Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-16 / 12. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1968. január ML A jemeni royalisták nem fogadják el a tűzszünetet Az Enterprise Japánba látogat Megkezdődött a „hadihajó csatája“ Roham az egyetemisták ellen —' Erődítményeket épít a rendőrség A jerneni helyzet rendezé­sének elősegítésére létreho­zott háromtagú nemzetközi bizottság vasárnap Bejrutban több órás megbeszélést foly­tatott a . jemeni királypártiak küldöttségének tagjaival. Nagyon csekély a való­színűsége annak, hogy közvetlen tárgyalásokra kerülne sor a royalisták és a köztársasági kor­mány között. A királypártiak ugyanis — mint a Reuter jelenti — kö­zölték a háromtagú nemzet­közi bizottsággal, hogy nem fogadják el a javasolt' tűz­szünetet, »amíg nem vetnek véget a szovjet beavatkozás­nak-« Jemen belügyeibe. A jemeni királypártiak és a mögöttük álló Szaúd-Arábia az utóbbi időben több ízben is azzal a valótlan állítással hozakodott elő, hogy a Szov­jetunió beavatkozik Jemen belügyeibe és fegyveresen segíti a köztársasági kor­mányt. Jemeni részről ezt az állítást visszautasították és _ o.iueni Arab Kúttársaság otuyugat-Ázsiában 195 00« négy- ve vku ©méteren terül eL Lakói­nak száma 5 102 000 f& Gyengén fejlett mezőgazdasági ország, feu­dális és törzsközösségi termelési viszonyakkaL A megművelt te­rület 5,5 millió ha, ahol teraszos műveléssel durrakölest, árpát, búzát, kukoricát, hüvelyeseket termesztenek. Legfontosabb ter­mény a hegyvidéki lejtőkön a kiváló minőségű »mokka« kávé. Ásványi kincsei feltáratlanok, csak alabátsrómbányászafc és a tengerből sólepárlás folyik. * * * 1962. szeptember 26—27-én hala­dó szellemű katonatisztek által irányított forradalom megdön­tötte a jemeni imám uralmát és kikiáltották a köztársaságot. 196?. október 13-án az imám Szaúd-Arábiában ellenkormányt alakított, amely Szaúd-Arábia és Nagy-Britannia támogatásával harcot indított a köztársaság el­len. 1962. november ló-én Jemen és az EAK közös védelmi szerződést ír alá, amelynek értelmében Egyiptom csapatokat küld a köz­társaság! kormány támogatására. 1962. december 20-án az ENSZ közgyűlése elismeri a köztársa­sági kormányt. 1963. április 13. Az EAK, Jemen és Szaúd-Arábia egyezményt köt a harc beszüntetésére, ám a har­cok időnként újra fellángolnak. 1964. július 13-án egyezmény jön létre Jemen és az EAK kö­zött közös koordinációs tanács felállításáról, a politikai egység létrehozása céljából. 1964. november 8. Üjabb tűz- szüneti egyezmény a köztársa­A kairói A1 Gumhurija adeni tudósítójának jelentése szerint a Dél-jemeni Népi Köztársaság biztonsági erői összeesküvést fedeztek föl, amelynek célja a jelenlegi 'ormány megdöntése és a függetlenség elérése után az országból elmenekült több A Gyár- és Gépszerelő Vállalat vidéki szeretesi területére technológiai csőszerelés ve­zetésére keres gyakorlott gépésztechnikust, vagy gé­pészmérnököt, keresünk to­vábbá csőszerelő, lakatos, hegesztökováes szakmunká­sokat (Sz.-íehérvár, Duna­újváros, Almásfüzitő). A külszo’g latra vonatkozó összes juttatásokat bizto­sítjuk, Jelentkezés szemé­lyesen vogy írásban, Bu­dapest, VI., Paulay Ede u. 52. (Ml) a köztársasági kormány le­szögezte, hogy Jemen a szo­kásos kereskedelmi ügyletek keretében vásárolt ugyan fegyvereket a Szovjetuniótól, ez azonban korántsem jelerfti azt,- üogy a Szovjetunió po­litikai feltételeket szab Je­mennek, vagy részt vesz a harcokban. A moszkvai Pravda a je­meni harcokat kommentálva megállapítja, hogy a zsoldo­sok lettek a jemeni király- pánti csapatok fő ütőerői. A monarchisták oldalán nyugati országokból érkezett katonák harcolnak, és különösen sok zsoldos ér­kezett az NSZK-ból, Bel­giumból, az Egyesült Ál­lamokból és Angliából. Az imperialista hatalmak e zsoldosok felhasználósával próbálják megszilárdítani po­zíciójukat az Arábial-félszi- geten. A Zsoldosok jelentik a fő akadályt a jemeni béke helyreállításának útjában — állapítja meg a moszkvai lap. (MTI) .ági és a királypárti erők között, dé ezt sem tartják be. 1965, augusztus i-éo Nasszer, az EAK elnöke és Fejszal, Szaúd- Arábia királya D/s,u(iáb..n egyez­ményt ír alá a jemeni polgárhá­ború békés rendezéséről. A köz- társasági és királypárti erők 1965. december 21-i értekezlete azon­ban eredmény nélkül zárul. 1967. szeptember 2-án befeje­zett khartúmi értekezleten meg­állapodás jött létre Szaúd-Ará­bia és az EAK között a Jemen­ben állomásozó egyiptomi csapa­tok visszavonásáról és a jemeni monarcbistáknak nyújtott szaúd- arábial támogatás megszünteté­séről. Szálai jemeni elnök elle­nezte a határozat végrehajtását. 1967. november 5-én a Bagdad­ban tartózkodó Szalal távollété­ben a hadsereg Jemenben átvet­te az ellenőrzést. Ahmed Rah­man el Iriani kádi (a kádi moha­medán bírói tisztség) lett Jemen új államfője. A november 5-én történt Je­meni hatalomátvétel képviselői alapvető feladatként a polgárhá­ború befejezését jelölték meg (a szemben álló felek eUenőrzésc alatt álló területek akkori álta­lános vonalát térképünk ábrá­zolja). A megegyezést azonban a kezdeti remények ellenére dtoz- szonáns hangok zavarták meg. Egyes királypárti törzsek csat­lakoztak ugyan az új jemeni rendszerhez, az imám családtag­jai azonban nem tették le a fegyvert. A szinte járhatatlan hegyek között elrejtőzött gerilla- csapatok külföldi, elsősorban amerikai segítséget élvezve, meg­kísérelték elfoglalni a fővárost. A királypártiak kísérlete azon­ban kudarccal végződött. szultánnak a hatalomba tör­ténő visszahelyezése volt. Mint azt Mohammed Ali Haithem dél-jemeni belügy­miniszter bejelentette, az összeesküvők egy csoportja jelenleg a szaúd-arábiai Dzsiddában, másik csoportja a libanoni Bejrútban éL (MTI) Baromfitartók, figyelem! Kiváló magyar húshtbrid NAPOSCSIBÉK a ZAKANYI TSZ-BEN minden pénteken vásárolhatók Tsz-eknek és egyénieknek állandó eladás, 5,70 Ft darabonként. Érdeklődni lehet Zákány 5 telefonon. telex lúwk A Chilei Kommunista Párt részt vesz p kommunista és munkáspártok budapesti kon­zultatív tanácskozásán — je­lentette ki Luis Vocorvalan, a párt központi bizottságának íőttikára. Oslóban bejelen­tették, hogy a Norvég Kom­munista Párt szintén képvi­selteti magát a budapesti ta­nácskozáson. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizott­ságának meghívására Nyers Rezső, az MSZMP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára január 14-én baráti látogatás­ra Jugoszláviába utazott. A Moszkva melletti Dub­nában megkezdődött a? egye­sített atomkutató intézetben 'ászt vevő országok kor­mányképviselőinek évi érte­kezlete. Az ülésen tiz szocia­lista ország képviselői meg­hallgatják és megvitatják az Igazgatóság befzám.olóit. Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök feleségé­vel és munkatársaival ^ értőn repülősénen Daccába, Kelet- Pakisztán fővárosába érke­zett. Dr. Kós Péter. hazánk Kambodzsáben akkreditált nagykövete január 14-én át­adta megbízólevelét Norodom Szihanuk kambodzsai állam­főnek. Hétfőn délben csaknem 5400 választókerületben meg­kezdődtek a finnországi el­nökválasztások. A jelenlegi elnök, Kekken en mellett Virkkunen és Vennamo in­dul — akik a választási kam­pányból ítélve a reakciós erők jelöltjei. Bonnban hétfőn délelőtt megkezdődtek a jugoszláv— nyugatnémet kereskedelmi tárgyalások. Az angol kormány most fel­tárt titkos irattárának 1936. évi anyagaiból kiderült, hogy sem a kabinetben, sem a kül­ügyminisztériumban egyetlen kormányférfiú sem akarta megakadályozni a Rajna-vidék náci katonai megszállását. An­nak idején Hitler bizalmas körben maga is úgy nyilatko­zott, hogy bármilyen angol— francia ellenállás minden to­vábbi terjeszkedési tervének feladására késztette volna. A kormánypapírok között nyo­ma sincs semmiféle előzetes tervnek a náci bevonulási kí­sérlet esetére. Ellenkezőleg, a brit vezetők mindent megtet­tek, hogy Hitlert minél enge­dékenyebben kezeljék. lesztinai Felszabadítási Szer­vezet közleményét a végre- liajtó bizottság vasárnap vé­get ért négynapos konferen­ciájáról. A palesztinai arab menekültek vezető szerveze­te az Ahmed Sukeiri leváltá­sa óta első ízben tartott legfelső szintű ülésén úgy döntött, hogy »minden szük­séges intézkedést megtesz a fegyveres harc kiterjeszté­séért« az Izrael által meg­szállt területeken. A felsza­Csütönökön érkezik Sza- szebo japán kikötőbe az Enterprise aíommeghajtású amerikai repülőgép-anyaha­jó, de Japánban máris megkezdődött a »hadihajó csatája« — jelentik a nyu­gati hírügynökségek. A lá­togatás ellen tiltakozó bal­oldali erők hatalmas tün­tetéseket szerveznek. Hétfőn Tokióban sor ke­rült az első összecsapásra is: a toikióí rendőrség a Hősei egyetemen megrohamozta a Az összes demokratikus erőik egységéért, az NDK és az euró­pai államhatárok elismeré­séért, a nácizmus feléledése ellen folytatott harc jegyében kezdte meg munkáját a Német Szövetségi Köztársaságban a Németek Szövetsége elnevezé­sű haladó párt. A Maimzban összeült nyolcadik kongresz- szus meghallgatta Josef We- bernek, a párt elnökének be­számolóját A szónok többek között ki­jelentette, hogy ha az Egyesült Államok a világ csendőre, úgy Bonn annak csicskása. Pártjának programkövetelé- sedt ismertetve Weber hangsú­lyozta, hogy a Németek Szö­vetsége küzd az NDK, vala­A hadügyminisztérium pél­dául 1936. március 9-ón, két nappal Hitler csapatainak Raj- na-vidéki bevonulása után azt írta a kabinetnek, hogy »fegy­veres erői jelenlegi helyzete, valamint egyiptomi kötelezett­ségei miatt Nagy-Britannia csupán jelképes erőt állíthat­na ki«. A brit kormány örömmel vette azt a »nagylelkű enged­ményt«, hogy Hitler az agresz- szióval egy időben megígérte: vissza fog térni a Népszövet­ségbe. A hadügyminisztérium kifejti, hogy »éppen ez az al­ku volt a brit kormány tevé­kenységének célja ez év (1936) elejétől fogva«. badítási szervezet együttmű­ködésre szólította fel az arab gerillacsoportokat és kijelen­tette, kész más arab szerve­zetekkel is együttműködni Izrael ellen. A végrehajtó bi­zottság elhatározta még, hogy februárban Kairóban meg­tartják a palesztinai mene­kültek képviselőinek kong­resszusát, amelyen 100 kül­dött megválasztja majd a Palesztinai Felszabadítási Szervezet új vezetőségét. (MTI) diákokat, akik arra készül­tek, hogy a fővárostól 1200 kilométerre levő kikötőbe utazzanak. Mintegy száz diá­kot letartoztattek. Szaszebo kikötőjében a rendőrség ötezer embert össz­pontosított, és erődítménye­ket épít a kikötő felé vezető út összes fontosabb pontjain, hogy felkészüljön a tömegek tüntetésére. Várhatóan harmincezer ember érkezik Japán min­den részéből, hogy tilta­mjjnt az 1945. évi határok el­ismeréséért, továbbá azért, hogy a katonai tömböket az összeurópai biztonság rendsze­rével váltsák fel. A párt köve­teli, hogy az NSZK mondjon le atomfegyver-igényéről. A részvevők elfogadták a szövetség politikai alapelveit tartalmazó 11 pontból álló programjavaslatot. Külön ha­tározatban foglaltak állást amellett, hogy szorosabb kap­csolatokat építenek ki a Né­met Békeunióval az NSZK- beli demokratikus ellenzék egyesítése érdekében. A Németek Szövetségének VIII. kongresszusán részt veti az NDK küldöttsége is. (MTI) A sok ezer kötetnyi levéltári anyagban hangyaszorgalom­mal búvárkodnak tovább a történészek és újságírók. Bizo­nyos, hogy néhány héten belül még sok szenzációs műhelyti­tok fog napvilágot látni. (MTI) Főnyeremények: 243 894 Moszkvics 408. tip. sze­mélygépkocsira utalvány. 7 209 851 Budapest, I., Táncsics u. 20. sz. alatt felépülő társasházban a n. cm. 5. sz. alatti háromszobás (kettő kis méretű) öröklakást tel­jes berendezéssel. 7 571 194 Budapest, I., Táncsics u. 20. sz. alatt felépülő társasház- ban a 11. em. 6. sz, alatti kétszo­bás (egyik kis méretű) öröklakás teljes berendezéssel. 7 636 881 Wartburg Limousine sze­mélygépkocsira utalvány. 10 000 Ft -os vásárlási utalványt nyertek: 1 007 640. 4 406 614. 5 043 840, 5 089 298, 5 154 978. 2000 Ft-os vásárlási utalványt nyertek: 059 545, 062 515, 067 827 , 081 637. 2 403 842, 2 411 226, 2 425 745. 4 215 870, 4 419 713, 4 425 904, 5 038 730, 5 069 502, 5 094 514, 5 105 549, 5 128 301, 5 135 344, 5 143 348. 5 151 866, 5 158 290, 5 180 273, 5 188 140. 5 190 358, 5 221 899, 5 245 861, 5 245 937. 5 245 366, 5 285 793, 5 287 896, 5 344 409, 14. életévüket betöltött lányokat könnyű nappali mun­kára Magyar Pamutipar, Bu­dapest, IV. kér., Erkei u. 30. Tel.: 293-820. (5564) kozzon az amerikai repü­lőgép-anyahajó látogatása ellen. Mint a TASZSZ jelenti, há­rom japán ellenzéki párt úgy határozott: egyesült frontot alakít annak megakadályozá­sára. hogy Japán fegyveres erőit atomfegyverekkel sze­reljék fel, hogy atomfegyve­reket tároljanak az okinawai is a többi amerikai támasz­ponton. A határozatot hétfőn hoz­ta a kommunista párt, a szo­cialista párt és a Komeito Párt főtitkára. (MTI) Követelőznek a neonácik Az újfasiszta Nemzeti Demokrata Fárt nyílt levél­ben szólította fel Kiesinger kancellárt, bocsássa el állá­sából Herbert Wehner össz- németügyi minisztert, ha az nem hajlandó az NPD alkot­mányosságát egy hivatalos vizsgálat során megállapíta­ni. A kormány szóvivője hozzáintézett kérdésre vála­szolva kijelentette: a kan­cellár nem kíván válaszolni az NPD levelére. (MTI) Surveyor—7 A Surveyor—7 amerikai holdszonda eddig 8000 fény- képfelvételt sugárzott tele­vízió közvetítésével a Hold felszínéről. A felvételeken sziklákkal görgetegekkel borított felszí­ni térség látható. Egyik-má­sik szikla nagysága eléri a három métert is. A Surveyor—7 fedélzetére szerelt műszerek vasárnap is működtek. A robotásó hat órán. fit. vßjta a tßlajt és a televíziós kamera elé he­lyezte a talajmintákat. A Surveyor—7 a kalifor­niai műszaki egyetemhez tartozó rakétakutató intézet 540 millió dolláros Hold­programjának utolsó robot- szondája volt. Jövőre — ha minden jól halad — esetleg már ember léphet a Hold felszínére, jegyzi meg az AP szakírója. (MTI) A nyertes szelvényeket 1968. feb­ruár 2-ig kell eljuttatni a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság lebo­nyolítási osztályához (Budapest, V., Nádor u. 15.). A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhi­bákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) ÉRTESÍTÉS! Az Állattenyésztési Fel­ügyelőség folyó hó 19-én 10 órakor a ráksi, 13 óra­kor a göllei tsz törzstenyé­szeteiben tart tenyészkan- süldő-vásárt. Kiváló te- nyészértékkel rendelkező, hizékonyságvizsgált szülők­től származó kansüldők ke­rülnek felvásárlásra. Az érdekelt tsz-eket. meghívjuk a vásárra. MNB-fedezetiga- zolást vagy inkasszónyilat­kozatot kérünk. (6696) Lemezlakfc munkára szabad kapacitási keres a Kaposvári Villamossági Gyár. Cím: Kaposvár, Mező Imre út. Érdeklődni lehet telefonon a 11-112/23 melléken Kovács Istvánnál. (167832) Értesítjük a t. fuvaroztatókat, hogy mindennemű fuvarozást — tömegárut rakodással, fölbontással — minden mennyiségben yállalunk Az év első negyedévében a fuvardíjból kedvezményt biztosítunk. Balatonfenyvesen kirendeltségünk létesült. A tüzelő- és épületanyagot megrendelésre házhoz szállítjuk. Jemeni kis lexik .n zomálipart: Összeesküvés Dél-Jemenben 1936-os titkos anyag Nagy-Britannia nem akarta megállítani Hitlert Határozatsz Izrael elleni gerillaharc kiterjesztésére A Palesztinai Felszabadítási Szervezet közleménye Kairóban közzétették a Pa­„Ha az USA a világ csendőre, Itonn annak csicskása“ A Németek Szövetségének kongresszusa C YORSLISTA Az 1968. január 15-i rendkívüli tárgynyeremény-sor- solás nyereményeiről, melyen az 1. hét szelvényei vettek részt. 5 358 004. 5 392 898, 5 401 715, 5 412 985. 5 439 856.

Next

/
Thumbnails
Contents