Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)

1967-11-12 / 269. szám

COMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1961. november 11 Krajczdr Imre: Isteni a közérzetem Egy kicsit szé­___11- hogy csak ak­g y C 111, kor hoz virá­got a nővérének, amikor meccset akar nézni. Vera most is szó nélkül elvette a csokrot, és már engedte is le a függönyt, s bekap­csolta a televíziót. — Már elkezdődött — mondja, és ő is leül Kö­ténye zsebéből elővesz há­rom takarékbetétkönyvet, és mutatja. — Látod, a Jani is örült neki Hozta a pénzt, vittem a bankba. Nem figyel rá, éppen most rúgtak kapufát a pe­piták, jó a közvetítés. De az asszonyt nem zavarja a kovászszerű sötétség, kinyit­ja a könyvecskéket — Az én nevemen van nyolcezer, a gyerekén há­romszáz, a Jani könyvében meg önvenegy harminc. Nem morgott ám egy dekát se, úgyis közös, nem lglaz? De igaz, és most éppen gólt rúgtak a vendégek, va­lakit dobálnak a levegőben, de jó lenne tudni, ki az? — Már bekaszíroztuk a pénzt a tervezőirodától meg a tanácstól, ahogy jött, el is ment Már ami elment mert a java azért Itt van. Felgyújtja a villanyt, és meg kell nézni a betét­könyveket Először a nyolc­ezrest aztán a Kis Veráét, de el kell olvasni az* is, hogy ötvenegyharminc. Fél szemmel látja az ered­ményjelző táblát hatkettő, még nem változott semmi — Veszünk majd egy tel­ket Kis telkecskét lehet kapni már húszezerért Van nyolcezrünk, kapunk még tízet, a többi meg összejön. — Igen, összejön. — össze hát Aláírták az új szerződést elvállalta a viaduktmerevítőket onnan \ . is jön pénz. Mit gondolsz, mennyi? Megkapjuk a tíz darabot? — Tízet? Annyit azért nem, azazhogy, de lehet hogyne, persze. — Miért nem kapnánk? Hiszen a Jani megdolgozik érte. Szeretne a meccsre fi­gyelni, lassan vége a fél­időnek, de a nővére a kép­ernyő elé áll: Olyan sok az a tízezer? Csak hallja, a sípszót meg azt hogy egy szurkoló be­lerecseg a mikrofonba: Lá- ri fári, nem kell várni, és egy sietős hang bejelenti, hogy most hírek következ­nek. Vera, a ronda, barna könyvszekrény mellé áll. — Híz is most újult — Üj könyvek is vannak? — Olcsón vettem. Jani­hoz jár a bizományos, mindig visz neki egy cso­magot az irodába. Részletre adja, válogatni se kell. Tu­dod, mibe kerület ez a felső fél sor is? Potom ... Vera megint előveszi a betétkönyveket — Mióta kiváltottam eze­ket isteni a közérzetem. Fogd csak meg ezt a nyolc­ezrest! Ahhoz képest, hogy mennyi van benne, nem is nehéz. Éppen olyan köny- nyú, mint a Kis Veráé vagy Janié. Hiába cikázik a labda, tempósak a pepiták, meg kell fogni a könyveket — Könnyű. — Ma bevásároltam, itt volt a gázos, kifizettem négyszázat. Húszat kell ad­nom a házmesternek. Meg is nézem mindjárt mennyi pénzem van. Lesz-e elég apró? A pénztárcában csak szá­zasok vannak. Bemegy a másik szobába, leakaszt egy sötét férfiöltönyt. — Janié. Egy szempillantás alatt megfordítja, de úgy, hogy a ruha nem gyúródik öbz- sze, s a fogas se esik ki be­lőle. — Fejreállítás. így kell ezt csinálni. El kell szedni a pénzt a férfiaktól. Minek nekik. Nézd csak, mintha Janival együtt fejre állíta­nám, kihullik a zsebből a lényeg. Nem sok hu TI ott ki, há­rom forint húsz. — Azért én nem állok fejre, nem vagyok férfiza­kó! Hagytam itthon két pi­rosat hiszen csak szerdán jön a fizetés. Tegnap meg­vettem a gyereknek az is­kolaköpenyt meg a töltőtol­lat, ne sírjon. Azt hiszed, lehet olcsót adni neki? Nyúgösködik: »Az én tol­iamon ne spóroljon senki!« Most se nézheti a közve­títést, ég a villany, kell a lámpa, mert Vera keres va­lamit a Monte Christóban. — Itt is kell valaminek lennie. Nincs. — A sárgarépa drágább lett, de azért kijövünk va­lahogy. Szerencsére, nem sokat pusztítunk belőle. Az embernek a hét végére alig marad. Csak ha egy kicsi összegyűlik a takarékban, akkor dolgozhat a fantázia. Nyolc darab ezresnél már lehet. Csengetnek. Kis Vera Jött haza az iskolából. — Anyu! Hat forintot kell vinni a suliba. — Látod, megint a pénz — mondja élvezettel az anyja. — Mindig csak a pénz. Már harmadszor kér­nek ebben a hónapban, és a gyerek minden nap visz még két forintot, berakja a takarékba. Hadd szokja meg. A képernyőn p™cáerk óta csak a monoszkóp vibrál, vége a mérkőzésnek, azt se tudja, mi lett az eredmény. Az asszony odamegy a gép­hez, lekapcsolja. — Na, most már Idefi­gyelhetsz! Mit szólsz a te­lekhez? Nem sok érte a hú­szas? Kas Vera vacsorázik, de bekiabál a konyhából. — Tegnap mondta az apu, hogy talán alkudni is lehet. Anyu, jó lenne, ha megkapnánk tizennyolceze­rért? A gyerek sem beszél más­ról. — Ennek is kell a nénz. Nem váltanál egy tízest? Éppen annyi aprót tud összekapirgálni, kiszedi a papírpénzek közül. — Tessék. A gyerek egy pillanatig sem mozdul el onnan, tet­szik neki a pénzváltás. Cso­dálkozik. — Anyu, a bácsi férfi? Egy pillanatig mindket­ten furcsán néznek a gye­rekre, de az asszony mind­járt kapcsol: — Azért kérdezi, mert pénz van nálad. Nálunk csak a lányoknak van pén­zük. Láttad Jani betét­könyvét? Kis Vera nem érti, firtat­ja tovább: Ha férfi akkor miért van nála pénz? Tizes is meg százas is? Vágó János: MOHÁCS A kis hírlap megírta, nem is az ügy súlya miatt, inkább tanulságként: a karbantartás csoportvezetője elemeit néhány doboz festé­ket; kertvárosban lakik, jön a tavasz, milyen szép a frissen mázolt kerítés. Az esetre rájöttek, az ügyből fegyelmi lett. A tudósítás és a morál úgy hasonlított az ilyen jellegű cikkekre, mint egyik doboz festék a má­sikra. A gyár csoportvezetői is elolvasták és csóválták a fe­jüket. Helytelenítették az írást, nem azért, mintha az esetet maguk is nem ítélték volna el. A fegyelmi hatá­rozat különben sem volt va­lami szigorú. Egész más volt a baj. A csoportvezetők ösz- szedugták a fejüket , és meg­állapították: mi tesz a cso­portvezetői tekintéllyel a cikk megjelenése után? Akad-e még dolgozó ezután a gyárban, aki végrehajtja egyetlen csoportvezető uta­sítását? Küldöttséget választottak, három csoportvezető fölke­reste a szerkesztőt, hogy tu­domására hozzák nemtetszé­süket. Kifejtették: az ilyen elhamarkodott írásoknak a munkafegyelem issza meg a levét Az is bolond, aki ezek után még vállalja a csoportvezetőséget. (A 7. oldal folytatása.) P ont tudta, milyen keményen dolgozott. Az esti fellépések előtt reszketve nyúlt el szé­kén vagy ágyában. Leküzdhetetlen félelem béklyózta le tagjait; most, ezen az estén bizonyosan elhagyja az ihlet. Ma mértéktelen esetlenség teríti földre, épületes butaság vet véget a Maréchal nővérek dicsőségé­nek. Édes arca elsápadt a festék alatt, vigasztalan kétségbeesés ült szeme mélyén és ráncolódott összeszorított száján. Amikor Pont ilyennek látta, egészen csendben ült mellette, meg­fogta kezét, mély, csillapító hangján halk, megnyugtató mondatokat bú­gott, noha legszívesebben mackótes­tének egész súlyával vetette volna fölé magát, hogy elrejtse a tömegek Molochja elől, amely úgy ijesztette és oly mágikusan vonzotta ... Laugenz Pont lebéklyózva, de éber szemmel figyelte a lányt, felismerte, hogy művészetének alapvető ereje a legfinomabb kifejezésmód és a leg­tartózkodóbb mozdulat, ám ugyan­akkor fenntartás nélkül, maradékta­lanul felolvad abban, amit csinál. Lényének egyértelműsége, amit a férfi oly fájdalmasan hiányolt az életben, most, az alkotás közepette, végérvényes, pusztulásig győzedelmes törvényként uralkodott rajta. A pró­bákba ölt rengeteg munka, a meg­gondoltan kialakított taglejtések, nem az embertömeg, a siker, a dicsőség vagy a pénz kedvéért tárultak a világ elé, sőt még csak nem is azért, hogy ez az egyetlen Anna Maréchal kifejezze magát. Egyesegyedül a tö­kéletesség. a művészi alkotás szol­gálatában létezett ez a teremtés, azért a végső erőfeszítésért, amely- lyel e földön kikényszeríthető a szel­lem és a báj testté válása... M agától értetődő, hogy a plety­ka irdatlan felhője lebegett körülötte. Vetélytársnői, szín­házi partnerei, a zenészek, díszletter­vezők, öltoztetők és társaik, egész kör­nyezete azt fecsegte, hogy nem te­remtett isten egyetlen csak vala­mennyire is vonzó férfit, akivel le ne feküdt volna. Múló szeszélye sze­rint választja meg és váltogatja sze­retőit, annak adja oda magát, azt szerzi meg magának, akire csak fu­tó kedve támad. Testét is bedobja a küzdelembe, hogy biztosítsa sikerét, ha kevesebbel nem kenyerezheti le őket, ágyukba is követi a kritikuso­kat meg az impresszáriókat — min­denkit, akire csak szüksége van ah­hoz, hogy feljebb jusson egy lépcső­vel —, állították róla. Az egyik nőt elbűvöli, a másiktól elhódítja barát­ját, a harmadikat kitagadja kegyei­ből. Angélától követeli meg a meg­keresett vagyon okos kezelését Becs­vágyában már odáig jutott, hogy tel­jesen magának akar kisajátítani egy színházat, még a zenekar is rejtett legyen, s mindenfelől rá sugározzák a fényt. Már azok nevét is emleget­ték, akiknek a színház megépítése a feladatuk: csupa ifjú, tehetséges ti­tánt, hangsúlyozottan a legmodernebb építészeti irány híveit Pont építész nevét nem említették. Mindez kegyeden, bősz dühvei töl­tötte el a férfit — nem ez a legutób­bi pletyka, mert nem hitte el, amióta a lány egyszer nevetve megkérdezte: — Már itt tartanék? — Az egész fecsegés, mendemonda és suttogás ez a már-már fennhangon terjesztett hírverés keserítette el őrjítően, amíg csak ott nem ült vele szemben. Kor­holta meggondolatlan életmódja miatt. Szerette volna szemére vetni miért jön össze olyan szedett-vedett népséggel. Legyen igényesebb, kü­lönösen amikor kiválasztja azokat, akik vele együtt nevethetnek vagy asztalához ülhetnek. De mihelyt a lány irányította szemét, és elbűvölte apró, suhanó mozdulataival, képtelen volt követelőzni vagy bármi ellen tiltakozni. Hiszen arra született An­na, hogy olyan legyen, amilyen, bá- multassa magát, megrészegítsen pusz­ta megjelenésével, ez a tündér és hableány, az ő kis boszorkánya ... A férfi hallgatott, és nem hitt el semmit. Egy ízben ebéd után toppant be, s a szoba­lány bebocsátotta, hiszen a ház jó barátjaként ismeri». Halkan belépett a lány szobájába: ágyában alva ta­lálta, a fiatal karmester pedig, aki­vel egy új táncon dolgozott, a heve- rőn aludt. Azt mesélték erről a fér­firől, hogy állítólag felbomlott az el­jegyzése, s ahogy hírlett, természete­sen a Maréchal miatt... Mesélték. Állítólag. Hírlett. Pont nem hitte el. Semmi bizonyos, semmi határozott. Ez a két fiatalember elaludt az idegfeszítő próba után. Gondolkozott egy kicsit, mi is lenne a leghelye­sebb, azután nesztelen felemelte a takaróról azt az ibolyacsokrot, ame­lyet üdvözlésként kívánt otthagyni, és behúzta az ajtót maga mögött. Angéla éppen vásárolni ment, így hát a szobalánynak adta oda. — Sen­kit se engedjen be, Klärchen, a kis asszony alszik. — A lány egész éle­tén végighúzódtak hasonló esetek. De sohasem tárult a férfi elé olyas­mi, amire ne találta volna meg a leg- Ulendőbb és a legerkölcsösebb ma­gyarázatot^ Aki barát, bízik. Pont pedig Anna barátja. Míg a küldöttség tagjai beszéltek, a szerkesztőnek melege lett. Gondolkodott az ügyön és egy kissé meg­ingott önbizalommal némi­leg igazat adott nekik. Nyomban közölte velük, hogy igyekszik jóvátenni a történteket A szerkesztő elment a gyáregységvezetőhőz, és se­gítségét kérte az újságcik­kel megsértett csoportveze­tői tekintély helyreállításá­hoz. A gyáregység vezető megértő ember volt és Ígé­retet tett, hogy a legköze­lebbi termelési értekezleten alaposan megmossa a mű­vezető fejét. Szerinte ugyan­is'az illetékes művezető nem gyakorol megfelelő ellenőr­zést, ezért fordulhat elő, hogy lopják a festéket. A termelési értekezleten természetesen jelen voltak a művezetők, végighallgat­ták a fejmosást, és megmo­sott fejüket csóválták. Más­nap fölkeresték a vezért, és közölték vele, hogy a gyáregységvezető rombolja a művezetők tekintélyét. Va­jon a jövőben akad-e olyan csoportvezető, aki hallgat arra, amit egy művezető mond? A vezér szórakozottan hallgatta a panaszt, de ma­gában már eldöntötte, bizo­nyos mértékig igazat ad a művezetőknek. A legköze­lebbi gyáregységvezetői ér­tekezleten kifejtette, nem tartja helyénvalónak az ügy ilyen elintézési módját. A bíráló megjegyzéseket mond­ják el lehetőleg minél szü- kebb körben. A termelési értekezlet nem arra szol­gál, hogí' — azon oktalanul rombolják a művezetők te­kintélyét. A gyáregységvezetők vé­gighallgatták a vezért, és jelenlétében nem merték csóválni a fejüket. Az érte­kezlet után azonban összeül­tek egy sörözőben, ahol an­nál szorgalmasabban csóvál­tak. Jóllehet, a vezéren és rajtuk kívül más nem vett részt az értekezleten, még­is attól tartottak, hogy az eset kiszivárog, híre kel, és ez súlyosan csorbítja majd a gyáregységvezetői tekin­télyt. Ehatározták, hogy le­velet írnak az országos lap­nak, amelyben kifejtik: helytelenítik a vezér maga­tartását. Hogyan kívánhat­ják tőlük, hogy rendet tart­sanak a gyárban, emeljék a termelékenységet, előkészít­sék az új mechanizmust, ha a vezér ilyen meggondolat­lanul csorbítja a gyáregy­ségvezetők tekintélyét. A lap igazat adott a gyár­egységvezetőknek, feltárta az esetet és megírta, hogy ilyen esetben mi a helyes vezérigazgatói eljárás. Sem­mi esetre sem az, hogy a vezér maga alatt vágja a fát ét csorbítsa a gyáregy- ségvezetök tekintélyét. A legkevesebb, amit el lehet várni emi vezetőtől, hogy legalább vezetni tanuljon meg. A vezérek elolvasták a cikket, és az utolsó mon­datnál már nyúltak a tele­fonért. Egymást hívták, és a telefonkonzultációk után elhatározták, hogy küldött­séget menesztenek a minisz­tériumba. Nem azért, mint­ha nem értenének elvileg egyet azzal: nem árt, ha egy vezető tud vezetni. Elvileg az ügy eddig rendben lenne, a cikk konkrétan és ebben a formában mégis árt a te­kintélyüknek, és élesen fel­vetődik a kérdés: hogyan lesz a jövőben tekintélye a vezérnek a gyáregységveze­tők előtt? A minisztérium közvetí­tette a panaszt. A nagy lap főszerkesztőjének melege lett és belátta, hogy az ügy minden jószándéka el­lenére is túllőtt a célon. Közölte a minisztériummal: helyreállítja a sértett vezé­rek megcsorbult tekintélyét, és lapjában megjelentet egy elvi cikket, amelyben min­den név vagy kategória megjelölése nélkül, sötét színekkel és mély realitás­sal kifejtik, hogy a tolvaj- lás miért üldözendő és a tolvajokat súlyosan meg kell büntetni. A cikk megjelent, nagy feltűnést keltett, a sok-sok olvasó között természetesen elolvasták a tolvajok is, és csóválták a fejüket. Elvben egyetértettek a törvénnyel, amely a tolvajlást bünteti, de a cikket ebben a konk­rét formájában a maguk szempontjából elfogadhatat­lannak tartották. Elhatároz­ták, hogy az igazságszolgál­tatáshoz fordulnak védele­mért, mert végtére nem lopják ők a tekintélyüket és hogyan merészel majd egy ilyen cikk után egyetlen vállalat vagy munkaügyi osztály vállalkozni arra, hogy őket munkába állítsa. Márpedig mi lesz oz igaz­ságszolgáltatással, ha ök munka nélkül maradnak? Kerekes Ima*

Next

/
Thumbnails
Contents