Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)

1967-12-16 / 298. szám

»OMOGT1 NÉPLAP 2 Szombat, 1967. december W. Hazatér a görög király? (Folytatás az 1. oldalról) sajtóértekezleten elhangzó nyilatkozattal — az athéni katonai juntát, és lépjen kompromisszumra az ezrede­sekkel. Konstantin hajnali 2- ig maradt a hercegnél, tele­fonbeszélgetéseket folytatott, majd visszatért a nagykövet házába. Itt reggel két üzenet várta: az egyik Athénból, a másik Görögország washing­toni nagykövetétől érkezett (az utóbbi csütörtökön kije­lentette. hogy hű marad a királyhoz). A hírek szerint újabb kísérletekről van szó, amelyek a washingtoni kor­mány ösztönzésére azt céloz­zák, hogy rávegyék Kons­tantint az ezredesekkel való kibékülésre. Az olasz közvélemény álta­lában elítéli azt a bizonyta­lan módot, ahogy .a király az államcsíny-kísérletbe bele­vágott és azt, hogy a görög uralkodó előzőleg hónapokon át kiegyezett az ezredesi juntával és így hozzájárult megerősödéséhez. Ezt a véle­ményt fejezte ki csütörtökön este az a nagyszabású népi tüntetés, amelyre az összes baloldali pártok kezdemé­nyezése nyomán került sor. A megmozduláson több száz görög diák is részt vett. A több órás tünteti'«-, során a rendőrség megrohamozta a tömeget. A görög király magatartá­sát élesen bírálja az olasz sajtó legnagyobb része is. Fi­gyelemreméltó továbbá, hogy az összes munkáspártok a miniszterelnökhöz intézett in­terpellációkban követelték a1 görög ezredesek rezsimjével fennálló diolomáciai kapcso­latok megszakítását. Az AFP római jelentése szerint Konstantin király Rómá­ban telefonbeszélgetést folytatott délelőtt az ame­rikai kormány tagjaival, illetve az új athéni kor­mány képviselőivei. ■ A francia hírflgvnőkséggél ezt egv görög diplomata kö­zölte Rómában. Az AFP sze­rint nincs kizárva, a király Athénba történő visszatérésé­re sem. Ezt erősíti meg az is, hogy pénteken Brüsszelből, ahol a NATO miniszteri tanácsá­nak ülésén az amerikai és angol kollégáival is tárgyalt, Rómába érkezett Pipinelisz görög külügyminiszter. Azon­nal a királyhoz sietett, hogy tárgyalásokat folytasson vele. Athénből a hírügynöksé­gek azt jelentik, a középüle­tekben és hivatalokban visz- szahelyezték Konstantin ki­rály képét. Ezeket a puccs első óráiban eltávolították. Az AP szerint azonban a junta arra az álláspontra he­lyezkedik. hogy a görög ki­rályi család csak az ezrede­sek feltételei alapján térhet vissza, és a jövőben csupán formális szerepet játszhat az ország életében. Hanoiban szólnak a szirénák New Yorkban a DNFF programja Novemberben 15 „stratégiai falu“ lázadt fel Vietnami küldöttség Budapesten imin 1111111 “ ... U 3 Ili íilln« illlll T\ Hanoiban a helyzet tovább­ra is feszült — jelenti a VDK fővárosából a TASZSZ szov­jet hírügynökség. Reggel óta szünet nélkül szólnak a lég­védelmi szirénák. Az amerikai repülőgépek többször repültek el a város közvetlen közelében, délben pedig az amerikai lé­gierő tömeges légi támadási hajtott végre Hanoi ellen. t A rossz időjárás okozta kö­zel egyhónapos szünet után Hanoi ellen intézett újabb amerikai légitámadással kap • csolatban a pénteki hírügy­nökségi jelentések megjegyzik, hogy az amerikai gépek a VDK területe felett igen erős elhá­rításba ütköztek. Hanoi je­lentés szerint a támadó ame­rikai gépek közöl a légvéde­lem ötöt lelőtt. Az UPI azt írta, hogy Haiphongtól 56 ki­lométernyire délnyugatra ame­rikai gépek harcba keveredtek a VDK vadászgépeivel, s azok közül egyet lelőttek. A VDK által pénteken kö-r zölt összefoglaló katonai jelen­tés szerint a dél-vietnami fel­szabadító hadsereg november­ben 56 támadást intézett az amerikaiak és a dél-vietnami kormánycsapatok egységei el­len Can Thó tartományban. E támadások során harcképte­lenné tettek 1235 ellenséges katonát, elpusztítottak 29 ka­tonai járművet és sok fegyvert zsákmányoltak. Ugyanebbe’' az időszakban 15 »stratégiai faluban- lázadt fel a lakos­ság és szüntette meg a dél- vietnami katonaság ellenőrzé­sét. Harry F. Byrd demokrata párti szenátor a szenátusban csütörtökön bírálta az ameri­kai kormányt, amiért nem ve­ti latba befolyását Nagy-Bri- tahniánál a Vietnamba irá­nyuló angol szállítások miatt, Byrd adatokat közölt, ame­lyek szerint januártól novem­berig angol zászló alatt haladé 58 hajó érkezett szállítmá­nyokkal Haiphong kikötőjébe. Románia ENSZ-képviseleté- nek kérésére a világszervezet székhelyén csütörtökön meg­küldték a misszióknak a Dél- Vietnamd Nemzeti Felszabadí- tási Front politikai program­ját. A program megállapítja. aogy a nemzeti függetlenségért folytatott harcban a vietnami nép alapvető feladatai: az egész nép egyesítése, az ame-i rikai agresszorok legyőzése, a saigoní bábkormány megdön­tése, széles alapokon nyugvó nemzeti-demokratikus koalí­ciós kormány létrehozása, a független, demokratikus, bé keszerető, sem’eges és virág­zó Dél-Vietnam építése, egész Vietnam egyesítése a Vietnam ’rét része között minden kül földi beavatkozás nélkül foly­tatandó tárgyalások alapján. Pénteken hazánkba érkezet x nemzetközi Russel-birósá' második ülésszakán részt veti dél-vietnami küldöttség ké, tagja: Le Minh Phat és Phcrr Thin Yen asszony. Le Minh Phat, a delegáció vezetője a repülőtéren a Rus- sel-bíróság tevékenységéről kijelentette: — Pék’ mutató, nagyszerű kezdem' 'stnek tartjuk, hogy világ -mé­lyiségek egész sora lalko- zött az amerikai imperialistái és zsoldosaik elvetemült viet­nami bűneinek kivizsgálására és lelepezésére. Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés politika: bizottságának csütörtök esti ülésén Magyarország, Cseh­szlovákia és Jugoszlávia kép­viselői sürgették az általános és teljes leszerelés problémá­jának lehető leggyorsabb meg­oldását. Csatorday Károly ma­gyar küldött megállapította, hogy a nemzetközi helyzet az Egyesült Államok vietnami agressziója következtében az utóbbi időben jelentősen meg­romlott. Az amerikai haderők erkölcstelen, kegyetlen hábo­rút folytatnak a vietnami nép ellen. A Dél-Vietnam, Thaiföld és más támaszpontokról fel­szálló intervenciós gépek tá­madásokat intéznek egy szu­verén állam: a VDK ellen. Hangoztatta, hogy a tizen­nyolc hatalmi leszerelési bi­zottságnak folytatnia kell a vitát dz Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában levő ide­gen katonai támaszpontok fel­számolásának kérdéséről. Fedorenko, a Szovjetunió képviselője szintén az Á.zsiá- ban, Afrikában és Latin-Ame­rikában levő idegen katonai támaszpontok felszámolását és a föld alatti nukleáris robban­tások megtiltását szorgalmaz­ta, majd megállapította, hogy az Egyesült Államok nyílt ag­ressziót folytat a vietnami nép ellen. Fedorenko ezután emlé­Az Uruguayi KP egységre szólít Az uruguayi kormány el­rendelte a Szocialista Párt és több más baloldali csoport feloszlatását, ' betiltotta az Epöca és a Sol című lapokat. A rendelet alapján legalább 10 embert letartóztattak. Az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának végrehajtó bizottsága leg­utóbbi üléséről kiadott nyilat­kozata megállapítja, hogy a kormány legújabb rendelete súlyos csapást mért a sza­badságjogokra, megsértette az ország alkotmányát A kor­mány — hangzik a nyilatko­zat — meg akarja fosztani a népet attól a jogától, hogy narcoljon azok ellen, akik az országot gazdasági csődbe ve­zették, az oligarchia ellen. Az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának végrehajtó bizottsága felszó­lítja a munkásosztályt, min­den szervezetét és minden állampolgárt: egyesüljenek a demokratikus szabadságjogok helyreállításáért, a társadal­mi és gazdasági átalakuláso­kért vívott harcban. (MTI) keztetett arra, hogy a Kuba szigetén levő Quantánamói amerikai támaszpont nyílt provokáció a szabadság szige­te ellem. Az idegen támasz­pontok felszámolása megnyit­ja az utat a katonai tömbök felszámolása felé. A Szovjetunió, Lengyelor­szág, Csehszlovákia, Bulgária, az Egyesült Államok, Anglia ás 9 más ország képviselői csü­törtökön javasolták, hogy £ közgyűlés 22. ülésszaka 1963 márciusában folytassa mun­káját az atomsorompó-szerző- dés tervezete kérdésének meg­vitatásával. A határozati javaslatot a közgyűlés politikai bizottságá­ban terjesztették elő. Mód Péter, Magyarország képviselője a nyugati hatal­mak azon törekvéseiről be­szélt, hogy, katonai célokra használják fel a gyarmati te­rületeket. Így az Egyesült Ál­lamok világszerte számos szi­getet katonai támaszponttá alakított át militarista törek­véseinek megvalósítása céljá­ból. Nyugat-Németország részt vesz a mocambique-i felszaba­dító mozgalom elnyomásában hogy biztosítsa érdekeit az ot­tani urániumtelepek kiakná zásában. A közgyűlés csütörtöki ülé­sén egyhangúlag, 86 szavazat­tal, ellenszavazat és tartózko­dás nélkül elfogadta a jogi bi­zottság által kidolgozott nyi­latkozatot, amely menedékjo­got biztosít mindazoknak, akii: az üldözés elől más országok­ban keresnek oltalmat A nyilatkozat megtagadja a me­nedékjogot mindazoktól, akik ről fel lehet tételezni, hogy a béke elleni háborús büntet tét vagy az emberiség ellen’ bűnt követtek el. (MTI) Karácsonyi Játék és ajándék vásár Fajátékok, óraműves és elektromof babák, szánkók, korcsolyák, (65861 sífelszerelés, töltőtoll-készletek, fényképezőgépek, fényképalbumok, mlékkönyvek, ct szövet Kezeli boltokban! DECEíftJEK 16 Szombat Etelka A Nap kél 7.26, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 15.03, nyug­szik 7.15 óra­kor. Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Erő­sen felhős, párás, hideg idő, leg­följebb hószálüngózással. Nap­közben kissé megélénkülő szél. Főként az ország nyugati felé­ben több helyen köd, zú: tnara. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0—mínusz 5 fok között lesz. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási tés Lottó T óság tájékoztatása sze- .Lisszen ti vámon a Pető­fi Sándor Művelődési Ház­ban megtartott lottósorsolá­son az 50. játékhéten a kö­vetkező számokat húzták ki: 6, 20, 28, 46, 80. A portugál rendőrség rémtettei A francia fővárosba érke­zett hírek szerint Salazar po litikai rendőrsége a politikai foglyok megkínzása során a nőket sem kíméli. A még jú­nius 20-án letartóztatott Ma riana Janeiro sorsáról sokáig semmit sem lehetett hallani öt hónappal letartóztatása ütán végül a PIDE, a portu­gál titkosrendőrség lerakta családja lakásának ajtaja előtt egy Lisszabontól délre fekvő faluban. A kifutó csa­ládtagok Mariana Janeirót rettenetes állapotban talál­ták, valóságos élő csontváz volt, úgyszólván felismerhe- tetűen. Alig tudott a lábán megállni, fogalma sem volt róla, hogy hol van és ho­gyan került oda. Csak annyi­ra emlékezett, hogy kínzásul sohasem hagyták aludni és kegyetlenül verték. Aida Paulo bátor kommu­nista aktivista nő, aki 17 évig illegalitásban élt, és tíz évet börtönben töltött, jú­liusban újra a rendőrség ke­zébe került. Három hónapja állandóan kínozzák. Sikerült más foglyok segítségével egy üzenetet kijuttatnia a követ­kező pár szóval: ez a vég! (MTI) f- ­— Ma ülést tart a Haza­fias Népfront megyei bizott­sága. A napirenden a nép­frontbizottságok tevékenysé­gének, az új gazdaságirányí­tási rendszer bevezetésének megvitatásán kívül szerepel a IV. népfrontkongresszus előkésczátésének megbeszélése is. — VI. Pál pápa felszólí­totta a katolikus világot, hogy a jövőben minden ja­nuár 1-ét »a béke napja­ként- üljön meg. — Előreláthatólag négymil­lió forinttal teljesíti túl kiskereskedelmi tervét a Ka­darkút és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Éves tervüket már a harmadik negyedév végére teljesítették. — Hetven forint község­fejlesztési felhasználás jut egy lakosra a nagyatádi já­rásban. Hat évvel ezelőtt mindössze kilenc forint ju­tott. — Diákok a laktanyában. A toponári Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum tanulói meglátogatták a magasabb egység egyik alakulatát. Itt fegyvertechnikai bemutatót tartottak számukra, majd a KISZ-titkár arról beszélt, hogyan sikerült megszerez­niük a KISZ központi bizott­ságának vándorzászlaját — Terven felül 400 nár cipő. November végére telje­sítette tervét a Kaposvári Bőripari Ktsz marcali rész­lege. Négyezer pár csizmát készítettek, ezen felül 400 pár férficipő gyártását vál­lalták az év végéig. A csiz­ma- illetve a cipőkészítésen kívül az idén 10 000 pár láb­belit javítottak meg. — Termelőszövetkezet! fia­talok tanácskozása Igáiban. Ma Igáiban tanácskoznak a kaposvári járás termelőszö­vetkezeti fiataljai. A tanács­kozáson részt vesz több tsz vezetősége is. Többek között szóba kerül a fiatalok és a termelőszövetkezetek viszo­nya, R az ifjúsági munkacsa­patok munkájának megvita­tása is. — Szakadékba zuhant a cnkorszállitó. Tegnap reggel Somogvjád és Juta között Otucsák József a 13. sz. AKÖV tehergépkocsijával át­tért az út menetirány sze­rinti bal oldalára, ezzel az út szélére kényszerített egy vele szemben haladó pótko­csis cukorszállító tehergépko­csit, amely egy háromméte­res szakadékba zuhant.. Sze­rencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban eléri a tizenötezer ,forintot Üli MŰVELŐDÉS — szórakozás Csiky Gea^éiy SCSAft- D^SXiRALYNO. 19 órakor (ber- leusLÜnet). Daimaiition 19 óra­kor: AZ ALlOZAí' VISSZA­VER. MOZIK Vörös Csillag: BECSÜLETBE­LI ÜGY. Előadások: 5 és 7 ura­kor. (XII, 17-ig.) Szabad Ifjúság: A HÁLÁL RÉSZÉRE FENNTARTVA. Elő­adások: 4, 6 és 8 órakor. (XII. 17-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 15.15: A Magyar Hirdető mű­sora. — 15.25: A kulisszák mö­gött. A fekete művészet. — 16.25: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. — 16.40: Zenekedvelő gyerekek. — 17.25: Híreit. — 17.30: Michelangelo és kora. — 17.45: Dr. Molnár Erik. Emi ékmű sor. — 18.40: A Tv je­lenti. — 19.25: Cicavízió ... — 19.35: Don Quijote. X. rész. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Va- cso-ravendég. — 22.05: Lemezal­bum. Részetek Bizet: Carmen c. operájából. — 22.50: Tv-híradó, 2. kiadás. — 23.10: Jó éjszakát, felnőttek! A FUnstcxne cs-alád. »Kupáncsapó guba«. Zágráb 17.40: Az ügyeletes utca. — 17.40: A Crna Gora-i tengerpart dalai. — 18.15: Gyermekeknek. — 19.15: Felvevőgéppel a vilá­gon át. — 20.40: Szerelem, ah, szerelem. — 21.40: Maruska Sin- kovió énekel. — 21.55: Bonanca. Az új sorozat első epizódja. Osztrák tv 16.20: Két mese; szovjet rajz­filmek. — 16.35: A repülés biz­tonsága az NSZK-ban. — 17.25: Sakk mindenkinek. — 17.40: Táncoktatás. — 18.25: Esti me-se. — 18.40: Van új a Nap alatt.— 19.21: Az ön számára jegyeztük fel. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: A javíthatatlanokcsaládi tör­ténet. — 21.40: Sportműsor. — 22.10: Tv-híradó. — 22.30: Éj­szakai program: A caredói ha­lállovaglás. Vadnyugati film. Névadó a nagybajom! iíj úsági klubban Könyvbarátok köre néven 1964-ben született meg a nagybajom! fiatalok fóruma. Rövidesen irodalmi presszóvá alakult át, majd ebben az évben az ifjúsági klub ei­gnet vették föl. Hatvan nagy­bajomi fiatal iratkozott be eddig a klubba. Az idén a megye négy legjobb ifjúsági klubja közé sorolták őket. Tegnap különös ünnepi estre gyűltek össze a fiata­lok; elhatározták, hogy név­adót tartanak, s fölveszik József Attila nevét. A klubesten megemlékez­tek a harminc éve halott költőről, irodalmi összeállí­tás mutatta be József Attila munkásságát, majd a k’ub vezetője kiosztotta az új tag­sági igazolványokat a fiata­loknak. — 48 tsz-járadékosa volt 1960-ban a csők öl yi VII. Pártkor grasszus Termelőszö­vetkezel •■ek. Az idén már 168 idős parasztember kap járadékot és nyugdíjat Az elmúlt hét év alatt gyarapo­dott a tsz-tagok száma. Az új belépők átlagéletkora ala­csonyabb, mint korábban az egész tagságé volt. — Kétnapos vendégszerep­lésre Bodajkra ég Veszprém­be utazott ma a Fonfrnunkás Kisszínpad. Mindkét helyen az eddigi műsoraikból ké­szült összeállítást mutatják be. — Értesítjük vásárlóinkat, hogy marcali TÜZÉP-telepürkön ma­gánosok és Kö’üle.ek részére is többféle méretű G és GM ielú vasbeton gerenda kapható Kor­látlan mennyiségben. Telefon: Marcali 12. (149295) — A KPM Autóközlekedési Tanintézete hivatásos gépjármű­vezetői tanfolyamot indít Kapos­váron. Jelentkezés f. hó 3Ó-ig, Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Tele­lőn 11-147. (149190) — Fiatalok, figyelem! Az Ifjú­sági Ház vezetősége közli, hogy a n. somogyi amatőr könnyűze­nei fesztivál 'elődöntői december 17-én lesznek. A döntő december 20-án kerül megrendezésre. Fel­tépnek táncdalénekes fiatalok a megye minden részéről. Jegyeit 5 Ft-os árban válthatók az tló- adás előtt. Mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. (14922$)

Next

/
Thumbnails
Contents