Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-12 / 269. szám
COMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1961. november 11 Krajczdr Imre: Isteni a közérzetem Egy kicsit szé___11- hogy csak akg y C 111, kor hoz virágot a nővérének, amikor meccset akar nézni. Vera most is szó nélkül elvette a csokrot, és már engedte is le a függönyt, s bekapcsolta a televíziót. — Már elkezdődött — mondja, és ő is leül Köténye zsebéből elővesz három takarékbetétkönyvet, és mutatja. — Látod, a Jani is örült neki Hozta a pénzt, vittem a bankba. Nem figyel rá, éppen most rúgtak kapufát a pepiták, jó a közvetítés. De az asszonyt nem zavarja a kovászszerű sötétség, kinyitja a könyvecskéket — Az én nevemen van nyolcezer, a gyerekén háromszáz, a Jani könyvében meg önvenegy harminc. Nem morgott ám egy dekát se, úgyis közös, nem lglaz? De igaz, és most éppen gólt rúgtak a vendégek, valakit dobálnak a levegőben, de jó lenne tudni, ki az? — Már bekaszíroztuk a pénzt a tervezőirodától meg a tanácstól, ahogy jött, el is ment Már ami elment mert a java azért Itt van. Felgyújtja a villanyt, és meg kell nézni a betétkönyveket Először a nyolcezrest aztán a Kis Veráét, de el kell olvasni az* is, hogy ötvenegyharminc. Fél szemmel látja az eredményjelző táblát hatkettő, még nem változott semmi — Veszünk majd egy telket Kis telkecskét lehet kapni már húszezerért Van nyolcezrünk, kapunk még tízet, a többi meg összejön. — Igen, összejön. — össze hát Aláírták az új szerződést elvállalta a viaduktmerevítőket onnan \ . is jön pénz. Mit gondolsz, mennyi? Megkapjuk a tíz darabot? — Tízet? Annyit azért nem, azazhogy, de lehet hogyne, persze. — Miért nem kapnánk? Hiszen a Jani megdolgozik érte. Szeretne a meccsre figyelni, lassan vége a félidőnek, de a nővére a képernyő elé áll: Olyan sok az a tízezer? Csak hallja, a sípszót meg azt hogy egy szurkoló belerecseg a mikrofonba: Lá- ri fári, nem kell várni, és egy sietős hang bejelenti, hogy most hírek következnek. Vera, a ronda, barna könyvszekrény mellé áll. — Híz is most újult — Üj könyvek is vannak? — Olcsón vettem. Janihoz jár a bizományos, mindig visz neki egy csomagot az irodába. Részletre adja, válogatni se kell. Tudod, mibe kerület ez a felső fél sor is? Potom ... Vera megint előveszi a betétkönyveket — Mióta kiváltottam ezeket isteni a közérzetem. Fogd csak meg ezt a nyolcezrest! Ahhoz képest, hogy mennyi van benne, nem is nehéz. Éppen olyan köny- nyú, mint a Kis Veráé vagy Janié. Hiába cikázik a labda, tempósak a pepiták, meg kell fogni a könyveket — Könnyű. — Ma bevásároltam, itt volt a gázos, kifizettem négyszázat. Húszat kell adnom a házmesternek. Meg is nézem mindjárt mennyi pénzem van. Lesz-e elég apró? A pénztárcában csak százasok vannak. Bemegy a másik szobába, leakaszt egy sötét férfiöltönyt. — Janié. Egy szempillantás alatt megfordítja, de úgy, hogy a ruha nem gyúródik öbz- sze, s a fogas se esik ki belőle. — Fejreállítás. így kell ezt csinálni. El kell szedni a pénzt a férfiaktól. Minek nekik. Nézd csak, mintha Janival együtt fejre állítanám, kihullik a zsebből a lényeg. Nem sok hu TI ott ki, három forint húsz. — Azért én nem állok fejre, nem vagyok férfizakó! Hagytam itthon két pirosat hiszen csak szerdán jön a fizetés. Tegnap megvettem a gyereknek az iskolaköpenyt meg a töltőtollat, ne sírjon. Azt hiszed, lehet olcsót adni neki? Nyúgösködik: »Az én toliamon ne spóroljon senki!« Most se nézheti a közvetítést, ég a villany, kell a lámpa, mert Vera keres valamit a Monte Christóban. — Itt is kell valaminek lennie. Nincs. — A sárgarépa drágább lett, de azért kijövünk valahogy. Szerencsére, nem sokat pusztítunk belőle. Az embernek a hét végére alig marad. Csak ha egy kicsi összegyűlik a takarékban, akkor dolgozhat a fantázia. Nyolc darab ezresnél már lehet. Csengetnek. Kis Vera Jött haza az iskolából. — Anyu! Hat forintot kell vinni a suliba. — Látod, megint a pénz — mondja élvezettel az anyja. — Mindig csak a pénz. Már harmadszor kérnek ebben a hónapban, és a gyerek minden nap visz még két forintot, berakja a takarékba. Hadd szokja meg. A képernyőn p™cáerk óta csak a monoszkóp vibrál, vége a mérkőzésnek, azt se tudja, mi lett az eredmény. Az asszony odamegy a géphez, lekapcsolja. — Na, most már Idefigyelhetsz! Mit szólsz a telekhez? Nem sok érte a húszas? Kas Vera vacsorázik, de bekiabál a konyhából. — Tegnap mondta az apu, hogy talán alkudni is lehet. Anyu, jó lenne, ha megkapnánk tizennyolcezerért? A gyerek sem beszél másról. — Ennek is kell a nénz. Nem váltanál egy tízest? Éppen annyi aprót tud összekapirgálni, kiszedi a papírpénzek közül. — Tessék. A gyerek egy pillanatig sem mozdul el onnan, tetszik neki a pénzváltás. Csodálkozik. — Anyu, a bácsi férfi? Egy pillanatig mindketten furcsán néznek a gyerekre, de az asszony mindjárt kapcsol: — Azért kérdezi, mert pénz van nálad. Nálunk csak a lányoknak van pénzük. Láttad Jani betétkönyvét? Kis Vera nem érti, firtatja tovább: Ha férfi akkor miért van nála pénz? Tizes is meg százas is? Vágó János: MOHÁCS A kis hírlap megírta, nem is az ügy súlya miatt, inkább tanulságként: a karbantartás csoportvezetője elemeit néhány doboz festéket; kertvárosban lakik, jön a tavasz, milyen szép a frissen mázolt kerítés. Az esetre rájöttek, az ügyből fegyelmi lett. A tudósítás és a morál úgy hasonlított az ilyen jellegű cikkekre, mint egyik doboz festék a másikra. A gyár csoportvezetői is elolvasták és csóválták a fejüket. Helytelenítették az írást, nem azért, mintha az esetet maguk is nem ítélték volna el. A fegyelmi határozat különben sem volt valami szigorú. Egész más volt a baj. A csoportvezetők ösz- szedugták a fejüket , és megállapították: mi tesz a csoportvezetői tekintéllyel a cikk megjelenése után? Akad-e még dolgozó ezután a gyárban, aki végrehajtja egyetlen csoportvezető utasítását? Küldöttséget választottak, három csoportvezető fölkereste a szerkesztőt, hogy tudomására hozzák nemtetszésüket. Kifejtették: az ilyen elhamarkodott írásoknak a munkafegyelem issza meg a levét Az is bolond, aki ezek után még vállalja a csoportvezetőséget. (A 7. oldal folytatása.) P ont tudta, milyen keményen dolgozott. Az esti fellépések előtt reszketve nyúlt el székén vagy ágyában. Leküzdhetetlen félelem béklyózta le tagjait; most, ezen az estén bizonyosan elhagyja az ihlet. Ma mértéktelen esetlenség teríti földre, épületes butaság vet véget a Maréchal nővérek dicsőségének. Édes arca elsápadt a festék alatt, vigasztalan kétségbeesés ült szeme mélyén és ráncolódott összeszorított száján. Amikor Pont ilyennek látta, egészen csendben ült mellette, megfogta kezét, mély, csillapító hangján halk, megnyugtató mondatokat búgott, noha legszívesebben mackótestének egész súlyával vetette volna fölé magát, hogy elrejtse a tömegek Molochja elől, amely úgy ijesztette és oly mágikusan vonzotta ... Laugenz Pont lebéklyózva, de éber szemmel figyelte a lányt, felismerte, hogy művészetének alapvető ereje a legfinomabb kifejezésmód és a legtartózkodóbb mozdulat, ám ugyanakkor fenntartás nélkül, maradéktalanul felolvad abban, amit csinál. Lényének egyértelműsége, amit a férfi oly fájdalmasan hiányolt az életben, most, az alkotás közepette, végérvényes, pusztulásig győzedelmes törvényként uralkodott rajta. A próbákba ölt rengeteg munka, a meggondoltan kialakított taglejtések, nem az embertömeg, a siker, a dicsőség vagy a pénz kedvéért tárultak a világ elé, sőt még csak nem is azért, hogy ez az egyetlen Anna Maréchal kifejezze magát. Egyesegyedül a tökéletesség. a művészi alkotás szolgálatában létezett ez a teremtés, azért a végső erőfeszítésért, amely- lyel e földön kikényszeríthető a szellem és a báj testté válása... M agától értetődő, hogy a pletyka irdatlan felhője lebegett körülötte. Vetélytársnői, színházi partnerei, a zenészek, díszlettervezők, öltoztetők és társaik, egész környezete azt fecsegte, hogy nem teremtett isten egyetlen csak valamennyire is vonzó férfit, akivel le ne feküdt volna. Múló szeszélye szerint választja meg és váltogatja szeretőit, annak adja oda magát, azt szerzi meg magának, akire csak futó kedve támad. Testét is bedobja a küzdelembe, hogy biztosítsa sikerét, ha kevesebbel nem kenyerezheti le őket, ágyukba is követi a kritikusokat meg az impresszáriókat — mindenkit, akire csak szüksége van ahhoz, hogy feljebb jusson egy lépcsővel —, állították róla. Az egyik nőt elbűvöli, a másiktól elhódítja barátját, a harmadikat kitagadja kegyeiből. Angélától követeli meg a megkeresett vagyon okos kezelését Becsvágyában már odáig jutott, hogy teljesen magának akar kisajátítani egy színházat, még a zenekar is rejtett legyen, s mindenfelől rá sugározzák a fényt. Már azok nevét is emlegették, akiknek a színház megépítése a feladatuk: csupa ifjú, tehetséges titánt, hangsúlyozottan a legmodernebb építészeti irány híveit Pont építész nevét nem említették. Mindez kegyeden, bősz dühvei töltötte el a férfit — nem ez a legutóbbi pletyka, mert nem hitte el, amióta a lány egyszer nevetve megkérdezte: — Már itt tartanék? — Az egész fecsegés, mendemonda és suttogás ez a már-már fennhangon terjesztett hírverés keserítette el őrjítően, amíg csak ott nem ült vele szemben. Korholta meggondolatlan életmódja miatt. Szerette volna szemére vetni miért jön össze olyan szedett-vedett népséggel. Legyen igényesebb, különösen amikor kiválasztja azokat, akik vele együtt nevethetnek vagy asztalához ülhetnek. De mihelyt a lány irányította szemét, és elbűvölte apró, suhanó mozdulataival, képtelen volt követelőzni vagy bármi ellen tiltakozni. Hiszen arra született Anna, hogy olyan legyen, amilyen, bá- multassa magát, megrészegítsen puszta megjelenésével, ez a tündér és hableány, az ő kis boszorkánya ... A férfi hallgatott, és nem hitt el semmit. Egy ízben ebéd után toppant be, s a szobalány bebocsátotta, hiszen a ház jó barátjaként ismeri». Halkan belépett a lány szobájába: ágyában alva találta, a fiatal karmester pedig, akivel egy új táncon dolgozott, a heve- rőn aludt. Azt mesélték erről a férfiről, hogy állítólag felbomlott az eljegyzése, s ahogy hírlett, természetesen a Maréchal miatt... Mesélték. Állítólag. Hírlett. Pont nem hitte el. Semmi bizonyos, semmi határozott. Ez a két fiatalember elaludt az idegfeszítő próba után. Gondolkozott egy kicsit, mi is lenne a leghelyesebb, azután nesztelen felemelte a takaróról azt az ibolyacsokrot, amelyet üdvözlésként kívánt otthagyni, és behúzta az ajtót maga mögött. Angéla éppen vásárolni ment, így hát a szobalánynak adta oda. — Senkit se engedjen be, Klärchen, a kis asszony alszik. — A lány egész életén végighúzódtak hasonló esetek. De sohasem tárult a férfi elé olyasmi, amire ne találta volna meg a leg- Ulendőbb és a legerkölcsösebb magyarázatot^ Aki barát, bízik. Pont pedig Anna barátja. Míg a küldöttség tagjai beszéltek, a szerkesztőnek melege lett. Gondolkodott az ügyön és egy kissé megingott önbizalommal némileg igazat adott nekik. Nyomban közölte velük, hogy igyekszik jóvátenni a történteket A szerkesztő elment a gyáregységvezetőhőz, és segítségét kérte az újságcikkel megsértett csoportvezetői tekintély helyreállításához. A gyáregység vezető megértő ember volt és Ígéretet tett, hogy a legközelebbi termelési értekezleten alaposan megmossa a művezető fejét. Szerinte ugyanis'az illetékes művezető nem gyakorol megfelelő ellenőrzést, ezért fordulhat elő, hogy lopják a festéket. A termelési értekezleten természetesen jelen voltak a művezetők, végighallgatták a fejmosást, és megmosott fejüket csóválták. Másnap fölkeresték a vezért, és közölték vele, hogy a gyáregységvezető rombolja a művezetők tekintélyét. Vajon a jövőben akad-e olyan csoportvezető, aki hallgat arra, amit egy művezető mond? A vezér szórakozottan hallgatta a panaszt, de magában már eldöntötte, bizonyos mértékig igazat ad a művezetőknek. A legközelebbi gyáregységvezetői értekezleten kifejtette, nem tartja helyénvalónak az ügy ilyen elintézési módját. A bíráló megjegyzéseket mondják el lehetőleg minél szü- kebb körben. A termelési értekezlet nem arra szolgál, hogí' — azon oktalanul rombolják a művezetők tekintélyét. A gyáregységvezetők végighallgatták a vezért, és jelenlétében nem merték csóválni a fejüket. Az értekezlet után azonban összeültek egy sörözőben, ahol annál szorgalmasabban csóváltak. Jóllehet, a vezéren és rajtuk kívül más nem vett részt az értekezleten, mégis attól tartottak, hogy az eset kiszivárog, híre kel, és ez súlyosan csorbítja majd a gyáregységvezetői tekintélyt. Ehatározták, hogy levelet írnak az országos lapnak, amelyben kifejtik: helytelenítik a vezér magatartását. Hogyan kívánhatják tőlük, hogy rendet tartsanak a gyárban, emeljék a termelékenységet, előkészítsék az új mechanizmust, ha a vezér ilyen meggondolatlanul csorbítja a gyáregységvezetők tekintélyét. A lap igazat adott a gyáregységvezetőknek, feltárta az esetet és megírta, hogy ilyen esetben mi a helyes vezérigazgatói eljárás. Semmi esetre sem az, hogy a vezér maga alatt vágja a fát ét csorbítsa a gyáregy- ségvezetök tekintélyét. A legkevesebb, amit el lehet várni emi vezetőtől, hogy legalább vezetni tanuljon meg. A vezérek elolvasták a cikket, és az utolsó mondatnál már nyúltak a telefonért. Egymást hívták, és a telefonkonzultációk után elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek a minisztériumba. Nem azért, mintha nem értenének elvileg egyet azzal: nem árt, ha egy vezető tud vezetni. Elvileg az ügy eddig rendben lenne, a cikk konkrétan és ebben a formában mégis árt a tekintélyüknek, és élesen felvetődik a kérdés: hogyan lesz a jövőben tekintélye a vezérnek a gyáregységvezetők előtt? A minisztérium közvetítette a panaszt. A nagy lap főszerkesztőjének melege lett és belátta, hogy az ügy minden jószándéka ellenére is túllőtt a célon. Közölte a minisztériummal: helyreállítja a sértett vezérek megcsorbult tekintélyét, és lapjában megjelentet egy elvi cikket, amelyben minden név vagy kategória megjelölése nélkül, sötét színekkel és mély realitással kifejtik, hogy a tolvaj- lás miért üldözendő és a tolvajokat súlyosan meg kell büntetni. A cikk megjelent, nagy feltűnést keltett, a sok-sok olvasó között természetesen elolvasták a tolvajok is, és csóválták a fejüket. Elvben egyetértettek a törvénnyel, amely a tolvajlást bünteti, de a cikket ebben a konkrét formájában a maguk szempontjából elfogadhatatlannak tartották. Elhatározták, hogy az igazságszolgáltatáshoz fordulnak védelemért, mert végtére nem lopják ők a tekintélyüket és hogyan merészel majd egy ilyen cikk után egyetlen vállalat vagy munkaügyi osztály vállalkozni arra, hogy őket munkába állítsa. Márpedig mi lesz oz igazságszolgáltatással, ha ök munka nélkül maradnak? Kerekes Ima*
