Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)
1967-12-31 / 309. szám
Vasárnap. ’96T december 31. 7 SOMOGYI NÉPLAP O ly Spesen múlnak az évek, az ember hovatovább képtelen megkülönböztetni egyiket a másiktól. Mégis, azt hiszem, az esztendő, amelytől most búcsúzunk sokáig emlékezetes marad számunkra. Sok minden megesett benne — ezekre még visszatérek —de »különleges ismertetőjele«; ez volt a régi mechanizmus utolsó esztendeje. A régi mechanizmust sokan szidtak azokban az években, amikor ő volt az úr, de halála órája közeledvén, rá kellett ébrednünk, hogy régi volt, igaz, de nem is volt az olyan rossz. Nem mondom, jó dolog az áj mechanizmus, de tartok teáé, hogy egy kissé fárasztó Vesz. Mert például tervet teljesíteni nehéz dolog volt ugyan, de még mindig könnyebb, mint tervet kitalálni. Termelni nem volt könnyű, de még mindig könnyebb, mint azt termelni, ami kell. Mert eleddig egyszerű és tiszta volt minden: Krapancsák elvtárs, a minisztériumból megtelefonálta nekem a gyárba, hogy mit kell termelnünk. És én azt termeltem. De az új mechanizmusban nem így lesz. Krapancsák Hantos György: elvtárs nem fog telefonálni semmit, nekem azt kell termelnem, amit valami Piac kíván. De ki az a Piac elvtárs? Lehet annak a fejével beszélni, meg lehet annak majd magyarázni, hogy nézd kedves Piac edvtárs, ón elhiszem, hogy neked laticel ülöpárnára van szükséged, de mi mégis inkább jancsd- szöget gyártanánk, mert az már be van lőve nálunk. Ha legalább tudnám miféle ember ez a Piac, mivel lehet a lelkére vagy a zsebére hatni: de őszintén szólva, én nem bízom az ilyen vadidegen alakokban. Krapancsák, az mégiscsak jobb volt, nem mondom nagy hólyag, de legalább szót tudtam érteni vele. Különben már nincs a minisztériumban. Leépítették, mert nem volt szükség rá. Most itt dolgozik a mi gyárunkban. Nagyon sokat vitatkoztunk az új gazdasági mechanizmusról. Nemcsak én meg a Krapancsák. Hanem a Vere* Péter meg a Bognár József is, a Népszabadságban. Nagyon érdekes vita volt, mert kimondták azt, amit sokan mások is éreztek, de nem tadtak ilyen szépen megfogalmazni. Hogy is mondjam csak, mi volt a lényege? Veres Péter azt mondta, jó dolog ez a mechanizmus, meg az anyagi érdekeltség, de mi lesz a közösségi szellemmel? Bognár József meg ellenkezőleg azt mondta, jó dolog az a közösségi szellem, de azért nekünk külföldönt nem adnak se vasércet, se gépet, te gyapotot. Az erober a legnagyobb bizonytalanságban volt, nem tudta, kinek higy- gyen, de szerencsére, akkor jött a Rényi Péter, a Nép- szabadságban, és kiosztotta: ennek igaza van ebben, annak igaza van abban, de viszont ennek nincs igza ebben, amannak nines igaza amabban. Így aztán mindjárt világosság gyűlt az én kiig agyamban is... Mert a dolgok bonyolutak ám, kérem szépen — ezt nem ő mondta, ezt én mondom —, nerocsak a mechanizmus, hanem más egyéb dolgok is szörnyen bonyolultak. Itt van például a múlt évben bevezetett rendelkezés: az anyai érdekeltségről. Hogy a dolgozó anyák otthon maradhatnak a baba mellett, nem vesztik el az állásukat, sót még fizetésük egy részét is megkapják. Voltak, akik nem bíztak ebben az intézkedésben. Magam is így voltam vele eleinte, mert — ha még jól emlékszem — a gyermek úgy születik, hogy hónapokkal az örvendetes esemény előtt az ifjú férj egy holdas éjszakán átöleli bájos feleségét, összesimulnak, s így szólnak egymáshoz: »»Szeretsz«? »Szeretlek!« És most? Az ifjú férj elolvassa a Magyar Közlönyt, hazamegy, leveti a mellényét, és közli nejével: »Kérlek szépen megjelent p 3/1967. I. 29. M. T. számú rendelet, amely kedvező lehetőségeket biztosít a dolgozó anyának. Nosza, növeljük az ezer lakosra eső népszaporulatot ...« És növelik. Lám, nem nekem, nem az aggályoskodóknak volt igazuk. A rendelet óta a születések száma örvendetesen emelkedett. Népszaporulatunk — jóllehet még mindig elég alacsony — felfelé ível. És hogy milyen hálátlan az ember: senkinek nem jutott eszébe, hogy ezeket az újszülötteket a régi mintára, a jelenlegi egészségügyi miniszterről Szabó gyerekeknek nevezze el... (vagy legalább is SZOT-gyerekeknek, mert az intézkedés a szakszervezetek közreműködésével született meg.. J Persze sok egyéb is történt a múlt esztendőben, számba venni is nehéz, csak ami hamarjában az eszembe jut Mi is történt például a mezőgazdaságban... Ja, igen: most almából volt katasztrofálisan jó a termés, amint néhány évvel ezelőtt dús szőlőterméssel vert meg bennünket a természet Voltak, akik felelősöket kerestek, pedig erre semmi ok. Az egyetlen felelős: a rakoncátlan, fegyelmezetlen, rosszindulatú természet amely nem képes lépést tartani a járulékos beruházások lemaradásával. Rendben van, hogy süt a nap, jó, süssön, az neki a dolga, de nem csak úgy bele a vakviláglba. amikor neki tetszik... Legmagasabb szinten oda kellene mái4 hatni, hogy a nap annyit és akkor süssön, amikor és ameny- oys a jelenlegi raktárkapacitás mellett megkívántat k. Minden egyéb napsütést szigorúan meg kell torolni... Ez olyan elképzelhetetlen? Már hogyan volna az a repülő csészealjak korában? Mert 1967 a repülő csészealjak éve volt De nem nálunk! A mi kenyerünk nem a repülés, hanem a hajózás. Kicsiny, tengő- nélküli országunk 1967-ben is két olyan hajózási teljesítménnyel rukkolt iki, amely a legöregebb tengerjáró nemzetnek is dicsőségére válnék. Az elsőnek, csak kisebb jelentősége van: Székesfehérvár elnevezésű hajónk »személyében« első ízben kerülte meg magyar hajó Afrikát Ez sem kis dolog, az azonban már valóban hajózási bravúrnak számít ami az ósszel történt: egy hajót Budapesttől 35 kilométerre kintfelejtettek a Dunán, és 15 órának kellett eltelnie, mire a zátonyra futott honfitársaink partot értek. Repülő csészealj helyett vánszorgó mosó- teknő... Edény az is! Ezenkívül még sok minden érdekes történt az óévben. A Ferencváros nagy fölénnyel nyerte a bajnokságot Népi ellenőrök vizsgálták, máért rossz a kenyér minősége. Díjat nyertek külföldön, és megbuktak itthon az új magyar filmek. Népi ellenőrök újra vizsgálták, miért rossza kenyér minősége. Hozzáfogtak a Keleti pályaudvar átrendezéséhez minden teljesen megváltozik, kivéve a legcsúnyábbat, a Keleti pályaudvart. Felépült a budai kör alakú szálló. Megnyílt az ország legkisebb színháza, de ettől sem javult meg a kenyér minősége. A jugoszláv turisták száma ugrásszerűen megszaporodott. Betiltották a szeszes italok behozatalát. Jól fizetett a lottó. Kevesebb betétkamatot fizetett az OTP. Egyszóval voltak örömök, de voltak hibák is. Az új év küszöbén fogadjuk meg, hogy az utóbbiakat kiküszöböljük. Segítségünkre lesz a gazdasági reform. Éppen ezért olvasóinktól az idén nem úgy búcsúzunk, hogy BUÉK1 hanem úgy. hogy B.O.M K Boldog új mechanizmust kívánunk! Novobáczky Sándor Mitől nő a karácsonyfa Nem tudom, mással is így van-e, de így szilveszter előtt nálunk mindig el kezd dőlni a karácsonyfa. Karácsony és szilveszter között a legtöbb munkát az embernek a karácsonyfa kiegyenesítése okozza. Azonkívül az ünnepi ebédek kikeverése. Nálunk például már gyermekkorom óta az volt a szokás, hogy édesanyám attól tartva, hogy éppen szentestén maradunk éhesen,i annyiféle böjti ételt készített, hogy én minden esetben elrontottam a gyomrom. Most már, hál istennek jól vagyok, s fáradtan ugyan, de elégedetten állok a karácsonyjá felett. Azért felette és nem alatta, mert a kis fenyőcske csak hetven centi magas. Az asztalka, melyen áll: körülbelül hatvan centiméter. Ez összesen egy méter és harminc centiméter... Távol legyen tőlem minden dölyjös dicsekvés, éppen most.: de ennél én jóval magasabb vagyok. Azt sem dicsekvésből mondom, hogy volt már nekünk ennél magasabb fánk is. Mikor a kislányom hetven centi magas volt csupán — nem is olyan régen —, o karácsonyfa százhetven centiméteres volt. Most a kislányom százhetven: a fácska viszont csak hetven. Azt hiszem, így van ez rendjén. Majd ha a kislányomnak lesz kislánya, ami néhány év múlva — bármilyen megdöbbentő is ez számomra — könnyen megtörténhet: a fa csúcsa újra felszökik a mennyezet felé. S megint nehezebb lesz díszíteni. Egyszóval: ez az én fenyöfanaptáram. A fák növekednek, a fák kisebbednek eme ünnepen. Addig növekednek és addig kicsinyednek, amíg az ember szinte észrevétlenül eltávozik. Persze jól viselkedni pokolian nehéz dolog. Mert azt még csak megállja a halandó — ha minden jól megy —, hogy ne lopjon, ne öljön. De azt is a lelkünkre kötötték, hogy felebarátunknak se feleségét, se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánjuk meg. Ami engem illet: soha senkinek a jószágát nem irigyeltem meg. Mezőn, nem mondom, szívesen heverészáem világéletemben. De sohasem kívántam, hogy a mező az enyém is legyen. Megelégedtem a fűszállal is, amit rossz szokásból rágcsálni szoktam. Azonkívül nem kívántam sem más házát, sem más Trabantját. Nem mondom, ezeket a gyönyörű, modern öröklakásokat mar sokszor megirigyeltem, Dehát a parancsolatban amúgysem esik szó öröklakásról... Ami pedig a más feleségét illeti: talán ez a legnehezebb.Ugyanis hiába kívánom én meg felebarátom mezejét, házát, gépkocsiját vagy öröklakását: akármilyen vágyakozva nézek is rájuk, — azok bizony a felebarátomé maradnak. Felesége esetében azonban — hogy úgymondjam — olykor nem ilyen egyértelmű a dolog. Ezt csak azért merem megemlíteni, mert tudom, hogy elvégre már kopaszodom, s a karácsonyfánk magassága, mint említettéin: beiben centire csökkent. BOLONDOS ÁLLATKÉPEK Barátkozó zsiráf. Kíváncsi kutya. Veszedelmes szarvak.
