Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)

1967-12-22 / 303. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 50 fillér

Somggi Népim

I AZ MSZM P ME GYEI B 1 i

Z O T TS ÁGA É S» «A • MEGYEI TAN Á C S LAPJ A

XXIV. évtolyam, 303. szám

* INTÉZET1967. december 22., péntek---------------------------------------------------------------------------A MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL:

Az ember, aki erősebb a vasnál

(3. o.) .

Félmilliárdos áruforgalom

<5. O)

Példa az összefogásról

(6. o.)

A költségvetési törvényjavaslat as országgyűlés előtt

Csütörtök délelőtt az Í96S. évi költségvetési törvényjavaslat vitájával folytatta munkáját az országgyűlés. Néhány perccel tíz ára után kezdte meg munkáját a legfőbb törvényhozó testület. Részt vett a tanácskozáson Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titlcárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban a magyarországi diplomáciai képviseletek számos képviselője foglalt helyet.

Kállai Gyula elnök a költségvetés tervezetének csütörtöki vitájában elsőlcént Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának adta meg a szót.

NYERS REZSŐ:

A terv és a költségvetés megvalósítása közérdek

A Jövő évi költségvetési javaslat a központi tervezés hazai fejlődéséről tanúskodik. Kedvező tünet, hogy a korábbi évektől eltérően, az új év keadetére már jóváhagyott költségvetése lesz az államnak, s ez lehetővé teszi a központi és helyi szervek jobb felkészülését.

A Magyar Szocialista Munkáspárt részéről mind a költségvetést, mind a kormány jövő évi terveit támogatjuk, mert az a véleményünk, hogy megfelelnek az ország helyzetének, eleget tesznek a fő politikai követelményeknek. Helyeseljük, hogy a gazdasági növekedés jelentős ütemben folytatódik. Űgv látjuk, hogy a közérdekű társadalmi intézmények jó munkájához adottak a gazdasági feltételek. Az egész népgazdaság helyzetét a folyamatosság és a fejlődés jellemzi. Mindez biztonságossá teszi, sőt szerény mértékben javítja a dolgozó tömegek életkörülményeit. Ugyanakkor a kormány az új gazdasági mechanizmus életbe léptetésével működésbe hozza azokat a gazdasági hajtóerőket, melyek a gyorsabb műszaki-teclínikai haladást, a nagyobb termelékenységet és jövedelmezőséget ösztönzik. Ez a döntés országunk jövője szempontjából életbevágó fontosságú, és kifejezi a munkásság, a parasztság és minden dolgozó ember érdekét. Megfelel tehát annak a politikának, amelyet mi, magyar kommunisták a nép érdekében állónak tartunk.

Mindezek alapján úgy érezzük, a terv és a költségvetés megvalósítása közérdek, tehát indokolt, hogy az onszágAz állami takarékosság elve ezután is fontos marad a politikai követelmények között, Két jelzőt azonban gondolatban mindig hozzá kell ragasztanunk a takarékosság sokat emlegetett fogalmához. Az' egyik az, hogy érdemi, a másik;, . hogy ésszerű legyen. Vagyis ne vezessen látszat rendszabályokhoz. ne növelje a bürokráciát és semmiképpen se nehezítse a tömegek életét.

A dolgozó emberek szociális, egészségügyi ellátására, az oktatási és kulturális célokra .szánt kiadások nem csökkenthetők, sőt a lehetőséghez képest fokozatosan bővítendők. A honvédelmi és köz- rendvédelmi kiadások szintén szükségesek és szorosan behatároltak. Most állami szinten lényegében egvetlen kiadási tétel nyújt érdemi lehetőséget a megtakarításra, mégoedí"' a központi állam- igazgatás költség-elöirányza*" A kormány él is ezzel a lehetőséggel, az államigazgatás

gyűlés igennel szavazzon és támogassa a kormány politikáját.

A költségvetés bevételi és kiadási előirányzatait véleményem szerint gondosan, reálisan készítették el a kormányszervek. Kérdés persze, hogy elkerülhetetlen-e a költségvetési mérleg hiánya, a hiány elfogadásával nem nyitunk-e utat az állami túlköltekezés veszélyének? A lehetőségek számbavétele azt mutatja, hogy a hiányt tudomásul kell vennünk. A bevételek további növelése reálisan nem tervezhető. Csak úgy szabadulhatnánk meg a hiánytól, ha a közérdekű állami kiadásokat tovább csökkentenénk, vállalva, hogy az állami szolgálat egyik-másik ága »kissé bicegve-« tehet csak eleget az állampolgárokkal szembeni kötelezettségeinek. Nem helyes azonban ilyen erőszakolt megoldásokhoz nyúlnunk, mert nem vagyunk rákényszerítve. A tervezett hiány alig több, mint az összes bevétel egy százaléka.

Nincs okunk tehát arra, hogy megijedjünk a költségvetési hiánytól, de minden okunk megvan arra, hogy komoly jelzésnek tekintsük. Ha az országgyűlési módosítások nem változtatják meg lényegesen a hiány javasolt nagyságrendjét — a változtatást százmilliós nagyságrendben látom lehetségesnek —, az ország pénzügyi egyensúlya kielégítő lesz és bizonyosak lehettünk abban, hogv semmiféle indokolatlan túlköltekezéshez nem nyújtunk menlevelet. A deficit nagyságrendjének növelését viszont nem helyeselnénk.

központi igazgatási kiadásokat több millió forinttal csökkenti. Előrelátható azonban, hogy hosszútávon az ésszerű állami gazdálkodást nem csupán a kiadások mérséklésével valósítjuk meg, hanem főkent a tervező, a termelő és a forgalmi vállalatok gazdasági hatékonyságának. jövedelmezőségének növelésével.

Gazdasági eszközeink sorában 1968-tól nagyon fontos szerepet kap a vállalati nyereség kategóriája, mint gazdasági mérce és ösztönző. A nyereségnek szerepe lesz a társadalom összjövedelmének 2losztódásába^ a társadalom beruházási alapjának, a dolgozók összkeresetének megoszlásában. Nem lesz egyedüli döntő szereoe. nem válik tehát mindenhatóvá, mint a kapitalizmusban, de kétségtelenül a gazdasági hatékonyság 'egíontosabb mérőeszköze lesz, nagy hatása lesz a gazhatatlan változást jelent eddigi nézeteinkhez és gyakorlatunkhoz képest. A tőkés társadalomban a nyereség a cél, nálunk pedig az eszköz szerepét játssza. Ott a nyereség magán-kisajátításra kerül, nálunk pedig »társadalmasított«, sohasem vehetik el tehát egyének, mindig valamely közösségé. A következő három évben a vállalatok nyereségének minden 100 forintjából átlag 60 forintot az állam vagy a tanács használ fel társadalmi célra, átlagosan 25 forint

magunknak, hogy vajon ha polgárjogot biztosítunk a szocialista tervgazdálkodásban a versenynek, nem keresztezzük-e a termelőerők koncentrálódásának gazdasági törvényét? Anra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a két folyamat nem hatálytalanítja egymást A koncentrált nagyüzemnek nem szükségképpeni velejárója a piád monopolhelyzet

A kis- és középméretű gazdasági szervezetek esetében sokkal nagyobb a verseny lehetősége, s ennek még fokozottabb teret kell nyújtani a gazdaságirányítás eszközeivel. Szakítani kell azzal a központi szervekben bizony nem ritka felfogással, hogy a kás- és középméretű gazdasági tevékenység általában a fejletlenség jele. Megfigyelhető, hogy a gazdaság egy részében mindig újratermelődik a kis- és középméretű gazdasági tevékenység szükségessége, sőt olyan új szükségletek is keletkeznek, amiket kis- és középméretű szervezetben lehet a legjobban kielégíteni. Ez a jelenség a koneentrádós folyamat járuléka, szinte szerves tartozéka, ami tapasztalatilag igazolható és amit bűn lenne figyelmen kívül hagyni. Hazánkban az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem területén fontos kiegészítő szerepük, a szolgáltatásban pedig ezután is fő szerepük lesz a kis- és középüzemeknek.

Alkalmadnak tekinthetjük-e a mai vállalati szervezeteket a nagyobb és érdemibb versenyre? Véleményem szerint döntő többségükben, igen. A több mint 2000 állami vállalat több mint 80 százaléka teljesen önálló, minden szervezeti alárendeltség nélkül, további 5 százaléka pedig egyesülési keretbe kapcsolódik, amely az érdemi önállóságot nem csökkenti, és csupán tizenkét százaléka tartozik valamely tröszt alá, ahol viszont már r vállalatot illetően alig beszélhetünk érdemi önállóságró1

a vállalatok fejlesztési alapját bővíti, átlagosan 15 forint pedig a dolgozók részesedése. Az utolsó fillérig közérdekű tehát a felhasználás.

Az állami Vállalatok átlagos nyeresége a jövő évi terv szerint 100 forint befektetésre vetítve 7,5 forint. Ez természetesen ágazatonként és vállalatonként szóródik, gazdasági vezetőket és a dolgozói kollektívákat buzdítanunk kell arra, hogy évről évre jő gazdasági teljesítménnyel — sohasem az adott helyzettel visz- szaélve — növeljék a nyereséghányadot.

A gazdasági verseny kérlelhetetlenül, követkeaetesen és lehet mondani, tárgyilagosan osztályozza a vállalatokat hasznosság és versenyképesség szempontjából. Erre az objektív mércére szüksége van és szüksége lesz az állami gazdaságirányításnak a helyes fejlesztési politika kidolgozásához. És szüksége van azért is, hogy jól informálódjon, szabályozó szerepét jól lássa el. Igaz, hogy a mi rendszerünkben a vállalatok sorsa fe-. lett sohasem dönt végérvényesen a verseny vagy a piac. Mindig ott lesz végső fórumnak a szocialista állam, amely a gazdasági és politikai érdekeket egyezteti.

mintegy 5000 szövetkezet, 80 000 magánkisiparos és kiskereskedő működik, jelentős továbbá a mezőgazdaságban a háztáji és kisegítő gazdaságok szerepe. Mindez'mutatja, hogy szervezeti oldalról lehetséges a verseny. A gazdasági feltételek oldaláról persze még sok tennivaló van a verseny élénkítésére, a sokszor mesterkélt monopolhelyzet megszüntetéséra

Gazdasági fejlődésünkhöz szilárd támaszt jelent számunkra — amint ezt az előző napirendi ponttal kapcsolatban az országgyűlés számos tagja hangsúlyozta — a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal való együttműködés, amit nemzeti vívmányként tartunk számon. Természetesen ez a gyümölcsöző kooperáció sem lehet mentes a fejlődés problémáitól, itt is képeseknek keil lennünk a meglévő eredmények megtartásán túl új lehetőségek közös feltárására. Mi azt valljuk, hogy a nemzeti szuverenitás talaján állva keresnünk kell az új lehetőségeket a szocialista, országok sokoldalú együttműködésének fejlesztésére, nem zárkózva el a közös vállalkozásoktól és a nemzeti piacok egymáshoz való közelítésétől. Keresnünk kell a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatok bővítését a kölcsönös előnyök elve alapján. Fejlesztenünk kell a gaz dasági kapcsolatokat a tőkés országokkal is, tisztességes üzleti alapokon, nem belenyugodva az országunkat sújtó diszkriminációkba, szüntelenül növelve versenyképességünket.

Vályi elvtárs expozéjában ismertette, hogy a gazdasági reform milyen irányban változtatja az árpolitikát. Egyetértve mindazzal, amit mondott, szeretném hozzáfűzni, hogy ezek a változások az árpolitikában nem a visszakozás. hanem a továbbfejlődés szándékából következnek. Csak olyan feewert engedünk ki a kezünkből, amely már rozsdás. A gazdasági élet mai lüktetése, a sok vertikumú gazdaság, a széles külföldi érintkezési felület, a fogyasztási igények változékonysága ma már a gazdasági élet egészében nem bírja el a hosszú időre befagyasztott árakat, s a jövőben még kevésbé bírja el. Ahol pedig az árak felfelé és lefelé is erősen mozgékonyak, vagy az áruválaszték gyakran cserélődik, ott nem érdemes állami apparátusok feladatává tenni az árak megállapítását, mert ezt olcsóbban és végső fokon jobban megoldja a piaci mechanizmus a kereslet és kínálat ütköztetésével.

Most, amikor sok tekintetben változtatásra szánjuk el magunkat, hasznosítanunk kell azt a sok éves tapasztalatot, hogy az élelmiszerek., az alapvető szolgáltatások árai központilag hatásosan rögzíthetők. Ugyanez a törekvés azonban az iparcikkek zöménél hajótörést. szenved azon, hogy két-három év alatt szinte az egész áruválaszték kicserélődik. Esért feltétlenül helyes sokkal szőkébbre, az alapvető tömegfogyasztási cikkekre vonni a hatósági árak körét. E cikkeknél ugyanis az állam garantálni tudja, hogy az adott árakon megfelelő árukínálat is legyen.

Pártunk eddig' is, ezután is a munkásosztály érdekeire építi gazdaságpolitikáját, és messzemenően figyelembe veszi a parasztság érdekeit. Amikor alapvetően új gazdálkodási módszereket javasolunk, nagyrészt a munkásélet tapasztalataiból merítünk, a haladó munkás- és paraszttömegek véleményére támaszkodunk. Az ő véleményük peHangsúlyozni szeretném, hogy az árpolitika el nem különíthető ikerpárjának tekintjük a bérpolitikát. Az árak és a bérek jövő évi alakulását pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülésén behatóan elemeztük, és az élet- színvonal alakulása szempontjából külön mérlegeltük. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a tervezett árintézkedések ésszerűek, az emberek többsége minden bizonnyal megérti annak indokoltságát. Lényeges és fontos, hogy az árak mozgása nem ró megkülönböztetett terhet a társadalom egyetlen jelentős rétegére sem, nem jár tehát az elért életszínvonalnak a rétegek közötti újraelosztásával. A bérek és keresetek emelésére mindenütt1 lehetősig lesz, ahol értékesíthető árut termelnek vagy forgalmaznak, ahol a, termelékenység nő. Az állami szolgálatban dolgozók keresete általában lépést tarthat a vállalati dolgozók keresetének alakulásával. Ezért pártunk abban a tudatban fogadta el az ár- intézkedésekre és a béralakulásra vonatkozó tervet, hogy azok a gazdasági fejlődésre serkentően hatnak, a dolgozó tömegek részéről pedig elfogadhatóak lesznek.

dig az, hogv az államot — amióta az szocialista állam — mindenkor elismerik és tiszteletben tartják, tudják, hogy az állam boldogulása összefügg saját boldogulásukkaL Magukénak érzik az államot és sokat várnak tőle. De amikor üzemi, szövetkezeti vagy tanácsi problémákról van szó, a kétkezi dolgozók nem

(Folytatás a 2. oldalon.)

dasági cselekvésre. Ez tagadói Az állami vállalatok mellett

A vállalati nyereség mint gazdasági mérce és ösztönző

létszámát több ezer fővel, a

Nagyobb teret kell biztosítani a gazdasági versenynek

Azt a kérdést is feltettük

Az állam boldogulása összefügg a dolgozó tömegek boldogulásával