az országos vidék-, illetve a magyar bajnokság döntőjébe való jutásért folyik a küzdelem a csú- gáncsozóknál. Most vasárnap Pé­csen bonyolítottak le egy osztá­lyozó jellegű tornát, amelyen a legjobb négy versenyző szerzett logcímet. hogy ott legyen a kecs­keméti vidéki döntőn. Ezt március 24-én rendezik meg. A kaposvári cselgáncsozók iga­zolták a velük kapcsolatos jó hí­reket. A 93 kg-os súlycsoportban Csavarj Sándor harmadik helye­zett lett és tovább jutott. Negye­dik helyezettként vívta ki a to­vábbjutást a K. Dózsa másik két versenyzője. Forintos László (80 kg) és Borovecz János (70 kg). A téli olimpia mérlege Vasárnap este aludt ki a február 6-a óta lobogó olimpiai láng a grenoble-i . idion- ban, s ezzel véget ért a X. té­li olimpia. A vezetők, verseny­zők azzal búcsúztak egymás­tól: viszontlátásra 1972-ben Sapporóban. « * • Az olimpián részt vett országok tudósítói tudósítói igyekeznek megvonni n : } játékok mérlegét. Az ATT' -frói szerint a tele­vízió se 1 k‘>. 600 millióan látták • ■ ,i világon a 13 nop eseménye Jz a szám kétségkí­vül világrekordot jelent. A látogatottság — éppen a tv közvetítései miatt — nem volt ki­elégítő. Kb. 450 ezerre tehető azok­nak a száma. Akik felkeresték a versenyszinhelyeket. Az innsbru­cki statisztikák Jtb. 1 millió nézőt mutattak ki. A látogatottságot erő-' sen befolyásolta a kedvezőtlen idő­járás, a szél. a köd. a felmelege­dés, amely bizonytalanná tette az egyes versenyek lebonyolítását. A jégkorong viszont meghódítot­ta Grenoble-t. A «-négy nagy« ta­lálkozóin állandóan telt ház volt. szombaton pedig több százan re­kedtek kívül a stadionon. A DP A hírügynökség tudósítói megemlítik, hogy míg 1924-ben a chamonixi olimpián 293 versenyző vetélkedett egymással, addig Gre- noble-ban ez a szám elérte az 1500-at. • • • A TASZSZ szemleírója, A. Boriszov figyelemreméltó ren­dezvénynek tartja a grenoble-i téli olimpiát, különösen az egyes versenyszámokban mu­tatkozó magas nívót emeli ki, valamint a rendezőknek azt az igyekezetét, h"ty a 37 ország küldöttsége k . .ött a legbará­tibb kapcsolatot igyekeztek megteremteni. Magas fokon értékeli a kiváló francia kony­hát. Észrevételezi, hogy egyre nagyobb a fejlődés a téli spor­tokban, hiszen Innsbruckban 8 ország osztozott az aranyér­meken, Grenoble-ban pedig már 13 ország képviselői sze­reztek első helyet. A TASZSZ tudósitója a szovjet sportolók szereplésével kapcsolatban megemlítette, hogy az Innsbruckhoz való visszaesés elsősorban a gyors- korcsolyázók és az északi sí- versenyzők gyenge szereplésé­nek tulajdonítható. Dicsérőleg emlékezik meg a Protapopov házaspárról. * * * A jégkorong játékosok teljes!** ményei alapján a szakemberek a X. té!i olimpia legjohb kapusának a kanadai Broderick-ot, hátvédjé­nek a csehszlovák Hore-ov.kit, csatárának pedig a szovjet Firszo- vot választották, aki másodszor nyerte el ezt a címet. ... A grenoble-i téli olimpia záróünnepsége előtt Georges Pompidou francia miniszterel­nök a Becsületrend parancs­noki rendfokozatát nyújtotta át Avery Brundage-nak, a NOB elnökének ebben a tiszt­ségében eltöltött 15 évi kitű­nő munkája elismeréseként ♦ * * Az orvosi bizottság jelentése sze­rint semminemű kirívó jelenség nem történt a dopping és a sex vizsgálatok során. (MTI) Elkészült a megyei II. osztály sorsolása Már hírül adtuk, hogy a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség ösz- szeállította a megyei bajnokság ta­vaszi műsorát. Ismertettük az X. osztály részletes programját is. A megyei II. osztálybelieknél már­cius 24-én indul a bajnokság. Is­meretes, hogy ezt három csoporté­ban bonyolítják le. Hivatalosan is megtörtént a név­adás. Az északi csoport Záborszky Jenő, a középcsoport Morvái Ágoston, a déli csoport Kovács László egykori ismert sportolók, sportvezetők nevét viseli majd. Holnaptól folyamatosan ismertet­ni fogjuk a n. osztályú csoportok tavaszi sorsolását. Tiltakozó osztrák fiatalok a francia követség előtt Hétfőn este a bécsi francia nagy- követség épülete elé 50 fiatal oszt­rák ifjú vonult fel, hogy tiltakoz­zék Karl Schranznak a grenoblei olimpia férfi mülesikló számában történt diszkvalifikálása miatt. A tüntető csoport tiltakozó levelet akart ányújtani. A követség tiszt­viselői arra hivatkozva, hogy ex az ügy nem a franciákra, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság­ra tartozik, nem vették át a leve­let, hanem kérték, hogy azt a NOB címére juttassák eL apróhirdetések gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy Kiss János (Béke u. 22.) életének 72. évében rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése f. hó 22-én, csü­törtökön fél egy órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló Jáni család. (188196) * # * Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett férjem, édes­apánk, testvérünk, Fajcsi István 40 éves koráoan tragikus körülmé­nyek között elhunyt. Temetése 21-én, szerdán fél egy órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (188209) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy Cimbalek Károly elhunyt. Teme­tése 22-én, csütörtökön fél 2 óra­kor lesz a Nyugati temető rava­talozójából. A gyászoló család. (1652) * * * KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerették és ismerték Gaái Gyuláné volt ka­darkúti lakost; temetésén részt vettek és virágot, koszorút he­lyeztek sírjára; részvétükkel együttérzésüket nyilvánították, és fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló családja: férje, leá­nya, veje és unokája. (1B8133) Kaposvár belvárosá­ban vagy hozzá közel társasházat vagy szö­vetkezeti lakást ven­nék. Ajánlatokat 188169. számra a hir­detőbe. (188169) Építők figyelem! Kiváló minőségű épí­tő- és forgácskövet szerezhet be a siklósi tsz-ben. Megrendelhe­tő Siklóson, a tsz-iro- dában. Ar: 54 Ft/íon- na. Vasúti és közúti szállítást is vállalunk. Kívánságra a minősé­gi vizsgálat eredmé­nyét megküldjük. (157434) I pár 4 éves nehéz ló, Nagyatád, Klszely utca 12. alatti kétszo­bás családi ház beköl­tözhetően, nagy kert­tel, gazdasági épüle­tekkel eladó. (1653) Kertes családi ház Kaposvár, Szent Lász­ló u. 20. sz. alatt be­költözhetően eladó. (1647) Kaposvár, Keszt­hely utca 4. számú ház beköltözhetően eladó. (1649) Balatonbogláron (7-es müúthoz 300 méterre) több telek el­adó. Érdeklődni Ár- pád u. 43. _______(4767) S zoba-konyhás ház­rész eladó. Kaposvár. Rózsa utca 21. szám. Fonyódon eladók a Temető utca és a Szig- liget utca között 570 n-öles megosztható házhelyek. Villany, víz van. Érdeklődni Skerleczéknél, Fo- nyocL (4774) Nagyatádon, Gyár u. végén házhely el­adó. Érdeklődni: Ta­llies, Kossuth u. 1. ___________________(4779) K étszobás, konyhás családi ház beköltöz­hetően eladó Kadar- kúton, Árpád u. 42. sz. alatt. Érdeklődni ugyanott mindennap. __________________(4780) F ehér cseh mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni a Finom- mechanikai Vállalat átvevőjénél.______(4782) M odern hálószoba­bútor eladó. Kaposvár. Zalka M. u. 41. 9. aj- tó.______________(188092) É pítkezésre megfe­lelő anyagokból álló 10x7 m-es pajta bon­tási engedéllyel együtt "Tartó. Csokonyavison- ta. Fő utca 206. Kö - vési. (188110) Jó állapotban levő autóra szerelt 600-as magánjáró szalagfű­rész eladó. Mészáros József, öreglak. UM164) 5 tonnás gumi­kerekű kocsival és felszereléssel eladó. Fogyasztási szövetkezet So mogyszob. Telefon: 8. (188171) JÖN A TAVASZ! Építkezéshez, tatarozáshoz már most xzerezze be a szükséges ÉPÍTŐANYAGOT a TÜZÉI*-telepeit*: Kaposvár, Siófok, Balatonboglár, Tab, Marcali, Nagyatád, Balatonfenyves, Csurgó, Barcs, Homokszentgyörgy, Csorna. (168130) Kaposvárhoz közel, ümányban, három- zobás, konyhás, pájzos ház mellék- ;pületekkel beköltöz- lötően eladó. Dózsa Jyörgy u. 16. alatt. Jó ?usz járat.______(188144) K aposhomok 51. sz. alatt 800 n-öl szőlő eladó. Méhészeknek is alkalmas. (183160) Beköltözhetően el­adó Toponár, Béke u. 16. szám alatti két­szobás, konyhás csa­ládi ház gazdasági épületekkel, ötven ter­mő gyümölcsfával, nagy termő szőlővel. Érdeklődni lehet: Sá- muelék, Kaposvár, Dó­zsa Gy u. 24. (188159) 4 hónapos bika- borjú eladó. Somogy- aszaló, Antalmajor, Tardiéknál. (I8él56) Hosszú menyasszo­nyt ruha fátyollal együtt eladó. Kapos­vár, Kanizsai u. 3. (138157) Lakáscserével el­adó kétszobás, veran- dás házrész. Kapos­vár, Füredi u. 43. (188172) Kaposszerdahely f Ia^-ou-telep 13. sz. csa­ládi ház azonnal be­költözhetően eladó 600 n-öl telekkel. Érdek­lődni lehet: Kaposvár, Pál Varga dűlő 1. Őré Sándor. (188175) Egy jó állapotban levő konyhabútor és egy háromajtós fénye­zett szekrény eladó. Kaposvár, Beloiannisz u. 7/a. I. em. 8. ajtó. ________________ (188167) E ladó egy 3 évps fe­jőstehén én egy 6 hó­napos üsző. Negatí­vak. Kaposvár, Vörös­hadsereg u. 239. (188162) Harkányban ház­hely, szőlő, 5 hold szántóföld eladó. Cím: Király Sándor, Bo­gád. __ (188Í65) B eköltözhető ház el­adó 300 n-Öl telekkel. Attala, Széchenyi u. 1. alatt. (188173) NDK gázboyler (új, üzletben vásárolt) el­adó. Kaposvár, Hárs­fa U. 8/f. (188170) Balatonkilitin 700 n­öl szőlő — megosztva is — eladó. Érdeklőd­ni lehet: Petőfi körút 34. sz. alatt. (137900) AUTÓ-MOTOR Kitűnő állapotban levő Pannónia motor- kerékpár 5500-ért sür­gősen eladó. Kapos­vár, Berzsenyi utca 10. Fias. (1651) 350 köbcentis Jawa motorkeré tpár eladó. Érdeklődni lehet du. Szilágyi, Kaposvár, 48-as ifjúság u. 17. I. em. I. lépcsőház 1. aj­tó. (188150) Fiat 850-es Limusine- kiutalás eladó. Kapos­vár, Vöröshadsereg u. 47. (188174) 125-ös Danuvia Cse­pel rendszámtábla nél­kül 700 Ftrért eladó. Motorja kifogástalan, a többi része festést kíván, A rendszám- tábla műszaki bemu­tatás után visszakap­ható. Kudlák Endre, Bárdibükk. Italbolt­ház. (1643) Érdemes felutaznia a fővárosba Di yere§égrés*esedéséből most vásároljon sxőrmebundát, velúr- és bőrkabátot ■ MtnSsé^l Srác. ét BArrnhiuti Bíráló Kisipari ActretLeiet fiókfizletribrn! IXAGY VÁLASZTÉK! XV., Árpád út 70. V. , Pári&i u. 6. VI. , Lenin krt. 98. VII. , Rákóczi út 30. , VII., Dohány u. 73/75. VII., Thököly út 17. VII., Majakovszkij u. 21. (Bőrkabát-sza küzlet). VII. , Landler Jenő u. 38. (Irha kabát-szaküzlet). VIII. , Üllői út 2/4. VIII. , Luther u. 2. IX. , Üllői út 109/b. XI., Bartók Béla út 49. XXI., Rákóczi u. 120. (5133) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Azonnali belépésre fölvesz gya- | korlott varrógép-műszerészeket a Csurgói Járási Napsugár Ktsz, Csurgó. (6792) Figyelem! Bedolgozó szövetke­zeti tagnak (6, 7, 8, 9, 10 nagy­ságú) síkkötőgéppel rendelkező­ket, türölközőszövésre kézi szövő­székkel rendelkezőket felveszünk. Jelentkezés: Kaposvári Háziipari Szövetkezet Kaposvár, Május 1. utca 23. (188121) Fölvételt hirdetünk a Balaton déli oldalán most épülő, saját fő- zőkonyhás vállalati üdülőnkbe megfelelő szakképzettségű és gya­korlott üdülő- és konyha vezetői munkakörök betöltésére. Az üdü­lővezetői munkakör betöltésénél előnyben részesülnek azok, akik­nek szakmásított, érvényes gépko­csivezetői jogosítványuk van. La­kást ideiglenes bejelentési lehető­séggel biztosítunk. A pályázato­kat részletes önéletrajzzal és az eddigi működési területek, vala­mint fizetési igények feltüntetésé­vel 1968. Hl. 15-ig »Megbízható munkaerő« jeligére a Siófoki Ma­gyar Hirdetőbe kérjük. (137801) OKTATÁS A 21. sz. Autóközlekedési Vál­lalat a KPM A utó közlekedési Tan­intézet rendezésében emelt szin­tű tehergépkocsivezető-tanfólya- mot indít dömpervezetők kikép­zésére, 1968 márciusi kezdéssel. A tanfolyamra jelentkezhet, aki a 21. sz. Autóközlekedési Vállala- nál kíván elhelyezkedni és 21. életévét betöltötte. A tanfolyam • költségeit, s a befejezéskor a vizs­gadíjat a vállalat fedezi. A je­lentkezőket a vállalat alkalma­zásba veszi, a tanfolyam ideje alatt segéd-gépkocsivezetői fize­tést folyósít, valamint szállást és étkezést is biztosít részükre. Az elhelyezkedni kívánó és a gépko­csivezetői szakmát elsajátítani akaró dolgozók a vállalattal szer­ződésben állapodnak meg, hogy három évig a 21. sz. Autóközle­kedési Vállalatnál fognak dolgoz­ni. Jelentkezés: 1968. február 16- től február 29-ig az Autóközleke­dési Tanintézet siófoki kirendelt­ségén, szombat kivételével min­dennap 8—12 óra között. KPM Autóközlekedési Tanintézet siófoki kirendeltsége, Fő u. 126. Telefon: 350. (137898) Kaposvár, Május 1. u. végén levő kismé­retű szoba-konyha- spáizos lakásomat a város bármely pont­ján levő hasonlóért el­cserélném. Érdeklőd­ni : Kanizsa utca 15. sz. (1644) Dunaújvárosi két­szoba-összlcomfortos.. távfűtéses, gázos fő­bérleti lakásomat el­cserélném kaposvári kis kertes családi ház­ért. Leveleket »Ta­vasz« jeligére a duna­újvárosi hirdetőbe. (lfWlfO Több éves földmű­vesszövetkezeti gya­korlattal zöldség-gyü­mölcs szakmában jár­tas férfi munkahelyet változtatna. Cím a ki­adóban. (1646) Fejő csírás elhelyez­kedne tsz-be vagy ál­lami gazdaságba. La­kás szükséges. Leve­leket 183155. számra a hirdetőbe. (188155) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a megye te­rületére azonnal fölvesz építésvezetőket, technikusokat, művezetőket, kőművesekét, hegesztő vizsgát tett lakatosokat és építőipari segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. utca 52. -sz. alatt, a munkaügyi osztá­lyon. (188158) Bútorozott szoba 4 leány vagy ipari ta­nuló fiú részére ki­irtó. Kaposvár, Marti­novics u. 15. (4769) Külön bejáratú tó­bérleti szoba kiadó. Kaposvár, Martinovics utca 6. Textilművek­nél. (4781) Droh oka biztos ha­tású tyúkszemtapaszt 3,60-ért utasítással küld Horváth drogé­ria, Szombathely. 61 éves nyugdíjas, vidéki iparos házasság céljából 4 megismer­kedne 45—50 éves lánnyal vagy özvegy­asszonnyal, aki vidé­ki háztartását lelkiis­meretesen ellátná. Le­veleket »Lehetőleg nyugdíjas 1630« jeligé­re a kiadóba. (1630> Megismerkednék házasság céljából olyan jómegjelenésű falusi nővel — 48 évesig — aki falun é8 saját házában. Fűthető munkahelynek való helyiség szükséges. »47 éves« jeligére, le­hetőleg fényképes le­veleket a kiadóba ké­rek. (1642}

Next

/
Thumbnails
Contents