Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-07 / 5. szám

\ SOMOGYI NÉPLAP 3 Vasárnap, 1968. január 7. Szirmay Endre: PRELÜDIUM (EQY KÖLTŐI PÁRBESZÉD NYITÁNYA) Keresem a mértéket szívemnek és agyamnak; latolgatom — mennyit bír el a kéz, tagiskolám — meddig visz el a láb, mérem, hogy szenvedélyeim mit akarnak. Mérték nekem a méreg és a méz, megszűri a szám az ízt és a szót, az idő rengetegében szabad utat nyitnak rámcsodálkozó szempár-villanások, és utamat állja vörös zuhalagával a forró vér lobogó szenvedélye. Nincs maradásom. — Jöttem és megyek, velem mozdulnak a vizek, a hegyek, a felhők alján lapuló sunyi esték, amelyek minden vágyamat kilesték, és bekenték hideg sárral a bőröm — azóta it érzékeimben őrzöm minden anyag kimért harmóniáját, felvettem minden szennyet, minden álmot, megöleltem azt, aki sohase látott sem kést, sem penészes kenyeret, sem tántorgó öreg embereket, sem magános erdei virágot. Tudom, neked nem kell se láz, se panasz, nem vagy folyó, inkább forrás maradsz, és bújsz meleg ölén a földnek, mert tudod, a partok sose jönnek eléd; pedig neked kell tömöd az utat, mégis várod, hogy téged, alvó kutat fölfedezzenek és fölhozzanak a napra, akkor majd arcod a felhők felé tartva fényt akarsz inni, de szemedre korom hull és magány, fekete pernye, s ahogy bizonyságért markol a kezed, nem fogsz semmit; csak az emlékezet tereli eléd, ami volt, és a vágyad biztat, bátorít; nem a halál vágtat veled szemben, csak mérkőző sorsod, te fegyveredet homlokodon hordod, és fényt gyújtasz fönn a sziklagáton, hogy minden megtévedt, balga lélek eligazodjon ezen a világon. • F. Rácz Kálmán: K ezdettől fogva nem volt Macához egyetlen kedves, barátságos szava. Az ő számlázó csoportjához tartozott, s elég volt, ha Maca elvétett vala­mit egy jelentéktelen tétel­nél, már bírálgatta. A szo­batársak nem tulaj doni tot-» taik jelentőséget a dolognak. Maca nemrég került közé­jük: egy jövevénynek min­dig meg kell küzdenie a ré­giek rokonszenvéért. Ha va­laki mégis arra célzott: mi kifogása van Maca ellen, miért bánik vele olyan nyer­sen, csak mosolygott és vál­lat vont. — Semmi kifogásom elle­ne. Maca nagyon okos , és használható teremtés. Időközben pedig azt gon­dolta: hát azt hiszitek, hogy ezt a veszedelmesen csinos nőt leveheti valaki a lábá­ról holmi kedveskedésekkel, figyelmességekkel? Nem ve­szitek észre, hogy egyáltalá­ban nem hatódik meg sem­miféle bóktól és természe­tesnek veszi, ha lésegítik a kabátját, ha minden apró­ságért azonnal ugranak ne­ki? Ahogy például a sze­gény, hiszékeny Bállá visel­kedik. Ez már cirkusz! Mi­helyt Maca kér tőle valamit, szinte imádattal függeszti rá a tekintetét, és szólni sem tud, mert megcsuklik a hangja. Micsoda hólyag! Az ilyenek moziba hívják a nő­ket, utána preszóba, ahol BRANDENBURGI KATALIN MEGKERÜLI FŐKÖTŐJE A kalandos múlt után eredeti ragyogással bámultatja magát a fe­jedelmi í őkötő. Brandenburgi Katalin gyön­gyös főkötője ott csillog vég­re üveg alatt a Nemzeti Mú­zeum kiállításán. Valóban fe­jedelmi darab, fejedelmi leányhoz, a fejedelmi hitves­hez illő. Borsónyi igazgyöm- ■*’ gyökét — jó pár ezret — fűztek drótszálra hajdani ké­szítői, kecses, drága virágszir­mokat formáztak a gyöngyfü­zérekből a XVII. századi mes­terek, s smaragdkristályok­ból, aranyból és zománcból raktak boglárkákat a gyöngy­szirmok közepébe. Hamvas gyöngyök fénye, reményzöld smaragdcsillogás, sárgás arany és fehér és fekete zo­mánc hirdeti Bethlen Gábor feleségének, gazdagságát a ki­állítás üvegszekrényében, a fejedelemné arannyal hímzett kékbársony ruhája fölött A bársonyruha évtizedek óta a múzeum értékes kincse, a kereskedelmi és rhűvészi ér­tékei miatt egyaránt párat­lan főkötő azonban csak rö­vid ideje az. Húsz esztendeig szerepelt a háborús vesztesé­gek szomorú listáján, s sze­rencsés véletleneknek, ma­gyar vámosok, művészetsze­rető ékszerész-szakemberek és múzeumi tüdősök jó mun­kájának — no meg egy emig­ráns arisztokrata kényszerű »•közreműködésének« — kö­szönhető, hogy végre, hosszú története alatt először, min­denki kincsévé válhatott Pályája fényesen indult. Bethlen Gábor, a nagy feje­delem készítette Katalin asz- szonynak, feleségének, akit a brandenburgi választófejede­lem udvarából hozott erdélyi udvarába, s akivel 1626. már­cius 2-án lépett frigyre Kas­sán. Rosszmájú történészek írják, hogy az előkelő szár­mazású ara soványka hozo­mánnyal érkezett új országá­ba. s a gazdag uralkodó pazar asszonvi ékességekkel ked­veskedett második hitvesé­nek. Ezek — a főkötővel együtt — örökösökről örökö­sökre szálltak, a kitűnő ál­lamférfi jelentéktelenebb arisztokrata leszármazottjai­m. A főkötő elszakadt a nagy történelemtől, s megkezdte saját és sajátságos történeti útját. A millenium pompájában lépett egyszer a nyilvánosság elé, mint »Pálffy Miklós her­cegnő született Zichy Margit grófnő« tulajdona. Aztán har­minc esztendővel később lát­hatta rövid időre emberi ha­landó. Károlyi István gróí és Windischgrätz Mária herceg­nő esküvője alkalmából. A hercegi-grófi nász után ke­gyelmes hozzájárulással ki­állították rövid időre az Ipar- művészeti Múzeumban. Ott látta — egyetlenegyszer — dr. Mihalik Sándor művé­szettörténész, a Nemzeti Mú­zeum mostani főigazgató-he­lyettese. Sokáig azt hitte, utoljára. A 247,50 gramm sú­lyú remekmű látszólag nyom­talanul eltűnt A rejtély megoldása 1965. július 2-án kezdődött, amikor kegyeskedett meglátogatni szülőföldjét Károlyi Sándor, a hajdani hercegi-grófi pár argentin állampolgárságú magzata. Hogy milyen tapasz­talatokkal távozott volna az országból, nem tudni, de hogy mit vitt volna át kocsija cso­magtartójában, arra á vám­őrök rájöttek. S minthogy sem a lapuló gyöngyös főkö­tőre, sem a többi értéktárgy­ra nem volt kiviteli engedé­lye, azt tanácsolták neki a rábafüzesi határállomáson,, forduljon vissza, s intézze el a szükséges formaságokat. A kincseket persze visszaadták. A hálás Károlyi két nap múlva, augusztus 2-án ismét megjelent Bába füzesen, is­mét főkötőstül, s ismét en­gedély nélkül, csempészés re­ményében. A főkötőt most már lefoglalták. A csempész­jelölt üres kézzel távozott nyugat felé, s később a bí­róság jogerőre emelte az el­kobzást Az elkobzott, állami tulaj­donba került ékszerek az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat központi raktárába kerülnek mielőtt eladják vagy beolvasztják őket Ennek a modem kincstárnak szeren­csére Simon Antal a .vezető­je, aki élénk figyelemmel, jó hozzáértéssel ügyeli az ide­érkező drágaságokat, s ha műalkotás-gyanús, történeti értékű darab kerül a kezébe, azonnal értesíti a múzeológu- sokat így cselekedett akkor is, amikor elébe került a fő­kötő, amelyről rögtön látta, hogy fejedelmi darab. Azt is megállapította, hogy stílusa után ítélve XII. századi, s szülőföldje Erdély. Mivel a muzeális értéket külön sza­bályok óvják, azonnal telefo­nált a Nemzeti Múzeumba. S minthogy Mihalik főigazgató­helyettes rögvest a harminc éve nem látott fejedelmi fő­kötőre gondolt, azonnal meg­jelent a raktárban. A híres kékbársony ruha és a főkötő együttese, s a törté­net is így lett teljes. (Stotz Mihály rajza.) két csokoládé flipp mellett akarnak csatát nyerni. Bal­ia is ide szeretne kilyukad­ni, de még biztatást vár, még egyelőre fél a kocká­zattól. Ki kellene oktatni: — Nézd, ilyen úton nehe­zen jutsz ■ el ehhez a nőhöz. Maca elvált asszony, tehát már nem lehetnek különö­sebb illúziói a férfiak szán­déka felől', amellett Öntuda­tos dolgozó nő, teljes egyen­rangúságra törekszik, és még annak a látszatától is irtózhatik, hogy elszédített prédaként hulljon a férfiak ölébe. Ilyenformán csupán az én bevált módszerem ér­vényesülhet vele szemben. Azaz: látszólag ejtem, úgy kezelem, mintha nem is volna nő, ez idővel vérig sérti, összezsugorítja önbi­zalmát, s a végén majd min­dent elkövet, hogy meggyőz­zön engem női mivoltáról. Ide a rozsdás kést, ide az ádámcsutkám mellé, hogy nyert ügyem lesz. T ermészetesen nem oktatta ki Ballát, majd bolond lesz’ A játék tovább folyt. Nem múlt el egy nap, hogy békén hagyta volna Macát. Ha több nem, kijárt neki egy- egy fanyar megjegyzés, gú­nyos pillantás, egykedvű váll­rándítás. Érzékenyebb nő akárhányszor sírva fakadt volna ezektől a tűszúrások­tól. — Nem is értem' magát — mondta egyszer Macának. — Magát nem lehet kimozdíta­ni a béketűrésből. Alapjá­ban véve örülök, hogy Ilyen, legalább őszinték lehetünk egymáshoz. Például ez az új ruhája nem illik a maga érett alakjához. Talán a gallérja miatt, túl lányos ez a fehér gallér. Magának még igazán nincs szüksége arra, hogy gimnazista lányokat utánozzon. Maca elnézően mosoly­gott. — Köszönöm a figyelmez­tetést. Hamarosan mindent megtudok magamról, most már az ízlésemről is. Eddig csak azt hallottam, hogy na­gyon energikus az állam, szememben olyan acélos ke­ménység van, mint egy öttu­sázóéban, és peckesen járok, mint Merész bácsi, az üzemi főrendész. Az egyszer biz­tos, * hogy nem mindennapi fantáziája van magának. Ezen mindketten nevettek, a szobatársak is kuncogtak; Bállá kivételével. Azt is megállapította: Bállá válto­zatlan gyöngédséggel veszi körül Macát. Reggelenként kis virágcsokrot csempész a vázájába, porcelán hamutar­tót szerzett az asztalára, és naponta kínálgatja tízórai­val, a zsebkését felnyitva nyújtja át neki. Ha Maca rosszkedvűnek látszik, gond­terhelten lesi minden moz­dulatát, mintha olvadni sze­retne a lelkében. De egy szövőgyár tisztviselőjét nem azért fizetik, hogy a kartárs­nőinek a lelkében olvasson. A munka nem engedi min­dig, hogy észrevétesse magát ezekkel a kisebb-nagyobb figyelmességekkel. Milyen elavult csalétkek! Micsoda hiú erőlködés! Ezzel szemben közöttük már kialakult valamiféle cinkosság. Ízlelgetik egymás természetét, kölcsönösen pró­bára teszik humorérzéküket, tapintgatják sebezhető pont­jaikat. Az üyen előcsatáro- zások csakis eredményhez vezethetnek. Már csak az a kérdés, ki bírja tovább az iramot Maca erősnek lát­szik, de lehetetlen, hogy egy nap fel ne lázadjon a hiúsá­ga, és akkor egy szép szóra is olyan lesz, mint a kezes bárány. Rádöbben arra, hogy mindig ilyen nőt kép­zelt el feleségnek. Ilyent, akiért ravaszkodni kell, meg kell küzdeni. Már házasság­ra is gondolt, de bent a hi­vatalban még mindig egy felszínes bókja sem volt Ma­cához. Rövidesen azonban azt ta­pasztalta: Maca már nem veszi fel olyan élénken és visszavágásra készen a felé­je dobott kesztyűt, mint az­előtt. Kedélyes vagy csúfon- dáros megjegyzéseire követ­kezetesen és jótékonyan el­néz a feje fölött. Áhá, gon­dolta, itt a fordulat! Maca egy kis ideig még közönyt színlel, hogy aztán az első meghittebb közeledésre tel­jesen összeomoljék. Hallgatólagos fegyverszü­net állt be közöttük. Napo­kon át csak ritkán szóltak egymáshoz, ha elkerülhetet­len volt a közös munka miatt. Amikor már úgy vél­te, hogy a helyzet megérett a következő lépésre, s egy alkalommal az ebédlőben kettesben maradtak, bűnbánó arcot vágva, így szólt Ma­cához: — Az a gyanúm, hogy megbántva érzi magát vala­miért. Bevallom, néha csak­ugyan túlmentem bizonyos határon. Ünnepélyesen meg­ígérem, hogy felhagyok a csipkelődésekkel. Ha kíván­ja, bocsánatot is kérhetek.. — Ugyan! — vágott szavá­ba Maca kissé sajnálkozó hangon. — Nyugodjon meg: nem bántott meg és nem sértett meg egyszer sem. Én to­vább is becsülöm és ked­velem magát. Ha pedig élet- szükséglete a csipkelődés, kö- tekedés, csak ne zavartassa magát, én többet kibírok, mint amennyire számított Nézte Maca arcát, testtar­tásának szelíd mozdulatlan­ságát. Maca állta vizsgálódó tekintetét, aztán tréfásan hunyorított, egy-egy kis ránc rajzolódott ki a szeme sarkánál. Mosolyában benne volt: felsültél. Maca várat­lan viselkedése mind mé­lyebb és mélyebb zavarba ejtette, és azon kapta ma­gát: egy valamirevaló ép mondatot sem tudna meg­fogalmazni. A következő napokban Bállá vonta magára az ér­deklődést. Ez a suta és lom­pos fiatalember fokról fok­ra magabiztosabb lett, a külsejére is többet ad: ápol- tabb, divatosabb. A nikotin sárgája eltűnt a körméről, orkánkabátot és hetyke kis kalapot vásárolt, a kalap szalagján tucatnyi jelvény. Ez igen! Ha így folytatja, kész huligán lesz belőle. Az utóbbi időben nem is gon­dolt Ballára, most egyre gyanakvóbban méregette. Ilyen változást csakis egy nő idézhetett elő ezen a mulya alakon. Maca? Nem, ez lehetetlen! Lehetetlen, hogy Maca bedűlt volna a rajongó pillantásoknak és a kis virágcsokroknak. Már féltékenység gyötörte, s ha azok ketten véletlenül össze­néztek, bűnös jelbeszéddel vádolta őket magában. Egy délután, a munkából hazafelé menet, bizonyos tá­volságban a nyomukba sze­gődött. Egy ideig nem talált semmi kivetni valót a visel­kedésükben. Egymás mellett mentek, mint akiknek egy irányba visz az útjulí. Aztán egyszerre csak kiverte a ve­rejték. Mihelyt maguk mö­gött hagyták a munkahely körzetét, egymáshoz simul­tak, sőt Bállá átölelte Maca vállát, így sétáltak tovább. Nem kellett több bizonyí­ték. A látvány teljesen le­sújtotta. M ásnap a hivatali folyosón elcsípte Macát, és kerte­lés nélkül, feldúl- tan szemére ve­tette, milyen »édes kettes­ben« látta Baliával. Maca nem is tagadta, higgadtan válaszolt: , ^ — Mi jogon nem tetszik ez magának? Ez az én dol­gom és Baliáé, nem tartozik senkire sem. — De hát igazán nem ér­tem magát... — Mit nem ért? — mo­solygott Maca. — Azt, hogy nem magát választottam. El­árulhatom, eleinte jobban tetszett nekem, mint Bállá, de magánál is azt tapasztal­tam, mint a legtöbb férfi­nél: nem meri kiadni a cél­ját, hősködik vagy bújócská- zik. Bállá nem hősködött és nem bújócskázott, egyenesen nekivágott a céljának, és még afféle konzervatív ha­gyományokhoz is ragaszko­dott: virágcsokor, figyelmes­ség, gyöngédség. Ez pedig kell egy nőnek, egy mai nő­nek is. Nekem meg különös­képpen. Nekem egy-egy kis bók is jólesik. Olyan pél­dául: milyen jól áll magá­nak az új ruhája, azzal a kis fehér gallérral. Emlékszik, mit mondott maga az új ru­hámra? — Ostoba sz^llemeskedés volt — mondta töredelme­sen. — Na, persze, persze, én sem kerítettem nagy fene­ket a dolognak. De ugye, most már érti, miről van szó? Most már értette. Bényei József: HOSÉQ Én itt akarok megpihenni, ahol a por felszáll a fákig s az elnyújtózott föld felett í szabad szívű szél dudorászik. Nem látszanak a vén hegyek sem, ' a föld az éggel összeolvad s ha fejed szép füvekre dől a mélyben vizel: dorombolnak. itt hosszú útja van a Napnak és éjszakánként több a csillag és édes akácgyökerek fonnak rácsot az álmaimnak. B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents