Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)

1967-12-03 / 287. szám

YasArnap, 1967. december 3.

8

SOMOGYI NÉPtAF

Földes Mihály:

Ahol a Dnyeszter vize zúg

Azon a frontszakaszon, amelyen a szemben álló seregeket a Zbrucz választotta el, hosszabb ideje viszonylagos nyugalom uralkodott. Különösen abban a szögletben, ahol a Dnyeszter magába fogadta a Zbrucz agyagos, _ zavaros, gyorsan csacsogó vizét. Persze, a helyi csatározások egészen nem szüneteltek sem nyár végén, sem ősszel, de inkább csak a tüzérek »-piszkálták-« egymást Fekete Balázs öreg honvéd szerint »-ha kőid, ha nem köll«.

Nemsokára aztán igazán nagy lett a csend. Megjöttek a fagyok, a nagy sáros mezők megráncosodtak a hidegtől és reggelenként zúzmara ülte meg a bakák bajuszát a mellvérten, a figyelőállásban, a padkán. Égbekiáltóan szomorúak tudtak lenni ezek a ködös, fagyos reggelek a közeli község szívet tépő romjai felett. Fekete Balázs a 72- eseknél — csak a jó ég tudja, miképpen került oda alföldi parasztember létére a hegyiek közé — súlyos kedéllyel szemlélődött a világban. Oly nagyon kikezdte már a bánat »a nyüves dög háború miatt-«, amit bajos leírni, mert vannak bizonyos betegségei a léleknek, amikre nincsenek értelmes szavak. »Haza kéne már menni« — gondolta Fekete Balázs —, »rrtert még egy telet nehezen bírna már ki a kurafi test az árokban. Odahaza meg végképpen el- bitangoü. minden ...«

Ilyen hangulatban tengettlengett azon az éjszakán, amikor túlnan, a futóárokban, nagy vidám hejehuja kerekedett.

Alig egy kőhajftásnylra húzódott az oroszok árka, innen a Zbruczon, még csak nagyon éles fül sem

kellett a neszek meghallá- sára. Fekete Balázs fülelt, hümmögött, csóválgatta a fejét, s mi tagadás — erősen böködte a kíváncsiság megtudni, ugyan mitől van a »muszkáknak« olyan éktelen jókedvük? Azt mondta a komájának, a mellette őrködő Vas Fétemek:

— Hallod-e, ezek vutkit kaptak.

— Fene a jó dolgukat.

— Roham előtt szokott megesni az ilyesmi.

— Akkor nyitogassuk csak a szemünket.

Bizony, erősen nyitogat- ták. Abban igazuk volt, hogy minden roham előtt pálinka járt a harcosoknak. Ez a szokás dívott mindkét oldalon. De azért a rohamokat tüzérségi »heccelő- dések« szokták megelőzni, erről pedig szó sem volt ekkor. Mi történhetett odaát, mit jelent a nagy vidám zsivaj, ej, csak virradna már meg.

Megvirradt.

Amikor a két vitézt leváltották, reggel, erős köd gomolygott által a Dnyeszter fekete vizén Bukovina felé. Az árokban mindenki tudott már az oroszok »lakodalmáról«, csak az okát nem értették. Dara a Miska, a zászlóaljtörzs ordonánca sokat sejtetően suttogta a századírnoknak:

— Valami van ...

— De micsoda?

— Nagyon titkolóznak a tiszt urak.

— Nem lehet kiszimatolnl semmit?

— Az égvilágon semmit Csak egy bizonyos pálinka- osztás lesz früstökre.

kete Balázs nem sietett a művelettel, hozzá sem értette a száját a porcióhoz. Inkább a túlnan levő titok birizgálta. Valami nagy dolog történhetett odaát Múlt az idő, dóltájban felszállt á köd s hiábavalónak bizonyult a sok találgatás, a titok megmaradt titoknak.

Egyszer csak felbukkant a^ orosz sáncokból egy kucs- más fej és szilajon ordít: »Zarcskdösa!« Ilyesvalaminek hallotta Fekete Balázs a sok szót. Megmosolyogta, de azért az illem kedvéért átkiáltott a cimborának:

— Mi a bajod?

No erre aztán megindult a kedélyes »párbeszéd«. Onnan ide szaporán a sok »Zbrcskdzrac«, innen meg oda »Vakapád, vakanyád«. A kucsmás elunta a süket tereferét, kiugrott az árokból, és a sánc tetejéről erősen, hadonászva integetett. Se puskát, se gránátot, semmiféle gyilkos szerszámot nem észlelhetett nála a figyelő szem. Ellenben lekapta nagy bozontos hajáról a kucsmát és lóbálta.

Integetett egyre, és lelépett a sáncról. Ekkor aztán bizony nehéz lenne megmondani miért, mintha parancsot kapott volna rá, kiugrott a senki földjére Fekete Baláza is. A kucsmás jött errefelé, Fekete Balázs ment arrafelé, és a két árokvonalat közepén találkoztak. A kucsmás keresztbefonta a két karját a mellén, hajlongott, Fekete Balázs meg tisztelgett neki. mintha feljebbvalója lenne. Egyidejűleg mindkét ároksor mentén megtelt fejekkel a vonal: magyar fejekkel itt, oroszokkal ott. Nevetett a sok hadfi, tetszett nekik az »óriási cirkusz«, úgy lá- szott, néhány percre ezét- ssakadozik a koleraunalom melletnyomó köde.

Fekete Balázs mgnézte a kucsmóst. Időses. Csupa szőr

COOOOOCÍOOOOOOOCOOOOCOCOOCOOOOOOCOCOOOOOOOCOOOCOOOOOCOOOOCOOOCOCOOOC

APA ÉS FIA

Valóban, némi vizes rum került hamarosan a kulacsok fenekére, nem sok, sőt módfelett kevés. Némelyik harcos egyetlen löttyintés- sel lezúdította a torkán. Fe(Folytat&s a 7. otdolról.)

t— Nos? — kérdezte a tiszt.

— Nem! — mondta a fiú.

— Csőre tölts! •sr- harsant a vezényszó. És aztán:

— Célba!

A fiú felpillantott: három cső meredt rá.

— Várj!

A tiszt meghagyta — további vezényszóig emeljék a fegyvert az elítélt feje fölé. És mintha különös gondja lett volna arra, hogy a fiú életben maradjon, elismételte, amit mondott. Sőt, mintha örülni látszott volna a váratlanul beállt fordulatnak. Mosoly bujkált lányosán csinos, sápadt arcán. De amint bokáig érő zöld köpenyben állt, a villogó bádog V betűvel a piszkos sapkáján, olyan volt, mint a kérlelhetetlen végzet.

Űjabb szavára a katonák rögzítették a zárat. Majd vezényszóra lábhoz eresztették fegyverüket. A tiszt torkán mintha akadozott volna a szó, amint vezényelt. Szinte meghatotta a fiú megszólalása.

— Nos?

Tíz napja folyton ezt a kérdést intézi

hozzá, és tíz napja mindig ezt a választ kapja: »Nem1« Órákon át: »Nos?« és órákon át: »Nem!« Tíz napon át: »Nos?«, és tíz napon át: »Nem!« És most ez a váratlan: »Várj!«

a ‘iszt azt parancsolja, hogy verje agyon az apját. Nyilván szenvedélyévé vált, hogy szeme láttára ölesse egymással a foglyokat, és fölényes mosollyal gyönyörködjék az öldöklésben. Korábban az apától követelte, hogy verje agyon a fiát, az öreg azonban elszántan megtagadta, és szemközt köpte. Azóta esett a választás a fiúra. »Megkímélem az életedet« mondta a tiszt. És most ezt kérdi tőle:

— Nos?

A fiú motyog valamit magában.

— Tudod, mit ígértem — emlékezteti az usztasa hangosan, hogy minden halálraítélt hallja.

— Nem bírom — nyögi W a fid, és kétségbeesett pillantást vet az apjára. Az mozdulatlanul áll, mint a megkövült átok

— Várj.

— Meggondoltad?

— Ide azt a taglót — mondja a fiú.

— Ha agyonvered, életben maradsz.

— Ide a taglót — mondja a fiú isrrv'* magára parancsolt nyugalommal, hogy k: ne törjön belőle a. sikoltás.

Az usztasa leoldatja kezéről a drótot Egy katona o da viszi a taglót. A fiú szorosra zárja vér télén ajkát.- , .

W %'a - »**" f

WmKm i WMIIbmW

r * -liif

& v x

' ■'c /4' \ '

w&M, > M

£3 r,, 7* |

•V*

's-,

.

wmrnmtw mm.

* jg v

jp§# wßmsím A

•■-.if t

• ...

pH ^

V. - t

Stotz Mihály: TENGERPART 1967

a z apa csak nézi. Komoran. Meg- vetéssel teli szemekkel. A fiú azonban nem igyekszik megindokolni arca egyetlen vonásának rezdülésével sem a döntését. Arca szenvtelen. Sőt, mintha nem is sajnálná immár ... »hiszen verte az anyámat, iszákos volt... megváltja az életemet... hiszen miatta estem csapdába...«

A tiszt vállon fogja és előbbre húzza.

Az öreg egyedül maradt. Szeme, ki tudja, miért könnybe lábadt. Egy nagy könnycsepp legördül a járomcsontján, s a felsó ajak ivén belevesz a sűrű borostába.

— Markold meg a taglót! — szól rá a tiszt a fiúra, és elmosolyodik. Mindig ezek a legkéjesebb pillanatok számára, amikor az áldozat erőben és akaratban hirtelen megtörik. Megalázkodik, végső elveszettsé- gében.

— Két kézre!

A katonák unalommal nézik a jelenetet. Felindultnak, vagy talán boldogtalannak is csak egy fiatalabb katona látszik.

— Két kézre!

—*Jó — mondja a fiú.

Ereje azonban nemigen van hozzá. Reszket a keze. Egész testében remeg.

Miközben a lengő taglót figyeli, félszemét a tiszt az öregen felejti: az mozdulatlan, halálával megbékélten ill, mint a tapasztalt ember, aki netn is várt mást az élettől. És amikor magasba lendül, a taglón két tekintet találkozik egymással: az cregé 'meg a tiszté. Az öregé csupa meg- rdás, a tiszté kaján öröm.

ta -rmesztö csend támad — a fiú a /) tiszt felé lendíti hirtelen a taglót. Az első ütés után az usztasa talpon marad, csak a feje csuklik le, és megtántorodik. Halott fényű szemmel a ‘iára szörnyed, s aztán lerogy — kalimpáló lába barázdákat húz a sárba.

A fiú még két ütést mér rá, s azután, hogy közéjük dobja a taglót, odaszól kimerült hangon a katonáknak:

— Lőjetek!

Ekkor ráveti döbbent tekintetét az api is, s ajka fájdalmas mosolyra húzódik.

Milden Olyieii, a Jugoszláv trószóvetsée ( Főtitkára, a középkorú szerb irőnemzedék Jeles j tagja. Számos regénye é* novelláskötete jelen: meg. Az első naptól részt vett a felszabadító há- ] borúban. Művel gazdag háborús élményanyagá- ból merítik témájukat. Az Itt közölt novellája! eddig húsz nyelven Jelem meg. a lengyelek kls-( fUmekra is átdolgozták.

és ránc. Telebarázdálták a gondok az arcát. Kék a szeme. Csillog vidámnak látszik, de a mélyén mintha ott lappangana az 1914 óta felgyülemlett teméntelen baj és bánat. És a kucsmás szintén megnézte a magyart. Időses. Fekete a szeme. Zúzmarás még mindig a bajsza. Borostás. És mély gödrök lepik az arcát mindenütt. A nehéz Ólet nyomai. Ekkor az orosz előkapta kulacsát, húzott belőle egy keveset, és odaadta Fekete Balázsnak

— Mir! — mondta neki.

— Én aztat nem tudom, testvér — felelt rá a magyar —, de ha már megkínálsz, isten neki.

Ivott. S ezzel a kulacs k* is ürült. A másik ekkor elő- kotort egy fényképet. Nyilván a felesége meg az öt gyereke volt rajta. Fekete Balázs is elővette az ő fényképét, amin ugyancsak a feleség és öt gyerek szorongott egymás mellett. Bólogatott az orosz, bólogatott a magyar. Kölcsönösen megkínálták egymást cigarettával, szaporán társalogtak — egy szavát sem értve egymásnak. De az orosz egyre azt hajtogatta »Mir! Mir! Mir!« Fekete Balázs a szót nem értette, de a széles, szíves mosolyt látta, és jót húzva a saját kulacsából, a maradékot oda adta a másiknak.

— Te Balázs, hallod-e, — ordított Vas Péter —, mit lefetyel az a »muszka«?

Fekete' Balázs visszaordí tott:

— Folyton azt hajtogatja »mir, mir, mir« — a jó fene tudja mit akar vele!

Csakhogy erre nyomban megszólalt a Jaszkóka, Burák és Topa, a három szlovák katona. Hol szlovákul, hol oroszul, hol magyarul kiáltozták: »Béke! Béke! Békék Pillanatok alatt felbomlót! minden rend. Innen és onnan kitódultak a katonák az árok elé, elözönlőitek a senki földjét, és egyszeriber mindenki megértett mindent

— Kitört a béke! — ordította Fekete Balázs. — Ez volt hát a titok]

És megölelte az ötgyerekes oroszt, aki visszaölelte az ötgyerekes magyart Minden egyebet elvégeztek a tolmácsok, és ezen a napon, 1917. novemberében, néhány nappal a bizonyos pétervári események után egészen váratlanul — kisütött a téli nap a Dnyeszter és a Zbrucz

találkahelyén. Magyarul énéként a magyar, oroszul as .orosz és megkezdődött a nagy barátkozás. Fekete Balázs megértette, most már nem lehet nagyon messze az idő, amikor hazatérhet a falujába. Nagy melegség öntötte el a szívét s csak ennyit tudott mondani a kucsmásnak:

— Az isten ádjon meg benneteket, testvér...

Ahmed Erikeev:

ŐSZI LOMBOK

A fényben tágra táruló mezőn, im, hamvas kékség, kibomló távolok.

Derűs napok, miért kell, akár az őszi lombnak, lehullnotok!

Elszállnak mind, csordultig töltve minket váratlan fájdalommal; vissza egy se tér. Hasztalan száll a fürkésző tekintet — ködöli a messzeség.

Örök törvény, belebékél az ember;

Am a szívében érik a remény: hullhat a nap, ha virágként pereg le, s gyümölcs marad helyén!

Tamás Menyhért:

GÖRÖGORSZÁG

Bár nem láttam köveid káprázatát, kisebesedett, konok tested,

mint dőlnek hagyat t rajtad az ájult ciprusfák, mint vörösük a sírástól éjszakáid szeme, ütődnek sziki idhoz a meg yötört emberarcok, mint hal meg mindennap . állaidon a virradat, fuldoklik homlokodon a c rral hekent értelem, vérzik melled a könyörületet nem ismerő fegyverektő' retteg iszonyú szakadeknid fölött az ég.

... Neb láttalak, aggódó képzeletem visz hozzád,

egyesít partjaid nyugtalanságával,

hol kötött lábbal is szirUkit lejt fiad, Zorba;

kötözött

’ábbal is

tánc

\ tánc,

omokra zuhant tündöklés az önkívület,

ötözött ' ábbal is 'ánc a ‘■'ne —

kíséretül a mélység rtmu'át zúgja a tenger ■'■s szabadságából rre tért hullámaival mossa sebeidet.