Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)

1967-11-30 / 284. szám

Csütörtök, 1961. november SO. 3 SOMOGYI NÉPLAP Megalakult az MHSZ kaposvári járási szervezete Tegnap délelőtt a Fegyve­res Erők Klubjában aktíva- ülést tartott az MHSZ ka­posvári járási szervezete. Keller József számolt be az aktíván részt vevőknek a kaposvári járásban végzett honvédelmi nevelő munkáról. A járás 49 alapszervszetében mintegy 1500 aktíva tevé­kenykedett és ért el jelentős eredményeket a fiatalok lö­vész-, illetve rádió és gép- járművezetői kiképzésében. Tsmerte+te terveiket is, el­mondta, hogy a fiatalok ne­velésébe szeretnék bevonni a Memyei Gépjavító Állomás dolgozóit, úgy, hogy segítsé­gükkel megismertetnék a fia­talokkal a mezőgazdaságban használatos új gépeket. A vi­tában felszólalók — a tanács, a pártbizottság és a honvéd­ség képviselői is — elmondot­ták, hogy eddig is sokat segí­tett a fiatalok nevelésében az MHS, s ezt kérik a jövő­ben is a honvédelmi szövet­ségtől. Ezután Márton János, az MHSZ megyei titkára felol­vasta azt a parancsot, amely­ben Keszler Józsefet, az MHSZ kaposvári járási titká­rának nevezik ki. Egyúttal ünnepélyesen átnyújtotta az aktívaülésen a Honvédelmi Érdemérem kitüntetést Bors­fái Lajosnak, a kaposmérői téglagyár dolgozójának a szövetségben végzett kiemel­kedő munkájáért. „VIZSGÁZNAK“ A NÖVÉNYEK Az Országos Mezőgazdasági Síin ősi tő Intézet — a KGST mezőgazdasági állandó bizott­sága, illetve a tagországok megbízásából — eddig kere­ken 500 szántóföldi és zöld­ségnövényfajtát -vizsgázta­tott-^. A vizsgálatok eredmé­nyeként máris húsz új érté­kes növényfajtát ismertek el, s közülük 16 került közter­mesztésbe: 11 szovjet, két NDK, két lengyel és egy bol­gár fajta. / Kitűnőre vizsgázott, és má­ris nagy területeken termesz­tik hazánkban a Dubovszkáj— 1209-es szovjet rizsfajtát és négy nagy olajtartalmú szov­jet napraforgófajtát. Az intézet 26 kísérleti te­lepén az idén — a gyümölcs-, illetve szőlőfajtákkal együtt — kereken 1200 növényfajtát vizsgáztattak. Szükség; van a politikai munkára Ollók csattogása, varrógé­pek zúgása és egy seregnyi ismerős köszönt a Május 1. Ruhagyár siófoki orkánüze­mében. Alig több mint egy hónapja, hogy ismét műkö­dik a gyár idényüzeme. A gépek mellett szorgoskodók jó részének még nincs kellő gyakorlata, tapasztalata. A nyáron Soltúkkal találkoztam: felszolgálók, szakácsok, ká­véfőzők voltak a Balaton- parti üdülőkben, eszpresszók­ban, éttermekből. — Legtöbben már a múlt télen is itt dolgoztak. Két műszakban 180 asszony és leány foglalatoskodik, hetve­nen közülük az idén kezdték ezt a munkát. A szorgalom­mal és az igyekezettel elége­dett vagyok, jó az első hó­nap teljesítménye is— mond­ja Búkor Lajos üzemvezető, aki terveikről, gondjaikról tá­jékoztat A tavalyi kísérleti évnek ir’é’-'tiott, az eredmény azon­ban igazolta a várakozást Nyáron a konyhán dolgozott, most varrónő Hodorog Istvánná. Kovács Klári Szalagvezető új munkadarabot ad Kránitz na jüa­nénak. hiszen az akkor még teljesen gyakorlatlan munkásgárda kétmillió forint értékű or­kánkabátot készített. A mi­nőséggel sem volt különösebb baj. Idei feladataik azonban már jóval nagyobbak, ballon- és úgynevezett pillekabátot is készítenek, ez utóbbit szin­tén orkánanyagból. Több munkát ad, hogy az orkán­kabátot bélelve készítik téli viseletnek megfelelő divato­sabb szabással. Október 16-án indult meg a termelés, és április SO-ig működik az üzem. Ez az év már nem számíthat kísérle­tinek, több és jobb minőségű ruhát várnak a teleptől mint tavaly. A siófoki üzem dolgo­zóitól a budapesti munkások teljesítményének 60 százalé­kát várták a megindulás után, most már azonban ti­zenöt százalékkal nagyobb teljesítményre számítanak. Kovács Klári vezeti az egyik szalagot a hat közül. Nagy gyakorlata van, mivel kilenc éve dolgozik a Május 1. Ruhagyárban, s azonnal látja, hol kell segítenie, főleg a fiatalabbaknak. — Elégedett vagyok min­denkivel, mert látom, milyen nagy igyekezettel dolgoznak, sajátítják el új szakmájukat. Az asszonyok és a leányok szintén elégedettek. A mun­kával és a keresettel is. Ho­dorog Istvánná nyáron a mo­tel konyháján dolgozott, szí­vesebben látná, ha ez az üzem állandóan működne, mert töb­bet keres meg a munka is kényelmesebb. Kránitz La­josáé szaikáosnő volt az egyik üdülőben, de a szalagon is feltalálja magát. Mindketten a »törzsgárdáihoz« tartoznak, már tavaly is itt dolgoztak. Kránitzné »napos« szabó, a legfontosabb, legsürgősebb munkát bízzák rá. Jó az üzem fegyelme, mert ritka a hiányzás, az igazolat­lan távolmaradás. De mégis előfordul. Amikor ott jár­tunk, az egyik munkásról, Haha Erzsébetről már máso­dik napja nem tudtak sem­mit Az ilyen fennakadást okozhat a szalag munkájában. Hiányzik a munkaverseny is, pedig szükség van rá. Nyolc kommunista van az üzemben, nincs viszont párt- szervezet. Létrehozása talán nem indokolt, a 189 munkás rendszeres politikai tájékoz­tatására azonban szükség van. — Erre nem gondoltunk eddig, pedig az embereket érdeklik a politikai és gaz­dasági kérdések, s pártnapon vagy tájékoztató előadáson választ adhatnánk ezekre — jegyzi meg Búkor Lajos üzemvezető. Nyáron az üzem dolgozói olyan munkakörben foglala­toskodnak, ahol nincs mód nevelésükre; tudatuk formá­lására. Ezt a feladatot — ha még oly nehéz is — a téli idény üzemben lehetne meg­oldani. Messze van az anya­gyár, de bizonyára szívesen nyújt ebben segítséget a sió­foki községi és járási pártbi­zottság. Smlai László Egyéni felelősség A kár a gazdaságirányítás új rendszeréről, akár az új mezőgazdasági törvényekről esik szó, lép- ten-nyomon taüálko nink ezzel a fogalommal: egyéni felelősség. Természetes ez, hiszen a reform meg­követeli, feltételezi, hogy a nagyobb jogokhoz mtgnöve- kedett felelősség járjon. Aki ezt nem érti, az rossz ala­pokról indul el. A közelmúltban egyik szövetkezeti vezetőnk azt elemezte, hogy az új törvények szellemében mennyivel többet kell tennie a falu népéért, az emberekért. Neki és vezetőtársainak kell biztosítani, hogy minden ember megszerezhesse a nyugdíjévéihez szükséges munkameny- nyiséget. És ez nem kis gond egy jól gépesített, úgy­nevezett jól .beállt gazdaságban. A felelősségnek súlya van. Mert a parasztember életének nemcsak a mai és holnapi alakulása van a vezető kezében, hanem min­den eddiginél jobban az is, hogy milyenek lesznek öreg korának napjai. Taűán úgy is lehetne mondani, hogy »az emberekkel törődni« fogalom új értelmezést, új tar­talmat kapott. Egyoldalú és helytelen lenne azonban, ha csak a vezető felelősségéről szólnánk. Mert kudarcba fulladhat minden jószándékú törekvés, meghiúsulhat a legszebb elképzelés is, ha a mindennapi munkát végző ember nem érzi, nem érti, hogy mással, többel tartozik a gazdaságnak is, saját magának is. Ez a kettő annyira egy, hogy szinte lehetetlen szétválasztani. Mert aki egyé­ni életében többre, jobbra törekszik, annak többet kell tennie azért az üzemért — jelen esetben a termelőszö­vetkezetért —, amelyben dolgozik, ahol megkeresi min­dennapi kenyerét. Persze egy munkát el lehet végezni így is, úgy is. Lehet szántani, talajmunkát végezni úgy, ahogy a »nagy könyvben elő van írva« és lehet úgy is, hogy éppen csak meglegyenek a holdak. Az előbbire biztatni, serkenteni a vezető dolga. De hogyan? A növekvő felelősséghez ésszerűen hozzákapcsolni az anyagi érdekeltséget — elvileg ez az alapja a csurgói Zrínyi Tsz törekvéseinek. Szerződést, megállapodást kötni egy-egy brigáddal, de úgy, hos>v minden termelési folyamat elvégzésében érdekeltek lePvenek, s az évi ke­resetük az elért termelési eredményektől függjön. Érez­ze, tudja a gazdálkodó ember: »Én ezt a munkát vál­laltam, ennek elvégzéséért felelek.« A gazdaság bizto­sítja a brigádnak a föltételeket, hogy az adott munka« területen a maximális eredményeket produkálhassa, de az már a brigádtól függ, hogy ezekkel a lehetőségek­kel, adottságokkal valóban a legkorszerűbben él-e. N em kétséges, hogy minden munkakör eddig h lelkiismeretességet, felelősségérzetet kívánt meg a feladatot végző embertől. Így volt ez eddig, de hatványozottan így lesz a jövőben. Ezért esik mos­tanában annyi szó erről a fogalomról, ezért bukkan fel lépten-nyomon az emberek gondolataiban a korábbiaknál többet jelentő egyéni felelősség. Vörös Márta A Kapos Szálló premierje Egy hónap alatt 122 külföldi vendég — Papp Laci elégedett volt Megrendezik a hagyományos gazdászbált EHÉZ-E A KEZDET? Két dél-somogyi községben Jszerzett tapasztalatunk arra utal, hogy nem minden kezdet nehéz. Van, ahol mostoha kö­rülmények között is lendüle­tes, eleven a kulturális élet, másutt előfordulhat, hogy egyszerűen nincs hol megkez­deni a tervek végrehajtását. BERZENCÉN régi, elavult és kicsi a mű­velődési otthon. Mégis kedve­ző híreket hallottunk Peperö Gyula pedagógustól, a művelő­dési otthon vezetőjétől. — Kezdettől sokat segítet­tek a fiatalok. Még a nyár vé­gén szép, hangulatos kerthe- lyiséget teremtettünk a műve­lődési otthon gazos, elhanya­golt udvarából. Ezekre a fia­talokra támaszkodtunk első­sorban a művelődési munka megkezdésében. Fellendült a műkedvelő művészet a falu­ban. Tíz év óta most először sikerült tánccsoportot szervez­nünk. Nyolc lány, nyolc fii' (köztük több határőr), a jubi leumi ünnepségen már be is mutatkoztak. Próbáikat most is segíti a csurgói táncegyüt­tes két tagja. — Tizennyolc tagú kiskórust alakítottunk, ugyancsak fiata­lokból és egy-két idősebb kó­rustaggal. ök is szerepeltek már az ünnepségen, a Szulikót meg az Ifjú gárda című opera katonakórusát énekelték. Kedd esténként tartjuk a .próbákat ezután is. Szeretnénk gondos­kodni mindkét együttes belső életéről: ismeretterjesztő prog­rammal, klubestekkel. A szín­játszó csoport kilencszereplős zenés darabot tanul. — Még mindig »operettláz« van Berzencén? — Nem, úgy tapasztalom, az érdeklődés inkább a tánc­daloké. Fiatalokról van szó. Most alakult a csoport újjá, azt szeretném, ha egy köny- nyed, szórakoztató darab elő­adásával, ennek a közös mun­kájával közösséggé és nem­csak együttessé lehetne ková­csolni a fiatalokat. Hogy a to­vábbiakban tartalmasabb fel­adatokra is vállalkozhassunk. — Az ifjúsági klub iránt van érdeklődés, minden este összejön 20—25 fiatal. De még nem program szerint... Az ismeretterjesztés csak decem­berben kezdődik, ezenkívül — a faluban először — német nyelvtanfolyam indult alapfc kon, 27 hallgatóval... ŐRTILOSBAN a kulturális tervező-i j nuártól számítják. Helyisé. ■ ’ hiányában ... Épül-épülget az átalakított, korszerű, két tan­termes iskola már július eleje óta, de még mindig nem kész. A négy osztály tanulói októ­ber végéig a tűzoltószertár­ban (!) tanultak. Azóta a — közben felépült — művelődé otthon nagytermében folyik a tanítás. A sors »kifni x- tetten« keze egy időben veri és áldja az őrtilosiakat iskolá­val meg a művelődési otthon­nal, amánek viszont csak a nagyterme készült el eddig. Ott pedig az iskolások tanul­nak délelőtt, délután. Tavaszi Lászlóné pedagó­gus, népművelési ügyvezető így csak arról beszélhet, ami lesz. — Januárban talán elkészül végre az új iskola, és akkor felszabadul a nagyterem, meg­indulhat a népművelési mun­ka a felnőttek között is. — Mit terveznek? — Ismeretterjesztő előadó sokat a mai fiatalokról, egy mezőgazdasági témáról, az új gazdasági mechanizmus lénye­géről, meg szülők akadémiá­ját. A Színjátszó csoporttal mindén évben szerepelünk. Ezúttal Egri Viktor Férjhez adom a lányomat című darab ját választottuk... Hozzátenném még: az őrti- losi fiatalok klubja hosszabb ideje igen szép és tartalmas programmal működik. Bene - veztek a Kiváló klub-mozga­lomba. Naplójukat — elisme­rő értékeléssel — a négy leg­jobb között a megyei műve­lődésügyi szervek felküldték a KISZ-központba is. A hosszú kényszerszür -V után most kétsoros öröm" ' és lelkesedéssel kezdenek a ' unkához. W. E. Egy hónapja nyílt meg a város új vendéglátó köz­pontja: a Kapos Szálló. A megy es::él;hely lakói meg­kedvelték az új bisztrót, vendéglőt, eszpresszót és bárt. Ezt bizonyítja, hogy a megnyitás utáni napok­hoz képest megkétszerező­dött a forgalom. Hamarosan állandó táncdalénekes nőt szerződtetnek a bárba, mű­soros divatbemutatókat rendeznek a Kapósban. De­cemberben vagy a jövő év elején pedig megkezdik a Béke átalakítását. A ka­posváriak kívánságára a kerthelyiséget is megnyit­ják. Jelentősen emeli Kaposvár képét, kétszáz embernek ad munkát az egy hónapja meg­nyitott Kapos. Négy hét alatt a város központi szórakozó­helye lett. Az első napokban valóságos rohamot kellett ki­állnia. A bisztró kezdetben nem volt ilyen látogatott, de aztán megkétszereződött a forgalom. A különleges borok és hidegkonyhai készítmé­nyek nagy közönség e1'-r arattak, s így a napi for.* 'o" a kezdeti hatezer fork tró csaknem tizenkétezerre nőtt Az étterem forgalmát nagy ban növelte, hogy Erzsébet és Katalin-napra ktüönlego- ételeket készítettek, s udva rias köszöntő sorok kísére*' ben meghívták a névn.mjv kát ünneplőket. Egy Ilye; hétvégen az étterem, a prés? szó, a bár és a bisztró 35 00; —40 900 forintos forgalma ért el. Balogh Lajos, a Vendéglá­tó Vállalat igazgatója el mondta, hogy ezt a módszer' a jövőben is alkalmazzák. — Műsoros divatbemutató kát tervezünk az Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalattal közösen. A Kaposvári Ruha­gyár, a kisipari szövetkezetek termékeit mutatjuk be a vendégeknek. Hamarosan megrendezzük a hagyományos gazdászbált, a bárba pedig állandó táncdalénekesnőt szerződtetünk. — Esetenként nehéz he­lyet kapni a bárban, m.ert sokan előre megveszik a be­lépőt. Miért van akkor zárva a Grill? — Hétköznap nincs szük­ség a nyitva tartására, mert kevés a vendég. Szombaton és vasárnap azonban a ren­delkezésükre áll. Az asztal- foglalás és a helybiztosítás máshol is szokás. Szeretnénk megteremtem a kulturált szórakozás föltételét — vá­laszolta az igazgató. A szálloda szintén nagy for­galmat bonyolított le. Egy hónap alatt kétezer-negyven hazai és százhuszonkót kül­földi vendég szállt meg itt. Sajnos néhány kisebb-na- gyobb műszaki hiba zavarja az üzemeltetést, kijavításuk még mindig tart. Például a bár szellőzőberendezését for­dítva (!) kötötték be. A Béke Szálló átalakítása ' őreláthatóan december vé­n vagy a következő év ele­jén kezdődik meg hétmillió forintos költséggel. Az átépí­tett szálloda hatvan szobájá­ban 129—139 vendéget helyez­hetnek majd el. Ismét meg­nyitják a régóta kért kerthe­lyiséget is. Az éttermet ká­véház jelleggel a mostani for­májában újítják fel. ötszáz embernek, elsősorban a ruha­gyáriaknak biztosítanak itt üzemi étkezést A Grillben hétköznap délutánonként szintén rendeznek a fiatalok­nak ötórai teát. Ezzel régi igényt elégít ki a Vendéglátó Vállalat Sok neves hazai és külföl­di vendég fordult meg a Ka­pósban egy hónap alatt Pél­dául Papp László háromszo­ros ökölvívó olimpiai bajno­kunk a családjával. A ven­dégek elismeréssel szóltak a Kapósról és a kiszolgálásról. Reméljük, hogy ez a színvo­nal tovább emelkedik ezután is. Sz. L. fizet a cukorrépa Andocson 25 HOLDON 222 MÁZSÁS ÁTLAG (Tudósítónktól.) A tavalyi 69 helyett az idén 88 holdon termesztettek cu­korrépát az andocsi Kossuth Termelőszövetkezetben. Az idei aszályos időjárás ellené­re a tagok szorgalmas és gon­dos munkáját szép terméssé! hálálta meg Andocson a cu­korrépa. Az összterület 198 mázsás átlaggal fizetett. Az egyik 25 holdas tábláról azonban 222 mázsát takarítottak be hol­danként. A répa felszedésével és a fejeléssel már korábban végeztek, s a múlt hét végén a nagy mennyiségű répát el is szállították. A korábbi évek­hez képest az idén számotte­vően megköti n ■('"tte és gyor­sította mur' ' ’ - r'ividí, tett szállítás sí: ebb. >• az évben az összes termésüket már a közeli nagytoldipusztai állomáson adhatták át. A ko­rábbi években a távolabbi ka­ráéi, illetve a szintén messze levő és mindig zsúfolt bonnyai állomásra kellett szállítaniuk i ír '-oiTépát Könyvkötési, ’sbez és alkum szítesét vállaljuk tposvár, Ady Endre u. I. Fodrász és Fényképész Ktsz.

Next

/
Thumbnails
Contents